Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye

Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

Jogszabálykereső
A jogszabály mai napon (2015.VIII.30.) hatályos állapota

A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli.

 

323/2007. (XII. 11.) Korm. rendelet

az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény végrehajtásának egyes szabályairól

Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény 14. § (5) bekezdésének b)-e) és i) pontjaiban foglalt felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában megállapított feladatkörében eljárva, a Kormány a következőket rendeli el:

A rendelet hatálya

1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed:

a) az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény (a továbbiakban: Éhvt.) 2. §-ának 8. pontja szerinti nemzetközi együttműködéssel megvalósuló projekttevékenységekben részt vevő jogi személyekre,

b) az Éhvt. 2. §-ának 15. pontja szerinti kibocsátás-csökkentési egységekkel és az Éhvt. 2. §-ának 17. pontja szerinti igazolt kibocsátás-csökkentési egységekkel történő kereskedelemben részt vevő jogi személyekre,

c)1 az Éhvt. 5. §-a szerinti forgalmi jegyzékben szereplő számlák tulajdonosaira.

(2) Az e rendelet 3-6. és 20-21. §-ában nem szabályozott kérdésekben az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) szabályait kell alkalmazni.

(3)2 Az e rendelet 20-35. §-ában nem szabályozott kérdésekben az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet szabályait kell alkalmazni.

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Alapfogalmak

2. §3 E rendelet alkalmazásában:

1.4

2. Átvevő: az 1995. évi LXXXII. törvénnyel kihirdetett ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény (a továbbiakban: Keretegyezmény) I. mellékletében felsorolt azon részes állam, amely a Kiotói Jegyzőkönyvet (a továbbiakban: Jegyzőkönyv) megerősítette és a nemzetközi kötelezettségvállalások értelmében jogosult együttes végrehajtási projektekből származó hitelesített kibocsátás-csökkentési egységek átvételére, illetve az e részes állam által a kibocsátás-csökkentési egységek átvételére felhatalmazott jogalany;

3-4.5

5. független együttes végrehajtási projekt hitelesítő: az együttes végrehajtással kapcsolatos hitelesítési tevékenység végzésére külön jogszabály szerint feljogosított külföldi vagy belföldi székhellyel rendelkező jogi személy;

6-8.6

9.7 közvetlen kettős elszámolású kibocsátás-csökkentés: a Magyarországon megvalósított együttes végrehajtási projekt közvetlen kettős elszámolási hatással rendelkezik, ha a projekt az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában való részvételről szóló törvény hatálya alá tartozó tevékenységek üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését vagy korlátozását eredményezi;

10.8 közvetett kettős elszámolású kibocsátás-csökkentés: a Magyarországon megvalósított együttes végrehajtási projekt közvetett kettős elszámolási hatással rendelkezik, ha a projekt az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában való részvételről szóló törvény hatálya alá tartozó tevékenységekre nézve az üvegházhatású gáz kibocsátás-csökkentését vagy korlátozását eredményezi;

11-12.9

13. nemzetközi kötelezettségvállalások: a Keretegyezmény, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményben Részes Felek Konferenciájának 1997. évi harmadik ülésszakán elfogadott Kiotói Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 2007. évi IV. törvény által kihirdetett Jegyzőkönyv, valamint a Részes Felek által elfogadott nemzetközi megállapodásnak minősülő határozatok;

14-15.10

16. Szállító: az a magyarországi székhellyel rendelkező jogi személy, amely a Magyarországon megvalósuló együttes végrehajtási projektben a kibocsátás-csökkentési tevékenység végrehajtója, illetőleg több Szállító esetén az ezek által meghatalmazott jogi személy;

17.11 számlatulajdonos: a 389/2013/EU bizottsági rendelet alapján létrehozott üzemeltetői számla, légijármű üzemben tartói számla, közönséges ügyfélszámla, kereskedési számla, hitelesítői számla tulajdonosa;

18-20.12

21. Vevő: a nemzetközi kibocsátás-kereskedelemben résztvevő állam, vagy a kibocsátható mennyiségi egységekkel való kereskedésre felhatalmazott jogi személy.

A kiotói egységek vagyonkezelése13

3-5. §14

6. § (1)15 A kiotói egység és az ESD-egység mint korlátozottan forgalomképes vagyoni értékű jog az állami vagyonból történő kikerülést követően a továbbiakban is átruházható.

(2) A kiotói egység állami vagyonból való kikerülésének és az új jogosult rendelkezési joga megszerzésének időpontja a forgalmi jegyzékbe történő bejegyzés napja.

A forgalmi jegyzék16

7. §17 (1)18 Egy Éhvt. szerinti kibocsátásai jogosultság a forgalmi jegyzéknek csak egy számláján szerepelhet.

(2)19 A számlatulajdonos jogosult kibocsátási jogosultságokat vásárolni, értékesíteni, illetve a forgalmi jegyzékben levő számláján tartani.

(3)20 A forgalmi jegyzék kezelője biztosítja az energiapolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) és az államháztartásért felelős miniszter számára a forgalmi jegyzékhez való folyamatos hozzáférést, valamint azt, hogy szükség esetén módosítást hajtson végre a jegyzékben.

7/A. §21 Az üzemeltetői, légijármű üzemben tartói számla, közönséges ügyfélszámla, kereskedési számla megnyitásához a jegyzékkezelőhöz be kell jelenteni a 389/2013/EU bizottsági rendelet III., IV., VI. és VII. mellékletében meghatározott adatokat és csatolni az ott meghatározott dokumentumokat.

7/B. §22 (1) A számlanyitást kérelmező köteles legalább két meghatalmazott képviselőt megnevezni. Meghatalmazott képviselő csak nagykorú természetes személy lehet. Ugyanaz a természetes személy több számla esetében is lehet meghatalmazott képviselő. Egy számlához tartozó meghatalmazott képviselők és a további meghatalmazott képviselő nem lehet ugyanaz a személy.

(2)23 A jegyzékkezelőhöz be kell jelenteni a meghatalmazott képviselő 389/2013/EU bizottsági rendelet VIII. mellékletében meghatározott adatait és csatolni az ott meghatározott dokumentumokat. Minden számla esetében legalább egy meghatalmazott képviselőnek magyarországi állandó lakóhellyel kell rendelkeznie.

