1 A határozatot az Országgyűlés a 2007. június 25-i ülésnapján fogadta el.
2 Jelen értelmezés szerint a sportgazdaságot a sporttal foglalkozó vállalkozások (sportvállalkozások, sportcikk-kereskedők és sporteszközgyártók) közül a társasági adóbevallást benyújtók alkotják. (A Stv. szerint sportvállalkozásnak csak az a vállalkozás minősül, amelynek cégjegyzékébe bejegyzett főtevékenysége sporttevékenység.)
3 Összesített eredmények alapján a túlsúlyos gyermekek aránya Európában kb. 14-22%, az elhízottak aránya pedig 9-13%-ra tehető. Ezen információk figyelembevételével a 2020-as évre adott prognózis szerint a felnőtt lakosság jelentős része szenved majd obezitásban.
4 Olyan filozófia vagy értékrendszer, amely szerint minden embernek egyéni lehetőségek járnak. Ez a kifejezés gyakran használatos diákok oktatásával, teljesítményével kapcsolatban. Az inklúzió túlterjed a fizikai helyzet elképzelésén és olyan alapértékeket vegyít, mint a részvétel, barátság és társadalmi interakció, melyek eredménye a valahová tartozás érzése.