| A jogszabály mai napon hatályos állapota |
221/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet
a parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának, valamint az állami, illetve a közérdekű védekezés költségei megállapításának és igénylésének részletes szabályairól
A Kormány az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (1) bekezdés f) és g) pontjában, valamint az egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló 2007. évi LXXXII. törvény 6. § (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt feladatkörében eljárva a következőket rendeli:
A parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának szabályai
1. § (1) Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Tv.) 17. § (4) bekezdésében előírt parlagfű elleni védekezés elmulasztása esetén
a) külterületen a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szerve (a továbbiakban: MgSzH),
b) belterületen - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - a települési (fővárosban kerületi) önkormányzat jegyzője (a továbbiakban: jegyző)
rendeli el a közérdekű védekezést.
(2) Ha belterületi ingatlan esetében a települési (fővárosban kerületi) önkormányzat nem tesz eleget Tv. 17. § (4) bekezdésében előírt parlagfű elleni védekezési kötelezettségének, az MgSzH rendeli el a közérdekű védekezést.
2. § (1) A közérdekű védekezés elrendelésére jogosult hatóság a közérdekű védekezés elvégzésével általa minden év május 31. napjáig kiválasztott gazdálkodó szervezetet bízhat meg.
(2) A közérdekű védekezést célirányosan, költségtakarékosan, hatékonyan és a lehető legkisebb környezeti károsodással járó eljárással kell elvégezni.
(3) A közérdekű védekezés költségei magukban foglalják az ingatlanügyi hatóságnál felmerült, és az MgSzH döntésében tételesen megjelölt valamennyi költséget.
3. § (1) Helyszíni ellenőrzést - a Tv. 17. § (4) bekezdésében foglaltak betartásának ellenőrzése érdekében - saját kezdeményezésre vagy bejelentés alapján külterületen az ingatlanügyi hatóság, belterületen a jegyző végez. Az ingatlanügyi hatóság a helyszíni ellenőrzést saját kezdeményezésre a 4. §-ban meghatározott területeken folytatja le.
(2) A helyszíni ellenőrzés során - amennyiben bizonyítást nyer, hogy a földhasználó nem tett eleget a Tv. 17. § (4) bekezdésében foglalt kötelezettségének - külterületen a fertőzött területet főbb töréspontjainak koordinátái meghatározásával, belterületen a helyrajzi szám alapján be kell azonosítani. Az ingatlanügyi hatóság az azonosító adatokat, a terület helyrajzi számát, a földhasználati nyilvántartásba bejegyzett földhasználó adatait és a rendelkezésére álló bizonyítási eszközöket további intézkedésre megküldi a közérdekű védekezés elrendelésére jogosult hatóságnak. Amennyiben az ingatlanügyi hatóság a növényvédelmi tevékenységről szóló külön jogszabályban meghatározott más allergén gyomnövény jelenlétét észleli, arról szintén tájékoztatja a közérdekű védekezés elrendelésére jogosult hatóságot.
(3) Amennyiben az (1) bekezdésben foglaltakon kívül a közérdekű védekezés elrendelésére jogosult hatóság észleli a Tv. 17. § (4) bekezdésében foglalt kötelezettség megszegését, megkeresi az ingatlanügyi hatóságot a közérdekű védekezés elrendeléséhez szükséges adatok beszerzése érdekében.
(4) A (3) bekezdés szerinti megkeresésben a közérdekű védekezés elrendelésére jogosult hatóság az ingatlanügyi hatóságnak megküldi külterület esetén a parlagfüvei fertőzött terület főbb töréspontjainak koordinátáit, belterület esetén a helyrajzi számot.
(5) Az (1) bekezdés szerinti helyszíni ellenőrzés során az ingatlanügyi hatóság a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter által az 1. számú melléklet szerinti adattartalommal rendszeresített és az általa vezetett minisztérium honlapján közzétett formanyomtatvány felhasználásával jegyzőkönyvet vesz fel.
(6) A Tv. 50. § (7) bekezdésében foglalt felületi borítottságot négyzetméterenként kell számítani. Az agronómiailag indokolt tőszám viszonyítási mértékegysége darab/folyóméter. A felületi borítottságot és a kultúrnövény tőszámát a 2. számú mellékletben foglaltak alapján kell megállapítani.
(7) A parlagfű elleni közérdekű védekezést elrendelő határozatban a (2) bekezdés szerinti töréspontokkal, valamint a helyrajzi számmal meg kell határozni azt a területet, amelyre a hatósági védekezés kiterjed.