(3) A jegyzékkezelő a meghatalmazott képviselő bejegyzését elutasíthatja, amennyiben a (2) bekezdésben foglaltakat nem teljesíti, továbbá az ott megjelölt adatokat és dokumentumokat hiányosan, nem naprakészen vagy másként pontatlanul vagy hamisan adja át. Az elutasítást szintén megalapozhatja, ha a meghatalmazott képviselőként megnevezett személlyel szemben az Éhvt.-ben meghatározott egységekkel kapcsolatos csalással, pénzmosással, terrorizmus finanszírozásával vagy olyan más súlyos bűncselekménnyel összefüggésben vizsgálat van folyamatban, amelynek elkövetésében a számla eszközként felhasználható, vagy ilyen bűncselekmény elkövetéséért a számlanyitást kérelmezőt az elmúlt öt évben jogerősen elítélték.

Számlavezetési díj

8. § (1) A kiotói egységek közhiteles nyilvántartásáért és kezeléséért az 1. mellékletben meghatározott mértékű számlavezetési díjat (a továbbiakban: számlavezetési díj) kell fizetni.

(2)24 A számlavezetési díjat a Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00287261-00000000 előirányzat-felhasználási keretszámlára kell befizetni. A számlavezetési díj a forgalmi jegyzék kezelőjének a bevétele, amelyet a forgalmi jegyzék működtetésére fordít.

(3)25 E rendeletben nem szabályozott, a számlavezetési díjat érintő kérdésekben - így a számlavezetési díj megfizetésére, illetve meg nem fizetés esetén alkalmazott jogkövetkezményekre vonatkozóan - az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában való részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény végrehajtásának egyes szabályairól szóló 410/2012. (XII. 28.) Korm. rendeletben foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.

II. A NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉSSEL MEGVALÓSULÓ PROJEKTTEVÉKENYSÉGEKRE VONATKOZÓ ELJÁRÁSI SZABÁLYOK

9. §26 Magyarországon megvalósuló együttes végrehajtási projekt támogatására, illetve jóváhagyására magyarországi székhellyel rendelkező jogi személyek kérelmet nyújthatnak be.

Magyarország területén megvalósuló együttes végrehajtási projektek jóváhagyásának az eljárása27

10. § (1)28 A Magyarországon megvalósuló együttes végrehajtási projekt támogatására irányuló kérelmet a miniszter által vezetett minisztériumnak (a továbbiakban: minisztérium) a 2. mellékletben meghatározott projektleírás (a továbbiakban: Projektleírás) szerint elektronikus adathordozó mellékelésével vagy elektronikus levélben és írásban is be kell nyújtani. A kérelemben nyilatkozni kell arról, hogy az együttes végrehajtási projekt megvalósítása során nem közvetlen kettős elszámolású kibocsátás-csökkentés vagy közvetett kettős elszámolású kibocsátás-csökkentés valósul meg.

(2) A minisztérium az (1) bekezdésben meghatározott kérelem hiánytalan benyújtása esetén a benyújtásától számított 8 napon belül nyilvántartásba veszi az együttes végrehajtási projektet. Amennyiben a kérelem nem felel meg az (1) bekezdésben meghatározott követelményeknek, a minisztérium 15 napos határidővel hiánypótlásra hívja fel a kérelmezőt.

(3) A minisztérium a hivatalos honlapján közzéteszi a nyilvántartásba vett együttes végrehajtási projekt megnevezését, valamint a projekt 2. melléklet 1.1., 1.2. és 5-7. pontjaiban szereplő adatait.

(4)29 A miniszter a kérelem hiánytalan beérkezésétől számított 30 napon belül megküldi a Projektleírást az agrárpolitikáért felelős miniszternek, a gazdaságpolitikáért felelős miniszternek, a környezetvédelemért felelős miniszternek, a területfejlesztésért felelős miniszternek, a külpolitikáért felelős miniszternek, az államháztartásért felelős miniszternek és a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszternek (a továbbiakban együtt: érintett miniszterek) 10 napos véleményezési határidővel. Amennyiben határidőben nem érkezik vélemény, azt megadottnak és egyetértőnek kell tekinteni.

(5) A miniszter - az érintett miniszterek véleményének figyelembevételével - a kérelem hiánytalan benyújtásától számított 45 napon belül a Projektleírás alapján támogató nyilatkozatot (a továbbiakban: Támogató Nyilatkozat) ad ki az együttes végrehajtási projektre, vagy elutasítja azt.

(6) A döntésről 8 napon belül írásban értesíteni kell a Szállítót. Elutasítás esetén a döntést indokolni kell.

(7) Az az együttes végrehajtási projekt támogatható:

a) amely hiánytalanul tartalmazza a 2. melléklet szerinti adatokat,

b) amely által csökkenteni kívánt üvegházhatású gáz kibocsátások a Nemzeti Nyilvántartási Rendszerben szerepelnek, és a bemutatott előzetes üvegházhatású gáz számítások megfelelnek a Nemzeti Nyilvántartási Rendszerben alkalmazott számítási módszereknek és emissziós tényezőknek,

c) amely megfelel a nemzetközi kötelezettségvállalásokban előírt követelményeknek,

d) amelynek keretében a bemutatott előzetes számítások szerint szén-dioxid egyenértékre átszámított, emberi tevékenységből származó kibocsátást érintő nettó kibocsátás-csökkentés keletkezik (környezetvédelmi addicionalitás),

e) amely a bemutatott előzetes számítások szerint a létrejövő kibocsátás-csökkentési egységek átruházása nélkül nem valósítható meg gazdaságosan (pénzügyi addicionalitás),

f) amelynek megvalósítása nem hatályos jogszabály alapján fennálló kötelezettség (jogi addicionalitás),

g) amely, ha 20 MW termelőkapacitást meghaladó teljesítményű vízierőművel végzett projekttevékenységet valósít meg, megfelel a vonatkozó nemzetközi követelményeknek és iránymutatásoknak (ideértve a Nagy Gátak Világbizottsága 2000-es, „Gátak és fejlődés. A döntéshozatal új kerete” című záróbeszámolóban foglaltakat),

