A Nemzeti Drogstratégia felhatalmazása révén csak az ellenőrzés alatt álló és visszaélésre alkalmas pszichoaktív szerek (kábítószerek és pszichotróp anyagok), valamint ezek előállításához használt egyes - ugyancsak nemzetközi ellenőrzés alá vont - anyagok kontrolljával, a legális útról való eltérítésük ellenőrzésével és megakadályozásával, jogszabályba ütköző fogyasztásuk, előállításuk és forgalmazásuk visszaszorításának kérdéseivel foglalkozik. A Nemzeti Drogstratégiában a drog és a kábítószer szavakat azonos értelemben használjuk, összhangban az ENSZ kábítószer-egyezmények mellékletében felsorolt és a Büntető Törvénykönyv5 vonatkozó rendelkezéseiben definiált kábítószerekkel. Emellett egyre nagyobb az indokoltsága annak, hogy az ellenőrzés alatt nem álló, nagy népegészségügyi ártalmakat okozó szerek (alkohol, nikotin, bizonyos hallucinogének, inhalánsok stb.), az engedélyezett, de nem rendeltetésszerűen használt anyagokkal való visszaélések, valamint a szerhasználathoz nem kapcsolódó viselkedési függőségek kezelésére is kiterjedjenek átfogó közpolitikák. Ezek, az egyes területeken megvalósuló közpolitikák keressék az együttműködés lehetőségeit, az egymással való érintkezési pontokat és az együttes cselekvés nyújtotta hatékonyságnövekedést.

A dokumentum úgy foglalkozik egy szűkebb halmaz, az illegálisnak nevezett kábítószerek kérdésével, hogy megközelítési szemléletében kiterjesztő módon jár el, a társproblémák kezelésében fennálló szinergiák kihasználását lehetővé téve, figyelembe véve a problémák kölcsönhatásait, multikauzalitását.

IV. A Nemzeti Drogstratégia alapelvei

Az alapelvek a kábítószer-probléma kezelésében közreműködő valamennyi szereplő által elfogadott értékek, amelyek konszenzust teremtve vezérmotívumai a tervezésnek és a végrehajtásnak.

Emberi jogok, emberi méltóság, egyenlő ellátás elve

A kábítószer-probléma kezelése terén kiemelkedő jelentőségű az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata és további ENSZ-egyezmények által részletezett emberi jogok érvényesítése, különös tekintettel az élethez, a szabadsághoz és a biztonsághoz való jogra, az egészséghez fűződő jogra, a kínzástól, a kegyetlen, embertelen bánásmódtól és büntetéstől való védelem jogára, illetve a törvény diszkriminációtól mentes védelmének jogára. Biztosítani kell a lehető legmagasabb szintű, egyenlő egészségügyi és szociális ellátáshoz való hozzáférést minden rászoruló számára, különös tekintettel a hátrányos helyzetű, marginalizálódott csoportokra (pl. hajléktalanok, a büntetés-végrehajtási intézetben fogvatartottak). Kábítószer-ellenőrzési célok nevében nem alkalmazhatóak olyan eszközök, amelyek szükségtelen és aránytalan kárt okoznak, sértve ezzel az Alkotmány által garantált szabadságjogokat.

Az egészséghez, az egészséget támogató környezethez való jog elve

Az egészséghez fűződő jog elve magában foglalja a betegek vagy fokozott kockázatnak kitett emberek egészségi állapotuknak megfelelő ellátásához való jogát, valamint az ellátás során az azonos szükségletűek egyenlő ellátáshoz való jogát.

Ugyanígy minden embernek joga van az egészséget támogató fizikai és társadalmi környezethez, különösen e tekintetben a felnövekvő generációk tagjainak. A Nemzeti Drogstratégia végrehajtása során kiemelkedő jelentőségű a felnőtt társadalom gyermekek iránt érzett felelősségének érvényesítése. Az egészséget támogató környezet megteremtése sok szempontból messze túlmutat a Nemzeti Drogstratégia keretein, ezért az egyes szakpolitikák tervezése és megvalósítása során folyamatosan értékelni szükséges azok egészségre, különösen az illegális szerfogyasztással kapcsolatos tényezőkre gyakorolt hatását és szükség esetén módosítani az adott politikákat.

