Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye

Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

Jogszabálykereső
A jogszabály mai napon (2014.XI.22.) hatályos állapota

A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli.

 

23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 81. § (3) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

I. Fejezet

A rendelet hatálya, értelmező rendelkezések

Hatály

1. §1 E rendelet hatálya az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (a továbbiakban: ÚMVP) meghatározott céloknak az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (a továbbiakban: EMVA) társfinanszírozásában megvalósuló támogatások és az egyéb intézkedések forrásainak igénybevételére terjed ki. E rendelet rendelkezéseit abban az esetben kell alkalmazni, ha a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabály eltérően nem rendelkezik.

2. § (1)2 E rendelet alapján az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK (2005. szeptember 20.) tanácsi rendeletben (a továbbiakban: R.) meghatározott I. tengely keretében az alábbi célok megvalósítására vehető igénybe támogatás:

a) szakképzési és tájékoztatási tevékenységek:

aa) innovatív technológiák elterjesztése bemutató-üzemi projektek útján gazdaságokban és erdészetekben;

ab) mezőgazdasághoz és erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó képzések;

ac) komplex tájékoztatási tevékenység: gazdálkodói információs szolgálat;

b) fiatal mezőgazdasági termelők elindítása;

c) gazdaság átadása;

d) szaktanácsadói szolgáltatások igénybevétele;

e) mezőgazdasági üzemek korszerűsítése:

ea) állattenyésztés korszerűsítése;

eb) szántóföldi növénytermesztés és kertészet korszerűsítése;

ec) évelő növények telepítése;

ed) üzemi diverzifikáció;

ee) GAZDANET-program;

f) erdők gazdasági értékének növelése:

fa) fakitermelési szakaszig használatos erdészeti célú gépek beszerzése;

fb) fiatal erdőállományok támogatása az első gyérítésig;

g) mezőgazdasági termékek értéknövelése:

ga) mezőgazdasági termékek értéknövelése;

gb) mezőgazdasági termékek értéknövelése félkész vagy végtermékek energiatermelési célú felhasználására való előállításával;

h) mezőgazdasági és erdészeti infrastruktúra fejlesztése:

ha) öntözés mezőgazdasági üzemi és közösségi létesítményeinek fejlesztése;

hb) melioráció mezőgazdasági üzemi és közösségi létesítményeinek fejlesztése;

hc) vízrendezés kollektív beruházásai, vízkárelhárítás, belvízrendezés;

hd) erdészet infrastruktúra fejlesztés;

he) mezőgazdasági utak fejlesztése;

hf) mezőgazdasági üzemek víz- és energiaellátásának fejlesztése;

i) szerkezetátalakítás alatt álló, félig önellátó gazdaságok fejlesztése;

j) termelői csoportok létrehozása;

k)3 a juh és kecske állatállomány elektronikus jelölése.

(2)4 E rendelet alapján az R.-ben meghatározott II. tengely keretében az alábbi célok megvalósítására vehető igénybe támogatás:

a) hegyvidéki területeken kívüli hátrányos helyzetű területeken történő gazdálkodás;

b) Natura 2000 mezőgazdasági területeken történő gazdálkodás;

c) agrár-környezetgazdálkodás;

d) védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzése;

e) őshonos és veszélyeztetett állatfajták megőrzése;

f) ritka és veszélyeztetett növényfajták (növényi genetikai erőforrások) és mikroorganizmusok megőrzése;

g) nem termelő mezőgazdasági beruházások;

h) a mezőgazdasági földterület első erdősítése;

i) agrár-erdészeti rendszerek első létrehozása mezőgazdasági földterületeken;

j) erdő-környezetvédelem;

k) erdészeti potenciálra vonatkozó megelőző intézkedések;

l) erdészeti potenciál helyreállítása;

m) erdő szerkezetátalakítás;

n) erdő közjóléti értékének növelése;

o)5 nem mezőgazdasági területek erdősítése;

p)6 állatjóléti intézkedések;

q)7 Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodás.

(3) E rendelet alapján az R.-ben meghatározott III. tengely keretében az alábbi célok megvalósítására vehető igénybe támogatás:

a) nem mezőgazdasági tevékenységgé történő diverzifikálás,

b) mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése,

c) turisztikai tevékenységek ösztönzése,

d)8 a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások az alábbiak szerint,

da) kistérségi közlekedési szolgáltatások fejlesztése,

db) többfunkciós szolgáltató központ létesítése,

e) falumegújítás és -fejlesztés,

f) vidéki örökség megőrzése, korszerűsítése,

g) NATURA 2000 fenntartási/fejlesztési tervek készítése,

h) képzés és tájékoztatás,

i) készségek elsajátítása, ösztönzés és a helyi fejlesztési stratégiák kidolgozása és végrehajtása.

(4) E rendelet alapján az R.-ben meghatározott IV. tengely keretében az alábbi célok megvalósítására vehető igénybe támogatás:

a) helyi fejlesztési stratégiák kidolgozása,

b) hazai és nemzetközi térségek közötti együttműködések,

c) a helyi akciócsoportok működtetési költségei,

d)9 a helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása (LEADER).

(5)10 A technikai segítségnyújtás céljára biztosított forrás kedvezményezettjei: a vidékfejlesztési miniszter, mint Irányító Hatóság (a továbbiakban: IH), a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal; valamint az IH részeként a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (a továbbiakban: NAKVI), mint az IH technikai támogató egysége.

Fogalmak

3. § E rendelet és a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabályok alkalmazásában:

1. alintézkedés: az intézkedésen belül önállóan lehatárolható célterület és jogosultsági feltételek alapján elkülönített támogatható műveletek köre, amelyet a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabály szabályoz;

2. célterület: az intézkedésen, alintézkedésen belül jogszabályban meghatározott cél, amelyre a támogatott művelet irányul;

3. tevékenység: az R. 2. cikkének e) pontja szerinti művelet önállóan megvalósuló részeleme;

4.11 művelet megvalósulása: a műveletet alkotó összes tevékenység okirattal igazolt lezárása; az okirat építési beruházás esetén a jogerős használatbavételi engedély, az üzembe helyezés feltételeként külön jogszabály által előírt közokirat vagy magánokirat, egyéb esetben a gazdasági eseményről kiállított, igazoltan teljesített és pénzügyileg is rendezett számviteli bizonylat;

5.12 terület- és állatlétszám alapú támogatások: a vidékfejlesztési támogatási intézkedésekre vonatkozó ellenőrzési eljárások, valamint a kölcsönös megfeleltetés végrehajtása tekintetében az 1698/2005/EK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló 65/2011/EU rendelet 6. cikk 2. bekezdésének a) és b) pontja alapján, e rendelet 2. § (2) bekezdésében felsorolt alintézkedések keretében nyújtandó támogatások;

6. beruházási támogatás: olyan nem terület-, illetve állatlétszám alapú intézkedés, alintézkedés keretében nyújtandó támogatás, amely legalább egy, a Tv. 9. § a) pontjában meghatározott beruházás - ideértve az immateriális javak beszerzését is - megvalósítására irányul;

7. termelői csoport: a termelői csoportokról szóló 81/2004. (V. 4.) FVM rendelet alapján elismert termelői csoport;

8. átadó: az a mezőgazdasági termelő, akinek a mezőgazdasági üzeme vagy annak egy része átruházásra kerül egy másik mezőgazdasági termelő részére;

9. átvevő: az a mezőgazdasági termelő, akire az üzemet vagy annak egy részét átruházzák;

10.13 mezőgazdasági üzem: egy adott mezőgazdasági termelő által mezőgazdasági tevékenység folytatásához használt termelőegységek, különösen termőföld, állatállomány, gép, épület, építmény, ültetvény, berendezés összessége;

11.14 mezőgazdasági tevékenység: a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása NACE Rev. 2. rendszerének létrehozásáról és a 3037/90/EGK tanácsi rendelet, valamint egyes meghatározott statisztikai területekre vonatkozó EK-rendeletek módosításáról szóló, 2006. december 20-i 1893/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet I. Melléklete szerinti - az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 16. § (3) bekezdés d) pontja alapján az állami adóhatósághoz bejelentett - 01.1, 01.2, 01.3, 01.4, 01.5, 01.6 és 01.7 alágazatba tartozó tevékenység;

12.15 mezőgazdasági termelő: az a természetes vagy jogi személy, aki vagy amely mezőgazdasági tevékenységet folytat;

13. mikrovállalkozás: a magyarországi székhellyel rendelkező, a devizajogszabályok alapján belföldinek minősülő gazdasági társaság, szövetkezet, valamint egyéni vállalkozó, aki/amely megfelel a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény 3. §-ának (3) bekezdésében meghatározott mikrovállalkozás feltételeinek;

14.16 hátrányos helyzetű terület: a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. Rendelet) 2. számú melléklete által meghatározott, a területfejlesztés szempontjából kedvezményezett - hátrányos helyzetű és a leghátrányosabb - kistérség, valamint a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete által meghatározott települések;

15.17 gépkatalógus: gépek műszaki-technológiai adatait tartalmazó gyűjtemény, amely többek között tartalmazza a referenciaárakat is;

16.18 építési normagyűjtemény: olyan építési-műszaki paramétereket tartalmazó gyűjtemény, amely az építési munkanemek és tételek megnevezése mellett tartalmazza a tételekre vonatkozó referenciaárat is;

17. referenciaár: az elszámolható kiadás legmagasabb összege;

18.19 zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek: a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek nemzeti szabályozásáról szóló miniszteri rendeletnek megfelelően elismert zöldség-gyümölcs termelői értékesítő szervezet;

19.20 induló vállalkozás: a jogi személy, ha a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapon belül jegyezték be, az egyéni vállalkozó, valamint az őstermelő, ha egyéni vállalkozói nyilvántartásba vételére, vagy őstermelői igazolványának kiadására a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapon belül került sor, valamint azon jogcímek esetében, ahol a támogatás igénybevételére jogosult mezőgazdasági üzeme méretének el kell érnie meghatározott mértékű európai mértékegységet, ott az induló vállalkozás fogalma kiterjed azokra a jogi személyekre, egyéni vállalkozókra, akik a mezőgazdasági tevékenységüket a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapon belül kezdték meg;

20. nitrátérzékeny terület: a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szóló 27/2006. (II. 7.) Korm. rendelet szerinti terület;

21.21 NATURA 2000 terület: az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló 275/2004. (X. 8.) Korm. rendelet 5. §-a alapján lehatárolt terület;

22.22 védett természeti terület: a természet védelméről szóló törvényben védett természeti területként meghatározott fogalom;

23.23 nem mezőgazdasági beruházás: olyan beruházás, amelyhez nyújtandó támogatásra - a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabály kifejezett rendelkezése szerint - az 1698/2005/EK tanácsi rendelet 88. cikkének (1) bekezdése értelmében alkalmazni kell az állami támogatásokra az EK szerződés 87-89. cikkében foglalt vagy azok alapján megalkotott mentességi szabályokat;

24.24 kis- és középvállalkozás: a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény szerinti vállalkozás;

25.25 nagyberuházás: az az induló beruházás, amelyhez kapcsolódóan az elszámolható költség jelenértéken legalább 50 millió eurónak megfelelő forintösszeg; ennek meghatározásakor több beruházási projektet egyetlen beruházási projektnek kell tekinteni, ha azok egy vagy több vállalat által egy hároméves időszakon belül kivitelezett induló beruházás gazdaságilag oszthatatlan módon kombinált állóeszközeire vonatkoznak; annak megállapításakor, hogy az induló beruházás gazdaságilag oszthatatlan-e, a technikai, funkcionális és stratégiai kapcsolatokat, valamint a közvetlen földrajzi közelséget kell figyelembe venni; a gazdasági oszthatatlanságot a tulajdonviszonyoktól függetlenül kell értékelni; az euróra való átszámításra a támogatás odaítélésének időpontjakor érvényes árak és árfolyam, illetve azon nagyberuházási projektek esetében, amelyeknek az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló kormányrendelet alapján egyedi bejelentése szükséges, a bejelentés időpontjakor érvényes árak és árfolyam alkalmazandó;

26.26 nehéz helyzetben lévő vállalkozás: az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló kormányrendelet szerinti vállalkozás;

27.27 támogatástartalommal bíró, nemzeti támogatási pénzügyi konstrukció: olyan nemzeti forrásból finanszírozott pénzügyi konstrukció, amely igénybevételének célja az EMVA-ból társfinanszírozott projekt megvalósítása, és amelynek támogatástartalmát a támogatás nyújtója, illetve a kezességvállaló intézmény állapítja meg. Idetartoznak különösen a visszatérítendő támogatások, a kedvezményes kamatú hitel vagy kölcsön, a kamattámogatás és az állami kezességvállalást tartalmazó programok;

28.28 szintentartást szolgáló eszköz: azon eszköz, amely az ügyfél által már használt tárgyi eszközt, immateriális jószágot váltja ki anélkül, hogy a kiváltás az előállított termék, a nyújtott szolgáltatás, a termelési, illetve a szolgáltatási folyamat alapvető változását eredményezné;

29.29 beruházás befejezése: a beruházással megvalósított létesítmény üzembe helyezésének időpontja;

30.30 fiatal mezőgazdasági termelő: az a természetes személy,

a) akinek részére a 28/A. § alapján e minőségéről az IH határozatot hoz;

b)31 aki

ba) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 67/2007. (VII. 26.) FVM rendelet,

bb) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet, vagy

bc) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2012. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló 57/2012. (VI. 21.) VM rendelet,

bd)32 az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2014. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló 34/2014. (IV. 4.) VM rendelet

alapján támogatási határozattal, vagy kizárólag forráshiányra való hivatkozásról szóló elutasító határozattal rendelkezik;

31.33 kedvezőtlen adottságú terület: az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásokról, valamint egyes rendeletek módosításáról, illetve hatályon kívül helyezéséről szóló 1257/1999/EK tanácsi rendelet 19. cikke, valamint 20. cikke alapján az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások esetében a kedvezőtlen adottságú területek és az azokhoz kapcsolódó települések megállapításáról szóló 24/2007. (IV. 17.) FVM rendelet alapján meghatározott terület;

32.34 hiteles másolat: az okirat kiállítója által vagy közjegyző által hitelesített másolat;

33.35 egyéb intézkedésnek minősül a R. 66. cikke szerint technikai segítségnyújtás intézkedés;

34.36 művelet: az R. 2. cikk e) pontja szerinti fogalom;

35.37 támogatástartalom: a kedvezményezett számára nyújtott állami támogatás forint fizetőeszközben számolt támogatási egyenértéke;

36.38 kötelező képzés: a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabályban előírt képzés, amelyen az ügyfél az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló miniszteri rendeletben meghatározott módon köteles részt venni, amely az ügyfél számára akkor tekintendő megszervezettnek, ha annak helyszínéről és kezdési időpontjáról a képzéseket koordináló NAKVI-tól, vagy az általa megbízott Képző Szervezettől, a képzés kezdési időpontját legalább nyolc nappal megelőzően tértivevényes értesítést kapott;

37.39 pontozási szint: a támogatási kérelem azon egysége, amely a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabály alapján önállóan rangsorba állítható, és amelyhez külön pontszám és támogatási összeg tartozik;

38.40 felmérési napló: az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló kormányrendelet szerint;

39.41 műszaki tartalom: a támogatással érintett egység (építmény, eszköz, szolgáltatás) azon funkciója, használati módja, mérete, kapacitása, amely a támogatás nyújtásának céljával összefüggésben van, illetve a támogatás megítélésében szerepet játszott, amennyiben az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások részletes szabályait megállapító rendeletek eltérően nem rendelkeznek;

40.42 építési napló: az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló kormányrendelet szerint;

41.43 egyszerű helyettesítő beruházás: olyan beruházás megvalósítása, amely eredményeképpen a támogatással megvásárolt eszköz nem eredményezi az ügyfél tevékenységi volumenének, vagy árbevételének növekedését, illetve amely célja a támogatási kérelem benyújtásakor az ügyfél tulajdonában, használatában álló eszköz lecserélése, olyan eszközre, amely műszaki színvonalában, korszerűségében, vagy üzemeltetési költségeiben, vagy környezeti hatásaiban nem kedvezőbb a lecserélt eszköznél;

42.44 kapcsolt vállalkozás: az adózás rendjéről szóló törvény szerinti vállalkozás;

43.45 elkülönített nyilvántartás: azon támogatott művelet megvalósítását eredményező eseményekről szóló külön nyilvántartás, illetve külön analitikus nyilvántartás eredeti bizonylatai, melyek a támogatási határozattal jóváhagyott művelethez kapcsolódóan az ügyfél vagyoni és jövedelmi helyzetére hatást gyakorolnak, azzal hogy könyvvezetési kötelezettség esetén az ügyfél kiadásait, valamint - ha a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabály ahhoz joghatást fűz - a bevételeit is tartalmazza, szabályzatban meghatározott helyen, bármikor ellenőrizhetően tárolt, őrzött módon, az üzemeltetési kötelezettség lejáratáig, de legalább a vonatkozó jogszabályokban előírt iratmegőrzési határidőig;

44.46 gazdálkodó szervezet: a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti gazdálkodó szervezet.

II. Fejezet

Általános rendelkezések

A támogatás forrása, jellege

4. § (1)47 A támogatás és egyéb intézkedés forrása:

a)48 a központi költségvetés Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: VM) fejezetében az ÚMVP-ben meghatározott célok támogatására előirányzott összeg, valamint

b) az EMVA terhére a 2007. január 1. és 2013. december 31. közötti időszakra vonatkozó közösségi vidékfejlesztési támogatás tagállamonkénti és évenkénti összegének meghatározásáról szóló 2006/636/EK (2006. szeptember 12.) bizottsági határozat mellékletében Magyarország részére meghatározott kötelezettségvállalási előirányzatok.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettségvállalási összegek csökkennek az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia Részlegéből támogatott Nemzeti Vidékfejlesztési Terv egyes intézkedései keretében jóváhagyott kérelmek azon kifizetési összegével, amelyek az 1698/2005/EK tanácsi rendeletben előírt vidékfejlesztési támogatásra történő átmenet szabályainak megállapításáról szóló 1320/2006/EK (2006. szeptember 5.) bizottsági rendelet rendelkezéseivel összhangban EMVA terhére áthúzódó tételeknek minősülnek.

(3) Ha a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabály másként nem rendelkezik, akkor a támogatás vissza nem térítendő jellegű.

4/A. §49 Egy művelet kizárólag egy jogcím keretében támogatható.

A támogatás meghirdetése

5. § (1) A 2. § (1)-(4) bekezdéseiben részletezett célok megvalósításához kapcsolódó támogatások igénybevételének részletes feltételeit, valamint a támogatások mértékét külön jogszabály állapítja meg (a továbbiakban: a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabály).

(2) A támogatási feltételek teljesítése nem jelent alanyi jogosultságot a támogatás igénybevételére.

(3) A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) által kiadott közleményeket és az általa rendszeresített nyomtatványokat az MVH hivatalos honlapján kell közzétenni.

(4)50 A technikai segítségnyújtás céljára biztosított forrást a kedvezményezett az IH-hoz benyújtott finanszírozási kérelemmel igényelheti.

(5)51 Az IH az Agrárgazdasági Kutató Intézet (a továbbiakban: AKI) közreműködését veszi igénybe az alábbi feladatok végrehajtása során, amelyet az AKI kizárólagosan végez:

a) a mezőgazdasági beruházások környezetvédelmi, állatjóléti és -higiéniai alapkövetelményeinek (minimum követelmények) összegyűjtése;

b) az ÚMVP éves jelentéseinek elkészítéséhez szükséges adatok elemzésével és szolgáltatásával kapcsolatos feladatok ellátása;

c) a termelői csoportok monitoring és ellenőrzési rendszerének működtetésére vonatkozó adatelemzéssel és adatszolgáltatással kapcsolatos feladatok ellátása.

(6)52 Az IH a Vidékfejlesztési Minisztérium Mezőgazdasági Gépesítési Intézet (a továbbiakban: VM MGI) közreműködését veszi igénybe az alábbi feladatok végrehajtása során, amelyet a VM MGI kizárólagosan végez:

a) a trágyatárolásra, trágyák beltartalmi értékeire vonatkozó elemzések, összefoglalók elkészítése;

b)53

c)54 a gépkatalógus, valamint az egyes jogcímekhez kapcsolódó gépeket, berendezéseket, műszaki felszereléseket tartalmazó normagyűjtemények szakmai felülvizsgálata, modulok karbantartása, valamint gépek, berendezések vizsgálata, értékelése;

d) az ÚMVP egyes intézkedéseinek végrehajtáshoz kapcsolódó szakmai modulok aktualizálása.

(7)55

(8)56

(9)57 Az (5)-(8) bekezdésekben felsorolt szervezetekkel az egyes feladatok ellátására az IH szerződést köt.

Kérelem benyújtásának általános feltételei

6. § (1)58 Amennyiben külön jogszabály eltérően nem rendelkezik, a támogatási kérelmet, a kifizetési kérelmet, valamint azok módosítására irányuló kérelmet (a továbbiakban együtt: kérelem) postai úton kell benyújtani az MVH által rendszeresített formanyomtatványon az ügyfél lakóhelye, illetve székhelye szerint illetékes MVH kirendeltséghez.

(2) A kérelem benyújtására nyitva álló határidőt a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabály állapítja meg, amely határidő elmulasztása esetén igazolási kérelemnek nincs helye.

(3)59 A kérelemhez mellékelni kell, amit e rendelet, a támogatás igénybevételének részletes feltételeit megállapító jogszabály, valamint más jogszabály előír. A kérelemhez benyújtandó mellékletre vonatkozó, jogszabályban előírt kötelezettségeket az IH, illetve az MVH közleményében közzéteszi.

(4)60 Idegen nyelven kiállított dokumentum benyújtása esetében az ügyfélnek csatolnia kell a szakfordításról és tolmácsolásról szóló 24/1986. (VI. 26.) MT rendelet szerinti, szakfordítói, illetőleg tolmácsigazolvánnyal rendelkező személy által készített magyar nyelvű fordítást is.

(5)61

Támogatási kérelem benyújtásának általános feltételei

7. §62 (1)63 Támogatási kérelmet az a jogi személy vagy természetes személy nyújthat be, aki

a) eleget tesz az e rendeletben és a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabályban az adott jogcím vonatkozásában előírt feltételeknek,

b) nem mezőgazdasági beruházás esetén a számviteli jogszabályok szerint számított, az adott gazdálkodó szervezetre vonatkozó jogszabályban előírt legkisebb jegyzett tőkének megfelelő mértékű saját tőkével rendelkezik,

c) nem mezőgazdasági beruházás esetén csőd-, felszámolási eljárás vagy végelszámolás alatt nem áll, továbbá a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához nyújtott állami támogatásról szóló bizottsági közlemény (HL 2004/C 244/02.) 2.1 alpontja szerint nem minősül nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak.

(2)64 Nem nyújtható támogatás azon ügyfelek részére, akik nem felelnek meg az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15. §-ában szabályozott rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételeinek.

(3)65

(4)66

Kifizetési kérelem benyújtásának általános feltételei

8. § (1)67 Kifizetési kérelmet az az ügyfél nyújthat be, aki

a)68 az adott jogcím vonatkozásában rendelkezik az MVH által kibocsátott támogatási kérelemnek helyt adó vagy részben helyt adó határozattal, és

b) eleget tesz az e rendeletben, valamint a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabályban előírt feltételeknek.

(2)69 Egy kifizetési kérelem benyújtási időszakban egy ügyfél egy jogcímre egy kifizetési kérelmet nyújthat be.

(3)70 Ha a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabály kötelező képzésen való részvételt ír elő, a kötelező képzésen részt vevő ügyfelek nevét és ügyfél-regisztrációs számát, a megkötött felnőttképzési szerződés számát, annak dátumát, továbbá a képzésnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló miniszteri rendelet 1. számú melléklete szerinti képzés kódszámát, a képzés teljesítésének dátumát és a 3. § 36. pont szerinti kiértesítés teljesülését igazoló adatot az MVH átveszi az ÚMVP Képző Szervezetek integrált elektronikus rendszeréből.

(4)71

A kérelem elbírálása és kifizetése

9. § (1)72 A kérelmet - Technikai Segítségnyújtás intézkedéshez benyújtott finanszírozási kérelmet kivéve - az MVH bírálja el.

(2) A támogatási kérelmet csak a támogatási kérelmek benyújtási időszakának záró napját követően lehet elbírálni.

(3) A bírálat alapján létrejött pontegyenlőség esetén a rangsorban előnyt élvez az a támogatási kérelem:

a) melynek tartalma megfelel az IH Közleményben közzétett részletes ajánlásnak a támogatott művelet megvalósításának legjobb gyakorlatáról;

b) amelyet korábban nyújtottak be, amennyiben az a) pont alapján nem lehet különbséget tenni.

(4)73 Ha az ÚMVP-t az Európai Bizottság az elfogadás előtt kihirdetett, a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabályban foglaltaktól eltérő feltételekkel fogadja el, az MVH a támogatási határozatot az elfogadott programnak megfelelően megváltoztathatja vagy visszavonhatja.

(5)74 Ha a támogatási kérelem nem valósítja meg maradéktalanul a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabály szerinti célkitűzéseket, a kérelem, illetve a kérelem érintett része elutasításra kerül.

(6)75 A kifizetést az MVH az ügyfélnek az MVH Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerben nyilvántartott fizetési számlájára történő átutalással, forintban teljesíti a kifizetésről szóló határozat meghozatalától számított 30 napon belül.

(7)76 A támogatás forintban kerül kifizetésre. Az ügyfelek részére engedélyezett kifizetések teljes összege nem haladhatja meg a támogatási határozatokban rögzített támogatási összeget és az egyes jogcímek esetében a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabályban rögzített támogatási összeg felsőhatárokat.

(8)77 Az engedélyezett kifizetések forint összege az 1913/2006/EK bizottsági rendelet 7. cikkének (1) bekezdésében foglaltak szerint és a 11. cikkben rögzített Európai Központi Bank (a továbbiakban EKB) árfolyamán kerül euróra átváltásra.

