52/1995. (V. 17.) OGY határozat
a társadalmi szervezetek költségvetési támogatásának elosztásáról1
1. Az Országgyűlés - a Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló 1994. évi CIV. törvény (a továbbiakban: Tv.) 34. § (2) bekezdése alapján - a társadalmi szervezetek támogatására a Tv. 1. számú mellékletének II. Országgyűlés fejezet, 8. cím, 1. előirányzat-csoportjában biztosított 400 millió forintot e határozat melléklete I-V. pontjában foglaltak szerint osztja fel.
2. A költségvetési támogatást a Pénzügyminisztérium a következők szerint folyósítja:
a) egy összegben, amennyiben az érintett szervezet támogatása nem haladja meg a 3 millió forintot,
b) félévenként, amennyiben az érintett szervezet támogatása nem haladja meg a 8 millió forintot.
3. Ha ezen országgyűlési határozati javaslat alapján támogatásban részesített valamely társadalmi szervezet év közben szétválik és az így létrejött új szervezetek tevékenységi köre együttesen megfelel a szétválás előtti szervezet tevékenységi körének, úgy a fel nem használt költségvetési támogatást létszámarányosan kell elosztani.
4. Amennyiben a társadalmi szervezet év közben feloszlással, illetőleg megszűnésének megállapításával szűnik meg, a támogatás felhasználásáról szóló írásbeli beszámolót és elszámolást a feloszlás, illetőleg a megszűnés kimondásának napjától számított 60 napon belül az Országgyűlésnek benyújtja.
5. A támogatásban részesített társadalmi szervezet az elnyert összeget csak a támogatott tevékenységre fordíthatja. Azt a pályázat benyújtásakor meglévő saját tagszervezetein kívül más szervezetnek tovább nem adhatja.
6. A támogatásban részesített társadalmi szervezet az elnyert összeg felhasználásáról köteles írásbeli beszámolót és elszámolást készíteni az Országgyűlés számára. A beszámolót és elszámolást a tevékenység befejezését követően, de legkésőbb az 1996. évi költségvetési támogatás elnyerése iránti pályázattal együttesen kell benyújtani. Amennyiben a társadalmi szervezet az 1996. évi költségvetési támogatás elnyerése érdekében pályázatot nem nyújt be, a beszámolót és elszámolást legkésőbb 1996. március 1. napjáig köteles az Országgyűlésnek benyújtani.
Melléklet az 52/1995. (V. 17.) OGY határozathoz
Társadalmi szervezetek támogatása
| Sor-szám | Név | Támogatás összege (E Ft) |
I.
Egészségügyi, rehabilitációs, prevenciós, egészségmegőrzési és szociálpolitikai társadalmi szervezetek
| 1. | „Egyetértés” Alkoholizmus Ellenes Klub (Egyesület) | 400 |
| 2. | „Józan Élet” Egészség- és Családvédő Országos Szövetség | 500 |
| 3. | „LÁNC” Egészségkárosodott Emberek Szervezeteinek Szövetsége | 1 000 |
| 4. | „MÁTRIX” Szenvedélybetegek Hozzátartozóinak Egyesülete | 600 |
| 5. | „PÁPAI PÁRIZ” Egészségnevelési Országos Egyesület | 700 |
| 6. | „Rák ellen, együtt, egymásért” Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesület | 200 |
| 7. | A Konduktív Nevelési Rendszer Nemzetközi Pető András Társasága | 200 |
| 8. | Aerocaritas Egyesület | 200 |
| 9. | Akarat DSE | 1 500 |
| 10. | Alkoholizmus Elleni Megyei Egyesületek és Klubok Országos Szövetsége | 2 000 |
| 11. | Álláskeresők Egyesületeinek Bács-Kiskun Megyei Szövetsége | 1 200 |
| 12. | Béke Nyugdíjas Oázislánc Csepel-szigeti Báziskörök Egyesülete | 500 |
| 13. | Belszervi Betegek, Rokkantak Országos Egyesülete | 200 |
| 14. | Börtönben Élők Mentális és Szociális Gondozó Szolgálata | 500 |
| 15. | Caritas-Collectio | 1 500 |
| 16. | Cukorbetegek Budapesti Egyesülete | 700 |
| 17. | Családalapítók Egyesülete | 200 |
| 18. | Csecsemőotthonok Országos Szövetsége | 200 |
| 19. | Dietetikus Egyesület | 200 |
| 20. | Dinamikus Pszichológiai és Pszichiátriai Egyesület | 200 |
| 21. | Drog Stop Budapest Egyesület | 2 000 |
| 22. | Dyslexia Szövetség - Védőszárny Szervezet | 400 |
| 23. | Dyslexiás Gyermekekért Egyesület | 300 |