A tények elsőbbsége

A tudományosan megalapozott érvek, bizonyítékok és adatok mindenkor elsőbbséget élveznek a vélekedésekkel szemben. A Nemzeti Drogstratégia által kijelölt feladatok meghatározása helyzetértékelésre, adatokkal alátámasztott, azonosított problémák megoldására épül. Céljait úgy kell kialakítani, hogy azok reálisak, megvalósíthatóak és mérhetőek legyenek.

Partnerség, közös cselekvés

Az összehangolt beavatkozások megsokszorozzák hatásukat és eredményességüket. A kábítószer-probléma kezelésének a társadalom, a helyi közösségek és az állami intézményrendszer együttműködésében kell megvalósulnia.

Átfogó megközelítés

A kábítószer-probléma kezelése komplexitásából fakadóan az érintett szakterületek strukturált és átfogó együttműködését igényli, amely során elengedhetetlen a szakmai és igazgatási kompetenciák tiszteletben tartása. A drogpolitika egyetlen eleme sem nélkülözhető, egymással nem felcserélhető.

Elszámoltathatóság

A Nemzeti Drogstratégia célkitűzései között a magyarországi kábítószer-helyzet tényein alapuló, reálisan megvalósítható feladatok és fenntartható fejlesztések szerepelnek. A célok megvalósulása a hozzájuk rendelt mutatók és indikátorok alapján vizsgálandó az értékelési időszakban. Ha a kitűzött feladatok nem megfelelő ütemben vagy mértékben valósulnak meg, a végrehajtásban közreműködők az értékelések alapján módosíthatják annak hangsúlyait. A Nemzeti Drogstratégia megvalósításában közreműködő szereplők - a hatályos jogszabályok által szabott keretek között - rendszeres tájékoztatást adnak a stratégia végrehajtásáról és a kapcsolódó adatokat nyilvánosságra hozzák, a folyamatok átláthatóvá tétele érdekében.

V. A Nemzeti Drogstratégia időkerete

A stratégiai időtáv meghatározásakor alapvető jelentőségű a végrehajtás kiegyensúlyozott ütemének, az időközi értékelésnek és a változtatás lehetőségének biztosítása. Az új Nemzeti Drogstratégia 2010 és 2018 között, kilencéves időtartamra határoz meg feladatokat (hosszú távú tervezés). 2010 és 2017 között, nyolcéves keretben zajlik a kitűzött célok megvalósítása, 2018-ban a Nemzeti Drogstratégia végrehajtásának értékelése és a következő program előkészítése esedékes.

A Nemzeti Drogstratégia célkitűzéseit cselekvési tervek részletezik. Az egyes cselekvési programok lezárultával egyidejűleg kerül sor megvalósulásuk közigazgatási értékelésére. A Kormány háromévente tájékoztatja az Országgyűlést a stratégiai program végrehajtásáról. A nemzeti drogkoordinátor évente tájékoztatja a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságot, valamint a nyilvánosságot a Nemzeti Drogstratégia megvalósítási helyzetéről.

A Nemzeti Drogstratégia megvalósításának féltávjánál a Nemzeti Drogstratégia teljes, független - azaz külső értékelő által lefolytatott - értékelésére kerül sor. Az eredmények, illetve a 2013-tól érvénybe lépő európai uniós kábítószer-ellenes stratégia célkitűzéseinek ismeretében van lehetőség a stratégiai célkitűzések hangsúlyainak és eszközeinek módosítására, szükség esetén új prioritások kijelölésére.

A megoldás két, egymástól eltérő, de egymást feltételező értéket és szempontot egyesít: a hosszú távú tervezés deduktív és a változó helyzetben megfelelő módon reagálni képes induktív tervezési szemléletet, biztosítva ezzel a politikai-közjogi stabilitást és a szakmapolitikai rugalmasságot egyaránt.

VI. A Nemzeti Drogstratégia szerkezete

A Nemzeti Drogstratégia szerkezete adja meg a program belső logikáját, az elemek összhangját.

A Nemzeti Drogstratégia szerkezeti elemei a következők:

Pillérek

A pillérek a beavatkozások területeit jelentik programok, fejlesztések, ellátások formájában.

