Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye

Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

Jogszabálykereső
A jogszabály mai napon (2014.IV.23.) hatályos állapota

A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli.

 

2010. évi XLII. törvény

a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról1

Az Országgyűlés az Alaptörvény végrehajtására, az Alaptörvény 17. cikk (1) bekezdése alapján a következő törvényt alkotja:2

1. §3 Magyarország minisztériumai a következők:

a) Belügyminisztérium,

b) Honvédelmi Minisztérium,

c) Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium,

d) Külügyminisztérium,

e) Nemzetgazdasági Minisztérium,

f)4 Emberi Erőforrások Minisztériuma,

g) Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,

h) Vidékfejlesztési Minisztérium.

2. § (1) Ahol e törvény hatálybalépését megelőzően kiadott jogszabály

a) Egészségügyi Minisztériumot, illetve egészségügyi minisztert említ, ott Nemzeti Erőforrás Minisztériumot, illetve nemzeti erőforrás minisztert,

b) Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot, illetve földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert említ, ott Vidékfejlesztési Minisztériumot, illetve vidékfejlesztési minisztert,

c) Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot, illetve igazságügyi és rendészeti minisztert említ, ott

ca) az áldozatsegítéssel, a bűncselekmények megelőzésével, a büntetés-végrehajtással, a határrendészettel, az idegenrendészettel és menekültüggyel, a közlekedésrendészettel, a közterület-felügyelet szabályozásával, a külföldiek társadalmi beilleszkedésének elősegítésével, a külföldre utazás szabályozásával, a rendészettel, a szabálysértési szabályozással, a közbiztonsággal, az élet- és vagyonbiztonság védelmével kapcsolatos feladatok tekintetében Belügyminisztériumot, illetve belügyminisztert,

cb) az állampolgársági ügyekkel, az anyakönyvi ügyekkel, az igazságüggyel, a kárpótlással, a személyiadat- és lakcímnyilvántartással, valamint a közigazgatás fejlesztésért való felelősségével kapcsolatos feladatok tekintetében Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot, illetve közigazgatási és igazságügyi minisztert,

d) Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumot, illetve környezetvédelmi vagy vízügyi minisztert említ, ott Vidékfejlesztési Minisztériumot, illetve vidékfejlesztési minisztert,

e) Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumot, illetve közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztert említ, ott Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, illetve nemzeti fejlesztési minisztert,

f) Miniszterelnöki Hivatalt, illetve miniszterelnöki hivatalt vezető minisztert említ, ott

fa) a kormányzati tevékenység összehangolásával, a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzet-politikáért, továbbá a közigazgatási informatika részeként az e-közigazgatásért való felelősségével kapcsolatos feladatok, valamint a miniszterelnöki döntésekkel kapcsolatos igazgatási feladatok tekintetében Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot, illetve közigazgatási és igazságügyi minisztert,5

fb) az audiovizuális politikáért, az informatikáért és a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért, valamint az elektronikus hírközlésért való felelősségével kapcsolatos feladatok tekintetében Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, illetve nemzeti fejlesztési minisztert,

g) Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumot, illetve nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztert említ, ott

ga) a gazdaságpolitikáért, az iparügyekért, a kereskedelemért, a külgazdaságért, a kutatás-fejlesztéssel és technológiai innovációért való felelősségével kapcsolatos feladatok tekintetében Nemzetgazdasági Minisztériumot, illetve nemzetgazdasági minisztert,

gb) a fejlesztéspolitikáért és a fejlesztési célelőirányzatok kezeléséért, szabályozásáért és ellenőrzéséért, a területfejlesztésért és az űrkutatásért való felelősségével kapcsolatos feladatok tekintetében Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, illetve nemzeti fejlesztési minisztert,

gc) az építésügyért, a területrendezésért, a településfejlesztésért és településrendezésért, valamint település-üzemeltetésért való felelősségével kapcsolatos feladatok tekintetében Belügyminisztériumot, illetve belügyminisztert,

h) Oktatási és Kulturális Minisztériumot, illetve oktatási és kulturális minisztert említ, ott

ha) az oktatásért, a tudománypolitikai koordinációért és a kultúráért való felelősséggel kapcsolatos feladatok tekintetében Nemzeti Erőforrás Minisztériumot, illetve nemzeti erőforrás minisztert,

hb) az egyházakkal való kapcsolattartás koordinációjával kapcsolatos feladatok tekintetében Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot, illetve közigazgatási és igazságügyi minisztert,

i) Önkormányzati Minisztériumot, illetve önkormányzati minisztert említ, ott

ia)6 a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletéért, a köziratok kezelésének szakmai irányításáért, a választójogi és népszavazási szabályozásért, a választások és népszavazások lebonyolításáért, továbbá a közigazgatás-szervezésért való felelősségével kapcsolatos feladatok tekintetében Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot, illetve közigazgatási és igazságügyi minisztert,

ib) a helyi önkormányzatokért, a katasztrófák elleni védekezésért való felelősségével kapcsolatos feladatok tekintetében Belügyminisztériumot, illetve belügyminisztert,

ic) a sportpolitikáért való felelősségével kapcsolatos feladatok tekintetében Nemzeti Erőforrás Minisztériumot, illetve nemzeti erőforrás minisztert,

id) a turizmusért, illetve idegenforgalomért, a vendéglátásért, a lakásgazdálkodásért és lakáspolitikáért való felelősségével kapcsolatos feladatok tekintetében Nemzetgazdasági Minisztériumot, illetve nemzetgazdasági minisztert,

j) Pénzügyminisztériumot, illetve pénzügyminisztert említ, ott

ja) az államháztartással, az adópolitikával, a gazdaságpolitika makrogazdasági szabályozásával, a számviteli szabályozással, a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásával, a nemzetközi pénzügyi kapcsolatokkal, a nyugdíjjárulék és nyugdíjbiztosítási járulék-fizetés szabályozásával, valamint az egészségbiztosítási járulékfizetés szabályozásával kapcsolatos feladatok tekintetében Nemzetgazdasági Minisztériumot, illetve nemzetgazdasági minisztert,

