A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

11/1999. (VIII. 26.) HM rendelet

a nyilvános repülőrendezvény szabályairól az állami célú légiközlekedésben

A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 10. §-ának i) pontjában kapott felhatalmazás alapján a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény (a továbbiakban: Lt.) 33. §-ának (1) bekezdésében foglaltak végrehajtására a következő rendeletet adom ki:

I. Fejezet

BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

A rendelet célja

1. § A rendelet célja a nyilvános repülőrendezvény (a továbbiakban: bemutató) és légijármű kiállítás (a továbbiakban: statikus bemutató) alapvető biztonsági eljárásainak, szabályainak és felelősségi köreinek megállapítása.

A rendelet alkalmazási köre

2. § *  A rendelet alkalmazási köre az állami célú légiközlekedésben, a Magyarországon és légterében tartott bemutatóra és statikus bemutatóra terjed ki.

Értelmező rendelkezések

3. § E rendelet alkalmazásában

a) bemutató: légijárművek, ejtőernyősök vagy bármiféle légi tevékenység bemutatója - beleértve a harceljárásokat, harcászati fogásokat, valamint a fegyverzet imitált alkalmazását is -, amelyet nyilvános alkalmakkor a nézők szórakoztatására tartanak az e célra kijelölt légtérben;

b) statikus bemutató: a légijárművek és kapcsolódó berendezések olyan bemutatása, amely nem jár a hajtómű beindításával vagy földi helyváltoztatással;

c) a bemutató légtere: a magyar légtér igénybevételéről szóló 4/1998. (I. 16.) Korm. rendelet 1. § (3) bekezdése szerint igénybe vett légtér;

d) nézőtér: a nézők számára kijelölt, a bemutató területétől és a légijárművek mozgatására használt területtől elkülönített terület;

e) nézőtéri elkülönítő: a nézőteret a bemutató területétől, valamint a légijárművek mozgatására használt területtől elválasztó biztonsági terület;

f) NOTAM (Notice to airman): bármely légiforgalmi berendezés, szolgálat, eljárás létesítéséről, állapotáról, változásáról vagy veszély fennállásáról szóló értesítés, amelynek idejében való ismerete elengedhetetlenül szükséges a repülésben érdekelt személyzet részére;

g) UTC (Universal Time Coordinated): egyeztetett, egyetemes világidő jelölésére használt rövidítés;

h) Hatóság: az Lt. 3. § (2) bekezdése szerinti katonai légügyi hatóság.

II. Fejezet

A BEMUTATÓ ELŐKÉSZÍTÉSE ÉS LEVEZETÉSE

A bemutató előkészítése

4. § (1) Bemutató vagy statikus bemutató előkészítésére és levezetésére igazgatót kell kinevezni.

(2) *  A szervező - a Hatóság hozzájárulásával - a bemutató előkészítésében és levezetésében tapasztalatot szerzett, a szükséges szakmai ismeretekkel rendelkező személyt nevez ki igazgatónak.

(3) Az igazgató felel a bemutató tervezéséért és végrehajtásáért.

5. § (1) *  A bemutató előtt legalább 90 nappal a bemutató légterét, továbbá a bemutató repülési tevékenységéhez szükséges további légterekre vonatkozó repülési tilalmat is tartalmazó NOTAM intézkedés iránti kérelmét az igazgató megküldi a Hatóságnak. A Hatóság a beadott kérelemről tájékoztatja a NOTAM irodát.

(2) A bemutató egészét és annak egyes manővereit úgy kell elemezni, megtervezni és végrehajtani, hogy az sem a nézőket, sem a bemutatón szereplő légijárműveket és technikai eszközöket ne veszélyeztesse. A repülési programba az a légi tevékenység kerül, amelyet az igazgató előzetesen jóváhagyott.

(3) A bemutató légterének jellemzőit úgy kell megválasztani, hogy az feleljen meg a tervezett repülési tevékenységnek, továbbá a légtér biztonságos megközelítési és elhagyási eljárásainak.

(4) A bemutató légterét a bemutató, illetve a gyakorlás megkezdésének tervezett idejét megelőző 15 perctől a bemutató befejezését követő 15 percig le kell zárni. A lezárás alól felmentést csak az igazgató adhat.

6. § (1) A bemutató számára - a nézők biztonságát szolgáló, a levegőből könnyen észlelhető - tengelyt (tengelyeket) kell meghatározni. A fel- és leszállópályán vagy gurulóúton kívüli bemutató tengelyt nappali fényvisszaverő prizmákkal vagy más megfelelő eszközzel kell megjelölni. A prizmát függőlegesen síkban és a repülés irányára merőlegesen úgy kell elhelyezni, hogy az 5 km távolságból, 100 m repülési magasságból jól látható legyen.