Az ügyfél által vállalt kötelezettségben bekövetkező változás

10. § (1) Az ügyfél által a támogatás igénybevételével összefüggésben vállalt kötelezettségek teljesítésének időtartama alatt a mezőgazdasági üzem egészének, illetve a kötelezettség vállalásával érintett részének átruházása csak a kötelezettségek átvállalásával lehetséges. Az átvállalással az átadó mentesül a kötelezettségek alól. Az átvállaló - a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - csak egy személy lehet.

(2)78 A kötelezettség átvállalásához az MVH előzetes jóváhagyása szükséges. Az erre irányuló kérelmet az MVH által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon kell benyújtani. A kötelezettség átvállalása nem hagyható jóvá, ha az átvevő nem felel meg a támogatásra való jogosultsági feltételeknek.

(3)79 A (2) bekezdés szerinti formanyomtatványt a következő adattartalommal kell az MVH-nak rendszeresíteni:

a) a kötelezettségvállalásra vonatkozó adatok,

b) kötelezettséget átadó személy és a kötelezettséget átvevő személy, személyek adatai,

c) a kérelemmel érintett ÚMVP jogcím,

d) a Tv., valamint az e rendelet szerinti nyilatkozatok,

e) az államháztartásról szóló törvényben meghatározott, rendezett munkaügyi kapcsolatokról és az ügyfél adatainak felhasználásáról szóló nyilatkozatok,

f) a kérelemben igényelt támogatásra vonatkozó jogszabályi feltételek ismeretéről szóló nyilatkozat,

g) az ügyfél aláírása.

(4)80 Az átvállalás esetén kívül az 1974/2006/EK bizottsági rendelet 44. cikk (2) bekezdésében foglaltak teljesülése esetén mentesíteni kell az ügyfelet a részére kifizetett támogatás visszatérítése alól. Az erre irányuló kérelmet - amelyben a mentesítésre alapot adó körülményt igazolni kell - az MVH által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon kell benyújtani.

(5)81 Az 1974/2006/EK bizottsági rendelet 44. cikk a) pontja vonatkozásában a kötelezettséget jelentős mértékben teljesítettnek kell tekinteni, ha a kötelezettségvállalásra előírt időtartam négyötöde már eltelt.

Adatszolgáltatás

11. § Az ügyfél az igénybe vett támogatáshoz kapcsolódóan köteles a monitoring rendszer működtetése céljából - külön jogszabályban foglaltak szerint - adatot szolgáltatni az erre rendszeresített nyomtatványon.

Vis maior

12. § (1) A kötelezettség teljesítését meghiúsító elháríthatatlan külső ok (vis maior) bekövetkeztét az elháríthatatlan külső ok (vis maior) bejelentéséről és igazolásáról szóló külön jogszabály alapján kell bejelenteni.

(2) Amennyiben a kötelezettség teljesítése osztatlan közös földtulajdon kimérése, kisajátítás vagy hasonló jellegű hatósági intézkedés következtében lehetetlenné válik, a támogatásra jogosult erre irányuló kérelme alapján a támogatási kérelemben vállalt, ezzel összefüggő kötelezettség teljesítése alól az ellehetetlenülés időpontjától kezdődő hatállyal mentesíthető. A hatósági intézkedés jellegétől és mértékétől függően a mentesítés részben vagy egészben történhet.

(3) Többéves kötelezettségvállalás esetében az ügyfél kizárólag a vis maior esemény bekövetkezését követően mentesíthető a további időszakra fennálló kötelezettségek alól, és a vis maior esemény befejeződéséig jogszerűen igénybe vett támogatás visszafizetése alól mentesül.

(4)82 A beruházási támogatások vonatkozásában, a vis maior esemény igazolásával egyidejűleg előterjesztett, arra irányuló kifejezett kérelem esetén az MVH az e rendeletben foglalt megvalósítási határidőt egy alkalommal legfeljebb egy évvel meghosszabbíthatja, amennyiben az ügyfél a beruházást az (5) bekezdésben foglaltak szerint megkezdte. A megvalósítási határidő meghosszabbítására irányuló kérelem a 25. § (2) bekezdésében foglaltak szerint meghatározott megvalósítási határidő lejártát követően nem terjeszthető elő.

(5)83 A beruházás megkezdése, a 12. § alkalmazásában igazolt, amennyiben az ügyfél legalább egy, kifizetési kérelemnek helyt adó vagy részben helyt adó jogerős határozattal rendelkezik, amelyben nem csak egyéb elszámolható kiadást hagyott jóvá az MVH. Egyéb esetekben az ügyfélnek kell hitelt érdemlően bizonyítania a beruházás megkezdését.

(6)84 Amennyiben a megvalósítási határidőt az ügy összes körülményét figyelembe véve az MVH döntésével meghosszabbítja, az ügyfél e rendelet szerint fennálló üzemeltetési kötelezettsége a meghosszabbítás időtartamával meghosszabbodik, és kifizetési kérelem ebben az esetben is csak a 17. § (3) bekezdése szerinti határidőig nyújtható be.

III. Fejezet

Terület- és állatlétszám alapú támogatásokra vonatkozó különös szabályok

13. § (1)85 A kifizetési határozat meghozatalára a kifizetési kérelem 65/2011/EU bizottsági rendelet 11. cikke szerinti keresztellenőrzését követő 30 napon belül kerül sor.

(2)86

(3)87 Az ellenőrzések eredményeképpen megállapított túligénylés esetén az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról szóló miniszteri rendelet túligénylésre vonatkozó szabályait kell alkalmazni.

(4)-(7)88

(8)89 Terület- és állatlétszám alapú támogatásokra vonatkozó támogatási kérelem akkor nyújtható be, ha a nem természetes személy ügyfél a támogatási kérelem benyújtásakor nem áll csőd-, felszámolási, végelszámolási eljárás, adósságrendezés alatt.

(9)90 Terület- és állatlétszám alapú támogatásokra vonatkozó kifizetési kérelem akkor nyújtható be, és akkor fizethető ki a megállapított támogatási összeg, ha a nem természetes személy ügyfél nem áll csőd-, felszámolási, végelszámolási eljárás, adósságrendezés alatt.

(10)91 A (9) bekezdés szerinti feltétel nem teljesülése esetén a kifizetési kérelmet el kell utasítani, az ügyfél támogatáshoz való jogosultsága megszűnik, és az általa igénybe vett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.

14. § (1) Amennyiben a 13. § szerinti adminisztratív, illetve a fizikai ellenőrzés eredményeképp sem szüntethető meg a túligénylés, akkor a referencia-terület adott jogcím vonatkozásában támogatható területét meghaladó területet minden érintett kérelem esetében jogosulatlan igénylésnek kell tekinteni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti terület nem haladhatja meg az adott referencia-területen kérelmezett terület 100%-át.

(3) A (2) bekezdés szerinti jogosulatlan igénylés mindaddig fennáll, míg valamelyik érintett ügyfél a jogvita elbírálására egyébként illetékes hatóság vagy bíróság jogerős határozatával nem igazolja jogosultságát, vagy az érintett ügyfelek együttesen nem helyesbítik kérelmeiket.

IV. Fejezet

Nem terület- és állatlétszám alapú támogatásokra vonatkozó különös szabályok

A támogatási kérelem benyújtásának feltételei

15. § (1)92 Nem terület- és állatlétszám alapú támogatásokra vonatkozó támogatási kérelem akkor nyújtható be és a kérelem akkor hagyható jóvá, ha az ügyfél

a)93 szervezet nem áll csőd-, felszámolási, végelszámolási eljárás, adósságrendezés alatt;

b) nem áll a SAPARD Program, az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program, a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv, ÚMVP, a Halászati Operatív Program, illetve a Nemzeti Diverzifikációs Program bármely intézkedése keretében nyújtott támogatásból való kizárás hatálya alatt.

(2)94 Ha az ügyfél egyéni vállalkozóként működik és induló vállalkozásnak minősül, akkor a támogatási kérelméhez mellékelnie kell az egyéni vállalkozói nyilvántartást vezető szerv által a támogatási kérelem benyújtását megelőzően 30 napnál nem régebben kiadott az MVH által rendszeresített formanyomtatvánnyal megegyező tartalmú hatósági bizonyítványt vállalkozói tevékenységéről. Ezzel egyenértékű, ha az ügyfél a megfelelően kitöltött, és az egyéni vállalkozói nyilvántartást vezető szerv által a támogatási kérelem benyújtását megelőzően 30 napnál nem régebben záradékolt, MVH által rendszeresített formanyomtatványt mellékeli támogatási kérelméhez.

(3)95 Ha az ügyfél a benyújtott támogatási kérelemnek az adott jogcímre a vonatkozó MVH közleménnyel rendszeresített, a tervezett tételeket részletező formanyomtatványain a támogatási alapra vonatkozó adatok valamelyikét nem adja meg, hiánypótlásnak nincs helye, és a támogatási kérelem érintett részét az MVH elutasítja. Az MVH a támogatási kérelem bírálata, értékelése során nem veszi figyelembe azon dokumentumokat, iratokat, amelyeket az ügyfél az MVH erre irányuló, hiánypótlásra, nyilatkozattételre való felhívása hiányában, a támogatási kérelem benyújtására nyitva álló időszakot követően terjeszt elő.

(4)96 A támogatási kérelem alapján tervezett elszámolható kiadásokhoz kapcsolódó támogatási igény, a támogatási összeg meghatározását az MVH végzi az általa közlemény útján rendszeresített, a tervezett tételeket részletező formanyomtatvány adatai alapján.

(5)97

A kifizetési kérelem benyújtásának feltételei

16. § (1)98 Nem terület- és állatlétszám alapú támogatásokra vonatkozó kifizetési kérelem akkor nyújtható be, és akkor fizethető ki a megállapított támogatási összeg, ha az ügyfél szervezet nem áll csőd-, felszámolási, végelszámolási eljárás, adósságrendezés alatt.

(2) Az (1) bekezdés szerinti feltétel nem teljesülése esetén a kifizetési kérelmet el kell utasítani, az ügyfél támogatáshoz való jogosultsága megszűnik, és az általa igénybe vett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.

(3)99

(4)100 Kifizetési kérelmet az az ügyfél nyújthat be, aki az adott jogcím vonatkozásában rendelkezik az MVH által kibocsátott támogatási kérelemnek helyt adó vagy részben helyt adó jogerős támogatási határozattal. Technikai Segítségnyújtás intézkedés esetén kifizetési kérelem benyújtásához az ügyfélnek a finanszírozási kérelmet jóváhagyó döntési dokumentummal kell rendelkeznie.

16/A. §101 A kérelem alapján tervezett elszámolható kiadásokra vonatkozó igény meghatározása az MVH által a támogatás alapjára rendszeresített, a tervezett tételeket részletező formanyomtatvány adatai alapján történik.

16/B. §102 (1) Jogszabály eltérő rendelkezése hiányában kifizetési kérelmet évente február 1. és május 31., valamint augusztus 1. és december 31. között lehet benyújtani, kivéve a Technikai Segítségnyújtás intézkedést, valamint a 2. § (1) bekezdés a) pont ac) alpontja szerinti intézkedést.

(2) A 8. § (2) bekezdésétől eltérően az (1) bekezdés alapján benyújtott kifizetési kérelmek esetén egy ügyfél egy kifizetési kérelem-benyújtási időszakban több kérelmet is benyújthat, ha

a) a két kifizetési kérelem benyújtása között legalább három hónap eltelt vagy

b) a kifizetési kérelmére hozott döntést az MVH közölte az ügyféllel, vagy

c) az ugyanazon időszakban benyújtott kérelmét legkésőbb az újonnan benyújtott kérelme előterjesztésével egyidejűleg visszavonja.

(3) A kifizetési kérelmet az egyes mezőgazdasági és agrár-vidékfejlesztési támogatások igénybevétele esetén az elektronikus kérelembenyújtás alkalmazásáról szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint, az elektronikus űrlapkitöltő szolgáltatás segítségével előállított elektronikus űrlapon, ügyfélkapun keresztül kell benyújtani. A kifizetési kérelemhez csatolandó dokumentumokat elektronikus benyújtás esetén elektronikus űrlapon, szkennelés útján előállított formában kell csatolni a kérelemhez. Az elektronikus úton benyújtott kifizetési kérelmek esetén a kifizetési kérelemben szereplő adatokra, a kifizetési kérelemhez csatolt dokumentumokra nézve módosítási kérelem kizárólag a benyújtási időszakban, a benyújtást követő 10 napon belül, elektronikus úton terjeszthető elő. Az ügyintézési határidőt a módosításra nyitva álló időszak leteltétől kell számítani.

(4) Jogszabály eltérő rendelkezése alapján a kifizetési kérelmet a (3) bekezdéstől eltérően postai úton kell benyújtani. A postai úton benyújtott kifizetési kérelmek esetén a kifizetési kérelemben szereplő adatokra, a kifizetési kérelemhez csatolt dokumentumokra nézve módosítási kérelem kizárólag az eredeti kérelem benyújtásának hónapjában terjeszthető elő.

17. § (1)103 A 2. § (1) bekezdés c), i) és j) pontjában meghatározott célok megvalósítását szolgáló támogatások igénybevételére ugyanazon jóváhagyó támogatási határozat alapján egy naptári évben legfeljebb egy alkalommal nyújtható be kifizetési kérelem.

(2)104 A 2. § (1) bekezdés a), e)-h) pontjában, valamint a 2. § (3) és (4) bekezdésében meghatározott célok megvalósítását szolgáló támogatások igénybevételére ugyanazon jóváhagyó támogatási határozat alapján egy naptári évben legfeljebb két alkalommal nyújtható be kifizetési kérelem.

(3)105 A (2) bekezdés szerinti támogatások esetén az utolsó kifizetési kérelmet legkésőbb a művelet megvalósulását követő egy éven belül, de legkésőbb 2015. május 31-ig kell benyújtani. Amennyiben a művelet megvalósulását követő egy éven belül nem nyílik meg kifizetési kérelem benyújtási időszak, az utolsó kifizetési kérelmet legkésőbb abban a kifizetési időszakban - de legkésőbb 2015. május 31-ig - kell benyújtani, amely a művelet megvalósulása után elsőként nyílik meg.

(3a)106 A (3) bekezdésben foglaltaktól eltérően, ha a kifizetési kérelem részben vagy egészben a Tv. 42. § (2a) bekezdésében meghatározott helyesbíthető eltérés miatt került elutasításra és jogorvoslati eljárás van folyamatban a kérelem kapcsán, az ügyfél az elutasított összegre nézve újabb kifizetési kérelmet nyújthat be a művelet megvalósulását követő évben megnyíló kifizetési kérelem benyújtási időszakban. A kifizetési kérelem elbírálása során a Tv. 42. § (2a) bekezdését kell alkalmazni.

(4)107 A művelet - a 25. § (1) bekezdésében foglaltak kivételével - a támogatási kérelem benyújtását követően az ügyfél saját felelősségére kezdhető meg.

(5)108

(6)109 A 2. § (1) bekezdés e) pontjának ec) alpontja szerint támogatott fejlesztések esetén az altalajlazításra, szántásra, mélytárcsázásra, szántáselmunkálásra vonatkozó gépimunka-műveletek a támogatási kérelem benyújtása előtt, de legkorábban a támogatási kérelem benyújtási évének szeptember 1-jétől megkezdhetőek.

18. § (1) A művelet megkezdésének időpontja:

a) a gép, berendezés, technológia beszerzése esetén a megrendelés (vételi szándék) írásban történő bejelentése vagy az adásvételi szerződés megkötése, illetve a számlán szereplő teljesítés dátuma közül a legkorábbi;

b)110 építési beruházás esetében a támogatással érintett első munkafolyamat építési naplóba történő bejegyzésének dátuma;

c) nem beruházási jellegű műveletek esetén a művelethez kapcsolódó tevékenységek megvalósításához kötődő vállalkozói szerződése megkötésének dátuma, vagy a megrendelés, felhívás írásban történő bejelentésének dátuma, vagy a tevékenység megvalósításához kapcsolódó beszerzésről, szolgáltatásról kiállított bizonylat teljesítésének dátuma közül a legkorábbi.

(2) A művelet tervezéséhez és előkészítéséhez kötődő általános költségek felmerülése, illetve közbeszerzési kötelezettség esetén annak megkezdése nem minősül a művelet megkezdésének.

(3)111 Ha egy művelet az (1) bekezdés a) és b) pontjában említett tevékenységet is magában foglal, akkor a művelet megkezdésének időpontja a korábban megkezdett tevékenység időpontjával egyezik meg.

Kiadások elszámolása, kifizetés

19. § (1)112 A kifizetési kérelemmel nem számolható el a támogatási határozattal jóváhagyott összeget és mértéket meghaladó vagy nem a művelet végrehajtása érdekében felmerült kiadás.

(2)113 Ha a támogatási kérelem alapján hozott támogatási határozat több kiadási tételt állapít meg, a támogatási határozat által rögzített egyes támogatható kiadási tételek összegét a kifizetési kérelem azonos elszámolható kiadási tételéhez tartozó kifizethető összege nem haladhatja meg.

(3)114 A kifizetés alapját csak az ügyfélnél felmerült olyan kiadások képezhetik, amelyeket a művelet megvalósítása érdekében teljesített gazdasági eseményről az ügyfél nevére kiállított, igazoltan teljesített és - a Technikai Segítségnyújtás intézkedés kivételével - pénzügyileg is rendezett számviteli bizonylatok igazolnak.

(4) A (3) bekezdésben foglalt kiadások igazolására a művelet megkezdése utáni gazdasági eseményről kiállított bizonylat szolgálhat. Ez a korlátozás nem vonatkozik a támogatási kérelem összeállítása érdekében felmerült kiadásokra, melyek esetében a művelet megkezdése előtti 12 hónapon belül kiállított bizonylat kerülhet elszámolásra.

(5) Egy bizonylat csak egy kifizetési kérelemhez számolható el.

(6)115 A számviteli bizonylaton az ügyfélnek fel kell tüntetnie a támogatási határozat azonosító számát és a „Támogatás elszámolására benyújtásra került” rájegyzést azzal, hogy a Technikai Segítségnyújtás intézkedés keretében benyújtott elszámolás esetére a támogatási határozat azonosító számának feltüntetését előíró kötelezettség nem vonatkozik, azonban a projektazonosító szám feltüntetése kötelező.

(7)116 Kifizetés alapját csak a (6) bekezdésben foglaltaknak megfelelő számviteli bizonylaton szereplő kiadás képezheti. Amennyiben a bizonylat a (6) bekezdésben foglaltaknak való meg nem felelés miatt került elutasításra, úgy az elutasított bizonylat más kifizetési kérelemhez kapcsolódóan ismételten nem nyújtható be.

(8)117 A kifizetési kérelemhez az MVH által rendszeresített formanyomtatványon számlaösszesítő - a Technikai Segítségnyújtás intézkedés esetét kivéve - tételrészletező és a számlaösszesítő szerinti bizonylatok csatolása szükséges. Amennyiben az ellenőrzéshez nem az eredeti példány csatolása szükséges, úgy az „Eredetivel egyező másolat” rájegyzést és az ügyfél aláírását tartalmazó, a (6) bekezdés szerinti rájegyzések meglétét bizonyító egyszerű másolatát kell mellékelni. A számlaösszesítő és a tételrészletező tartalmazzák:

a) a számviteli bizonylat azonosítóját, típusát, kiállítójának adószámát;

b) a teljesítés időpontját;

c) a fizetés módját, a pénzügyi teljesítés időpontját;

d) a számlatétel megnevezését, típusát, SZJ vagy TESZOR vagy VTSZ számát, vagy KN-kódját a Technikai Segítségnyújtás intézkedés esetének kivételével;

e) a számlatétel nettó összegét, az ÁFA mértékét és ezek alapján az elszámolni kívánt összeget;

f) a támogatási határozatban megállapított kiadási sor támogatási határozat szerinti azonosítóját, amelyhez a tétel tartozik;

g)118

h) a számlatétel mennyiségét és mértékegységét;

i) a számviteli bizonylat devizanemét és a devizanemben meghatározott nettó értékét;

j) a pénzügyi teljesítést igazoló bizonylat azonosítóját.

(9)119 A Technikai Segítségnyújtás intézkedés esetét kivéve, csak a készpénzzel és banki átutalással kiegyenlített kiadások fogadhatók el a támogatás alapjaként.

(10)120 A Technikai Segítségnyújtás intézkedés keretében a számlák támogatási összegének kifizetése utófinanszírozás keretében vagy közvetlenül - engedményezés útján - a szállító részére történik.

(11)121 Támogatási, valamint kifizetési kérelem tekintetében a támogatási összeg számításának alapját

a) adószámmal nem rendelkező természetes személy, illetve az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény XIII. és XIV. fejezete alapján alanyi adómentes és előzetesen felszámított adó levonására nem jogosult adóalany kérelmező esetében a bruttó;

b) egyéb esetben a nettó;

c) az a) ponttól eltérően az állami, regionális és helyi közigazgatási szervek és közintézmények esetében általános forgalmi adó alanyiságuktól függetlenül a nettó

elszámolható kiadás képezi.

(12)122 A 2. § (1) bekezdés e) pontjának ec) alpontja szerint támogatott fejlesztések esetén:

a) az altalajlazításra, szántásra, mélytárcsázásra, szántáselmunkálásra vonatkozó gépimunka-műveletekről szóló elfogadható számlák teljesítésének legkorábbi ideje a támogatási kérelem benyújtási évének szeptember 1-je vagy a támogatási kérelem benyújtásának időpontja közül a korábbi;

b) szaporítóanyag beszerzésről, tápanyag-feltöltésről szóló elfogadható számlák teljesítésének legkorábbi ideje a támogatási kérelem benyújtásának időpontja.

20. § (1)123 Az igénybe vett beruházási támogatás összegét kettős könyvvezetésre kötelezett ügyfeleknek tőketartalékba (lekötött tartalékba) kell helyezni, nem kettős könyvvezetésre kötelezett ügyfeleknek az egyéb bevételek között kell elszámolni saját könyvelésükben.

(2)124 Az ügyfél a támogatási határozattal jóváhagyott művelettel összefüggő gazdasági eseményekről külön nyilvántartást, könyvvezetési kötelezettség esetén külön analitikus nyilvántartást köteles vezetni a kiadásai, valamint - ha a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabály ahhoz joghatást fűz - a bevételei vonatkozásában.

(3)125 A technikai segítségnyújtás intézkedés kivételével az utolsó kifizetési kérelem benyújtása előtt nem fizethető ki a támogatási határozattal jóváhagyott támogatás összegének 80%-át meghaladó összeg.

(4)126 Az ügyfél köteles a támogatási határozattal jóváhagyott elszámolható kiadások összegének legalább 80%-át teljesíteni.

(5) A forinttól eltérő pénznemben kiállított számla vagy egyéb, a gazdasági eseményt hitelesen dokumentáló bizonylat esetén, azt a bizonylaton szereplő (gazdasági) teljesítés időpontját megelőző hónap utolsó - a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által közzétett - hivatalos középárfolyamon kell átszámítani forintra. Az MNB által nem jegyzett pénznemben kifejezett összegeket a (gazdasági) teljesítés időpontját megelőző hónap utolsó - az Európai Központi Bank (a továbbiakban: EKB) által közzétett - hivatalos középárfolyamán kell euróra, majd az MNB hivatalos árfolyamán kell forintra átszámítani.

(6)127 Idegen nyelven kiállított bizonylat esetében az ügyfélnek gondoskodnia kell a bizonylat szakfordításról és tolmácsolásról szóló 24/1986. (VI. 26.) MT rendelet szerinti, szakfordítói, illetőleg tolmácsigazolvánnyal rendelkező személy által készített magyar nyelvű fordításáról, melynek az MVH által lefolytatott ellenőrzés során rendelkezésre kell állnia.

(7)128 A (4) bekezdésben foglaltakat - a beruházás költségének csökkenéséből eredő változás mértékéig - nem kell alkalmazni abban az esetben, ha a közbeszerzéssel megvalósuló beruházás költsége a közbeszerzés eredményeként az eredetileg tervezetthez képest csökken.

Beruházási támogatásokra vonatkozó általános feltételek

21. § (1) A támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabályban a támogatás feltételeként előírt üzemméretet európai méretegységben (EUME) kell kifejezni.

(2)129 Az üzemméret számításához a standard fedezeti hozzájárulás (a továbbiakban: SFH) támogatási kérelem benyújtásakor hatályos értékeivel kell számolni. A tesztüzemi rendszer adatbázisa alapján kialakított SFH értékek listáját az IH 2012. január 1-jétől kezdődően legalább évente egyszer közleményben teszi közzé.

(3)130 Az SFH értékek alapján megállapított forintösszeget az EKB által közzétett, a támogatási kérelem benyújtás évének január 1-jén érvényes hivatalos középárfolyamon kell átszámítani euróra, majd az így kapott összeget el kell osztani 1 EUME SFH alapon számított értékével.

(4)131 A 29-31. §-ban feltüntetett tevékenységekre akkor vehető igénybe támogatás, ha azt a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabály megengedi.

(5)132 A támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabályban, valamint az e rendeletben foglalt előírásokat pontozási szintenként kell alkalmazni.

(6)133 Amennyiben az intézkedés részletes feltételeit meghatározó jogszabály úgy rendelkezik, hogy a támogatási jogosultság ellenőrzése során az üzemméret számításához meghatározott időszak (év) adatait szükséges alapul venni, akkor a (2) és (3) bekezdéstől eltérően az üzemméret számításához az SFH az intézkedés részletes feltételeit meghatározó jogszabályban meghatározott időszak (év) január 1-jén hatályos értékeivel kell számolni, továbbá az SFH értékek alapján megállapított forintösszeget az EKB által közzétett az intézkedés részletes feltételeit meghatározó jogszabályban meghatározott időszak (év) január 1-jén érvényes, hivatalos középárfolyamon kell átszámítani euróra.

(7)134 Egy EUME SFH alapon számított értéke 1200 euró.

22. § Amennyiben a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabály a támogatás feltételeként a mezőgazdasági tevékenységből származó nettó árbevételről rendelkezik, annak nettó árbevételhez viszonyított arányát a rendelet 2. számú mellékletében foglaltak szerint kell megállapítani.