jb) az állami vagyonnal való gazdálkodás szabályozásáért és az állami vagyon felügyeletéért való felelősséggel kapcsolatos feladatok tekintetében Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, illetve nemzeti fejlesztési minisztert,

k) Szociális és Munkaügyi Minisztériumot, illetve szociális és munkaügyi minisztert említ, ott

ka) a szociális és nyugdíjpolitikával, a családpolitikával, a kábítószer-megelőzéssel és kábítószerügyi koordinációs feladatokkal, a gyermek- és ifjúságvédelemmel, a gyermek- és ifjúságpolitikával, a társadalmi esélyegyenlőség előmozdításának részeként a fogyatékosok esélyegyenlőségének előmozdításáért való felelősségével kapcsolatos feladatok tekintetében Nemzeti Erőforrás Minisztériumot, illetve nemzeti erőforrás minisztert,

kb) a foglalkoztatáspolitikával, a szakképzéssel és felnőttképzéssel, a fogyasztóvédelemmel és a társadalmi párbeszéddel kapcsolatos feladatok tekintetében Nemzetgazdasági Minisztériumot, illetve nemzetgazdasági minisztert,

kc) a társadalmi esélyegyenlőség előmozdításának részeként az egyenlő bánásmód biztosításáért, a romák társadalmi integrációjáért és a társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztéséért való felelősséggel kapcsolatos feladatok tekintetében Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot, illetve közigazgatási és igazságügyi minisztert,

l) társadalompolitika összehangolásáért felelős tárca nélküli minisztert, illetve társadalompolitikai minisztert említ, ott Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot, illetve közigazgatási és igazságügyi minisztert,

m) polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli minisztert említ, ott

ma) a polgári hírszerzési tevékenység kivételével a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításával, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ irányításáért való felelősséggel kapcsolatos feladatok tekintetében Belügyminisztériumot, valamint belügyminisztert,

mb) a minősített adatok védelmének szakmai felügyeletével kapcsolatos feladatok tekintetében Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot, illetve közigazgatási és igazságügyi minisztert,

mc) a polgári hírszerzési tevékenység irányításával kapcsolatos feladatok tekintetében Külügyminisztériumot, illetve külügyminisztert

kell érteni.7

(2) A Miniszterelnökség, mint központi államigazgatási szerv a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumból kiválással jön létre.8

(3) Amennyiben a 2. § (1) bekezdése eltérően nem rendelkezik, a jogszabályban meghatározott feladatok és hatáskörök tekintetében jogutódnak

a) a Miniszterelnöki Hivatal esetén a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot,

b) az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium esetén a Belügyminisztériumot,

c) a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium esetén a Nemzetgazdasági Minisztériumot,

d) az Oktatási ás Kulturális Minisztérium esetén a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot,

e) az Önkormányzati Minisztérium esetén a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot,

f) a Pénzügyminisztérium esetén a Nemzetgazdasági Minisztériumot,

g) a Szociális és Munkaügyi Minisztérium esetén a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot

kell tekinteni.9

(4)10 Az e törvény hatálybalépését követően a más miniszterhez vagy az 1. §-ban meghatározott más minisztériumhoz átkerülő feladat- és hatáskörök tekintetében a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 34. § (3) és (4) bekezdése és a 35. § (4) és (5) bekezdése az irányadó.

(5)11 Ahol a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvény módosításáról szóló 2012. évi XLII. törvény hatálybalépését megelőzően kiadott jogszabály vagy közjogi szervezetszabályozó eszköz

a) Nemzeti Erőforrás Minisztériumot említ, ott Emberi Erőforrások Minisztériumát,

b) nemzeti erőforrás minisztert említ, ott emberi erőforrások miniszterét

kell érteni.

(6)12 Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Erőforrás Minisztérium jogutódja.

3. § (1) Ez a törvény - a (2) bekezdésben foglalt kivételekkel - az országgyűlési képviselők 2010. évi általános választását követően megalakult Országgyűlés által választott miniszterelnök megválasztásával egyidejűleg lép hatályba13.

(2) E törvény 4. §-ának (1)-(2) bekezdése, 6. §-a és mellékletei a kihirdetés napján lépnek hatályba.

(3) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2006. évi LV. törvény, valamint a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2006. évi LV. törvény módosításáról szóló 2008. évi XX. törvény.

(4) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Nbtv.) 10. § (2) bekezdése.

(5) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg az Nbtv. 1. § b) pontjában, 2. § (1) bekezdésében, 5. §-ában, 5. § i) pontjában, 19. § (3) bekezdésében, 57. § (1) bekezdésében a „Nemzetbiztonsági Hivatal” szövegrész helyébe az „Alkotmányvédelmi Hivatal” szöveg; az 5. § i) pontjában a „Nemzetbiztonsági Hivatalhoz” szövegrész helyébe az „Alkotmányvédelmi Hivatalhoz” szöveg lép.

(6) Ahol e törvény hatálybalépését megelőzően kiadott jogszabály Nemzetbiztonsági Hivatalt említ, ott Alkotmányvédelmi Hivatalt kell érteni.

4. § (1)14

(2)15 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy - a költségvetési törvény keretei között - az e törvény, valamint a miniszteri feladat- és hatáskörök gyakorlásához szükséges fejezetek közötti, illetve új fejezetekhez történő előirányzat-átcsoportosításokat elvégezze.16

5. § (1) Az e törvény 1. §-ában felsorolt minisztériumokat vezető miniszterek új feladat- és hatáskörének gyakorlásával összefüggésben szükséges törvénymódosításokról külön törvény rendelkezik.

