Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye

Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

Jogszabálykereső
A jogszabály mai napon (2014.X.26.) hatályos állapota

A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli.

 

1995. évi XXXII. törvény

a szabadalmi ügyvivőkről1

A szabadalmi ügyvivő feladata

1. § (1) A szabadalmi ügyvivő feladata, hogy ügyfelét iparjogvédelmi ügyben jogai érvényesítéséhez és kötelezettségei teljesítéséhez hozzásegítse; ennek során iparjogvédelmi ügyekben megbízás vagy kirendelés alapján képviseletet lát el az illetékes bíróságok és más hatóságok előtt, beadványokat, szerződéseket és egyéb okiratokat szerkeszt, valamint iparjogvédelmi ügyekben kutatásokat végez, szakvéleményt, tanácsot és tájékoztatást ad.

(2)2 Az (1) bekezdés alkalmazásában iparjogvédelmi ügyek:

a)3 a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala hatáskörébe tartozó szabadalmi, növényfajta-oltalmi, használati mintaoltalmi, formatervezési mintaoltalmi és topográfiaoltalmi ügyek, a védjegyügyek, a földrajzi árujelzőkkel kapcsolatos ügyek, valamint az ezekhez kapcsolódó jogorvoslati és végrehajtási eljárások;

b) a találmány- és a szabadalombitorlás, a növényfajta és a növényfajta-oltalom, a használati minta és a használati mintaoltalom, a formatervezési minta és a formatervezési mintaoltalom, a topográfia és a topográfiaoltalom bitorlása, továbbá a védjegybitorlás és a földrajzi árujelző oltalmának bitorlása miatt indított eljárások;

c) a szabadalmi, a növényfajta-oltalmi és a használati mintaoltalmi kényszerengedéllyel, valamint az ilyen előhasználati vagy továbbhasználati jog fennállásával kapcsolatos eljárások, ideértve az európai szabadalom magyar nyelvű fordításának kijavításáról szóló hatósági tájékoztatás közlése előtt megkezdett hasznosításból eredő jogosultsággal kapcsolatos eljárást is;

d)4 a számítógépi programalkotáson és a hozzá tartozó dokumentáción, a gyűjteményes műnek minősülő és egyéb adatbázison, a számítástechnikai eszközökkel hozzáférhető tartalmú alkotásokon, az iparművészeti és ipari tervezőművészeti alkotásokon, valamint a műszaki létesítmények tervein fennálló szerzői jog vagy szerzői joghoz kapcsolódó jog megsértése miatt indított, továbbá az önkéntes műnyilvántartásra vonatkozó eljárások;

e) az a)-d) pontok szerinti jogokkal kapcsolatos szerzőségi, igényjogosultsági és díjazási eljárások;

f)5

g)6 a személyeket vagyoni értékű műszaki, gazdasági vagy szervezési ismereteik és tapasztalataik vagy ezek összeállítása (know-how) tekintetében a Polgári Törvénykönyv 2:47. §-a alapján megillető védelemmel kapcsolatos eljárások; valamint

h)7 a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény alapján a tisztességtelen verseny tilalmának és az üzleti döntések tisztességtelen befolyásolása tilalmának megsértése miatt indított eljárások, feltéve hogy azok találmánnyal vagy egyéb műszaki megoldással, formatervezési mintával, növényfajtával, számítógépi programalkotással és az ezekhez tartozó dokumentációval, iparművészeti és ipari tervezőművészeti alkotással, műszaki létesítmény terveivel, üzleti titokkal - ideértve a Polgári Törvénykönyv 2:47. §-ának (2) bekezdése szerinti védelem alatt álló műszaki, gazdasági vagy szervezési ismereteket és tapasztalatokat (know-how) is -, áru és szolgáltatás jellegzetes külsejével, csomagolásával, megjelölésével vagy elnevezésével, illetve gazdasági tevékenység során használt névvel, megjelöléssel vagy árujelzővel kapcsolatosak.

(3)8 A (2) bekezdés alkalmazásában szabadalmon a kiegészítő oltalmat is érteni kell.

(4)9 Ha iparjogvédelmi ügyben a fél számára kötelező a jogi képviselet, e követelménynek megfelel az is, ha a felet szabadalmi ügyvivő képviseli.

(5)10 Ha a szabadalmi ügyvivő a (2) bekezdésben meghatározott iparjogvédelmi ügyekben külföldön jár el, tevékenységére a külföldi jogszabályok előírásai az irányadók, azonban az ilyen tevékenységére e törvény rendelkezéseit is megfelelően alkalmazni kell. Külföldi jogszabályon az eljárás helye szerinti államra kötelező nemzetközi szerződéseket, ha pedig a szabadalmi ügyvivő valamely EGT-állam területén jár el, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodással összhangban az európai közösségi jogi aktusokat is érteni kell.

(6)11 E törvény alkalmazásában EGT-államnak kell tekinteni az Európai Unió tagállamát és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államot, valamint azt az államot, amelynek állampolgára az Európai Közösség és tagállamai, továbbá az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadsága tekintetében az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez, ha a vonatkozó nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik.

A szabadalmi ügyvivői működés feltételei

2. § (1)12 Szabadalmi ügyvivőként az működhet, aki a Magyar Szabadalmi Ügyvivői Kamara (a továbbiakban: Kamara) tagja.

(2)13 A Kamarába való felvételre jogosult, aki

a)14 magyar állampolgár, valamely EGT-állam állampolgára, letelepedett vagy bevándorló;

b) büntetlen előéletű;

c)15 mérnöki, informatikai vagy más, egészségügyi, természettudományi jellegű - különösen orvosi, állatorvosi, biológus, vegyész, gyógyszerész, matematikus vagy fizikus - egyetemi szintű, illetve mesterfokozatú szakképzettséggel rendelkezik; és

d) szabadalmi ügyvivői vizsgát tett.

(3)16 A Kamarába való felvételhez rendelkezni kell

a)17 Magyarország területére kiterjedő hatályú szabadalmi ügyvivői felelősségbiztosítással, kivéve, ha a szabadalmi ügyvivő kizárólag a 6. § (2) bekezdése szerinti gazdálkodó szervezetnél működik;

b) a szabadalmi ügyvivői tevékenység folytatásához megfelelő irodahelyiséggel, kivéve, ha a szabadalmi ügyvivő a 6. § (2) bekezdése szerint gazdálkodó szervezetnél, illetve a 6/A. §, a 7. § (2) bekezdése vagy a 10. § (2) bekezdése alapján alkalmazott szabadalmi ügyvivőként működik.

(4) Nem vehető fel a Kamarába18

a) aki a szabadalmi ügyvivői foglalkozástól való eltiltás hatálya alatt áll,

b)19 aki a Kamarából kizárás fegyelmi büntetés hatálya alatt áll,

c)20 aki cselekvőképességet érintő gondnokság vagy támogatott döntéshozatal hatálya alatt áll,

d) aki iparjogvédelmi ügyekben eljáró hatóságnál vagy bíróságnál működik,

e)21 akivel szemben a 14. § (1) bekezdésében foglalt összeférhetetlenségi ok áll fenn, és azt nem szünteti meg.

(5)22 A szabadalmi ügyvivői címet csak a Kamara tagja használhatja.

(6)23 A tagfelvételre irányuló kérelemnek a következő adatokat kell tartalmaznia, és ahhoz mellékelni kell - a 2/A. § (1) bekezdésében meghatározottakra figyelemmel - a felvételre való jogosultságot igazoló okiratok másolatát:24

a)25 a kérelmező természetes személyazonosító adatai és állampolgársága;

b)26 a kérelmező lakcíme;

c) a kérelmező (2) bekezdés c) pontja szerinti egyetemi oklevelének típusa, száma, kelte és - ha van ilyen - tudományos fokozata;

d) a kérelmező szabadalmi ügyvivői működésének szervezeti formája;

e) a kérelmező működése szerinti szabadalmi ügyvivői iroda, illetve társaság neve, címe, telefon- és telefaxszáma, valamint elektronikus levélcíme; és

f) alkalmazotti foglalkoztatás esetén a kérelmező munkáltatójának neve, címe és telefon- és telefaxszáma, valamint elektronikus levélcíme.

(7)27 A kérelmezőt tagként fel kell venni a Kamarába, ha

a) a tagfelvételre irányuló kérelem megfelel a (6) bekezdésben foglaltaknak,

b) a kérelmező megfelel a (2) és a (3) bekezdésben, illetve az 5. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott feltételeknek, és

c) a kérelmezővel szemben nem áll fenn a (4) bekezdésben meghatározott kizáró ok.

(8)28 A szabadalmi ügyvivő köteles a (6) bekezdésben meghatározott adataiban, valamint a (2) és (3) bekezdésben meghatározott feltételekben bekövetkezett változást, továbbá a (4) bekezdésben meghatározott valamely kizáró ok bekövetkezését tizenöt napon belül a Kamarának bejelenteni.

2/A. §29 (1) A tagfelvételre irányuló kérelmet benyújtó személy a kérelem benyújtásával egyidejűleg hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy megfelel a 2. § (2) bekezdés b) pontjában meghatározott követelménynek, valamint vele szemben nem áll fenn a 2. § (4) bekezdés a) pontja szerinti kizáró ok, vagy kéri, hogy e tények fennállására vonatkozó adatokat a bűnügyi nyilvántartó szerv a Kamara részére - annak a tagfelvételi kérelem elbírálása céljából benyújtott adatigénylése alapján - továbbítsa. Az adatigénylés során a Kamara a (2) bekezdésben meghatározott adatokat igényelheti a bűnügyi nyilvántartó szervtől.

(2) A Kamara a szabadalmi ügyvivői tevékenység gyakorlásának időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy a szabadalmi ügyvivő büntetlen előéletű, és nem áll a szabadalmi ügyvivői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt. A hatósági ellenőrzés céljából a Kamara adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a szabadalmi ügyvivő büntetlen előéletű-e, valamint hogy a szabadalmi ügyvivői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll-e.

(3) Az (1) és (2) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a Kamara

a) a tagfelvétel iránti eljárás jogerős befejezéséig,

b) a szabadalmi ügyvivő Kamarába való felvétele esetén a hatósági ellenőrzés időtartamára, vagy a kamarai tagsági viszony megszüntetésére irányuló eljárásban az eljárás jogerős befejezéséig

kezeli.

3. § (1)30 A szabadalmi ügyvivőnek a kamarai felvételétől számított egy hónapon belül a Kamara elnöke előtt esküt kell tennie.

(2)31 A szabadalmi ügyvivői eskü szövege a következő: „Én, (az eskütevő neve) fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek, jogszabályait megtartom, szabadalmi ügyvivői hivatásomat azokkal összhangban gyakorolom. Hivatásom gyakorlása során szakmai kötelességeimet lelkiismeretesen és a legjobb tudásom szerint, ügyfelem érdekében eljárva teljesítem, az ennek során tudomásomra jutott titkot megőrzöm. (Az eskütevő meggyőződése szerint) Isten engem úgy segéljen!”

(2a)32

(3)33 Ha a szabadalmi ügyvivő nem magyar állampolgár, működését a (2) bekezdésben foglalttól a szükséges mértékben eltérő, a Kamara által megállapított szövegű eskü letételét követően kezdheti meg.

Szabadalmi ügyvivői vizsga

4. § (1)34 Szabadalmi ügyvivői vizsgát az tehet,

a) aki megfelel a 2. § (2) bekezdésének a)-c) pontjaiban felsorolt feltételeknek;

b) aki külön jogszabályban meghatározott felsőfokú iparjogvédelmi szakképesítéssel rendelkezik; és

c) akinek legalább hároméves szabadalmi ügyvivőjelölti gyakorlata van.

(2)35 A vizsgát a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala mellett létrehozott Szabadalmi Ügyvivői Vizsgabizottság előtt kell letenni.

(3)36 A vizsgára bocsátásra irányuló kérelmet a Szabadalmi Ügyvivői Vizsgabizottság elnökéhez kell benyújtani, aki a kérelem ügyében a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény rendelkezései szerint jár el. A vizsgára bocsátásra irányuló eljárásban a 30. § (2)-(3) és a (10)-(11) bekezdéseit megfelelően alkalmazni kell.

(4) A szabadalmi ügyvivői vizsgára vonatkozó részletes rendelkezéseket külön jogszabály állapítja meg.

A kamarai tagság megszűnése

5. §37 (1) A szabadalmi ügyvivő kamarai tagsága megszűnik, ha

a) arról írásban lemondott;

b) a közügyektől vagy a szabadalmi ügyvivői foglalkozástól a bíróság jogerős ítéletével eltiltja;

c)38 büntetett előéletű;

d) jogerős határozattal a Kamarából való kizárás fegyelmi büntetéssel sújtják;

e) kamarai tagdíjfizetési kötelezettségének felszólítás ellenére sem tett eleget;

f)39 magyar állampolgársága, valamely EGT-állam állampolgársága, letelepedett vagy bevándorolt státusza megszűnik;

g)40 cselekvőképességét érintő gondnokság vagy támogatott döntéshozatal hatálya alá helyezik;

h) működését iparjogvédelmi ügyekben eljáró hatóságnál vagy bíróságnál folytatja;

i) megszűnik a 2. § (3) bekezdésének a) pontja szerinti felelősségbiztosítása;

j) megszűnik a 2. § (3) bekezdésének b) pontja szerinti rendelkezési joga a megfelelő irodahelyiségre; vagy

k)41 vele szemben a 14. § (1) bekezdése szerinti összeférhetetlenségi ok áll fenn;

l)42 meghal.

