A fogyasztás tendenciái nem választhatók el a vásárlási szokások jelentős megváltozásától. 2000-2006 között a bevásárlóközpontok területe Magyarországon megduplázódott és - változatlan népszerűségükre alapozva - az elkövetkező években további fejlesztések várhatók. A termékek széles körében növekszik az egyszer használatos, rövid élettartamú termékek fogyasztása. Az élelmiszer-kereskedelemben erős tendencia a csomagolóanyag-használat növekedése (pl. poharas és porciós termékek), a többször használható csomagolóanyagok arányának visszaesésével a csomagolás a fogyasztással egyidejűleg hulladékká válik. A vásárlók körében ma még gyenge, de erősödő pozitív tendencia az egészséges élelmiszerek, illetve az ökológiai gazdálkodásból származó termékek iránti kereslet növekedése.

Fogyasztási spirál: gépkocsiszám, villamosenergia-igény és a bevásárlóközpontok építésének trendje (KSH)

Az előző Program során számos intézkedés történt az egészséges életmód és a környezettudatos fogyasztás előmozdítása érdekében (pl. környezeti nevelés, információterjesztés, bioélelmiszer fogyasztás, környezetbarát közlekedés ösztönzése), azonban még jelentős erőfeszítések szükségesek az erőforrások takarékos használatára épülő fogyasztói kultúra megvalósítása érdekében. A fogyasztási javaktól való függés - társadalmi következményei mellett - az erőforrások és az ökoszisztéma szolgáltatások fokozott igénybevételét, a termékek szállításigényességének növekedését, az ehhez kapcsolódó infrastruktúra fejlesztési igények és a környezeti terhelések növekedését, a hulladék és szennyezőanyagok erősödő kibocsátását okozza.

A társadalom polarizálódása a jómódúak növekvő fogyasztása mellett az elszegényedés jelentős társadalmi csoportokat érintő folyamatát is magával hozta (2000-2007 között a szegénységi arány 11,4%-ról 12,3%-ra nőtt (KSH)). A szegénység számos - a társadalom szociális helyzetével, lakásviszonyaival, iskolázottságával összefüggő - fenntarthatósági kérdést is felvet, melyek gyakran környezeti következményekkel is járnak. E kiszolgáltatott társadalmi rétegnek a városokban nincs vagy korlátozott a lehetősége az önellátásra, az életmódváltásra (pl. a panel épületekben a leginkább rászorultaknak van a legkevesebb anyagi és technikai lehetősége az energia- és víztakarékossági beruházásokra). Másfajta környezeti problémákhoz vezet a vidéki szegénység. A tartós munkanélküliség sújtotta térségekben terjed a megélhetési célú, azon belül a környezeti károkozással is járó bűnözés.

1.1.2. Környezetpolitika, szabályozás és intézményrendszer

Az átfogó és szakpolitikák kidolgozása, a jogi és gazdasági szabályozás, a támogatási és intézményi feltételek lényegüknél fogva egyfajta „válaszok” az ember és környezete harmonikus viszonyának kialakítása érdekében, ugyanakkor - céljuknál és hatókörüknél fogva - hajtóerőként működhetnek.

A környezetpolitikát a vizsgált időszakban a koncepcionális és stratégiai keretek megalkotása, kibontása, ütemezett (de esetenként a tervezettnél lassabb) végrehajtása jellemezte. Egyes elemei a sajátosan hazai adottságok, lehetőségek és problémák alapján megfogalmazható célokhoz, feladatokhoz kapcsolódtak (pl. árvízi biztonság növelése - Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése; természeti értékeink védelme - Nemzeti Ökológiai Hálózat kijelölése; potenciális környezeti kockázatok, szennyezés csökkentése - Országos Környezeti Kármentesítési Program); míg számos program esetében a hazai igény, az EU követelménye és a globális felelősségünkből adódó feladat egybeesett (pl. hulladékgazdálkodás, keletkező szennyvizek ártalmatlanítása, kibocsátás-csökkentés).