(2) A bemutatót a nézőtéri elkülönítő előtt, a bemutató tengellyel párhuzamosan kell végrehajtani. Légijármű - a 11. § szerinti esetek kivételével - a bemutató tengely és a nézőtéri elkülönítő között nem manőverezhet.

(3) A nézőtér a bemutató tengely egyik felén, a repülőtér és a bemutató területének megközelítési és elhagyási pontjai külső oldalán helyezhető el. A bemutató tengely és a nézőtér közötti vízszintes távolság legalább 230 méter, amelyet növelni akkor kell, ha a légijárművek a bemutató tengely mindkét oldalán repülnek (például kötelékben repülő légijárművek esetén a nézőtér felőli szélső légijárműtől számítva).

(4) A nézők nem tartózkodhatnak:

a) a légijárművek állóhelyein,

b) az állandó üzemanyagtöltő helyek 25 méteres, és

c) a hőlégballonok feltöltésének és felszállásának 65 méteres körzetén belül.

7. § Az igazgató a bemutató tervezett ideje előtt legalább 30 nappal tájékoztatja a mentőszolgálatot, a tűzoltóságot, a műszaki mentőket és a katasztrófa elhárításáért felelős szervezetet a bemutató helyéről, időpontjáról és méretéről. A helyszíni készenlét, illetve szolgáltatás szintjét a bemutató méretével összhangban kell igényelni.

A bemutató végrehajtásának szabályai

8. § (1) A repülés során be kell tartani az adott légijárműnek és repülési manővernek megfelelő elkülönítési követelményt (pl. nagyobb elkülönítés térben és időben az olyan repülőgépeknél, amelyek nem rendelkeznek rádióval).

(2) Az igazgató vagy az általa megbízott személy készíti fel és tájékoztatja a bemutató résztvevőit. A saját feladatuk végrehajtására a légijármű-vezetők önállóan készülnek fel, légijárműveiket a rájuk vonatkozó üzemeltetési korlátozások keretei között üzemeltethetik.

(3) A zárt kötelékben repülő merevszárnyú légijárművek száma legfeljebb 16 lehet. Nyitott kötelékben a légijárművek száma nem korlátozott.

9. § (1) A repülési manővereknek meg kell felelnie a bemutató tervében részletezett, a légijárművek típusára és az általuk végrehajtható manőverekre vonatkozó szabályoknak, korlátozásoknak.

(2) A légijárművön fegyverzet és lőszer nem lehet, kivéve, ha azokra súlyponti nehezékként van szükség. Ha nehezékként lőszer van a fedélzeten, a töltényűrben és a zárszerkezetben lőszer nem lehet, a töltényöveket ki kell kötni, vagy más módon vétlenlövés ellen biztonságossá kell tenni.

(3) A hajtóművek beindításával és leállításával járó bemutatókat úgy kell tervezni és levezetni, hogy a légijármű által kibocsátott üzemanyagok és a kiáramló gázsugár, a zajhatás, valamint a keletkezett légörvények a nézőket ne veszélyeztessék.

(4) Az ejtőernyős ugrások idején a leszállásra és az ugrásra használt légtérben és területen az ejtőernyőzéshez szükséges repülőtevékenységen kívüli repülőtevékenység nem folytatható. A földön lévő légijárművek hajtóműveit kikapcsolt állapotban és rotorjait álló helyzetben kell tartani mindaddig, amíg az utolsó ejtőernyős földet nem ér.

10. § A bemutató biztonságos végrehajtása érdekében nem engedélyezhető:

a) a bemutató légterén belüli műrepülés felhőben;

b) a 0.95 Mach sebesség túllépése;

c) a nézőtér feletti átrepülés, kivéve, ha a nem akrobatikus manőverek esetén azt az igazgató külön engedélyezte.

11. § A nézőtértől való legkisebb vízszintes távolságok a következők:

a) 25 méter, a bemutatón részt vevő légijárművek állóhelyétől, továbbá:

aa) a bemutatón részt vevő légijárművek által használt gurulóutaktól,

ab) a bemutatón részt vevő légijárművek által használt egyéb (nem gurulóút jellegű) felvezető autó által biztosított gurulási útvonalaktól,

ac) a földi kiszolgálás helyétől;

b) 65 méter, a bemutatón részt vevő légijárművek által használt egyéb (nem gurulóút jellegű), felvezető autóval nem biztosított gurulási útvonalaktól;

c) 65 méter, helikopterek és helyből felszálló repülőgépek lebegési (függeszkedési) manőverei alatt;

d) 65 méter, az olyan helikopterek és a könnyű repülőgépek által használt fel- és leszállópálya szélétől, amely légijárművek műszer szerinti normális fel- és leszállási sebessége kevesebb, mint 185 km/h;

e) 100 méter, az olyan repülőgépek által használt fel- és leszállópálya szélétől, amely légijárművek műszer szerinti normális fel- és leszállási sebessége 185 km/h vagy több;

