A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota. Váltás a jogszabály következő időállapotára (2024.IV.1. -)
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelet

a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések köréről, az e tevékenységekre vonatkozó rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, felhasználásának rendjéről és az ellenőrzésben történő közreműködés feltételeiről

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés a) pontjának 5., 20., 21. és 22. alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében a Kormány a következőket rendeli el:

1. § (1) *  A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) 21. § (1) bekezdésében foglaltak alapján – a 2–8/A. §-ban hivatkozott rendelkezések megsértése esetén – a gépjármű üzemben tartójával, illetve a Kkt. 21/A. § (2) bekezdésében meghatározott esetben a gépjárművet használatra átvevő személlyel (a továbbiakban együtt: gépjármű üzemeltető) szemben az e rendeletben meghatározott összegű közigazgatási bírságot kell kiszabni.

(2) E rendelet alkalmazásában üzemben tartó – kivéve, ha üzembentartói jog változását tartalmazó okirat ennek ellenkezőjét igazolja – a gépjárműnek a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvény alapján vezetett nyilvántartásba bejegyzett üzemben tartója, vagy a telephely szerinti ország hatósága által kibocsátott okiratba (forgalmi engedély) bejegyzett üzemben tartója.

(3) *  A 2–8/A. § alapján lefolytatott közigazgatási hatósági eljárásban a cselekvőképességében bármely ügycsoport tekintetében korlátozott személyt is megilleti az eljárási képesség.

2. § (1) A Kkt. 21. §-a (1) bekezdésének a) pontjához kapcsolódóan a gépjármű üzemeltetője az 1. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni, ha a gépjárművel a megengedett legnagyobb sebességet túllépték (a továbbiakban: sebességtúllépés).

(2) *  Nem kell megfizetnie a gépjármű üzemeltetőnek az (1) bekezdés szerinti bírságot, ha vele szemben ugyanarra az időre vonatkozó átlagsebesség megállapítása alapján sebességtúllépés miatt szabtak ki azonos vagy nagyobb összegű bírságot, és a bírságot megfizette.

(3) *  Csak a már megfizetett bírság és az újonnan kiszabott bírságösszeg közötti különbséget kell megfizetnie a gépjármű üzemeltetőnek, ha vele szemben ugyanarra az időre vonatkozó átlagsebesség megállapítása alapján sebességtúllépés miatt szabtak ki kisebb összegű bírságot.

3. § A Kkt. 21. § (1) bekezdés b) pontjához kapcsolódóan a gépjármű üzemeltetője a 2. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az abban hivatkozott jogszabályi rendelkezés megsértése esetében.

4. § A Kkt. 21. § (1) bekezdés c) pontjához kapcsolódóan a gépjármű üzemeltetője a 3. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az abban hivatkozott jogszabályi rendelkezés megsértése esetében.

5. § *  (1) A Kkt. 21. § (1) bekezdés d) és i) pontjához kapcsolódóan a gépjármű üzemben tartója a 4. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az abban hivatkozott jogszabályi rendelkezés megsértése esetén.

(2) A jármű üzemben tartójával szemben az (1) bekezdés szerinti bírság ugyanazon járművel elkövetett, a Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer keretében végzett ellenőrzés alapján az első szabályszegéstől számított nyolc órás időszakon belül megállapított szabályszegések miatt összesen egy alkalommal, a nyolc órás időszakon belül a legmagasabb bírságösszeggel sújtható szabályszegés miatt szabható ki.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott nyolc órás időszak az első észlelt szabályszegéstől számított nyolc óra elteltét követő első szabályszegés megállapításának időpontjában indul újra.

(4) *  A (2) és a (3) bekezdésben foglalt rendelkezések nem alkalmazhatóak abban az esetben, ha a jogsértés észlelését követően

a) a Kkt. 20. § (1) bekezdés h) pontja szerinti, a közúti járművek közúti közlekedésben való részvételéhez előírt, megengedett legnagyobb össztömegre, tengelyterhelésre vonatkozó rendelkezésekkel összefüggő közigazgatási bírság kiszabására irányuló eljárásra okot adó szabályszegés megállapítására helyszíni ellenőrzés keretében került sor, vagy

b) az ellenőrzésre jogosult szerv helyszíni ellenőrzés keretében a Kkt. 21. § (1) bekezdés d) pontja szerinti jogsértéssel összefüggésben a Kkt. 20. § (16) bekezdése szerint jár el.