23. § (1) A beruházási támogatásokra az alábbi feltételeknek is teljesülniük kell:

a)135 a beruházás megvalósításának, üzemeltetésének helye Magyarország;

b)136 az R. 72. cikk (1) bekezdésével összhangban a támogatott beruházást, létesítményt, eszközt, megvalósított, felújított, korszerűsített létesítményt rendeltetésének megfelelően, a vonatkozó engedélyek és előírások betartásával kell használni, üzemeltetni (a továbbiakban: üzemeltetési kötelezettség). Az üzemeltetési kötelezettség a támogatási határozat közlésével kezdődik és az utolsó kifizetési határozat közlésétől számított 5 évig áll fenn;

c)137 az üzemeltetési kötelezettség időtartama alatt a beruházás tárgya - a 10. §-ban foglalt kivétellel - nem idegeníthető el és nem adható bérbe, de jótállás alapján történő csere, amortizáció, lopás, működésképtelenné, használhatatlanná válás esetén a beruházás tárgya az MVH által rendszeresített és az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon történő bejelentést követően - a bejelentés alapjául szolgáló igazoló dokumentumokat mellékelve - saját forrásból lecserélhető;

d) ügyfélnek az üzemeltetési kötelezettség idejére rendelkeznie kell a támogatással megvalósuló létesítmény üzemeltetésének lehetőségét biztosító kizárólagos joggal;

e)138 a támogatással érintett ingatlannak a támogatási kérelem benyújtásakor per- és igénymentesnek kell lennie. Ettől eltérően a támogatással érintett ingatlant elővásárlási jog, az önkormányzatokat megillető visszavásárlási jog, a banki jelzálogjoghoz kapcsolódó vételi jog terhelheti.

(2)139 Az (1) bekezdés c) pontja szerinti formanyomtatványt a következő adattartalommal kell az MVH-nak rendszeresíteni:

a) a támogatási és a kifizetési határozat iratazonosítója,

b) a támogatás jogcímkódja,

c) a bejelentés típusának megjelölése és az eszközcsere indokolása,

d) a cserélni kívánt eszköz adatai,

e) az ügyfél aláírása.

(3) Az (1) bekezdés d) pontja alól kivételt jelent, ha a beruházás közműcsatlakozás létesítésére irányul.

(4)140

(5)141 Nem mezőgazdasági beruházás esetén nem vehető igénybe támogatás a szintentartást szolgáló eszköz beszerzéséhez.

24. §142 (1)143 A 33. § (4) bekezdésében meghatározott kivétellel az ügyfél a helyt adó vagy részben helyt adó támogatási határozat közlésétől számított 9 hónapon belül köteles kifizetési kérelmet benyújtani, amellyel olyan kiadás is elszámolásra kerül, amely nem minősül egyéb elszámolható kiadásnak.

(2)144 Az ügyfél köteles a támogatási határozat közlésétől számított 24 hónapon belül legalább a támogatási döntéssel jóváhagyott támogatási összeg 50%-ával elszámolni, kivéve, ha a megvalósítási idő 24 hónap, vagy annál kevesebb, mert abban az esetben az irányadó megvalósítási határidőn belül kell az e rendelet 20. § (4) bekezdése szerint 80%-ban meghatározott elszámolási kötelezettséget teljesíteni.

(2a)145 Azon ügyfél, akinek a támogatási kérelme kapcsán a (2) bekezdésben foglaltak megsértése miatt a 35. § (9) bekezdése szerinti szankció került alkalmazásra, vagy e szankció alkalmazásának lenne helye, de a műveletet a támogatási döntés közlésétől számított 24 hónapon belül megvalósította, 2015. március 31-ig benyújthatja utolsó kifizetési kérelmét és ennek megtörténte esetén a 35. § (9) bekezdése szerinti szankció nem alkalmazandó.

25. § (1)146 Felújítással, korszerűsítéssel járó beruházás a támogatási kérelem befogadását megelőzően az előzetes helyszíni szemlét követően az ügyfél saját felelősségére kezdhető meg. Amennyiben az ügyfél a helyszíni szemlét megelőzően megkezdi a beruházást, vagy ha jogszabály úgy rendelkezik, hogy a beruházás a támogatási kérelem befogadását megelőzően nem kezdhető meg, és a támogatási kérelem alapján indult eljárás során megállapításra kerül, hogy a szemlét vagy a támogatási kérelem befogadását megelőzően a beruházás megkezdődött, akkor az a támogatási kérelem érintett pontozási szint vonatkozásában történő elutasítását vonja maga után. Amennyiben a fentiek a kifizetési kérelem alapján indult eljárás során kerülnek megállapításra, úgy a támogatás érintett pontozási szintjére vonatkozóan az intézkedésben való jogosulatlan részvétel szabályait kell alkalmazni.

(2)147 A 33. § (4) és (5) bekezdésében meghatározott kivétellel a kizárólag gépbeszerzést tartalmazó műveletet a támogatási határozat közlésétől számított 2 éven belül, minden egyéb beruházást a támogatási határozat közlésétől számított 3 éven belül meg kell valósítani, amennyiben jogszabály ettől eltérően nem rendelkezik.

(3) A kedvezményezettnek a tájékoztatásra és nyilvánosságra vonatkozó rendelkezések értelmében, a támogatással megvalósított beruházáson és eszközein, az 1974/2006/EK rendelet VI. melléklet 3.1., valamint a 4. pontja szerinti szlogent és EU-logót, valamint az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program logóját (a továbbiakban együtt: arculati elemek) fel kell tüntetnie.

(4)148 Az arculati elemek különböző tájékoztatási eszközökön történő megjelenítésének módját az IH a VM hivatalos honlapján és az MVH hivatalos honlapján közzéteszi. Az arculati elemeket a beruházás megkezdésekor, de legkésőbb az első kifizetési kérelem benyújtásáig fel kell tüntetni, amennyiben az ügyfél ezt elmulasztja, úgy akár a támogatási összeg 1%-ának megfelelő, de legfeljebb 500 000 forint mulasztási bírsággal sújtható.

(5)149 A beruházás abban az esetben tartozik a jogszabályban meghatározott, támogatás szempontjából kedvezőbb területi besorolás alá, amennyiben a művelettel érintett terület teljes egésze egyazon besorolás alá esik.

(6)150 Amennyiben a támogatási döntés közlésétől számított 24 hónap eltelt, és az ügyfél nem rendelkezik, vagy csak egyéb elszámolható kiadásokra vonatkozóan rendelkezik kifizetési határozattal és nincs folyamatban benyújtott kifizetési kérelmével kapcsolatos eljárás, úgy az MVH az ügyfelet végzésben nyilatkozattételre hívja fel. Az ügyfélnek a végzés közlését követő 15 napon belül kell nyilatkoznia. A végzésnek tartalmaznia kell az arra irányuló nyilatkozattétel kötelezettségét, hogy az ügyfél a művelet megvalósításának hátralévő időszakában a beruházását meg tudja valósítani, vagy a támogatásról lemond.

(7)151 Ha az ügyfél nyilatkozata vagy az MVH által lefolytatott ellenőrzés alapján megállapítható, hogy a (2) bekezdés alapján a megvalósításra még rendelkezésre álló időszak alatt nem lehetséges a beruházás olyan mértékű megvalósítása, amely alapján a támogatási határozattal jóváhagyott támogatási összeg legalább 50%-a elszámolható, úgy az MVH a támogatási határozatot pontozási szintenként visszavonhatja. Az MVH döntésében egyidejűleg megállapítja az ügyfél támogatáshoz való jogosultságának megszűnését.

(8)152 Amennyiben az ügyfél kizárólag azért nem tudja a (2) bekezdésben foglalt határidőn belül megvalósítani a műveletet, mert a művelet megvalósításához szükséges jogerős hatósági engedéllyel vagy engedélyekkel nem rendelkezik, de a megszerzésre irányuló eljárást a (2) bekezdésben szereplő határidő lejárta előtt megindította és ezt az MVH felé hitelt érdemlően igazolja, valamint a jogerős engedély(eke)t az utolsó kifizetési kérelméhez csatolja, úgy a művelet megvalósításához szükséges jogerős hatósági engedély vagy engedélyek megszerzése tekintetében a (2) bekezdés szerinti határidőt megtartottnak kell tekinteni.

25/A. §153 (1) A beruházás helyének a támogatási kérelem benyújtási időszakot követő módosítása az alábbi feltételekkel lehetséges:

a) bírósági vagy közigazgatási határozattal igazoltan, az ügyfélnek fel nem róható okból a beruházás a kérelemben megjelölt helyen nem megvalósítható, vagy nem folytatható;

b) e rendelet 23. § (1) bekezdés d)-e) pontjában meghatározott feltételek teljesülnek;

c) az eredeti támogatási kérelem alapján elért pontszám legalább a megvalósítási hely területi besorolása alapján kapott pontszámmal meghaladja az IH által meghatározott minimális pontszámot, kivéve ha az eredeti megvalósítási hely és az új megvalósítási hely is hátrányos helyzetű területre esik.

(2) A beruházás új helyére megállapítható támogatás összege és mértéke az új megvalósítási hely területi besorolásának a támogatási kérelem vagy a támogatási határozat módosítása iránti kérelemben foglaltaktól való eltérése folytán nem növekedhet.

(3)154 Mentesül az ügyfél az (1) bekezdés a) pontjában nevesített feltétel alól, ha a beruházását az eredetileg megjelölt helyett más megvalósítási helyen kívánja megvalósítani, és erre vonatkozó kérelmét legkésőbb az első kifizetési kérelem benyújtására nyitva álló időszak lejártát megelőző hatvanadik napig előterjeszti. Megvalósítási hely módosítására irányuló kérelmet az ügyfél egy alkalommal terjeszthet elő. A beruházás megvalósítását az ügyfél kizárólag a saját felelősségére kezdheti meg az MVH által hozott, a megvalósítási hely módosítása iránti kérelemnek helyt adó határozat kézhezvételét megelőzően.

(4)155 Kifizetési kérelmet az ügyfél, amennyiben arra kötelezett, a 24. § (1) bekezdésében foglalt - vagy amennyiben egyéb jogszabály az első kifizetési kérelem benyújtásáról eltérően rendelkezik, úgy a külön jogszabályban meghatározott eltérő - rendelkezések sérelme nélkül köteles benyújtani.

26. §156

27. § (1)157 A támogatási kérelemhez mellékelni kell

a)158

b)159 ha a beruházás nem saját tulajdonú, vagy más személy olyan jogával terhelt ingatlanon valósul meg, mely a beruházás megvalósítását, illetve az üzemeltetési kötelezettség lejártáig annak használatát korlátozza vagy kizárja, azt a teljes bizonyító erejű okiratot, amely igazolja, hogy az ügyfél jogosult a beruházást az okiratban feltüntetett ingatlanon megvalósítani és az ingatlant az üzemeltetési kötelezettsége lejártáig használni;

c)160 építési beruházások esetén tervdokumentációt, ami a tervezett építmény jellegétől függően minimálisan tartalmazza az alaprajzo(ka)t, homlokzato(ka)t, metszete(ke)t és részletrajzo(ka)t, illetve azok méretarányos adatait, a tervdokumentációt a tervezői névjegyzékben szereplő építész-tervező ellenjegyzésével kell ellátni;

d)161 a c) pont hatálya alá nem tartozó, egyéb beruházás esetén - az önálló, építéssel nem járó gépek, berendezések beszerzésére irányuló beruházások kivételével - műszaki leírást és dokumentációt;

e)162 az e rendelet 2. § (1) bekezdésében szereplő intézkedések esetében, a 15 millió forint alatti támogatási igényű támogatási kérelmek esetében a kérelem benyújtására rendszeresített nyomtatványon pénzügyi tervet;

f)163 az e rendelet 2. § (1) bekezdésében szereplő intézkedések esetében a 15 millió forint vagy azt meghaladó támogatási igényű támogatási kérelmek esetében a kérelem benyújtására rendszeresített nyomtatványon pénzügyi tervet és üzleti vagy működtetési és fenntarthatósági tervet;

g)164 legalább két, hasonló műszaki tartalommal rendelkező árajánlatot, amennyiben a referenciaár az e rendeletben foglaltak alapján nem állapítható meg, valamint az ezek közül elfogadni kívánt árajánlat választásának indoklását;

h)165 az e rendelet 2. § (3) és (4) bekezdésében szereplő intézkedések esetében az 5 millió forint alatti támogatási igényű támogatási kérelmek benyújtására rendszeresített nyomtatványon pénzügyi tervet;

i)166 az e rendelet 2. § (3) és (4) bekezdésében szereplő intézkedések esetében az 5 millió forintot vagy azt meghaladó támogatási igényű támogatási kérelem esetében a kérelem benyújtására rendszeresített nyomtatványon pénzügyi tervet és üzleti vagy működtetési és fenntarthatósági tervet.

(2)167 Azon támogatási jogcímek esetén, amelyeknél a támogatás igénybevételének feltétele üzleti terv vagy működtetési és fenntarthatósági terv benyújtása, de az (1) bekezdés e), f), h), i) pontjaiban meghatározott értékhatárokra tekintettel az ügyfél nem köteles ezeket benyújtani, kérelmének elbírálása során az értékeléssel adott pontokat arányosan kell figyelembe venni. Amennyiben az ellenőrzést követően a kérelemre jóváhagyható támogatás nem éri el az intézkedésnek megfelelően az (1) bekezdés e), f), h), i) pontjaiban meghatározott értékhatárokat, úgy a benyújtott üzleti, illetve működtetési és fenntarthatósági tervet az MVH a pontozás során nem veszi figyelembe.

(3)168 A „Kommunikációs terv” és „A vállalkozás társadalmi felelősségvállalása” című fejezetek - amennyiben a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabály másként nem rendelkezik - nem képezik az üzleti terv vagy a működtetési és fenntarthatósági terv részét, benyújtásuk opcionális, függetlenül az üzleti terv vagy a működtetési és fenntarthatósági terv benyújtási kötelezettségtől. Benyújtásuk esetén a fejezeteket a (2) bekezdésben meghatározott arányosítást követően, a pontozás során egyenként maximum +5 ponttal kell figyelembe venni.

28. §169 (1) A körülmények mesterséges megteremtésével kapcsolatos vizsgálat érdekében ellenőrizhető és a körülmények mesterséges megteremtésének minősíthető, ha a 27. § (1) bekezdés g) pontjában hivatkozott, a támogatási kérelemben benyújtott árajánlatban szereplő kiadási tétel vonatkozásában az árajánlat adója az ajánlat kiállításakor

a) nem jogosult azon tevékenység végzésére, amelyre vonatkozóan az árajánlatot kibocsátotta;

b) kapcsolt vállalkozás viszonyban áll a kérelmet benyújtó ügyféllel.

(2) Az árajánlatban szereplő árnak a piaci árakhoz viszonyítva reálisnak kell lennie, amellyel kapcsolatban az MVH indokoltsági vizsgálatot végezhet. Az ellenőrzés eredményét az MVH érvényesíti a jóváhagyható támogatás alapját képező kiadás összegének meghatározásakor.

(3) Az árajánlatos gépek, eszközök, berendezések tekintetében a támogatási kérelem módosítása kizárólag a támogatási határozatban szereplő eszközökkel azonos funkciójú, azonos vagy magasabb műszaki paraméterekkel rendelkező eszközök támogatására irányulhat.

(4) Az árajánlatos tételek módosulása esetén a kifizetési kérelemhez csatolni kell legalább kettő darab, a teljesítéskor érvényes árajánlatot, és az ügyfélnek meg kell indokolnia, hogy a két árajánlat közül melyiket választja.

(5) Árajánlatos tételek esetén - a (3) és (4) bekezdésben foglalt módosítás kivételével - amennyiben nem a támogatási kérelemben nyertesként feltüntetett árajánlatban szereplő tételek kerülnek beszerzésre, a (3) bekezdés szerinti módosítás alkalmazásakor a kifizetési kérelem benyújtásával egyidejűleg részletes műszaki leírást tartalmazó dokumentum benyújtása szükséges.

(6) A forinttól eltérő pénznemben kiállított árajánlatra az e rendelet 20. § (5) bekezdésében foglalt átváltási módszert kell alkalmazni.

28/A. §170 (1)171 A 2. § (1) bekezdés e) és h) pontjaiban felsorolt célok esetén, amennyiben a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabály erre lehetőséget ad, az a fiatal mezőgazdasági termelő, akinek ezt a minőségét az IH határozatban megállapítja, vagy e rendelet 3. § 30. pont b) alpontja értelmében fiatal mezőgazdasági termelőnek minősül, többlettámogatás igénybevételére jogosult. A 2. § (2) bekezdésében felsorolt célok esetén, amennyiben a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabály erre lehetőséget ad, a fiatal mezőgazdasági termelő az értékelés során többletpontokra jogosult.

(2) A 3. § 30. pont a) alpontja szerint fiatal mezőgazdasági termelő lehet az a természetes személy, aki

a) a fiatal mezőgazdasági termelői minőség megállapítása iránti kérelem benyújtásakor elmúlt 18 éves, de a kérelem benyújtásának időpontjában a 40. életévét még nem töltötte be,

b) mezőgazdasági termelő tevékenységet végző őstermelő vagy egyéni vállalkozó,

c) az 5/a. számú mellékletben felsorolt szakképesítések, illetve az 5/b. számú mellékletben felsorolt felsőfokú végzettségek legalább egyikével rendelkezik, ideértve a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény szerint elismert, illetve honosított, külföldön szerzett bizonyítványt és oklevelet is. Az 5/a. számú vagy 5/b. számú mellékletekben nem szereplő végzettség elfogadásáról az IH a fiatal mezőgazdasági termelői minőség megállapításáról szóló határozatában dönt, amelynek során a vonatkozó szakmai követelményrendszer vizsgálata alapján a mezőgazdasági termeléshez kötődő végzettségek kerülnek elfogadásra,

d)172 a 6. számú melléklet szerinti üzleti terv értékelése során legalább 35 pontot elér.

(3)173 A kérelmet az IH által rendszeresített, az VM honlapján közzétett formanyomtatványon az IH-hoz kell benyújtani. A kérelem benyújtása folyamatos. A formanyomtatványt a következő adattartalommal kell az IH-nak rendszeresíteni:

a) az ügyfél adóazonosító jele vagy adószáma,

b) az ügyfél egyéni vállalkozói igazolvány száma vagy egyéni vállalkozói nyilvántartási száma vagy őstermelői igazolvány száma,

c) az ügyfélnek az adatai felhasználásához való hozzájárulása,

d) az ügyfél aláírása.

(4) A kérelemhez mellékelni kell:

a)174 az érvényes őstermelői igazolvány másolatát, vagy az érvényes egyéni vállalkozásról szóló hatósági bizonyítványt, jegyzői igazolást, vagy az érvényes egyéni vállalkozói igazolvány másolatát,

b) a végzettséget igazoló okirat másolatát,

c)175 az üzleti tervet papír alapon és elektronikus adathordozón, amelynek mintája az VM hivatalos honlapjáról letölthető.

(5)176 A feltételeket teljesítő ügyfél esetében az IH határozatot hoz arról, hogy az ügyfél fiatal mezőgazdasági termelőnek minősül. Az IH köteles tájékoztatni az MVH-t a kérelem elbírálásának eredményéről.

(6) A fiatal mezőgazdasági termelői jogosultság

a) a 3. § 30. pont a) alpontja szerinti esetben a kérelembenyújtás időpontjától az azt követő év december 31. napjáig, de legkésőbb az ügyfél 40. életévének betöltéséig,

b) a 3. § 30. pont b) alpontja szerinti esetben a határozat kiállításától 2013. december 31. napjáig, de legkésőbb az ügyfél 40. életévének betöltéséig

érvényes.

(7)177 A 3. § 30. pont a) vagy b) alpontjában meghatározott dokumentumnak legkésőbb azon - a támogatás részletes feltételeit megállapító - jogszabályban meghatározott, a támogatási kérelem benyújtására nyitva álló időszak utolsó napjától kell a (6) bekezdésnek megfelelően - érvényesnek lennie, amely időszakban az ügyfél fiatal mezőgazdasági termelői minőségét érvényesíteni kívánja.

28/B. §178 (1) Beruházási és szaktanácsadási támogatások esetén a Tv. 42. § (1) bekezdése vonatkozásában a támogatás alapjának minősül:

a) a 2. § (1) bekezdés b) pont szerinti támogatás esetén a 4. évre vállalt gazdaság mérete;

b) a 2. § (1) bekezdés c) pont szerinti támogatás esetén az átadott gazdaság mérete;

c) a 2. § (1) bekezdés d) pontja szerinti támogatás esetén a szaktanácsadási célterület, célterületenkénti óraszám, nettó rezsióradíj;

d) a 2. § (1) bekezdés e) pont ea) alpont szerinti támogatás esetén a támogatási egység;

e) a 2. § (1) bekezdés e) pont eb) alpont szerinti támogatások esetén,

ea) növénytermesztés létesítményeinek korszerűsítése esetén a létesítmény;

eb) kertészet korszerűsítése esetén a támogatási egység;

ec)179 az önálló építéssel nem járó, a kertészeti és az erdészeti gépbeszerzés esetén a gép, berendezés;

f) a 2. § (1) bekezdés e) pont ec) alpont szerinti támogatások esetén a parcella és a kultúra fajtája.

(2) Az (1) bekezdésben nem részletezett támogatások esetén a támogatás alapjának minősül az intézkedés által támogatható tevékenység tárgya, mennyisége és a megvalósítás helye.

28/C. §180 A támogatás összeg megállapításának alapjául szolgáló elszámolható kiadások az alábbi adatok figyelembevételével kerülnek meghatározásra:

a) gépberuházás esetén a támogatási kérelemhez rendszeresített MVH formanyomtatványokon megadott gépkatalógus kód, gép darabszám és az egy gépre vetített tervezett beszerzési ár, de legfeljebb a gépkatalógusban szereplő referenciaár;

b) építés esetén a támogatási kérelemhez rendszeresített MVH formanyomtatványokon megadott építési munkanem és a hozzá rendelt tervezett elszámolható kiadás, de legfeljebb az Építési Normagyűjtemény alapján számolt referenciaár;

c) Építési Normagyűjteménybe, gépkatalógusba be nem sorolható tétel, valamint 31. § szerinti kiadásnak nem minősülő tétel esetén az eszköz, szolgáltatás megnevezése, tervezett beszerzési ára;

d) a 31. § szerinti kiadások esetén a kiadások megvalósítási helyenként, vagy összesítetten tervezett összege.

Gépberuházásokra vonatkozó különös rendelkezések

29. § (1) Gépberuházás esetén kizárólag olyan első üzembe helyezésű gépek, technológiai berendezések beszerzése és beépítése támogatható,

a) amelyek szerepelnek az IH által e rendeletben foglaltak szerint közzétett gépkatalógusban;

b) amelyek beletartoznak az adott jogcím vonatkozásában támogathatónak minősített gépcsoportba;

c) amelyekhez kapcsolódóan az ügyfél rendelkezik a teljesítés időpontjában kezdődő termékfelelősségi, garanciális és szavatossági jogainak érvényesítéséhez szükséges okiratokkal;

d) amelyeknek gyártásától a támogatási kérelem benyújtásáig 2 évnél több nem telt el.

(2)181 A tárgyévre vonatkozó gépkatalógust az IH a VM, valamint az MVH hivatalos honlapján teszi közzé.

(3)182 A közzétételt követően a gépkatalógusban nem szereplő gép, illetve technológiai berendezés felvétele céljából az IH által rendszeresített nyomtatványon az MVH Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerében szereplő, regisztrált forgalmazók javaslatot tehetnek a VM MGI-hez.

(4)183 A javaslatot a VM-MGI-hez kell benyújtani, amely azt szakvéleményével együtt 30 napon belül továbbítja az IH-hoz. Ezt követően az IH a javaslatról 30 napon belül dönt. A gépkatalógus közzététele előtt legalább hatvan nappal beérkezett javaslatban szereplő gépet vagy technológiai berendezést felveszik a gépkatalógusba.

(5) A gépkatalógusba olyan gép, illetve technológiai berendezés vehető fel, amely

a) rendelkezik a magyarországi forgalomba hozatalhoz szükséges engedélyekkel, és

b) besorolható a katalógusban szereplő gépcsoportok valamelyikébe.

(6)184 Amennyiben a (3) bekezdés szerint kérelmezett gép vagy technológiai berendezés nem felel meg az (5) bekezdésben foglalt követelményeknek, a gépkatalógusba nem vehető fel.

(7)185 Amennyiben a gépkatalógus tartalmazza a korszerűségi mutatót, úgy azt az egyenértékűség megállapításánál figyelembe kell venni.

(8)186 Egy adott jogcím vonatkozásában támogatási kérelmet a benyújtásra nyitva álló időszak első napján hatályos - legkésőbb a benyújtására nyitva álló időszak első napját megelőző tizenötödik napon az IH által közleménye útján hatályba helyezett - gépkatalógusban szereplő gépekre lehet benyújtani. A kifizetési kérelem esetén a támogatási kérelem benyújtási időszak első napján hatályos - legkésőbb a benyújtására nyitva álló időszak első napját megelőző tizenötödik napon az IH által közleménye útján hatályba helyezett - Gépkatalógust kell alkalmazni.

(9)187 Ha a támogatással összefüggésben lefolytatott közbeszerzésben nyertes ajánlat szerint elszámolni kívánt gépet a kifizetési kérelem benyújtásáig a (4)-(6) bekezdésben foglaltak, vagy a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabály szerint a gépkatalógusba felveszik a támogatási határozatban szereplő géppel azonos gépváltozatba, akkor úgy kell eljárni, mintha az a kifizetési kérelem benyújtására nyitva álló időszak első napját megelőző tizenötödik napon is szerepelt volna az IH által közleménye útján hatályba helyezett gépkatalógusban.

(10)188 A gépkatalógus 6216. gépcsoport kódja alá kizárólag üzembiztos, referenciával rendelkező gép, berendezés, technológiai elem vehető fel.

