Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye

Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

Jogszabálykereső
A jogszabály mai napon (2014.X.25.) hatályos állapota

A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli.

 

23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet

a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről

A Kormány az Alkotmány 35. § (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében és az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed azokra az alkalmi vagy rendszeres zenés, táncos rendezvényekre, amelyeket

a) az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendeletben meghatározott tömegtartózkodásra szolgáló építményben, építményen, tömegtartózkodásra szolgáló helyiséget tartalmazó építményben, építményen, vagy tömegtartózkodásra szolgáló helyiségben (a továbbiakban együtt: építmény) tartanak;

b)1 az a) pontban foglaltak kivételével a szabadban tartanak és a rendezvény időtartama alatt várhatóan lesz olyan időpont, amelyen a résztvevők létszáma az 1000 főt meghaladja (a továbbiakban: szabadtéri rendezvény).

(2) A rendeletet nem kell alkalmazni

a) a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvényekre;

b) a választási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó gyűlésekre;

c)2 a vallási közösségek vallásos szertartásaira és rendezvényeire;

d) a családi eseményekkel kapcsolatos rendezvényekre és

e) a közoktatási intézményekben az intézmény által szervezett rendezvényekre.

2. § E rendelet alkalmazásában:

1.3 építmény üzemeltetője: az építmény tulajdonosa, kivéve, ha az építményt jogszabály vagy szerződés alapján más természetes vagy jogi személy, vagy jogi személyiség nélküli gazdálkodó szervezet működteti;

2.4 zenés, táncos rendezvény: rendszeresen vagy meghatározott alkalomból, illetve időpontban tartott, nyilvános, nem zártkörű, válogatott lemezbemutatás vagy élő előadás útján nyújtott zeneszolgáltatást főszolgáltatásként nyújtó rendezvény, amelyen a részvételhez nem kell megváltott ülőhellyel rendelkezni;

3. rendszeres rendezvény: adott helyszínen hetente több alkalommal, heti vagy havi gyakorisággal megtartott rendezvény;

4. alkalmi rendezvény: adott helyszínen egy alkalommal legfeljebb tíz egymást követő napon megtartott rendezvény;

5.5 biztonságszervező: a Biztonságszervező, a Biztonságszervező I., vagy a Biztonságszervező II. szakképesítéssel rendelkező személy;

6.6 személy- és vagyonőr: Személy- és vagyonőr vagy Biztonsági őr és Rendezvénybiztosító, vagy Személy- és vagyonvédő szakképesítéssel rendelkező személy.

1. Zenés, táncos rendezvény tartására vonatkozó szabályok

3. § (1) Zenés, táncos rendezvény csak rendezvénytartási engedély (a továbbiakban: engedély) birtokában tartható.

(2) Az engedély nem mentesíti az engedély jogosultját a tevékenység végzéséhez, illetve a meghatározott termékek forgalmazásához szükséges további, külön jogszabályban meghatározott feltételek teljesítése alól. Az engedély iránti kérelem a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló jogszabály szerinti működési engedély iránti kérelemmel, valamint bejelentéssel együtt is benyújtható.

(3)7 Az engedélyt a zenés, táncos rendezvény helye szerinti települési, Budapesten a kerületi önkormányzat jegyzője, a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a fővárosi főjegyző (a továbbiakban: jegyző) adja ki. Az engedély iránti kérelem elbírálásának ügyintézési határideje 20 nap.

(4) Az engedélyezési eljárásban szakhatóságként részt vesz

a)8 a higiénés és egészségvédelmi, az ivóvíz minőségi, a települési hulladékkal és nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízzel kapcsolatos közegészségügyi, járványügyi vonatkozású követelmények, valamint a kémiai biztonságra és a dohányzóhelyek kijelölésére vonatkozó jogszabályi előírások érvényesítésével kapcsolatos szakkérdésben a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete,

b) a meglévő építmény tekintetében az általános érvényű kötelező építésügyi előírásoknak, a helyi építési szabályzatnak és a szabályozási terveknek való megfelelés kérdésében az általános építésügyi hatóság, a sajátos építményfajta szerinti építésügyi hatóság vagy a műemlékeket engedélyező építésügyi hatóság, kivéve, ha ugyanerre a rendeltetésre vonatkozóan az engedély iránti kérelem benyújtását megelőző hat hónapon belül használatbavételi vagy fennmaradási engedélyt adott ki,

c)9

d) a jogszabályban előírt tűzvédelmi követelmények érvényesítésével kapcsolatos szakkérdésben a tűzvédelmi hatóság,

e) a tevékenység közbiztonságra gyakorolt hatásával, a személy- és vagyonbiztonsággal kapcsolatos szakkérdésekben a rendőrség.

