70/1990. (IX. 14.) OGY határozat
az 1990. évi önkormányzati választások előkészítésének és lebonyolításának pénzügyi szükségletei biztosításáról1
Az Országgyűlés az 1990. évi önkormányzati választások eredményes lebonyolítása érdekében a következő határozatot hozza:
1. A Kormány a pénzügyminiszter útján az állami költségvetésből a választásokra soron kívül
- az első fordulóhoz haladéktalanul 405 millió Ft-ot,
- a második fordulóhoz 1990. szeptember 30-ig 155 millió Ft-ot, a Belügyminisztérium részére pótelőirányzatként, céljelleggel és utólagos elszámolási kötelezettség mellett bocsásson rendelkezésre.
2. A Belügyminisztérium az 1990. évi választások előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos pénzügyi feladatokat központilag irányítsa, a felmerülő kiadásokat az erre vonatkozóan készített költségvetésben szereplő jogcímeken biztosítsa, illetve teljesítse.
3. A Belügyminisztérium a tanácsok részére a választási költségvetésben foglaltak szerint normatív módon biztosítsa a szükséges pénzeszközöket úgy, hogy a lebonyolításhoz szükséges időben rendelkezésre álljon.
4. A Belügyminisztérium - az állami költségvetés terhére - a helyi tanácsok útján biztosítson minden, a választási bizottság által nyilvántartásba vett nemzeti és etnikai kisebbség nevében induló független jelölt számára költségvetési támogatást. A költségvetési támogatás feltételeit, összegét és kifizetésének módját a határozat egyes számú melléklete tartalmazza.
5. Az Állami Számvevőszék a választási pénzeszközök felhasználásáról folytasson célvizsgálatot és annak eredményéről az Országgyűlést tájékoztassa.
1. számú melléklet
A nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó független képviselő és polgármester jelöltek választási kampányának költségvetési támogatása
1. A helyi választási bizottság által nyilvántartásba vett nemzeti és etnikai kisebbség nevében induló független képviselő és polgármester jelöltet költségvetési támogatás illeti meg. A költségvetési támogatást a jelölt csak egyféle jogcím alapján és csak egyszer igényelheti. A párt, társadalmi szervezet nevében indított nemzeti és etnikai kisebbségi jelölteket a költségvetési támogatás nem illeti meg.
2. A költségvetési támogatás összege jelöltenként legfeljebb 2000 Ft. Ha a költségvetési támogatás országosan összesített igénye a 10 000 000 forintot meghaladja, akkor az Országos Választási Bizottság az egy jelöltre jutó költségvetési támogatást arányosan csökkenti.
3. A költségvetési támogatás a jelölt egyéni választási kampányához, utólagos elszámolás nélkül a dologi és utazási költségek fedezetére szolgál.
4. A költségvetési támogatásra legfeljebb 10 000 000 forint fordítható.
5. A jelölt számára a költségvetési támogatás kizárólag a nyilvántartásba vételt követően, illetőleg az ezzel kapcsolatos kifogás jogerős elbírálása után kerülhet sor.
2. számú melléklet
Költségvetés az 1990. évi önkormányzati választások előkészítésére és lebonyolítására
Az 1990. évi önkormányzati választások előkészítéséhez és lebonyolításához a Belügyminisztérium részére a központi és helyi feladatok végrehajtásához az alábbiakban részletezett jogcímeken a következő pénzügyi előirányzatok biztosítása szükséges.
| Értékadatok: e Ft-ban |
| Kiadási jogcímek | Első forduló | Második forduló | Összesen |
| 1. | 2. | 3. | 4. |
| I. Helyi (területi) feladatok | |||
| 1. Dologi kiadások: |
| a) | helyi hirdetmény és plakát költségek 11 000 szavazókörnél | |||
| (szavazókörönként 100 db 5,- Ft) | 5 500 | 2 250 | 7 750 | |
| b) | helyi és területi választási bizottságok működési kiadásaira | |||
| (3200 5000,- Ft) | 16 000 | 8 000 | 24 000 | |
| c) | élelmezési kiadások |
| - | szavazókörökben | ||||
| (11 000 1000,- Ft/nap) | 11 000 | 5 500 | 16 500 | ||
| - | helyi és területi választási bizottságoknál | ||||
| (3200 1000,- Ft/nap) | 3 200 | 1 600 | 4 800 | ||
| - | helyi tanácsoknál | ||||
| (1650 1000,- Ft/nap) | 1 650 | 900 | 2 550 | ||
| - | fővárosi és megyei tanácsoknál | ||||
| (20 5000,- Ft/nap) | 100 | 100 | 200 |
| d) | választók nyilvántartásának elkészítése, értesítők kiküldése (választópolgárok számának arányában 16,60 Ft/fő) | 130 000 | - | 130 000 |
| e) | szavazással összefüggő dologi jellegű kiadások (szavazófülkék, dekorációk, üzemanyag stb.) |
| - | községi tanácsonként | ||||
| 17 000 Ft | 24 650 | 12 050 | 36 700 | ||
| - | városi tanácsonként | ||||
| 100 000 Ft | 16 600 | 8 300 | 24 900 | ||
| - | fővárosi kerületi tanácsonként | ||||
| 300 000 Ft | 6 600 | 3 300 | 9 900 |
| 1. Összesen | 215 300 | 42 000 | 257 300 |
| 2. Személyi kiadások: |
| a) | a tanács által választott szavazatszámláló bizottsági tagok tiszteletdíja | |||
| 3 1000 Ft/szavazókör | ||||
| (11 000 3 000 Ft) | 33 000 | 15 000 | 48 000 | |
| b) | szavazókörökben dolgozó tanácsi jegyzőkönyvvezetők túlmunkájának elismerése | |||
| (2 000 Ft 11 000 szavazókör/nap) | 22 000 | 11 000 | 33 000 | |
| c) | a tanács által választott helyi és területi választási bizottság tagjai túlmunkájának elismerése | |||
| (3 200 5 fő 1 000 Ft) | 16 000 | 8 000 | 24 000 | |
| d) | helyi és területi választási bizottságok mellett dolgozó tanácsi dolgozók többletmunkájának elismerése | |||
| (3 200 2 000 Ft/nap) | 6 400 | 3 200 | 9 600 | |
| e) | helyi tanácsoknál közreműködő tanácsi dolgozók túlmunkájának elismerése | |||
| (1 650 8 000 Ft/nap) | 13 200 | 6 600 | 19 800 | |
| f) | megyei tanácsoknál közreműködők túlmunkájának elismerése | |||
| (20 80 000 Ft/nap) | 1 600 | 800 | 2 400 | |
| g) | ötezer közintézményben jelölt ajánlási szelvények gyűjtésére | |||
| (tanácsi és intézményi dolgozók túlmunkadíja 5 000 3 000 Ft) | 15 000 | 7 000 | 22 000 | |
| h) | helyi tanácsok vb×titkárai túlmunkájának elismerése | |||
| (1 650 8 000 Ft/fő), mely a második forduló után fizethető | - | 13 200 | 13 200 | |
| TB-járulék vonzata | - | 5 700 | 5 700 |