(11)189 A támogatási kérelem módosítására a gép, technológiai berendezés tekintetében az ügyfélnek a kifizetési kérelem benyújtásakor van lehetősége. Kizárólag a támogatási határozatban szereplő gépekkel, technológiai berendezésekkel egyenértékű gépek, technológiai berendezések beszerzése támogatható a kifizetési kérelem elbírálása során. Egyenértékűnek kell tekinteni azt a gépet, technológiai berendezést, amely:

a) szerepel legkésőbb a kifizetési kérelem benyújtására nyitva álló időszak első napján hatályos - legkésőbb a benyújtására nyitva álló időszak első napját megelőző tizenötödik napon az IH által közleménye útján hatályba helyezett - gépkatalógusban, és beletartozik az adott jogcím vonatkozásában támogathatónak minősített gépcsoportba,

b) a támogatási határozatban szereplő géppel azonos - betelt gépváltozat esetén IH közleményben ahhoz rendelt új - gépváltozathoz tartozik,

c) az élelmiszeripari gépek és technológiai berendezések katalógusát kivéve korszerűségi mutatója azonos vagy magasabb, mint a támogatási határozatban szereplő gép korszerűségi mutatója.

(12)190 A támogatás a támogatási kérelem módosítását követően sem haladhatja meg a módosított gépre, technológiai berendezésre a támogatási határozattal jóváhagyott elszámolható kiadások és a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabályban meghatározott mérték alapján meghatározott támogatási összeget. A támogatási kérelem módosítása esetében, ha a támogatási kérelem benyújtásakor egyébként alkalmazandó Gépkatalógus nem tartalmazza az adott gépet, akkor az első olyan, ezt követően hatályos és az adott jogcím vonatkozásában alkalmazandó Gépkatalógust kell figyelembe venni, amelyben az adott gép szerepelt.

(13)191 A támogatási kérelem módosítása esetén a 20. § (4) bekezdésében foglalt feltételt a támogatási határozattal jóváhagyott elszámolható kiadások összegére vonatkozóan kell teljesíteni.

(14)192 A (11) bekezdés rendelkezéseinek alkalmazása során az adott kiadási tételazonosítóhoz elszámolni kívánt tételek mennyisége nem térhet el a támogatási határozatban ugyanezen kiadási tételazonosítóhoz jóváhagyott mennyiségtől.

Építési beruházásokra vonatkozó különös rendelkezések

30. § (1)193 Építési beruházások esetében a támogatási kérelemhez az MVH által rendszeresített formanyomtatványon mellékelni kell

a) az építési normagyűjtemény alapján munkanemenkénti költségvetés-összesítőt,

b) az építési tételek részletes felsorolását,

c) az építési normagyűjteményben nem szereplő tétel esetén az MVH által rendszeresített formanyomtatányon árajánlatos tétel bejelentő lapot,

d)194 legalább kettő részletes árajánlatot, kivéve ha az ügyfél a támogatott műveletre vonatkozóan közbeszerzési eljárást folytat le.

(2) Az (1) bekezdés szerinti építési normagyűjteményt, amely az építési munkanemek és tételek megnevezése mellett tartalmazza a tételekre vonatkozó referenciaárat is, az IH a 2007. évben április 20-ig, azt követően évente január 15-ig közleményben teszi közzé.

(3)195 Az IH a (2) bekezdés szerint közzétett építési normagyűjteményt legalább évente egy alkalommal frissíti, és azt július 1-jéig közzéteszi.

(4)196 A támogatási kérelem benyújtásakor a támogatási kérelem benyújtására nyitva álló időszak első napján hatályos Építési Normagyűjteményt kell figyelembe venni.

(5) Amennyiben külön jogszabály értékbecslés benyújtását teszi kötelezővé, kizárólag az IH által közleményben közzétett értékbecslőktől származó szakvélemény fogadható el.

(6)197 Ha a támogatási határozat több kiadási tételt állapít meg, a kifizetési kérelem azonos kiadási tételéhez tartozó elszámolható kiadás összege a támogatási határozatban megállapított kiadási tétel összegét legfeljebb húsz százalékos mértékben meghaladhatja azzal, hogy az adott építésre jóváhagyott kiadások összege nem növekedhet.

(7)198 Építési beruházás esetében műszaki ellenőr alkalmazása, valamint építési napló vezetése kötelező. Amennyiben az építési napló nem tartalmazza a támogatás felhasználásának jogszerűsége megállapításához szükséges adatokat, az MVH a felmérési napló benyújtására hívhatja fel az ügyfelet. Műszaki ellenőr alkalmazásának elmulasztása esetén a jóváhagyott támogatási összeg 10%-kal csökkenthető, építési napló vezetésének elmulasztása esetén az intézkedésben való jogosulatlan részvétel szabályait kell alkalmazni.

(8)199 A (7) bekezdéstől eltérően az 1 500 000 forint jóváhagyott elszámolható kiadási összeget nem meghaladó nem építési engedély köteles építési beruházás esetén műszaki ellenőr alkalmazását az MVH felé nem kell igazolni.

(9)200 Építési beruházás esetén

a) a támogatási kérelem eredeti műszaki tartalma

aa) a hatóság kötelező előírásának teljesítése érdekében,

ab)201 egy alkalommal, az első kifizetési kérelem benyújtását megelőzően, az ügyfél által legkésőbb a kifizetési kérelem benyújtásának napját megelőző harmincadik napig benyújtott, műszaki ellenőri véleménnyel alátámasztott kérelmére, - a támogatási kérelemben szereplő támogatási egység műszaki tartalmának negatív irányba való módosulása nélkül - módosítható;

b)202 az a) pont szerinti módosítás keretében az ügyfél új munkanemet vehet fel, jóváhagyott munkanemen belüli más építési tétel megvalósítása önmagában nem minősül a műszaki tartalom megváltoztatásának, továbbá új munkanem felvételére az a) pont szerinti módosításon kívül abban az esetben van lehetőség, amennyiben a módosított építési tétel révén létrejött beruházási elem épületszerkezeti funkciója, használati módja, helye és mérete a támogatási határozattal jóváhagyott műszaki dokumentációhoz képest nem változik, és azt az építőipari kivitelezési tevékenység műszaki ellenőre az MVH által rendszeresített formanyomtatványon tett nyilatkozatával minden módosított tételre kiterjedően igazolja;

c) a b) pont szerinti módosítás nem érintheti a támogatott célterületet és nem növelheti a támogatás összegét, továbbá hatósági előírás alapján kezdeményezett módosító kérelemhez jogszabály eltérő rendelkezése hiányában az ügyfélnek mellékelnie kell a hatóság kötelező előírását igazoló dokumentumot;

d) a módosításról az MVH a támogatási határozat módosításával, illetve amennyiben a módosítás nem fogadható el külön határozattal vagy a kifizetési határozatban dönt;

e) amennyiben a kifizetési kérelem benyújtásáig a módosítási kérelemre hozott döntés közlése nem történt meg, az ügyfél a vidékfejlesztési támogatási intézkedésekre vonatkozó ellenőrzési eljárások, valamint a kölcsönös megfeleltetés végrehajtása tekintetében az 1698/2005/EK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2011. január 27-i 65/2011/EU bizottsági rendelet 30. cikk 1. pont szerinti szankció alól mentesül.

(10)203 Építési beruházás esetén az elszámolni kívánt bizonylathoz Építési Normagyűjtemény szerinti bontású számlarészletezőnek is rendelkezésre kell állnia.

(11)204 A kifizetési kérelem esetén a támogatási kérelem benyújtási időszak első napján hatályos Építési Normagyűjteményt kell alkalmazni. Ha ezen Építési Normagyűjtemény nem tartalmazza az adott építési tételt, akkor az első olyan a támogatási kérelem benyújtására nyitva álló időszakot követően hatályos Építési Normagyűjteményt kell figyelembe venni, amelyben az építési tétel szerepelt.

(12)205 A 30/A. § a) pontjától eltérően az engedélyköteles beruházások esetében a 200 000 eurónak megfelelő - a támogatási kérelem benyújtás évének január 1-jén érvényes, EKB által közzétett hivatalos középárfolyamon számított - forintösszeg feletti támogatási igényt tartalmazó támogatási kérelem esetében szükséges a jogerős építési engedély hiteles másolatanak és a kiviteli tervdokumentáció hiteles másolatának csatolása. A támogatási kérelemben megjelölt igény összegszerűsége a 16/A. §-ban meghatározott módon kerül kiszámításra.

(13)206 Építési beruházás esetén a kifizetési kérelemben használt anyag, valamint saját munka csak abban az esetben számolható el, amennyiben azt a támogatási rendelet lehetővé teszi.

(14)207 A beruházás megvalósítása során a kifizetési kérelmekkel csak annyi anyaghoz tartozó költség kerülhet elszámolásra - a hozzá kapcsolódó elszámolható munkadíjjal együtt - amennyi anyag ténylegesen felhasználásra került.

(15)208 Valamennyi gépnek, technológiai elemnek, építőanyagnak, szerkezeti elemnek minőségi tanúsítvánnyal kell rendelkeznie.

30/A. §209 Építéssel járó tevékenység esetén:

a) az első, építéssel kapcsolatos kifizetési kérelemhez mellékelni kell a jogerős építési engedély hiteles másolatát - beleértve az engedélyezési záradékkal ellátott építészeti-műszaki tervdokumentációt és műszaki leírást - vagy az illetékes építésügyi hatóság igazolását arról, hogy a tevékenység nem építési engedélyköteles;

b) engedélyköteles építési tevékenység esetén az utolsó kifizetési kérelemhez mellékelni kell az ügyfél nevére szóló jogerős használatbavételi engedély egy példányát vagy annak hiteles másolatát;

c) engedélyköteles vízi létesítmény létrehozása esetén a támogatási kérelemhez mellékelni kell a jogerős létesítési vízjogi engedély hiteles másolatát, továbbá az utolsó kifizetési kérelemhez a jogerős üzemeltetési vízjogi engedély hiteles másolatát;

d) engedélyköteles út építése esetén a támogatási kérelemhez mellékelni kell a jogerős közlekedési hatósági engedély hiteles másolatát, továbbá az utolsó kifizetési kérelemhez a jogerős forgalomba helyezési engedély hiteles másolatát;

e) nem engedélyköteles építési tevékenység esetén az utolsó kifizetési kérelemhez mellékelni kell a műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv másolatát.

30/B. §210 Amennyiben az ügyfél a 30/A. § a)-d) pontjaiban meghatározott okiratot az utolsó kifizetési kérelemmel nem nyújtja be és hiánypótlás keretében sem tudja pótolni, mert azzal még nem rendelkezik, vagy az engedély még nem emelkedett jogerőre, az MVH a kifizetési eljárást - a 25. § (8) bekezdésben foglaltaktól eltérően - a jogerős engedély egy példányának vagy hiteles másolatának benyújtásáig, de legkésőbb 2015. szeptember 30-ig felfüggeszti. 2015. szeptember 30. napját követően a 30/A. § a)-d) pontjaiban meghatározott okirat hiánya esetén a kifizetési kérelem elutasításra kerül.

Egyéb elszámolható kiadásokra vonatkozó rendelkezések

31. § (1) A beruházáshoz kapcsolódóan az alábbi kiadások után is vehető igénybe támogatás:

a) a 3. számú mellékletben hivatkozott szolgáltatások, az ott meghatározott mérték erejéig,

b) az engedélyezési eljárás díja,

c) a szabadalmi jogok és licencek ellenértéke,

d)211 közműszolgáltatónak fizetett közműrácsatlakozási és -használatbavételi díj.

(2) Az (1) bekezdés szerint elszámolni kívánt kiadások összegét fel kell tüntetni a támogatási kérelemben.

(3)212 Az (1) bekezdés szerinti összeg nem lehet több, mint a beruházás (1) bekezdés szerinti kiadások nélkül számított jóváhagyott kiadásainak 12%-a, de legfeljebb 10 millió forint.

(4)213 A 3. számú melléklet SZJ 74.4 vagy TESZOR 7311, 58114, 58133, 58143, 59113, 60103, 63113 sz. alatt felsorolt szolgáltatások kizárólag az 1974/2006/EK rendelet VI. mellékletének 2.2. pontja szerinti magyarázó táblák és plakátok készítésére, valamint a megvalósult művelet népszerűsítésére fordíthatók.

(5) Az e § szerinti kiadásokra vonatkozóan a támogatási kérelem benyújtását megelőző költségek is elszámolhatóak, de a beszerzés időpontja nem lehet korábbi, mint 2007. január 1. Ezen kiadások felmerülésének időpontja nem lehet a kérelem benyújtását megelőző 12 hónapnál korábbi.

(6)214 Nem támogatható kiadás a támogatás elnyerése esetén fizetendő, számszerűen meghatározott összegű, az összköltség vagy a támogatás százalékában megállapított, vagy bármilyen egyéb módon meghatározott sikerdíj.

(7)215 Az utolsó kifizetési kérelem kivételével kifizetési kérelemmel az (1) bekezdés szerinti kiadás csak abban az esetben számolható el, ha a kifizetési kérelemmel az (1) bekezdésen kívüli kiadás is elszámolásra kerül.

Támogatástartalommal bíró pénzügyi konstrukciók

32. § (1)216 Támogatástartalommal bíró, kiegészítő nemzeti támogatási pénzügyi konstrukciók igénybevétele esetén az MVH a támogatástartalmat a kifizetési kérelem bírálatakor kifizetett támogatási összegként veszi figyelembe. A kifizetett támogatás összege nem haladhatja meg a műveletre vonatkozó, az R. által maximált támogatási mértéknek megfelelő összeget.

(2)217

(3) A támogatási kérelem benyújtásakor az ügyfél hozzájárul ahhoz, hogy a támogatástartalmat megállapító pénzügyi szervezet az igénybe vett konstrukcióhoz kapcsolódó adatokat az MVH részére átadja.

(4)218 Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program finanszírozáshoz igénybe vehető projekt kiegészítő hitelről szóló miniszteri rendelet alapján már befogadási nyilatkozattal rendelkező ügyfél is vehet igénybe támogatást.

(5)219 A támogatás halmozódásának elkerülése érdekében az ügyfél köteles a támogatással érintett művelet megvalósításához igénybe vett valamennyi támogatásról a soron következő kifizetési kérelem benyújtásával egyidejűleg az MVH-t tájékoztatni.

Közbeszerzés

33. § (1)220 Amennyiben az ügyfél az adott tevékenység vonatkozásában - a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) alapján - közbeszerzésre kötelezett, vagy a Kbt.-t önként alkalmazza, az eljárást megindító felhívás, illetve hirdetmény „az aktába rendelt hivatkozási szám” rovatában hivatkozási számként fel kell tüntetni az ügyfélnek a Tv. 28. §-a szerinti ügyfél-azonosító számát. Amennyiben közbeszerzési eljárás alkalmazására kerül sor, úgy az ügyfél köteles továbbá:

a) az eljárást megindító, illetve módosító felhívást, illetve hirdetményt az annak megküldését, illetve megjelenését bizonyító dokumentumokkal,

b) az eredményről szóló tájékoztatót vagy tájékoztatókat, illetve - ha a Kbt. az eljárásra nem írja elő az eredményről szóló tájékoztató közzétételét - az írásbeli összegezést az annak megküldését bizonyító dokumentumokkal,

c) a szerződésmódosításról szóló hirdetményt,

d) a szerződés teljesítéséről szóló hirdetményt,

annak megjelenését - eljárást indító hirdetmény közvetlen megküldése esetében a megküldést - követő öt napon belül az MVH részére benyújtani.

(2)221 Az ügyfél köteles továbbá:

a) MVH által rendszeresített formanyomtatványon a közbeszerzéssel érintett tételek részletezését, és

b) az eljárás - fentiek alapján még be nem nyújtott - összes érdemi dokumentumát, így különösen a kiegészítő tájékoztatásokat; az ajánlatok másolati példányát; a bontási, tárgyalási, bírálati, eredményhirdetési jegyzőkönyveket, továbbá a bírálat dokumentumait

ahhoz az első kifizetési kérelemhez csatolni, amely a közbeszerzéssel érintett műveleti tevékenység elszámolására vonatkozik.

(3)222

(4)223 Ha a közbeszerzési eljárás megindítását az ügyfél igazolta, a művelet megvalósításának határideje és a 24. § (1) bekezdése szerinti 9 hónapos időtartam, valamint a 24. § (2) bekezdés szerinti határidő a 2009. december 15. napját követően benyújtott támogatási kérelmek esetén egységesen 6 hónappal, az azt megelőzően benyújtott támogatási kérelmek tekintetében

a) gépbeszerzés esetén 6 hónappal,

b) építési beruházás esetén 12 hónappal meghosszabbodik.

(5)224 Ha az ügyfél ellen a Közbeszerzési Döntőbizottság EMVA támogatással összefüggő jogorvoslati eljárást indít, az ügyfél köteles ezt a körülményt az MVH-nak bejelenteni. A bejelentést a Kbt. 142. § (1) bekezdésében - a 2012. január 1. napját megelőzően megkezdett közbeszerzési eljárások esetében a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban: 2003. évi CXXIX. törvény) 330. § (1) bekezdésében - meghatározott értesítés kézbesítését követő munkanapon az MVH által rendszeresített nyomtatványon kell megtenni.

(6)225 Az (5) bekezdés alapján az MVH a kérelem elbírálását felfüggeszti. Az MVH a kérelem elbírálását a Közbeszerzési Döntőbizottság érdemi határozatának vagy a közbeszerzési ügy befejezését eredményező végzésének a Kbt. 153. § (1) bekezdésében - a 2012. január 1. napját megelőzően megkezdett közbeszerzési eljárások esetében a 2003. évi CXXIX. törvény 343. § (1) bekezdésében - előírt kézbesítését követően folytatja.

(7)226 Amennyiben az ügyfél a 24. § (1) bekezdése alapján köteles beadni az első kifizetési kérelmet, akkor a (4) bekezdésben foglaltak kizárólag abban az esetben alkalmazhatóak, ha az ügyfél az (1) bekezdés szerinti igazolást legkésőbb az első kifizetési kérelem benyújtásával egyidejűleg nyújtja be.

(8)227 Amennyiben az ügyfél az adott tevékenység vonatkozásában a közbeszerzésekről szóló törvény alapján közbeszerzésre nem kötelezett, és azt önként sem alkalmazta, úgy a (4) bekezdésben foglalt rendelkezések nem alkalmazhatóak.

V. Fejezet

Jogkövetkezmények

Általános jogkövetkezmények

34. § Az egyes intézkedéseknél előírt egyéb kötelezettségekhez kapcsolódó jogkövetkezményeket a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabály állapítja meg. Ha a jogszabály másképpen nem rendelkezik, a vállalt kötelezettség nem teljesítése esetén a támogatást vissza kell fizetni.

Nem terület- és állatlétszám alapú támogatásokra vonatkozó különös jogkövetkezmények

35. § (1)228 Az MVH a 20. § (4) bekezdésében foglalt előírás megsértése esetén - amennyiben kifizetési kérelem alapján eljárás van folyamatban, úgy a kérelmet határozattal elutasítja - külön határozatban a támogatási határozatát visszavonja, ezzel egyidejűleg megállapítja, hogy az ügyfél támogatáshoz való jogosultsága intézkedésben való jogosulatlan részvétel miatt megszűnik, továbbá az ügyfél által igénybevett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül. Az MVH a támogatási határozatot visszavonó és támogatáshoz való jogosultság megszűnését megállapító határozatában rendelkezik továbbá arról, hogy az ügyfél a határozat jogerőre emelkedésének naptári évére és az azt követő naptári évre a 2007-2013-as időszakban az EMVA adott intézkedésére nem nyújthat be támogatási kérelmet, továbbá a már benyújtott, de jogerős döntéssel még el nem bírált támogatási kérelme elutasításra kerül.

(2) Beruházási támogatások esetén a feltételek teljesítésének hiányában az MVH a kérelemnek a nem megfelelés által érintett részét elutasítja.

(3) Ha az ügyfél nem tesz eleget a 33. § (5) bekezdésében előírt bejelentési kötelezettségének, a Tv. 71. §-a szerint mulasztási bírságot kell alkalmazni.

(4)229 Ha az MVH az általa elvégzett ellenőrzés során az EMVA támogatásokra vonatkozóan közbeszerzési jogszabálysértést észlel, akkor az ügyfél ellen - a 2003. évi CXXIX. törvény 327. §-a, illetve a Kbt. 140. § (1) bekezdése alapján - a Közbeszerzési Döntőbizottságnál jogorvoslati eljárást kezdeményez. Ha a Közbeszerzési Döntőbizottság jogszabálysértést állapít meg, a művelet jogszabálysértéssel érintett részére eső támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül, és az MVH

a) a jogerős támogatási határozatban megállapított támogatás 10%-ával csökkenti az ügyfél számára az érintett támogatási határozat alapján kifizethető - jogszabálysértéssel érintett részre eső - támogatási összeget, ha a jogsértés a verseny tisztasága, az esélyegyenlőség, illetve a nyilvánosságra vonatkozó közbeszerzési alapelvek sérelmét okozta;

b) a jogerős támogatási határozatban megállapított támogatás 2%-ával csökkenti az ügyfél számára az érintett támogatási határozat alapján kifizethető - jogszabálysértéssel érintett részre eső - támogatási összeget, ha a jogsértés a versenyt érdemben nem befolyásolta, azaz annak tisztaságára, az esélyegyenlőségre, illetve a nyilvánosságra vonatkozó közbeszerzési alapelvek nem sérültek.

(5)230 Az ügyfél a 25. § (2) bekezdésében meghatározott esetben a megvalósítási időszak utolsó napjáig, egyéb esetben a támogatási határozat jogerőre emelkedését követő egy éven belül benyújtott, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt, visszavonhatatlan nyilatkozatában vállalhatja, hogy a támogatás egészéről lemond.

(6)-(7)231

(8)232 Ha a művelet megvalósulását követő ellenőrzések során megállapítást nyer, hogy az ügyfél a 19. § (6) bekezdésében foglalt kötelezettségének nem tett eleget, az azon bizonylat alapján kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.

(9)233 A 24. §-ban foglalt rendelkezés megsértése esetén az MVH - amennyiben kifizetési kérelem alapján eljárás van folyamatban, úgy a kérelmet határozattal elutasítja - külön határozatban a támogatási határozatát visszavonja, ezzel egyidejűleg megállapítja, hogy az ügyfél támogatáshoz való jogosultsága intézkedésben való jogosulatlan részvétel miatt megszűnik, továbbá az ügyfél által igénybevett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül. Az MVH a támogatási határozatot visszavonó és támogatáshoz való jogosultság megszűnését megállapító határozatában rendelkezik továbbá arról, hogy az ügyfél a határozat jogerőre emelkedésének naptári évére és az azt követő naptári évre a 2007-2013-as időszakban az EMVA adott intézkedésére nem nyújthat be támogatási kérelmet, továbbá a már benyújtott, de jogerős döntéssel még el nem bírált támogatási kérelme elutasításra kerül.

(10)234 A 35. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezések alkalmazása helyett a kifizetési határozattal jóváhagyott támogatás - amennyiben kifizetési kérelem alapján eljárás van folyamatban, úgy az annak során, a kapcsolódó ellenőrzések alapján jóváhagyható támogatás összegét is figyelembe véve - kumulált összegét 20%-kal csökkenteni kell, ha az ügyfél a támogatási határozattal jóváhagyott elszámolható kiadások összegének legalább 50%-át teljesíti, de nem éri el az összeg 80%-át. Amennyiben az ügyfél a támogatási határozattal jóváhagyott elszámolható kiadások összegének legalább 50%-át nem teljesíti, úgy a 35. § (1) bekezdésében foglaltak alkalmazandóak.

(11)235 A 2. § (1) bekezdés ab) alpontja és d) pontja szerinti célhoz kapcsolódó intézkedések tekintetében a 20. § (4) bekezdésében foglalt feltétel megsértése esetében az (1) bekezdés második mondata szerinti jogkövetkezmény nem alkalmazható.

(12)236 Amennyiben az ügyfél a támogatási határozat meghozatala után, kifizetési kérelem benyújtása előtt kerül csőd-, felszámolási, végelszámolási eljárás, adósságrendezés alá, úgy az intézkedésben való jogosulatlan részvételnek minősül.

(13)237 Amennyiben megállapításra kerül, hogy a 25. § (1) bekezdéstől eltérően a beruházás a lefolytatott előzetes helyszíni szemlét megelőzően vagy amennyiben a beruházás megkezdése a támogatási kérelem befogadásához kötött, a támogatási kérelem befogadását megelőzően megkezdődött, akkor az az érintett pontozási szint elutasítását vonja maga után, továbbá az az érintett pontozási szint tekintetében ügyfél által már igénybevett támogatás vonatkozásában az intézkedésben való jogosulatlan részvétel szabályai alkalmazandóak.

VI. Fejezet

Záró rendelkezések

36. § (1) E rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

(2)238

36/A. §239 E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet módosításáról szóló 41/2010. (XII. 20.) VM rendelettel (a továbbiakban: módosító rendelet) megállapított

a) 24. §-át és a 35. § (9) bekezdését a módosító rendelet hatálybalépésekor a jogerős támogatási határozattal le nem zárt eljárásokban,

b) a 35. § (1) bekezdését a folyamatban lévő ügyekben,

c) a 25. § (6)-(7) bekezdéseit a módosító rendelet hatálybalépéséig jogerős támogatási határozattal lezárt ügyekben is alkalmazni kell.

36/B. §240 E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet módosításáról szóló 11/2011. (II. 18.) VM rendelettel [a továbbiakban: 11/2011. (II. 18.) VM rendelet] megállapított 17. § (3) és 25. § (8) bekezdését a 11/2011. (II. 18.) VM rendelet hatálybalépésekor folyamatban levő ügyekben is alkalmazni kell.

36/C. §241 (1) E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból társfinanszírozásban megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet módosításáról szóló 17/2011. (III. 4.) VM rendelettel [a továbbiakban: 17/2011. (III. 4.) VM rendelet] megállapított

a) 3. § 39. pontját a 17/2011. (III. 4.) VM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokra is;

b) 30. § (9) bekezdését 2011. január 1-jétől benyújtott kifizetési kérelmek alapján indult eljárásokra is;

c) 12. § (4)-(6) bekezdéseit a 17/2011. (III. 4.) VM rendelet hatálybalépésekor folyamatban levő ügyekben is;

d) 20. § (4) bekezdésének és a 24. § (2) bekezdésének rendelkezéseit a 17/2011. (III. 4.) VM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő jogorvoslati és folyamatban lévő döntés-felülvizsgálati eljárások kivételével a helyt adó vagy részben helyt adó jogerős támogatási határozattal még le nem zárt eljárásokban is

alkalmazni kell.