(5) Amennyiben az engedély és a működési engedély iránti kérelmet a kérelmező egyszerre nyújtja be, a szakhatóságok az ellenőrzést mind az engedély, mind a működési engedély feltételei vonatkozásában egyszerre folytatják le.

(6) A bejelentésköteles kereskedelmi tevékenység bejelentésével egyidejűleg benyújtott engedély iránti kérelem esetében a hatósági ellenőrzéseket mind az engedély, mind a bejelentett kereskedelmi tevékenység feltételei vonatkozásában egyszerre, az engedély kiadását megelőzően kell lefolytatni. A bejelentést követő harminc napon belül nincs szükség újabb hatósági ellenőrzések lefolytatására.

4. § (1) Az engedély iránti kérelmet a zenés, táncos rendezvénynek helyt adó építmény üzemeltetője, szabadtéri rendezvény esetében a rendezvény szervezője nyújtja be.

(2) Az engedély iránti kérelemben meg kell jelölni a zenés, táncos rendezvénynek helyt adó építmény használatának jogcímét.

5. § (1) Az engedély iránti kérelemhez a kérelmező csatolja

a) a zenés, táncos rendezvénynek helyt adó építmény, terület azonosításához szükséges, továbbá alapterületére, befogadóképességére vonatkozó adatokat,

b) a kérelmező nevét, valamint székhelyét, cégjegyzékszámát, az egyéni vállalkozó nyilvántartási számát,

c) a zenés, táncos rendezvény megnevezését,

d) a zenés, táncos rendezvényhez kapcsolódó szolgáltatások megnevezését,

e) a zenés, táncos rendezvény gyakoriságáról, megtartásának napjairól, kezdésének és befejezésének időpontjáról szóló nyilatkozatot,

f) a biztonsági tervet,

g) amennyiben ezt külön jogszabály kötelezővé teszi, a tűzvédelmi szabályzatot,

h) az építésügyi hatóság szakhatósági közreműködéséhez szükséges, külön jogszabályban meghatározott építészeti-műszaki dokumentációt két példányban és a tervezői nyilatkozatot.

(2) Az engedélyezési eljárásban a jegyző a szakhatóságokkal közös helyszíni szemle megtartásáról intézkedik. A helyszíni szemlén részt vevő szakhatóságok szakhatósági állásfoglalásukat a szemle megállapításairól felvett jegyzőkönyvbe foglalhatják. A helyszíni szemléről a jegyző értesíti az Országos Mentőszolgálatot.

(3)10 A jegyző a helyszíni szemléről szóló értesítést az engedély iránti kérelemben megjelölt adatokkal együtt küldi meg. Az értesítésben a jegyző felhívja az ügyfél figyelmét, hogy távolmaradása a szemle megtartását nem akadályozza. Távolmaradás esetén a szemle időpontja előtt a jegyzőhöz az ügyfél által írásban beadott észrevételeket a jegyző a szemlén ismerteti.

(4) A jegyző az eljárás során az ügyfelek adatait és a zenés, táncos rendezvény helyszínéül szolgáló építmény vagy terület tulajdonjogának igazolásához szükséges tulajdoni lapot az ingatlanügyi hatóság megkeresése útján vagy a számítógépes ingatlan-nyilvántartási rendszer használatával szerzi be.

6. § (1) A jegyző az engedély megadásával egyidejűleg a zenés, táncos rendezvényt az 1. melléklet szerinti nyilvántartásba veszi, és a 2. melléklet szerinti igazolást állít ki. A jegyző által vezetett nyilvántartás nyilvános, azt a jegyző az önkormányzat honlapján közzéteszi.

(2) A jegyző az engedély tárgyában hozott határozatot közli

a) a fogyasztóvédelmi hatósággal, valamint

b) a fővárosi és megyei kormányhivatal munkavédelmi felügyelőségével és a munkaügyi felügyelőségével.