(2) Ha a szabadalmi ügyvivő kamarai tagsága az (1) bekezdés b), c), d), f), g), h), i) vagy j) pontja alapján szűnt meg, a Kamarába történő újbóli felvétel nem tagadható meg, ha a kérelmező kielégíti a 2. § (2) és (3) bekezdésében foglalt feltételeket, és nem esik a 2. § (4) bekezdésében meghatározott kizáró okok alá, feltéve, hogy a korábbi tagság megszűnéséig esedékes tagdíját megfizette.

(3) Ha a szabadalmi ügyvivő kamarai tagsága az (1) bekezdés a) vagy e) pontja alapján szűnt meg, a Kamarába történő újbóli felvételének csak a korábbi tagság megszűnésétől számított egy év elteltével és csak akkor van helye, ha a (2) bekezdésben foglalt feltételek teljesülnek.

(4)43 A Kamara a tagság megszűnését állapítja meg, ha az (1) bekezdésben és a 27/E. § (3) bekezdésében foglalt valamely megszűnési ok bekövetkezett.

(5)44 Az (1) bekezdés e), f), i), j) és k) pontja esetén, valamint a 27/E. § (3) bekezdése szerinti esetben a Kamara felszólítja a tagot, hogy a megszűnés okát harminc napon belül hárítsa el.

A szabadalmi ügyvivői működés szervezeti keretei

6. § (1) Szabadalmi ügyvivő ügyfelek képviseletével

a) egyéni szabadalmi ügyvivőként,

b) szabadalmi ügyvivői irodában, vagy

c)45 gazdasági társaságban (a továbbiakban: szabadalmi ügyvivői társaság) foglalkozhat.

(2) Gazdálkodó szervezet saját iparjogvédelmi feladatainak és képviseletének ellátására szabadalmi ügyvivőt foglalkoztathat.

(3)46 Az (1) bekezdés szerinti működési formában szabadalmi ügyvivői tevékenységet csak az folytathat, aki rendelkezik a Kamara engedélyével.

(4)47 A Kamara annak engedélyezi az (1) bekezdés szerinti keretek között szabadalmi ügyvivői tevékenység folytatását, aki megfelel az e törvényben az egyes szervezeti kereteknél meghatározott feltételeknek. A Kamara az engedély megadásával egyidejűleg nyilvántartásba veszi a kérelmezőt.

(5)48 A Kamara a tevékenység folytatására engedéllyel rendelkező szolgáltatókról nyilvántartást vezet, amely tartalmazza a tevékenység végzésére jogosult személy természetes személyazonosító adatait. A nyilvántartásból kizárólag a tevékenység végzésére való jogosultság igazolása céljából szolgáltatható adat.

Az egyéni szabadalmi ügyvivő49

6/A. §50 Az egyéni szabadalmi ügyvivő szabadalmi ügyvivőt alkalmazottként foglalkoztathat. Az ügyfél képviseletében az egyéni szabadalmi ügyvivőnek adott megbízás vagy kirendelés alapján mind az egyéni szabadalmi ügyvivő, mind a szabadalmi ügyvivő alkalmazott eljárhat.

A szabadalmi ügyvivői iroda

7. § (1)51 A szabadalmi ügyvivői iroda jogi személyiséggel rendelkező szervezet, amelynek kizárólag szabadalmi ügyvivő tagja van. Szabadalmi ügyvivői irodát egy vagy több szabadalmi ügyvivő alapíthat.

(2) A szabadalmi ügyvivői iroda szabadalmi ügyvivőt alkalmazottként is foglalkoztathat.

(3) Az ügyfél képviseletében a szabadalmi ügyvivői irodának adott megbízás vagy kirendelés alapján mind a szabadalmi ügyvivő tag, mind a szabadalmi ügyvivő alkalmazott eljárhat.

8. §52 (1) A szabadalmi ügyvivői iroda a Kamara által történő nyilvántartásba vétellel jön létre, és alapszabálya szerint működik. A szabadalmi ügyvivői iroda a működését csak a nyilvántartásba vételt követően kezdheti meg.

(2) A nyilvántartásba vételre irányuló kérelemnek a következő adatokat kell tartalmaznia, és ahhoz mellékelni kell a szabadalmi ügyvivői iroda alapszabályát:53

a) a szabadalmi ügyvivői iroda neve, székhelye, telefon- és telefaxszáma, valamint elektronikus levélcíme;

b) az iroda tagjainak és vezetőjének neve; és

c) alkalmazott szabadalmi ügyvivők és szabadalmi ügyvivőjelöltek esetén azok neve.

(3) Az alapszabályban meg kell határozni

a) a szabadalmi ügyvivői iroda nevét és székhelyét;

b) ha van ilyen, az aliroda vagy alirodák címét;

c) a tagok jogait és kötelességeit, valamint anyagi felelősségét;

d) a taggyűlésre vonatkozó szabályokat;

e) a szabadalmi ügyvivői iroda vezetésére és képviseletére vonatkozó szabályokat;

f) a megbízások elvállalásának és intézésének rendjét;

g) a tagok közötti elszámolás szabályait; és

h) a tagsági jogviszony és a szabadalmi ügyvivői iroda megszűnésének szabályait.

(4) A szabadalmi ügyvivői irodát nyilvántartásba kell venni, ha

a) a nyilvántartásba vételre irányuló kérelem megfelel a (2) bekezdésben foglaltaknak,

b) a szabadalmi ügyvivői iroda megfelel a 7. § (1) bekezdésében foglaltaknak, és

c) az alapszabály tartalmazza a (3) bekezdésben előírtakat, és nem ütközik jogszabályba.

(5) A szabadalmi ügyvivői iroda köteles a (2) bekezdésben foglalt adatokban bekövetkezett bármely változást, valamint az alapszabályának módosításáról, illetve a szabadalmi ügyvivői iroda megszűnéséről rendelkező taggyűlési határozatot tizenöt napon belül a Kamaránál bejelenteni, illetve benyújtani.

(6) A szabadalmi ügyvivői iroda legfőbb szerve a tagok összességéből álló taggyűlés; a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik az alapszabály megállapítása és módosítása, a vezető megválasztása, új tag felvétele, döntés a tag kizárásáról, valamint döntés az iroda megszűnéséről.

(7) A szabadalmi ügyvivői irodát a vezető képviseli.

(8) A szabadalmi ügyvivői iroda alirodát tarthat fenn.

9. §54 (1) A szabadalmi ügyvivői iroda a nyilvántartásból való törléssel szűnik meg.

(2) A Kamara törli a szabadalmi ügyvivői irodát a nyilvántartásból, ha az

a) jogutód nélkül megszűnt;

b) más irodával egyesült vagy szétvált;

c) nem felel meg a 8. § (4) bekezdése b) vagy c) pontjának.

(3) A (2) bekezdés c) pontja esetén a Kamara felszólítja a szabadalmi ügyvivői irodát, hogy a 8. § (4) bekezdése b), illetve c) pontjában előírt feltételeknek harminc napon belül tegyen eleget.

Szabadalmi ügyvivői társaság

10. § (1) A szabadalmi ügyvivői társaságban akkor végezhető ügyvivői tevékenység, ha

a) a társaság kizárólag szabadalmi ügyvivői feladatokat lát el,

b)55 a társaságnak csak természetes személy tagjai vannak, akik közül legalább egy tag szabadalmi ügyvivő,

c)56 a társaság jegyzett tőkéje társasági tulajdonban levő hányadán felüli részének legalább háromnegyedét a szabadalmi ügyvivő tag vagy tagok vagyoni hozzájárulása teszi ki, és a társaságban a szabadalmi ügyvivői szavazati jog is legalább ilyen arányú,

d) a szabadalmi ügyvivői társaság vezető tisztségviselője és tisztségviselőinek legalább háromnegyed része a szabadalmi ügyvivő tagok közül kerül ki.

(2) A szabadalmi ügyvivői társaság szabadalmi ügyvivőt alkalmazottként is foglalkoztathat.

11. §57 (1) A cégjegyzékbe bejegyzett szabadalmi ügyvivői társaságnak - a cégbírósági bejegyzést követő harminc napon belül - kérnie kell a Kamaránál a nyilvántartásba vételét. A szabadalmi ügyvivői társaság működését csak a kamarai nyilvántartásba vételt követően kezdheti meg.

(2) A nyilvántartásba vételre irányuló kérelemnek - a (3) bekezdésben foglalt eltéréssel - a következő adatokat kell tartalmaznia, és ahhoz mellékelni kell a cégbírósági bejegyzést igazoló okirat és a társasági szerződés másolatát:58

a) a szabadalmi ügyvivői társaság telefon- és telefaxszáma, valamint elektronikus levélcíme; és

b) alkalmazott szabadalmi ügyvivők és szabadalmi ügyvivőjelöltek esetén azok neve.

(3)59 Ha a szabadalmi ügyvivői társaság a cégjogi adatait nem igazolja, a Kamara - a nyilvántartásba vételi kérelem elbírálása céljából - megkeresi a szabadalmi ügyvivői társaság adatairól nyilvántartást vezető szervet.

(4)60 A szabadalmi ügyvivői társaságot nyilvántartásba kell venni, ha a kérelem megfelel a (2) bekezdésben foglaltaknak, és a társaság kielégíti a 10. § (1) bekezdésében foglalt feltételeket.

(5)61 A szabadalmi ügyvivői társaság köteles a (2) bekezdésben foglalt adatokban, valamint a társasági szerződésben bekövetkezett változásokat és a társaság megszűnését - azok cégbírósági bejegyzését követően - tizenöt napon belül a Kamarának bejelenteni.

(6)62 Az ügyfél képviseletében a szabadalmi ügyvivői társaságnak adott megbízás vagy kirendelés alapján mind a szabadalmi ügyvivő tag, mind a szabadalmi ügyvivő alkalmazott eljárhat.

(7)63 A Kamara törli a szabadalmi ügyvivői társaságot a nyilvántartásból, ha

a) a cégbíróság a szabadalmi ügyvivői társaságot jogerősen törölte a cégjegyzékből;

b) a szabadalmi ügyvivői társaság nem felel meg a 10. § (1) bekezdése szerinti feltételeknek.

(8)64 A (7) bekezdés b) pontja esetén a Kamara felszólítja a szabadalmi ügyvivői társaságot, hogy a 10. § (1) bekezdése szerinti feltételeknek harminc napon belül tegyen eleget.

Szabadalmi ügyvivő foglalkoztatása gazdálkodó szervezetnél

12. § (1)65 A gazdálkodó szervezetnek - teljes vagy részmunkaidős munkaviszonyban, közalkalmazotti vagy tagsági jogviszonyban - a 6. § (2) bekezdése szerint foglalkoztatott szabadalmi ügyvivője e jogviszonya alapján, külön meghatalmazás nélkül képviseli iparjogvédelmi ügyekben a gazdálkodó szervezetet.

(2) A gazdálkodó szervezet szabadalmi ügyvivője - ha a gazdálkodó szervezet ebben nem korlátozza - a 6. § (1) bekezdésében meghatározott keretek között és az azokra meghatározott feltételek szerint ügyfelek képviseletével is foglalkozhat.

A szabadalmi ügyvivő kötelezettségei

13. § (1)66 A szabadalmi ügyvivő köteles az általa ellátott ügyben legjobb tudása szerint, lelkiismeretesen, a jogszabályok megtartásával eljárni, a szabadalmi ügyvivői etikai szabályzat előírásait megtartani, tevékenységében mindenkor a szabadalmi ügyvivői hivatáshoz méltó magatartást tanúsítani.

(2)67 A szabadalmi ügyvivő bíróság vagy egyéb hatóság előtti eljárása során a Kamara által kiállított fényképes hatósági igazolvánnyal igazolja magát.

14. § (1)68 A szabadalmi ügyvivő tudományos, művészeti, irodalmi, oktatási és sporttevékenység, valamint alkalmazott ügyvédi, jogtanácsosi, jogi előadói vagy ügyvédjelölti tevékenység kivételével nem állhat munkaviszonyban, köztisztviselői és közalkalmazotti jogviszonyban, és ezek, valamint az ügyvédi, a választottbírói, a közvetítői, továbbá munkaviszonynak, közszolgálati és közalkalmazotti jogviszonynak nem minősülő közéleti tevékenység, igazgatósági és felügyelőbizottsági tagság, kuratóriumi tagság és tisztségviselés kivételével nem folytathat más kereső foglalkozást.

(2) Aki korábban iparjogvédelmi ügyekben eljáró bíróságnál bíró volt, e jogviszonyának megszűnése után egy évig nem járhat el szabadalmi ügyvivőként annál a bíróságnál, amelynél működött.

15. § (1)69 A szabadalmi ügyvivőt - ha törvény másként nem rendelkezik - titoktartási kötelezettség terheli minden olyan tény vagy adat tekintetében, amelyről szabadalmi ügyvivői működése során szerzett tudomást; e kötelezettsége szabadalmi ügyvivői működésének megszűnése után is fennmarad.

(2)70 A titoktartási kötelezettség kiterjed a szabadalmi ügyvivő olyan irataira is, amelyek a szabadalmi ügyvivői titoktartás körébe eső tényeket vagy adatokat tartalmaznak. A szabadalmi ügyvivőnél folytatott hatósági vizsgálat során a szabadalmi ügyvivő nem tárhatja fel a megbízójára vonatkozó iratokat és adatokat, de a hatóság eljárását nem akadályozhatja.

(3) Az ügyfél, illetőleg jogutódja a titoktartási kötelezettség alól felmentést adhat.

(4)71 A titoktartási kötelezettség az egyéni szabadalmi ügyvivőkre és alkalmazottaikra, a szabadalmi ügyvivői irodákra és alkalmazottaikra, szabadalmi ügyvivői társaságokra és alkalmazottaikra, a Magyar Szabadalmi Ügyvivői Kamarára, annak tisztségviselőire és alkalmazottaira is kiterjed.