(4a) *  A (4) bekezdés a)–b) pontjában meghatározott cselekményeket követően elkövetett jogsértés esetén a közigazgatási bírság újra kiszabható.

(5) Járműszerelvény esetén az ahhoz tartozó járművekre vonatkozóan külön bírság nem szabható ki.

(6) Ha több tengely vagy tengelycsoport túlterhelt, a legmagasabb túllépésre vonatkozó bírságtételt kell figyelembe venni. Ha egyszerre áll fenn a megengedett legnagyobb össztömeg túllépése és a tengely- vagy tengelycsoport-túlterhelés, az ezekre vonatkozó bírságtételek összeadódnak.

(7) *  Nem szabható ki a megengedett legnagyobb össztömeg túllépésére vonatkozó, az (1) bekezdésben meghatározott bírság, ha a meghatározott össztömeget, tengelyterhelést, tengelycsoport-terhelést és méretet meghaladó járművek közlekedéséről szóló 36/2017. (IX. 18.) NFM rendelet 2. § (1) bekezdés a) pont af) alpontjában meghatározott jármű megengedett legnagyobb össztömeg túllépése 2018. június 30. napjáig elkövetett jogsértések esetén nem haladja meg a 2%-ot, 2018. július 1. napjától 2018. december 31. napjáig elkövetett jogsértések esetén nem haladja meg az 1%-ot.

(8) *  Nem szabható ki az (1) bekezdés szerinti bírság, ha ugyanazon járművel vagy járműszerelvénnyel történő közlekedés során a jogsértés észlelését követő két óra időtartamon belül ugyanazon – a Kkt. 20. § (1) bekezdés h) pontja szerinti – szabályszegés megállapítására helyszíni ellenőrzés keretében került sor.

6. § A Kkt. 21. § (1) bekezdés e) pontjához kapcsolódóan a gépjármű üzemeltetője az 5. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az abban hivatkozott jogszabályi rendelkezés megsértése esetében.

7. § A Kkt. 21. § (1) bekezdés f) pontjához kapcsolódóan a gépjármű üzemeltetője a 6. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az abban hivatkozott jogszabályi rendelkezés megsértése esetében.

8. § A Kkt. 21. § (1) bekezdés g) pontjához kapcsolódóan a gépjármű üzemeltetője a 7. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az abban hivatkozott jogszabályi rendelkezés megsértése esetében.

8/A. § *  (1) *  A Kkt. 21. § (1) bekezdés h) pontjához kapcsolódóan a gépjármű üzemeltetője a 9. mellékletben meghatározott jogszabályi rendelkezés megsértése esetén járműkategória, és az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvény (a továbbiakban: ED törvény) 2. § 17. pontjában meghatározott útdíjjal kapcsolatos elektronikus rendszer (a továbbiakban: UD rendszer) észlelése által a 9. mellékletben meghatározott időszakban megállapított jogosulatlan úthasználat alapján meghatározott összegű közigazgatási bírságot köteles fizetni. Több időszakot érintő megállapítás (észlelés) esetén a magasabb bírságösszeget kell megfizetni.

(2) *  A gépjármű üzemeltetőjével szemben az (1) bekezdés szerinti bírság ugyanazon gépjárművel történő jogosulatlan úthasználat miatt nem szabható ki ismételten, ha ezen gépjárművel történő jogosulatlan úthasználat első alkalommal történő észlelése óta nyolc óra nem telt el.

(3) *  Nem szabható ki újabb közigazgatási bírság, ha a gépjárművet használatra átvevő személlyel szemben jogosulatlan úthasználat megállapítása miatt közigazgatási eljárás indult, az eljárás alapjául szolgáló jogosulatlan úthasználat észlelését követő két órán belül.

8/B. § *  (1) Ha a Kkt. 21. §-ában meghatározott közigazgatási bírságot a járművezetővel szemben szabják ki, és ahhoz a külön jogszabály előéleti pontot rendel, arról az ügyfelet a határozatban tájékoztatni kell.