h)30

i)31 amelynek Szállítója az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 178. § 32. pontja szerint - a kérelme benyújtásának időpontjában - köztartozásmentes adózónak minősül, és

ia) ezt 30 napnál nem régebben kiállított közokirattal igazolja, vagy

ib) szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban,

j) amely nem nukleáris energiát alkalmazó létesítmény létesítésére vagy fejlesztésére irányul,

k)32 amelynek során az erdőtelepítés az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény és a Kiotói Jegyzőkönyvben részes felek találkozójául szolgáló Felek Konferenciája első ülésszakán elfogadott, a Kiotói Jegyzőkönyv első kötelezettségvállalási időszakában az erdőtelepítési tevékenységet megvalósító tiszta fejlesztési mechanizmus projektekre vonatkozó módszertanokról és eljárásokról szóló 5/CMP.1 határozatban, valamint a határozat alapján a Tiszta Fejlesztési Mechanizmus Végrehajtó Testület által jóváhagyott, az adott projektre alkalmazható módszertanokban meghatározott követelményeknek megfelelően történik,

l)33 amely nem jár az Európai Unió kibocsátási egység kereskedelmi rendszerét érintő közvetett vagy közvetlen kettős elszámolású kibocsátás-csökkentéssel és

m) amelynek kivitelezése a Támogató Nyilatkozat kiadásáig nem kezdődött meg, vagy bizonyítható, hogy a projekt a megvalósítás megkezdése óta felmerült lényeges körülmény következtében a projektből származó kiegészítő finanszírozási forrás hiányában nem fejeződne be.

(8) A miniszter az (5) bekezdésben meghatározott döntését:

a) a (7) bekezdésben foglaltakra,

b) a 20. § (1) bekezdés a)-d) pontjában foglaltakra, és

c) a Nemzeti Környezetvédelmi Programmal, a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiával, illetve az azzal összehangolt szakmai stratégiákkal való összhangra

alapítja.

11. § (1)34 A Szállító miniszteri jóváhagyás céljából a Támogató Nyilatkozat kézhezvételétől számított hat hónapon belül elektronikus úton és írásban nyújthatja be az együttes végrehajtási projekt tervdokumentumát (a továbbiakban: Tervdokumentum) a 3. mellékletnek megfelelően a miniszternek.

(2) Az (1) bekezdés szerinti Tervdokumentumhoz csatolni kell a független együttes végrehajtás projekt hitelesítő által készített Hitelesítői Jelentést (a továbbiakban: Tervdokumentum Hitelesítői Jelentés), amely szerint a projekt a (8) bekezdés szerinti feltételeknek megfelel.

(3) Amennyiben a Tervdokumentum nem felel meg az (1)-(2) bekezdésben foglaltaknak, a minisztérium 15 napos határidővel hiánypótlásra hívja fel a Szállítót.

(4) A hiánytalan Tervdokumentumot a minisztérium a hivatalos honlapján közzéteszi.

(5) A miniszter a Tervdokumentumot a hiánytalan benyújtásától számított 90 napon belül értékeléssel együtt megküldi az érintett minisztereknek 30 napos véleményezési határidővel. Amennyiben határidőben nem érkezik vélemény, azt megadottnak és egyetértőnek kell tekinteni. Véleményeltérés esetén 5 napon belül szóbeli egyeztetést kell tartani valamennyi érintett miniszter bevonásával.

(6) A miniszter - az érintett miniszterek véleményének figyelembevételével - a hiánytalan beküldéstől számított 130 napon belül a Tervdokumentum alapján jóváhagyó nyilatkozatot (a továbbiakban: Jóváhagyó Nyilatkozat) ad ki az együttes végrehajtási projektre, vagy a Tervdokumentumot elutasítja.

(7) A Jóváhagyó Nyilatkozat kiadását vagy a Tervdokumentum elutasítását követő 8 napon belül írásban értesíteni kell a Szállítót. A Tervdokumentum elutasítása esetén a döntést indokolni kell.

(8) Az együttes végrehajtási projekt akkor hagyható jóvá, ha

a) a 10. § (7) bekezdésének c), f)-m) pontjaiban leírt követelményeknek,

b) a Tervdokumentumban bemutatott részletes számítások szerint a környezetvédelmi addicionalitás követelményének,

c)35 a Tervdokumentumban bemutatott pénzügyi számítások, illetve részletes pénzforgalmi adatok alapján megállapítható, hogy a projekt a pénzügyi addicionalitás követelményének, és

d) az általa csökkenteni kívánt üvegházhatású gáz kibocsátások a Nemzeti Nyilvántartási Rendszerben szerepelnek, és a Tervdokumentumban bemutatott üvegházhatású gáz-számítás a Nemzeti Nyilvántartási Rendszerben alkalmazott számítási módszereknek és emissziós tényezőknek

megfelel.

(9) A miniszter a Jóváhagyó Nyilatkozattal az együttes végrehajtás projektet a Jegyzőkönyv 6. cikkével összhangban levőnek ismeri el.

(10) A Jóváhagyó Nyilatkozatot a miniszter a kérelmező által kért időtartamra, legfeljebb azonban 2012. december 31-éig adja meg.

(10a)36 A 2012. december 31. és 2015. december 31. közötti időszakra a nemzetközi kötelezettségvállalásokkal összhangban adható ki vagy hosszabbítható meg Jóváhagyó Nyilatkozat. A 2012. december 31-ig bejegyzett együttes végrehajtási projektből származó kibocsátás-csökkentési egység az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában való részvételről szóló törvény szerint számítható be a visszaadásra irányuló kötelezettség teljesítése során.

(11) A Jóváhagyó Nyilatkozat alapján kibocsátás-csökkentési egységek kizárólag a 2008. január 1-jét követően elért és hitelesített kibocsátás-csökkentésekre képezhetők.

(12) A Jóváhagyó Nyilatkozat nem mentesít az együttes végrehajtási projekt megvalósításához szükséges hatósági engedélyek megszerzésének kötelezettsége alól.

A kibocsátás-csökkentés értékesítési szerződés benyújtása

12. § (1) A Szállítónak a Jóváhagyó Nyilatkozat kézhezvételét követő 90 napon belül be kell nyújtania az Átvevővel kötött kibocsátás-csökkentés értékesítési szerződést.

