de) egy Lakás-mobilitási Alap létrehozását a fizetésképtelenné váló tulajdonosok lakáshelyzetének megoldására,

df) a mobilitás erősítése érdekében bérlakás-építési program megindításának lehetőségét, a szociális lakás-építés kiemelésével,

dg) átmeneti időre szóló építményadó-mentes időszak bevezetésének nemzetgazdaságra, államháztartásra gyakorolt hatásait, amely átmeneti idő kizárólag az építmény tényleges hasznosításának megkezdéséig, de legfeljebb 4 évig terjed,

dh) a közberuházások eredményeként keletkezett ingatlanérték-növekedés adóztatásának a lehetőségét, további közérdekű vagy közberuházás forrásteremtése céljából,

di) a PPP konstrukcióban létesülő bérlakások gazdaságos és nyereséges üzemeltetéséhez szükséges lakhatási támogatási rendszer kiépítési lehetőségét,

dj) a banki finanszírozás visszavonása miatt leállított, igazoltan megtérülő lakásépítési projektekhez (minősítés és ellenőrzés mellett) állami kezességvállalás biztosításának lehetőségét.

7. A rövid távon megvalósítható intézkedések keretében az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy

a) a hatósági eljárásokra vonatkozóan

aa) végezze el az építéshez kapcsolódó hatósági jogszabályok felülvizsgálatát és eljárások teljes körének további gyorsítási lehetőségét, különösen a régészeti és a kisajátítási, szakhatósági eljárásokkal kapcsolatban,

ab) készítse elő az építésügyi hatósági feladatellátás államigazgatási szervezetben történő ellátásának jogszabályi alapjait,

ac) teremtse meg az építőipari kivitelezési tevékenység hatékonyabb ellenőrzésének feltételeit, az építési minőség és a fogyasztóvédelmi garanciák biztosítását, tanúsító rendszerek alkalmazásával;

b) egyéb, a vállalkozásokat segítő intézkedések sorában

ba) vizsgálja meg az építési ajánlatok műszaki és tartalmi összevethetőségét biztosító, egységesen alkalmazandó, építőipari normatíva rendszeren alapuló költségvetés-készítő rendszer bevezetésének lehetőségét a Magyarországon forgalomban lévő normarendszerek akkreditációja által,

bb) vizsgálja meg az országosan kiemelt jelentőségű beruházásokra vonatkozó eljárási kedvezmények kiterjesztésének lehetőségét,

bc) készítsen javaslatot a magánberuházások közérdekű általános szabályozására és ösztönzésére,

bd) vizsgálja meg az iparági vállalkozások exporttámogatása erősítésének lehetőségeit;

c) segítse elő a bíróságon kívüli vitarendezés igénybevételének könnyítését, egyszerűsítését, valamint a rendes bírósági eljárások eljárási időtartamának csökkentését;

d) vizsgálja meg a folyamatban lévő gazdasági perek elsőbbségi alapú mielőbbi lezárásának lehetőségeit;

e) vizsgálja felül, és szükség szerint kezdeményezze a cégbírósági eljárásra vonatkozó szabályozás módosítását aszerint, hogy a vállalkozást szándékosan csődbe juttató, a kifizetést szándékosan szabotáló és ezzel lánctartozást generáló magán- és jogi személyek vállalkozási szabadsága korlátozható legyen;

f) vizsgálja meg a szerződési csalárdság megállapíthatóságának és büntethetőségének lehetőségét a Büntető Törvénykönyvről szóló törvény esetleges módosításával.

8. A középtávon megvalósítható intézkedések keretében az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy

a) támogassa a szakmai szervezetek olyan önszabályozó tevékenységét, amely arra irányul, hogy építőipari kivitelezői tevékenységet csak olyan vállalkozás folytathasson, amely szakmai regisztrációval rendelkezik, valamint, hogy a vállalkozások önkéntes alapon a nyilvántartásban megbízhatóságukat jelző adatokat tegyenek közzé,

b) a KKV szektor erősítése érdekében támogassa az önkéntesen, alulról szerveződő építőipari és ágazati klaszterek kialakítását,

c) támogassa az igényekhez alakított és a szakmai szervezetek által is felügyelt szakmunkásképzés fenntartói és finanszírozási rendszerének ágazati koordinációját,

d) szervezze a szakmai vállalkozók számára szükséges „menedzsment ismeretek” elterjesztését,

e) a szakmai és társadalmi szervezetekkel együttműködve, készítse el az építés egységes ágazati stratégiáját.

9. Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy évente számoljon be az Országgyűlésnek az (építőipart és) építési ágazatot és a közvetlenül kapcsolódó (ágazatokat) nemzetgazdasági területeket sújtó recesszió kezelése érdekében megtett és szükséges intézkedésekről és az 5-8. pontokban meghatározott feladatok teljesítéséről.

10. E határozat a közzétételének napján lép hatályba.