A jogszabály mai napon hatályos állapota

 

292/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet

a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetről

A Kormány az Alkotmány 35. §-a (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alkotmány 40. §-a (3) bekezdésében foglalt feladatkörében eljárva, valamint a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 57. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

1. § (1) A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (a továbbiakban: Intézet) a szociális és munkaügyi miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítása alatt álló, önállóan gazdálkodó, az előirányzatok felett teljes jogkörrel rendelkező központi költségvetési szerv.

(2) Az Intézet székhelye Budapest.

2. § A miniszter irányítási jogkörében

a) gyakorolja az Intézet feletti alapító jogokat,

b) jóváhagyja az Intézet szervezeti és működési szabályzatát, valamint az éves munkatervét és költségvetési tervét,

c) ellátja a 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet által felügyeleti szervi hatáskörbe utalt feladatokat, irányítja és ellenőrzi az Intézet éves költségvetési előirányzatának tervezését, pénzellátását, az előirányzat módosítását, átcsoportosítását, a felhasználásról való beszámolást, valamint a gazdálkodás szabályozottságát, illetve gondoskodik e feladatok végrehajtásáról,

d) az Intézet feladataival összefüggésben követelményeket határoz meg a számítógépes központi adatgyűjtések adattartalma, valamint az információ- és prognózisszolgáltatás vonatkozásában.

3. § (1) Az Intézet vezetője a főigazgató. A főigazgató felett a kinevezési, megszüntetési és fegyelmi jogkört a miniszter, az egyéb munkáltatói jogokat a miniszter által kijelölt szakállamtitkár gyakorolja.

(2) Az Intézet alkalmazottai felett a munkáltatói jogokat a főigazgató gyakorolja. A munkáltatói jogokat a főigazgató - a kinevezés, a felmentés és a vezetői megbízás visszavonása kivételével - az Intézet vezető beosztású munkatársára ruházhatja át.

4. § (1) A Kormány állami szakképzési és felnőttképzési intézetként az Intézetet jelöli ki.

(2) A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvényben, a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvényben, valamint a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvényben az állami szakképzési és felnőttképzési intézet számára meghatározott feladatokat az Intézet látja el.

5. § (1) Az Intézet - a külön jogszabályban meghatározott feladatain túl -

a) a miniszter szakképzéssel és felnőttképzéssel összefüggő ágazati feladatai keretében

1. ellátja a szakképzési és felnőttképzési tevékenység szakmai és módszertani fejlesztését;

2. gondoskodik a hátrányos és fogyatékkal élők képzésének tanügyi és képzési dokumentumairól;

3. szakképzéssel és felnőttképzéssel összefüggő regionális és országos kutatásokat végez, kezdeményez, szervez és koordinál;

4. végzi a szakmastruktúra folyamatos fejlesztését, kidolgozza az Országos Képzési Jegyzék tervezetét, javaslatot tesz módosítására, illetve korszerűsítésére;

5. kidolgozza az európai követelményekhez illeszkedő szakképesítések egyenértékűségének feltételrendszerét, valamint a hazai és nemzetközi képesítések összehangolását;

6. fejleszti az Európai Unió tagországainak szakképzési és felnőttképzési intézményeivel történő együttműködést;

7. gyűjti és elemzi a külön jogszabályban meghatározott felnőttképzési statisztikai adatokat;

8. szakmai képzést és fejlesztését segítő kiadói tevékenységet végez, pedagógiai folyóiratokat és egyéb kiadványokat ad ki, és terjeszt;

9. ellátja a szakképzéssel és felnőttképzéssel kapcsolatos fejlesztési, elemzési és értékelési feladatokat;

10. közreműködik a hátrányos helyzet leküzdését segítő, továbbá rehabilitációs képzési programok kidolgozásában;

11. ellátja a világversenyek szervezésével kapcsolatos feladatokat;

12. szervezi az oktatási intézményvezetők szakmai továbbképzését;

13. működteti a Magyar Nemzeti Observatory irodát;

b) a miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítésekkel összefüggő feladatok keretében

1. kidolgozza és gondozza a szakmai és vizsgáztatási követelményeket, valamint a szakképesítések és a szakmai tantárgyak központi programjait (tanterveit), tankönyveit és tanulmányi segédleteit;

2. kidolgozza a szakképesítésekhez tartozó szakmai vizsgatételeket, vizsgaközpontot működtet;

3. ellátja az országos szakmai tanulmányi versenyekkel kapcsolatos feladatokat;

4. szervezi a pedagógusok, andragógusok továbbképzését;

5. ellátja a Szakképzési Tankönyv és Taneszköz Tanács titkársági feladatait;

6. szervezi a szakmai tankönyvek kidolgozását és kiadását;

7. közreműködik a humánerőforrás fejlesztést, valamint a szociális képzéseket érintő stratégiai tervezésben;

8. elősegíti az Európai Unió által meghatározott szociális ágazatot érintő stratégiák, irányvonalak megvalósulását;

9. vezeti a személyes gondoskodást nyújtó szervezetekben szakmai tevékenységet végző szakképzett személyek működési nyilvántartását;

10. ellátja az Országos Szociális és Gyermekvédelmi Továbbképzési és Szakvizsga Bizottság feladatait;

11. működteti és fejleszti a szociális ágazat továbbképzési, alap- és szakvizsga rendszerét;

12. kidolgozza és fejleszti az általa folytatott képzések minőségirányítási rendszerét.

(2) Az Intézet az (1) bekezdés a) pontjának 4. és 5. pontjában meghatározott feladatát - külön jogszabályban meghatározottak alapján - a szakképesítésért felelős miniszterekkel együttműködve látja el.

6. § (1) Ez a rendelet 2007. január 1-jén lép hatályba.

(2) E rendelet hatálybalépésének időpontjától az Intézet a Nemzeti Szakképzési Intézet, a Nemzeti Felnőttképzési Intézet, valamint a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Képzési Központja által ellátott feladatok tekintetében a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet általános jogutódja.

(3) E rendelet hatálybalépésének időpontjától az Intézet a szakképzési hozzájárulás kezelésével és - a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel - a Munkaerőpiaci Alap képzési alaprészéből (a továbbiakban: képzési alaprész) nyújtott támogatásokkal összefüggő feladatok ellátása tekintetében az Oktatási Minisztérium Alapkezelő Igazgatóságának (a továbbiakban: OM Alapkezelő) jogutódja. Az OM Alapkezelő 2007. január 15-éig köteles átadni az Intézet számára az e feladatokkal összefüggő dokumentumokat.

(4) E rendelet hatálybalépését megelőzően az Intézet számára a képzési alaprészből nyújtott támogatásokra vonatkozóan megkötött, lezárásra még nem került támogatási szerződések alapján az OM Alapkezelőt, mint támogatót megillető jogok és kötelezettségek e rendelet hatálybalépésének időpontjától a Szociális és Munkaügyi Minisztériumot illetik meg, illetve terhelik. Az OM Alapkezelő 2007. január 15-éig köteles átadni a Szociális és Munkaügyi Minisztérium számára ezen szerződésekhez kapcsolódó valamennyi dokumentumot.