7. § (1) Az engedély jogosultja a kérelem adataiban bekövetkezett változásokat haladéktalanul köteles bejelenteni a jegyzőnek.

(2) A jegyző az adatokban bekövetkezett változást a bejelentés alapján a nyilvántartásba bejegyzi, és a módosított adatoknak megfelelő engedélyről szóló igazolást ad ki.

(3) Amennyiben a módosítás olyan jellegű, hogy az valamely szakhatóság jogkörét érinti, arról a jegyző az érintett szakhatóságot értesíti. Amennyiben a szakhatóság nyilatkozata alapján szükséges, a jegyző új engedélyezési eljárást folytat le.

(4) A tevékenység megszüntetését a 2. melléklet szerinti igazolás leadásával egyidejűleg haladéktalanul be kell jelenteni a jegyzőnek. A bejelentés alapján a jegyző az engedélyt visszavonja, és a zenés, táncos rendezvényt törli a nyilvántartásból.

(5) A jegyző a nyilvántartásban foglalt adatokban bekövetkezett változást, valamint az adatváltozás tárgyában hozott határozatot haladéktalanul közli a 3. § (4) bekezdésében és a 6. § (2) bekezdésében meghatározott hatóságokkal.

2. A biztonsági terv

8. § A biztonsági terv tartalmazza:

a) a zenés, táncos rendezvény helyszínének alaprajzát, befogadóképességét és az oda való belépés és eltávozás rendjét;

b) a zenés, táncos rendezvény helyszínének baleset, elemi csapás, tömeges rendbontás esetére vonatkozó kiürítési, menekítési tervét;

c) a biztonsági követelmények érvényesítésében közreműködők tevékenységének leírását;

d) a biztonsági személyzet létszámát;

e) az egészségügyi biztosítás feltételeinek meglétére vonatkozó utalást; valamint

f)11 szabadtéri rendezvényeknél a viharos időjárás esetére vonatkozó intézkedési tervet.

3. Az üzemeltető, illetve a szervező kötelezettsége

9. § (1)12 A rendezvény szervezőjének feladata, hogy folyamatosan nyomon kövesse, hogy nem várható-e a rendezvény biztonságát veszélyeztető időjárás, valamint felel a biztonsági tervben és a vonatkozó tűzvédelmi előírásokban meghatározott rendelkezések megtartásáért, ha az időjárás a rendezvény biztonságát veszélyezteti, szükséges esetben gondoskodik a rendezvény felfüggesztéséről.

(2) A zenés, táncos rendezvény gyakoriságáról, megtartásának napjairól, kezdésének és befejezésének időpontjáról szóló nyilatkozatnak, a biztonsági tervnek és a tűzriadó tervnek a zenés, táncos rendezvény helyszínén a vendégek számára látható, hozzáférhető helyen történő elhelyezéséért, valamint az elektronikus tájékoztatásra szolgáló honlapján való közzétételéért az üzemeltető és a szervező felel.

(3) A zenés, táncos rendezvény szervezője gondoskodik elsősegély nyújtására képzett személyzet helyszíni jelenlétéről.

4. A szervezőre, illetve a biztonsági személyzetre vonatkozó szabályok

10. § (1)13

(2) A zenés, táncos rendezvény biztosítását a zenés, táncos rendezvény és a helyszín jellegzetességeihez, valamint a helyszín befogadóképességéhez igazodó számú biztonsági személyzet végzi.

(3)14 Ha a jóváhagyott biztonsági tervben a biztonsági személyzet létszáma a tíz főt eléri, akkor a biztonsági személyzet legalább egy tagja biztonságszervező, legalább három tagja személy- és vagyonőr kell legyen.

(4) A rendezvény szervezője, illetve a biztonsági személyzet tagja a képzettségét igazoló okiratot vagy annak másolatát a zenés, táncos rendezvény ideje alatt köteles magánál tartani és hatósági ellenőrzés esetén felmutatni.

11. § A rendezvény szervezője

a) amennyiben ezt előre meghirdette, korlátozhatja a fiatalkorúak zenés, táncos rendezvény helyszínére való belépését olyan módon, hogy a zenés, táncos rendezvény helyszínére történő belépést az életkort igazoló okmány előzetes felmutatásához,

b) a beléptetést a fiatalok alkohollal történő kiszolgálásának megelőzése, esetleges alkoholfogyasztásuk ellenőrizhetősége érdekében a fiatalkorúak számára megkülönböztető jelzéssel ellátott belépőjegyhez (kártyához, karszalaghoz)

kötheti.