36/D. §242 (1) E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások kifizetési rendjéről szóló miniszteri rendeletek módosításáról szóló 57/2011. (VI. 20.) VM rendelettel megállapított 24. § (1) bekezdését és 33. § (4) bekezdését a 2010. december 23-án jogerős támogatási határozattal le nem zárt eljárásokban is alkalmazni kell.

36/E. §243 Mentesül a 24. § (1) bekezdésben foglaltak alól azon ügyfél, aki az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet alapján 2010. június 1. és 2010. június 30. között nyújtotta be támogatási kérelmét.

36/F. §244 E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet, és az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról, valamint egyes agrár tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 44/2007. (VI. 8.) FVM rendelet módosításáról szóló 124/2011. (XII. 21.) VM rendelettel módosított 3. § 18. pontjának a rendelkezését a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabályokban is alkalmazni kell azzal, hogy ahol jogszabály TÉSZ-t említ, azon zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezeteket kell érteni.

36/G. §245 E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet, és az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról, valamint egyes agrár tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 44/2007. (VI. 8.) FVM rendelet módosításáról szóló 124/2011. (XII. 21.) VM rendelettel megállapított 35. § (10) bekezdését azokban az ügyekben kell alkalmazni, amelyekben az ügyfél a 20. § (4) bekezdése alapján köteles a támogatási határozattal jóváhagyott elszámolható kiadások összegének legalább 80%-át teljesíteni.

36/H. §246 (1) E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet módosításáról, és az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról, valamint egyes agrár tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 44/2007. (VI. 8.) FVM rendelet módosításáról szóló 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet (a továbbiakban: módosító rendelet) megállapított

a) 6. § (3) bekezdését, 15. § (1) bekezdését, 15. § (4) bekezdését, 25/A. §-át, 28/C. §-át, 30. § (9) bekezdés a) pont ab) alpontját a módosító rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is,

b) 20. § (7) bekezdését, 25. § (8) bekezdését, 35. § (11) bekezdését a módosító rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is,

c) 33. § (8) bekezdését a módosító rendelet hatálybalépését követően indított közbeszerzési eljárások vonatkozásában kell alkalmazni.

(2) E rendeletnek a módosító rendelettel megállapított 18. § (1) bekezdés b) pontját a módosító rendelet hatálybalépésekor e rendelet 30/A. § a) pontja szerinti kifizetési kérelemre indult és még le nem zárult eljárásokban, valamint azon ügyekben kell alkalmazni, ahol e rendelet 30/A. § a) pontja szerinti kifizetési kérelem benyújtására még nem került sor.

(3)247 E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet módosításáról szóló a 137/2012. (XII. 22.) VM rendelettel [a továbbiakban: 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet] megállapított 19. § (6) bekezdését, a 19. § (7) bekezdését a 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

(4)248 A 137/2012. (XII. 22.) VM rendelettel megállapított 30. § (7) bekezdését a 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban, valamint jogorvoslati eljárásokban is alkalmazni kell.

36/I. §249 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet] megállapított 3. § 30. pont b) pont bd) alpontot, 13. § (8) és (9) bekezdést, 15. § (1) bekezdés a) pontot, 16. § (1) bekezdést, 17. § (3) bekezdést, 24. § (2a) bekezdést, 30/B. §-t, 33. § (1), (5), (6) és (8) bekezdést, valamint 35. § (4) és (12) bekezdést a 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban, valamint jogorvoslati eljárásokban is alkalmazni kell.

VII. Fejezet

Az európai unió jogának való megfelelés

37. § Ez a rendelet a következő uniós jogi aktusok végrehajtását szolgálja:

a) a Tanács 1698/2005/EK rendelete (2006. szeptember 20.) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról;

b) a Bizottság 1974/2006/EK rendelete (2006. december 15.) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról;

c) a Bizottság 1975/2006/EK rendelete (2006. december 7.) a vidékfejlesztési támogatási intézkedésekre vonatkozó ellenőrzési eljárások, valamint a kölcsönös megfeleltetés végrehajtása tekintetében az 1698/2005/EK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról;

d)250 A Bizottság 65/2011/EU rendelete (2011. január 27.) a vidékfejlesztési támogatási intézkedésekre vonatkozó ellenőrzési eljárások, valamint a kölcsönös megfeleltetés végrehajtása tekintetében az 1698/2005/EK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról.

1. számú melléklet a 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelethez251

2. számú melléklet a 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelethez252

A mezőgazdasági tevékenységből származó nettó árbevétel és annak nettó árbevételhez viszonyított arányának kiszámítása

ahol:

mező = mezőgazdasági tevékenység nettó árbevételaránya

Szánt = szántóföldi növénytermesztés, gyepgazdálkodás nettó árbevétele

Áll = állattenyésztés (állatok + állati termékek) nettó árbevétele

Kert = kertészeti termelés nettó árbevétele

Gyüm = gyümölcstermesztés nettó árbevétele

Szőlő = szőlő és bortermelés nettó árbevétele

Mező = mezőgazdasági szolgáltatások nettó árbevétele

Vad = vadgazdálkodás nettó árbevétele

Elad = eladásra vásárolt mezőgazdasági áruk nettó árbevétele (ELÁBÉ)

Közv = közvetített mezőgazdasági szolgáltatások nettó árbevétele

ért = értékesítés nettó árbevétele

A számlálóban a mezőgazdasági tevékenységeinek (TEÁOR 01.1-től 01.7-ig) a kérelem benyújtását megelőző utolsó lezárt gazdasági évre vonatkozó árbevételeit tüntesse fel. Az állattenyésztés árbevételébe az állatok bértartása is beleszámít. A gépi bérmunka a mezőgazdasági szolgáltatások árbevételéhez tartozik.

Eladásra vásárolt mezőgazdasági áruk nettó árbevétele: a mezőgazdasági árbevételt csökkenteni kell azoknak az eladott mezőgazdasági termékeknek a kérelem benyújtását megelőző utolsó lezárt gazdasági évre vonatkozó árbevételeivel, amelyeket értékesítési céllal vásároltak (pl. gabona felvásárlás után történő értékesítése).

Közvetített mezőgazdasági szolgáltatások nettó árbevétele: azoknak az eladott mezőgazdasági szolgáltatásoknak a kérelem benyújtását megelőző utolsó lezárt gazdasági évre vonatkozó árbevételei, amelyeket értékesítési céllal vásároltak.

A nevezőben a kérelem benyújtását megelőző utolsó lezárt gazdasági évre vonatkozó összes értékesítés nettó árbevétele szerepel.

Sem a számlálóban, sem a nevezőben nem szerepel az áfa, a kompenzációs felár, valamint a támogatások értéke.

A mezőgazdasági nettó árbevételbe nem számít bele a nem saját termelési szőlő feldolgozása.

A tárgyévben elemi kárt szenvedett termelők a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága által kiadott igazolás alapján megállapított árbevétel kieséssel a mezőgazdasági árbevételüket módosíthatják.

3. számú melléklet a 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelethez253

Egyéb elszámolható kiadások

A B C D

1 TESZOR Költség megnevezése A beruházás összes elszámolható költségének
x%-a
A maximálisan elszámolható költség (Ft)

2 35131 Villamosenergia-elosztás 6% 6 000 000

3 58114 Hirdetési hely könyvben 2% 2 000 000

4 58133 Hirdetési hely napilapban 2% 2 000 000

5 58143 Hirdetési hely folyóiratban, időszaki kiadványban 2% 2 000 000

6 59113 Hirdetési hely, idő értékesítése filmben, video- és televízióműsorban 2% 2 000 000

7 60103 Rádiós reklámidő 2% 2 000 000

8 6201 Számítógépes programozás 6% 6 000 000

9 6202 Információ-technológiai szaktanácsadás 6% 6 000 000

10 6203 Számítógép-üzemeltetés 6% 6 000 000

11 62092 Egyéb m.n.s. információtechnológiai, számítógépes szolgáltatás 6% 6 000 000

12 63111 Adatfeldolgozás, hosztingfelhasználási és egyéb IT-infrastrukturális szolgáltatás 6% 6 000 000

13 631121 Letöltött videotartalom 6% 6 000 000

14 63113 Internetes reklámhely, -idő 2% 2 000 000

15 661999 Egyéb m.n.s. pénzügyi kiegészítő szolgáltatás 6% 6 000 000

16 691016 Közjegyzői szolgáltatás, egyéb jogi dokumentumok létrehozása 6% 6 000 000

17 691019 Egyéb jogi szolgáltatás 6% 6 000 000

18 69203 Adótanácsadás 6% 6 000 000

19 69204 Vagyonfelügyelői tevékenység csőd- és felszámolási eljárás során 6% 6 000 000

20 70211 PR, kommunikáció tanácsadás 2% 2 000 000

21 70221 Üzletviteli tanácsadás 6% 6 000 000

22 70222 Egyéb projektvezetési szolgáltatás, kivéve építési projekt 6% 6 000 000

23 70223 Egyéb üzletviteli tanácsadás 6% 6 000 000

24 7111 Építészmérnöki tevékenység 6% 6 000 000

25 7112 Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás 6% 6 000 000

26 712011 Összetétel-, tisztaságvizsgálat-, elemzés 6% 6 000 000

27 712012 Fizikaitulajdonság-vizsgálat 6% 6 000 000

28 712013 Összetett műszaki, elektronikai rendszer vizsgálata 6% 6 000 000

29 72112 Biotechnológiai kutatás, fejlesztés eredeti termékei 6% 6 000 000

30 72192 Mérnöki, műszaki kutatás, fejlesztés, kivéve a biotechnológiát 6% 6 000 000

31 72194 Agrártudományi kutatás, fejlesztés 6% 6 000 000

32 72195 Természet- és mérnöktudományi kutatás, fejlesztés eredeti termékei (kivéve: biotechnológia) 6% 6 000 000

33 722011 Közgazdaságtani, üzleti tudományos kutatás, fejlesztés 6% 6 000 000

34 72203 Társadalom- és humántudományi kutatás, fejlesztés eredeti termékei 6% 6 000 000

35 7311 Reklámügynöki tevékenység 2% 2 000 000

36 7320 Piac-, közvélemény-kutatás 2% 2 000 000

37 749012 Nem ingatlannal és biztosítással kapcsolatos üzleti ügynöki szolgáltatás, értékbecslés 6% 6 000 000

38 749013 Környezetvédelmi tanácsadás 6% 6 000 000

39 749019 Egyéb m.n.s. tudományos és műszaki tanácsadás 6% 6 000 000

40 74902 Egyéb m.n.s. szakmai, műszaki és üzleti szolgáltatás 6% 6 000 000

41 841129 Egyéb államigazgatási kiegészítő szolgáltatás 6% 6 000 000

42 91021 Múzeum működtetése 12% 6 000 000

4. számú melléklet a 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelethez254

A Magyar Királyi Földmívelésügyi Miniszter 115.158/1939. sz. rendelkezése a Debreceni Nagyerdő természetvédelmi területté nyilvánításáról

A Magyar Királyi Földmívelésügyi Miniszter 118.136/1939. sz. rendelkezése a Csévharaszti borókás természetvédelmi területté nyilvánításáról

A Magyar Királyi Földmívelésügyi Miniszter 41.241/1941. sz. rendelkezése az Abaligeti-barlang felszínének természetvédelmi területté nyilvánításáról

A Magyar Királyi Földmívelésügyi Miniszter 505.507/1941. sz. rendelkezése a Szentendrei rózsa termőhelyének természetvédelmi területté nyilvánításáról

A Magyar Királyi Földmívelésügyi Miniszter 505.510/1941. sz. rendelkezése a Baláta-tó természetvédelmi területté nyilvánításáról

A Magyar Királyi Földmívelésügyi Miniszter 80.855/1942. sz. rendelkezése a Fertőboz, Hidegség és Nagycenk községek határában fekvő Széchenyi-hársfasor természetvédelmi területté nyilvánításáról

A Magyar Királyi Földmívelésügyi Miniszter 85.350/1942. sz. rendelkezése a Tapolcai Tavas-barlang felszínének természetvédelmi területté nyilvánításáról

A Magyar Királyi Földmívelésügyi Miniszter 121.004/1943/I/B.3. számú rendelkezése Bolza Pál gróf szarvasi növénytani kertjének természetvédelmi területté nyilvánításáról.

A Magyar Királyi Földmívelésügyi Miniszter 236.320/1944. számú rendelkezése a Pálvölgyi-barlang természetvédelmi területté nyilvánításáról

A Magyar Királyi Földmívelésügyi Miniszter 237.610/1944. számú rendelkezése Szársomlyó természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 115.010/1950. OTT számú határozata Kámon község határában fekvő arborétum természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 115.169/1950. OTT számú határozata Erdőtelek község határában fekvő arborétum természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 115.520/1950. OTT számú határozata Bátorligeti ősláp természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 54/1951. számú határozata a Zirci arborétum természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 274/1951. számú határozata a Keleméri Mohos-tavak természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 423/1951. számú határozata a Vácrátót község határában fekvő arborétum természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 485/1951. számú határozata Uzsai csarabos erdő természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 592/1951. számú határozata Pákozdi ingókövek természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 600/1951. számú határozata a Szentgáli tiszafás természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 672/1951. számú határozata az Úrkúti Őskarszt természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 344/1952. számú határozata az Alcsútdoboz község határában lévő arborétum természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 392/1952. számú határozata a Tihanyi-félsziget tájvédelmi körzetté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 601/1952. számú határozata a Sárvár község határában fekvő arborétum természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 630/1952. számú határozata a Szelestei arborétum természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 1182/1953. számú határozata a Martonvásár határában fekvő park természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 1660/1953. számú határozata a Fényi erdő természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 513/1954. számú határozata az Ipolytarnóci ősmaradványok természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 1196/1954. számú határozata a Fenyőfői ősfenyves természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 1211/1954. számú határozata a Várpalotai Homokbánya természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 292/1957. számú határozata a Melegmány-völgy természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 388/1957. számú határozata a Szemlőhegyi-barlang felszínének természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 985/1957. számú határozata a Sashegy természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 165/1958. számú határozata a Velencei-tó madárrezervátum természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 901/1958. számú határozata a Körmend község határában lévő park természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 1225/1958. számú határozata a Tatai Kálvária-domb természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 856/1959. számú határozata a cégénydányádi Gyermekotthon kezelésében lévő park természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 1018/1959. számú határozata a kerecsendi erdő természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 486/1960. számú határozata az Eötvös Loránd Tudományegyetem tulajdonában lévő Botanikuskert természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 855/1960. számú határozata a Szomolya község határában lévő „Szomolyai kaptárkövek” természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 1050/1960. számú határozata a Jeli arborétum természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Tanács 906/1961. számú határozata Sirok község határában lévő Nyirjes-tó természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal 69/1963. számú határozata a Pannonhalmi Főapátság tulajdonában lévő park, valamint a pannonhalmi Várhegyen elterülő állami tulajdonban lévő erdőterület természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal 1081/1965. számú határozata a Badacsonytomaj, Badacsonytördemic és Nemesgulács határában fekvő Badacsonyhegy tájvédelmi körzetté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal 1235/1965. számú határozata a Kardoskúti Fehér-tó természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal 1939/1965. számú határozata a Dabasi turjános természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal 1667/1966. számú határozata dinnyési Fertő természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal 1235/1966. számú határozata a Kardoskút község határában fekvő Pusztaközponti Fehértó és környékének természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal 1876/1969. számú határozata a Szaporcai-Ó-Drávameder természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal 376/1971. számú határozata Darvas-tó lefejtett bauxit lencse természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal 390/1971. számú határozata a Martélyi Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Természetvédelmi Hivatal 400/1971. számú határozata az orosházi Nagy Tatársáncon tenyésző ősgyep természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal 402/1971. számú határozata a Balatonkenesei tátorjános természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal 403/1971. számú határozata az erdélyi hérics termőhelyének természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal 1850/1972. OTvH számú közleménye a Hortobágyi Nemzeti Park létesítéséről

Az Országos Természetvédelmi Hivatal 1851/1972. OTvH számú közleményével kihirdetett határozata a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz kapcsolódó természeti értékek védetté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 700/1974. számú határozata a Barcsi Ősborókás Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 1800/1974. számú határozata a Kiskunsági Nemzeti Park létesítéséről

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 1/1975. számú határozata a Sághegyi Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 2/1975. számú határozata a Mohácsi Történelmi Emlékhely létesítéséről és védetté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 3/1975. OTvH számú határozata az Ócsai Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 5/1975. számú határozata a Gyöngyösi Sárhegy természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 6/1975. számú határozata a Jókai-kert természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 7/1975. számú határozata a füzérradványi park természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 8/1975. számú határozata a nádasdladányi kastélypark természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 9/1975. számú határozata a Lázbérci Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 10/1975. OTvH számú határozata a Dévaványai Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 11/1975. OTvH számú határozata a kunfehértói holdrutás erdő természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 12/1975. OTvH számú határozata a kéleshalmi homokbuckák természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 1/1976. számú határozata a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 2/1976. OTvH számú határozata a Szelidi-tó természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 3/1976. OTvH számú határozata a Péteritói Madárrezervátum létesítéséről

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 4/1976. OTvH számú határozata a Sümegi Mogyorósdomb természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 6/1976. OTvH számú határozata a Zselicségi Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 7/1976. OTvH számú határozata a Szentgyörgyhegyi Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 8/1976. OTvH számú határozata a Szőllőskei erdő természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 9/1976. OTvH számú határozata a Zalakomári Madárrezervátum létesítéséről

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 10/1976. OTvH számú határozata a Szentgyörgyvölgyi Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 11/1976. OTvH számú határozata az Orgoványi Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 12/1976. OTvH számú határozata a Vértesszőlősi előember-telep természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 13/1976. OTvH számú határozata a tiszaigari arborétum természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 14/1976. OTvH számú határozata a Hanság Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 15/1976. OTvH számú határozata a Zádor híd környékének természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 16/1976. OTvH számú határozata a Hajdúbagosi Földikutya Rezervátum védetté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 17/1976. OTvH számú határozata a Kővágóörsi Kőtenger természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 18/1976. OTvH számú határozata a Bükki Nemzeti Park létesítéséről

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 19/1976. OTvH számú határozata a Vértesi Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 1/1977. OTvH számú határozata a Soproni Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 2/1977. OTvH számú határozata a Hollókő Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 3/1977. OTvH számú határozata az Ipolytarnóci Ősmaradványok természetvédelmi terület bővítéséről

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 4/1977. OTvH számú határozata a Tiszavasvári „Fehérszik” természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 5/1977. OTvH számú határozata a csokonyavisontai fás legelő természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 6/1977. OTvH számú határozata a babócsai Basa-kert természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 7/1977. OTvH számú határozata a Szabadkígyósi Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 8/1977. OTvH számú határozata a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 9/1977. OTvH számú határozata a Farkasgyepűi kísérleti erdő természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 10/1977. OTvH számú határozata a Tiszadobi ártér természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 11/1977. OTvH számú határozata a Baktalórántházai erdő természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 12/1977. OTvH számú határozata a Nagybereki Fehérvíz természetvédelmi területté való nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 14/1977. OTvH számú határozata a Gemenci Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 15/1977. OTvH számú határozata a Gerecsei Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 16/1977. OTvH számú határozata a Rudabányai őshominida-lelőhely védetté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 17/1977. OTvH számú határozata a Dunaalmási-kőfejtők természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 18/1977. OTvH számú határozata egyes természetvédelmi területek jelentőségének módosításáról

(Pintér kert országos jelentőségű természeti értékké nyilvánítása)

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 19/1977. OKTH számú határozata a Fertő-tó Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 20/1977. OKTH számú határozata a Salgóvári természetvédelmi terület bővítéséről

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 1/1978. OKTH számú határozata a Pilisi Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 2/1978. OKTH számú határozata a Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 3/1978. OKTH számú határozata a Badacsonyi Tájvédelmi Körzet bővítéséről

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 4/1978. OKTH számú határozata az Őrségi Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 5/1978. OKTH számú határozata a Börzsönyi Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 6/1978. OKTH számú határozata a Mágorpusztai régészeti feltáróhely védetté nyilvánításáról

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 8/1978. OKTH számú határozata az Aggteleki Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 9/1978. OKTH számú határozata a Budai Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 10/1978. OKTH számú határozata a Tiszatelek-Tiszabercel közötti Tisza-ártér természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 11/1978. OKTH számú határozata a Jakabhegy természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 12/1978. OKTH számú határozata a Somogyvár-Kupavár-hegyi régészeti ásatások és környékének természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 14/1978. OKTH számú határozata a csólyospálosi réti mészkő - és dolomit - feltárás védetté nyilvánításáról

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 15/1978. OKTH számú határozata a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem Botanikus kertjének védetté nyilvánításáról

2/1980. (V. 14.) OKTH rendelkezés a Kőszegi Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal 1370/1980. OKTH számú közleménye a Kőszegi Tájvédelmi Körzet területéről és kezelési irányelveiről

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 3/1982. (XI. 20.) OKTH számú rendelkezése az Esztramos-hegy egyes területeinek védetté nyilvánításáról és az Aggteleki Tájvédelmi Körzethez történő csatolásáról

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 4/1982. (XI. 20.) OKTH számú rendelkezése a Szatmár-Bereg Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 1/1984. (XII. 13.) OKTH számú rendelkezése a Zempléni Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 2/1984. (XII. 13.) OKTH számú rendelkezése a Keszthelyi Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 3/1984. (XII. 13.) OKTH számú rendelkezése a Rinyaszentkirályi-erdő védetté nyilvánításáról

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 4/1984. (XII. 13.) OKTH számú rendelkezése a Bélkő délnyugati ormának védetté nyilvánításáról és a Bükki Nemzeti Parkhoz csatolásáról

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 5/1984. (XII. 13.) OKTH számú rendelkezése a Tiszadorogmai Göbe-erdő védetté nyilvánításáról

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 6/1984. (XII. 29.) OKTH számú rendelkezése a Káli-medence Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Környezet-és Természetvédelmi Hivatal elnökének 7/1984. (XII. 29.) OKTH számú rendelkezése az Aggteleki Tájvédelmi Körzet nemzeti parkká nyilvánításáról

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 2/1985. (X. 1.) OKTH számú rendelkezése a Keszthelyi Kastélypark helyi jelentőségű természetvédelmi terület országos jelentőségű természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 3/1985. (X. 21.) OKTH számú rendelkezése a dinnyési Fertő természetvédelmi terület kiterjedésének módosításáról

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 4/1985. (X. 21.) OKTH számú rendelkezése a devecseri Széki-erdő védetté nyilvánításáról

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 5/1985. (XI. 22.) OKTH számú rendelkezése a Mátrai Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 2/1986. (III. 9.) OKTH számú rendelkezése a Lázbérci Tájvédelmi Körzet, valamint a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet egyes területei védelmének feloldásáról

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 3/1986. (III. 9.) OKTH számú rendelkezése a Sárréti Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 5/1986. (VIII. 21.) OKTH számú rendelkezése a Bátorligeti legelő természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 6/1986. (VIII. 21.) OKTH számú rendelkezése a Keleméri Mohos-tavak fokozottan védetté nyilvánításáról

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 7/1986. (VIII. 21.) OKTH számú rendelkezése a Tokaj-Bodrogzug Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 8/1986. (VIII. 21.) OKTH számú rendelkezése a Bihari legelő védetté nyilvánításáról

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 9/1986. (VIII. 21.) OKTH számú rendelkezése a Balatonfüredi erdő természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 11/1986. (XII. 10.) OKTH számú rendelkezése a Kis-Balaton Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 12/1986. (XII. 30.) OKTH számú rendelkezése a Börzsönyi Tájvédelmi Körzet meghatározott területe védelmének feloldásáról

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 1/1987. (III. 19.) OKTH számú rendelkezése a Szigetközi Tájvédelmi Körzet létesítéséről

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 2/1987. (VII. 10.) OKTH számú rendelkezése a Megyaszói Tátorjános, a Tállyai Patócs-hegy és a Turai legelő természetvédelmi területté, valamint a Sárkeresztúri Sárkány-tó fokozottan védett természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 3/1987. (VII. 10.) OKTH számú rendelkezése az Adonyi Természetvédelmi Terület védetté, valamint az Aszófői erdő fokozottan védett természetvédelmi területté nyilvánításáról

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 4/1987. (VII. 10.) OKTH számú rendelkezése a Mágorpusztai Régészeti Feltáróhely Természetvédelmi Terület bővítéséről

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 5/1987. (VII. 10.) OKTH számú rendelkezése az Őrtilosi Vasút-oldal, az Őrtilosi Szentmihály-hegy és a Zákányi Tölös-hegy Természetvédelmi Területek létesítéséről

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 6/1987. (VII. 10.) OKTH számú rendelkezése a Dabasi Turjános Természetvédelmi Terület fokozottan védetté nyilvánításáról és bővítéséről

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 7/1987. (VII. 10.) OKTH számú rendelkezése a Németkér-Látóhegy, a Szedresi tarka sáfrányos, a Bikácsi Ökörhegy és a Kistápéi láprét Természetvédelmi Terület létesítéséről

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 9/1987. (XI. 4.) OKTH számú rendelkezése az Ipolytarnóci Ősmaradványok természetvédelmi terület bővítéséről

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 11/1987. (XII. 14.) OKTH számú rendelkezése a Szabadkígyósi Tájvédelmi Körzet területének bővítéséről és fokozottan védett terület kijelöléséről

A környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter 2/1988. (V. 26.) KVM rendelete egyes területek védetté nyilvánításáról

(Hajdúsági Tájvédelmi Körzet létrehozása; Kállósemjéni Mohos-tó Természetvédelmi Területhez csatolás; Tátikai Ősbükkös; Bölcskei Tátorjános Természetvédelmi Terület létrehozása; Fóti Somlyó Természetvédelmi Területhez való csatolás)

A környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter 3/1989. (II. 22.) KVM rendelete egyes természeti területek védetté nyilvánításáról és tájvédelmi körzetek létesítéséről