(2) Ha a megengedett legnagyobb sebességre, a vasúti átjárón való áthaladásra, a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék jelzéseire, a megengedett legnagyobb össztömeget vagy tengelyterhelést meghaladó járművek közúti közlekedésére, az autópálya leállósávjának igénybevételére, a behajtási tilalomra, a korlátozott övezetre (zóna) és a kötelező haladási irányra, az útdíjköteles útszakaszok használatáért fizetendő, megtett úttal arányos útdíjra vonatkozó rendelkezések megsértője a helyszíni ellenőrzés során vagy az eljárás során a (3) bekezdés szerint vagy egyéb módon ismertté vált, akkor az 1–6. és 9. mellékletben meghatározott, a Kkt. 21. § (2) bekezdése szerinti bírság nem szabható ki.

(3) Ha a (2) bekezdésben meghatározott szabályszegések elkövetése miatt a Kkt. 21. § (2) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági eljárás indult, és

a) a Kkt. 21/A. § (2) bekezdése szerinti, a Kkt. 21/A. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelő tartalmú közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt adatok alapján, vagy

b) az üzemben tartónak a hatóság előtt vagy a hatóság felé tett nyilatkozata alapján

megállapítható, hogy a járművezető személye maga a használatba vevő, illetve az üzemben tartó, a 9. § (2) bekezdés a) pontjában megjelölt hatóság, – ha az eljárás a Kkt. 21. § (1) bekezdés d) vagy i) pontja miatt indult, a közlekedési hatóság – a szabályszegés elkövetése miatt a járművezetővel szemben a közúti árufuvarozáshoz, személyszállításhoz és a közúti közlekedéshez kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, valamint a bírságolással összefüggő hatósági feladatokról szóló kormányrendeletben meghatározott bírságot szabja ki.

(4) A Kkt. 21. § (1) bekezdésében – a Kkt. 21. § (1) bekezdés d), h) és i) pontja kivételével – meghatározott, a gépjárműről és annak hatósági jelzéséről felvételt készítő eszközre vonatkozó követelményekről szóló miniszteri rendelet szerinti technikai eszközzel rögzített szabályszegés miatti közigazgatási hatóság eljárást az ismertté vált járművezetővel szemben csak akkor lehet megindítani vagy lefolytatni, ha ugyanazon jogsértés miatt vele szemben a Kkt. 20. §-a alapján közigazgatási bírságot nem szabtak ki.

(5) A Kkt. 21. § (1) bekezdés h) pontjában meghatározott szabályszegés esetében az ED törvényben meghatározott UD rendszer üzemeltetője által a bírság kiszabására jogosult hatóságnak átadott adatok alapján közigazgatási hatóság eljárást az ismertté vált járművezetővel szemben csak akkor lehet megindítani vagy lefolytatni, ha ugyanazon jogsértés miatt vele szemben a Kkt. 20. §-a alapján közigazgatási bírságot nem szabtak ki.

(6) A Kkt. 21. § (1) bekezdés d) vagy i) pontjában meghatározott szabályszegés esetében az ED törvényben meghatározott UD rendszer üzemeltetője által a bírság kiszabására jogosult hatóságnak átadott adatok alapján közigazgatási hatóság eljárást a jogsértés ismertté vált elkövetőjével szemben csak akkor lehet megindítani vagy lefolytatni, ha ugyanazon jogsértés miatt vele szemben a Kkt. 20. §-a alapján közigazgatási bírságot nem szabtak ki. Jelen bekezdés értelmében ugyanazon jogsértés alatt ugyanazt az észlelést kell érteni.

9. § *  (1) *  A Kormány a Kkt. 21. § (1) bekezdés a)–c) pontja és e)–h) pontja szerinti bírságolással kapcsolatos eljárás lefolytatására az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervet (a továbbiakban: Rendőrség), a Kkt. 21. § (1) bekezdés d) és i) pontja szerinti bírságolással kapcsolatos eljárás lefolytatására a közlekedési hatóságot jelöli ki.