1. Megelőzés, közösségi beavatkozás;

2. Kezelés, ellátás, ártalomcsökkentés;

3. Kínálatcsökkentés.

A megelőzés pillér a prevenciónak nemcsak a szakirodalomban definiált szűkebb területét öleli fel, hanem a helyi szintű közösségi beavatkozások széles spektrumát is, melyek valamilyen módon - szándékos vagy akár esetleg nem is tudott módon - a helyi társadalmi szintű problémabefolyásolást szolgálják (közösségi, kulturális, egyházi/vallási események, programok stb.).

A második pillér a kezelés és ellátás, valamint az ártalomcsökkentés teljes intervenciós területét is magába foglalja, beleértve az ártalomcsökkentés szemléletét és gyakorlati eszközeit is. Itt jelennek meg mindazon ellátások, programok, beavatkozások, melyek az egészségi állapot, a szociális helyzet, az élet megvédése szempontjából akár az egészségügy, akár a szociális ágazat vagy ezek határterületein valósulnak meg.

A kínálatcsökkentés harmadik pillére alatt egyrészt az állami represszív és kontrollfunkciók nagy része jelenik meg, másrészt mindazok a közösségi intervenciók is, melyeket a kínálatcsökkentési feladatokat teljesítő hatóságok és intézmények valósítanak meg (pl. resztoratív programok, rendészeti bűnmegelőzés).

Horizontális, átívelő eszközök és szempontok

A horizontális, átívelő eszközök egyrészt szemléleti filozófiákat írnak le (pl. a koordináció szükségszerűségét minden szinten vagy az értékelés fontosságát a tényalapúság jegyében), másrészt - a pillérekhez hasonlóan - konkrét programelemeket jelenítenek meg, melyek azonban mind a három pillérterületre egységesen érvényesek (pl. a koordináció mechanizmusai, intézményesülése vagy az értékelés eszközei, a megvalósulás időzítése és erőforrásai).

1. Együttműködés, közösség;

2. Koordináció, nemzetközi együttműködés;

3. Monitorozás, kutatás, értékelés.

Prioritások

A prioritások területe szoros összefüggést mutat az alapelvek kérdésével, azzal a különbséggel, hogy itt nem a mindhárom akcióterületre egységesen vonatkozó és alkalmazható eszközökről van szó, sokkal inkább arról, hogy a beavatkozások tervezésekor, eleve forráshiányos helyzetben, a szükséges és tervezett beavatkozások közül melyek élvezhetnek elsőbbséget, illetve ezekben a helyzetekben mely problémakezelési elveknek kell érvényesülniük.

1. Vulnerabilitás, kockázatértékelés és -kezelés;

2. Szeveritás (esetsúlyosság);

3. Fenntarthatóság és hatékonyság.

A vulnerabilitás, kockázatértékelés és -kezelés (kockázaticsoport-orientált megközelítés, mely a sebezhetőségre, a populációs veszélyeztetettségre és kockázatokra teszi a hangsúlyt) ma már a beavatkozások tervezésének fontos alapelve. Ennek érvényesülése során a politika az egyes helyzetek, jelenségek értékelése során gondosan mérlegeli az egyéni és közösségi sebezhetőséget, valamint a kockázatokat, beleértve ebbe a beavatkozási alternatívák által okozott előnyök és hátrányok mérlegelését is.

Ide értendő az egyes társadalmi csoportok helyzetének vizsgálatakor az illegális szerfogyasztásra vonatkozó és azzal kapcsolatos sajátos kockázatok értékelése, a beavatkozások megtervezése és megvalósítása során az egyéni és közösségi kockázatok elemzése. Mindez abból a felismerésből táplálkozik, hogy eredményes cselekvések csak a célcsoport sajátosságainak figyelembevételével valósulhatnak meg. Ezen szempont érvényesítése valamennyi beavatkozási területen értelmezhető és nem jelenti a prevenciós tevékenység háttérbe szorulását.

A szeveritás (esetsúlyosság) elve elsősorban a kezelés-ellátás-ártalomcsökkentés területén alkalmazható, kiterjesztése értelmezhető a megelőzésben (különösképpen a célzott prevenció eszközeivel), valamint a kínálatcsökkentés vetületében is. Lényege, hogy beavatkozásainkat az életet veszélyeztető legnagyobb kockázat elhárítása felől indulva kell terveznünk a kisebb kockázatú állapotok ellátása irányába. Az eddigi gyakorlat ezzel esetenként ellentétes volt, vagy nem vették figyelembe kielégítő mértékben ezt a szempontot.