(8) A határozatot közölni kell a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal is.
4. § (1) Az ingatlanügyi hatóság a 3. § (1) bekezdése szerint saját kezdeményezésre helyszíni ellenőrzést
a) a (2) bekezdésében meghatározott parlagfű-veszélyeztetett területeken,
b) a tevékenységével összefüggésben szerzett információi alapján parlagfűvel fertőzött területeken
végez.
(2) Parlagfű-veszélyeztetett területnek (a továbbiakban: veszélyeztetett terület) azon külterületi fekvésű területek minősülnek, amelyeken az űrfelvételek távérzékeléses kiértékelése és a korábbi helyszíni ellenőrzések tapasztalatai alapján a tárgyévi parlagfű-fertőzöttség valószínűsíthető.
(3) A veszélyeztetett területeket a Földmérési és Távérzékelési Intézet (a továbbiakban: FÖMI) megfigyelő rendszerben azonosítja, és azokról veszélyeztetettségi térképet készít.
(4) A FÖMI a korábbi év adatai alapján készített veszélyeztetettségi térképet minden év június 15-ig elektronikus úton megküldi az ingatlanügyi hatóságnak. A FÖMI minden év június 30-tól a vegetációs időszak végéig a veszélyeztetettségi térképet - a tárgyévi helyszíni ellenőrzési adatok és űrfelvételek távérzékeléses kiértékelése alapján - kéthetente frissíti.
(5) A FÖMI azon területeket, amelyekre az előző évben közérdekű védekezést hajtottak végre, illetve rendeltek el, térinformatikai rendszerben ábrázolja, és tájékoztató jelleggel, megyei, valamint településhatáros bontásban, elektronikus formában a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: Minisztérium) honlapjáról elérhető módon közzéteszi.
(6) A (3)-(5) bekezdésben foglaltak teljesítése érdekében az ingatlanügyi hatóság a helyszíni ellenőrzéssel, illetve az MgSzH az elvégzett közérdekű védekezéssel érintett területek adatait folyamatosan, de legkésőbb az ellenőrzés lefolytatását, illetve a közérdekű védekezés elvégzését követő öt munkanapon belül megküldi a FÖMI-nek.
Az állami, illetve a közérdekű védekezés költségei megállapításának és igénylésének szabályai
5. § (1) A Tv. 49. §-a szerinti állami védekezés végrehajtásának fedezetét a költségvetési törvényben a Minisztérium előirányzatából kell biztosítani.
(2) A Tv. 50. §-a szerinti közérdekű védekezés végrehajtásának fedezetét a költségvetési törvényben a Minisztérium meghatározott előirányzatából kell biztosítani.
(3) A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központja (a továbbiakban: MgSzH Központ) végzi a rendelkezésére bocsátott célkerettel kapcsolatos pénzügyi műveletek lebonyolítását, e feladatának ellátásával kapcsolatos költségeit az előirányzat terhére számolja el.
(4) Az előirányzatban rendelkezésre álló pénzeszközökről, továbbá azok felhasználásáról az MgSzH Központ rendszeresen, de legalább negyedévente, illetve a lebonyolítással kapcsolatos problémák felmerülése esetén értesíti a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert.
6. § A FÖMI a parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának részletes szabályairól szóló külön jogszabályban meghatározott feladata ellátásával kapcsolatos költségeit - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter előzetes jóváhagyása alapján - az előirányzatból kell biztosítani. A FÖMI az elvégzett feladatokról és felhasznált forrásokról a tárgyév december 31. napjáig szakmai beszámolót és tételes pénzügyi elszámolást nyújt be a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek.
7. § (1) A közérdekű védekezéssel kapcsolatos költségek előlegezését a közérdekű védekezést elrendelő hatóság a védekezést elrendelő határozat meghozatala után igényelheti az MgSzH Központtól. Amennyiben a földhasználó a közérdekű védekezés elrendelését követően tesz eleget védekezési kötelezettségének, az okafogyottá vált kiszállással felmerült költségeket lehet érvényesíteni.
(2) Az MgSzH Központ a közérdekű védekezéssel kapcsolatos költségeket a hozzá érkezett igény szerint a közérdekű védekezést elrendelő hatóság részére az előirányzat terhére megelőlegezi, az igénylés beérkezését követő öt munkanapon belül.