(2) A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 14. § (1) bekezdés c) pontjának alkalmazása szempontjából a 2. §-ban megjelölt minisztériumot, illetve közigazgatási szervet kell közigazgatási szervnek tekinteni.

6. §17 (1)18 A miniszterelnök, miniszter és a nem miniszter irányítása alá tartozó központi államigazgatási szerv - az autonóm államigazgatási szervek és az önálló szabályozó szervek kivételével - vezetője (a továbbiakban: átadó) tisztségének megszűnése esetén, a hatásköre gyakorlása megszűnésének napján jegyzőkönyv felvétele mellett személyesen adja át munkakörét, feladat- és hatásköreinek gyakorlását, továbbá az általa vezetett szervet a jogszabály alapján az átadó munkakörébe kinevezett személy, illetve az átadó által vezetett szervnek az e törvényben meghatározott általános jogutódjának minősülő szerv kinevezett vezetője, illetve annak helyettese, valamint azok meghatalmazottai részére (a továbbiakban: átvevő) a (2)-(15) bekezdésekben meghatározott módon.

(2) Az átadás-átvételi eljárás levezetője az átvevő. Az átvevő dönt az átadás-átvétel pontos helyéről, időpontjáról, továbbá az átvevőn kívüli jelenlévőkről, az átadás-átvételről készített jegyzőkönyv (a továbbiakban: jegyzőkönyv) hitelesítésének módjáról, egyes részletek zárt kezeléséről, illetve titkosításáról, szó szerinti jegyzőkönyv felvételéről, továbbá adott esetben a nevében és helyette eljáró meghatalmazott személyről. A jegyzőkönyvet az átadó és az átvevő írja alá, a jegyzőkönyv mintáját és tartalmi követelményeit e törvény 1. számú melléklete tartalmazta.

(3) Az átadás-átvétel során az átadó a részére használatra, illetve leltárfelelősséggel átadott, vagy egyébként a tisztségéből fakadóan birtokába került eszközöket, használati tárgyakat, egyéb dolgokat köteles teljeskörűen átadni, és ezek állapotáról, jog- és kellékszavatosságáról, valamint az átadás időpontjáig terjedő szabályszerű használatáról nyilatkozni. A személyi használatú eszközök esetében a személyi leltárában lévő dolgok szabályszerű leadásáról az átadó - az átadást megelőzően - gondoskodni köteles. A jegyzőkönyv ezen része külön íven kerül felvételre.

(4) A jegyzőkönyvben az átadó teljes körű személyi felelősséget vállal az általa tett nyilatkozatok és az átadott, ismertetett adatok, információk, tények, okiratok, dokumentumok valóságtartalmáért, teljeskörűségéért, és az érdemi vizsgálatra alkalmas voltáért az 1. számú melléklet részét képező teljességi nyilatkozattal.

(5) Amennyiben az átadás-átvétellel egyidejűleg szervezeti változás is történik, az átadás-átvétel a vonatkozó szabályozás alapján a feladat- és hatáskörök új gyakorlói, mint átvevők irányában együttesen történik meg azzal, hogy a (2) bekezdésben meghatározott átvevői jogokat az általános jogutód gyakorolja.

(6) Az átadó, illetve az átvevő elháríthatatlan akadályoztatása esetén az átadás-átvételt az átvevő döntése szerint - akár részlegesen, akár az átadó helyettese által -, de legkésőbb az átadó hatásköre gyakorlásának megszűnését követő 3 napon belül le kell folytatni.

(7) Az átadó az átadás-átvétel eredményességétől függetlenül a hatásköre gyakorlásának megszűnését követően is köteles az átadott munkakör, feladat- és hatáskör eredményes ellátása érdekében tájékoztatást adni és az átvevő rendelkezésére állni, különös tekintettel tisztázandó tények, adatok későbbi felmerülése esetén.

(8) Az átadás-átvétel megtörténte az átadót - jogszabályból fakadó és adott esetben a tisztségének megszűnését követően is - terhelő kötelezettségektől és felelősségtől nem mentesíti.

(9) Amennyiben az átadás-átvétel részben vagy egészben akár az átadó, akár az átvevő mulasztása miatt ellehetetlenül, annak eredményes megtörténtéig a mulasztó fél részére az átadás-átvétellel összefüggő jogviszonyán alapuló juttatás nem teljesíthető.

(10) Amennyiben az átadó halála valamint tartós egészségügyi természetű akadályoztatása miatt válik szükségessé az átadás-átvétel, úgy az átadó helyettese jár el, mint átadó, és az átvevő megválasztását, kinevezését, megbízását követően az átvevő irányában gondoskodik az átadás-átvétel haladéktalan végrehajtásáról.

(11) Az átadás-átvétel során az átadó a központi államigazgatási szervnél foglalkoztatott legmagasabb beosztású, az információtechnológiáért felelős vezető közreműködésével teljeskörűen átadja az általa vezetett szerv információtechnológiai infrastruktúráját, rendszereit, ide értve a szerv feladatainak ellátásához, illetve működésének biztosításához szükséges valamennyi alkalmazást és az általa kezelt adatvagyont (a továbbiakban: informatikai átadás-átvétel). Az informatikai átadás-átvételről szóló informatikai jegyzőkönyv tartalmi követelményeit és a hozzá tartozó teljességi nyilatkozatot e törvény 2. számú melléklete tartalmazza (a továbbiakban: informatikai jegyzőkönyv).

(12) A jegyzőkönyvben és az informatikai jegyzőkönyvben (a továbbiakban együttesen: jegyzőkönyvek) az átadó és az átvevő az eljárással kapcsolatosan írásban észrevételeket tehetnek, amelynek teljesítése nem lehetetlenítheti el az átadás-átvételi eljárás eredményes végrehajtását.

(13) A jegyzőkönyveket öt eredeti példányban kell elkészíteni, amelyből egy példány az átadót illeti, a többi négy példány felhasználásáról az átvevő rendelkezik.