Az ügyfélképviselet szabályai

16. § (1) Az ügyfelek képviseletével foglalkozó szabadalmi ügyvivő [6. § (1) bekezdés] ügyfelével szemben mástól nem vállalhat megbízást, volt ügyfelével szemben pedig csak akkor, ha az nincs kapcsolatban volt ügyfelének általa korábban ellátott ügyével.

(2) A szabadalmi ügyvivő nem köteles a megbízást elvállalni; ha a megbízást elhárítja, ezt a megbízóval haladéktalanul közölnie kell.

(3) A szabadalmi ügyvivő a már elfogadott megbízást írásban bármikor felmondhatja, az ügyfél értesítésének napjától számított tizenötödik napra; a szabadalmi ügyvivő a felmondási idő alatt is köteles megtenni azokat az intézkedéseket, amelyek az ügyfél jogainak és jogos érdekeinek megóvásához szükségesek.

(4) Az ügyfél a megbízást bármikor korlátozhatja vagy azonnali hatállyal felmondhatja.

(5)72 A megbízás - a felmondás esetén kívül - megszűnik a megbízás teljesítésével, valamint az ügyfél halálával, illetve a megbízó jogi személy jogutód nélküli megszűnésével.

(6)73 Az ügyfél halála, illetőleg a megbízó jogi személy jogutód nélküli megszűnése esetén a szabadalmi ügyvivő haladéktalanul értesíti azokat az általa ismert személyeket, akiknek a megbízással kapcsolatban jogaik vagy kötelezettségeik keletkezhetnek; ezt, valamint a képviseleti megbízás bármelyik fél részéről történt felmondását a szabadalmi ügyvivő haladéktalanul bejelenti annak a bíróságnak vagy egyéb hatóságnak is, amelyik előtt az eljárás folyamatban van.

17. § (1) A szabadalmi ügyvivői megbízást - a szabadalmi ügyvivői iroda és a szabadalmi ügyvivői társaság nevében is - maga a szabadalmi ügyvivő vállalja el, és ő köti meg a szabadalmi ügyvivői díjazásra vonatkozó megállapodást.

(2)74 A szabadalmi ügyvivői díjazás összege és megfizetésének módja szabad megállapodás tárgya. A szabadalmi ügyvivő a megbízás teljesítését, illetve egyes tevékenységek elvégzését a várható munkadíjnak és költségnek megfelelő összeg előzetes megfizetésétől teheti függővé.

(3) Az ügyfelek képviseletével foglalkozó szabadalmi ügyvivő köteles a bíróság vagy egyéb hatóság kirendelése alapján pártfogó szabadalmi ügyvivőként, ügygondnokként vagy eseti gondnokként az ügyfél képviseletét ellátni; indokolt esetben a szabadalmi ügyvivő kérheti a kirendelés alóli felmentését.

(4)75 A szabadalmi ügyvivő kirendelésére, valamint a kirendelt szabadalmi ügyvivő jogállására, munkadíjára és költségtérítésére az iparjogvédelmi ügyekre [1. § (2) bekezdés] irányadó jogszabályok, a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény és a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) vonatkozó rendelkezései irányadók.

18. § (1)76 Az ügyfél által adott megbízás elvállalásakor a szabadalmi ügyvivő - a tanácsadást kivéve - köteles az ügyről tényvázlatot felvenni; abban a fontos körülményeket, így a várható munkadíjat és költségeket is rögzíti, és a tényvázlatot a megbízóval aláíratja. A tényvázlatot az ügyfél írásbeli megbízása vagy írásbeli megbízási szerződés helyettesítheti. Az írásba foglalás elmaradása a megbízás érvényességét nem érinti, de ilyen esetben a megbízás tartalmának bizonyítása a szabadalmi ügyvivőt terheli.

(2) A szabadalmi ügyvivő meghatalmazása írásban érvényes, ha azt a meghatalmazó aláírta; a szabadalmi ügyvivő a meghatalmazást ellenjegyzi.

(3) A szabadalmi ügyvivői meghatalmazás feljogosítja a szabadalmi ügyvivőt minden olyan cselekményre, amely a rábízott ügy szabályszerű ellátásával jár, így okirat, pénz és más vagyontárgy átvételére is.

(4) A szabadalmi ügyvivői képviseleti jogosultság korlátozása a bíróság vagy egyéb hatóság és harmadik személyek irányában csak annyiban hatályos, amennyiben a korlátozás magából a meghatalmazásból kitűnik.

(5) A szabadalmi ügyvivő a megbízást személyesen látja el; jogosult a megbízás ellátására helyettes szabadalmi ügyvivőt, ügyvédet vagy szabadalmi ügyvivőjelöltet igénybe venni, ha ezt a megbízó nem zárja ki.

19. § (1) A szabadalmi ügyvivő - az ügyfél kívánságára - köteles az ügyféltől átvett iratokról elismervényt adni, és az iratokat a megbízás megszűnése után, ha azokat bírósághoz vagy más hatósághoz benyújtott irathoz nem csatolták, eredetiben kiadni.

(2)77 Nem köteles a szabadalmi ügyvivő kiadni megbízólevelét, fogalmazványait, a tényvázlatot, a meghatalmazást, az ügyfél utasításait tartalmazó iratokat, az ügyfélnek az ügyben hozzá intézett leveleit, az ügyfélnek már átadott vagy megküldött iratok másolatát, valamint az ügyfél érdekében teljesített kifizetésekről szóló nyugtát vagy elismervényt, továbbá az eljárásának törvényességét igazoló egyéb iratokat; az ügyfél kérésére és költségére azonban köteles ezekről másolatot adni.

(3)78 A szabadalmi ügyvivő köteles az ügyfél részére befolyt pénzt és egyéb értéket letétként kezelni, és arról az ügyfelet haladéktalanul értesíteni.

(4) A szabadalmi ügyvivő a befolyt pénzből beszámítással kielégítheti az ügyfelével szemben a szabadalmi ügyvivői munkadíj, költségátalány, illetőleg készkiadás címén fennálló és esedékessé vált követelését; a beszámítási jog gyakorlásáról köteles az ügyfelet írásban értesíteni.

20. § (1) A szabadalmi ügyvivő köteles az általa ellátott ügyről olyan aktát, illetőleg nyilvántartást vezetni, amely lehetővé teszi, hogy helyettese vagy utódja az ügyet folytatni tudja.

(2) A szabadalmi ügyvivő köteles a megszűnt ügyek iratait a megbízás megszűnésétől számított öt évig megőrizni; az iratok selejtezéséről jegyzőkönyvet kell felvenni, s azt további öt évig meg kell őrizni.

(3)79 A szabadalmi ügyvivő országgyűlési képviselői, nemzetiségi szószólói vagy polgármesteri megbízatásának ideje alatt és egyéb indokolt esetben szabadalmi ügyvivői működését szüneteltetheti; szüneteltetés esetén gondoskodnia kell arról, hogy a folyamatban lévő megbízásai alapján ügyfeleinek jogai és jogos érdekei ne szenvedjenek sérelmet. A szüneteltetés legrövidebb időtartama három hónap. A szüneteltetést és a szabadalmi ügyvivői működés újrakezdését a szüneteltetés kezdőnapjának, illetve a szüneteltetés megszűnése napjának megjelölésével előzetesen be kell jelenteni a Kamarának.

(4)80 A szüneteltetés alatt a szabadalmi ügyvivő nem gyakorolhatja a kamarai tagságból eredő jogokat, és nem terhelik az abból fakadó kötelezettségek.

(5)81 A 15-19. §-okban, valamint az (1) és a (2) bekezdésben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell a szabadalmi ügyvivői irodára és a szabadalmi ügyvivői társaságra.

Anyagi felelősség

21. § (1)82 Az egyéni szabadalmi ügyvivő, a szabadalmi ügyvivői iroda és a szabadalmi ügyvivői társaság a szabadalmi ügyvivői megbízással kapcsolatban az ügyfélnek okozott kárért a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint felel.

(2)83 A szabadalmi ügyvivői iroda és a szabadalmi ügyvivői társaság keretében tagként működő szabadalmi ügyvivő anyagi felelősségére az irodai alapszabály, illetve a társasági szerződés előírásai, az egyéni szabadalmi ügyvivő, a szabadalmi ügyvivői iroda és a szabadalmi ügyvivői társaság alkalmazott szabadalmi ügyvivőjének anyagi felelősségére pedig a Munka Törvénykönyve rendelkezései irányadók.

Fegyelmi felelősség

22. § (1)84 Fegyelmi vétséget követ el az a szabadalmi ügyvivő,

a) aki a szabadalmi ügyvivői tevékenység gyakorlásából eredő, jogszabályban, illetve az etikai szabályzatban meghatározott kötelezettségét vétkesen megszegi, vagy

b) akinek a szabadalmi ügyvivői tevékenységen kívüli vétkes magatartása a szabadalmi ügyvivői kar tekintélyét csorbítja.

(2) A fegyelmi vétséget elkövető szabadalmi ügyvivővel szemben kiszabható fegyelmi büntetések:

a) megrovás,

b) szigorú megrovás,

c) pénzbírság,

d)85 kizárás a Kamarából.

(3)86 A kiszabott pénzbírság összege a köztisztviselői illetményalap tízszereséig terjedhet. A befizetett pénzbírság a Kamarát illeti meg.

(4)87 A fegyelmi vétséget az elkövetés idején hatályban lévő jogszabályok és fegyelmi szabályzat szerint kell elbírálni. Ha a fegyelmi vétség elbírálásakor hatályban lévő jogszabályok és fegyelmi szabályzat enyhébb elbírálást tesznek lehetővé, akkor azokat kell alkalmazni.

23. § (1) A fegyelmi büntetés kiszabásánál figyelembe kell venni az enyhítő és a súlyosbító körülményeket, így különösen a kötelességszegés súlyát és ismételtségét, a vétkesség fokát, valamint az okozott kárt.

(2) Ha a szabadalmi ügyvivő vétkessége enyhébb fokú, és a kötelességszegés nem vagy csekély mértékben járt következménnyel, a fegyelmi eljárás lefolytatása és a fegyelmi büntetés kiszabása mellőzhető, de a szabadalmi ügyvivő a felmerült eljárási költségek viselésére kötelezhető.

(3)88 Ha a fegyelmi eljárás alá vont szabadalmi ügyvivő a terhére rótt cselekményben vagy mulasztásban vétkességét elismerte, és a tárgyalás mellőzéséhez hozzájárult, a fegyelmi tanács [23/B. § (1) bek.] - a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel - tárgyalás nélkül határozhat.

(4)89 Tárgyalás mellőzésével a Kamarából való kizárás fegyelmi büntetést nem lehet kiszabni.

(5)90 A fegyelmi eljárás részletes szabályait a Kamara által kiadott fegyelmi szabályzat állapítja meg.

23/A. §91 (1) A Kamara fegyelmi jogkörét azzal szemben gyakorolja, aki a fegyelmi eljárás megindításakor a Kamara szabadalmi ügyvivő tagja.

(2) A kamarai tagság megszűnése - a halál esetét kivéve - a fegyelmi eljárás lefolytatását nem akadályozza.

23/B. §92 (1) Fegyelmi ügyekben a Kamara fegyelmi bizottsága [31. § (1) bek. c) pont] háromtagú tanácsban (a továbbiakban: fegyelmi tanács) jár el.

(2) A fegyelmi tanács elnökeként és tagjaként nem járhat el,

a) aki az eljárás alá vont szabadalmi ügyvivő képviselője és volt képviselője, valamint hozzátartozója [Pp. 13. § (2) bek.];

b) aki a panaszt előterjesztette, valamint annak képviselője és volt képviselője, továbbá hozzátartozója [Pp. 13. § (2) bek.];

c) a Kamara elnöke;

d) akinek a tanúkénti meghallgatása az eljárásban szükségessé válhat;

e) aki ellen fegyelmi vagy büntetőeljárás van folyamatban, ennek jogerős befejezéséig;

f) akitől az ügy elfogulatlan megítélése egyéb okból nem várható.

(3) Akivel szemben kizárási ok áll fenn, köteles azt a Kamara fegyelmi bizottsága elnökének haladéktalanul bejelenteni.

(4) Ha olyan körülmény merül fel, amely a fegyelmi tanács elnökének vagy tagjának elfogulatlanságát kétségessé teszi, az eljárás alá vont szabadalmi ügyvivő elfogultsági kifogást terjeszthet elő.

(5) A kizáró okról a fegyelmi bizottság elnöke határoz. Ha a fegyelmi tanács határozatképtelenné vált, a fegyelmi bizottság elnöke új fegyelmi tanácsot jelöl ki.

(6) Ha a fegyelmi bizottság elnöke kizárási ok vagy akadályoztatás miatt nem tud eljárni, helyette a fegyelmi bizottság korban legidősebb tagja jár el.

(7) A fegyelmi tanács elnöke és tagjai a fegyelmi eljárás intézése során függetlenek, kizárólag a törvénynek vannak alárendelve, és döntéseikkel kapcsolatban nem befolyásolhatók és nem utasíthatók.

(8) A (2)-(4) bekezdéseket és a (7) bekezdést megfelelően alkalmazni kell a vizsgálóbiztosra, azzal, hogy a kizáró okot, illetve az elfogultsági kifogást a Kamara elnökénél kell bejelenteni, illetve előterjeszteni, aki dönt a kizáró okról, illetve az elfogultsági kifogásról, illetve szükség esetén új vizsgálóbiztost rendel ki. A (2)-(5) bekezdéseket a jegyzőkönyvvezetőre is alkalmazni kell.