f) 100 méter, könnyű repülőgépek esetén;

g) 100 méter, a helikopter nem függeszkedő manőverei és a függesztett teherrel végrehajtott manőverei során;

h) 100 méter, helyből felszálló repülőgép emelkedő manővereinél;

i) 230 méter, azon légijármű manőverek során, amikor a repülési irány nem a nézőtér felé irányul, kivéve a c), f)-h) pontban meghatározottakat;

j) 230 méter az 555 km/h-nál kisebb sebességgel repülő repülőgépeknél, amikor a repülési irány a nézőtér felé irányul, kivéve a c), f)-h) pontban meghatározottakat;

k) 450 méter, a manőverek során 555 km/h sebességgel vagy annál gyorsabban repülő légijárműveknél, amikor a repülési irány a nézőtér felé irányul, de arra nem merőleges.

12. § (1) Az igazgató felelős a bemutató tervében meghatározott szabályok, korlátozások, továbbá a minimális távolságtartásra és az időjárási minimumokra vonatkozó követelmények betartatásáért.

(2) A résztvevők a bemutató előtt 30 nappal írásban tájékoztatják az igazgatót

a) a tervezett és a tartalék bemutatójuk részleteiről, amely tartalmazza

aa) a bemutató leírását, sávdiagramját és/vagy videofelvételét, továbbá

ab) a korlátozásokat és a minimális távolságtartásra és időjárási viszonyokra vonatkozó követelményeket;

b) arról, ha nem ismerik az irányításra használt nyelvet.

(3) A bemutató program esetleges változtatásáról a lehető legkorábbi időpontban, de legkésőbb a bemutató előtt egy nappal a résztvevő egyeztet az igazgatóval.

13. § (1) Az igazgató

a) felel a bemutató menetének betartásáért,

b) a repülések biztonságos és folyamatos végrehajtása érdekében a programban résztvevők részére időgrafikont (UTC-ben) készít.

(2) A bemutató alatt az igazgató által jóváhagyott repülési program lerövidíthető, de azt nem lehet manőver megváltoztatásával módosítani, vagy az eredeti programban nem szereplő manőverrel meghosszabbítani.

14. § (1) A bemutatón és a gyakorlás során a repülések irányításáért az igazgató által kijelölt légiforgalmi irányító felel. Ejtőernyős ugráskor a légiforgalmi irányítót tájékoztatási jogkörrel rendelkező ejtőernyős szakági felelős segíti.

(2) A repülést megfelelő irányító központból kell irányítani. Az irányítással összefüggő rádiólevelezést, telefon kommunikációt elektronikus úton (pl. magnetofonszalagra) rögzíteni kell.

(3) Ha valamelyik résztvevő nem járatos a repülés irányítására használt nyelvben, a légiforgalmi irányítót az adott programrész végrehajtásában egy felelős személy - aki kiválóan ismeri a résztvevő és az irányítás nyelvét, továbbá a tervezett repülési programot (pl. csapatedző) - segíti.

15. § (1) Az igazgató részletes tájékoztatást tart a résztvevőknek a bemutató napján és az azt megelőző napon.

(2) Az igazgató intézkedik, hogy azok a résztvevők is, akik nem tudtak jelen lenni a tájékoztatón megkapják a szükséges információt. A tájékoztatóról távol maradó résztvevők az igazgatóval való egyeztetés útján megerősítik, illetve pontosítják az őket érintő programrészekkel kapcsolatos információkat a bemutató napján vagy azt megelőzően.

(3) Az (1) bekezdés szerinti tájékoztató legalább a következőket tartalmazza:

a) tájékoztatást az időjárásról és az időjárási minimumokról;

b) a kijelölt rádiófrekvenciákat és hívójeleket;

c) a bemutató légterének adatait;

d) a bemutató tengely, illetve tengelyek elhelyezkedését, a hajtóművezető helyek, továbbá a gurulóutak és a fel- és leszállópályák adatait;

e) a nézőtér elhelyezkedését és elülső részét;

f) az indító és a fogadó zónák adatait;

g) a korlátozott, a veszélyes és a várakozási légterek adatait;

h) a helyi akadályok adatait;

i) az eljárásokat vészhelyzet esetére;

j) a tartalék repülőterek elhelyezkedését, adatait;

k) a légijármű kényszerelhagyására és az üzemanyag vészhelyzeti kibocsátására kijelölt területek adatait;

l) a minimális távolságtartásra vonatkozó követelményeket;

m) az eljárásokat és a repülési tevékenységek tervezett sorrendjét;

n) az időpont-egyeztetést.

A bemutató terve

16. § (1) *  A bemutató (statikus bemutató) tervét, biztonsági rendszabályait az igazgató a bemutató kezdőnapja előtt 3 hónappal a Hatóságnak megküldi.

