A jogszabály mai napon hatályos állapota

 

13/2010. (IV. 22.) SZMM rendelet

a digitális írástudás elsajátítására irányuló képzési részek alóli mentesség szabályairól

A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény 4. § (3) bekezdés g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a szociális és munkaügyi miniszter feladat és hatásköréről szóló 170/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § g) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § A képzésben részt vevő felnőtt mentesül a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény 20/A. §-a alapján, a felnőttképzési intézmény által kötelezően oktatott, a digitális írástudás megszerzését szolgáló képzési részek elsajátítása és - a vizsgakötelezettséget tartalmazó képzési program esetén - vizsgája alól, amennyiben rendelkezik az alábbi végzettségek, szakképesítések, képesítések megszerzését igazoló bármelyik dokumentummal:

a) a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény alapján alap- vagy mesterképzési szakon megszerzett végzettséget tanúsító oklevél, továbbá a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény alapján a felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről szóló kormányrendelet szerinti valamennyi szakon megszerzett végzettséget tanúsító oklevél;

b) a rendelet 1-2. mellékleteiben meghatározott azonosító számú szakképesítések bármelyikének megszerzését tanúsító bizonyítvány;

c) az Európai Számítógép-használói Jogosítvány (ECDL), vagy ezen képesítés START változatának (ECDL START), vagy Select változatának (ECDL Select), vagy Select Start változatának (ECDL Select START) megszerzését tanúsító bizonyítvány;

d) az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló kormányrendelet alapján

da) a 2005. év előtt megszervezett érettségi vizsgák vizsgatárgyai közül számítástechnikából, vagy informatikából, vagy

db) a 2005. évtől megszervezett informatika vizsgatárgyból, vagy a művelődési és kommunikációs alapismeretek, informatikai alapismeretek, ügyviteli alapismeretek vizsgatárgyak bármelyikéből közép vagy emelt szinten

érettségi vizsgát tettek esetében az érettségi bizonyítvány.

2. § (1) Az 1. §-ban foglaltakon túl mentesül a digitális írástudás megszerzését szolgáló képzési részek alól az a képzésben részt vevő felnőtt is, aki rendelkezik az Fktv. 20/A. § (2) bekezdésében meghatározott képzési részek elvégzését tanúsító, a képző intézmény által kiadott igazolással.

(2) Vizsgakötelezettséget tartalmazó digitális írástudás megszerzését szolgáló képzési program esetén a képzésben részt vevő felnőtt a vizsga alól csak abban az esetben mentesül, ha a mentesség alapjául szolgáló képzés során a digitális írástudás megszerzését szolgáló képzési programban előírt vizsgakötelezettségét eredményesen teljesítette, és rendelkezik a vizsgakötelezettség eredményes teljesítését tanúsító megfelelő dokumentummal.

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

1. melléklet a 13/2010. (IV. 22.) SZMM rendelethez

Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendelet hatálybalépését megelőzően kiadott Országos Képzési Jegyzék szerinti szakképesítések közül informatikai végzettséget vagy megfelelő informatikai kompetenciát nyújtó szakképesítések köre

A B C

1 Szakképesítés azonosító száma Szakképesítés megnevezése

2 1997. január 5-ig 1997. január 6-tól

3 - 54 4641 07 CAD-CAM tervező, dokumentációkezelő informatikus

4 - 52 4641 01 Egészségügyi operátor

5 - 55 5483 01 Energetikai mérnökasszisztens

6 - 52 5401 04 Földmérő és térinformatikai technikus

7 20 5 3112 16 90 04 - Földmérő technikus

8 47 4 4220 13 90 01 52 3426 01 Földügyi számítógépes adatkezelő

9 20 5 3112 16 90 05 53 5401 02 Földügyi térinformatikai szaktechnikus

10 43 4 3139 13 10 01 54 4641 01 Gazdasági informatikus I.

11 43 4 3139 13 10 01 52 4641 02 Gazdasági informatikus II.