24. §93 (1) Fegyelmi vétség alapos gyanúja esetén a szabadalmi ügyvivő ellen a fegyelmi eljárást a Kamara elnöke indítja meg. Szükség esetén az ügy előzetes kivizsgálására a fegyelmi bizottság tagjai és póttagjai közül vizsgálóbiztost rendel ki.

(2) Ha a Kamara elnöke kizárási ok [23/B. § (2) bek. a)-b) és d)-f) pontok] vagy akadályoztatás miatt nem tud eljárni, helyette a Kamara alelnöke jár el.

(3) A Kamara elnöke az előzetes vizsgálat elrendeléséről haladéktalanul tájékoztatja az eljárás alá vont szabadalmi ügyvivőt, és közli vele az eljárás okát.

(4) A vizsgálóbiztos köteles a tényállás megállapításához szükséges körülményeket tisztázni és az eljárás alá vont szabadalmi ügyvivő javára és terhére szóló bizonyítékokat beszerezni. Ennek érdekében nyilatkoztatnia kell az eljárás alá vont szabadalmi ügyvivőt, meghallgathatja a panasz előterjesztőjét és a tanúkat, szakértő közreműködését veheti igénybe, az ügy iratait a szabadalmi ügyvivőtől bekérheti és egyéb bizonyítást végezhet. Az eljárási cselekményről jegyzőkönyvet kell készíteni.

(5) A vizsgálóbiztos vizsgálatának nem akadálya, ha az eljárás alá vont szabadalmi ügyvivő a meghallgatáson nem jelenik meg, vagy nem nyilatkozik. Erre a szabadalmi ügyvivőt figyelmeztetni kell.

(6) A vizsgálóbiztos a vizsgálat eredményéről jelentést készít a Kamara elnöke részére, amelyhez csatolni kell az iratokat.

(7) Az előzetes vizsgálatot három hónap alatt be kell fejezni. Ezt a határidőt a Kamara elnöke indokolt esetben, egy ízben további három hónappal meghosszabbíthatja.

(8) Az előzetes vizsgálat során az eljárás alá vont szabadalmi ügyvivőt ugyanazok a jogok illetik meg, mint a fegyelmi eljárásban.

24/A. §94 (1) Ha a Kamara elnöke a tudomására jutott tények, illetve a vizsgálóbiztos jelentése alapján úgy ítéli meg, hogy fegyelmi vétség alapos gyanúja áll fenn, a szabadalmi ügyvivő ellen a fegyelmi eljárást határozattal megindítja, egyidejűleg az iratokat megküldi a fegyelmi bizottság elnökének, és haladéktalanul értesíti az eljárás alá vont szabadalmi ügyvivőt és a panasz előterjesztőjét. Ügyészi indítványra a fegyelmi eljárást meg kell indítani.

(2) A Kamara elnöke az eljárás megszüntetése mellett megtagadja a fegyelmi eljárás megindítását, és erről értesíti a panasz előterjesztőjét, valamint az eljárás alá vont szabadalmi ügyvivőt, ha

a) a panasz nyilvánvalóan alaptalan;

b) fegyelmi vétség alapos gyanúja nem állapítható meg;

c) a fegyelmi felelősségre vonás lehetősége megszűnt; vagy

d) a panaszba foglalt tények miatt már jogerős fegyelmi határozatot hoztak.

(3) A Kamara elnökének a fegyelmi eljárást megtagadó határozatával szemben a panasz előterjesztője a kézbesítéstől számított harminc napon belül keresettel fordulhat a bírósághoz. Az eljárásra a 24/G. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

24/B. §95 (1) A fegyelmi eljárás elrendelését követően a fegyelmi bizottság elnöke kijelöli az eljáró fegyelmi tanács elnökét és tagjait. Az ügyben eljáró vizsgálóbiztos nem lehet a fegyelmi tanács elnöke vagy tagja.

(2) A fegyelmi tanács elnöke az előzetes vizsgálat iratainak beérkezését követően a következő intézkedéseket teheti:

a) a vizsgálat kiegészítését rendeli el, és az iratokat visszaküldi a vizsgálóbiztosnak;

b) határozat hozatalát kezdeményezi tárgyalás mellőzésével [23. § (3) bek.]; vagy

c) kitűzi a tárgyalást.

(3) Ha az eljárás alá vont szabadalmi ügyvivő a tárgyalás mellőzésével hozott, fegyelmi büntetést kiszabó határozat kézbesítésétől számított tizenöt napon belül tárgyalás tartását kéri, a fegyelmi büntetést kiszabó határozat a hatályát veszti, és a fegyelmi tanács elnöke tárgyalást tűz ki.

24/C. §96 (1) A tárgyalásra az eljárás alá vont szabadalmi ügyvivőt és képviselőjét meg kell idézni. A tárgyalásról a Kamara elnökét értesíteni kell.

(2) Ha az eljárás alá vont szabadalmi ügyvivő szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg a tárgyaláson, azt a távollétében is meg lehet tartani. Erre az eljárás alá vont szabadalmi ügyvivőt az idézésben figyelmeztetni kell.

(3) Az eljárás alá vont szabadalmi ügyvivő, a képviselője és a Kamara elnöke az eljárás bármely szakában az eljárásra, valamint a bizonyítékokra nyilatkozatot tehet, az iratokba betekinthet, azokról másolatot kérhet, a tanúhoz, a szakértőhöz kérdést intézhet, és bizonyítási indítványt terjeszthet elő.

(4) A tárgyalás nyilvános. A fegyelmi tanács a nyilvánosságot az eljárás alá vont szabadalmi ügyvivő vagy képviselője kérelmére a tárgyalás bármely szakában kizárhatja. A fegyelmi tanács hivatalból kizárja a nyilvánosságot, ha szabadalmi ügyvivői titok vagy a személyiségi jogok védelme érdekében szükséges.

24/D. §97 (1) A tanácskozás és a szavazás zárt ülésen történik.

(2) A fegyelmi tanács a határozatát szótöbbséggel hozza. Elsőként az előadó tanácstag, utolsóként a fegyelmi tanács elnöke szavaz.

(3) A fegyelmi tanács a határozatában

a) az eljárást megszünteti;

b) a szabadalmi ügyvivő vétkességének megállapítása mellett mellőzi a fegyelmi büntetés kiszabását a 23. § (2) bekezdése szerinti esetben; vagy

c) megállapítja az eljárás alá vont szabadalmi ügyvivő vétkességét, és büntetést szab ki.

(4) Az eljárás megszüntetésének van helye, ha

a) a 24/A. § (2) bekezdése c) vagy d) pontjában meghatározott körülmények valamelyike fennáll;

b) a fegyelmi tanács megállapítja, hogy az eljárás alá vont szabadalmi ügyvivő nem követte el a terhére rótt cselekményt vagy mulasztást, illetve az nem képez kötelezettségszegést vagy kifogásolható magatartást; vagy

c) az eljárás alá vont szabadalmi ügyvivő vétkessége nem állapítható meg.

(5) A határozatban rendelkezni kell az eljárási költség viseléséről.

(6) A határozatot a fegyelmi tanács elnöke és tagjai írják alá.

(7) A határozatot és indokait szóban ki kell hirdetni, kivéve a tárgyalás mellőzésének esetét, és harminc napon belül az eljárás alá vont szabadalmi ügyvivő, a képviselője, valamint a Kamara elnöke részére kézbesíteni kell.

(8) A tárgyalásról jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyvet a fegyelmi tanács elnöke és a jegyzőkönyvvezető írják alá.

24/E. §98 (1) Ha a fegyelmi vétség - súlyára és természetére tekintettel - a Kamarából való kizárás fegyelmi büntetését vonhatja maga után, a fegyelmi tanács az eljárás alá vont szabadalmi ügyvivő tevékenységének gyakorlását határozattal felfüggesztheti.

(2) A felfüggesztés időtartama három hónap, amely egy ízben, legfeljebb három hónappal meghosszabbítható.

(3) A fegyelmi tanácsnak a felfüggesztésről hozott határozata ellen a szabadalmi ügyvivő a kézbesítéstől számított harminc napon belül keresettel fordulhat a bírósághoz. Az eljárásra a 24/G. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy a kereset benyújtásának a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya.

(4) A felfüggesztés alatt a kamarai tagságból és tisztségből származó jogok nem gyakorolhatók. A szabadalmi ügyvivői tevékenység felfüggesztésének időtartama alatt létesített munkaviszony, közalkalmazotti vagy köztisztviselői jogviszony nem ütközik a 14. § (1) bekezdésébe.

24/F. §99 (1) Ha a fegyelmi eljárás alá vont szabadalmi ügyvivő cselekménye miatt büntetőeljárás is indult, a fegyelmi eljárást a büntetőeljárás jogerős befejezéséig fel lehet függeszteni.

(2)100

(3) Ha a fegyelmi eljárás lefolytatása olyan előzetes kérdés elbírálásától függ, amelynek tárgyában az eljárás más hatóság hatáskörébe tartozik, a fegyelmi eljárást ennek az eljárásnak a jogerős befejezéséig fel lehet függeszteni.

24/G. §101 (1)102 A fegyelmi tanács határozata ellen az eljárás alá vont szabadalmi ügyvivő a kézbesítéstől számított harminc napon belül keresettel fordulhat a bírósághoz. Az eljárásra a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kizárólagos illetékességgel rendelkezik, és arra a közigazgatási perekre irányadó rendelkezéseket (Pp. XX. fejezet) kell alkalmazni.

(2) A kereset a határozat végrehajtására halasztó hatályú.

(3) A bíróság a fegyelmi tanács határozatát megsemmisítheti vagy megváltoztathatja, szükség esetén a fegyelmi tanácsot új eljárásra utasítja.

(4) A fegyelmi eljárás alá vont szabadalmi ügyvivő képviseletét szabadalmi ügyvivő is elláthatja. A jogorvoslati eljárásokban a képviseletet ellátó szabadalmi ügyvivőt jogi képviselőnek kell tekinteni.

(5) A fegyelmi tanács keresettel meg nem támadott határozata a kézbesítéstől számított harminc nap elteltével emelkedik jogerőre.

24/H. §103 (1) A jogerős határozat meghozatala után a Kamara elnöke vagy a szabadalmi ügyvivő, a szabadalmi ügyvivő halála esetén hozzátartozója [Pp. 13. § (2) bek.] új eljárást kezdeményezhet, ha olyan tényre vagy bizonyítékra, illetve olyan jogerős hatósági határozatra hivatkozik, amelyet a fegyelmi tanács nem bírált el, illetve nem vett figyelembe, feltéve, hogy az elbírálása, illetve figyelembevétele esetén a fegyelmi határozatra lényeges hatással lett volna. Új eljárásnak van helye akkor is, ha az alapügyben a fegyelmi tanács elnöke vagy tagja kötelességét a Büntető Törvénykönyvbe ütköző módon megszegte.

(2) Új eljárás kezdeményezésének a szabadalmi ügyvivő terhére csak a szabadalmi ügyvivő életében, az elévülési időn [25. § (1) és (3) bek.] belül van helye.

(3) Új eljárás elrendeléséről az ügyben korábban eljáró fegyelmi tanács határoz. A fegyelmi tanács elutasító határozata elleni jogorvoslatra a 24/G. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

25. § (1)104 Nem folytatható le a fegyelmi eljárás, ha a Kamara elnöke a cselekmény, illetőleg mulasztás tudomásra jutásától számított három hónapon belül nem indítja meg az eljárást, vagy a cselekmény, illetőleg a mulasztás befejezése óta három év eltelt.

(2)105 A vizsgálóbiztos előzetes vizsgálata alatt, de legfeljebb a vizsgálóbiztos kirendelésétől számított hat hónapig az (1) bekezdés szerinti elévülés nyugszik.

(3)106 Az a fegyelmi vétség, amely bűncselekmény törvényi tényállását valósítja meg, a bűncselekménnyel együtt évül el.

(4)107 A fegyelmi büntetés hatálya megrovás és szigorú megrovás esetén a fegyelmi határozat jogerőre emelkedésétől számított egy évig, pénzbírságnál három évig, kizárásnál öt évig tart.

(5)108 A jogerős fegyelmi határozatot a Kamara a büntetés hatályának időtartamáig nyilvántartja.

A szabadalmi ügyvivőjelölt

26. § (1)109 Az egyéni szabadalmi ügyvivő, a szabadalmi ügyvivői iroda, a szabadalmi ügyvivői társaság és a szabadalmi ügyvivőt foglalkoztató gazdálkodó szervezet [6. § (2) bek.] munkaviszonyban szabadalmi ügyvivőjelöltként alkalmazhatja azt, aki rendelkezik a Kamara engedélyével. Az engedély megadásával egyidejűleg a Kamara névjegyzékbe veszi a jelöltet.

(2)110 A Kamara annak engedélyezi szabadalmi ügyvivőjelölti tevékenység folytatását, aki111

a)112 magyar állampolgár, valamely EGT-állam állampolgára, letelepedett vagy bevándorolt;

b) büntetlen előéletű;

c)113 mérnöki, informatikai vagy más, egészségügyi, természettudományi jellegű - különösen orvosi, állatorvosi, biológus, vegyész, gyógyszerész, matematikus vagy fizikus - egyetemi szintű, illetve mesterfokozatú szakképzettséggel rendelkezik; és

d) igazolja, hogy szabadalmi ügyvivőjelölti munkaviszony létesítésére előzetes megállapodást kötött.

(3)114 Nem lehet szabadalmi ügyvivőjelölt, aki

a) a szabadalmi ügyvivőjelöltek névjegyzékéből való törlés fegyelmi büntetés hatálya alatt áll;

b) cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság hatálya alatt áll;

c)115 szabadalmi ügyvivőjelölti tevékenységet kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll.

