Határidő: 2004. augusztus 31.

8. Adjon rendszeres és alapos tájékoztatást az ország lakosságának az ingatlan-nyilvántartás aktuális helyzetéről, az ingatlan-visszaélések visszaszorítása érdekében tett minisztériumi, földhivatali intézkedések hatásáról,

Határidő: 2004. június 30., utána félévente

9. A Pénzügyminisztériummal együttműködve vizsgálja meg a Fővárosi Kerületek Földhivatala decentralizálásának tárgyi, személyi és pénzügyi lehetőségét, tegyen javaslatot a megvalósítás ütemezésére.

Határidő: 2005. június 30., illetve a 2006. évi költségvetési javaslat előterjesztése

V. Biztosítsa, hogy a Belügyminisztérium

1. Az Igazságügyi Minisztériummal együttműködve segítse elő az ügyészségek és a rendőri szervek egységes, az egész országra kiterjedő adatgyűjtő és elemző informatikai rendszerének - adatvédelmi szempontból is aggálytalan - kialakítását és működtetését,

Határidő: 2004. december 31.

2. Szorgalmazza az országos rendőrfőkapitánynál, hogy a rendőri szervek

a) kellő súllyal kezeljék az önkormányzati tulajdonú bérlakásokra elkövetett visszaélések ügyét is, s

b) következetesen lépjenek fel a bérlakást tulajdonként eladni kívánó személyek, szervezetek ellen,

Határidő: 2004. június 30., illetve folyamatos

3. Dolgozza ki - az anyagi fedezet biztosítása mellett - az önkormányzatoknál működő ügyfélszolgálati irodák részvételi lehetőségét az ingatlan-nyilvántartási szolgáltatásban,

Határidő: 2005. évi költségvetési javaslat előterjesztése

4. A Magyar Ügyvédi Kamarával, s a Magyar Országos Közjegyzői Kamarával együttműködve biztosítsa az ügyvédek és a közjegyzők számára az ügyfeleik személyazonossága ellenőrzésének on-line rendszerű lehetőségét,

Határidő: 2004. augusztus 31.

5. A digitális bélyegzőhasználat általános megvalósulásáig is szabályozza - hasonlóan a korábbi gyakorlathoz - a hivatali bélyegzők használatát,

Határidő: 2004. június 30.

6. Nyújtson szakmai segítséget azon önkormányzatoknak, melyek önként vállalt feladatként jogi, ingatlanközvetítési segítséget is nyújtanak - anyagi lehetőségük függvényében - a náluk jelentkező rászorult, az úgynevezett lakásmaffia-tevékenység áldozatainak minősülő személyeknek,

Határidő: 2004. december 31.

7. A Pénzügyminisztériummal közösen dolgozza ki annak feltételeit, hogy a 2005. évi költségvetés állami támogatást nyújtson - akár normatív finanszírozással, akár pályázati úton - az úgynevezett lakásmaffia-tevékenység áldozatait lakással, vagy más módon segítő önkormányzatok részére,

Határidő: 2005. évi költségvetési javaslat előterjesztése

8. Gondoskodjék arról, hogy az 1993. évi LXXVIII. törvény (Lakástörvény) a lakásbérlők fokozottabb védelme érdekében

a) egyértelműbb eligazítást adjon az önkormányzatoknak a helyi lakásrendelet megalkotásához,

b) pontosítsa az önkormányzatok tulajdonosi joggyakorlásának feltételeit, s ehhez

c) részletesebb eljárási szabályokkal adjon segítséget,

Határidő: 2005. december 31., illetve folyamatos

9. A közigazgatási hivatalokon keresztül biztosítsa a következetes fellépést a nem kellő körültekintéssel megalkotott, s ezáltal az úgynevezett lakásmaffia-tevékenységet elősegítő helyi lakásrendeleti szabályozás ellen.

Határidő: 2005. december 31., illetve folyamatos

VI. Gondoskodjék arról, hogy az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium

1. A Pénzügyminisztériummal közösen vizsgálja meg a krízishelyzetbe került családok esetében a válságmenedzselés központi költségvetési támogatással, az önkormányzatok részvételével megvalósuló lehetőségét, a rendkívüli élethelyzetben adható kiemelt összegű támogatás nyújtásának feltételeit.

Határidő: 2005. évi költségvetési javaslat előterjesztése, illetve folyamatos

VII.

1. Teremtse meg az úgynevezett lakásmaffia-tevékenység vétlen és rászorult kárvallottai számára - újbóli életkezdésük biztosítása érdekében - a központi állami - civil segítségnyújtás anyagi hátterét, vizsgálja meg a szigorúan ellenőrzött felhasználású, visszatérítendő és/vagy vissza nem térítendő támogatás lehetőségét - alapítvány, közalapítvány, közhasznú társaság vagy más alkalmas formában,

Határidő: 2005. évi költségvetési javaslat előterjesztése

2. A 2005. évi költségvetésben biztosítsa a felhalmozott földhivatali ügyirathátralék feldolgozásához szükséges fedezetet, s ezt követően folyamatosan gondoskodjék a földhivatalok ingatlan-nyilvántartási tevékenységéhez szükséges anyagi, technikai, személyi feltételek költségvetési fedezetéről,

Határidő: 2005. évi költségvetési javaslat előterjesztése, illetve folyamatos

3. Vizsgálja meg, hogy

a) az ún. lakásmaffia-tevékenység kapcsán az elkövetői körnek milyen illeték- és adófizetési kötelezettsége keletkezhetett, s megtörtént-e a kötelezettség tejesítése,

b) mérje fel, hogy milyen mértékű adóhiányt eredményeznek az „illegális” ingatlan- és lakásbérbeadások,

c) s a felmérések alapján tegye meg a szükséges intézkedéseket,

Határidő: 2004. december 31.

4. Kérje fel a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét, hogy vizsgálja meg

a) a hitelintézetek lakáscélú jelzálog-hitelezésnél alkalmazott hitelbírálatának gyakorlatát, különös tekintettel azokra az esetekre, ahol a hitel fedezetét végrehajtás alá vonták, valamint

b) az ügyvédi tevékenység kötelező biztosítását végző biztosító kárrendezési gyakorlatát, különös tekintettel az úgynevezett lakásmaffia-tevékenység körébe sorolható esetekben.

Határidő: 2004. december 31.

VIII. Az Országgyűlés felkéri a Legfőbb Ügyészt, hogy az V. 1. pont végrehajtásában működjön közre.