A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1/2006. (VI. 26.) IRM rendelet

a Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat működéséről, valamint a céginformáció költségtérítéséről

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) 128. §-ának c) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

1. § *  Az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium szervezeti egységeként működő Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat (a továbbiakban: céginformációs szolgálat) a Ctv. 1. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott, a cégjegyzékadatok és a cégiratok megismerését szolgáló céginformáció-szolgáltatási kötelezettségének az e rendeletben foglalt szabályok szerint tesz eleget.

2. § (1) *  A céginformációs szolgálat papír alapon, illetve elektronikusan közokirat formájában ad céginformációt a cég

a) cégjegyzékben szereplő egyes fennálló vagy törölt adatairól, a cégjegyzékben szereplő jogokról, illetve tényekről (a továbbiakban együtt: adat) cégbizonyítvány formájában, ideértve azt az esetet is, amikor a cég elnevezésének, székhelyének, statisztikai számjelének, adószámának és pénzforgalmi jelzőszámának hatályos és törölt adatairól kérnek céginformációt (névjegy);

b) *  cégjegyzékben szereplő valamennyi fennálló adatáról (cégkivonat);

c) *  cégjegyzékben szereplő valamennyi fennálló és törölt adatáról (cégmásolat).

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott céginformáció – kérelemre – nem közokirati formában is kiadható.

(3) *  A céginformációs szolgálattól az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően céginformáció kérhető arról, hogy az adott cégnév szerepel-e a cégnyilvántartásban, ideértve azt is, hogy az elnevezés a Ctv. 6. §-a alapján névfoglalás alatt áll-e.

(4) *  A céginformációs szolgálat céginformációként a cégbírósághoz bejelentett kérelemben szereplő és elektronikus úton rögzített, de még el nem bírált adatról is tájékoztatást ad, feltüntetve, hogy az adat „bejegyzés alatt” áll.

(5) *  A céginformációs szolgálat a Ctv. 15. § (1) bekezdése alapján céginformációként csak a cégjegyzékben szereplő fennálló vagy törölt, valamint még be nem jegyzett adataiba történő betekintést biztosítja.

3. § *  A céginformációs szolgálattól céginformációként igényelhetők továbbá a cégre vonatkozó következő cégiratok, illetve végzések:

a) *  a cég valamennyi, vagy a kérelmező által meghatározott, a cégbíróságon elektronikus okirat formájában nyilvántartott cégirata;

b) *  a cég által a céginformációs szolgálathoz letétbe helyezés és közzététel céljából benyújtott beszámoló, illetve annak részei;

c)–d) * 

4. § *  A céginformációs szolgálat – kérelemre – céginformációként elektronikus úton értesítést küld az egyes cégekre vonatkozó alábbi tényekről:

a) a cégjegyzékbe történt bejegyzéséről (változásbejegyzéséről) szóló jogerős bírósági határozat meghozataláról,

b) a Cégközlönyben közzétett valamennyi bírósági közlemény megjelenéséről.

5. § (1) *  Céginformációként az adatok meghatározott szempontú csoportosítása is igényelhető (a továbbiakban: csoportosított céginformáció) a Ctv. 14. §-a rendelkezéseinek megfelelően. Csoportosított céginformáció kérhető továbbá a céginformációs szolgálat honlapján közzétételre került beszámolók egyes adatairól, egyes részeiről.

(2) Ha a csoportosított céginformációt a Ctv. 14. §-ának (2) bekezdése alapján természetes személy vonatkozásában kérik, meg kell jelölni a jogcímet, valamint az azt megalapozó törvényhelyet, amelyre figyelemmel a csoportosított céginformáció teljesíthető. Törvényes jogcím hiányában a céginformáció csak az érintett személy közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt hozzájárulása esetén adható ki.

6. § (1) *  A céginformáció iránti kérelmet papír alapú vagy elektronikus nyomtatványon kell benyújtani a céginformációs szolgálathoz. A nyomtatvány a céginformációs szolgálat honlapján, illetve papír alapú formában a céginformációs szolgálat ügyfélszolgálati irodájában áll rendelkezésre. A céginformáció iránti kérelem elektronikus úton a személyre szabott ügyintézési felület útján is benyújtható.