5. Az ellenőrzésre vonatkozó közös szabályok

12. § (1) Zenés, táncos rendezvények ellenőrzésére jogosult:

a) a jegyző;

b) valamennyi, az engedélyezési eljárásban részt vett szakhatóság;

c) bármely hatóság, amelyet más jogszabály az ellenőrzésre feljogosít.

(2) Az ellenőrzésre jogosult hatóságok (a továbbiakban: hatóság) ellenőrzési tevékenységét a jegyző hangolja össze.

6. A rendszeres rendezvények helyszínének általános ellenőrzése

13. § (1) A hatóság - az építésügyi hatóság kivételével - egy éven belül legalább egyszer köteles a rendszeres rendezvények helyszínét ellenőrizni olyan időben, amikor ott nem tartanak zenés, táncos rendezvényt.

(2) Ha a zenés, táncos rendezvény helyszíne a jogszabályi feltételeknek nem felel meg és a jogsértés másként nem orvosolható, illetve a jogszabályi feltételeknek való megfelelés más módon nem biztosítható, a jegyző az észlelt hiányosságok megszüntetéséig, de legfeljebb kilencven napra zenés, táncos rendezvény tartását megtiltja.

(3) A jegyző az engedélyt visszavonja, illetve a rendezvény tartását megtiltja, ha

a) az engedély kiadásának feltételei már nem állnak fenn,

b) a rendezvény szervezője a (2) bekezdés szerinti határozatban meghatározott időtartam alatt nem tesz eleget a határozatban foglaltaknak.

(4) A jegyző a (2)-(3) bekezdés alapján hozott határozatát közli a hatóságokkal.

7. A rendezvények időpontjában történő ellenőrzés

14. § (1) Az alkalmi rendezvényt a hatóság szükség szerint ellenőrzi.

(2) A rendszeres rendezvény helyszínén a zenés, táncos rendezvények időpontjában egy éven belül - az építésügyi hatóság, valamint a munkaügyi és munkavédelmi hatóság kivételével - minden hatóság köteles legalább két ellenőrzést végezni. A hatósági ellenőrzés koordinálását a jegyző végzi. Az ellenőrzés végrehajtása során a hatóság törekszik arra, hogy a zenés, táncos rendezvény résztvevőit a lehető legkisebb mértékben zavarja.

(3) A hatóság az ellenőrzés során tapasztalt hiányosságokra, jogsértésekre tekintettel - a külön jogszabályban meghatározott jogkövetkezményeken túl - az alábbi intézkedéseket alkalmazhatja:

a) figyelmeztetés, ha a zenés, táncos rendezvény helyszínén a hatóság első ízben állapított meg jogsértést, kivéve az (5) bekezdésben szabályozott eseteket;

b) felszólítás a hiányosságok meghatározott időn belüli pótlására;

c) a tapasztalt jogsértésről ideiglenes intézkedés nélkül értesíti a jegyzőt és eljárást kezdeményez;

d) a zenés, táncos rendezvény folytatását a helyszínen felfüggeszti.

(4) Az ellenőrzést végző hatóság a (3) bekezdés alapján tett intézkedésekről - a c) pont kivételével - a következő munkanapon tájékoztatja a jegyzőt.

(5) Amennyiben az ellenőrzést végző hatóság az alábbi jogsértéseket tapasztalja, köteles a külön jogszabályban meghatározott ideiglenes intézkedés keretében a zenés, táncos rendezvény folytatását a helyszínen felfüggeszteni:

a) a rendezvényhelyszín engedély iránti kérelemben meghatározott befogadóképességének nyilvánvalóan jelentős túllépése;

b) a biztonsági tervben meghatározott számú biztonsági személyzet hiánya;

c) az engedély hiánya;

d) a zenés, táncos rendezvény folytatása az élet- vagy testi épség veszélyeztetésével jár;

e) a zenés, táncos rendezvény folytatása a közbiztonságot vagy a közrendet közvetlenül és súlyosan veszélyezteti.

8. Hatálybalépés

15. § Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

9. Átmeneti rendelkezések

16. § Az e rendelet hatálya alá tartozó zenés, táncos rendezvény a rendelet hatálybalépésétől számított kilencven napon túl csak e rendeletben meghatározott engedéllyel tartható.