(14) A miniszterelnök megbízatásának megszűnésekor az átadó miniszterelnök a Kormány, a kormánybizottságok és a kormányhivatalok esetében az 1. sz. mellékletben foglaltak megfelelő alkalmazásával átadás-átvételi dokumentáció elkészítéséről gondoskodik. A miniszterelnöki átadás-átvételhez kapcsolódóan a kormányhivatalok vezetői az 1. sz. melléklet szerinti teljességi nyilatkozatot tesznek, függetlenül attól, hogy megbízatásuk a miniszterelnök megbízatásának megszűnésével együtt nem szűnik meg.

(15) A miniszterelnök megbízatásának megszűnésekor az államháztartásért felelős miniszter a kincstár, az adópolitikáért felelős miniszter az állami adóhatóság és az államadósság-kezelő szervezet esetében a (11) bekezdésben, valamint az 1. sz. mellékletben foglaltak megfelelő alkalmazásával átadás-átvételi dokumentáció elkészítéséről, mint átadó gondoskodik. A kincstár, az állami adóhatóság, valamint az államadósság-kezelő szervezet vezetője az 1. sz. melléklet szerinti teljességi nyilatkozatot tesznek, függetlenül attól, hogy megbízatásuk a miniszterelnök megbízatásának megszűnésével együtt nem szűnik meg.

7. § Felhatalmazást kap a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter, hogy a 6. § (1) bekezdésben meghatározott vezetők irányítása, illetve felügyelete alá tartozó központi államigazgatási szervekkel, illetve költségvetési szervekkel, valamint alapítványokkal és gazdasági társaságokkal kapcsolatos átadás-átvételi eljárására vonatkozó szabályokat rendeletben határozza meg.19

1. számú melléklet a 2010. évi XLII. törvényhez20

Jegyzőkönyv az átadás-átvételéről

A jegyzőkönyv tartalmazza:

I. Fejléc

1. az átadó és átvevő személy neve, beosztása

2. az átadás - átvétel helye és időpontja

3. az átadás - átvételi folyamatban résztvevő személyek neve, beosztása

II. Az átvevő nyilatkozatát az érintett szervezet és tisztség meghatározásról, adott esetben utalást szervezeti változásra.

III. Az alábbi nyilatkozatok megtételét és dokumentumok (elektronikus módon átadásra kerülő dokumentumok esetében a dokumentumoknak az átadó részéről elektronikus aláírással hitelesített és időbélyegzővel ellátott formában történő) átadását, azzal, hogy az adatszolgáltatás tekintetében az irányadó időpont az átadás-átvétel napja. Ettől eltérő esetben fel kell tüntetni a korábbi dátumot és az átadót indokolási kötelezettség terheli az időeltérés tekintetében. Amennyiben az átadás-átvétel során az átadó oldalán részt vevő személy saját nevében nyilatkozik, a lenti teljességi nyilatkozatot kell megfelelően alkalmazni.

1. Az átadó által vezetett szerv által a jogszabályok alapján ellátott állami/közfeladatok tételes leírása, valamint azok végrehajtásának módja és minősítése. Ennek keretében tételesen számba kell venni a szervezet feladat- és hatáskörébe tartozó tevékenységeket figyelembe véve az ún. közfeladatok kataszterét, a kormányhatározatokban, országgyűlési és alkotmánybírósági határozatokban, továbbá intézkedési tervekben meghatározott, vagy más formában vállalt feladatokat, továbbá át kell adni a szervezet munkatervét.

a. Feladat megnevezése

b. Feladat végrehajtásának felelőse

c. Feladat végrehajtása iránt tett intézkedés(ek), feladat végrehajtásának jelenlegi állása

d. Következő teendők

e. Elintézés határideje

f. Elektronikus módon tárolt dokumentumok hozzáférésének biztosítása

g. Kapcsolattartók megnevezése

h. Tisztségből fakadó általános feladatok menetének leírása a feladathoz tartozó kapcsolattartók megjelölésével, az átadó tisztségéhez tartozó dokumentumok, információk

Számozott mellékletek (az átadásra került, illetve az átadással érintett anyagokról):

2. Az átadó által vezetett szerv jogszerű működését biztosító, leíró okiratok, szabályzatok eredeti illetőleg hitelesített példányainak átadása, így különösem létesítő okiratok, szervezetre, működésre, gazdálkodásra vonatkozó szabályzatok, illetve azok módosításai (adott esetben utasításokkal kiegészítve)

Számozott mellékletek (az átadásra került, illetve az átadással érintett anyagokról):

3. Az átadó által vezetett szerv foglalkoztatási adatai, dokumentumai:

a. Foglalkoztatottak létszáma foglalkoztatási jogviszony szerinti bontásban, és a szervezet teljes személyi nyilvántartása (ide értve a nem közszolgálati jogviszonyban foglalkoztatottakat is);

b. foglalkoztatási jogviszonyok létesítésének, illetve megszűnésének, valamint visszaminősítések tételes kimutatása, a jogcím és adott esetben a teljesített juttatás feltüntetésével az átadás-átvétel napját megelőző év január 1. napjától kezdődően;

c. foglalkoztatottak javadalmazása, jutalmazási gyakorlat, nem pénzbeli juttatások rendszere, végkielégítési gyakorlat (közös megegyezést követő juttatások);

d. határozott idejű köztisztviselői, illetve megbízási jogviszonyban foglalkoztatottak jogviszonyának külön indoklása;

e. foglalkoztatottak hazai és nemzetközi testületi tagságainak, képviseleti feladatainak kimutatása (szervezeten kívül és belü]).