(2) *  A nyomtatvány személyesen – az ügyfélszolgálati irodában félfogadási időben – vagy postai, illetve elektronikus úton nyújtható be.

(3) *  A 4. § szerinti kérelmet elektronikus úton, legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátva kell a céginformációs szolgálathoz megküldeni. A kérelemben – az azonosítására alkalmas adatok közlésével (cégnév, székhely, cégjegyzékszám) – meg kell jelölni a céget, amely tekintetében a céginformációt kérik, és hónapokban meg kell határozni azt az időszakot is, amelyre vonatkozóan a céginformációt kérik.

(4) *  Az 5. § szerinti céginformáció iránti kérelmet kizárólag a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható, e célra rendszeresített nyomtatvány útján lehet benyújtani.

7. § (1) *  A céginformációs szolgálat a kért céginformációt – a Ctv. 15. § (3) bekezdésében meghatározott kivétellel – az e rendelet szerinti költségtérítés megfizetésének igazolását követően adja ki. A költségtérítést az Igazságügyi Minisztérium 10032000–01810039–00000000 számú számlájára kell megfizetni. A befizető egyértelmű azonosítása érdekében a készpénz-befizetési utalvány vagy az átutalási megbízás „közlemény” rovatában fel kell tüntetni a befizetés jogcímét (céginformáció költségtérítése), valamint ha a befizető cég, a cégjegyzékszámát is. A költségtérítés elektronikus úton történő megfizetésének részletes szabályait rendelet állapítja meg.

(2) *  E rendelet 11. és 12. §-ában meghatározott esetekben a költségtérítés megfizetésének módja az (1) bekezdésben foglaltaktól eltér.

(3) A céginformáció költségtérítése a kérelem ügyfélszolgálati irodában történő benyújtásakor bankkártyával is megfizethető.

(4) *  A céginformáció iránti kérelem elektronikus úton történő benyújtása esetén a költségtérítést elektronikus úton kell megfizetni a Ctv. 37. §-ának (4) bekezdésében, valamint az illeték és a közzétételi költségtérítés elektronikus úton történő megfizetéséről a cégeljárásban és más cégügyekben szóló rendeletben foglaltak szerint. A befizetés teljesítésére vonatkozó igazolást a kérelemmel együtt kell a céginformációs szolgálathoz elektronikus úton megküldeni.

8. § (1) *  A céginformációs szolgálat a céginformációt – az ügyfél kérésének megfelelően – postai úton vagy elektronikus úton küldi meg, illetve az személyesen is átvehető.

(2) *  Ha a céginformációs szolgálat a Ctv. 17. §-ának (1) bekezdése szerint jár el, a 2. és 3. § szerinti céginformációt elektronikus úton küldi meg.

(3) * 

(4) *  A céginformációs szolgálat a céginformációt a személyre szabott ügyintézési felület útján küldi meg, amennyiben a kérelmet a kormányzati portálon keresztül nyújtották be.

9. § (1) A céginformációért

a) *  a 2. § (1) bekezdésének a) pontjában megjelölt esetben 2300 Ft-ot, illetve névjegyenként 1700 Ft-ot, * 

b) *  a 2. § (1) bekezdésének b) pontjában megjelölt esetben cégenként 3400 Ft-ot,

c) *  a 2. § (1) bekezdésének c) pontjában megjelölt esetben cégenként 5700 Ft-ot,

d) *  a 2. § (2) bekezdésében megjelölt esetben cégbizonyítványonként 700 Ft-ot, névjegyenként 350 Ft-ot, cégkivonatonként 1000 Ft-ot, valamint cégmásolatonként 1700 Ft-ot,

e) *  a 2. § (3) bekezdésében megjelölt esetben cégenként 1200 Ft-ot, * 

f) *  a 3. § a) pontjában meghatározott esetben cégiratonként 1700 Ft-ot,

g) *  a 3. § b) pontjában meghatározott esetben beszámolónként 4600 Ft-ot, a beszámoló egyes részeinként 2300 Ft-ot, amennyiben elektronikus úton kérik, cégiratonként 550 Ft-ot,

h)–i) * 

j) * 

(2) A költségtérítés nem igényelhető vissza, ha a céginformációt nem veszik át.