(4)116 A szabadalmi ügyvivőjelölti kérelemnek a következő adatokat kell tartalmaznia, és ahhoz - a 26/A. §-ban meghatározottakra figyelemmel - mellékelni kell a szabadalmi ügyvivőjelölti tevékenység folytatására való jogosultságot igazoló okiratok másolatát:117

a)118 a kérelmező természetes személyazonosító adatai és állampolgársága;

b)119 a kérelmező lakcíme;

c) a kérelmező - 2. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti - egyetemi oklevelének típusa, száma, kelte és - ha van ilyen - tudományos fokozata; és

d) a kérelmező munkáltatójának neve, címe, telefon- és telefaxszáma, valamint elektronikus levélcíme.

(5)120 A Kamara a kérelmezőnek engedélyezi a szabadalmi ügyvivőjelölti tevékenység folytatását, ha121

a)122 a kérelem megfelel a (4) bekezdésben foglaltaknak,

b) a kérelmező megfelel a (2) bekezdésben meghatározott feltételeknek és

c) a kérelmezővel szemben nem áll fenn a (3) bekezdésben meghatározott kizáró ok.

(6)123 A szabadalmi ügyvivőjelölt köteles a (4) bekezdésben meghatározott adataiban, valamint a (2) bekezdésben meghatározott feltételekben bekövetkezett változást, továbbá a (3) bekezdésben meghatározott valamely kizáró ok bekövetkezését tizenöt napon belül a Kamarának bejelenteni.

(7)124 A Kamara a szabadalmi ügyvivőjelölti engedélyét a névjegyzékből való törléssel egyidejűleg visszavonja annak,125

a) aki ezt írásban kéri;

b) akinek szabadalmi ügyvivőjelölti munkaviszonya megszűnt, és újabb ilyen munkaviszony létesítését a megszűnéstől számított három hónapon belül a Kamaránál nem igazolja;

c)126 aki büntetett előéletű, vagy a szabadalmi ügyvivői foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll;

d) akit jogerős határozattal a szabadalmi ügyvivőjelöltek névjegyzékéből való törlés fegyelmi büntetéssel sújtottak;

e)127 akinek magyar állampolgársága, valamely EGT-állam állampolgársága, letelepedett vagy bevándorolt státusza megszűnik;

f) akit cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság alá helyeztek;

g) akit felvettek a Kamarába;

h) aki meghalt.

(8)128 A (7) bekezdés b) pontja esetén a Kamara felszólítja a szabadalmi ügyvivőjelöltet, hogy az ott megjelölt okot harminc napon belül hárítsa el.

(9)129

26/A. §130 (1) A szabadalmi ügyvivőjelölti tevékenység gyakorlásához szükséges engedély iránti kérelmet benyújtó személy a kérelem benyújtásával egyidejűleg hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy megfelel a 26. § (2) bekezdés b) pontjában meghatározott követelménynek, valamint vele szemben nem áll fenn a 26. § (3) bekezdés c) pontja szerinti kizáró ok, vagy kéri, hogy e tények fennállására vonatkozó adatokat a bűnügyi nyilvántartó szerv a Kamara részére - annak a szabadalmi ügyvivőjelölti tevékenység gyakorlásához szükséges engedély iránti kérelem elbírálása céljából benyújtott adatigénylése alapján - továbbítsa. Az adatigénylés során a Kamara a (2) bekezdésben meghatározott adatokat igényelheti a bűnügyi nyilvántartó szervtől.

(2) A Kamara a szabadalmi ügyvivőjelölti tevékenység gyakorlásának időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy a szabadalmi ügyvivőjelölt büntetlen előéletű, és nem áll a szabadalmi ügyvivőjelölti tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt. A hatósági ellenőrzés céljából a Kamara adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a szabadalmi ügyvivőjelölt büntetlen előéletű-e, valamint hogy a szabadalmi ügyvivőjelölti tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll-e.

(3) Az (1) és (2) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a Kamara

a) a szabadalmi ügyvivőjelölti tevékenység engedélyezése iránti eljárás jogerős befejezéséig,

b) a szabadalmi ügyvivőjelölti tevékenység engedélyezése esetén a hatósági ellenőrzés időtartamára vagy az engedély visszavonására irányuló eljárásban az eljárás jogerős befejezéséig

kezeli.

27. § (1)131 A szabadalmi ügyvivőjelölt munkáltatójának utasítása szerint jogosult a bíróság és egyéb hatóság előtt eljárni; ennek során a Kamara által kiállított fényképes hatósági igazolvánnyal igazolja magát. A szabadalmi ügyvivőjelölt a Kúria előtt nem járhat el.

(2) A szabadalmi ügyvivőjelölt kötelezettségeire és fegyelmi felelősségére a szabadalmi ügyvivőkre vonatkozó előírásokat kell megfelelően alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy a fegyelmi vétséget elkövető szabadalmi ügyvivőjelölttel szemben kiszabható fegyelmi büntetések a következők:

a) megrovás,

b) szigorú megrovás,

c) törlés a szabadalmi ügyvivőjelöltek névjegyzékéből.

Az európai közösségi hivatásos iparjogvédelmi képviselő132

27/A. §133 (1)134 Az európai közösségi hivatásos iparjogvédelmi képviselőnek Magyarország területén folytatott szabadalmi ügyvivői tevékenységére e törvény rendelkezéseit a 27/B-27/I. §-okban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2)135 E törvény alkalmazásában európai közösségi hivatásos iparjogvédelmi képviselő (a továbbiakban: közösségi képviselő) az, aki valamely más EGT-államban szabadalmi ügyvivői tevékenység folytatására jogosult, és ott ténylegesen szabadalmi ügyvivői tevékenységet folytat.

27/B. §136 (1)137 Aki Magyarország területén közösségi képviselőként állandó jelleggel, vagy a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényben meghatározott határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében kíván szabadalmi ügyvivői tevékenységet folytatni (a továbbiakban: eseti jellegű szolgáltatásnyújtás), köteles az erre irányuló szándékát a Kamarának bejelenteni.

(2)138

(3) A Kamara a bejelentés alapján a bejelentőt felveszi az európai közösségi hivatásos iparjogvédelmi képviselők névjegyzékébe (a továbbiakban: közösségi képviselők névjegyzéke), ha139

a)140 három hónapnál nem régebbi okirat magyar fordításának bemutatásával bizonyítja, hogy valamely EGT-államban jogosultsággal rendelkezik szabadalmi ügyvivői tevékenység folytatására,

b) igazolja szabadalmi ügyvivői felelősségbiztosítása meglétét, és

c)141 megfizeti a névjegyzékbe vételi díjat.

(4) A (3) bekezdés a) pontjában foglalt feltételt kielégíti, ha a kérelmező az ott meghatározott módon bizonyítja, hogy az 1. §-ban meghatározott ügyekben a működésének helye szerinti tagállam központi iparjogvédelmi hatósága előtt képviselet ellátására jogosult. Ha az említett tagállamban a képviselet külön szakképesítés hiányában is ellátható, a képviselet ellátására való jogosultság megállapításához a kérelmezőnek igazolnia kell, hogy e tagállam központi iparjogvédelmi hatósága előtt legalább öt éven át folytatott képviselői tevékenységet az 1. §-ban meghatározott ügyekben. Ha a kérelmező szakképesítést szerzett képviselet ellátására, és azt ez utóbbi tagállam jogszabályai értelmében hivatalosan elismerték, mentesül a képviselői tevékenység folytatásának igazolása alól.

(5)142

(6)143 A névjegyzékbe vétellel egyidejűleg a Kamara a közösségi képviselő részére a bíróság vagy egyéb hatóság előtti eljárására való jogosultság igazolására fényképes hatósági igazolványt állít ki.

(7)144

27/C. § (1)145 A közösségi képviselők névjegyzékét a Kamara vezeti, amely tartalmazza a közösségi képviselő

a) nevét és állampolgárságát;

b) más tagállambeli címét és - ha van - belföldi címét;

c) szabadalmi ügyvivői irodájának vagy társaságának, európai közösségi hivatásos iparjogvédelmi képviselői irodájának vagy társaságának, alkalmazott vagy gazdálkodó szervezetnél foglalkoztatott közösségi képviselő esetében munkáltatójának és - ha van - az együttműködő magyar egyéni szabadalmi ügyvivőnek, szabadalmi ügyvivői irodának vagy szabadalmi ügyvivői társaságnak a nevét és címét;

d) névjegyzékbe vételére, az onnan való törlésére, valamint tevékenysége megkezdésére, felfüggesztésére, szünetelésére és megszűnésére vonatkozó adatokat;

e) tevékenységének jellegét (állandó vagy eseti szolgáltatást nyújtó);

f) tagállamának nevét, ahol a szabadalmi ügyvivői tevékenység folytatására jogosultsággal rendelkezik; valamint

g) szakmai elnevezését (szükség szerint annak magyar nyelvű kiegészítő magyarázatával együtt) és hivatásos iparjogvédelmi képviselői társulásának megnevezését, úgy, ahogyan azt a tagállamában használja.

(2)146 A közösségi képviselő köteles a névjegyzékben az (1) bekezdés szerint feltüntetett adataiban bekövetkezett bármely változást tizenöt napon belül a Kamarának bejelenteni.

27/D. §147 (1) A közösségi képviselők névjegyzékébe felvett közösségi képviselőt kérelmére a Kamarába szabadalmi ügyvivőként fel kell venni, ha

a) megfelel a 2. § (2) bekezdésének a)-c) pontjaiban és a 2. § (3) bekezdésében foglalt feltételeknek, és nem esik a 2. § (4) bekezdésében meghatározott kizáró okok alá;

b)148 hitelt érdemlően - különösen az általa ellátott ügyek számára és jellegére vonatkozó iratokkal vagy a Kamara felhívására más módon - bizonyítja, hogy a magyar joggal kapcsolatos szabadalmi ügyvivői tevékenységet folytatott Magyarország területén megszakítás nélkül három éven át; és

c) a Kamara által meghatározott módon bizonyítja, hogy rendelkezik a szabadalmi ügyvivői tevékenység folytatásához szükséges magyar nyelvtudással és a magyar jogban való jártassággal.

(2)149

(3)150

(4) Ha a közösségi képviselőt a Kamarába felvették, a Kamara tagjává válik.

27/E. §151 (1) A közösségi képviselőt a Kamara törli a közösségi képviselők névjegyzékéből, ha

a) nem felel meg azoknak a feltételeknek, amelyeknek az igazolását a 27/B. § (3) bekezdése előírja;

b)152 jogerős határozattal a szabadalmi ügyvivői tevékenységnek Magyarország területén való folytatásától történő eltiltás fegyelmi büntetéssel sújtották;

c)153

d) felvették a Kamarába;

e) kéri a névjegyzékből való törlését; vagy

f) meghal.

(2)154 Az (1) bekezdés a) pontja esetén a Kamara felszólítja a közösségi képviselőt, hogy a törlés okát harminc napon belül hárítsa el.

(3)155 A Kamarába a 27/D. § alapján felvett szabadalmi ügyvivő kamarai tagsága az 5. §-ban meghatározott eseteken kívül megszűnik akkor is, ha a szabadalmi ügyvivői tevékenység folytatására való jogosultsága megszűnt abban a tagállamban, amelyben azt megszerezte.

27/F. §156 (1)157 A közösségi képviselő az 1. §-ban meghatározott bármelyik tevékenységet végezheti, de kizárólag olyan idegen nyelvű szakmai elnevezést használhat, amelyre abban a tagállamban jogosult, amelyben a szabadalmi ügyvivői tevékenység folytatására jogosultsággal rendelkezik, köteles továbbá feltüntetni a tagállam hivatalos nyelvén annak a szakmai szervezetnek a megjelölését, amelynek tagja. A szakmai elnevezést magyar nyelvű kiegészítő magyarázattal is el kell látni, ha az a magyar szabadalmi ügyvivő elnevezéssel összetéveszthető.

(2)-(3)158

(4) Azokban az ügyekben, amelyekben jogszabály kötelező képviseletet ír elő, és annak ellátására szabadalmi ügyvivő is jogosult, a közösségi képviselő a képviseletet csak akkor láthatja el, ha e célból egyéni szabadalmi ügyvivővel, szabadalmi ügyvivői irodával vagy szabadalmi ügyvivői társasággal együttműködési szerződést kötött.

(5) A közösségi képviselő mindazokban a kötelező képviseletet igénylő esetekben, amelyekben megbízója képviseletében első alkalommal jár el bíróság vagy más hatóság előtt, köteles az együttműködési szerződést bemutatni. Ha az együttműködési szerződés megszűnik, ennek tényét a közösségi képviselő köteles bejelenteni annak a bíróságnak vagy hatóságnak, amely előtt az együttműködés létrejöttét korábban igazolta.

(6)159 A közösségi képviselő működése során köteles betartani e törvény rendelkezéseit, valamint az ügyfelek képviselete tekintetében a szabadalmi ügyvivői etikai szabályzat rendelkezéseit; egyéb tevékenységére annak a tagállamnak az előírásait kell alkalmazni, amelyben a szabadalmi ügyvivői tevékenység folytatására jogosultsággal rendelkezik.

(7)160 E törvénynek a fegyelmi felelősségre vonatkozó rendelkezéseit, valamint a szabadalmi ügyvivői fegyelmi szabályzatot a közösségi képviselőre is alkalmazni kell, azzal, hogy fegyelmi büntetésként a Kamarából történő kizárás helyett a szabadalmi ügyvivői tevékenységnek Magyarország területén való folytatásától történő eltiltás alkalmazható. Fegyelmi eljárásnak van helye akkor is, ha a közösségi képviselő azt a látszatot kelti, hogy szabadalmi ügyvivő vagy a szabadalmi ügyvivői cím használatára jogosult. A Kamara fegyelmi jogkörét azzal szemben gyakorolja, aki a fegyelmi eljárás megindításakor a közösségi képviselőként szolgáltatást nyújtott. A közösségi képviselő fegyelmi büntetését és a mentesítés időpontját fel kell tüntetni a közösségi képviselők névjegyzékében.