Számozott mellékletek (az átadásra került, illetve az átadással érintett anyagokról):

4. Az átadó által tett, illetőleg az általa vezetett szervre háruló, az átadás-átvétel napján hatályos, illetve ezt követően hatályba lépő kötelezettségvállalások külön a természetes és a jogi személyek tekintetében (különös tekintettel közbeszerzésekre, döntési moratórium alatt érkezett és még döntés előtt álló közbeszerzési mentességi kérelmekre, központi beruházásokra, intézményi épület beruházásokra, felújításokra, a hosszú távú kötelezettségvállalásokra és a PPP konstrukció keretén belül megvalósult beruházásokra) és egyéb kötelezettséget alapító intézkedésekről (beleértve a pályázatokat, ígérvényeket, szándéknyilatkozatokat) szóló tételes és a szükséges magyarázatokkal ellátott kimutatás átadása;

a. Felek

b. Tárgy

c. Teljesítési határidő, részhatáridők

d. Ellenszolgáltatás értéke

e. Tényleges felhasználás

f. Egyéb lényeges feltétel

g. Az átadó indokoltnak tartott megjegyzése a jogviszonnyal kapcsolatban

Számozott mellékletek (az átadásra került, illetve az átadással érintett anyagokról):

5. Az átadó által vezetett szerv tervezési feladatkörébe tartozó európai uniós társfinanszírozású projektek helyzetéről szóló tételes és a szükséges magyarázatokkal ellátott kimutatás átadása;

a. Felek

b. Tárgy

c. A kötelezettséget vállalt, de még ki nem fizetett állomány értéke

d. Teljesítési határidő, részhatáridők

e. Ellenszolgáltatás értéke

f. Egyéb lényeges feltétel

g. Az átadó indokoltnak tartott megjegyzése a jogviszonnyal kapcsolatban

Számozott mellékletek (az átadásra került, illetve az átadással érintett anyagokról):

6. Az átadás-átvétel napján hatályos, illetve később hatályba lépő, az átadó vagy jogelődje által tett igény- vagy joglemondások és -elismerések felsorolása, ezekről szóló tételes és a szükséges magyarázatokkal ellátott kimutatás átadása;

a. Felek

b. Tárgy és érték

c. Egyéb lényeges feltétel

d. Az átadó indokoltnak tartott megjegyzése a jogviszonnyal kapcsolatban

Számozott mellékletek (az átadásra került, illetve az átadással érintett anyagokról):

7. Az átadás-átvétel napján hatályos, illetve később hatályba lépő, harmadik személlyel szemben fennálló, adott esetben nem jogszabályi rendelkezésen alapuló, de érvényesíthető bármilyen jogosultságról, igényről tételes átadás;

a. Felek

b. Tárgy és érték

c. Egyéb lényeges feltétel

d. Az átadó indokoltnak tartott megjegyzése a jogviszonnyal kapcsolatban

Számozott mellékletek (az átadásra került, illetve az átadással érintett anyagokról):

8. A vitatott, adott esetben per vagy más vitarendezési eljárás tárgyává tett kérdésről, az azzal kapcsolatos álláspontjáról és annak indokairól szóló tételes átadás, külön kiemelve az európai uniós programokkal kapcsolatos vitás kérdéseket;

Számozott mellékletek (az átadásra került, illetve az átadással érintett anyagokról):

9. Az igazgatási működéssel összefüggő, meghatározott okiratok, nyilvántartások, adatok és alkalmazások állapotáról, állásáról és az akadálytalan hozzáférés biztosításáról szóló tételes átadás, kitérve mind a papír alapú, mind az elektronikus úton vezetett nyilvántartásokra, így különösen:

a. Iktatási rend

b. Személyi és egyéb nyilvántartások

c. Adatkezelés

d. Számlakezelés

e. Pecsét

f. Aláírási jogosultságok

Számozott mellékletek (az átadásra került, illetve az átadással érintett anyagokról):

10. Az eszköz- és vagyonleltár (ingatlanok jegyzéke figyelemmel azok terheire, illetve a nem hasznosított ingatlanokra, ingó vagyon és egyéb vagyonelemek összesített bemutatása), valamint az előző évi beszámoló tételes átadása;

Számozott mellékletek (az átadásra került, illetve az átadással érintett anyagokról):

11. A személyi használatra kapott eszközök tételes leírása külön íven [6. § (3) bek.]

Számozott mellékletek (az átadásra került, illetve az átadással érintett anyagokról):

12. Az irányított, illetve felügyelt intézmény-rendszer (költségvetési szervek, háttérintézmények, vállalkozások, közalapítványok) költségvetési, vagyoni, személyi, igazgatási és szakmai helyzete, a megfelelő tételes kimutatások átadásával;

a. Intézmény, szervezet neve, jogállása;

b. költségvetési helyzete: tárgyévi költségvetés és előző évi beszámoló; kötelezettségvállalás teljesítés, pénzeszköz állomány, előirányzat-maradvány-, és pénzmaradvány-felhasználások; beruházások és felújítások;

c. vagyoni helyzete: saját tulajdonban álló, illetve egyéb jogcímen működtetett eszköz- és ingatlanvagyon, vagy más vagyonelem bemutatása, ezzel kapcsolatos nyilvántartások;

d. szakmai-igazgatási működés feladat szerinti, tételes bemutatása;

e. személyi állományának részletes leírása;

f. az irányító, felügyeletet gyakorló szervezet és az adott intézmény, szervezet jogviszonyrendszere.

Számozott mellékletek (az átadásra került, illetve az átadással érintett anyagokról):

13. További nyilatkozatok, dokumentumok

a. Minden olyan körülmény, veszély, illetve lehetőség számbavételéről, amely az adott szervezet, illetve szakterület működését érdemben befolyásolhatja.

b. Az átvevő kérésére az átadó részéről a közigazgatási és ágazati jogszabályi előírásokra tekintettel az eredményes feladat- és hatáskörellátáshoz szükséges további tényekről, körülményekről szóló tételes tájékoztatás.

c. Államtitkot, illetve szolgálati titkot képező nyilatkozatok, dokumentumok külön íven.