(2) A kibocsátás-csökkentés értékesítési szerződésben a maximálisan átadandó kibocsátás-csökkentési egységek mennyiségét úgy kell meghatározni, hogy az átadott kibocsátás-csökkentési egységek mennyisége nem haladhatja meg az együttes végrehajtási projekt által elért, hitelesített nettó kibocsátás-csökkentés 90%-át, és az átadott kibocsátás-csökkentési egységek értéke nem haladhatja meg az együttes végrehajtási projekt teljes költségének 130%-át.

(3)37 Az Átvevő személyében bekövetkező változás esetén a Jóváhagyó Nyilatkozatot a miniszter módosítja. A módosításhoz a Szállítónak be kell nyújtania az új Átvevővel kötött kibocsátás-csökkentés értékesítési szerződést.

Magyarország területén megvalósuló együttes végrehajtási projektek nyomon követése38

13. § (1) A jóváhagyott együttes végrehajtási projektek megvalósításáról és működtetéséről a Szállító minden év március 31-éig jelentést készít, továbbá rendkívüli esetben, a miniszter felhívására 30 napon belül rendkívüli jelentés benyújtására köteles. A jelentés tartalmát a 4. melléklet határozza meg. A jelentést elektronikus úton és írásban kell benyújtani.

(2) Az éves jelentéshez csatolni kell a független együttes végrehajtás projekt hitelesítő által készített, a külön jogszabályban foglaltaknak megfelelő tartalmú Hitelesítői Jelentést (a továbbiakban: Együttes Végrehajtási Projekt Hitelesítői Jelentés), amely megerősíti a projekt által a tárgyidőszakban elért kibocsátás-csökkenést, és alátámasztja, hogy a projekt a Tervdokumentumnak megfelelően került megvalósításra.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott határidő elmulasztása esetén a miniszter 15 napos határidővel felhívja a Szállítót a jelentéstételi kötelezettségének teljesítésére.

(4) A miniszter a nemzetközi kötelezettségvállalásoknak megfelelően évente jelentést készít a nemzetközi együttműködéssel megvalósuló projekttevékenységekről.

(5) A Szállító a jóváhagyásra irányuló eljárás során szolgáltatott adatok megváltozását a változás bekövetkeztétől számított 10 napon belül köteles bejelenteni a miniszternek.

(6) Az (1) bekezdés szerinti jelentést - a pénzügyi beszámolót, valamint a belső auditok eredményeit tartalmazó rész kivételével - és a (2) bekezdés szerinti Együttes Végrehajtási Projekt Hitelesítői Jelentést a minisztérium a hivatalos honlapján közzéteszi.

A Jóváhagyó Nyilatkozat visszavonása

14. § A miniszter visszavonja a Jóváhagyó Nyilatkozatot, ha a Szállító

a) a 10-11. § szerinti eljárás során a Támogató Nyilatkozat vagy a Jóváhagyó Nyilatkozat megszerzése érdekében fontos tényt, adatot, körülményt elhallgat, valótlan tényt közöl vagy valótlan adatot szolgáltat, az ennek tudomására jutásától számított 8 napon belül;

b) a Jóváhagyó Nyilatkozat kézhezvételét követő 90 napon belül nem nyújtja be az Átvevővel kötött kibocsátás-csökkentés értékesítési szerződést a minisztériumnak, továbbá ha a szerződés nem felel meg a 12. § (2) bekezdése szerinti feltételeknek;

c) a 13. § szerinti jelentéstételi kötelezettségének a felhívás ellenére határidőben nem tesz eleget;

d) az Éhvt. 13. §-a szerinti felügyeleti díj megfizetési kötelezettségének a külön jogszabályban meghatározottak szerint határidőben nem tesz eleget.

Magyarország területén megvalósuló együttes végrehajtási projektek révén keletkezett kibocsátás-csökkentési egységek átadása39

15. § (1)40 Az együttes végrehajtási projekt eredményeként a nemzetközi kötelezettségvállalásokkal összhangban megvalósult, hitelesített kibocsátás-csökkentésnek megfelelő kibocsátás-csökkentési egységmennyiség jön létre, amely az állami vagyon részét képezi.

(2) A kibocsátás-csökkentési egységek átadásának feltétele:

a) érvényes Jóváhagyó Nyilatkozat,

b) érvényes kibocsátás-csökkentés értékesítési szerződés, és

c) a 13. § (1) bekezdése szerinti éves jelentéshez csatolt, a 13. § (2) bekezdés szerinti, nem negatív hitelesítői záradékkal ellátott Együttes Végrehajtási Projekt Hitelesítői Jelentés bemutatása, valamint

d) amennyiben Átvevőként nem a Keretegyezmény I. mellékletében felsorolt részes állam jár el, csatolni kell az Átvevőnek a részes állam által kiállított érvényes felhatalmazását.

(3) A Szállító a (2) bekezdésben foglaltaknak megfelelő kibocsátás-csökkentési egységek átadására irányuló kérelem benyújtásával kezdeményezi a kibocsátás-csökkentési egységek átadását a minisztériumnál.

(4)41 A kibocsátás-csökkentési egységek átadásáról a miniszter - az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével - a benyújtástól számított 30 napon belül írásban dönt. A (2) bekezdésben foglaltaknak nem megfelelő tartalommal benyújtott kibocsátás-csökkentési egységek átadására irányuló kérelmet a miniszter - az államháztartásért felelős miniszter egyetértése esetén - elutasítja. Az elutasítást indokolni kell.

(5)42 A 12. § (2) bekezdésében meghatározott feltételeknek megfelelő mennyiségű kibocsátás-csökkentési egységet a forgalmi jegyzék kezelője a miniszternek az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben meghozott döntése alapján a kötelezettségvállalási időszak minden évét követő május 31-éig, a kibocsátáscsökkentés értékesítési szerződésnek megfelelően vezeti át az Átvevő részes állam számlájára, illetve megfelelő felhatalmazással rendelkező Átvevő esetében az Átvevő által megnevezett számlára.