27/G. §161 (1) A közösségi képviselő működhet alkalmazottként vagy foglalkoztatható gazdálkodó szervezetnél. A közösségi képviselő ilyen tevékenységére egyebekben e törvénynek a szabadalmi ügyvivő alkalmazottra, illetve a gazdálkodó szervezetnél történő foglalkoztatásra vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

(2) Szabadalmi ügyvivői irodában és szabadalmi ügyvivői társaságban tagsági viszony létesítésére a névjegyzékbe felvett közösségi képviselő is jogosult.

(3)162 Ha a szabadalmi ügyvivői irodának vagy szabadalmi ügyvivői társaságnak kizárólag közösségi képviselő tagja van vagy az iroda vagy a társaság nevében nem szerepel legalább egy szabadalmi ügyvivő tag családi neve, akkor az iroda vagy a társaság neve kizárólag európai közösségi hivatásos iparjogvédelmi képviselői iroda vagy európai közösségi hivatásos iparjogvédelmi képviselői társaság lehet, amelyhez hozzákapcsolható annak a valamely EGT-államban bejegyzett hivatásos iparjogvédelmi képviselői társulásnak az idegen nyelvű elnevezése, amelynek a közösségi képviselő tagja.

(4) Az európai közösségi hivatásos iparjogvédelmi képviselői irodára, illetve az európai közösségi hivatásos iparjogvédelmi képviselői társaságra egyebekben e törvénynek a szabadalmi ügyvivői irodára, illetve a szabadalmi ügyvivői társaságra vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

27/H. §163 (1)164 A Kamara a közösségi képviselő szabadalmi ügyvivői tevékenységével összefüggésben felmerülő valamennyi - különösen a közösségi képviselőt érintő fegyelmi, illetve a névjegyzékkel kapcsolatos felvételi és törlési - ügyben szükség esetén megkeresi annak a tagállamnak a szabadalmi ügyvivői nyilvántartást vezető hatóságát, amelyben a közösségi képviselő a szabadalmi ügyvivői tevékenység folytatására jogosultsággal rendelkezik.

(2)165 A Kamarát az (1) bekezdésben említett megkeresés körében tudomására jutott minden tény és adat tekintetében titoktartási kötelezettség terheli.

27/I. §166 (1)167 A Kamara biztosítja a közösségi képviselőknek a kamarai közéletben való képviseletét.

(2)168 A közösségi képviselők a Kamarában önálló bizottságot hozhatnak létre. A Kamara a bizottság véleményét beszerzi minden olyan döntés meghozatalához vagy szabályzat kidolgozásához, amely a közösségi képviselőkre vonatkozóan jogokat és kötelezettségeket állapít meg.

A Magyar Szabadalmi Ügyvivői Kamara169

28. § (1)170 A Kamara a szabadalmi ügyvivők köztestülete.

(2)171 A Kamara az ország egész területére kiterjedő illetékességgel jár el, székhelye Budapest.

(3)172

(4)173 A Kamara ellátja a törvényben meghatározott közfeladatokat, valamint képviseli a szabadalmi ügyvivők érdekeit, védi a szabadalmi ügyvivők jogait, őrködik a szabadalmi ügyvivői kötelezettségek teljesítésén, és őrzi a szabadalmi ügyvivői kar tekintélyét.

(5)174 A Kamara véleményezési joggal részt vesz a szabadalmi ügyvivői tevékenységet érintő jogszabályok előkészítésében; az iparjogvédelemmel kapcsolatos általános kérdésekben jogosult véleményt nyilvánítani, és az illetékes állami szervek felé javaslatot tenni.

(6)175 A Kamara a működésével összefüggő kiadásokat a szabadalmi ügyvivők kamarai tagdíjából és egyéb bevételeiből fedezi.

28/A. §176 (1) A Kamara a szabadalmi ügyvivőkről és a szabadalmi ügyvivőjelöltekről, valamint a szabadalmi ügyvivői irodákról és a szabadalmi ügyvivői társaságokról nyilvántartást vezet. A nyilvántartásban fel kell tüntetni:

a)177 a szabadalmi ügyvivő és a szabadalmi ügyvivőjelölt nevét, címét, állampolgárságát, születési helyét és idejét, anyja nevét, egyetemi oklevelének típusát, számát és keltét, tudományos fokozatát, irodája címét, telefon- és telefaxszámát, elektronikus levélcímét, valamint adott esetben munkáltatója nevét, címét, telefon- és telefaxszámát, valamint elektronikus levélcímét;

b)178 a szabadalmi ügyvivői iroda és a szabadalmi ügyvivői társaság nevét, székhelyét, telefon- és telefaxszámát, elektronikus levélcímét, az esetleges aliroda vagy alirodák címét, valamint tag és alkalmazott szabadalmi ügyvivőinek és alkalmazott szabadalmi ügyvivőjelöltjeinek nevét;

c)179 a szabadalmi ügyvivő kamarai tagságának keletkezésére, eskütételére, szabadalmi ügyvivői működésének szüneteltetésére és kamarai tagságának megszűnésére, valamint a szabadalmi ügyvivőjelölt névjegyzékbe való bejegyzésére és az onnan való törlésére vonatkozó adatokat;

d) a szabadalmi ügyvivői iroda és a szabadalmi ügyvivői társaság nyilvántartásba vételére, létrejöttére, átalakulására, megszűnésére és a nyilvántartásból való törlésére, valamint vezetőjére vonatkozó adatokat;

e) a szabadalmi ügyvivő és a szabadalmi ügyvivőjelölt fegyelmi büntetését és a mentesítés időpontját.

(2)180 A Kamara az általa folytatott eljárások során kezelhet minden olyan adatot, amelynek kezeléséhez az eljárásban résztvevő hozzájárult, továbbá amelyet az adott eljárás eredményessége érdekében jogszerűen szerzett meg.

29. § (1) A Kamara tagja181

a)182 szavazati joggal részt vehet a Kamara közgyűlésén;

b) bármely kamarai tisztségre megválasztható, ha nem áll fegyelmi büntetés hatálya alatt;

c)183 javaslattal, észrevétellel fordulhat a Kamara bármely szervéhez.

(2) A Kamara tagja köteles184

a)185 megtartani a Kamara által kiadott szabályzatok előírásait;

b)186 határidőben megfizetni a kamarai tagdíjat és a Kamara által esetenként előírt rendkívüli kamarai hozzájárulást, valamint szolgáltatni a Kamara által előírt adatokat a tagdíj összegének meghatározásához;

c)187

A Kamara eljárása közigazgatási hatósági ügyekben188

30. §189 (1) A Kamara a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény szerinti közigazgatási hatóságként jár el a következő ügyekben (a továbbiakban: kamarai hatósági ügy):190

a) a Kamarába való felvétel és a kamarai tagság megszűnésének megállapítása, kivéve, ha a kamarai tagság a kizárás fegyelmi büntetése vagy a szabadalmi ügyvivő halála miatt szűnik meg;

b) a szabadalmi ügyvivői működés szüneteltetésének és újrakezdésének vizsgálata és tudomásulvétele;

c) a szabadalmi ügyvivőjelöltek névjegyzékébe történő bejegyzés és az onnan való törlés, kivéve, ha a törlésnek a szabadalmi ügyvivők névjegyzékéből való törlés fegyelmi büntetés vagy a szabadalmi ügyvivőjelölt halála miatt van helye;

d) a szabadalmi ügyvivői iroda és a szabadalmi ügyvivői társaság nyilvántartásba vétele és a nyilvántartásból való törlése, kivéve, ha a törlésnek a cégbíróságnak a szabadalmi ügyvivői társaságot a cégjegyzékből törlő jogerős határozata alapján van helye;

e) a szabadalmi ügyvivői iroda alapszabálya és a szabadalmi ügyvivői társaság társasági szerződése módosításának vizsgálata és tudomásulvétele;

f) a közösségi képviselők névjegyzékébe történő felvétel és az onnan való törlés, kivéve, ha a törlésnek a közösségi képviselők névjegyzékéből való törlés fegyelmi büntetés vagy a közösségi képviselő halála miatt van helye.

(2)191 Kamarai hatósági ügyben kérelem csak a Kamaránál, szóbeli kérelem pedig csak személyesen terjeszthető elő. Nem minősül írásbeli kérelemnek a telefax és az elektronikus hírközlő eszköz útján benyújtott kérelem.

(3)192 Ha az ügyfél a kérelmet hiányosan nyújtotta be, az ügyfelet a kérelem beérkezésétől számított harminc napon belül - a hiánypótlásra nyitva álló határidő megjelölése és a mulasztás jogkövetkezményeire történő figyelmeztetés mellett - hiánypótlásra kell felhívni. Az ügyfél részére legalább harmincnapos határidőt kell kitűzni, amely a lejárat előtt előterjesztett kérelemre meghosszabbítható.

(4)193 Kamarai hatósági ügyben a Kamara elnöksége jár el.

(5) A kamarai tagság megszűnésének megállapítása, a szabadalmi ügyvivőjelölt, illetve a közösségi képviselő névjegyzékből való törlése és a szabadalmi ügyvivői iroda, illetve a szabadalmi ügyvivői társaság nyilvántartásból való törlése iránti eljárást hivatalból meg kell indítani, ha a Kamara megszűnési, illetve törlési okról szerez tudomást. A Kamara az így megindított eljárásban az ügyfelet nyilatkozattételre hívhatja fel és kötelezheti az érdemi döntéshez szükséges adatok közlésére.

(5a)194 A szabadalmi ügyvivői iroda nyilvántartásból a 9. § (2) bekezdés a) pontja alapján való törlése iránti eljárás során a megszüntetésre irányuló döntés meghozatalának feltétele az állami adóhatóság és a vámhatóság - erre a célra rendszeresített nyomtatványon kiadott - nyilatkozata arról, hogy az iroda adóbevallási kötelezettségeinek eleget tett, adótartozása, jogerős határozatban megállapított adófizetési kötelezettsége nincs, az irodánál adóhatósági eljárás nincs folyamatban, és ellenőrzést, végrehajtást az állami adóhatóság illetőleg a vámhatóság nem kezdeményez. Az adóhatósági nyilatkozat beszerzése érdekében a kamarai hatósági eljárás során a kamara megkeresi az adóhatóságot, a nyilatkozat beszerzéséig eltelt idő az döntés meghozatalára nyitva álló határidőbe nem tartozik bele.

(6) A Kamara a szabadalmi ügyvivő részére „Szabadalmi Ügyvivői Igazolvány”-t állít ki, amelynek a következő adatokat kell tartalmaznia:

a) a szabadalmi ügyvivő neve, születésének helye és ideje;

b) a szabadalmi ügyvivő működésének formája;

c) a működése szerinti iroda, illetve társaság neve és címe, illetve a gazdálkodó szervezet neve és címe;

d)195 az igazolvány sorszáma;

e) az igazolvány kiállításának kelte; valamint

f) a szabadalmi ügyvivő fényképe és aláírása.

(7) A Kamara a szabadalmi ügyvivőjelölt részére „Szabadalmi Ügyvivőjelölti Igazolvány”-t állít ki, amely a szabadalmi ügyvivőjelölt tekintetében a (6) bekezdés a) és c)-f) pontjaiban meghatározott adatokat tartalmazza.

(8) A Kamara a közösségi képviselő részére „Európai Közösségi Hivatásos Iparjogvédelmi Képviselői Igazolvány”-t állít ki, amely a 27/C. § (1) bekezdésének a)-c) és e)-g) pontjaiban meghatározott adatokat tartalmazza.

(9) A (6)-(8) bekezdésekben meghatározott igazolványokat a Kamara elnöke, illetve az őt helyettesítő alelnöke állítja ki.

(10) A Kamarának az (1) és a (6)-(9) bekezdésekben meghatározott ügyekben hozott döntéseivel szemben fellebbezésnek nincs helye; e döntések felülvizsgálata közvetlenül a bíróságtól kérhető.

(11)196 A (6)-(9) bekezdésekben meghatározott ügyek elektronikus úton nem intézhetők.

30/A. §197 A Kamara az alapszabályában vagy kamarai szabályzatában közigazgatási hatósági ügynek nem minősülő eljárásaiban is lehetővé teheti a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény szerinti elektronikus kapcsolattartás szabályainak alkalmazását. A Kamara a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény alapján szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokat vehet igénybe.

A Kamara szervezete198

31. § (1) A Kamara szervei:199

a) a közgyűlés,

b) az elnökség,

c) a fegyelmi bizottság és

d) a számvizsgáló bizottság.

(2)200 A Kamara tisztségviselői: az elnök, a két alelnök és a pénztáros.

(3)201 A Kamarát az elnök, akadályoztatása esetén az alelnök, illetőleg az elnök által meghatározott körben vagy esetben az alelnök vagy elnökségi tag képviseli.

(4)202 A Kamara közgyűlése és az elnökség ülése nem nyilvános.

32. § (1) A Kamara közgyűlése a tagok összességéből áll, amely kizárólagos hatáskörrel203

a)204 megállapítja és módosítja a Kamara alapszabályát, valamint fegyelmi szabályzatát;

b)205 titkos szavazással három évre megválasztja, továbbá visszahívja a tisztségviselőket, az elnökség további tagjait és póttagjait, valamint a fegyelmi bizottság és a számvizsgáló bizottság elnökét, tagjait és póttagjait; valamint

c)206 megállapítja a szabadalmi ügyvivők kamarai tagdíját és a tagdíj összegének meghatározásához szükséges adatszolgáltatási kötelezettséget, a közösségi képviselők névjegyzékbe vételi díját, valamint az esetenként fizetendő rendkívüli kamarai hozzájárulást.