(2) *  A Kkt. 21. § (1) bekezdés a)–c) és e)–h) pontja szerinti bírságolással kapcsolatos

a) első fokú eljárás lefolytatására

aa) *  a Vas vármegyei rendőrfőkapitány Baranya vármegye, Győr-Moson-Sopron vármegye, Fejér vármegye, Komárom-Esztergom vármegye, Somogy vármegye, Tolna vármegye, Vas vármegye, Veszprém vármegye és Zala vármegye, valamint Budapest,

ab) *  a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei rendőrfőkapitány Bács-Kiskun vármegye, Békés vármegye, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Csongrád-Csanád vármegye, Hajdú-Bihar vármegye, Heves vármegye, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nógrád vármegye és Pest vármegye

területén elkövetett jogsértések esetében rendelkezik illetékességgel;

b) másodfokú eljárás lefolytatására országos illetékességgel a budapesti rendőrfőkapitány rendelkezik hatáskörrel.

(2a) * 

(3) *  A bírságolással kapcsolatos eljárás során az ügyfél részére az eljárás irataiba való betekintés lehetőségét az 5. §-ban meghatározott bírságolási eljárás során az eljáró közlekedési hatóság, míg a 2–4. § és 6–8/A. §-ban meghatározott jogszabályi rendelkezések megsértése esetén az ügyfél lakó- vagy tartózkodási helye, ennek hiányában szálláshelye, illetve székhelye, telephelye, fióktelepe szerint illetékes rendőrkapitányság biztosítja. Az iratbetekintés keretében az ügyfél a jogszabályi rendelkezések megsértését igazoló képfelvételeket elektronikusan, azonosítást követően is megtekintheti.

(4) *  A Kkt. 21. §-a szerinti bírságolással kapcsolatos eljárásban az ügyfelet az eljárás megindításáról nem kell értesíteni. A határozat kiküldésekor azonban az ügyfelet tájékoztatni kell arról, hogy 8 napon belül bizonyítási indítványt terjeszthet elő, valamint élhet a Kkt. 21/A. §-ában meghatározott kimentés lehetőségével. Ha az ügyfél ezt a jogát nem gyakorolja, a határozat kézbesítéséhez fűződő jogkövetkezmények a határidő lejártát követő naptól állnak be.

(5) *  Ha a Kkt. 21/B. § (2) bekezdésében meghatározott szabályszegést a 2015/413/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvet vagy a 2019/520/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvet átültető más tagállamban bejegyzett gépjárművel követték el, a jogszabályban meghatározott tájékoztató levélben kell felhívni a gépjármű üzemben tartójának figyelmét, hogy 15 napon belül terjeszthet elő bizonyítási indítványt, valamint élhet a Kkt. 21/A. §-ában meghatározott kimentés lehetőségével, amelyhez csatolni kell a válasznyomtatványt is.

(6) *  Az eljárás során az ügyfelet az eljáró hatóság legfeljebb két alkalommal hívhatja fel hiánypótlásra.

(7) *  A kiszabott közigazgatási bírság megfizetésére az első fokon eljárt hatóság részletekben történő teljesítést is megállapíthat.

(8) *  A kötelezett a teljesítési határidő lejárta előtt benyújtott kérelmében, annak igazolásával kérheti a pénzfizetési kötelezettség teljesítésére halasztás vagy a részletekben történő teljesítés (a továbbiakban együtt: fizetési kedvezmény) engedélyezését, hogy rajta kívül álló ok lehetetlenné teszi a határidőre való teljesítést, vagy az számára aránytalan nehézséget jelentene.

(9) *  A határidő lejárta után az ügyfél – feltéve, hogy a végrehajtást még nem indították meg – a (8) bekezdésben meghatározott okból igazolási kérelem egyidejű benyújtásával kérhet fizetési kedvezményt. Ha a hatóság elutasítja az igazolási kérelmet és a fizetési kedvezmény iránti kérelmet, egyidejűleg rendelkezik a végrehajtás foganatosításáról.

9/A. § *  Az 5. § alapján kiszabott bírság összegét a bírságot kiszabó döntés véglegessé válásától számított 30 napon belül a 10032000–00003582–09060096 számú közlekedési hatóság központosított bevételek számla Magyar Államkincstári számlaszámára kell megfizetni.