8. § (1) A Tv. 50. §-ában foglalt eljárás esetén a közérdekű védekezést elrendelő hatóság a földhivatal költségeit az általa megküldött költségelszámolás alapján annak beérkezésétől számított huszonkét munkanapon belül megtéríti.
(2) A közérdekű védekezést elrendelő hatóság a földhasználó által részére befizetett, illetve az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal által behajtott és részére továbbított összeget - annak beérkezésétől számított öt munkanapon belül - az MgSzH Központon keresztül visszatéríti az előirányzatba.
9. § (1) Ez a rendelet 2008. szeptember 1-jén lép hatályba azzal, hogy rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni.
(2)
1. számú melléklet a 221/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelethez
A helyszíni ellenőrzés során készített jegyzőkönyv tartalmi elemei
A helyszíni ellenőrzés során készített jegyzőkönyv tartalmi elemei:
1. a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény szerinti kötelező tartalmi elemek;
2. az arra való utalás, hogy a helyszíni ellenőrzés az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 17. § (4) bekezdése szerinti kötelezettség ellenőrzésére irányul;
3. a helyszíni ellenőrzést végző személy neve és beosztása;
4. annak megjelölése, hogy a helyszíni ellenőrzésre bejelentés alapján vagy egyébként hivatalból került sor;
5. annak megjelölése, hogy a helyszíni ellenőrzésre lezárt terület felnyitásával került-e sor;
6. a hatóságnak a helyszíni ellenőrzés során arra vonatkozóan tett megállapítása, mely szerint az ellenőrzéssel érintett földterület használója az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 17. § (4) bekezdésében foglalt kötelezettségének eleget tett-e, és hogy a földterület parlagfűvel fertőzött-e;
7. a parlagfű fenológiai állapota: csíranövény; száras-leveles, de még nem virágbimbós növény; újrasarjadó növény; virágbimbós állapot; virágzó növény; terméses növény; érett termésű növény; elszáradt kóró;
8. a parlagfű növény hozzávetőleges átlagos magassága (cm);
9. más allergén gyomnövény faja;
10. a fertőzött terület főbb töréspontjainak koordinátái vagy a mérési fájl(ok) neve, illetve a helyrajzi szám;
11. az ellenőrzött terület jellemzőinek leírása:
a) nem mezőgazdasági (művelés alól kivett) terület /mezőgazdasági terület,
b) ha mezőgazdasági terület: művelt/nem művelt (parlag),
c) ha művelt mezőgazdasági terület: kultúrnövénnyel fedett/tarló/kaszált/egyéb;
12. annak megállapítása, hogy a közérdekű védekezés kultúrnövény károsodása nélkül elvégezhető-e;
13. a kultúrnövény faja;
14. a parlagfű felületi borítottságának és a kultúrnövény tőszámának megállapításához felvett egyes főbb töréspontok koordinátái, valamint e töréspontok környezetében kijelölt kvadrátok parlagfű borítottságának %-os mértéke, illetve a leszámolt tőszám;
15. a parlagfűvel való felületi borítottság (%);
16. a kultúrnövény tőszámának számított átlaga (db);
17. a helyszíni ellenőrzésről készült képfelvétel azonosítója, illetve a képfelvétel helyének koordinátái vagy a mérési fájl neve, illetve a helyrajzi szám;
18. a jegyzőkönyv mellékleteinek megnevezése.
2. számú melléklet a 221/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelethez
A felületi borítottság és a kultúrnövény tőszámának megállapítása
I. A parlagfű folt felületi borítottságának megállapítása
A parlagfű folt borításának megállapítását, 10 hektárt meg nem haladó parlagfűvel fertőzött területen 5 fő töréspont, 10 hektárt meghaladó parlagfűvel fertőzött terület felett 10 fő töréspont környezetében kijelölt 2x2 m-es területen (a továbbiakban: kvadrát) becsléssel, százalékban kifejezve kell elvégezni. A kvadrátokat úgy kell kijelölni, hogy az adatok a fertőzött területet reprezentálják. A parlagfű folt borítottságát a becsült százalékos értékek átlagaként kell rögzíteni.
II. A kultúrnövény tőszámának megállapítása
Az agronómiailag indokolt tőszám megállapításához a számlálást a parlagfű folt borítottságának megállapítására kijelölt kvadrátokon belül 5-5 folyóméteren kell elvégezni. A parlagfű folton belül a kultúrnövény tőszámának megállapítása a kapott értékek átlagolásával történik.