Magyarország területén megvalósuló, közvetlen vagy közvetett kettős elszámolású kibocsátás-csökkentéssel járó együttes végrehajtási projektek által elért kibocsátás-csökkentésnek az Európai Unió kibocsátási egység kereskedelmi rendszerében történő elszámolása43

16-18. §44

19. §45

III. A MAGYAR ÁLLAM ÁLTAL FOLYTATOTT NEMZETKÖZI KIBOCSÁTÁS-KERESKEDELEMRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK

A kiotói egység értékesítésének feltételei és elszámolásának szabályai46

20. §47 (1) Az államháztartásért felelős miniszter a kiotói egységek értékesítésével, illetve vételével kapcsolatos döntését:

a) az Éhvt. 9. § (6) bekezdése alapján közzétett közleményre,

b) a Nemzeti Kibocsátási Leltárra,

c) az Éhvt. 4. § (3) bekezdése alapján készített előrejelzések összesítésére,

d) a Magyarország által vállalt nemzetközi kötelezettségek - ideértve az Éhvt. 9. § (4) bekezdése szerinti kötelezettséget - várható teljesülésére,

e) a nemzetközi kibocsátás-kereskedelem területén kialakuló piaci mechanizmusokra és árviszonyokra, és

f) a kibocsátás-csökkentés költséghatékony megvalósításának elvére

figyelemmel hozza meg.

(2) A kiotói egységek értékesítésére vonatkozó döntéséhez az államháztartásért felelős miniszter tájékoztatást, információkat kérhet a minisztertől. A miniszter a kért tájékoztatását 15 napon belül adja meg.

(3)48 A miniszter megkeresésére az államháztartásért felelős miniszter a kiotói egységek értékesítésével összefüggésben - a Jegyzőkönyv első kötelezettségvállalási időszaka kiegészítő periódusának végétől számított 8 napon belül - tájékoztatja a minisztert az adott időszakot követő elszámoláshoz és megfelelés teljesítéséhez szükséges adatokról és információkról.

(4)49 A (3) bekezdés szerinti tájékoztatás nem érinti a miniszter azon jogát, hogy az államháztartásért felelős miniszter azon vagyonpolitikai döntéseiről, amelyek a kiotói egységekre vonatkoznak, a fenti időpontot megelőzően is bármikor tájékoztatást kérhessen. Az államháztartásért felelős miniszter a tájékoztatást ebben az esetben 15 napon belül küldi meg a miniszter részére.

(5)50 A (3) bekezdés szerinti tájékoztatás alapján a miniszter elkészíti az adott időszakot követő elszámolási és megfelelési jelentést, amelyet - a Keretegyezmény alapján korábban meghozott nemzetközi megállapodásban és döntésben foglaltak szerint - 2016. január 2. napjáig továbbít az ENSZ Titkárság felé.

(6)51 A miniszter a benyújtott jelentés tartalmáról - az (5) bekezdés szerinti határidőt követő 15 napon belül - tájékoztatást nyújt az államháztartásért felelős miniszter részére.

A kiotói egység értékesítésére kötött szerződés52

21. § (1)53 Ha az államháztartásért felelős miniszter a Vevő vételi ajánlatát az adott piaci viszonyok között elérhető legmagasabb ár és a 20. § (1) bekezdésében foglalt szempontok alapján elfogadja, megköti a kiotói egység átruházására vonatkozó szerződést.

(2)54 A kiotói egység az ellenértékének pénzügyi teljesítése időpontjával ruházható át a Vevőre.

(3)55 A pénzügyi teljesítést követő 30 napon belül az államháztartásért felelős miniszter tájékoztatja a minisztert:

a) az értékesítés tényéről,

b) az értékesített kiotói egységek mennyiségéről, és

c) a kiotói egység vételáráról.

(4)56 A miniszter az államháztartásért felelős minisztert - annak kérésére - tájékoztatja az Éhvt. 10. § (3) bekezdésével összhangban az értékesítésből befolyt vételár felhasználásával kapcsolatosan kidolgozott javaslatáról.

IV. ZÖLD BERUHÁZÁSI RENDSZER

A Zöld Beruházási Rendszer célja

22-26. §57

27. §58

Pályázati feltételek

28-35. §59

V. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

36. § (1) Ez a rendelet - a 11. §-a (2) bekezdésének, valamint a 13. §-a (2) bekezdésének a kivételével - 2008. január 1-jén lép hatályba, és rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(2)60 E rendelet 11. §-ának (2) bekezdése, valamint 13. §-ának (2) bekezdése Magyarország területén megvalósuló együttes végrehajtás hitelesítőire vonatkozó jogszabály hatálybalépésének napján61 lép hatályba.62

(3) Az e rendelet hatálybalépése előtt kiadott Jóváhagyó Nyilatkozattal rendelkező Szállítónak a rendelet hatálybalépését követő két hónapon belül be kell nyújtania az Átvevővel kötött kibocsátás-csökkentés értékesítési szerződést. Ennek elmaradása esetén, továbbá ha a rendelet hatálybalépése után kötött szerződés nem felel meg a 12. § (2) bekezdése szerinti feltételeknek, a Jóváhagyó Nyilatkozatot a miniszter visszavonja.

(4)63 Magyarország területén közvetlen vagy közvetett kettős elszámolású kibocsátás-csökkentést megvalósító együttes végrehajtási projekt 2012. december 31-ét követően megvalósuló kibocsátás-csökkentése után nem adható ki kibocsátás-csökkentési egység, illetve ilyen projekt 2012. december 31-ét követően nem engedélyezhető.

(4a)64 Ez a rendelet az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének létrehozásáról szóló 2003/87/EK irányelvnek a Kiotói Jegyzőkönyv projekt-mechanizmusára tekintettel történő módosításáról szóló, 2004. október 27-i 2004/101/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 1-2. cikkének való megfelelést szolgálja.