10. § *  A 2–4. §, valamint a 6–8/A. § alapján kiszabott közigazgatási bírság összegét a bírságot kiszabó döntés véglegessé válásától számított 30 napon belül az Országos Rendőr-főkapitányság ORFK Központosított bírságbevételek megnevezésű, 10032000–01040061–00000000 számú, Magyar Államkincstárnál vezetett központosított beszedési számlára kell befizetni.

10/A. § *  Az út használatért díjszedésre, illetve a díjfizetés ellenőrzésére jogosult szerv vagy szervezet és – az általa kezelt közutakon – a Kkt. 33. § (1) bekezdés és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (4) bekezdés 1. pontja szerinti közút kezelője (a továbbiakban együtt: a közút kezelője), valamint a Rendőrség a 2–4. §-ban, valamint a 6–8. §-ban meghatározott jogszabályi rendelkezések megsértését igazoló képfelvételek készítésére, továbbítására vonatkozó részletes követelményeket együttműködési megállapodásban határozza meg. A Rendőrség nevében a közút kezelőjével az együttműködési megállapodást az országos rendőrfőkapitány köti meg.

11. § *  (1) * 

(2) * 

(3)–(5) * 

12. § (1) *  A 2–4. §-ban, valamint a 6–8. §-ban meghatározott jogszabályi rendelkezések megsértését igazoló képfelvételek készítésére, továbbítására a Kkt. 33. § (2) bekezdés alapján a Rendőrség, továbbá a közút kezelője – írásba foglalt vállalkozási szerződés alapján – közreműködőt is igénybe vehet.

(2) *  Közreműködőként olyan jogi személy és egyéni vállalkozó vehető igénybe, amely

a) rendelkezik:

aa) a gépjárműről és annak hatósági jelzéséről felvételt készítő eszközre vonatkozó követelményekről szóló külön jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő eszközökkel és a használatukhoz meghatározott feltételekkel, és

ab) az MSZ EN ISO 9001:2001 számú szabvány szerinti vagy ezzel egyenértékű minősítéssel, és

ac) a tevékenységével összefüggésben felelősségbiztosítással, és

ad) az (1) bekezdésben meghatározott szerv által kiadott képfelvétel készítési jogosultsággal, és

b) *  az adózás rendjéről szóló törvény szerint – a vállalkozási szerződés megkötésének időpontjában – köztartozásmentes adózónak minősül, és

ba) ezt 30 napnál nem régebben kiállított közokirattal igazolja, vagy

bb) szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban, és

c) a tevékenységben személyesen részt vevő alkalmazottai büntetlen előéletűek, és

d) szerepel az államtitkot vagy szolgálati titkot, illetőleg alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdeket érintő vagy különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzések sajátos szabályairól szóló 143/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet 2. § 14. vagy 15. pontjában meghatározott jegyzékben, illetve irányadó jegyzékben.

(3) *  Ha a közút kezelője a képfelvételek készítésére, továbbítására közreműködőt vesz igénybe,

a) *  a (2) bekezdésben meghatározott feltételek fennállásáról az együttműködési megállapodás megkötésekor – az igazolások bemutatásával – tájékoztatja a 9. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott szervet,

b) a vállalkozási szerződés fennállása alatt köteles rendszeresen, de legalább évente ellenőrizni a (2) bekezdésben meghatározott feltételek fennállását, amelyről jegyzőkönyvet készít.

(4) *  Ha a közreműködő a (2) bekezdésben meghatározott valamely feltételnek már nem felel meg, vagy azt nem teljesíti, az adatszolgáltatást a közreműködő felfüggeszti, és erről tájékoztatja a közút kezelőjét, valamint a 9. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott szervet.

(5) *  Ha a (3) bekezdés b) pontjában meghatározott ellenőrzés során a közút kezelője megállapítja, hogy a közreműködő a (2) bekezdésben meghatározott valamely feltételnek nem felel meg, vagy azt nem teljesíti, köteles az adatszolgáltatás felfüggesztésére intézkedni, és erről – az indok megjelölésével – tájékoztatja a 9. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott szervet.

(6) *  Ha a közút kezelőjének az (5) bekezdés szerinti intézkedése ellenére a közreműködő az adatszolgáltatást nem függesztette fel, a 9. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott szerv köteles az adatok átvételét szüneteltetni, és erről a közút kezelőjét haladéktalanul tájékoztatni.