(2) A közgyűlés határozatképes, ha azon a tagoknak legalább a fele jelen van. Ha a szabályszerűen összehívott közgyűlés nem határozatképes, akkor a tizenöt napon belül újból összehívott közgyűlés az eredeti napirendbe felvett kérdésekben a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes.

(3) A közgyűlés határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza, kivéve az alapszabály, a fegyelmi szabályzat, valamint a visszahívás tárgyában hozott határozatokat, amelyeknél a jelenlévő tagok legalább kétharmadának a szavazata szükséges.

33. § (1)207 A Kamara szervezetének és működésének szabályait az alapszabály állapítja meg.

(2)208 A Kamara a fegyelmi felelősségre vonás részletes szabályait megállapító fegyelmi szabályzatot és a szabadalmi ügyvivői hivatás gyakorlására vonatkozó etikai szabályzatot ad ki.

(3)209 A Kamara szabályzatban állapítja meg a szabadalmi ügyvivői felelősségbiztosítás legkisebb összegét.

(4)210 A Kamara a szabadalmi ügyvivői működést érintő egyéb kérdésekben - a jogszabályok keretei között - további szabályzatokat adhat ki.

33/A. §211 A Kamara törvénysértő határozata ellen - a fegyelmi ügyekben (22-25. §-ok) és a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény hatálya alá tartozó ügyekben (30. §) hozott határozatai, illetve döntései kivételével - a Kamara tagja a határozat közlésétől számított harminc napon belül keresettel fordulhat a bírósághoz. Ezek a perek a Fővárosi Törvényszék kizárólagos illetékessége alá tartoznak, és azokra a Pp. általános szabályait kell alkalmazni.

Törvényességi felügyelet

34. § (1)212 A Kamara működése felett a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke gyakorol törvényességi felügyeletet.

(2)213 A Kamara alapszabályát, fegyelmi szabályzatát, valamint egyéb szabályzatait meg kell küldeni a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnökének.

(3) A törvényességi felügyelet arra terjed ki, hogy

a)214 a Kamara szabályzatai megfelelnek-e a jogszabályoknak;

b)215 a Kamara határozatai megfelelnek-e a jogszabályoknak, valamint a Kamara szabályzatainak.

(4)216 A Kamarának a 30. §-ban meghatározott ügyekben hozott döntéseivel szemben csak akkor van helye törvényességi felügyeletnek, ha a döntéssel szemben nem éltek jogorvoslattal.

35. § (1)217 Ha a Kamara alapszabálya, fegyelmi szabályzata, egyéb szabályzata jogszabályba, illetve a Kamara határozata jogszabályba vagy kamarai szabályzatba ütközik, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke - határidő kitűzésével - felhívja a Kamarát a jogszabálysértés megszüntetésére.

(2)218 Ha a Kamara a megadott határidőn belül nem intézkedik a jogszabálysértés megszüntetésére, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke a határidő lejártától számított harminc napon belül keresettel fordulhat a bírósághoz. Ezek a perek a Fővárosi Törvényszék hatáskörébe tartoznak, és azokra a Pp. általános szabályait kell alkalmazni.

(3)219 A bíróság a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnökének keresete alapján

a)220 megsemmisítheti a Kamara jogszabálysértő szabályzatát, illetve jogszabályba vagy saját szabályzatába ütköző határozatát, és szükség szerint új szabályzat kiadását vagy új határozat meghozatalát rendelheti el;

b)221 a működés törvényességének helyreállítása céljából összehívhatja a Kamara közgyűlését.

Záró rendelkezések

36. § (1) Ez a törvény 1996. január 1-jén lép hatályba.

(2)222

(3) A személyi jövedelemadóról és a társasági adóról, a társadalombiztosításról, a számvitelről, valamint a beszámoláskészítésről és könyvvezetésről szóló jogszabályoknak az ügyvédekre,223 illetve az ügyvédi irodákra vonatkozó rendelkezéseit az egyéni szabadalmi ügyvivőkre, illetve a szabadalmi ügyvivői irodákra is alkalmazni kell.

Átmeneti rendelkezések

37. §224

38. § (1)225 A Kamara alakuló közgyűlésén jogszerűen részt vett szabadalmi ügyvivők az alakuló közgyűlés napjával a Kamara tagjává válnak.

(2)226

(3)227 Azt, akit e törvény hatálybalépése előtt bejegyeztek a szabadalmi ügyvivők Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál vezetett névjegyzékébe, de a 2. § (4) bekezdésének d) pontja szerint nem vehető fel a Kamarába, a felvételt kizáró ok megszűntétől számított három hónapon belül előterjesztett kérelme alapján fel kell venni a Kamarába.

39. § (1)228 Az e törvény hatálybalépése napján fennálló szabadalmi ügyvivői munkaközösség szabadalmi ügyvivői irodaként folytatja működését.

(2) A szabadalmi ügyvivői irodából kivált szabadalmi ügyvivőt a részére kiadott vagyon arányában és erejéig terheli anyagi felelősség a szabadalmi ügyvivői iroda korábbi tevékenységéért.

(3)229

(4)230 Ha a szabadalmi ügyvivők egyesülete vagyonát ingyen ruházza át a Kamarára, a vagyont a Kamara adó- és illetékmentesen szerzi meg.

Felhatalmazások

40. §231 (1)232 Felhatalmazást kap a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala felett felügyeletet gyakorló miniszter, hogy - a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke véleményének kikérésével, az igazságügyért felelős miniszterrel egyetértésben - rendelettel megállapítsa a szabadalmi ügyvivői vizsgára vonatkozó szabályokat.

(2)233 Felhatalmazást kap a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala felett felügyeletet gyakorló miniszter, hogy - a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke véleményének kikérésével, a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszterrel, valamint a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben - rendelettel megállapítsa a szellemitulajdon-védelmi szakképesítésre vonatkozó szabályokat.

(3)234 Felhatalmazást kap az igazságügyért felelős miniszter, hogy - a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke véleményének kikérésével, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala felett felügyeletet gyakorló miniszterrel egyetértésben - rendelettel meghatározza a bírósági eljárásban megállapítható szabadalmi ügyvivői költséget és a kirendelés ellátásának díját.

Az Európai Unió jogának való megfelelés235

41. §236 Ez a törvény az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29-i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 24. cikkének való megfelelést szolgálja.



1  Kihirdetve: 1995. V. 5.


2  Megállapította: 2003. évi VI. törvény 1. § (1). Hatályos: 2003. IV. 1-től.


3  Módosította: 2010. évi CXLVIII. törvény 61. § (1).


4  Megállapította: 2013. évi XVI. törvény 1. §. Hatályos: 2013. IV. 1-től.


5  Hatályon kívül helyezte: 2013. évi CCLII. törvény 95. § (3). Hatálytalan: 2014. III. 15-től.


6  Megállapította: 2013. évi CCLII. törvény 95. § (1). Hatályos: 2014. III. 15-től.


7  Megállapította: 2013. évi CCLII. törvény 95. § (1). Hatályos: 2014. III. 15-től.


8  Beiktatta: 2003. évi VI. törvény 22. § (4) a). Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.


9  Beiktatta: 1997. évi XI. törvény 120. § h). Számozását módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (4) a).


10  Megállapította: 2007. évi I. törvény 103. § (1). Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (8) 1.


11  Beiktatta: 2007. évi I. törvény 103. § (2). Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (8) 2.


12  Megállapította: 2003. évi VI. törvény 2. § (1). Hatályos: 2003. IV. 1-től.


13  Megállapította: 2003. évi VI. törvény 2. § (1). Hatályos: 2003. IV. 1-től.


14  Megállapította: 2009. évi LXXV. törvény 129. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


15  Megállapította: 2013. évi XVI. törvény 2. §. Hatályos: 2013. IV. 1-től.


16  Megállapította: 2003. évi VI. törvény 2. § (1). Hatályos: 2003. IV. 1-től.


17  Megállapította: 2005. évi LXXXIII. törvény 162. § (1). Módosította: 2011. évi CCI. törvény 96. § a).


18  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a).


19  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a).


20  Módosította: 2013. évi CCLII. törvény 95. § (2) a).


21  Beiktatta: 2005. évi LXXXIII. törvény 162. § (2). Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


22  Beiktatta: 2003. évi VI. törvény 2. § (2). Hatályos: 2003. IV. 1-től.


23  Beiktatta: 2005. évi LXXXIII. törvény 162. § (3). Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


24  Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (8) 3., 2009. évi LXXV. törvény 144. § (7) b), 2009. évi CXLIX. törvény 37. §.


25  Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (8) 4.


26  Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (8) 5.


27  Beiktatta: 2005. évi LXXXIII. törvény 162. § (3). Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


28  Beiktatta: 2005. évi LXXXIII. törvény 162. § (3). Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


29  Beiktatta: 2009. évi CXLIX. törvény 36. § (1). Hatályos: 2010. I. 1-től.


30  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a), 2009. évi LXXV. törvény 143. § (8) 6.


31  Megállapította: 2013. évi XVI. törvény 3. §. Hatályos: 2013. IV. 1-től.


32  Hatályon kívül helyezte: 2013. évi XVI. törvény 8. §. Hatálytalan: 2013. IV. 1-től.


33  Beiktatta: 2003. évi VI. törvény 3. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.


34  Megállapította: 2003. évi VI. törvény 4. § (1). Hatályos: 2003. IV. 1-től.


35  Megállapította: 2005. évi LXXXIII. törvény 163. §. Módosította: 2010. évi CXLVIII. törvény 61. § (1).


36  Megállapította: 2005. évi LXXXIII. törvény 163. §. Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (8) 7.


37  Megállapította: 2003. évi VI. törvény 5. §. Hatályos: 2003. IV. 1-től.


38  Megállapította: 2009. évi CXLIX. törvény 36. § (2). Hatályos: 2010. I. 1-től.


39  Megállapította: 2009. évi LXXV. törvény 130. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


40  Módosította: 2013. évi CCLII. törvény 95. § (2) b).


41  Beiktatta: 2005. évi LXXXIII. törvény 164. § (1). Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


42  Jelölését módosította: 2005. évi LXXXIII. törvény 164. § (1).


43  Beiktatta: 2005. évi LXXXIII. törvény 164. § (2). Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


44  Beiktatta: 2005. évi LXXXIII. törvény 164. § (2). Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


45  Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (8) 8.


46  Beiktatta: 2009. évi LXXV. törvény 131. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


47  Beiktatta: 2009. évi LXXV. törvény 131. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


48  Beiktatta: 2009. évi LXXV. törvény 131. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


49  Beiktatta: 2003. évi VI. törvény 6. §. Hatályos: 2003. IV. 1-től.


50  Beiktatta: 2003. évi VI. törvény 6. §. Hatályos: 2003. IV. 1-től.


51  Megállapította: 2013. évi XVI. törvény 4. §. Hatályos: 2013. IV. 1-től.


52  Megállapította: 2005. évi LXXXIII. törvény 165. §. Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


53  Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 144. § (7) c).


54  Megállapította: 2005. évi LXXXIII. törvény 166. §. Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


55  Megállapította: 2013. évi XVI. törvény 5. §. Hatályos: 2013. IV. 1-től.


56  Megállapította: 2013. évi XVI. törvény 5. §. Hatályos: 2013. IV. 1-től.


57  Megállapította: 2005. évi LXXXIII. törvény 167. §. Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


58  Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (8) 9., 144. § (7) d).


59  Beiktatta: 2009. évi LXXV. törvény 133. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


60  Számozását módosította: 2009. évi LXXV. törvény 133. §.


61  Számozását módosította: 2009. évi LXXV. törvény 133. §.


62  Számozását módosította: 2009. évi LXXV. törvény 133. §.


63  Számozását módosította: 2009. évi LXXV. törvény 133. §.


64  Számozását módosította: 2009. évi LXXV. törvény 133. §. Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (8) 10.


65  Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (8) 11.


66  Megállapította: 2003. évi VI. törvény 7. §. Hatályos: 2003. IV. 1-től.


67  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a), 2009. évi LXXV. törvény 143. § (8) 12.


68  Megállapította: 2005. évi LXXXIII. törvény 168. §. Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


69  Megállapította: 2013. évi XVI. törvény 6. § (1). Hatályos: 2013. IV. 1-től.


70  Megállapította: 2013. évi XVI. törvény 6. § (1). Hatályos: 2013. IV. 1-től.


71  Beiktatta: 2013. évi XVI. törvény 6. § (2). Hatályos: 2013. IV. 1-től.


72  Beiktatta: 2003. évi VI. törvény 9. §. Hatályos: 2003. IV. 1-től.


73  Számozását módosította: 2003. évi VI. törvény 9. §.


74  A második mondatot beiktatta: 2005. évi LXXXIII. törvény 169. § (1). Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


75  Megállapította: 2005. évi LXXXIII. törvény 169. § (2). Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (8) 13.


76  Megállapította: 2005. évi LXXXIII. törvény 170. §. Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


77  Megállapította: 2005. évi LXXXIII. törvény 171. §. Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


78  Megállapította: 2005. évi LXXXIII. törvény 171. §. Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


79  Megállapította: 2005. évi LXXXIII. törvény 172. § (1). Módosította: 2012. évi XXXVI. törvény 158. § (3).


80  Beiktatta: 2003. évi VI. törvény 11. §. Hatályos: 2003. IV. 1-től.


81  Beiktatta: 2005. évi LXXXIII. törvény 172. § (2). Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


82  Az első mondat szövegét módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (8) 14. A korábbi második és harmadik mondatot hatályon kívül helyezte: 2009. évi LXXV. törvény 144. § (7) e). Hatálytalan: 2009. X. 1-től.