12 - 52 5442 04 Gépipari számítástechnikai technikus

13 - 54 4641 02 Információrendszer-szervező

14 - 52 4641 05 Informatikai hálózattelepítő és üzemeltető

15 09 4 7449 02 32 05 51 5223 03 Informatikai műszerész

16 - 55 4641 01 Informatikai statisztikus és gazdasági tervező

17 43 5 3139 13 10 03 54 4641 03 Informatikus (a tevékenység megjelölésével)

18 - 52 3434 02 Infostruktúra-menedzser

19 47 5 3129 16 90 10 52 5423 03 Ipari informatikai technikus

20 30 5 3122 16 90 15 52 5832 02 Közlekedésépítő, informatikai technikus

21 - 54 3404 01 Menedzserasszisztens

22 - 54 8409 01 Multimédia-fejlesztő

23 - 55 5423 02 Műszaki informatikai mérnökasszisztens

24 - 55 5423 02 Műszaki informatikai mérnökasszisztens

25 47 4 3139 13 10 02 - Műszaki informatikus (szint megjelölésével)

26 47 5 3129 16 30 14 52 5423 07 Műszaki számítástechnikai technikus

27 - 34 4641 01 PLC-programozó

28 09 4 7449 02 32 15 51 5223 10 Számítástechnikai műszerész

29 47 5 3132 13 20 02 54 4641 04 Számítástechnikai programozó

30 47 4 3139 13 20 03 52 4641 03 Számítástechnikai szoftver-üzemeltető

31 47 1 3139 13 90 03 33 4641 05 Számítógép-kezelő (-használó)

32 47 5 3139 13 20 04 54 4641 05 Számítógéprendszer-programozó

33 - 52 4641 04 Térinformatikai menedzserasszisztens

34 43 4 3139 13 10 03 - Térinformatikus (szint megjelölésével)

35 20 5 3129 16 90 26 - Térképésztechnikus

36 - 54 3404 02 Ügyintéző titkár

2. melléklet a 13/2010. (IV. 22.) SZMM rendelethez

Az Országos Képzési Jegyzékről szóló jogszabály szerinti szakképesítések közül informatikai végzettséget vagy megfelelő informatikai kompetenciát nyújtó szakképesítések köre

A B

1 Szakképesítés azonosító száma Szakmacsoport, szakképesítés megnevezése

2 Egészségügy

3 54 723 01 1000 00 00 Ápoló

4 33 723 01 1000 00 00 Ápolási asszisztens

5 54 723 02 1000 00 00 Csecsemő- és gyermekápoló

6 52 720 01 Egészségügyi asszisztens

7 54 146 01 0000 00 00 Egészségügyi gyakorlatvezető

8 31 853 02 Egészségügyi kártevőirtó fertőtlenítő

9 54 345 01 0000 00 00 Egészségügyi menedzser

10 54 724 01 1000 00 00 Fogtechnikus

11 54 789 01 0000 00 00 Gyógyászati-segédeszköz-forgalmazó

12 54 725 02 Kórszövettani, szövettani szakasszisztens

13 52 726 01 Masszőr

14 52 723 01 0000 00 00 Mentőápoló

15 52 725 02 Műtéti asszisztens

16 51 542 01 Ortopédiai eszközkészítő

17 54 725 03 1000 00 00 Orvosi laboratóriumi technikai asszisztens

18 52 725 04 1000 00 00 Radiográfus

19 54 726 01 1000 00 00 Rehabilitációs tevékenység terapeuta

20 Szociális szolgáltatások

21 55 761 01 0000 00 00 Csecsemő- és gyermeknevelő-gondozó

22 54 762 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző

23 Oktatás

24 55 146 01 0000 00 00 Gyakorlati oktató

25 52 813 01 Sportedző (sportág megjelölésével)