| 24. | Egészséges Ifjúságért Szövetség | 1 300 |
| 25. | Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége | 800 |
| 26. | ÉGISZ Lelki Sérültek Országos Családi Egyesülete | 300 |
| 27. | Elvált Apák Érdekvédelmi Egyesülete | 360 |
| 28. | FÉBÉ Evangélikus Diakonissza Egyesület | 700 |
| 29. | Felnőtt CF Betegek Egyesülete | 2 100 |
| 30. | Gyógyszertári Szakdolgozók Egyesülete | 200 |
| 31. | Hallássérültek Iskoláinak Országos Egyesülete | 80 |
| 32. | Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága | 300 |
| 33. | Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetség | 1 000 |
| 34. | Külváros Baráti Kör | 550 |
| 35. | Létminimum Alatt Élők Társasága | 350 |
| 36. | Liga az Agyi Érbetegségek Ellen | 200 |
| 37. | Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete | 1 450 |
| 38. | Magyar Ökumenikus Egyesület | 2 000 |
| 39. | Magzatvédő Társaság | 500 |
| 40. | Magyar Ápolási Egyesület | 300 |
| 41. | Magyar Börtönpasztorációs Társaság (Mécses Szeretetszolgálat) | 1 000 |
| 42. | Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége | 2 500 |
| 43. | Magyar Egészségügyi Társaság | 600 |
| 44. | Magyar Életmentő Egyesület | 1 000 |
| 45. | Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete | 200 |
| 46. | Magyar Gyógytornászok Társasága | 292 |
| 47. | Magyar Hemofília Egyesület | 1 000 |
| 48. | Magyar Homeopata Orvosi Egyesület | 300 |
| 49. | Magyar ILCO Szövetség | 3 800 |
| 50. | Magyar Johannita Segítő Szolgálat | 1 500 |
| 51. | Magyar Kamilliánus Családok Társasága Egyesület | 200 |
| 52. | Magyar Karitász | 1 500 |
| 53. | Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége | 650 |
| 54. | Magyar Mozgáskorlátozottak Sportszövetsége | 1 000 |
| 55. | Magyar Narkológiai Társaság | 200 |
| 56. | Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége | 2 200 |
| 57. | Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete | 200 |
| 58. | Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetsége | 300 |
| 59. | Magyar Pszichiátriai Társaság Pszichohygiénés Egyesület | 600 |
| 60. | Magyar Pszichiátriai Társaság | 250 |
| 61. | Magyar Pszichofiziológiai és Egészséglélektani Társaság | 500 |
| 62. | Magyar Rákellenes Liga | 1 000 |
| 63. | Magyar Szív Egyesület | 1 000 |
| 64. | Magyar Szociálpszichiátriai Társaság | 250 |
| 65. | Magyar Transzplantáltak Kulturális és Sportegyesülete | 700 |
| 66. | Magyar Védőnők Egyesülete | 300 |
| 67. | Magyarországi PKU Egyesület | 2 000 |
| 68. | Magyarországi Szegények és Hajléktalanok Országos Szövetsége | 700 |
| 69. | Márka-Dera Önsegítő Egyesület - Dolina | 1 000 |
| 70. | Megváltozott Munkaképességűek Országos Egyesülete | 300 |
| 71. | Mezőgazdasági Nyugdíjasok Országos Egyesülete | 800 |
| 72. | Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete | 441 |
| 73. | Mozgássérültek Balatonfüredi Egyesülete | 520 |
| 74. | Mozgássérültek Budapesti Egyesülete | 800 |
| 75. | Munkabiztonsági és Foglalkozásegészségügyi Szövetség | 200 |
| 76. | Munkanélküliek és Álláskeresők Abádszalóki Egyesülete | 1 500 |
| 77. | Munkanélküliek és Álláskeresők Dunaújvárosi és Városkörnyéki Egyesülete | 800 |
| 78. | Munkanélküliek és Álláskeresők Egyesületeinek Kelet-Magyarországi Regionális Szövetsége | 1 000 |
| 79. | Munkanélküliek és Álláskeresők Országos Szövetsége | 1 500 |
| 80. | Nagycsaládosok Országos Egyesülete | 7 000 |
| 81. | Nemzetközi Betegsegélyezési Társaság | 1 600 |
| 82. | Nevelő Otthonok Nemzetközi Szövetsége Magyarországi Egyesülete | 300 |
| 83. | Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület | 1 000 |
| 84. | Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az Éveknek” Országos Szövetsége | 1 500 |
| 85. | Nyugdíjasok Baranya Megyei Kamarája | 200 |
| 86. | Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége | 400 |
| 87. | Nyugdíjasok Egyesülete | 1 000 |