A környezetpolitika fontos célja volt a környezeti szempontok beépítése az egyes ágazatok tevékenységébe (a problémák megelőzése az un. csővégi megoldásokkal szemben). Ez azonban szemléleti okok, ágazati érdekek szembenállása, az ágazati információk, adatbázisok széttagoltsága, hozzáférhetőségi korlátai és egyes területeken a kapacitás- vagy forráshiány miatt csak részben sikerült. Egyes témakörökben (pl. éghajlatváltozásra történő felkészülés, az ár- és belvízgazdálkodás új szemléleti alapokra helyezése, élőhelyek rehabilitációja) ugyanakkor nemzetközi szinten is figyelemre méltó eredmények születtek.

A környezetpolitika érvényesítését elősegítő nemzeti környezetvédelmi programok megközelítésükben a környezet egyes elemei védelméről a környezeti problémák komplex kezelése felé mozdultak el (tovagyűrűző hatások), de a gyakorlatban megvalósult intézkedések többnyire a hatások (pl. szennyezés) és az azok következtében beálló állapotváltozások befolyásolására terjedtek, terjedhettek csak ki.

A második Program végrehajtása az első Programhoz képest jobban „intézményesült” és egyúttal a társadalmasítása terén is sikerült előrelépni. Kapcsolatát a költségvetési tervezéssel ennek ellenére nem sikerült sokkal szervesebbé tenni, ugyanakkor az EU fejlesztéspolitikai támogatásai felhasználásának tervezésekor alapdokumentumként érvényesült, így végrehajtását a kohéziós és strukturális alapok forrásai jelentős mértékben elősegíthették. A hazai jogrendbe átültetett EU jogszabályok jelentős része konkrét környezetállapot-változást ír elő, amely hosszú távú, jelentős beruházási, majd ezt követően - a megnövekedő szolgáltatási díjakban is megtestesülő - működtetési és fenntartási kötelezettséget ró az országra. A magas ráfordítás-igényű, főként a környezeti infrastruktúra kiépítését, technológiai korszerűsítéseket célzó beruházások forrásigényét a hazai, illetve a fokozatosan bővülő EU források sem biztosítják teljes mértékben. E kötelezettségek teljesítése ugyanakkor forráscsökkenést idézett elő más területeken, illetve nehezítette ezek megfelelő mértékű finanszírozását (pl. vízbázis-védelem, környezettudatos szemléletformálás).

A környezetpolitika hazai helyzetének alakulása szoros kapcsolatot mutat az Európai Unión belüli helyzetével. Az EU szakpolitikái között is ez az egyik leginkább szabályozott terület (a „belső piac” megfelelő működésére irányuló jogalkotás folyó ügyeinek mintegy harmada-fele kapcsolódik környezetvédelmi témakörhöz), de a kellő hatékonyságú érdekérvényesítéshez önmagában még nem elég. A versenyképesség erősítése jegyében több közösségi szakpolitikai területen a környezeti szempontok integrációja a tervezettnél lassabban halad (különösen pl. a közlekedés, szállítás terén).

Jogalkotás

A hazai környezetvédelmi jogalkotást az 1990-es évek közepétől a környezetvédelmi jogszabályok bővülése és megerősödése jellemezte, melyben az EU környezetvédelmi joganyagának átvétele és a 2004 májusában bekövetkezett EU-tagság fontos szerepet játszott. Ez a folyamat az utóbbi években a különböző gazdasági érdekképviseletek nyomásának következtében egyes területeken megállt (termékdíj, „gyorsítások”). Az EU jogharmonizáció, a környezetgazdasági eszközök és a stratégiai környezeti vizsgálat alkalmazása a környezeti terhelések és kockázatok mérséklését, illetve annak lehetőségét hozta magával. Emellett számos környezetpolitikával összefüggő szabályozás újult meg, illetve módosult (pl. területrendezés, élelmiszerbiztonság, Büntető Törvénykönyv). A hazai jogrendszer egészét tekintve azonban problémát jelent, hogy a szabályozás többnyire a kibocsátások csökkentésére irányul, a kibocsátásokat meghatározó természeti erőforrás-, illetve térfelhasználás alakulásának mértékére, okszerűségére gyakorolt hatása elmarad a szükségestől.