(5)65 Ez a rendelet

a) a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek megfelelően a kiotói jegyzőkönyvben meghatározott projekttevékenységek esetében a kibocsátási egységek Közösségen belüli kereskedelmi rendszere szerint történő üvegházhatást okozó gázkibocsátás-csökkentések kétszeres elszámolásának elkerüléséről szóló, 2006. november 13-i 2006/780/EK bizottsági határozat 1., 2. és 5. cikkei,

b)66 a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, valamint a 280/2004/EK és a 406/2009/EK európai parlamenti és tanácsi határozat szerinti uniós kibocsátásiegység-forgalmi jegyzék létrehozásáról, továbbá a 920/2010/EU és az 1193/2011/EU bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. május 2-i 389/2013/EU bizottsági rendelet,

c)67 a 2003/87/EK irányelvnek az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének a légi közlekedésre történő kiterjesztése céljából történő módosításáról szóló, 2008. november 19-i 2008/101/EK európai parlament és tanácsi irányelv

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

37. §68 Ez a rendelet

a) a Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2006. december 15-i 1998/2006/EK bizottsági rendelet,

b) a vasúti és közúti személyszállítási közszolgáltatásról, valamint az 1191/69/EGK és az 1107/70/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2007. október 23-i 1370/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, és

c) a Szerződés 87. és 88. cikke alkalmazásában a támogatások bizonyos fajtáinak a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló, 2008. augusztus 6-i 800/2008/EK bizottsági rendelet 21. és 23. cikke

hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.

1. melléklet a 323/2007. (XII. 11.) Korm. rendelethez69

A forgalmi jegyzékhez kapcsolódó számlavezetési díj megállapítása

1. A 8. § (1) bekezdés szerinti számlavezetési díj mértéke és alapja

Sorszám
(fő)/alszám
A forgalmi jegyzékhez kapcsolódó számlák
(kiotói egység mennyiség/év)
A számlavezetési díj mértéke
(Ft/év)

1. Üzemeltetői és személyi számla

1.1. -10 000 20 000

1.2. 10 001-100 000 61 000

1.3. 100 001-1 000 000 142 000

1.4. 1 000 001-3 000 000 285 000

1.5. 3 000 001 felett 610 000

2. A 8. § (1) bekezdés szerinti számlavezetési díj alapja

A díjfizetés alapja a tárgyévet megelőző év során a számlára beérkező kibocsátás-csökkentési egységek és igazolt kibocsátás-csökkentési egységek együttes mennyisége.

2. melléklet a 323/2007. (XII. 11.) Korm. rendelethez

A Projektleírás tartalmi követelményei

1. Általános információk

1.1. A projekt tárgya,

1.2. A kivitelezés helye,

1.3. A Szállítóra vonatkozó adatok: neve, székhelye, címe, telefonszáma és elektronikus levélcíme,

1.4. A Szállító által kijelölt kapcsolattartó neve, címe, telefonszáma és elektronikus levélcíme,

1.5. A projekt megvalósításának (ezen belül a beruházás végrehajtásának) ütemezése.

2. A technológiai és pénzügyi információk

2.1. Az alkalmazott technológia rövid leírása,

2.2. A projekt előzetes finanszírozási terve.

3. A kibocsátás-csökkentés forrása és várható mértéke

3.1. A környezetvédelmi és pénzügyi addicionalitás oka, az erre vonatkozó előzetes számítások, a jogi addicionalitás oka és a kibocsátás forrásai,

3.2. A várható kibocsátás-csökkentés mértéke,

3.3. A 10. § (7) bekezdésének k) pontja szerinti projektek esetében a projekt teljes életciklusára (az erdőtelepítéstől az erdő faállományának kitermelését követő feldolgozási folyamat végéig) vonatkozóan a kibocsátási értékeket bemutató előzetes számítások.

4. A monitoring koncepció

A monitoring eljárás főbb elemei.

5. A környezeti hatásbecslés

A projekt előzetesen becsült környezeti hatásai, valamint a környezeti hatáselemzés terén követni szándékozott folyamat.

6. A társadalmi konzultációk várható folyamata

A projektberuházás előkészítése során lefolytatni szándékozott társadalmi párbeszéd folyamata, különösen:

6.1. A projektre vonatkozó információk közzétételére és a projektdokumentációba történő betekintési lehetőség biztosítására vonatkozó szabályok,

6.2. A tervezett közmeghallgatás vagy a lakosság tájékoztatása érdekében tervezett egyéb intézkedések.

7. Rövid, közérthető összefoglaló:

a) a tevékenység lényegének ismertetése,

b) a környezeti hatások becslése,

c) előzetes intézkedési terv a környezetterhelés megelőzéséről és csökkentéséről.

3. melléklet a 323/2007. (XII. 11.) Korm. rendelethez

A Tervdokumentum tartalmi követelményei

1. Általános információk

1.1. A projekt tárgya,

1.2. A kivitelezés helye,

1.3. A Szállítóra vonatkozó adatok: neve, székhelye, címe, telefonszáma és elektronikus levélcíme,

1.4. A Szállító által kijelölt kapcsolattartó neve, címe, telefonszáma és elektronikus levélcíme,

1.5. A projekt megvalósításának (ezen belül a beruházás végrehajtásának) ütemezése.

2. Technológiai és pénzügyi információk

Az alkalmazott technológia bemutatása és a projekt pénzügyi terve.

3. Alapvonal tanulmány, mely különösen az alábbi részekre terjed ki:

3.1. Addicionalitás igazolása: annak részletes számításokkal történő bemutatása, hogy a projekt keretében megvalósuló fejlesztés/beruházás megfelel a környezetvédelmi és a pénzügyi addicionalitás követelményének, illetve a jogi addicionalitás igazolása;

A 10. § (7) bekezdésének k) pontja szerinti projektek esetében a projekt teljes életciklusára (az erdőtelepítéstől az erdő faállományának kitermelését követő feldolgozási folyamat végéig) vonatkozóan a kibocsátási értékeket bemutató részletes számítások;

3.2. Kibocsátási alapszint: a kibocsátási alapszint meghatározása, az ehhez alkalmazott módszer bemutatása és igazolása; az alapszint az adott együttes végrehajtási projekt megvalósítása nélküli kibocsátási érték becslése, amely viszonyítási alapként szolgál a projekt által elért kibocsátás-csökkentés meghatározására;

3.3. Kibocsátás-csökkentés: a projekt végrehajtásával létrehozandó kibocsátás-csökkentés mennyisége (tonna CO2 eq./év); a kibocsátás-csökkentés költség-hatékonyságának megadása, elemzése.

4. Hitelesítési tanulmány

A Tervdokumentum Hitelesítői Jelentés.

5. Nyomon követési (monitoring) terv

A projekt végrehajtásának nyomon követésére vonatkozó terv, amely magában foglalja a miniszter számára adandó információk, jelentések szolgáltatását is.