26 52 813 02 0000 00 00 Sportszervező, -menedzser

27 Művészet, közművelődés, kommunikáció

28 54 211 03 0000 00 00 Bútorműves

29 54 211 04 0000 00 00 Dekoratőr

30 54 211 15 0010 54 02 Díszítő szobrász

31 54 211 09 Grafikus

32 54 213 02 0000 00 00 Hangtechnikus

33 52 213 01 0000 00 00 Kiadványszerkesztő

34 55 213 01 Kommunikátor

35 54 211 11 0000 00 00 Könyvműves

36 54 211 15 0010 54 03 Kőszobrász

37 55 213 02 0000 00 00 Moderátor

38 55 213 02 Mozgóképgyártó szakasszisztens

39 54 213 03 0000 00 00 Mozgóképi animációkészítő

40 54 322 01 0000 00 00 Segédkönyvtáros

41 54 521 04 0000 00 00 Színháztechnikus, szcenikus

42 54 321 01 Újságíró, konferanszié

43 54 211 18 Zománcműves

44 Gépészet

45 54 544 02 Energiatermelő és -hasznosító technikus

46 54 525 01 0000 00 00 Építő- és anyagmozgató-gépész technikus

47 31 521 03 0000 00 00 Építő- és szállítógép-szerelő

48 31 521 22 0000 00 00 Öntészeti mintakészítő

49 54 521 05 Üzemeltető gépésztechnikus

50 Elektrotechnika-elektronika

51 52 523 01 1000 00 00 Automatikai műszerész

52 31 544 02 0000 00 00 Elektrolakatos és villamossági szerelő

53 33 521 01 1000 00 00 Elektromechanikai műszerész

54 31 522 01 0000 00 00 Elektromos gép- és készülékszerelő

55 33 522 01 0000 00 00 Elektronikai műszerész

56 54 523 01 0000 00 00 Elektronikai technikus

57 54 522 01 0000 00 00 Erősáramú elektrotechnikus

58 31 521 14 0000 00 00 Kereskedelmi, háztartási és vendéglátóipari gépszerelő

59 31 521 18 0000 00 00 Kötő- és varrógép műszerész

60 51 521 01 0000 00 00 Másoló- és irodagép műszerész

61 52 523 03 0000 00 00 Mechatronikai műszerész

62 33 521 07 0000 00 00 Órás

63 54 523 02 0000 00 00 Orvosi elektronikai technikus

64 33 523 02 0000 00 00 Távközlési és informatikai hálózatszerelő

65 33 523 03 1000 00 00 Távközlési műszerész

66 54 523 03 Távközlési technikus

67 31 522 04 0000 00 00 Villamoshálózat-szerelő, -üzemeltető

68 33 522 04 1000 00 00 Villanyszerelő

69 Informatika

70 54 482 01 Adatbázis adminisztrátor

71 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda

72 54 481 01 1000 00 00 CAD-CAM informatikus

73 54 481 02 Informatikai alkalmazásfejlesztő

74 54 481 03 Informatikai rendszergazda

75 55 481 02 0000 00 00 Informatikai statisztikus és gazdasági tervező

76 54 481 04 Informatikus

77 54 482 02 IT kommunikációs szolgáltató

78 54 213 04 Multimédia-alkalmazás fejlesztő

79 33 523 01 1000 00 00 Számítógép-szerelő, -karbantartó

80 55 481 03 0000 00 00 Telekommunikációs asszisztens

81 55 481 04 0000 00 00 Webprogramozó

82 Vegyipar

83 55 524 01 0000 00 00 Farmakológus szakasszisztens

84 54 524 01 Laboratóriumi technikus

85 55 524 02 Vegyipari technológus

86 Építészet

87 54 543 01 0000 00 00 Építőanyag-ipari technikus

88 31 582 11 0000 00 00 Ingatlanfenntartó, karbantartó

89 31 840 01 0000 00 00 Úszómunkagép-kezelő

90 54 582 05 0000 00 00 Vízépítő technikus

91 Könnyűipar

92 33 542 01 1000 00 00 Bőrdíszműves

93 33 542 02 1000 00 00 Cipész, cipőkészítő, cipőjavító

94 31 542 01 0000 00 00 Kalapos, sapka- és kesztyűkészítő

95 54 542 01 Könnyűipari technikus

96 33 542 05 Szabó

97 31 542 02 1000 00 00 Szíjgyártó és nyerges

98 33 542 07 0000 00 00 Szűcs, szőrme- és bőrkonfekcionáló

99 33 542 09 0000 00 00 Tímár, bőrkikészítő

100 Faipar

101 33 543 01 1000 00 00 Bútorasztalos

102 31 582 08 1000 00 00 Épületasztalos

103 54 543 02 Fa- és bútoripari technikus

104 Nyomdaipar

105 54 213 05 0000 00 00 Nyomdaipari technikus

106 31 213 01 0000 00 00 Szita-, tampon- és filmnyomó