(Béda-Karapancsai Tájvédelmi Körzet létrehozása; Pitvarosi puszták Tájvédelmi Körzet létrehozása; Erdőtelki Égerláp Természetvédelmi Terület létrehozása; Szakadáti-legelő Természetvédelmi Terület létrehozása; Villányi Templom-hegy Természetvédelmi Terület létrehozása; Nemesmedves Történelmi Emlékhely országos jelentőségű természetvédelmi területté nyilvánítása)

A környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter 9/1989. (VIII. 24.) KVM rendelete tájvédelmi körzetek létesítéséről

(Kelet-Cserhát Tájvédelmi Körzet létrehozása; Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet létrehozása; Borsodi Mezőségi Tájvédelmi Körzet létrehozása)

A környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter 6/1990. (III. 31.) KVM rendelete természetvédelmi területek és tájvédelmi körzet létesítéséről, valamint természetvédelmi kezelő kijelöléséről

(Pusztaszeri Hétvezér Emlékmű Természetvédelmi Terület létrehozása; Pusztaszeri Fülöpszék Természetvédelmi Terület létrehozása; Makó-Landori erdők Természetvédelmi Terület létrehozása; Bélmegyeri erdőspuszta országos jelentőségű védett természeti területté minősítése; Biharugrai Tájvédelmi Körzet létrehozása)

A környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter 7/1990. (IV. 23.) KVM rendelete egyes természeti területek védetté, valamint helyi jelentőségű természetvédelmi területek országos jelentőségűvé nyilvánításáról, továbbá természetvédelmi területek határának módosításáról

[Ceglédi-rét Természetvédelmi Terület létrehozása; Császártöltési Vörös mocsár (Őrjeg) Természetvédelmi Terület létrehozása; Dámányadacsi-rét Természetvédelmi Terület létrehozása; Kiskőrösi Turjános Természetvédelmi Terület létrehozása; Hencidai Csere-erdő Természetvédelmi Terület létrehozása; Tápolcaifői-láprétek Természetvédelmi Terület létrehozása; Bakonygyepesi zergebogláros Természetvédelmi Terület létrehozása; Fenyőfői Ősfenyves Természetvédelmi Terület bővítése; Pacsmagi-tavak Természetvédelmi Terület létrehozása; Ásotthalmi Láprét Természetvédelmi Terület létrehozása; Hódoséri Ciklámenes Természetvédelmi Terület létrehozása; Kunadacsi Turjános Természetvédelmi Terület országos jelentőségű természeti területté minősítése; az Izsáki Bikatorok és a Fülöpházi Hosszú-rét országos jelentőségű természetvédelmi területté nyilvánítása]

A környezetvédelmi miniszter 1/1990. (VI. 13.) KöM rendelete az Aggteleki Tájvédelmi Körzet nemzeti parkká nyilvánításáról szóló 7/1984. (XII. 29.) OKTH rendelkezés módosításáról

A környezetvédelmi miniszter 2/1990. (VI. 13.) KöM rendelete a Hajósi-kaszáló és löszpartok, valamint a Kecskeri-puszta természeti területek védetté nyilvánításáról, a Tiszatelek-tiszaberceli ártér Természetvédelmi Terület bővítéséről, és természetvédelmi kezelők megnevezéséről

A környezetvédelmi miniszter 3/1990. (VI. 13.) KöM rendelete a Szigetközi Tájvédelmi Körzet létesítéséről szóló 1/1987. (III. 19.) OKTH rendelkezés módosításáról

A környezetvédelmi miniszter 4/1990. (VI. 18.) KöM rendelete a Gödöllői Dombvidék Tájvédelmi Körzet létesítéséről

A környezetvédelmi miniszter 5/1990. (VI. 18.) KöM rendelete a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet létesítéséről

A környezetvédelmi miniszter 6/1990. (VI. 18.) KöM rendelete a Dévaványai, a Vértesi Tájvédelmi Körzet, a Balatonkenesei tátorjános Természetvédelmi Terület bővítéséről, valamint a Bodrogszegi Várhegy és Szendrőládi-rét természeti terület védetté nyilvánításáról és természetvédelmi kezelő megnevezéséről

A környezetvédelmi miniszter 8/1990. (VII. 17.) KöM rendelete a Lesencetomaji láprét Természetvédelmi Terület, az Erdőbényei fás legelő Természetvédelmi Terület létesítéséről, valamint a Tihanyi Tájvédelmi Körzet bővítéséről és az Őrtilos Vasút-oldal Természetvédelmi Területen védelem részleges feloldásáról

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 2/1990. (XI. 21.) KTM rendelete a Székesfehérvári homokbánya Természetvédelmi Terület létesítéséről és a Hansági Tájvédelmi Körzet bővítéséről, valamint természetvédelmi kezelők kijelöléséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 2/1991. (II. 9.) KTM rendelete a Fertő-tó Tájvédelmi Körzet nemzeti parkká nyilvánításáról

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 3/1991. (II. 28.) KTM rendelete a Lankóci-erdő Természetvédelmi Terület létesítéséről és fokozott védettség megszüntetéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 4/1991. (III. 22.) KTM rendelete a Magas-bakonyi Tájvédelmi Körzet létesítéséről, helyi jelentőségű védett természeti értékként kezelt terület országos jelentőségűvé nyilvánításáról, valamint a természetvédelmi kezelő kijelöléséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 5/1991. (III. 22.) KTM rendelete a Budai Tájvédelmi Körzet bővítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési minisztérium 8/1991. (IV. 26.) KTM rendelete a Szarvasi Történelmi Emlékpark Természetvédelmi Terület létesítéséről és a természetvédelmi kezelő megnevezéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 9/1991. (IV. 26.) KTM rendelete a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet létesítéséről és a természetvédelmi kezelő megnevezéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 10/1991. (IV. 26.) KTM rendelete a Szársomolyói Természetvédelmi Terület bővítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 13/1991. (XII. 24.) KTM rendelete az Aggtelek-Rudabánya-Szendrői hegység földtani alapszelvényeinek védetté nyilvánításáról

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 14/1991. (XII. 24.) KTM rendelete a Keszthelyi Tájvédelmi Körzet bővítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 15/1991. (XII. 24.) KTM rendelete a Kaszonyi-hegy Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 16/1991. (XII. 24.) KTM rendelete a Mattyi kormorános erdő Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 17/1991. (XII. 24.) KTM rendelete a Badacsonyi Tájvédelmi Körzet bővítéséről és egyes, fokozottan védett területek kijelöléséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 18/1991. (XII. 24.) KTM rendelete a Cserebökényi puszták Tájvédelmi Körzet létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 3/1992. (II. 10.) KTM rendelete a Gemenci Tájvédelmi Körzet fokozottan védett területeinek kijelöléséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 8/1992. (III. 25.) KTM rendelete a Látrányi Puszta Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 9/1992. (III. 25.) KTM rendelete a Csopaki Kerekedi-öböl Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 10/1992. (III. 25.) KTM rendelete a Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 11/1992. (III. 25.) KTM rendelete a Bogyiszlói Orchideás Erdő Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 14/1992. (VI. 30.) KTM rendelete a Kiskunhalas-Fejetéki Mocsár Természetvédelmi Terület, a Bácsalmási Gyapjas Gyűszűvirág Termőhelye Természetvédelmi Terület létesítéséről és a Péteri-tavi Madárrezervátum Természetvédelmi Terület bővítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 19/1992. (XI. 6.) KTM rendelete a Pannonhalmi Tájvédelmi Körzet létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 20/1992. (XI. 6.) KTM rendelete a Pilisi Tájvédelmi Körzet bővítéséről és egyes területeinek fokozottan védetté nyilvánításáról

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 4/1993. (II. 17.) KTM rendelete a Kőszegi-tőzegmohás láp Természetvédelmi Terület létesítéséről és fokozottan védetté nyilvánításáról

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 6/1993. (III. 9.) KTM rendelete a Szentegáti-erdő Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 7/1993. (III. 9.) KTM rendelete az Attyai-láprét Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 8/1993. (III. 9.) KTM rendelete a Somló Tájvédelmi Körzet létesítéséről és egyes területeinek fokozottan védetté nyilvánításáról

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 9/1993. (III. 9.) KTM rendelete a Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 10/1993. (III. 9.) KTM rendelete a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet bővítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 11/1993. (III. 9.) KTM rendelete egyes védett természeti területek ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számainak módosításáról és a Hortobágyi Nemzeti Park területének bővítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 13/1993. (IV. 7.) KTM rendelete a Hajdúsági Tájvédelmi Körzet bővítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 14/1993. (IV. 7.) KTM rendelete a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzet bővítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 15/1993. (IV. 7.) KTM rendelete a Miklapusztai Tájvédelmi Körzet létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 16/1993. (IV. 7.) KTM rendelete a Tamavidéki Tájvédelmi Körzet létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 17/1993. (IV. 7.) KTM rendelete a Peszéradacsi Tájvédelmi Körzet létesítéséről és a természetvédelmi kezelő megnevezéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 18/1993. (IV. 7.) KTM rendelete a Somlóvásárhelyi Holt-tó Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 19/1993. (IV. 7.) KTM rendelete a Hévízi-tó Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 26/1993. (XI. 23.) KTM rendelete a Kőszegi Tájvédelmi Körzet bővítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 27/1993. (XI. 23.) KTM rendelete a Tokaj-Bodrogzug Tájvédelmi Körzet bővítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 28/1993. (XI. 23.) KTM rendelete a Sárosfői Halastavak Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 31/1993. (XII. 2.) KTM rendelete a Háros-szigeti Ártéri-erdő Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 2/1994. (I. 11.) KTM rendelete a Riha-tó Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 3/1994. (I. 11.) KTM rendelete az Őrtilosi Vasút-oldal, az Őrtilosi Szentmihály-hegy és a Zákányi Tölös-hegy Természetvédelmi Területek létesítéséről szóló 5/1987. (VII. 10.) OKTH rendelkezés módosításáról

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 5/1994. (III. 8.) KTM rendelete a Fertő-tavi Nemzeti Park bővítéséről és elnevezésének módosításáról

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 15/1994. (IV. 29.) KTM rendelete a Sóstó-legelő Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 27/1994. (VIII. 6.) KTM rendelete a Természetvédelmi Terület védettségének megszüntetéséről

(Budai Tájvédelmi Körzet részét képező budaörsi 043 hrsz. ingatlan)

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 3/1996. (IV. 17.) KTM rendelete a Vajai-tó Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 4/1996. (IV. 17.) KTM rendelete a Peregi Parkerdő Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 5/1996. (IV. 17.) KTM rendelete a Rácalmási-szigetek Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 6/1996. (IV. 17.) KTM rendelete a Hortobágyi Nemzeti Park bővítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 7/1996. (IV. 17.) KTM rendelete a Duna-Dráva Nemzeti Park létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 22/1996. (X. 9.) KTM rendelete a Kiskunsági Nemzeti Park bővítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 23/1996. (X. 6.) KTM rendelete a Bükki Nemzeti Park bővítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 24/1996. (X. 9.) KTM rendelete a Pilisi Tájvédelmi Körzet bővítéséről és egyes helyrajzi számainak módosításáról

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 25/1996. (X. 9.) KTM rendelete a Rétszilasi-tavak Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 26/1996. (X. 9.) KTM rendelete a Nagy-Mező-Arany-hegy Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 27/1996. (X. 9.) KTM rendelete a Long-erdő Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 1/1997. (I. 8.) KTM rendelete a Gellérthegy Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 3/1997. (I. 8.) KTM rendelete a Körös-Maros Nemzeti Park létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 11/1997. (III. 26.) KTM rendelete az Aggteleki Nemzeti Park bővítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 22/1997. (VIII. 1.) KTM rendelete a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet bővítéséről és a Vajai-tó Természetvédelmi Terület létesítéséről szóló 3/1996. (IV. 17.) KTM rendelet módosításáról

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 23/1997. (VIII. 1.) KTM rendelete a Pécselyi-medence Tájvédelmi Körzet létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 24/1997. (VIII. 1.) KTM rendelete a Megyer-hegyi Tengerszem Természetvédelmi Terület országos jelentőségű védett természeti területté történő átminősítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 25/1997. (VIII. 1.) KTM rendelete a Fekete-hegy Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 26/1997. (VIII. 1.) KTM rendelete a Sárvíz-völgye Tájvédelmi Körzet létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 27/1997. (VIII. 1.) KTM rendelete a Dénesmajori Csigáserdő Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 31/1997. (IX. 23.) KTM rendelete a Balaton-felvidéki Nemzeti Park létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 34/1997. (XI. 20.) KTM rendelete a Duna-Ipoly Nemzeti Park létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 4/1998. (II. 20.) KTM rendelete a Bihari-sík Tájvédelmi Körzet létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 7/1998. (III. 18.) KTM rendelete a Gödöllői Királyi Kastélypark Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 11/1998. (V. 6.) KTM rendelete a Kőlyuktető Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 19/1998. (VI. 25.) KTM rendelete a Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 20/1998. (VI. 25.) KTM rendelete a Hajdúsági Tájvédelmi Körzet bővítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 23/1998. (VII. 10.) KTM rendelete az Érsekhalmi Hét-völgy Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 24/1998. (VII. 10.) KTM rendelete a Kunpeszéri Szalagerdő Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 25/1998. (VII. 10.) KTM rendelete a Hajósi Homokpuszta Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 26/1998. (VII. 10.) KTM rendelete a Csongrádi Kónyaszék Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 27/1998. (VII. 10.) KTM rendelete a Dunaszekcsői Löszfal Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi miniszter 1/1998. (VIII. 15.) KöM rendelete a Duna-Ipoly Nemzeti Park létesítéséről szóló 34/1997. (XI. 20.) KTM rendelet módosításáról

A környezetvédelmi miniszter 3/1998. (XII. 17.) KöM rendelete a Hortobágyi Nemzeti Park bővítéséről

A környezetvédelmi miniszter 1/1999. (I. 18.) KöM rendelete a Fertő-Hanság Nemzeti Park bővítéséről

A környezetvédelmi miniszter 4/1999. (V. 5.) KöM rendelete a Körös-Maros Nemzeti Park bővítéséről

A környezetvédelmi miniszter 11/1999. (X. 29.) KöM rendelete a Dél-Mezőföld Tájvédelmi Körzet létesítéséről

A környezetvédelmi miniszter 1/2000. (III. 24.) KöM rendelete az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén lévő egyes védett természeti területek erdőrezervátummá nyilvánításáról

A környezetvédelmi miniszter 2/2000. (III. 24.) KöM rendelete a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén lévő egyes védett természeti területek erdőrezervátummá nyilvánításáról

A környezetvédelmi miniszter 3/2000. (III. 24.) KöM rendelete a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén lévő egyes védett természeti területek erdőrezervátummá nyilvánításáról

A környezetvédelmi miniszter 4/2000. (III. 24.) KöM rendelete a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén lévő egyes védett természeti területek erdőrezervátummá nyilvánításáról

A környezetvédelmi miniszter 13/2000. (VI. 26.) KöM rendelete a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén lévő egyes védett természeti területek erdőrezervátummá nyilvánításáról

A környezetvédelmi miniszter 14/2000. (VI. 26.) KöM rendelete a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén lévő egyes védett természeti területek erdőrezervátummá nyilvánításáról

A környezetvédelmi miniszter 15/2000. (VI. 26.) KöM rendelete a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén lévő egyes védett természeti területek erdőrezervátummá nyilvánításáról

A környezetvédelmi miniszter 16/2000. (VI. 26.) KöM rendelete a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén lévő egyes védett természeti területek erdőrezervátummá nyilvánításáról

A környezetvédelmi miniszter 17/2000. (VI. 26.) KöM rendelete a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén lévő védett természeti terület erdőrezervátummá nyilvánításáról

A környezetvédelmi miniszter 19/2000. (VII. 24.) KöM rendelete a Dávodi Földvári tó Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi miniszter 21/2000. (VIII. 31.) KöM rendelete a Tiszakürti Arborétum Természetvédelmi Terület országos jelentőségű védett természeti területté történő átminősítéséről

A környezetvédelmi miniszter 2/2001. (II. 9.) KöM rendelete az Aggteleki Nemzeti Park bővítéséről

A környezetvédelmi miniszter 18/2001. (VIII. 27.) KöM rendelete a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet bővítéséről

A környezetvédelmi miniszter 20/2001. (IX. 21.) KöM rendelete a Pannonhalmi Tájvédelmi Körzet bővítéséről

A környezetvédelmi miniszter 1/2002. (I. 15.) KöM rendelete a Balaton-felvidéki Nemzeti Park bővítéséről

A környezetvédelmi miniszter 4/2002. (II. 27.) KöM rendelete az Őrségi Nemzeti Park létesítéséről (MK 27. szám)

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 14/2003. (X. 21.) KvVM rendelete a Budakalászi Kemotaxonómiai Botanikus Kert Természetvédelmi Terület létesítéséről és a Budai Tájvédelmi Körzet határának módosításáról (MK 121. szám)

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 20/2003. (XII. 16.) KvVM rendelete a Kámoni Arborétum Természetvédelmi Terület bővítéséről és határainak módosításáról

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 13/2004. (VII. 21.) KvVM rendelete a Sóshartyáni Hencse-hegy Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 14/2004. (IX. 28.) KvVM rendelete a Balatonkenesei-tátorjános Természetvédelmi Terület természetvédelmi kezelési tervéről

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 18/2004. (X. 25.) KvVM rendelete a Bükki Nemzeti Park bővítéséről

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 19/2004. (X. 25.) KvVM rendelete az Attyai-láprét Természetvédelmi Terület létesítéséről szóló 7/1993. (III. 9.) KTM rendelet módosításáról

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 8/2005. (III. 23.) KvVM rendelete az Edelényi Magyar Nőszirmos Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 10/2005. (V. 13.) KvVM rendelete a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén lévő védett természeti terület erdőrezervátummá nyilvánításáról

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 15/2005. (VII. 14.) KvVM rendelete a Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet létesítéséről szóló 9/1993. (III. 9.) KTM rendelet módosításáról

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 16/2005. (VII. 14.) KvVM rendelete a Jászszentlászlói Kalmár-erdő Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 17/2005. (VII. 14.) KvVM rendelete a Nyirádi Sár-álló Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 18/2005. (VII. 25.) KvVM rendelete a Tiszakürti Arborétum Természetvédelmi Terület országos jelentőségű védett természeti területté történő átminősítéséről szóló 21/2000. (VIII. 31.) KöM rendelet módosításáról

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 8/2006. (II. 8.) KvVM rendelete a Liget-patak menti Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 9/2006. (II. 10.) KvVM rendelete a Nagycenki hársfasor Természetvédelmi Terület kezelési tervéről

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 12/2006. (II. 28.) KvVM rendelete a Szarvasi Arborétum Természetvédelmi Terület természetvédelmi kezeléséről

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 13/2006. (III. 3.) KvVM rendelete a Pintér-kert Természetvédelmi Terület természetvédelmi kezeléséről

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 14/2006. (III. 21.) KvVM rendelete a Bécsi-domb Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 15/2006. (III. 21.) KvVM rendelete az Ikva-patak menti Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 16/2006. (III. 31.) KvVM rendelete a Babócsai Basa-kert Természetvédelmi Terület kezelési tervéről

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 18/2006. (III. 31.) KvVM rendelete az Uzsai Csarabos erdő Természetvédelmi Terület természetvédelmi kezeléséről

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 21/2006. (IV. 5.) KvVM rendelete egyes védett természeti területek természetvédelmi kezelőjének megállapításáról

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 23/2006. (IV. 20.) KvVM rendelete a Hévízi-Tó Természetvédelmi Terület bővítéséről

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 28/2006. (V. 22.) KvVM rendelete a Kapszeg-tó Természetvédelmi Terület létesítéséről

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 29/2006. (V. 22.) KvVM rendelete a Kőszegi-tőzegmohás láp Természetvédelmi Terület védetté nyilvánításáról szóló 4/1993. (II. 17.) KTM rendelet módosításáról

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 34/2006. (VIII. 1.) KvVM rendelete a Soproni Botanikus Kert Természetvédelmi Terület természetvédelmi kezeléséről

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 43/2006. (XI. 13.) KvVM rendelete a Kámoni Arborétum Természetvédelmi Terület bővítéséről és határainak módosításáról szóló 20/2003. (XII. 16.) KvVM rendelet módosításáról

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 44/2006. (XI. 17.) KvVM rendelete a Szeghalmi Kék-tó természetvédelmi terület országos jelentőségű védett természeti területté történő átminősítéséről és természetvédelmi kezeléséről

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 9/2007. (III. 30.) KvVM rendelete az Érdi Kakukk-hegy természetvédelmi terület létesítéséről

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 10/2007. (III. 30.) KvVM rendelete a Mura-menti Tájvédelmi Körzet létesítéséről

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 11/2007. (III. 30.) KvVM rendelete a Bükkhát természetvédelmi terület létesítéséről és erdőrezervátummá nyilvánításáról

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 12/2007. (III. 30.) KvVM rendelete a Kelemér-Serényfalva természetvédelmi terület létesítéséről és erdőrezervátummá nyilvánításáról

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 13/2007. (III. 30.) KvVM rendelete a Dénesmajori Csigás-erdő Természetvédelmi Terület létesítéséről szóló 27/1997. (VIII. 1.) KTM rendelet módosításáról

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 14/2007. (III. 30.) KvVM rendelete a Belsőbárándi-tátorjános természetvédelmi terület létesítéséről

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 15/2007. (III. 30.) KvVM rendelete a Bölcskei-nőszirmos természetvédelmi terület létesítéséről

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 16/2007. (IV. 20.) KvVM rendelete a Tardi-legelő természetvédelmi terület létesítéséről

5/a. számú melléklet a 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelethez255

7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről (kivonat)

Szakképesítés azonosító száma Megnevezése

26 2 8299 02 2 2 01 Állattartó-telepi gépész

22 2 6131 06 1 0 01 Állattenyésztő

23 5 3124 16 6 3 01 Állattenyésztő és állategészségügyi technikus

20 2 6140 05 9 0 01 Aranykalászos gazda

22 2 6139 06 1 0 02 Baromfi- és kisállattenyésztő

22 5 3124 16 6 3 02 Baromfi- és kisállattenyésztő szaktechnikus

22 2 6139 06 4 0 01 Belovagló (Bereiter)

23 2 6112 05 9 0 02 Biotermesztő

15 5 3113 16 6 4 01 Bor- és üdítőitalipari technikus

15 2 7222 01 9 0 01 Borász

21 2 6129 05 4 0 01 Dísznövény- és zöldségtermesztő

21 2 6116 05 3 0 01 Dísznövénykertész

21 5 3124 16 6 2 01 Dísznövénytermesztő szaktechnikus

26 5 3117 16 2 0 06 Erdészeti gépésztechnikus

29 5 3125 16 6 1 01 Erdészeti környezetvédő szaktechnikus

55 4 3910 09 8 0 03 Erdészeti menedzserasszisztens

29 2 6219 05 1 0 01 Erdészeti szakmunkás

29 5 3125 16 6 1 02 Erdésztechnikus

21 2 6212 05 1 0 03 Faiskolai szaporítóanyag-előállító

20 2 6140 05 9 0 04 Gazda (mezőgazdasági szakmunkás)

21 2 6121 05 5 0 02 Gyógynövénytermesztő és -feldolgozó

21 5 3124 16 6 2 02 Gyümölcstermesztő és -feldolgozó szaktechnikus

22 2 6135 06 1 0 03 Juhtenyésztő

22 5 3124 16 6 3 04 Juhtenyésztő szaktechnikus

20 4 6140 05 9 0 06 Képesített gazda

20 4 6140 08 2 0 04 Képesített mezőgazdasági gazdaasszony

24 2 6118 05 3 0 03 Kertépítő és -fenntartó

24 2 6129 05 3 0 04 Kertész

24 5 3124 16 6 2 03 Kertész- és növényvédelmi technikus

26 2 8293 02 2 2 13 Kertészeti gépész

55 4 3910 09 8 0 08 Kertészeti menedzserasszisztens

22 2 6134 06 1 0 04 Lótenyésztő

22 5 3124 16 6 3 05 Lótenyésztő szaktechnikus

42 2 5129 08 2 0 05 Lovastúra-vezető

22 2 6139 06 2 0 02 Méhész

26 1 8293 04 7 0 01 Meliorációs és parképítő gépkezelő

26 1 8293 04 6 1 04 Mező- és erdőgazdasági rakodógépkezelő

20 2 6140 09 9 0 03 Mezőgazdasági (agrár)vállalkozó

41 5 3129 16 9 0 22 Mezőgazdasági áruforgalmazó technikus

20 2 6140 08 2 0 06 Mezőgazdasági gazdaasszony

26 2 8293 02 2 2 16 Mezőgazdasági gépész

26 5 3117 16 2 0 21 Mezőgazdasági gépésztechnikus

26 2 7433 02 2 2 17 Mezőgazdasági gépjavító

26 5 3117 16 2 0 22 Mezőgazdasági gépjavító szaktechnikus

26 5 3117 16 2 0 23 Mezőgazdasági gépüzemeltető szaktechnikus

52 5 3126 16 7 0 12 Mezőgazdasági környezetvédő szaktechnikus

52 5 3126 16 7 0 13 Mezőgazdasági környezetvédő technikus

26 5 3117 16 2 0 24 Mezőgazdasági szervizüzemi szaktechnikus

20 5 3124 16 6 2 04 Mezőgazdasági technikus

21 5 3124 16 6 2 05 Növénytermesztő és növényvédelmi technikus

26 2 8293 02 2 2 21 Növénytermesztő gépész

52 5 3125 16 6 2 06 Növényvédelmi és talajerőgazdálkodási szaktechnikus

52 2 6140 05 6 0 02 Növényvédő és méregraktárkezelő

26 2 8313 02 2 2 22 Növényvédő és öntöző gépész

26 1 8312 04 9 0 11 Önjáró munkagépkezelő

24 5 3124 16 6 2 07 Parképítő és -fenntartó technikus

22 2 6133 06 1 0 05 Sertéstenyésztő

22 5 3124 16 6 3 06 Sertéstenyésztő szaktechnikus

22 2 6132 06 1 0 06 Szarvasmarhatenyésztő

22 5 3124 16 6 3 07 Szarvasmarhatenyésztő szaktechnikus

21 5 3124 16 6 2 08 Szőlész-borász szaktechnikus

21 2 6129 05 3 0 07 Szőlő- és gyümölcstermesztő

22 5 3124 16 6 3 08 Takarmányozási szaktechnikus

26 1 8311 04 9 0 12 Traktorvezető (mezőgazdasági gépkezelő)

22 2 6229 06 2 0 03 Vadász, vadtenyésztő

22 5 3129 16 6 3 10 Vadgazdálkodási technikus

20 2 6129 05 9 0 10 Vetőmagtermesztő és -minősítő

21 2 7222 01 9 0 07 Vincellér

21 5 3124 16 6 2 09 Zöldségtermesztő és -feldolgozó szaktechnikus

3/1995. (V. 4.) MüM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről szóló
7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet módosításáról (kivonat)

Szakképesítés azonosító száma Megnevezése

52 5 3126 16 7 0 12 Agrárgazdasági környezetvédelmi szaktechnikus (alágazat megj.)