6. Hatáselemzés

A környezeti hatáselemzés eredménye, illetve környezeti hatásvizsgálatra kötelezett projekt esetén a környezeti hatásvizsgálat eredménye, beleértve a projektnek betudhatóan, a projekt keretein kívül esetlegesen bekövetkező kibocsátás-változás feltárását; a projekt helyi/térségi fejlesztési hatásai és foglalkoztatottsággal, munkaerővel vagy más lényeges gazdaságpolitikai területtel kapcsolatos vonatkozásai. A környezeti hatáselemzésnek ki kell térnie a projekt keretében megvalósuló tevékenységek egyéb - nem csak az üvegházhatású gázok nettó kibocsátásának a projekt által célul kitűzött nettó csökkentését jelentő - környezeti hatásaira.

7. Társadalmi konzultációk összefoglalása

A projekt előkészítése során lefolytatott társadalmi párbeszéd összefoglalója, különösen:

7.1. A projektre vonatkozó információk közzétételére és a projektdokumentációba történő betekintési lehetőség biztosítására vonatkozó tájékoztató,

7.2. A megtartott közmeghallgatás vagy a lakosság tájékoztatása érdekében megtett egyéb intézkedések ismertetése,

7.3. Az érintettektől beérkezett vélemények összefoglalása, a vélemények figyelembevételének jelzése, vélemények elutasításának indokolása.

8. Közérthető összefoglaló

a) a tevékenység lényegének ismertetése,

b) a hatásfolyamatok és a hatásterületek bemutatása,

c) a környezeti hatások becslése, értékelése,

d) a környezetterhelés megelőzésére, illetőleg csökkentésére alkalmas tervezett vagy megtett intézkedések bemutatása,

e) a környezeti állapotváltozások által érintett emberek egészségi állapotában, életminőségében és életmódjában várható változások,

f) a környezet és az emberi egészség védelmére foganatosítandó intézkedések.

4. melléklet a 323/2007. (XII. 11.) Korm. rendelethez

A jóváhagyott együttes végrehajtási projektek megvalósításáról és működtetéséről szóló éves jelentés tartalmi követelményei

1. Általános információk

1.1. A projekt tárgya,

1.2. A kivitelezés helye,

1.3. A Szállítóra vonatkozó adatok: neve, székhelye, címe, telefonszáma és elektronikus levélcíme,

1.4. A Szállító által kijelölt kapcsolattartó neve, címe, telefonszáma és elektronikus levélcíme,

1.5. A jelentés tárgyául szolgáló időszak.

2. Az alapvonalra vonatkozó információk

2.1. A Tervdokumentumban ismertetett kibocsátási alapszint (változás esetén a változás részletes bemutatása és magyarázata).

3. A projekt kibocsátásai

3.1. A projekthatárok bemutatása: a tárgyidőszakbeli kibocsátásokba beleszámított kibocsátástípusok,

3.2. A projekt kibocsátásai az alátámasztó számítások részletes bemutatásával,

3.3.70 Közvetett hatás a kibocsátási szintre: az üvegházhatású gázok kibocsátási szintjében a projekt határain kívül a projektnek betudhatóan létrejövő nettó változás (leakage).

4. A projekt által a tárgyidőszakban elért kibocsátás-csökkenés

4.1. A tárgyidőszakban elért nettó kibocsátás-csökkenés mennyisége (tonna CO2 eq./év),

4.2. A megvalósítás időterve a tárgyidőszakot követő időszakokra.

5. Az alkalmazott technológia bemutatása

5.1. Beépített berendezések és műszaki adatok összefoglalása,

5.2. A Tervdokumentumhoz képest bekövetkező változások részletes ismertetése,

5.3. Műszaki dokumentáció (teljesítménymérések eredményei és jegyzőkönyvei).

6. Pénzügyi beszámoló

6.1. A tárgyidőszak beruházási és működési költségei,

6.2. A tárgyidőszakban igénybe vett állami, önkormányzati, európai uniós vagy egyéb forrásból származó támogatások, annak igazolásával, hogy a projekt továbbra is megfelel a pénzügyi addicionalitás követelményének.

7. Hitelesítési tanulmány

Az Együttes Végrehajtási Projekt Hitelesítői Jelentés.

8. A tárgyévben tartott belső auditok eredményei

Az eredmények bemutatása.

9. Egyéb környezeti hatások

Az egyéb környezeti hatások bemutatása, az arról készült, más hatóságok részére benyújtandó jelentésekre való hivatkozással.

10. Rövid, közérthető összefoglaló

10.1. Kibocsátási alapvonal, projekthatárok, alkalmazott technológia,

10.2. A tárgyidőszakban elért kibocsátás-csökkentés.

5-6. melléklet a 323/2007. (XII. 11.) Korm. rendelethez71

7-9. melléklet a 323/2007. (XII. 11.) Korm. rendelethez72



1  Módosította: 528/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 15. § (3) a).


2  Módosítva: 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 244. § a) alapján.


3  Megállapította: 121/2009. (VI. 11.) Korm. rendelet 1. §. Hatályos: 2009. VI. 12-től.


4  Hatályon kívül helyezte: 131/2015. (V. 27.) Korm. rendelet 4. §. Hatálytalan: 2015. VI. 12-től.


5  Hatályon kívül helyezte: 131/2015. (V. 27.) Korm. rendelet 4. §. Hatálytalan: 2015. VI. 12-től.


6  Hatályon kívül helyezte: 131/2015. (V. 27.) Korm. rendelet 4. §. Hatálytalan: 2015. VI. 12-től.


7  Megállapította: 101/2015. (IV. 20.) Korm. rendelet 1. §. Hatályos: 2015. V. 6-tól.


8  Megállapította: 101/2015. (IV. 20.) Korm. rendelet 1. §. Hatályos: 2015. V. 6-tól.


9  Hatályon kívül helyezte: 131/2015. (V. 27.) Korm. rendelet 4. §. Hatálytalan: 2015. VI. 12-től.


10  Hatályon kívül helyezte: 131/2015. (V. 27.) Korm. rendelet 4. §. Hatálytalan: 2015. VI. 12-től.


11  Megállapította: 410/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet 25. § (2). Módosította: 528/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) a).