83  Megállapította: 2003. évi VI. törvény 12. §. Hatályos: 2003. IV. 1-től.


84  Megállapította: 2005. évi CLXVI. törvény 1. § (1). Hatályos: 2006. I. 1-től. Ezt követően indult fegyelmi eljárásokban lehet alkalmazni.


85  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a).


86  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a)-b).


87  Beiktatta: 2005. évi CLXVI. törvény 1. § (2). Hatályos: 2006. I. 1-től. Ezt követően indult fegyelmi eljárásokban lehet alkalmazni.


88  Beiktatta: 2005. évi CLXVI. törvény 2. §. Hatályos: 2006. I. 1-től. Ezt követően indult fegyelmi eljárásokban lehet alkalmazni.


89  Beiktatta: 2005. évi CLXVI. törvény 2. §. Hatályos: 2006. I. 1-től. Ezt követően indult fegyelmi eljárásokban lehet alkalmazni.


90  Beiktatta: 2005. évi CLXVI. törvény 2. §. Hatályos: 2006. I. 1-től. Ezt követően indult fegyelmi eljárásokban lehet alkalmazni.


91  Beiktatta: 2005. évi CLXVI. törvény 3. §. Hatályos: 2006. I. 1-től. Ezt követően indult fegyelmi eljárásokban lehet alkalmazni.


92  Beiktatta: 2005. évi CLXVI. törvény 3. §. Hatályos: 2006. I. 1-től. Ezt követően indult fegyelmi eljárásokban lehet alkalmazni.


93  Megállapította: 2005. évi CLXVI. törvény 4. §. Hatályos: 2006. I. 1-től. Ezt követően indult fegyelmi eljárásokban lehet alkalmazni.


94  Beiktatta: 2005. évi CLXVI. törvény 5. §. Hatályos: 2006. I. 1-től. Ezt követően indult fegyelmi eljárásokban lehet alkalmazni.


95  Beiktatta: 2005. évi CLXVI. törvény 5. §. Hatályos: 2006. I. 1-től. Ezt követően indult fegyelmi eljárásokban lehet alkalmazni.


96  Beiktatta: 2005. évi CLXVI. törvény 5. §. Hatályos: 2006. I. 1-től. Ezt követően indult fegyelmi eljárásokban lehet alkalmazni.


97  Beiktatta: 2005. évi CLXVI. törvény 5. §. Hatályos: 2006. I. 1-től. Ezt követően indult fegyelmi eljárásokban lehet alkalmazni.


98  Beiktatta: 2005. évi CLXVI. törvény 5. §. Hatályos: 2006. I. 1-től. Ezt követően indult fegyelmi eljárásokban lehet alkalmazni.


99  Beiktatta: 2005. évi CLXVI. törvény 5. §. Hatályos: 2006. I. 1-től. Ezt követően indult fegyelmi eljárásokban lehet alkalmazni.


100  Hatályon kívül helyezte: 2009. évi CXLIX. törvény 38. §. Hatálytalan: 2010. I. 1-től.


101  Beiktatta: 2005. évi CLXVI. törvény 5. §. Hatályos: 2006. I. 1-től. Ezt követően indult fegyelmi eljárásokban lehet alkalmazni.


102  Módosította: 2012. évi CCXI. törvény 20. §.


103  Beiktatta: 2005. évi CLXVI. törvény 5. §. Hatályos: 2006. I. 1-től. Ezt követően indult fegyelmi eljárásokban lehet alkalmazni.


104  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a).


105  Beiktatta: 2003. évi VI. törvény 14. §. Módosította: 2005. évi CLXVI. törvény 9. § (2).


106  Számozását módosította: 2003. évi VI. törvény 14. §.


107  Számozását módosította: 2003. évi VI. törvény 14. §.


108  Módosította: 2003. évi VI. törvény 14. §, 22. § (2) a).


109  Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (8) 15.


110  Megállapította: 2003. évi VI. törvény 15. § (1). Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.


111  Megállapította: 2009. évi LXXV. törvény 134. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


112  Megállapította: 2009. évi LXXV. törvény 134. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


113  Megállapította: 2013. évi XVI. törvény 7. §. Hatályos: 2013. IV. 1-től.


114  Megállapította: 2009. évi LXXV. törvény 134. § (2). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


115  Beiktatta: 2009. évi CXLIX. törvény 36. § (3). Hatályos: 2010. I. 1-től.


116  Megállapította: 2005. évi LXXXIII. törvény 174. § (1). Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


117  Megállapította: 2009. évi LXXV. törvény 134. § (3). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni. Módosította: 2009. évi CXLIX. törvény 37. §.


118  Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (8) 16.


119  Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (8) 17.


120  Beiktatta: 2005. évi LXXXIII. törvény 174. § (2). Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


121  Megállapította: 2009. évi LXXV. törvény 134. § (4). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


122  Megállapította: 2009. évi LXXV. törvény 134. § (4). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


123  Beiktatta: 2005. évi LXXXIII. törvény 174. § (2). Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


124  Beiktatta: 2005. évi LXXXIII. törvény 174. § (2). Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


125  Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (8) 18.


126  Megállapította: 2009. évi CXLIX. törvény 36. § (4). Hatályos: 2010. I. 1-től.


127  Megállapította: 2009. évi LXXV. törvény 134. § (5). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


128  Beiktatta: 2005. évi LXXXIII. törvény 174. § (2). Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (8) 19., 144. § (7) f).


129  Hatályon kívül helyezte: 2009. évi CXLIX. törvény 38. §. Hatálytalan: 2010. I. 1-től.


130  Beiktatta: 2009. évi CXLIX. törvény 36. § (5). Hatályos: 2010. I. 1-től.


131  Megállapította: 2005. évi LXXXIII. törvény 175. §. Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (8) 20., 2011. évi CCI. törvény 96. § c).


132  Beiktatta: 2003. évi VI. törvény 16. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.


133  Beiktatta: 2003. évi VI. törvény 16. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.


134  Módosította: 2011. évi CCI. törvény 96. § a).


135  Megállapította: 2007. évi I. törvény 103. § (7). Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (8) 21.


136  Beiktatta: 2003. évi VI. törvény 16. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.


137  Megállapította: 2009. évi LXXV. törvény 135. § (1). Módosította: 2011. évi CCI. törvény 96. § a).


138  Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LXXV. törvény 144. § (7) g). Hatálytalan: 2009. X. 1-től.


139  Megállapította: 2009. évi LXXV. törvény 135. § (2). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


140  Megállapította: 2004. évi LXIX. törvény 10. § (7). Módosította: 2007. évi I. törvény 127. § (2) c), 2009. évi LXXV. törvény 144. § (7) h).


141  Beiktatta: 2005. évi LXXXIII. törvény 176. § (1). Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


142  Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LXXV. törvény 144. § (7) i). Hatálytalan: 2009. X. 1-től.


143  Megállapította: 2009. évi LXXV. törvény 135. § (3). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


144  Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LXXV. törvény 144. § (7) i). Hatálytalan: 2009. X. 1-től.


145  Számozását módosította: 2005. évi LXXXIII. törvény 177. §.


146  Beiktatta: 2005. évi LXXXIII. törvény 177. §. Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


147  Beiktatta: 2003. évi VI. törvény 16. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.


148  Módosította: 2011. évi CCI. törvény 96. § a).


149  Hatályon kívül helyezte: 2005. évi LXXXIII. törvény 339. § 9. Hatálytalan: 2005. XI. 1-től.


150  Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LXXV. törvény 144. § (7) j). Hatálytalan: 2009. X. 1-től.


151  Beiktatta: 2003. évi VI. törvény 16. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.


152  Megállapította: 2009. évi LXXV. törvény 136. §. Módosította: 2011. évi CCI. törvény 96. § a).


153  Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LXXV. törvény 144. § (7) k). Hatálytalan: 2009. X. 1-től.


154  Megállapította: 2005. évi LXXXIII. törvény 178. §. Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 144. § (7) l).


155  Megállapította: 2005. évi LXXXIII. törvény 178. §. Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


156  Beiktatta: 2003. évi VI. törvény 16. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.


157  Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 144. § (7) m).


158  Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LXXV. törvény 144. § (7) n). Hatálytalan: 2009. X. 1-től.


159  Megállapította: 2009. évi LXXV. törvény 137. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


160  Megállapította: 2009. évi LXXV. törvény 137. §. Módosította: 2011. évi CCI. törvény 96. § a).


161  Beiktatta: 2003. évi VI. törvény 16. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.


162  Megállapította: 2004. évi LXIX. törvény 10. § (9). Módosította: 2007. évi I. törvény 127. § (2) c).


163  Beiktatta: 2003. évi VI. törvény 16. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.


164  Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (8) 22.


165  Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (8) 23.


166  Beiktatta: 2003. évi VI. törvény 16. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.


167  Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 144. § (7) o).


168  Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 144. § (7) o).


169  A címet módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) c).


170  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a).


171  Megállapította: 2005. évi LXXXIII. törvény 180. §. Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


172  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CCII. törvény 32. § (1) b). Hatálytalan: 2012. I. 1-től.


173  Módosította: 2003. évi VI. törvény 17. §, 22. § (2) a).


174  Módosította: 2003. évi VI. törvény 17. §, 22. § (2) a).


175  Módosította: 2003. évi VI. törvény 17. §, 22. § (2) a).


176  Beiktatta: 2003. évi VI. törvény 18. §. Hatályos: 2003. IV. 1-től.


177  Megállapította: 2005. évi LXXXIII. törvény 181. §. Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


178  Megállapította: 2005. évi LXXXIII. törvény 181. §. Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


179  Megállapította: 2005. évi LXXXIII. törvény 181. §. Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


180  Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (8) 24.


181  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a).


182  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a).


183  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a).


184  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a).


185  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a).


186  Megállapította: 2003. évi VI. törvény 19. §. Hatályos: 2003. IV. 1-től.


187  Hatályon kívül helyezte: 2005. évi LXXXIII. törvény 339. § 9. Hatálytalan: 2005. XI. 1-től.


188  A címet beiktatta: 2005. évi LXXXIII. törvény 182. §. Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


189  Megállapította: 2005. évi LXXXIII. törvény 182. §. Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


190  Megállapította: 2009. évi LXXV. törvény 138. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


191  Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (8) 25.


192  Módosította: 2010. évi CLII. törvény 2. § (20).


193  Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (8) 27.


194  Beiktatta: 2011. évi CLVI. törvény 364. §. Hatályos: 2012. I. 1-től.


195  Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 144. § (7) p).


196  Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (8) 28.


197  Beiktatta: 2013. évi LXXXI. törvény 35. §. Hatályos: 2013. VII. 1-től.


198  A címet beiktatta: 2005. évi LXXXIII. törvény 183. §. Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


199  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a).


200  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a).


201  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a).


202  Beiktatta: 2005. évi CLXVI. törvény 7. §. Hatályos: 2006. I. 1-től. Ezt követően indult fegyelmi eljárásokban lehet alkalmazni.


203  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a).


204  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a).


205  Megállapította: 2005. évi LXXXIII. törvény 184. §. Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


206  Megállapította: 2005. évi LXXXIII. törvény 184. §. Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


207  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a).


208  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a).


209  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a).


210  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a).


211  Beiktatta: 2005. évi CLXVI. törvény 8. §. Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (8) 29., 2011. évi CCI. törvény 96. § b).


212  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a), 2010. évi CXLVIII. törvény 61. § (1).


213  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a), 2010. évi CXLVIII. törvény 61. § (1).


214  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a).


215  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a).


216  Beiktatta: 2005. évi LXXXIII. törvény 185. §. Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


217  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a), 2010. évi CXLVIII. törvény 61. § (1).


218  Megállapította: 2005. évi LXXXIII. törvény 186. §. Módosította: 2010. évi CXLVIII. törvény 61. § (1), 2011. évi CCI. törvény 96. § b).


219  Módosította: 2010. évi CXLVIII. törvény 61. § (1).


220  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a).


221  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a).


222  Hatályon kívül helyezte: 2007. évi LXXXII. törvény 2. § 191. Hatálytalan: 2007. VII. 1-től.


223  Módosítva: 1998. évi XI. törvény 126. § (4) alapján.


224  Hatályon kívül helyezte: 2007. évi LXXXII. törvény 2. § 191. Hatálytalan: 2007. VII. 1-től.


225  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a).


226  Hatályon kívül helyezte: 2007. évi LXXXII. törvény 2. § 191. Hatálytalan: 2007. VII. 1-től.


227  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a), 2010. évi CXLVIII. törvény 61. § (2).


228  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a), 2007. évi LXXXII. törvény 2. § 191.


229  Hatályon kívül helyezte: 2007. évi LXXXII. törvény 2. § 191. Hatálytalan: 2007. VII. 1-től.


230  Módosította: 2003. évi VI. törvény 22. § (2) a), 2011. évi CLXXV. törvény 100. §.


231  Megállapította: 2009. évi XXVII. törvény 6. §. Hatályos: 2009. VIII. 1-től.


232  Módosította: 2010. évi CXLVIII. törvény 61. § (3).


233  Módosította: 2010. évi CXLVIII. törvény 61. § (3), 2013. évi CLIX. törvény 1. §.


234  Módosította: 2010. évi CXLVIII. törvény 61. § (3).


235  Beiktatta: 2007. évi I. törvény 103. § (9). Hatályos: 2007. VII. 1-től.


236  Beiktatta: 2007. évi I. törvény 103. § (9). Hatályos: 2007. VII. 1-től.



A net.jogtar.hu oldal teljes egészében szerzői jogvédelem alatt áll. - Copyright Wolters Kluwer Kft. 2013. Minden jog fenntartva!