(2) *  A Hatóság a bemutató tervének jóváhagyásáról vagy annak elutasításáról a kézhezvételtől számított 15 napon belül dönt.

(3)-(4) * 

17. § (1) Az igazgató a bemutató (statikus bemutató) tervét, részletes szabályait és az eljárások rendjét a külföldi résztvevőknek a bemutató előtt 60 nappal megküldi.

(2) A nyilvános repülőrendezvény terve tartalmazza:

a) a bemutató, s amennyiben szükséges, a gyakorlás helyszínét és időpontját;

b) a részt vevő légijárművek érkezésének, távozásának időpontját, az esetleges kéréseket az érkezési, távozási manőverekre vonatkozóan;

c) a bemutató légterének adatait;

d) a bemutató tengely, illetve tengelyek elhelyezkedését, a megközelítési és az indulási útvonalszakaszok adatait;

e) a nézőtér elhelyezkedését és elülső részét;

f) az indító és a fogadó zónák adatait;

g) a korlátozott, a veszélyes és a várakozási légterek adatait;

h) a helyi akadályok adatait;

i) az eljárásokat vészhelyzet esetére;

j) a tartalék repülőterek elhelyezkedését;

k) a légijármű kényszerelhagyására és az üzemanyag vészhelyzeti kibocsátására kijelölt területek adatait;

l) a repülések irányítására használt nyelvet;

m) a kijelölt rádiófrekvenciákat és hívójeleket;

n) a minimális távolságtartásra vonatkozó követelményeket;

o) az időjárási minimumokat;

p) az eljárásokat és a repülések tervezett sorrendjét;

q) a részt vevő légijárművek számát, típusát és a talajra gyakorolt nyomását (ACN értékét).

III. Fejezet

A STATIKUS BEMUTATÓRA VONATKOZÓ KÜLÖN SZABÁLYOK

18. § (1) A nyilvánosság számára hozzáférhető területen álló légijárműveket őrizni kell.

(2) Ha a nézők a pilótafülkéhez hozzáférhetnek, a katapultrendszerek robbanótölteteit működés ellen biztosítani kell, és a fülkénél folyamatos felügyeletet kell ellátni.

(3) A statikus bemutatón a következő biztonsági intézkedéseket kell tenni:

a) tájékoztatni a kiállítás lebonyolításában résztvevőket,

b) elkülöníteni a légijárműveket és/vagy az őrhelyeket;

c) biztosítani szakképzett személyzet jelenlétét, amikor a légijárművek hozzáférhetők a nyilvánosság számára;

d) kikapcsolni - amennyiben lehetséges - a légijármű akkumulátorait vagy elektronikai berendezéseit, kivéve, ha ezek szükségesek a kiállított berendezés működtetéséhez;

e) biztosítani, illetve elhelyezni valamennyi biztonsági berendezés, zár, biztosíték, kerékféktuskó stb. és hajtómű szívócsatorna (beömlőnyílás) és gázelvezető (kiömlőnyílás) záródugóját;

f) lezárni a nem látogatott kiállítási légijármű pilótafülkéjét és bejárati ajtajait;

g) betartani a légijárművek hajtóművének beindítása és a földi mozgások megkezdése előtti biztonsági előírásokat;

h) megtartani a repülés előtti külső és belső vizsgálatot;

i) elrendelni a feltűnő helyre kihelyezett, egyértelmű és teljes dohányzási, valamint tűzgyújtási tilalmat a légijárművek, üzemanyagtöltő helyek és utántöltő tartálykocsik 25 méteres körzetében.

IV. Fejezet

A BEMUTATÓ RÉSZTVEVŐIRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK

19. § A bemutatón csak az a szakszolgálati engedéllyel rendelkező légijármű személyzet repülhet, aki ellenőrző repülés keretében teljesítette a bemutató repülés programját, és az eredményes ellenőrzés után, valamint az adott program szerint végrehajtott legalább három gyakorló repülést.

20. § A bemutató repülés végrehajtására újonnan kijelölt légijárművezető oktatását, ellenőrzését és a jogosultság megadását az ilyen típusú feladatra kiképzett és a megfelelő gyakorlati jártassággal rendelkező légijármű-vezető végezheti.

21. § (1) A teljes felkészülésen a bemutató levezetésére kijelölt repülésvezetőnek is részt kell vennie.

(2) A bemutatóra tervezett légijármű személyzet a felkészülés és a bemutató napján más jellegű repüléseket nem hajthat végre, illetve más feladattal nem bízható meg.

(3) Minden ellenőrző, illetve gyakorló bemutató repülést részletesen ki kell értékelni a fedélzeti adatrögzítők adatainak felhasználásával.

V. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉS

22. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik hónap első napján lép hatályba.