12  Hatályon kívül helyezte: 131/2015. (V. 27.) Korm. rendelet 4. §. Hatálytalan: 2015. VI. 12-től.


13  Módosította: 280/2009. (XII. 11.) Korm. rendelet 2. §.


14  Hatályon kívül helyezte: 410/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet 33. § b). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


15  Megállapította: 410/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet 26. §. Hatályos: 2013. I. 1-től.


16  Módosította: 528/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 15. § (3) b).


17  Megállapította: 410/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet 27. §. Hatályos: 2013. I. 1-től.


18  Módosította: 528/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 15. § (3) c).


19  Módosította: 528/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 15. § (3) d).


20  Módosította: 225/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 8. § a).


21  Beiktatta: 410/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet 27. §. Módosította: 528/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) b).


22  Beiktatta: 410/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet 27. §. Hatályos: 2013. I. 1-től.


23  Módosította: 528/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) c).


24  Módosította: 528/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 15. § (4) b).


25  Megállapította: 131/2015. (V. 27.) Korm. rendelet 1. §. Hatályos: 2015. VI. 12-től.


26  Megállapította: 410/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet 28. §. Hatályos: 2013. I. 1-től.


27  Módosította: 304/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 31. § a).


28  Megállapította: 410/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet 29. § (1). Hatályos: 2013. I. 1-től.


29  Módosította: 362/2010. (XII. 30.) Korm. rendelet 14. § (1), 225/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 8. § b).


30  Hatályon kívül helyezte: 410/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet 33. § b). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


31  Megállapította: 163/2009. (VIII. 6.) Korm. rendelet 9. § (1). Hatályos: 2009. VIII. 7-től.


32  Megállapította: 121/2009. (VI. 11.) Korm. rendelet 2. §. Hatályos: 2009. VI. 12-től.


33  Megállapította: 410/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet 29. § (2). Hatályos: 2013. I. 1-től.


34  Módosította: 362/2010. (XII. 30.) Korm. rendelet 14. § (2).


35  Megállapította: 121/2009. (VI. 11.) Korm. rendelet 3. §. Hatályos: 2009. VI. 12-től.


36  Beiktatta: 410/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet 30. §. Hatályos: 2013. I. 1-től.


37  Beiktatta: 121/2009. (VI. 11.) Korm. rendelet 4. §. Hatályos: 2009. VI. 12-től.


38  Módosította: 304/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 31. § a).


39  Módosította: 304/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 31. § a).


40  Megállapította: 329/2013. (IX. 3.) Korm. rendelet 1. §. Hatályos: 2013. IX. 15-től.


41  Megállapította: 225/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 5. §. Hatályos: 2014. IX. 5-től.


42  Megállapította: 225/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 5. §. Hatályos: 2014. IX. 5-től.


43  Módosította: 304/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 31. § a).


44  Hatályon kívül helyezte: 410/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet 33. § b). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


45  Hatályon kívül helyezte: 121/2009. (VI. 11.) Korm. rendelet 20. § (2) a). Hatálytalan: 2009. VI. 12-től.


46  Az alcím címét megállapította: 131/2015. (V. 27.) Korm. rendelet 2. §. Hatályos: 2015. VI. 12-től.


47  Megállapította: 225/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 6. §. Hatályos: 2014. IX. 5-től.


48  Beiktatta: 131/2015. (V. 27.) Korm. rendelet 3. §. Hatályos: 2015. VI. 12-től.


49  Beiktatta: 131/2015. (V. 27.) Korm. rendelet 3. §. Hatályos: 2015. VI. 12-től.


50  Beiktatta: 131/2015. (V. 27.) Korm. rendelet 3. §. Hatályos: 2015. VI. 12-től.


51  Beiktatta: 131/2015. (V. 27.) Korm. rendelet 3. §. Hatályos: 2015. VI. 12-től.


52  Módosította: 280/2009. (XII. 11.) Korm. rendelet 2. §.


53  Megállapította: 225/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 7. § (1). Hatályos: 2014. IX. 5-től.


54  Módosította: 280/2009. (XII. 11.) Korm. rendelet 2. §.


55  Megállapította: 225/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 7. § (2). Hatályos: 2014. IX. 5-től.


56  Beiktatta: 225/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 7. § (3). Hatályos: 2014. IX. 5-től.


57  Hatályon kívül helyezte: 131/2015. (V. 27.) Korm. rendelet 4. §. Hatálytalan: 2015. VI. 12-től.


58  A korábbi alcímmel együtt hatályon kívül helyezte: 121/2009. (VI. 11.) Korm. rendelet 20. § (2) a). Hatálytalan: 2009. VI. 12-től.


59  Hatályon kívül helyezte: 131/2015. (V. 27.) Korm. rendelet 4. §. Hatálytalan: 2015. VI. 12-től.


60  Módosította: 304/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 31. § b).


61  2009. II. 18.


62  Lásd: 1/2009. (II. 10.) KvVM rendelet 28. § (1).


63  Megállapította: 410/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet 31. §. Hatályos: 2013. I. 1-től.


64  Megállapította: 410/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet 31. §. Hatályos: 2013. I. 1-től.


65  Megállapította: 410/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet 31. §. Hatályos: 2013. I. 1-től.


66  Megállapította: 528/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 15. § (1). Hatályos: 2014. I. 1-től.


67  Beiktatta: 101/2015. (IV. 20.) Korm. rendelet 2. §. Hatályos: 2015. V. 6-tól.


68  Beiktatta: 361/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 3. §. Hatályos: 2012. XII. 18-tól.


69  Módosította: 528/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 15. § (4) a).


70  Módosítva: 121/2009. (VI. 11.) Korm. rendelet 20. § (1) e) alapján.


71  Hatályon kívül helyezte: 131/2015. (V. 27.) Korm. rendelet 4. §. Hatálytalan: 2015. VI. 12-től.


72  Hatályon kívül helyezte: 121/2009. (VI. 11.) Korm. rendelet 20. § (2) b). Hatálytalan: 2009. VI. 12-től.



A net.jogtar.hu oldal teljes egészében szerzői jogvédelem alatt áll. - Copyright Wolters Kluwer Kft. 2013. Minden jog fenntartva!