55 4 3910 09 8 0 13 Agrárgazdasági menedzserasszisztens (alágazat megjelölésével)

21 5 3129 16 6 4 09 Mezőgazdasági termékminősítő szaktechnikus

12/1996. (XII. 29.) MüM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről szóló
7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet módosításáról (kivonat)

Szakképesítés azonosító száma Megnevezése

31 6203 02 Állattenyésztő

31 6203 03 Baromfi- és kisállattenyésztő

52 6222 01 Bor- és üdítőital-ipari technikus

52 6262 01 Erdésztechnikus

32 6207 01 Faiskolai szaporítóanyag-előállító

33 6201 01 Gazda (mezőgazdasági szakmunkás)

31 6203 04 Juhtenyésztő

51 6201 01 Képesített gazda

51 6201 02 Képesített mezőgazdasági gazdaasszony

33 6207 02 Kertépítő és -fenntartó

34 7872 01 Lovastúra-vezető

31 6280 04 Meliorációs és parképítő földmunkagép-kezelő

31 6280 05 Mező- és erdőgazdasági rakodógép-kezelő

52 3439 03 Mezőgazdasági áruforgalmazó technikus

31 6201 01 Mezőgazdasági gazdaasszony

34 5235 02 Mezőgazdasági gépjavító

32 6201 02 Mezőgazdasági vállalkozó

32 6206 02 Mikroszaporító

53 6206 01 Növényvédelmi és talajerőgazdálkodási szaktechnikus

31 6280 08 Önjáróbetakarítógép-kezelő

31 6203 07 Sertéstenyésztő

31 6203 08 Szarvasmarha-tenyésztő

31 6280 09 Traktorvezető (mezőgazdasági gépkezelő)

2/2000. (I. 31.) OM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről szóló
7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet módosításáról (kivonat)

Szakképesítés azonosító száma Megnevezése

33 6201 01 Gazda (mezőgazdasági szakmunkás)

55 6249 01 Mezőgazdasági menedzserasszisztens

32 6206 02 Mikroszaporító

33 6207 04 Vincellér

37/2003. (XII. 27.) OM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről (kivonat)

Szakképesítés azonosító száma Megnevezése

55 3434 01 Agrárkereskedelmi menedzserasszisztens

52 6201 02 Agrárkörnyezet-gazda

52 3439 03 Agrár-közgazdasági és -áruforgalmazó technikus

34 6280 01 Állattartó-telepi gépész

31 6203 02 Állattenyésztő (az állatfaj megjelölésével)

52 6203 01 Állattenyésztő és állategészségügyi technikus

31 6203 10 Általános állattenyésztő

32 6201 01 Aranykalászos gazda

53 6203 01 Baromfi- és kisállattenyésztő szaktechnikus

55 6203 01 Baromfitenyésztő és -termék-előállító technológus

33 6203 01 Belovagló (Bereiter)

32 6206 01 Biotermesztő

33 5212 01 Borász

31 6207 01 Dísznövény- és zöldségtermesztő

33 6207 01 Dísznövénykertész

53 6207 01 Dísznövénytermesztő szaktechnikus

31 6206 03 Dohánykertész

52 6222 13 Élelmiszer-ipari technikus (Bor- és üdítőital-ipar)

52 5452 01 Erdészeti gépésztechnikus

33 6262 01 Erdészeti szakmunkás

54 6262 01 Erdésztechnikus

31 6207 03 Faiskolaiszaporítóanyag-előállító

51 6201 01 Gazda I.

33 6201 01 Gazda II.

31 6206 01 Gyógynövénytermesztő és -feldolgozó

53 6207 02 Gyümölcstermesztő és -feldolgozó szaktechnikus

55 5470 01 Hulladékgazdálkodási technológus (mezőgazdasági szakterület)

53 6203 02 Juhtenyésztő szaktechnikus

51 6207 01 Kertépítő és -fenntartó

33 6207 03 Kertész

52 6207 01 Kertész- és növényvédelmi technikus

34 6280 03 Kertészeti gépész

31 6203 05 Lótenyésztő

53 6203 03 Lótenyésztő szaktechnikus

51 7872 02 Lovastúra-vezető

31 6203 06 Méhész

51 6201 01 Mezőgazdasági gazdaasszony I.

31 6201 01 Mezőgazdasági gazdaasszony II.

33 6280 01 Mezőgazdasági gépész

52 5452 02 Mezőgazdasági gépésztechnikus

34 6280 04 Mezőgazdasági gépjavító (a tevékenység megjelölésével)

53 5452 01 Mezőgazdasági gépjavító szaktechnikus

31 6280 10 Mezőgazdasági gépkezelő (a gép megjelölésével)

53 5452 02 Mezőgazdasági gépüzemeltető szaktechnikus

55 6249 01 Mezőgazdasági menedzserasszisztens (a szakirány megjelölésével)

55 5452 01 Mezőgazdasági műszaki menedzserasszisztens (a szakirány megjelölésével)

53 5452 03 Mezőgazdasági szervizüzemi szaktechnikus

52 6201 01 Mezőgazdasági technikus

31 6206 04 Mikroszaporító

52 6206 01 Növénytermesztő és növényvédelmi technikus

31 6280 07 Növénytermesztő gépész

31 6206 02 Növényvédő és méregraktár-kezelő

52 6207 02 Parképítő és -fenntartó technikus

55 6203 02 Sertéstenyésztő és -termék-előállító technológus

53 6203 04 Sertéstenyésztő szaktechnikus

53 6203 05 Szarvasmarha-tenyésztő szaktechnikus

53 6207 03 Szőlész-borász szaktechnikus

31 6207 02 Szőlő- és gyümölcstermesztő

53 6207 04 Tájépítő szaktechnikus

53 6208 01 Takarmányozási szaktechnikus

31 6203 09 Tenyészállatteljesítmény-vizsgáló

53 6203 06 Törzskönyvező szaktechnikus

33 6203 02 Vadász, vadtenyésztő

52 6203 02 Vadgazdálkodási technikus

55 6203 03 Vadgazdálkodási technológus

32 6206 03 Vetőmagtermesztő és -minősítő

51 6207 02 Vincellér

53 6207 05 Zöldségtermesztő és -feldolgozó szaktechnikus

28/2004. (IX. 30.) OM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről szóló
37/2003. (XII. 27.) OM rendelet módosításáról (kivonat)

Szakképesítés azonosító száma Megnevezése

34 6206 01 Biotermesztő

32 6207 01 Faiskolaiszaporítóanyag-előállító

33 6201 01 Gazda

55 6206 01 Gyógynövény- és fűszernövénytermesztő és -feldolgozó

55 6203 04 Ménesgazda

55 6206 02 Növénytermesztő és növényvédő technológus

34 6206 02 Vetőmagtermesztő és -minősítő

Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló
1/2006. (II. 17.) OM rendelet alapján megszerzett szakképesítések (kivonat)

Szakképesítés azonosító száma Megnevezése

55 621 01 0010 55 01 Agrárkereskedelmi menedzserasszisztens

52 621 01 1000 00 00 Agrárkörnyezetgazda

54 621 01 0000 00 00 Agrár-közgazdasági és -áruforgalmazó technikus

54 621 02 0010 54 01 Agrárrendész

54 619 03 0010 54 01 Állategészségügyi technikus

54 620 03 0100 33 01 Állatorvosi, állategészségügyi szaksegéd

31 521 20 0010 31 01 Állattenyésztési gépüzemeltető, gépkarbantartó

31 621 03 0010 31 01 Állattenyésztő (baromfi és kisállat)

31 621 03 0010 31 02 Állattenyésztő (juh és kecske)

31 621 03 0010 31 03 Állattenyésztő (sertés)

31 621 03 0010 31 04 Állattenyésztő (szarvasmarha)

54 618 03 0010 54 02 Állattenyésztő technikus

33 621 02 0100 31 01 Aranykalászos gazda

55 621 02 0010 55 01 Baromfitenyésztő és baromfitermék-előállító technológus

31 621 04 0001 31 01 Belovagló

52 621 01 0100 31 01 Bioállat-tartó és tenyésztő

52 621 01 0100 31 02 Biomasszaelőállító

52 621 01 0100 31 03 Bionövény-termesztő

54 541 01 0010 54 01 Bor- és pezsgőgyártó technikus

33 621 01 0000 00 00 Borász

55 621 01 0010 55 02 Bortechnológus

33 622 01 1000 00 00 Dísznövénykertész

26 622 01 0010 31 01 Dohánykertész

31 623 01 0100 31 01 Erdészeti növényvédő

31 623 01 1000 00 00 Erdészeti szakmunkás

54 623 01 0000 00 00 Erdésztechnikus

55 623 01 0000 00 00 Erdőgazda

54 525 02 0010 54 01 Erdőgazdasági gépésztechnikus

31 521 01 0001 33 02 Erő- és munkagépjavító

33 622 01 0100 31 01 Faiskolai termesztő

33 621 02 1000 00 00 Gazda

55 621 02 0010 55 02 Gyógynövény- és fűszernövénytermesztő és -feldolgozó

25 622 01 0010 31 02 Gyümölcstermesztő

31 621 01 0010 31 03 Haszonállat-gondozó

55 621 02 0010 55 03 Hulladékgazdálkodási technológus

54 622 01 0100 33 01 Kertépítő

54 621 04 0010 54 01 Kertész és növényvédelmi technikus

28 518 20 0010 31 03 Kertészeti gép kezelő

31 521 01 0010 31 02 Kertészeti gépszerelő, gépjavító

31 521 21 0010 31 03 Kertészeti gépüzemeltető, gépkarbantartó

54 622 01 0100 31 02 Kertfenntartó

31 621 04 0100 31 01 Lóápoló és gondozó

31 621 04 0000 00 00 Lótartó és -tenyésztő

52 812 02 0000 00 00 Lovastúra-vezető

27 517 19 0010 31 04 Majorgép-kezelő

31 621 05 0000 00 00 Méhész

26 516 21 0010 31 05 Meliorációs, kert- és parképítőgép kezelő

55 621 01 0010 55 04 Ménesgazda

25 515 19 0010 31 06 Mezőgazdasági erő- és munkagépkezelő

54 525 02 0010 54 02 Mezőgazdasági gépésztechnikus

31 521 01 0010 31 03 Mezőgazdasági gépszerelő, gépjavító

55 621 01 0010 55 05 Mezőgazdasági menedzserasszisztens

55 621 01 0010 55 06 Mezőgazdasági műszaki menedzser-asszisztens

24 514 19 0010 31 07 Mezőgazdasági rakodógépkezelő

23 513 20 0010 31 08 Mezőgazdasági szárítóüzemi gépkezelő

54 621 02 0010 54 02 Mezőgazdasági technikus

54 621 02 0100 31 01 Mezőgazdasági vállalkozó

33 622 01 0100 31 02 Mikroszaporító

33 622 01 0100 31 03 Növényházi dísznövénytermesztő

31 521 20 0010 31 04 Növénytermesztési gépüzemeltető, gépkarbantartó

54 621 04 0100 31 01 Növénytermesztő

54 621 04 0010 54 02 Növénytermesztő és növényvédelmi technikus

55 621 02 0010 55 05 Növénytermesztő és növényvédő technológus

22 512 19 0010 31 09 Növényvédelmi gépkezelő

54 621 04 0100 31 02 Növényvédő és méregraktárkezelő

52 621 01 0100 33 01 Ökogazda

55 621 02 0010 55 06 Ökológiai gazdálkodó

21 511 21 0010 31 10 Önjáró betakarítógép kezelője

54 622 01 0000 00 00 Parképítő és -fenntartó technikus

55 621 02 0010 55 07 Sertéstenyésztő és sertéstermék-előállító technológus

33 622 01 0100 31 04 Szabadföldi dísznövénytermesztő

24 622 01 0010 31 03 Szőlőtermesztő

54 625 01 0100 31 01 Vadász, vadtenyésztő

54 625 01 0000 00 00 Vadgazdálkodási technikus

55 621 02 0010 55 08 Vadgazdálkodási technológus

54 621 04 0100 31 03 Vetőmagtermesztő

54 621 02 0010 54 03 Vidékfejlesztési technikus

33 621 01 0001 51 01 Vincellér

23 622 01 0010 31 04 Zöldségtermesztő

A szakközépiskolákban és a szakmunkásképző iskolákban oktatható szakokról, illetőleg szakmákról szóló
18/1986. (VIII. 26.) MM rendelet alapján megszerzett szakképesítések (kivonat)

Szakképesítés azonosító száma Megnevezése

1800 Állattenyésztés szakterület

1801-1 Juhtenyésztő

1801-2 Lótenyésztő

1801-3 Sertéstenyésztő

1801-4 Szarvasmarha-tenyésztő

1804 Méhész

1805 Vadász-vadtenyésztő

1806 Baromfitenyésztő

1807 Állategészségőr

1809 Általános állattenyésztő

1810 Kisállattenyésztő

1700 Növénytermesztés

1701 Dísznövénykertész

1705 Kertész

1705-1 Szőlő- és gyümölcstermesztő

1705-2 Zöldségtermesztő

1707 Általános kertész

1706 Mezőgazdasági gépész

1706-1 Állattartótelepi gépész

1706-2 Kertészeti gépész

1706-3 Növénytermesztő gépész

1913-1 Borász

313 Gépszerelő és -karbantartó

313-4 Mezőgazdasági gépszerelő, -karbantartó

31-100 Növényvédelmi

31-300 Mezőgazdasági áruforgalmi

32-101 Erdészeti

13/1969. (XII. 30.) MüM rendelet a szakmunkásképzésről szóló
1969. évi VI. törvény végrehajtásáról alapján megszerzett szakképesítések (kivonat)

Szakképesítés azonosító száma Megnevezése

1703 Kertész

1704 Növénytermesztő gépész

1803 Kisállattenyésztő

1901 Borász

20/1994. (XI. 10.) MKM rendelet egyes oktatási jogszabályok módosításáról alapján
megszerzett szakképesítések (kivonat)

Szakképesítés azonosító száma Megnevezése

313-4 Gépszerelő és karbantartó (mezőgazdasági gépszerelő)

1809 Általános tenyésztő

1913-1 Erjedésipari termékgyártó (borász)

31-100 Növényvédelmi (technikus)

31-300 Mezőgazdasági áruforgalmi (technikus)

51-0100 Állattenyésztő és állategészségügyi (technikus)

51-0200 Erdész (technikus)

51-0300 Kertész (technikus)

51-0400 Növénytermesztő és növényvédelmi (technikus)

61-0102 Borászati és üdítőipari ágazat (technikus)

71-0200 Mezőgazdasági gépész (technikus)

24/1977. (XII. 28.) MüM-OM együttes rendelet a szakközépiskolákban folyó szakmunkásképzésről szóló
14/1976. (XII. 1.) MüM-OM együttes rendelet módosításáról alapján megszerzett szakképesítések (kivonat)

Szakképesítés azonosító száma Megnevezése

313-4 Mezőgazdasági gépszerelő

1801-1 Sertéstenyésztő

1801-2 Szarvasmarhatenyésztő

1702 Dísznövénykertész

5/b. számú melléklet a 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelethez256

I. Végzettségi szint: főiskola

- Mezőgazdasági gépészmérnök

- Kertészmérnök

- Agrármérnök

- Állattenyésztő mérnök

- Növénytermesztési mérnök

- Környezetgazdálkodási agrármérnök

- Meliorációs mérnök

- Vadgazda mérnök

- Természetvédelmi mérnök

- Vidékfejlesztési agrármérnök

- Mezőgazdasági szakigazgatási szervező mérnök

II. Végzettségi szint: egyetem

- Okleveles mezőgazdasági gépészmérnök

- Okleveles agrármérnök

- Okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök

- Okleveles kertészmérnök

- Okleveles gazdasági agrármérnök

- Okleveles agrárkémikus agrármérnök

- Okleveles élelmiszer minőségbiztosító agrármérnök

- Okleveles vidékfejlesztő agrármérnök

III. Végzettségi szint: alapfokozat (baccalaureus, bachelor; rövidítve: BSc)

- Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök

- Kertészmérnök

- Környezetgazdálkodási agrármérnök

- Természetvédelmi mérnök

- Vadgazda mérnök

- Állattenyésztő mérnök

- Mezőgazdasági mérnök

- Mezőgazdasági szakoktató

- Növénytermesztő mérnök

IV. Végzettségi szint: mesterfokozat (magister, master; rövidítve: MSc)

- Okleveles agrármérnök

- Okleveles kertészmérnök

- Okleveles természetvédelmi mérnök

- Okleveles vadgazda mérnök

- Okleveles állattenyésztő mérnök

- Okleveles takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnök

- Okleveles növénytermesztő mérnök

- Okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök

- Okleveles díszkertészeti és növényalkalmazási mérnök

6. számú melléklet a 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelethez257

Szakmai és komplex értékelés szempontja max.
50 pont

Üzleti I. Vezetői összefoglaló 2

II. Támogatás-igénylő bemutatása 5

terv III. Piacelemzés és Értékesítés 10

IV. Termelés 5

V. Szervezet, emberi erőforrások 4

VI. Tevékenység-fejlesztések bemutatása 14

VII. Kommunikációs terv 5

VIII. A vállalkozás társadalmi felelősségvállalása 5

Összesen: max. 50 pont

7. számú melléklet a 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelethez258

8. számú melléklet a 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelethez259

Támogatási összeg felső határa intézkedésenként, illetve alintézkedésenként

I.260 tengely intézkedései

Intézkedés címe Alintézkedés címe A támogatás felső határa

Fiatal mezőgazdasági termelők elindítása - 40 000 euró

Gazdaság átadása - A támogatás összegének havonta meg kell egyeznie a minimálbér 25%-ával, amit a gazdasági létminimum
1 EUME értéke alapján számítanak, minden további EUME érték után a támogatást a minimálbér 10%-ával kell megemelni, amíg a kifizetés összege el nem éri az adott időszakra megállapított minimálbér 200%-át, de nem haladhatja meg a 18 000 eurót évenként

A mg.-i munkavállaló az átadónak juttatott támogatás 50%-ának megfelelő támogatást kaphat havonta, de a kifizetett támogatások mértéke évente, fejenként nem haladhatja meg a 4000 eurót

Szaktanácsadói szolgáltatások igénybevétele - Az elszámolható költségek 80%-a, de legfeljebb
700 euró/szaktanácsadási szolgáltatási szerződés,
és legfeljebb 1500 euró/kedvezményezett az ÚMVP teljes időszakára. Ettől eltérően a 2008. szeptember 1. előtt benyújtott támogatási kérelmekhez kapcsolódó kifizetési kérelmek esetében a kiegészítő táblázatban (*) foglalt összegeket kell alkalmazni, figyelem nélkül a fenti
1500 euró/kedvezményezett támogatási határértékre. Ha az ügyfél a 2008. szeptember 1-je előtt benyújtott támogatási kérelmekre vonatkozó jóváhagyó határozatokkal 1500 euró vagy annál nagyobb összegű támogatásra vált jogosulttá, akkor további támogatásban nem részesíthető.

A mezőgazdasági üzemek korszerűsítése 1. Szántóföldi növénytermesztés és kertészet korszerűsítése 735 000 euró/projekt

2. Állattenyésztés korszerűsítése 2 757 000 euró/projekt

3. GAZDANet-Program 2000 euró/projekt

4. Évelő növények telepítése 735 000 euró/projekt

5. Üzemi diverzifikáció 735 000 euró/projekt, élelmiszer-előállításra irányuló beruházások esetében 1 600 000 euró/projekt

Az erdők gazdasági Erdőművelés 735 000 euró/projekt

értékének növelése Állománynevelés 200 euró/ha

A mezőgazdasági termékek értéknövelése 1231. A mezőgazdasági termékek értéknövelése 1 600 000 euró/projekt

1232. A mezőgazdasági termékek értéknövelése félkész vagy végtermékek energiatermelési célú felhasználására való előállításával 1 000 000 euró/projekt

Mezőgazdasági és erdészeti infrastruktúra fejlesztése 1.2.5.1. öntözés mezőgazdasági üzemi és közösségi létesítményeinek fejlesztése 26. cikkből finanszírozott üzemi beruházások esetén
735 000 euró/projekt

Szerkezetátalakítás alatt álló, félig önellátó gazdaságok fejlesztése - 1500 euró/év/gazdaság

Termelői csoportok létrehozása - Az első és a második évben 100 000-100 000 euró,
a harmadik évben 80 000 euró, a negyedik évben
60 000 euró, az ötödik évben 50 000 euró

Az I. tengely fentiekben fel nem tüntetett intézkedései, illetve alintézkedései esetében a támogatás összegét, illetve felső határát a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabályok tartalmazzák.

*

A mezőgazdasági termelő gazdaságának mérete
(EUME)
A kertészeti termelő gazdaságának mérete
(EUME)
A támogatás felső határa
(euró)

2-5 1-2 150

6-11 3-8 220

12-39 9-20 370

40-149 21-100 700

150< 101< 1100

Az erdőtulajdonos működési területének mérete
(ha)
A támogatás felső határa
(euró/erdőtulajdonos/év)

1-10 110

11-100 220

101- 700

II. tengely intézkedései

1698/2005/EK tanácsi rendelet cikke Intézkedés Alintézkedés/célprogram csoport Célprogram Növény-
csoport/
hasznosítási mód/állatfaj
Egyéb Támogatás mértéke

41. Nem termelő sövénytelepítés 300 euró/100 fm

beruházások mezővédő fásítás 800 euró/100 fm

mezőgazdasági területen füves mezsgye
létesítése
A megadott összegek a 30 euró/100 fm

rovarteleltető bakhát létesítése maximálisan elszámolható 30 euró/100 fm

ültetvények
sorköz-gyepesítése
költségek.
A kedvezménye-
310 euró/ha

környezetvédelmi célú gyeptelepítés zettek részére az elszámolható 310 euró/ha

természet-védelmi gyeptelepítés költségek számlák és más 310 euró/ha

kerítés létesítése gyepeken pénzügyi bizonylatok 315 euró/100 fm

madárvédelmi berendezések létesítése ellenében kerülnek megtérítésre 60 euró/db

Cikk Intézkedés Jogosultsági
csoport/Célprogram/
Létesítmény
Támogatás mértéke

48 Erdészeti potenciál helyreállítása min. 400 euro/projekt -
max. 873 euro/ha

49 Nem termelő jellegű Parkerdő A) típus max. 44 400 euró/projekt

beruházások II. Közjóléti és Parkerdő B) típus max. 22 200 euró/projekt

idegenforgalmi létesítmények Kiránduló erdő max. 22 200 euró/projekt

kialakítása Piknikező hely A) típus max. 19 600 euró/projekt

Piknikező hely B) típus max. 11 100 euró/projekt

Pihenőhely max. 3000 euró/projekt

Piknikező létesítmény max. 9600 euró/projekt

Kilátó környezete max. 2700 euró/projekt

Forrás környezete max. 2000 euró/projekt

A II. tengely fentiekben fel nem tüntetett intézkedései, illetve alintézkedései esetében a támogatás összegét illetve felső határát a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabályok tartalmazzák.

III. tengely intézkedései

Intézkedés címe Alintézkedés címe Támogatás összege

A nem mezőgazdasági tevékenységgé történő diverzifikálás - 200 000 euró („de minimis”)

Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása - 200 000 euró („de minimis”)

A turisztikai tevékenységek ösztönzése - 200 000 euró („de minimis”)

Kivéve a borturisztikai fejlesztéseket 100 000 euró

A vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások - Integrált közösségi és szolgáltató központ kialakítása esetében a támogatás felső határa 200 000 euró, mely településenként 2007 és 2013 között egy alkalommal adható.
Kistérségi közlekedési szolgáltatás esetében a támogatás felső határa kérelmenként 40 000 euró.

Falumegújítás és -fejlesztés - 200 000 euró („de minimis” rendelettel összhangban)

A vidéki örökség megőrzése és fenntartható fejlesztése a) A kulturális örökség megőrzése 200 000 euró („de minimis” rendelettel összhangban)

b) Natura 2000 fenntartási tervek készítése A Natura 2000 fenntartási tervek készítéséhez nyújtandó támogatásokról szóló FVM rendelet 1. számú mellékletében kerül meghatározásra a maximálisan igényelhető támogatás összege.

(A támogatás összegét többek között meghatározza: az érintett Natura 2000 terület nagysága, az adott területen előforduló közösségi jelentőségű jelölő élőhelyek és fajok száma.)

Képzés és tájékoztatás

Készségek elsajátítása, ösztönzés és végrehajtás - A támogatás összege a „de minimis” szabálynak felel meg.

IV. tengely intézkedései

Intézkedés címe Alintézkedés címe Támogatás összege

A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Az egy projektre kifizetett támogatás maximális mértéke nem haladhatja meg a Helyi Akciócsoport részére az összes projektre kiutalt hozzájárulás 20%-át, ill. az 50 millió Ft-ot.



1  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 1. §. Hatályos: 2011. XII. 22-től.


2  Megállapította: 97/2008. (VII. 25.) FVM rendelet 1. § (1). Hatályos: 2008. VII. 28-tól.


3  Beiktatta: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 2. § (1). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


4  Megállapította: 97/2008. (VII. 25.) FVM rendelet 1. § (2). Hatályos: 2008. VII. 28-tól.


5  Beiktatta: 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 1. §. Hatályos: 2009. IV. 24-től. Ezt követően indult ügyekben kell alkalmazni.