Számozott mellékletek (az átadásra került, illetve az átadással érintett anyagokról):

Függelék az 1. számú melléklethez

TELJESSÉGI NYILATKOZAT

Alulírott .................................., mint a .................................. (szervezet, szervezeti egység) ............................ tisztségben lévő vezetője (a továbbiakban: átadó) kijelentem, hogy a mai napon ........................ - az átvevő részére (a továbbiakban: átvevő) a jegyzőkönyvben átadottakon túlmenően nem áll rendelkezésemre a .......................... (szervezet, szervezeti egység) működése körébe eső adat, információ, tény, okirat, dokumentum, valamint kijelentem, hogy az általam tett nyilatkozatok és az átadott, ismertetett adatok, információk, tények, okiratok, dokumentumok valóságtartalmáért, teljeskörűségéért, és az érdemi vizsgálatra alkalmas voltáért teljes felelősséget vállalok.

Jelen nyilatkozat elválaszthatatlan részét képezi az átadás-átvételi jegyzőkönyvnek.

Budapest, 20 .........................

......................................

átadó

2. számú melléklet a 2010. évi XLII. törvényhez21

Jegyzőkönyv az információtechnológiai rendszerek átadás-átvételéről

A jegyzőkönyv tartalma:

I. Fejléc

a. az átadó és átvevő személy neve, beosztása

b. az átadás-átvétel helye és időpontja

c. az átadás-átvételi folyamatban résztvevő személyek neve, beosztása

II. A szervezet által informatikai támogatással végzett feladatok

a. a feladat megnevezése

b. a feladat végrehajtásának oka (jogszabályi hely, belső utasítás stb.)

c. a feladat végzését támogató informatikai alkalmazások megnevezése

d. a feladat végrehajtásához szükséges adatvagyon leírása, adatbázisok megnevezése

e. a feladat végrehajtásához szükséges külső adatkapcsolatok és azok megvalósulási formája (direkt valósidejű kapcsolat, file transfer stb.)

III. A szervezet által működtetett alkalmazások

a. az alkalmazás megnevezése

b. rövid (max. 500 kar.) ismertetése

c. az alkalmazás működési környezetének ismertetése (ha nincs speciális információ, akkor a fejlesztési környezet feltüntetése)

d. futtató szerver azonosítására alkalmas adatok megnevezése

e. az alkalmazás által használt adatbázisok megnevezése

f. az alkalmazás üzemeltetője (saját üzemeltetés esetében az üzemeltetésért közvetlenül felelős személyek neve, beosztása, külső üzemeltetés esetén az üzemeltető szervezet megnevezése és az üzemeltető szervezet nevében eljáró üzemeltető neve, elérhetősége)

IV. A szervezet által kezelt adatvagyon

a. adatkör leírása

b. az adatkört tartalmazó adatbázisok megnevezése

c. az adatbázisok működési környezetének ismertetése (ha nincs speciális információ, akkor legalább az adatbázis kezelő rendszer pontos megnevezése)

d. az adatbázist futtató szerver azonosítására alkalmas adatok megnevezése

e. az adatbázis üzemeltetőjének megnevezése (saját üzemeltetés esetében az üzemeltetésért közvetlenül felelős személyek neve, beosztása, külső üzemeltetés esetén az üzemeltető szervezet megnevezése és az üzemeltető szervezet nevében eljáró üzemeltető neve, elérhetősége)

V. A szervezet működése, feladatainak ellátása során használt alkalmazások és adatbázisok futtatását végző alkalmazás, adatbázis szerverek leltára

a. Szerver belső azonosítására alkalmas azonosító (név, fix IP stb.) megadása a III.d és IV.d pontban meghatározottakkal összhangban.

b. A szerver konfigurációja

i. típus

ii. konfiguráció

iii. operációs rendszer (és) adatbázis kezelő rendszer

VI. Dokumentum leltárak

a. hatályos mentési utasítások

i. a dokumentum megnevezése

ii. a dokumentum hatálya, időpontja és annak megállapítása, hogy mely alkalmazásra/alkalmazásokra vagy mely adatbázisra/adatbázisokra vonatkozik

iii. a hatályos utasítás egy másolati példányát az átadó és átvevő részéről aláírva a jegyzőkönyvhöz mellékelni kell

b. Hatályos archiválási utasítások

i. a dokumentum megnevezése

ii. a dokumentum hatálya, időpontja és annak megállapítása, hogy mely alkalmazásra/alkalmazásokra vagy mely adatbázisra/adatbázisokra vonatkozik

iii. a hatályos utasítás egy másolati példányát az átadó és átvevő részéről aláírva a jegyzőkönyvhöz mellékelni kell

c. Hatályos katasztrófa tervek, rendszer és adat visszaállítási tervek

i. a dokumentum megnevezése

ii. a dokumentum hatálya, időpontja és annak megállapítása, hogy mely alkalmazásra/alkalmazásokra vagy mely adatbázisra/adatbázisokra vonatkozik

iii. a hatályos utasítás egy másolati példányát az átadó és átvevő részéről aláírva a jegyzőkönyvhöz mellékelni kell

d. Kezelési, üzemeltetési kézikönyvek, utasítások

i. a dokumentum megnevezése

ii. a dokumentum hatálya, időpont és mely alkalmazásra/alkalmazásokra vagy mely adatbázisra/adatbázisokra vonatkozik

iii. a hatályos utasítás egy másolati példányát az átadó és átvevő részéről aláírva a jegyzőkönyvhöz mellékelni kell

iv. a szervezet alkalmazás és hálózati térképe

e. Hatályos szerződések (valamennyi, az IT működésére bármilyen módon hatást gyakorló szerződést az e törvény 1. számú melléklete szerinti átadás-átvételi jegyzőkönyvben foglaltaktól elkülönülten fel kell tüntetni, illetve fel kell tüntetni a szerződés hatályos példányának fizikai lokalizációját)

i. A dokumentum megnevezése és egyértelmű azonosításához szükséges jellemző megadása (pl. szerződésszám, iktatási szám, munkaszám, projekt azonosító stb.)