(7) *  Ha a közreműködő a (2) bekezdésben foglalt feltételeket már nem teljesíti, közreműködőként nem járhat el, és nem vehető igénybe.

(8) *  A jogsértő módon keletkezett adatok alapján határozat nem hozható.

13. § (1) Ez a rendelet – a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel – 2008. január 1-jén lép hatályba.

(2) Az e rendelet 2–8. §-aiban meghatározott bírságot a 2008. május 1-jét követően elkövetett szabályszegések tekintetében lehet kiszabni.

(3) E rendelet 10–11. §-a 2008. május 1-jén lép hatályba.

(4) * 

(5) * 

14. § *  E rendeletnek a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről szóló 175/2003. (X. 28.) Korm. rendelet, a Rendőrség szerveiről és a Rendőrség szerveinek feladat- és hatásköréről szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet, és a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések köréről, az e tevékenységekre vonatkozó rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, felhasználásának rendjéről és az ellenőrzésben történő közreműködés feltételeiről szóló 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelet módosításáról szóló 71/2011. (IV. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 3. § (1) bekezdésével megállapított 9. § (4) bekezdését az R. hatálybalépésekor folyamatban levő ügyekben is alkalmazni kell.

16. § *  E rendeletnek a közúti közlekedéssel kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 99/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított 8/A. §-át, valamint 1. § (4) bekezdésével megállapított 4. mellékletét a 2011. június 30. után indult eljárásokban kell alkalmazni.

16/A. § *  (1) *  A Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer kialakításával és működtetésével, valamint a jogosulatlan úthasználat miatt kiszabott bírságokkal összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 233/2017. (VIII. 14.) Korm. rendelet (a továbbiakban: módr1.) által megállapított 9. § (1) bekezdésben meghatározott hatóság a módr1. hatálybalépésének napját követő naptól 2018. május 31. napjáig elkövetett, a Kkt. 21. § (1) bekezdés d) és i) pontjában meghatározott jogsértés megállapítása esetén bírság kiszabása helyett figyelmezteti a gépjármű üzemben tartóját és egyúttal tájékoztatja a meghatározott össztömeget, tengelyterhelést, tengelycsoport-terhelést és méretet meghaladó járművek közlekedéséről szóló miniszteri rendeletben foglaltakról.

(2) *  A meghatározott tengelyterhelést és tengelycsoport-terhelést meghaladó – nem közszolgáltatási tevékenységet folytató – autóbusz esetén az ellenőrző hatóság a 2018. május 31. napjáig elkövetett jogsértések esetén bírság kiszabása helyett figyelmezteti az autóbusz vezetőjét vagy üzemben tartóját, és egyúttal tájékoztatja a meghatározott össztömeget, tengelyterhelést, tengelycsoport-terhelést és méretet meghaladó járművek közlekedéséről szóló miniszteri rendeletben foglaltakról.

17. § *  Ez a rendelet a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvénnyel és a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvénnyel együtt

1. a közúti közlekedésbiztonságot veszélyeztető közlekedési jogsértésekre vonatkozó információk határokon átnyúló cseréjének elősegítéséről szóló, 2015. március 11-i 2015/413/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek, és

2. az Unión belüli elektronikus útdíjszedési rendszerek átjárhatóságáról és az útdíjfizetés elmulasztásával kapcsolatos információk határokon átnyúló cseréjének elősegítéséről szóló, 2019. március 19-i (EU) 2019/520 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek

való megfelelést szolgálja.

1. melléklet a 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelethez * 

A B C D

1

Sorszám
A megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó rendelkezések
(a megengedett legnagyobb sebesség túllépésének mértéke km/ó-ban)