(3) *  Ingyenes a 4. §-ban meghatározott céginformáció, ha azt a cég a rá vonatkozó tények tekintetében kéri, valamint ha az értesítés megküldését legfeljebb tíz cégre vonatkozóan kérik. Ettől eltérő esetben a 4. §-ban meghatározott céginformációért cégenként havi 35 Ft-ot kell költségtérítésként megfizetni.

(4) *  Az (1) bekezdés a)–g) pontok szerinti költségtérítést nem kell megfizetni, ha a céginformációt – igazoltan – a cég tagja vagy képviselője kéri.

9/A. § *  (1) A Ctv. 17/A. §-ban meghatározott cégadatokat az Európai Bizottság által üzemeltetett európai igazságügyi portálon (a továbbiakban: e-Justice portál) keresztül – keresőprogram segítségével – a céginformációs szolgálat cégbizonyítvány formájában biztosítja.

(2) Az EUID-val rendelkező cég létesítő okiratához (létesítő okirat módosítása, egységes szerkezetű létesítő okirat) való hozzáférés az e-Justice portálon keresztül

a) a cégiratnak a céginformációs szolgálat által a kérelmező által megadott elektronikus címre történő megküldésével, vagy

b) a cégbíróságnak a cégjegyzék részét képező számítógépes nyilvántartásából (elektronikus irattár) a kérelmező általi kiválasztása útján

biztosított.

(3) Az EUID-val rendelkező cég beszámolójának egyes részei az e-Justice portálon keresztül külön nem kérhetőek.

(4) Az e-Justice portálon keresztül hozzáférhető az EUID-val rendelkező cég cégkivonata, továbbá – a (2) bekezdés szerinti módon – a cég elektronikus irattárban tárolt bármely irata.

(5) Az e-Justice portálon keresztül hozzáférhető céginformációért – közokirati és nem közokirati formára tekintet nélkül egyaránt –

a) *  az (1) bekezdés szerinti esetben 2300 Ft,

b) *  a létesítő okirat (létesítő okirat módosítása, egységes szerkezetű létesítő okirat), továbbá az elektronikus irattárban tárolt irat esetében a (2) bekezdés a) pontja szerinti esetben – cégiratonként – 3400 Ft, a (2) bekezdés b) pontja szerinti esetben – cégiratonként – 1700 Ft,

c) *  a beszámoló esetében 4600 Ft,

d) *  cégkivonat esetében 3400 Ft

közzétételi költségtérítést kell fizetni azzal, hogy az esetlegesen felmerülő általános forgalmi adót ezen összeg nem tartalmazza.

(6) *  Az E-Justice portálon keresztül ingyenesen ismerhető meg a korlátolt felelősségű társaságnak, a részvénytársaságnak, az európai részvénytársaságnak

a) a Ctv. 24. § (1) bekezdés b) pontjában, valamint a 25. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott adata,

b) a Ctv. 24. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott adata,

c) a Ctv. 24. § (1) bekezdés a) pontjában, 27. § (3) bekezdés f) pontjában, 27. § (4) bekezdés a) pont ad) alpontjában, a 28. § (2) bekezdés a) pont ad) alpontjában meghatározott adata,

d) a Ctv. 26. § (1) bekezdés a)–e), valamint n) pontjában meghatározott adata,

e) a Ctv. 24. § (1) bekezdés g) és h) pontjában meghatározott adata,

f) a főtevékenysége,

g) az Európai Unió más tagállamában bejegyzett fióktelepének a neve, a nyilvántartási száma, az EUID-ja és a fióktelep bejegyzésének helye szerinti tagállam, valamint

h) ha azt a cégjegyzék tartalmazza, a honlapjára vonatkozó adata.