ii. A szerződő partner megnevezése

iii. A szerződés típusa: fejlesztési, üzemeltetési, a kettő együttesen, egyéb:

iv. A szerződés teljesítése során a szervezet, illetve a szerződő partner részéről eljáró kapcsolattartók megnevezése és elérhetősége

VII. Mentési és archívum leltárak

a. Az alkalmazás és/vagy adatbázis mentési és/vagy archiválási utasításában szabályozott mentések/archívumok számbavétele

i. A hatályos utasítások szerinti mentések/archívumok fizikai meglétének ellenőrzése és azok valódiságának ellenőrzése (az adathordozó nem üres, fizikai lehetőség esetén az adathordozón található adatok szúrópróbaszerű ellenőrzése).

ii. A mentések/archívumok hiteles lezárása és biztonságos tárolásának megoldása helyben vagy az átvevő birtokbavétele útján.

iii. A hatályos mentési/archiválási utasítások alapján teljes mentés/archiválás végrehajtása.

iv. Az ilyen módon keletkező mentéseket/archiválásokat tartalmazó adathordozók hiteles lezárása és - helyben vagy az adathordozók birtokba vételével történő - biztonságos tárolásról való gondoskodás.

v. Az átadó nyilatkozata arról, hogy a hatályos mentési/archiválási utasítás szerint elkészített mentések alapján az alkalmazások és az adattartalom teljes körűen visszaállíthatók és a rendszer(ek) további folyamatos működése, működtetése biztosítható.

b. Naplófájl leltárak

i. A mentési/archiválási utasításokban leírtak szerint történő meggyőződés a naplófájlok meglétéről és arról, hogy a bemutatott adathordozók (fájlok) ténylegesen adatokat tartalmaznak.

ii. A naplófájlokat tartalmazó adathordozók hiteles lezárása és - helyben vagy az adathordozók birtokba vételével történő - biztonságos tárolásról való gondoskodás.

iii. Amennyiben a mentési/archiválási utasítások a naplófájlok mentéséről/archiválásáról nem rendelkeznek, úgy a helyi specialitások (operációs, adatbázis kezelő rendszer, a használt alkalmazások) figyelembevételével, helyben történő felmérés az elérhető és releváns információkat hordozó naplófájlokról és azoknak azonnali mentéséről történő gondoskodás.

iv. Az üzemeltető személyzet (vagy az IT rendszerek műkődéséért felelős szervezet vezetője) nyilatkozata arról, hogy az általuk használt/üzemeltetett rendszerek tekintetében nincs tudomásuk olyan elérhető és menthető napló fájlokról, amelyek releváns információt tartalmazhatnak a használt/üzemeltetett rendszerek működésével, működtetésével, hozzáférésével (ide értve a törléseket, módosításokat és lekérdezéseket, nem üzemszerűen végzett leállításokat stb.) kapcsolatosan.

VIII. Jogosultságok

a. Jogosultságok kezelését szabályozó dokumentum(ok), amennyiben nincsen egységes jogosultságkezelési rendszer.

b. Jogosultságokat tartalmazó leltár (jogosult neve, jogosultság tárgya: alkalmazás; jogosultsági szint). A jogosultsági leltárt operációs rendszer, alkalmazás és adatbázisszerver valamint szakalkalmazási szinten külön-külön és összesítve is szükséges megadni.

c. A jelszavakat tartalmazó file-ok (minden alkalmazás és adatbázis szerver, minden egyes szakalkalmazás esetében) kötelező mentése, a mentések hiteles lezárása és a biztonságosan tárolásról való gondoskodás.

IX. Folyamatban lévő fejlesztések, projektek (továbbiakban projekt)

a. A projekt megnevezése:

b. Felelős/témavezető neve: ...................................., beosztása: ................................................

c. A projekt megvalósulásának végső dátuma:

d. A projekt teljes megvalósulási értéke:

e. Eddig kifizetve összesen:

f. Teljesítés elfogadva, de még ki nem fizetve összesen:

g. A megvalósításhoz felhasznált forrás (pl. EKOP, saját költségvetés stb.)

h. A projekt szerződésben meghatározott mérföldkövei és a mérföldkövekhez tartozó kifizetések az alábbi táblázat szerint

Mérföldkő: A szerződés és/vagy projekt alapító dokumentumban meghatározott mérföldkövek. Egészében belső erőforrásból megvalósuló projektek esetén is meg kell adni.

Megvalósító: Az adott mérföldkő teljesítésében résztvevő szervezet, külön feltüntetve, ha a teljesítés részben vagy egészében belső erőforrásból történik.

Határidő: A szerződésben és/vagy projekt alapító dokumentumban megadott határidő. Amennyiben az eredeti szerződés és/vagy alapító dokumentum módosításra került, az utolsó érvényesen meghatározott határidő.

Összeg: A mérföldkő megvalósításához rendelt összeg. Amennyiben az eredeti szerződés és/vagy alapító dokumentum módosításra került, az utolsó érvényesen meghatározott összeg.

Státusz: Teljesítve, kifizetve; Teljesítés elismerve, de még ki nem fizetve; Folyamatban van; Még nem kezdődött meg;

Mérföldkő Megvalósító Határidő Összeg Státusz

i. A projektben dolgozó belső résztvevő munkatársak neve, beosztása, szerepe a projekt megvalósításában

Név Beosztás Szerepkör (rövid szabad szöveg)

j. A projekt megvalósításában közreműködő külső szervezetek (fővállalkozó és alvállalkozók)

Szervezet Alanyi minőség
(fővállalkozó, alvállalkozó, minőségbiztosító, projekt menedzsment stb.)
Kapcsolattartó neve, beosztása, elérhetősége Szerződés szerinti összeg Vonatkozó szerződés megjelölése
a VI.e. pont szerint

k. A projekt szöveges ismertetése (célja, rövid leírása, pillanatnyi állapota, értékelést, az esetleges problémák, beavatkozást igénylő döntési pontok)

l. A projekt során vagy bármilyen kapcsolatában keletkezett dokumentumok leltár szerinti felsorolása. Ha valamely dokumentum (pl. szerződés) már valamelyik pontban szerepelt, akkor az erre történő hivatkozás. A dokumentumok másolati példányait a jegyzőkönyvhöz csatolni szükséges.