Bírság összege forintban
A közúti közlekedés szabályairól szóló
1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet
2 1. 50 km/óra sebességig
3 1.1. a) 15 km/óra felett 25 km/óráig a) 39 000 14. § (1) bekezdés d) pont
4 1.2. b) 25 km/óra felett 35 km/óráig b) 58 500 14. § (1) bekezdés z/1) pont
5 1.3. c) 35 km/óra felett 45 km/óráig c) 78 000 26. § (1) és (2) bekezdés
6 1.4. d) 45 km/óra felett 55 km/óráig d) 117 000
7 1.5. e) 55 km/óra felett 65 km/óráig e) 169 000 39/A. § (2) bekezdés
8 1.6. f) 65 km/óra felett 75 km/óráig f) 260 000
9 1.7. g) 75 km/óra felett g) 390 000
10 2. 50 km/óra felett 100 km/óra sebességig
11 2.1. a) 15 km/óra felett 30 km/óráig a) 39 000 14. § (1) bekezdés d) pont
12 2.2. b) 30 km/óra felett 45 km/óráig b) 58 500 26. § (1) és (2) bekezdés
13 2.3. c) 45 km/óra felett 60 km/óráig c) 78 000
14 2.4. d) 60 km/óra felett 75 km/óráig d) 117 000
15 2.5. e) 75 km/óra felett 90 km/óráig e) 169 000
16 2.6. f) 90 km/óra felett 105 km/óráig f) 260 000
17 2.7. g) 105 km/óra felett g) 390 000
18 3. 100 km/óra sebesség felett
19 3.1. a) 20 km/óra felett 35 km/óráig a) 39 000 14. § (1) bekezdés d) pont
20 3.2. b) 35 km/óra felett 50 km/óráig b) 58 500 26. § (1) és (2) bekezdés
21 3.3. c) 50 km/óra felett 65 km/óráig c) 78 000
22 3.4. d) 65 km/óra felett 80 km/óráig d) 117 000
23 3.5. e) 80 km/óra felett 95 km/óráig e) 169 000
24 3.6. f) 95 km/óra felett 110 km/óráig f) 260 000
25 3.7. g) 110 km/óra felett g) 390 000

2. melléklet a 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelethez * 

A B C D


1


Sorszám

A vasúti átjárón való áthaladásra vonatkozó rendelkezések
A közúti közlekedés szabályairól szóló
1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet


Bírság összege forintban
2 1. A vasúti átjáró előtti megállásra vonatkozó rendelkezések 39. § (3) bekezdés b), c), e), h) pont 39 000
3 2. A vasúti átjáróra történő ráhajtásra vonatkozó rendelkezések 39. § (5) bekezdés a) és b) pont 78 000

3. melléklet a 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelethez * 

A B C D


1


Sorszám

A továbbhaladás tilalmára vonatkozó rendelkezések
A közúti közlekedés szabályairól szóló
1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet


Bírság összege forintban
2 1. A továbbhaladás tilalmát jelző fényjelzés 9. § (4) bekezdés d) pont 65 000

4. melléklet a 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelethez * 

A B C D E


1


Sorszám


Bírságolással érintett cselekmények, mulasztások

Bírság összege forintban


Jogszabályi hivatkozás
A bírságolással érintett cselekmény, mulasztás elkövetéséért felelőssé tehető
2 1. A jármű vagy ... < 5% 65 000 a meghatározott össztömeget, üzemben tartó
3 járműszerelvény 5% ≤ ... < 10% 130 000 tengelyterhelést,
4 közútkezelői hozzájárulás 10% ≤ ... < 20% 260 000 tengelycsoport-terhelést és
5 nélküli vagy a közútkezelő hozzájárulásában szereplő értéktől eltérő közlekedése, amennyiben a megengedett legnagyobb össztömeg túllépése fennáll. 20% ≤ ... 30%
30% ≤ ...
455 000
650 000
méretet meghaladó járművek közlekedéséről szóló miniszteri rendelet
6 2. A megengedett ... < 5% 65 000 a meghatározott össztömeget, üzemben tartó
7 legnagyobb tengely- vagy 5% ≤ ... < 10% 130 000 tengelyterhelést,
8 tengelycsoport-terhelést 10% ≤ ... < 20% 260 000 tengelycsoport-terhelést és
9 meghaladó, a közút kezelőjének hozzájárulása nélkül vagy a közút kezelőjének hozzájárulásában szereplő értéktől eltérően közlekedő jármű esetében. 20% ≤ ... 30%
30% ≤ ...
455 000
650 000
méretet meghaladó járművek közlekedéséről szóló miniszteri rendelet
10 *  3. A tengelysúlymérő rendszer keretében végzett mérés eredménye befolyásolásának tilalmára vonatkozó rendelkezések megsértése esetén. 300 000 a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 21/K. § (1a) bekezdés üzemben tartó