107 Közlekedés

108 54 841 01 0000 00 00 Hajózási technikus

109 52 523 02 1000 00 00 Közlekedésautomatikai műszerész

110 54 582 02 Közlekedésépítő technikus

111 52 841 01 Közlekedésüzemvitel-ellátó

112 Környezetvédelem-vízgazdálkodás

113 31 853 01 0000 00 00 Csatornamű-kezelő

114 31 853 03 0000 00 00 Fürdőüzemi gépész

115 54 850 01 Környezetvédelmi technikus

116 54 851 01 0000 00 00 Települési környezetvédelmi technikus

117 54 850 02 0000 00 00 Természet- és környezetvédelmi technikus

118 54 850 03 Víz- és szennyvíztechnológus

119 31 853 06 1000 00 00 Vízműkezelő

120 54 853 01 0000 00 00 Vízügyi technikus

121 Közgazdaság

122 52 343 02 0010 52 01 Független biztosításközvetítő

123 52 343 02 0010 52 02 Függő biztosításközvetítő

124 54 345 04 0100 52 01 Nonprofit ügyintéző

125 52 344 01 0000 00 00 Pénzügyi számviteli ügyintéző

126 54 343 05 0000 00 00 Társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó

127 Ügyvitel

128 52 347 01 0000 00 00 Ellenőrzési és minőségbiztosítási munkatárs

129 33 346 01 1000 00 00 Irodai asszisztens

130 54 346 01 Ügyviteli titkár

131 Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció

132 55 345 02 0000 00 00 Kereskedelmi menedzserasszisztens

133 33 341 02 Mintabolti értékesítő, szolgáltatásértékesítő

134 Vendéglátás-idegenforgalom

135 52 812 01 0000 00 00 Hostess

136 55 812 01 Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser

137 54 812 01 1000 00 00 Idegenvezető

138 54 812 02 Protokoll és utazásügyintéző

139 54 812 03 0000 00 00 Szállodai portás, recepciós

140 52 811 02 0000 00 00 Vendéglős

141 Egyéb szolgáltatások

142 52 861 01 0001 52 01 Büntetés-végrehajtási főfelügyelő

143 61 313 01 0000 00 00 Érdekérvényesítő (lobbi) szakreferens

144 52 863 01 1000 00 00 Honvéd tiszthelyettes I. (híradó ágazat átvitel- és kapcsolástechnikai eszköz üzemeltető)

145 52 863 01 1000 00 00 Honvéd tiszthelyettes I. (híradó ágazat elektronikai műszerész)

146 52 863 01 1000 00 00 Honvéd tiszthelyettes I. (híradó ágazat rádióállomás-üzemeltető)

147 52 863 01 1000 00 00 Honvéd tiszthelyettes I. (katonai informatikai-rendszer üzemeltető ágazat, katonai informatikai-rendszer üzemeltető)

148 52 863 01 1000 00 00 Honvéd tiszthelyettes I. (rádióelektronikai felderítő ágazat, rádióelektronikai felderítő)

149 54 863 01 0000 00 00 Honvéd zászlós (biztonsági ágazat, katonai felderítő)

150 54 863 01 0000 00 00 Honvéd zászlós (biztonsági ágazat, rádióelektronikai felderítő)

151 52 345 03 0000 00 00 Munkaelemző

152 Mezőgazdaság

153 52 621 01 1000 00 00 Agrárkörnyezetgazda

154 54 621 01 0000 00 00 Agrár-közgazdasági és -áruforgalmazó technikus

155 54 621 02 Agrártechnikus

156 55 621 02 Agrártechnológus

157 31 621 03 Állattenyésztő

158 54 621 03 Állattenyésztő és állategészségügyi technikus

159 33 622 01 1000 00 00 Dísznövénykertész

160 54 581 01 Földmérő, térképész és térinformatikai technikus

161 33 621 02 1000 00 00 Gazda

162 51 621 01 0000 00 00 Hobbiállat-tenyésztő és -forgalmazó

163 31 641 01 Inszeminátor

164 31 622 01 Kertész

165 52 621 02 1000 00 00 Laborállat-tenyésztő és -gondozó

166 54 621 04 Növénytermesztési, kertészeti és növényvédelmi technikus

167 54 622 01 0000 00 00 Parképítő és -fenntartó technikus

168 Élelmiszeripar

169 54 541 01 Élelmiszeripari technikus

170 51 541 01 Vágóállat-minősítő

171 Több szakmacsoportba tartozó,
szakképesítés-elágazásokkal rendelkező szakképesítések

172 55 621 01 Agrármenedzser-asszisztens

173 55 810 01 Mérnökasszisztens