9/B. § *  (1) A céginformációs szolgálat a cegportal.im.gov.hu portálján (a továbbiakban: céginformációs portál) a cégjegyzékben szereplő, a 2. § (1) bekezdésében meghatározott adatokról – a költségtérítés egyidejű megfizetése mellett – azonnali elektronikus céginformációt is biztosít.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben a költségtérítés megfizetésére az Elektronikus Fizetési és Elszámolási Rendszer segítségével kerül sor.

10. § (1)–(2) * 

(3) *  Ha a Ctv. 15. § (2) bekezdése szerinti céginformációt elektronikus úton kérik, a 9. § (1) bekezdésében meghatározott költségtérítést kell megfizetni.

(4) * 

(5) *  A céginformációs szolgálat a Ctv. 63. §-ának (1) bekezdésében meghatározott szervezeteknek – kérésükre – elektronikus úton rendelkezésre bocsátja az általuk megjelölt cégjegyzékadatok változását. Ebben az esetben csak a számítógépes rendszer használatának költségét kell megtéríteni.

11. § *  A céginformáció – ideértve a beszámolókhoz való közvetlen hozzáférés lehetőségét is – az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériummal kötött megállapodás alapján a céginformációs szolgálat számítógépes hálózata útján is kérhető. Ebben az esetben a Ctv. 15. § (2) bekezdése szerinti kérelmezőnek minősül az e megállapodás alapján információt kérő is. A céginformációért a számítógépes rendszer használatának költsége mellett a céginformáció fajtájától függően a 9. § (1) bekezdésében meghatározott költségtérítés 30%-át kell költségtérítésként megtéríteni. Elektronikus közokirat kiadása esetén a 9. § (1) bekezdésében meghatározott költségtérítés 60%-át kell költségtérítésként megfizetni. A megállapodás általános szerződési feltételei a céginformációs szolgálat honlapján kerülnek közzétételre.

12. § *  Az 5. § szerinti csoportosított céginformációért a céginformációs szolgálat honlapján közzétett – a kért adatok mennyiségétől, illetve a csoportosítás jellegétől függő – költségtérítést kell fizetni.

13. § (1) *  A cég számviteli törvény szerinti beszámolóját a Ctv. 18. §-ában foglaltak szerint elektronikus úton kell a céginformációs szolgálat részére megküldeni.

(2) * 

(3) * 

(4)–(5) * 

14. § *  A céginformációs szolgálat a céginformáció szolgáltatása mellett

a) a Ctv. 1. §-a (2) bekezdésének b) pontja szerinti nemperes eljárásokban biztosítja az elektronikus ügyintézést támogató rendszer üzemeltetését, és

b) * 

c) *  megteszi a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a személyre szabott ügyintézési felületen az online alapításhoz használható szerződésminta, valamint a cégalapítással kapcsolatos tájékoztató magyar és angol nyelven közzétételre kerüljön.

15. § (1) E rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2006. július 1. napján lép hatályba. Rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult ügyekben kell alkalmazni.

(2) A 7. § (3) bekezdése 2007. január 1. napján lép hatályba.

(3)–(8) * 

16. § *  Ez a rendelet a 89/666/EGK tanácsi irányelvnek, valamint a 2005/56/EK és a 2009/101/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a központi nyilvántartások, a kereskedelmi nyilvántartások és a cégjegyzékek összekapcsolása tekintetében történő módosításáról szóló, 2012. június 13-i 2012/17/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

17. § *  Ez a rendelet az (EU) 2017/1132 irányelvnek a digitális eszközök és folyamatok társasági jog terén történő használata tekintetében történő módosításáról szóló, 2019. június 20-i (EU) 2019/1151 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja, kivéve az (EU) 2019/1151 irányelv 1. cikkének az (EU) 2017/1132 irányelv 13i. cikkét, 13j. cikk (2) bekezdését, valamint 16. cikk (6) bekezdését megállapító rendelkezéseit.

1–3. számú melléklet az 1/2006. (VI. 26.) IRM rendelethez *