5. melléklet a 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelethez * 

A B C D

1

Sorszám
Az autópálya leálló sávjának igénybevételére vonatkozó rendelkezések A közúti közlekedés szabályairól szóló
1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet

Bírság összege forintban
2 1. Haladás a leálló sávon 37. § (5) bekezdés 130 000

6. melléklet a 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelethez * 

A B C D
1 Sorszám A behajtási tilalomra, a kötelező haladási irányra A közúti közlekedés szabályairól szóló
1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet
Bírság összege Ft-ban
2 1. A behajtás tilalmára 13. § (1) bekezdés g), g/1, i), i/1) pont
14. § (1) bekezdés n), z) pont
39 000
3 2. A kötelező haladási irányra 13. § (1) bekezdés a), a/1), b), c) pont
14. § (1) bekezdés a), b), c) pont
65 000
4 3. Korlátozott forgalmú övezetre (zóna) 14. § (1) bekezdés z/2) pont 39 000

7. melléklet a 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelethez * 

A B C D
1 Sorszám A természet védelmére A természet védelméről szóló
1996. évi LIII. törvény
Bírság összege Ft-ban
2 1. A gépjárművel engedély nélkül történő közlekedés
a) védett természeti területen
b) fokozottan védett természeti területen
38. § (1) bekezdés j) pont a) 195 000
b) 390 000
3 2. Az engedélyezett közlekedési útról való letérés a védett vagy fokozottan védett természeti területen 38. § (1) bekezdés j) pont 130 000

8. melléklet a 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelethez * 

9. melléklet a 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelethez * 

A B C D E
1 1. Az ED törvény 14. § a) pontja szerinti szabályszegés esetén
2 Járműkategória Jogosulatlan úthasználat egyszeri észlelése esetén (bírság mértéke forintban) Jogosulatlan úthasználat észlelését követő 121. perc és 240. perc közötti időszakban észlelt további jogosulatlan úthasználat esetén, ha a 241. perc és a 480. perc között az adott útdíjköteles gépjármű vonatkozásában nincsen további észlelés (bírság mértéke forintban) Jogosulatlan úthasználat észlelését követő 241. perc és 480. perc közötti időszakban ismételten észlelt jogosulatlan úthasználat esetén (bírság mértéke forintban)
3 J2 39 000 117 000 182 000
4 J3 45 500 130 000 195 000
5 J4 52 000 143 000 214 500
6 J5 58 500 156 000 234 000
7 2. Az ED törvény 14. § b) pontja szerinti szabályszegés esetén
8 Járműkategória Jogosulatlan úthasználat egyszeri észlelése esetén (bírság mértéke forintban) Jogosulatlan úthasználat észlelését követő 121. perc és 240. perc közötti időszakban észlelt további jogosulatlan úthasználat esetén, ha a 241. perc és a 480. perc között az adott útdíjköteles gépjármű vonatkozásában nincsen további észlelés (bírság mértéke forintban) Jogosulatlan úthasználat észlelését követő 241. perc és 480. perc közötti időszakban ismételten észlelt jogosulatlan úthasználat esetén (bírság mértéke forintban)
9 J2 31 200 93 600 143 000
10 J3 36 400 104 000 156 000
11 J4 46 800 114 400 175 500
12 J5 52 000 124 800 195 000
13 3. Az ED törvény 14. § c) pontja szerinti szabályszegés esetén
14 Járműkategória Jogosulatlan úthasználat egyszeri észlelése esetén (bírság mértéke forintban) Jogosulatlan úthasználat észlelését követő
121. perc és 240. perc közötti időszakban észlelt további jogosulatlan úthasználat esetén, ha a 241. perc és a 480. perc között az adott útdíjköteles gépjármű vonatkozásában nincsen további észlelés (bírság mértéke forintban)
Jogosulatlan úthasználat észlelését követő 241. perc és 480. perc közötti időszakban ismételten észlelt jogosulatlan úthasználat esetén (bírság mértéke forintban)
15 J2 39 000 117 000 182 000
16 J3 45 500 130 000 195 000
17 J4 52 000 143 000 214 500
18 J5 58 500 156 000 234 000