6  Beiktatta: 18/2011. (III. 9.) VM rendelet 30. §. Hatályos: 2011. III. 12-től.


7  Beiktatta: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 2. § (2). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


8  Megállapította: 57/2011. (VI. 20.) VM rendelet 1. § (1). Hatályos: 2011. VII. 1-től.


9  Beiktatta: 57/2011. (VI. 20.) VM rendelet 1. § (2). Hatályos: 2011. VII. 1-től.


10  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 2. § (3). Módosította: 106/2012. (X. 11.) VM rendelet 4. § a).


11  Megállapította: 97/2008. (VII. 25.) FVM rendelet 2. § (1). Hatályos: 2008. VII. 28-tól.


12  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 3. § (1). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


13  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 3. § (2). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


14  Megállapította: 23/2010. (III. 16.) FVM rendelet 1. § (1). Hatályos: 2010. III. 19-től.


15  Megállapította: 22/2014. (III. 14.) VM rendelet 39. § (1). Hatályos: 2014. III. 15-től.


16  Megállapította: 97/2008. (VII. 25.) FVM rendelet 2. § (3). Módosította: 53/2008. (IV. 24.) FVM rendelet 20. § (2).


17  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 3. § (3). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


18  Megállapította: 53/2008. (IV. 24.) FVM rendelet 3. § (3). Hatályos: 2008. IV. 27-től. A folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.


19  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 3. § (4). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


20  Megállapította: 22/2014. (III. 14.) VM rendelet 39. § (2). Hatályos: 2014. III. 15-től.


21  Megállapította: 97/2008. (VII. 25.) FVM rendelet 2. § (4). Hatályos: 2008. VII. 28-tól.


22  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 3. § (5). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


23  Beiktatta: 81/2007. (VIII. 3.) FVM rendelet 1. § (2). Hatályos: 2007. VIII. 4-től. A folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.


24  Beiktatta: 81/2007. (VIII. 3.) FVM rendelet 1. § (2). Hatályos: 2007. VIII. 4-től. A folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.


25  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 3. § (6). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


26  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 3. § (7). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


27  Megállapította: 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 2. § (1). Hatályos: 2009. IV. 24-től. Ezt követően indult ügyekben kell alkalmazni.


28  Beiktatta: 81/2007. (VIII. 3.) FVM rendelet 1. § (2). Hatályos: 2007. VIII. 4-től. A folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.


29  Beiktatta: 81/2007. (VIII. 3.) FVM rendelet 1. § (2). Hatályos: 2007. VIII. 4-től. A folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.


30  Megállapította: 17/2011. (III. 4.) VM rendelet 1. § (1). Hatályos: 2011. III. 5-től.


31  Megállapította: 6/2013. (II. 5.) VM rendelet 13. §. Hatályos: 2013. II. 6-tól.


32  Beiktatta: 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet 1. § (1). Hatályos: 2014. XI. 20-tól.


33  Beiktatta: 81/2007. (VIII. 3.) FVM rendelet 1. § (2). Hatályos: 2007. VIII. 4-től. A folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.


34  Beiktatta: 127/2007. (X. 29.) FVM rendelet 1. § (2). Hatályos: 2007. XI. 6-tól.


35  Beiktatta: 53/2008. (IV. 24.) FVM rendelet 3. § (5). Hatályos: 2008. IV. 27-től. A folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.


36  Beiktatta: 97/2008. (VII. 25.) FVM rendelet 2. § (5). Hatályos: 2008. VII. 28-tól.


37  Beiktatta: 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 2. § (3). Hatályos: 2009. IV. 24-től. Ezt követően indult ügyekben kell alkalmazni.


38  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 3. § (8). Módosította: 106/2012. (X. 11.) VM rendelet 4. § b).


39  Beiktatta: 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 2. § (3). Hatályos: 2009. IV. 24-től. Ezt követően indult ügyekben kell alkalmazni.


40  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 3. § (9). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


41  Beiktatta: 17/2011. (III. 4.) VM rendelet 1. § (2). Hatályos: 2011. III. 5-től.


42  Beiktatta: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 3. § (10). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


43  Beiktatta: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 3. § (10). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


44  Beiktatta: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 3. § (10). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


45  Beiktatta: 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 1. § (2). Hatályos: 2013. I. 1-től.


46  Beiktatta: 22/2014. (III. 14.) VM rendelet 39. § (3). Hatályos: 2014. III. 15-től.


47  Megállapította: 53/2008. (IV. 24.) FVM rendelet 4. §. Hatályos: 2008. IV. 27-től. A folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.


48  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 4. §. Hatályos: 2011. XII. 22-től.


49  Beiktatta: 97/2008. (VII. 25.) FVM rendelet 3. §. Hatályos: 2008. VII. 28-tól.


50  Megállapította: 53/2008. (IV. 24.) FVM rendelet 5. § (1). Hatályos: 2008. IV. 27-től. A folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.


51  Megállapította: 63/2007. (VII. 13.) FVM rendelet 3. §. Hatályos: 2007. VII. 16-tól. A folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.


52  Beiktatta: 63/2007. (VII. 13.) FVM rendelet 3. §. Módosította: 106/2012. (X. 11.) VM rendelet 4. § c).


53  Hatályon kívül helyezte: 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 15. § (1) a). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


54  Megállapította: 53/2008. (IV. 24.) FVM rendelet 5. § (2). Hatályos: 2008. IV. 27-től. A folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.


55  Hatályon kívül helyezte: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 35. § (1) a). Hatálytalan: 2011. XII. 22-től.


56  Hatályon kívül helyezte: 53/2008. (IV. 24.) FVM rendelet 20. § (2). Hatálytalan: 2008. IV. 27-től.


57  Beiktatta: 63/2007. (VII. 13.) FVM rendelet 3. §. Hatályos: 2007. VII. 16-tól. A folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.


58  Megállapította: 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 3. §. Hatályos: 2009. IV. 24-től. Ezt követően indult ügyekben kell alkalmazni.


59  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 5. §. Hatályos: 2011. XII. 22-től.


60  Megállapította: 97/2008. (VII. 25.) FVM rendelet 4. § (1). Hatályos: 2008. VII. 28-tól.


61  Hatályon kívül helyezte: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 35. § (1) b). Hatálytalan: 2011. XII. 22-től.


62  Megállapította: 155/2007. (XII. 22.) FVM rendelet 1. §. Hatályos: 2007. XII. 25-től. A folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.


63  Megállapította: 22/2014. (III. 14.) VM rendelet 39. § (4). Hatályos: 2014. III. 15-től.


64  Megállapította: 107/2009. (VIII. 14.) FVM rendelet 6. §. Hatályos: 2009. VIII. 17-től.


65  Hatályon kívül helyezte: 107/2009. (VIII. 14.) FVM rendelet 7. § (2) b). Hatálytalan: 2009. VIII. 17-től.


66  Hatályon kívül helyezte: 53/2008. (IV. 24.) FVM rendelet 20. § (2). Hatálytalan: 2008. IV. 27-től.


67  Számozását módosította: 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 4. § (2).


68  Megállapítva: 61/2009. (V. 14.) FVM rendelet 85. § (1) alapján. Hatályos: 2009. V. 22-től.


69  Beiktatta: 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 4. § (2). Hatályos: 2009. IV. 24-től. Ezt követően indult ügyekben kell alkalmazni.


70  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 6. § (1). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


71  Hatályon kívül helyezte: 4/2013. (II. 4.) VM rendelet 23. §. Hatálytalan: 2013. II. 5-től.


72  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 7. § (1). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


73  Megállapította: 23/2010. (III. 16.) FVM rendelet 1. § (4). Hatályos: 2010. III. 19-től.


74  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 7. § (2). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


75  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 7. § (2). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


76  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 7. § (2). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


77  Beiktatta: 53/2008. (IV. 24.) FVM rendelet 7. § (2). Hatályos: 2008. IV. 27-től. A folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.


78  Megállapította: 23/2010. (III. 16.) FVM rendelet 1. § (6). Hatályos: 2010. III. 19-től.


79  Megállapította: 23/2010. (III. 16.) FVM rendelet 1. § (6). Hatályos: 2010. III. 19-től.


80  Megállapította: 23/2010. (III. 16.) FVM rendelet 1. § (6). Hatályos: 2010. III. 19-től.


81  Beiktatta: 23/2010. (III. 16.) FVM rendelet 1. § (6). Hatályos: 2010. III. 19-től.


82  Beiktatta: 17/2011. (III. 4.) VM rendelet 2. §. Hatályos: 2011. III. 5-től.


83  Beiktatta: 17/2011. (III. 4.) VM rendelet 2. §. Hatályos: 2011. III. 5-től.


84  Beiktatta: 17/2011. (III. 4.) VM rendelet 2. §. Hatályos: 2011. III. 5-től.


85  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 8. § (1). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


86  Hatályon kívül helyezte: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 35. § (1) c). Hatálytalan: 2011. XII. 22-től.


87  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 8. § (2). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


88  Hatályon kívül helyezte: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 35. § (1) c). Hatálytalan: 2011. XII. 22-től.


89  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 8. § (3). Módosította: 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet 2. § a).


90  Beiktatta: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 8. § (4). Módosította: 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet 2. § a).


91  Beiktatta: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 8. § (4). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


92  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 9. § (1). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


93  Módosította: 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet 2. § a).


94  Megállapította: 23/2010. (III. 16.) FVM rendelet 1. § (7). Hatályos: 2010. III. 19-től.


95  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 9. § (2). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


96  Beiktatta: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 9. § (3). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


97  Hatályon kívül helyezte: 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 15. § (1) b). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


98  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 10. § (1). Módosította: 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet 2. § a).


99  Hatályon kívül helyezte: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 35. § (1) d). Hatálytalan: 2011. XII. 22-től.


100  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 10. § (2). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


101  Beiktatta: 97/2008. (VII. 25.) FVM rendelet 7. §. Hatályos: 2008. VII. 28-tól.


102  Megállapította: 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 2. §. Hatályos: 2013. II. 1-től.


103  Megállapította: 23/2010. (III. 16.) FVM rendelet 2. § (1). Hatályos: 2010. III. 19-től.


104  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 11. §. Hatályos: 2011. XII. 22-től.


105  Megállapította: 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet 1. § (2). Hatályos: 2014. XI. 20-tól.


106  Beiktatta: 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 3. §. Hatályos: 2013. I. 1-től.


107  Megállapította: 155/2007. (XII. 22.) FVM rendelet 2. §. Hatályos: 2007. XII. 25-től. A folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.


108  Hatályon kívül helyezte: 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 25. § (3) a). Hatálytalan: 2009. IV. 24-től. Lásd: 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 25. § (2).


109  Megállapította: 97/2008. (VII. 25.) FVM rendelet 8. § (4). Hatályos: 2008. VII. 28-tól.


110  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 12. §. Hatályos: 2011. XII. 22-től.


111  Beiktatta: 81/2007. (VIII. 3.) FVM rendelet 5. §. Hatályos: 2007. VIII. 4-től. A folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.


112  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 13. § (1). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


113  Megállapította: 23/2010. (III. 16.) FVM rendelet 2. § (2). Hatályos: 2010. III. 19-től.


114  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 13. § (2). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


115  Megállapította: 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 4. §. Hatályos: 2013. I. 1-től.


116  Megállapította: 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 4. §. Hatályos: 2013. I. 1-től.


117  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 13. § (3). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


118  Hatályon kívül helyezte: 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 15. § (1) c). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


119  Megállapította: 100/2007. (IX. 21.) FVM rendelet 1. § (2). Hatályos: 2007. IX. 24-től. A folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.


120  Beiktatta: 100/2007. (IX. 21.) FVM rendelet 1. § (3). Hatályos: 2007. IX. 24-től. A folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.


121  Megállapította: 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 9. § (3). Hatályos: 2009. IV. 24-től. Ezt követően indult ügyekben kell alkalmazni.


122  Megállapította: 97/2008. (VII. 25.) FVM rendelet 9. § (2). Hatályos: 2008. VII. 28-tól.


123  Megállapította: 81/2007. (VIII. 3.) FVM rendelet 6. § (1). Hatályos: 2007. VIII. 4-től. A folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.


124  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 14. § (1). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


125  Megállapította: 23/2010. (III. 16.) FVM rendelet 2. § (4). Hatályos: 2010. III. 19-től.


126  Megállapította: 17/2011. (III. 4.) VM rendelet 3. §. Hatályos: 2011. III. 5-től.


127  Megállapította: 97/2008. (VII. 25.) FVM rendelet 10. § (2). Hatályos: 2008. VII. 28-tól.


128  Beiktatta: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 14. § (2). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


129  A harmadik mondatot hatályon kívül helyezte: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 35. § (3). Hatálytalan: 2012. I. 1-től.


130  Megállapította: 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 5. § (1). Hatályos: 2013. I. 1-től.


131  Beiktatta: 39/2007. (V. 15.) FVM rendelet 3. §. Hatályos: 2007. V. 18-tól. A folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.


132  Beiktatta: 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 11. §. Hatályos: 2009. IV. 24-től. Ezt követően indult ügyekben kell alkalmazni.


133  Beiktatta: 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 5. § (2). Hatályos: 2013. I. 1-től.


134  Beiktatta: 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 5. § (2). Hatályos: 2013. I. 1-től.


135  Módosította: 5/2012. (II. 10.) VM rendelet 27. §.


136  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 16. §. Hatályos: 2011. XII. 22-től.


137  Megállapította: 23/2010. (III. 16.) FVM rendelet 2. § (5). Hatályos: 2010. III. 19-től.


138  Megállapította: 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 12. § (2). Hatályos: 2009. IV. 24-től. Ezt követően indult ügyekben kell alkalmazni.


139  Megállapította: 23/2010. (III. 16.) FVM rendelet 2. § (6). Hatályos: 2010. III. 19-től.


140  Hatályon kívül helyezte: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 35. § (1) e). Hatálytalan: 2011. XII. 22-től.


141  Beiktatta: 81/2007. (VIII. 3.) FVM rendelet 7. §. Hatályos: 2007. VIII. 4-től. A folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.


142  Megállapította: 41/2010. (XII. 20.) VM rendelet 1. §. Hatályos: 2010. XII. 23-tól.


143  Megállapította: 57/2011. (VI. 20.) VM rendelet 4. §. Hatályos: 2011. VII. 1-től.


144  Megállapította: 17/2011. (III. 4.) VM rendelet 4. §. Hatályos: 2011. III. 5-től.


145  Beiktatta: 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet 1. § (3). Hatályos: 2014. XI. 20-tól.


146  Megállapította: 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 6. §. Hatályos: 2013. I. 1-től.


147  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 17. § (1). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


148  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 17. § (2). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


149  Beiktatta: 53/2008. (IV. 24.) FVM rendelet 14. §. Hatályos: 2008. IV. 27-től. A folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.


150  Beiktatta: 41/2010. (XII. 20.) VM rendelet 2. §. Hatályos: 2010. XII. 23-tól.


151  Beiktatta: 41/2010. (XII. 20.) VM rendelet 2. §. Hatályos: 2010. XII. 23-tól.


152  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 17. § (3). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


153  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 18. §. Hatályos: 2011. XII. 22-től.


154  Megállapította: 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 7. §. Hatályos: 2013. I. 1-től.


155  Beiktatta: 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 7. §. Hatályos: 2013. I. 1-től.


156  Hatályon kívül helyezte: 127/2007. (X. 29.) FVM rendelet 6. § (2). Hatálytalan: 2007. XI. 6-tól.


157  Számozása módosítva: 81/2007. (VIII. 3.) FVM rendelet 9. § (2) alapján.


158  Hatályon kívül helyezte: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 35. § (1) f). Hatálytalan: 2011. XII. 22-től.


159  Megállapította: 53/2008. (IV. 24.) FVM rendelet 15. §. Hatályos: 2008. IV. 27-től. A folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.


160  Megállapította: 100/2007. (IX. 21.) FVM rendelet 2. §. Hatályos: 2007. IX. 24-től. A 2007. augusztus 13. után benyújtott támogatási kérelmek vonatkozásában kell alkalmazni.


161  Megállapította: 39/2007. (V. 15.) FVM rendelet 4. § (1). Hatályos: 2007. V. 18-tól. A folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.


162  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 19. § (1). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


163  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 19. § (1). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


164  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 19. § (1). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


165  Beiktatta: 97/2008. (VII. 25.) FVM rendelet 14. § (2). Hatályos: 2008. VII. 28-tól.


166  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 19. § (2). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


167  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 19. § (3). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


168  Beiktatta: 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 14. §. Hatályos: 2009. IV. 24-től. Ezt követően indult ügyekben kell alkalmazni.


169  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 20. §. Hatályos: 2011. XII. 22-től.


170  Megállapította: 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 16. §. Hatályos: 2009. IV. 24-től. Ezt követően indult ügyekben kell alkalmazni.


171  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 21. § (1). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


172  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 21. § (2). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


173  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 21. § (3). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


174  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 21. § (4). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


175  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 21. § (5). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


176  Megállapította: 23/2010. (III. 16.) FVM rendelet 3. § (2). Hatályos: 2010. III. 19-től.


177  Beiktatta: 17/2011. (III. 4.) VM rendelet 5. §. Hatályos: 2011. III. 5-től.


178  Beiktatta: 97/2008. (VII. 25.) FVM rendelet 16. §. Hatályos: 2008. VII. 28-tól.


179  Megállapította: 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 17. §. Hatályos: 2009. IV. 24-től. Ezt követően indult ügyekben kell alkalmazni.


180  Beiktatta: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 22. §. Hatályos: 2011. XII. 22-től.


181  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 23. § (1). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


182  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 23. § (1). Módosította: 106/2012. (X. 11.) VM rendelet 4. § d).


183  Megállapította: 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 8. § (1). Hatályos: 2013. I. 1-től.


184  Megállapította: 53/2008. (IV. 24.) FVM rendelet 17. § (2). Hatályos: 2008. IV. 27-től. A folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.


185  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 23. § (2). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


186  Megállapította: 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 8. § (2). Hatályos: 2013. II. 1-től.


187  Megállapította: 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 8. § (2). Hatályos: 2013. II. 1-től.


188  Beiktatta: 63/2007. (VII. 13.) FVM rendelet 5. §. Hatályos: 2007. VII. 16-tól. A folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell. Számozását módosította: 100/2007. (IX. 21.) FVM rendelet 3. §.


189  Megállapította: 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 8. § (3). Hatályos: 2013. II. 1-től.


190  Megállapította: 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 8. § (3). Hatályos: 2013. II. 1-től.


191  Megállapította: 23/2010. (III. 16.) FVM rendelet 3. § (3). Hatályos: 2010. III. 19-től.


192  Beiktatta: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 23. § (4). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


193  Megállapította: 97/2008. (VII. 25.) FVM rendelet 18. §. Hatályos: 2008. VII. 28-tól.


194  Megállapította: 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 19. § (1). Hatályos: 2009. IV. 24-től. Ezt követően indult ügyekben kell alkalmazni.


195  Megállapította: 164/2009. (XI. 30.) FVM rendelet 14. §. Hatályos: 2009. XII. 1-től.


196  Megállapította: 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 19. § (2). Hatályos: 2009. IV. 24-től. Ezt követően indult ügyekben kell alkalmazni.


197  Megállapította: 17/2011. (III. 4.) VM rendelet 6. § (1). Hatályos: 2011. III. 5-től.


198  Megállapította: 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 9. § (1). Hatályos: 2013. I. 1-től.


199  Megállapította: 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 9. § (1). Hatályos: 2013. I. 1-től.


200  Megállapította: 17/2011. (III. 4.) VM rendelet 6. § (2). Hatályos: 2011. III. 5-től.


201  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 24. § (1). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


202  Megállapította: 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 9. § (2). Hatályos: 2013. I. 1-től.


203  Beiktatta: 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 19. § (4). Hatályos: 2009. IV. 24-től. Ezt követően indult ügyekben kell alkalmazni.


204  Megállapította: 17/2011. (III. 4.) VM rendelet 6. § (3). Hatályos: 2011. III. 5-től.


205  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 24. § (2). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


206  Beiktatta: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 24. § (3). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


207  Beiktatta: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 24. § (3). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


208  Beiktatta: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 24. § (3). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


209  Beiktatta: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 25. §. Hatályos: 2011. XII. 22-től.


210  Beiktatta: 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet 1. § (4). Hatályos: 2014. XI. 20-tól.


211  Beiktatta: 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 20. § (1). Hatályos: 2009. IV. 24-től. Ezt követően indult ügyekben kell alkalmazni.


212  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 26. §. Hatályos: 2011. XII. 22-től.


213  Megállapította: 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 10. §. Hatályos: 2013. I. 1-től.


214  Beiktatta: 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 20. § (2). Hatályos: 2009. IV. 24-től. Ezt követően indult ügyekben kell alkalmazni.


215  Beiktatta: 41/2010. (XII. 20.) VM rendelet 3. §. Hatályos: 2010. XII. 23-tól.


216  Megállapította: 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 21. §. Hatályos: 2009. IV. 24-től. Ezt követően indult ügyekben kell alkalmazni.


217  Hatályon kívül helyezte: 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 25. § (3) b). Hatálytalan: 2009. IV. 24-től.


218  Megállapította: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 27. § (1). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


219  Beiktatta: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 27. § (2). Hatályos: 2011. XII. 22-től.


220  Megállapította: 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet 1. § (5). Hatályos: 2014. XI. 20-tól.


221  Megállapította: 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 22. §. Hatályos: 2009. IV. 24-től. Ezt követően indult ügyekben kell alkalmazni.


222  Hatályon kívül helyezte: 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 25. § (3) b). Hatálytalan: 2009. IV. 24-től.


223  Megállapította: 41/2010. (XII. 20.) VM rendelet 4. §. Módosította: 57/2011. (VI. 20.) VM rendelet 6. §.


224  Megállapította: 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet 1. § (6). Hatályos: 2014. XI. 20-tól.


225  Megállapította: 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet 1. § (6). Hatályos: 2014. XI. 20-tól.


226  Beiktatta: 17/2011. (III. 4.) VM rendelet 7. §. Hatályos: 2011. III. 5-től.


227  Megállapította: 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet 1. § (7). Hatályos: 2014. XI. 20-tól.


228  Megállapította: 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 11. § (1). Hatályos: 2013. I. 1-től.


229  Megállapította: 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet 1. § (8). Hatályos: 2014. XI. 20-tól.


230  Megállapította: 97/2008. (VII. 25.) FVM rendelet 19. § (2). Hatályos: 2008. VII. 28-tól.


231  Hatályon kívül helyezte: 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 25. § (3) a). Hatálytalan: 2009. IV. 24-től. Lásd: 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 25. § (2).


232  Beiktatta: 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 23. § (3). Hatályos: 2009. IV. 24-től. Ezt követően indult ügyekben kell alkalmazni.


233  Megállapította: 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 11. § (2). Hatályos: 2013. I. 1-től.


234  Beiktatta: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 29. §. Hatályos: 2011. XII. 22-től.


235  Beiktatta: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 29. §. Hatályos: 2011. XII. 22-től.


236  Beiktatta: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 29. §. Módosította: 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet 2. § b).


237  Megállapította: 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 11. § (3). Hatályos: 2013. I. 1-től.


238  Hatályon kívül helyezte: 127/2007. (X. 29.) FVM rendelet 6. § (2). Hatálytalan: 2007. XI. 6-tól.


239  Beiktatta: 41/2010. (XII. 20.) VM rendelet 6. §. Hatályos: 2010. XII. 23-tól.


240  Beiktatta: 11/2011. (II. 18.) VM rendelet 3. §. Hatályos: 2011. II. 21-től.


241  Beiktatta: 17/2011. (III. 4.) VM rendelet 8. §. Hatályos: 2011. III. 5-től.


242  Beiktatta: 57/2011. (VI. 20.) VM rendelet 5. §. Hatályos: 2011. VII. 1-től.


243  Beiktatta: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 30. §. Hatályos: 2011. XII. 22-től.


244  Beiktatta: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 31. §. Hatályos: 2011. XII. 22-től.


245  Beiktatta: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 32. §. Hatályos: 2011. XII. 22-től.


246  Beiktatta: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 33. §. Hatályos: 2011. XII. 22-től.


247  Beiktatta: 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 12. §. Hatályos: 2013. I. 1-től.


248  Beiktatta: 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet 1. § (9). Hatályos: 2014. XI. 20-tól.


249  Beiktatta: 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet 1. § (10). Hatályos: 2014. XI. 20-tól.


250  Beiktatta: 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 13. §. Hatályos: 2013. I. 1-től.


251  Hatályon kívül helyezte: 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet 35. § (2). Hatálytalan: 2012. I. 1-től.


252  Megállapította: 53/2008. (IV. 24.) FVM rendelet 19. § (2), 2. számú melléklet. Módosította: 70/2013. (VII. 31.) VM rendelet 61. §.


253  Megállapította: 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 14. §, 1. számú melléklet. Hatályos: 2013. I. 1-től.


254  Beiktatta: 39/2007. (V. 15.) FVM rendelet 6. § (2). Hatályos: 2007. V. 18-tól. A folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.


255  Megállapította: 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 24. § (2), 2. számú melléklet. Hatályos: 2009. IV. 24-től. Ezt követően indult ügyekben kell alkalmazni.


256  Megállapította: 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 24. § (2), 2. számú melléklet. Hatályos: 2009. IV. 24-től. Ezt követően indult ügyekben kell alkalmazni.


257  Megállapította: 97/2008. (VII. 25.) FVM rendelet 20. § (2), 2. számú melléklet. Hatályos: 2008. VII. 28-tól.


258  Hatályon kívül helyezte: 23/2010. (III. 16.) FVM rendelet 3. § (7). Hatálytalan: 2010. III. 19-től.


259  Beiktatta: 53/2008. (IV. 24.) FVM rendelet 19. § (3), 3. számú melléklet. Hatályos: 2008. IV. 27-től. A folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.


260  Megállapította: 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 24. § (3), 3. számú melléklet. Hatályos: 2009. IV. 24-től. Ezt követően indult ügyekben kell alkalmazni.



A net.jogtar.hu oldal teljes egészében szerzői jogvédelem alatt áll. - Copyright Wolters Kluwer Kft. 2013. Minden jog fenntartva!