X. Nyilatkozatokkal kapcsolatos követelmények

a. A VI.d.iv. pontban és a VII. pontban meghatározott esetekben foglaltakról az átadó köteles nyilatkozni.

b. Az átadó köteles nyilatkozni, hogy létezik-e jogszabályi, illetve belső szabályzaton, egyéb rendelkezésen, utasításon alapuló előírás, ami a VI.d.iv. pontban és a VII. pontban meghatározott eseteket kötelezővé teszi.

c. Amennyiben létezik ilyen előírás, az átadó köteles a VI.d.iv. pontban és a VII. pontban meghatározott esetekben foglaltakat végrehajtani, illetve a végrehajtás akadályáról nyilatkozni.

Függelék a 2. számú melléklethez

TELJESSÉGI NYILATKOZAT

Alulírott ..............................., mint a ................................... (szervezet, szervezeti egység) .............................. tisztségben lévő vezetője (a továbbiakban: átadó)

nyilatkozom, hogy az információtechnológiai rendszerek átadás-átvételéről készült jegyzőkönyvben foglaltakon kívül egyéb alkalmazások működtetéséről, használatáról, adatvagyon létéről, kezeléséről, felhasználásáról tudomásom nincsen. Minden rendelkezésemre álló információt, tényt, adatot, amely mind az adatvagyon jogszerű felhasználásához, mind az alkalmazói rendszerek rendeltetésszerű működtetéséhez szükségesek, megadtam.

Nyilatkozom, hogy mind az alkalmazói rendszerek, mind az adatbázisok jelenlegi állapota olyan, hogy az a folyamatos, biztonságos és rendeltetésszerű használatót biztosítja.

Nyilatkozom, hogy az egyes rendszerek és adatbázisok tekintetében átadott mentések/archívumok biztosítják adott alkalmazás és/vagy adatbázis - a mentés időpontjára történő - visszaállíthatóságát.

Nyilatkozom, hogy minden alkalmazás/adatbázis vonatkozásában, amelyekről mentés/archiválás készült - beleértve olyat is, melynek készítéséről utasítás nem rendelkezik -, minden szükséges felvilágosítást és információt megadtam, a mentéseket/archívumokat tartalmazó adathordozókat a szükséges biztonságos lezárást követően átadtam. Továbbá minden olyan esetben, amelyben tudomásom és ismereteim szerint amikor az átadás-átvétel időpontjában mentés/archiválás készíthető azok elkészítéséről gondoskodtam és az átvevővel egyeztetett módon biztonságos tárulásukról azok hiteles lezárását követően gondoskodtam.

Nyilatkozom, hogy minden, a szervezet működése és feladatainak ellátásához felhasznált - akár egyedi fejlesztésű, akár licence díjas - információtechnológiai termék jogtiszta, és nincsenek olyan körülmények, amelyek a zavartalan, rendeltetésszerű működés biztonságát befolyásolnák.

Nyilatkozom, hogy minden, a fentiekkel kapcsolatos folyamatok/alkalmazások során az adatkezelés jogszerű módon, az 1992. évi LXIII. törvényben meghatározottaknak megfelelően történt.

Jelen nyilatkozat az átadás-átvételi jegyzőkönyv elválaszthatatlan részét képezi.

Budapest, 20 ..........................

......................................

átadó



1  Kihirdetve: 2010. V. 25.


2  Módosította: 2011. évi CCI. törvény 359. § a).


3  Módosította: 2011. évi CCI. törvény 359. § b).


4  Megállapította: 2012. évi XLII. törvény 1. §. Hatályos: 2012. V. 14-től.


5  Lásd: 2/2010. (VI. 8.) KIM rendelet.


6  Módosította: 2012. évi XCIII. törvény 76. §.


7  Lásd: 1136/2010. (VI. 29.) Korm. határozat.


8  Lásd: 1136/2010. (VI. 29.) Korm. határozat.


9  Lásd: 1136/2010. (VI. 29.) Korm. határozat.


10  Beiktatta: 2011. évi CCI. törvény 358. §. Hatályos: 2012. I. 1-től.


11  Beiktatta: 2012. évi XLII. törvény 2. §. Hatályos: 2012. V. 14-től.


12  Beiktatta: 2012. évi XLII. törvény 2. §. Hatályos: 2012. V. 14-től.


13  Lásd: 27/2010. (V. 29.) OGY határozat.


14  Beépítve: 2008. évi CV. törvény 13. § (1). Hatályos: 2010. V. 25-től.


15  Hatályos: 2010. V. 25-től.


16  Lásd: 1136/2010. (VI. 29.) Korm. határozat, 1188/2010. (IX. 10.) Korm. határozat, 1208/2010. (X. 6.) Korm. határozat, 1205/2012. (VI. 26.) Korm. határozat.


17  Hatályos: 2010. V. 25-től.


18  Módosította: 2011. évi CCI. törvény 359. § c).


19  Lásd: 12/2010. (V. 25.) MeHVM rendelet, 2/2010. (VI. 8.) KIM rendelet.


20  Hatályos: 2010. V. 25-től.


21  Hatályos: 2010. V. 25-től.



A net.jogtar.hu oldal teljes egészében szerzői jogvédelem alatt áll. - Copyright Wolters Kluwer Kft. 2013. Minden jog fenntartva!