10. Módosuló jogszabályok

17-19. §15

20. § E rendelet tervezetének a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti előzetes bejelentése megtörtént.

1. melléklet a 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelethez

A 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet alapján vezetett nyilvántartás

1. a zenés, táncos rendezvény nyilvántartásba vételi száma;

2. a kérelmező neve, székhelye;

3. a kérelmező cégjegyzékszáma vagy vállalkozói nyilvántartási száma vagy bírósági nyilvántartásba vételi száma;

4. a zenés, táncos rendezvény megnevezése;

5. a rendezvényhez kapcsolódó szolgáltatások megnevezése;

6. a zenés, táncos rendezvény gyakorisága, megtartásának napja, kezdésének és befejezésének időpontja;

7. a zenés, táncos rendezvény helyszínéül szolgáló ingatlan címe, helyrajzi száma, alapterülete (m2);

8. a rendezvény befogadóképessége;

9. a rendezvénytartás megszűnésének időpontja.

2. melléklet a 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelethez

Igazolás
a rendezvénytartási engedély kiadásáról

A zenés, táncos rendezvények tartásának és biztonságos működésének feltételeiről szóló 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet alapján .................................................................. kérelmező részére ............................... ingatlanon ....... irányítószám, ......................................... utca (tér, út) ............... szám alatt a rendezvény megtartását ....................................... elnevezéssel engedélyeztem.

A kérelmező székhelye: .................................................................... település neve, ........ irányítószám, ........................ kerület ...................................... utca (tér, út) ............... szám.

A kérelmező cégjegyzékszáma/vállalkozói nyilvántartási száma/bírósági nyilvántartásba vételi száma: ...................................................................................................................................................

Kelt: ................................., ...... év ............... hónap ...... nap.

.....................................
aláírás

3. melléklet a 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelethez16



1  Megállapította: 94/2011. (VI. 28.) Korm. rendelet 4. § (1). Hatályos: 2011. VII. 6-tól. Folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.


2  Megállapította: 297/2013. (VII. 29.) Korm. rendelet 65. §. Hatályos: 2013. VIII. 1-től.


3  Megállapította: 13/2014. (I. 29.) Korm. rendelet 7. § (1). Hatályos: 2014. III. 15-től.


4  Megállapította: 94/2011. (VI. 28.) Korm. rendelet 4. § (2). Hatályos: 2011. VII. 6-tól. Folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.


5  Beiktatta: 13/2014. (I. 29.) Korm. rendelet 7. § (2). Hatályos: 2014. III. 15-től.


6  Beiktatta: 13/2014. (I. 29.) Korm. rendelet 7. § (2). Hatályos: 2014. III. 15-től.


7  Módosította: 255/2013. (VII. 5.) Korm. rendelet 36. §.


8  Módosította: 296/2012. (X. 17.) Korm. rendelet 51. §, 441/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 22. §.


9  Hatályon kívül helyezte: 94/2011. (VI. 28.) Korm. rendelet 5. § (1). Hatálytalan: 2011. VII. 6-tól.


10  Módosította: 13/2014. (I. 29.) Korm. rendelet 7. § (4).


11  Megállapította: 94/2011. (VI. 28.) Korm. rendelet 4. § (3). Hatályos: 2011. VII. 6-tól. Folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.


12  Megállapította: 94/2011. (VI. 28.) Korm. rendelet 4. § (4). Hatályos: 2011. VII. 6-tól. Folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.


13  Hatályon kívül helyezte: 94/2011. (VI. 28.) Korm. rendelet 5. § (1). Hatálytalan: 2011. VII. 6-tól.


14  Megállapította: 13/2014. (I. 29.) Korm. rendelet 7. § (3). Hatályos: 2014. III. 15-től.


15  Hatályon kívül helyezve: 2010. évi CXXX. törvény 12. § alapján. Hatálytalan: 2011. III. 17-től.


16  Hatályon kívül helyezve: 2010. évi CXXX. törvény 12. § alapján. Hatálytalan: 2011. III. 17-től.



A net.jogtar.hu oldal teljes egészében szerzői jogvédelem alatt áll. - Copyright Wolters Kluwer Kft. 2013. Minden jog fenntartva!