A nagyszámú és „változatos” önkormányzati rendeleteknek (pl. rendezési tervek, helyi építési szabályzatok, közszolgáltatási szabályozás, közösségi közlekedés, forgalomszervezés, köztisztaság, belterületi vízrendezés) is számos természeti és épített környezeti vonatkozása van (pl. beépítettség, zöldfelületek, tájak igénybevétele, városi levegőminőség, műemlékvédelem). A helyi - gyakran kényszerűség szülte - fejlesztési prioritások azonban sokszor „felülírják” a környezetvédelmi szempontokat. A települési önkormányzatok jogkörébe utalt környezetvédelmi jogszabályalkotás kontrollja hiányos. Azt is meg kell azonban említeni, hogy az utóbbi években számos törvény készült, illetve módosult, amelyekben pozitív elmozdulás tapasztalható a települési szintű jogalkotás környezeti szempontú befolyásolására (pl. épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény módosítása).

A jogi szabályozás hatékonyságát a jogkövetés mértéke is jelzi. A gyakorlat egyes területeken azt mutatja, hogy a jogszabályokban foglalt környezetügyi célok megvalósítása, a jogegység biztosítása, a környezetvédelmi jogérvényesítés nem mindig történik meg teljes mértékben.

A környezetvédelem állami intézményrendszere

A 2000-es években számos intézkedés irányult a jogérvényesítés megerősítésére: a környezetvédelmi igazgatási szervek (felügyelőségek) széles körű engedélyezési és ellenőrzési feladatkört kaptak. A kirótt bírságok jelentős mértékben megemelkedtek. Az elmúlt évtizedben a környezetvédelem állami feladatainak ellátása többszörös és jelentős strukturális átalakuláson ment át, amely nem mindig vezetett a hatóságok és az ügyfelek közötti partnerség érdemi változásához. Kedvezőtlen tendencia, hogy a környezetvédelmi igazgatási szervek dolgozóinak létszáma csökkent, miközben az intézett hatósági ügyek száma folyamatosan növekszik. Ezt a kapacitás-problémát tovább feszíti a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény által előírt szigorú határidők rendszere, amelynek megsértését a törvény súlyos pénzbüntetéssel sújtja. A környezeti jogalkotás erősödéséből eredő pozitív hajtóerő tényleges érvényesülését ezért a környezetvédelmi hatósági-irányítási kapacitás csökkenése gátolja. A környezetvédelmi engedélyek monitorozása terén a pénzügyi források és emberi erőforrások hiánya korlátozza a felügyelőségek ellenőrzési és jogszabály-érvényesítési lehetőségeit. A természeti erőforrásokkal gazdálkodó, illetve természeti értékek megőrzését végző állami intézmények (pl. nemzeti park igazgatóságok) hatékony működését szintén forráshiány nehezíti. Problémát jelent, hogy a hatóságok közötti közigazgatási munkamegosztásban a környezetvédelmi szakigazgatást támogató operatív intézményi koordinációnak nincs kialakult mechanizmusa.

Döntéshozatal, információkhoz való hozzáférés

Az előző Program során folyamatosan javult a környezeti információkhoz való hozzáférés (pl. OKIR rendszer folyamatos tematikai gyarapítása és nyilvánossá tétele, vagy a megfelelő jogszabályi környezet kialakítása (Aarhusi Egyezmény ratifikálása)). Bővültek és egyre szélesebb körben elérhetők a környezetvédelmi adatgyűjtő és -feldolgozó rendszerek, kialakult a Zöld-Pont Irodák Országos Hálózata, amely környezetvédelmi tanácsadást és lakossági ügyfélszolgálatot biztosít.

A nyilvánosság döntéshozatalban való részvételének feltételei is javultak; mind a környezeti hatásvizsgálati, mind a stratégiai környezeti vizsgálati eljárások egyértelműen szabályozzák a közmeghallgatások és a vélemények figyelembevételének rendjét. Meg kell ugyanakkor említeni, hogy a környezeti hatósági ügyek száma rohamosan emelkedik. Az eljárások hossza és kimenetele a kapacitáshiány mellett nagymértékben függ a beadványok előkészítettségétől, gyakran annak hiányosságaitól. Az egyes beruházási tevékenységek társadalmi-gazdasági-környezeti megvalósíthatóságának vizsgálata és társadalmi egyeztetése gyakran nem megfelelő módon történik, így ezen kérdések is már csak a környezeti hatásvizsgálati eljárás során - jelentős konfliktust okozva - merülnek fel, ellehetetlenítve a környezeti döntéshozatalt.