4. A felsőoktatási képzés hatékonyságának, egyszersmind a szerzett tudás alkalmazhatóságának záloga az önálló hallgatói munka szerepének és súlyának növekedése az oktatási folyamatban. A jelenlegi, gyorsan változó körülmények között nagy szükség van a különben jó felkészültségű diplomások nagyobb önállóságára, problémafelismerő és -megoldó, döntésvállaló képességük növekedésére. Ehhez az oktatási módok szervezeti kereteinek átalakítása vezethet, ami együtt jár a heti kötött óraszámok csökkentésével és az önálló hallgatói munka- és feladatmegoldás növelésével. Az oktatói munkában új szemléletet kíván, és új feladatot jelent elsősorban a magasabb képzési szinteken az egyéni foglalkozások szerepének jelentős növekedése. Az intézmények oktatást és tanulást segítő háttérszolgáltatásait és infrastruktúráját az erőforrások célirányos felhasználásával úgy kell fejleszteni, hogy ezen szolgáltatások minél szélesebb körben és idősávban legyenek elérhetőek a hallgatók számára.

5. A hallgatószám növelésének és a felsőoktatás kiegyenlített színvonalának alapfeltétele az átjárhatóság és a tanulmányok folytathatóságának megteremtése. Így a képzési szintek között időveszteség nélkül is lehetővé válik a hallgatóknak, hogy tanulmányaikat - a következő szinten - folytathassák. E cél elérését a kreditrendszer általánosan egységes országos standardjainak és az erre épülő szakterületi kreditrendszer kidolgozása és bevezetése biztosítja. A kreditrendszer kidolgozása során figyelembe kell venni az európai integráció követelményeit is.

6. A minőségi fejlesztés eszköze a felsőoktatás szakmai autonómiájának és a felhasználói érdekeknek az együttes érvényesítése az akkreditáció folyamatában, valamint a programakkreditáció és az intézményi akkreditáció elvi elválasztása. A minőséget tanúsító akkreditáció mellett ki kell építeni a felsőoktatáson belül autonóm módon működő minőségbiztosítási rendszereket, az eljárásokat a nemzetközi követelményekhez igazítva.

Az akkreditációs szervezetekbe be kell vonni a szakmai testületeket (a kamarákat, a tudományos és művészeti társaságokat) és a munkaadói szféra képviseleteit. A szakmai testületek bevonásával képzési területenként kell kialakítani a programakkreditációban alkalmazott egységes standardokat (képesítési követelményeket) és az intézményi akkreditáció országos minősítési követelményeit.

7. A felsőoktatás finanszírozási rendszerének átalakítása során a képzési kiadások, valamint részben a létesítmény-fenntartási kiadások normatív meghatározására kell áttérni. E normatívák kidolgozása alapos oktatásszervezési és közgazdasági elemzést igényel. Az indokolatlan kötöttségek megszüntetésével növelni kell az intézmények gazdasági önállóságát, törekedni kell a központi költségvetésen kívüli források fokozatos növelésére, s a szakmai és gazdasági racionalitás követelményeit egyaránt szem előtt tartva az intézmények gazdálkodását lényegesen hatékonyabbá szükséges tenni.

A tandíjbevétel az intézmények számára biztosít kiegészítő fejlesztési forrást. A tandíjrendszer bevezetésével és mindenkori módosításával egyidejűleg a hallgatói juttatások rendszerét is úgy kell alakítani, hogy csökkentse az esélykülönbségeket. A támogatásra jogosultság folyamatos követésére teljes hallgatói adatbázis kiépítése szükséges.

8. A versenysemlegesség szempontjából a nem állami intézmények körében elengedhetetlen az intézményalapítás és a képzés szabadságának biztosítása, a versenyösztönző és piacépítő állami szerepvállalás. Ki kell dolgozni az intézményi működési engedélyek kiadásának nyilvános feltételrendszerét és folyamatát.

9. Hatékonysági vizsgálatok elvégzése mellett bővíteni kell az intézményirányítás és -működtetés jelenlegi formáit, hosszabb távon ki kell dolgozni a közalapítványi tulajdonba adás feltételeit, hogy mód nyíljék a ráfordításigény mérséklésére, és központi költségvetési támogatáson túli források fokozottabb bevonására. Biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy a képzési kínálatot a munkaadói csoportok és a helyi társadalom igényei is befolyásolhassák. Bővíteni kell az önálló intézményi gazdálkodás közgazdasági és jogi kereteit a biztonságos gazdálkodás követelményének egyidejű erősítése mellett, korszerűsíteni kell az intézményi szervezeti és vezetési struktúrát, kialakítva a hatékonyan működő, professzionális intézményi menedzsmentet.

10. A felesleges párhuzamosságok elkerülése érdekében olyan elsődleges állami szempontokat kell megfogalmazni, amelyek a fejlesztést a munkaerőpiac által a jövőben leginkább elismert területekre irányítják. A felsőoktatási intézmények integrációs törekvéseivel kapcsolatban bővíteni kell az Ftv. módosítása során a jogi kereteket, lehetővé téve a szorosabb helyi együttműködést. A fejlesztési források elosztásánál meg kell követelni az integrációs törekvéseket, mint amilyen az egységes vezetés és stratégiai tervezés, a közös gazdálkodási rendszer és pénzügyi menedzsment, a közös infrastruktúra-felhasználás, az ingatlan-átcsoportosítás, a szak- és programintegráció, az átjárhatóság. A meglévő működési és a többletforrásokat az eltúlzott mértékű eszközbeszerzések helyett szervezési és információs jellegű infrastrukturális beruházásokra (intézményvezetés, -szervezés, gazdasági, tanulmányi, adminisztrációs osztályok korszerűsítése, intézményi információs, minőségbiztosító rendszerek, oktatástechnológia stb.), valamint a tudományos munka lehetőségeit javító beruházásokra (könyvtárak, műszerek, laboratóriumok) kell fordítani.

11. A közoktatás és szakképzés fejlődése szükségessé teszi a tanító- és tanárképzés kialakult szerkezetének a főiskolai intézményrendszer értékeit megőrző korszerűsítését és minőségi fejlesztését. Cél az egységes tanárképzés feltételeinek biztosítása.

A tananyagban és az oktatásszervezésben végbement változások alapján ki kell alakítani a pedagógusok általános és kötelező továbbképzését és az ezzel összefüggő minősítési rendszert. A kialakítandó országos hálózatban a képzés és a minősítés tartalmi feladataiért a pedagógusképző intézmények felelősek, a szervezését pedig a közoktatási törvény keretei szabályozzák.

12. Az Ftv. módosításával a felsőoktatás és a felsőoktatási intézmények működésének szerves részévé kell tenni az iskolarendszerű felsőfokú szakképzés („post-secondary” képzés) egyes programjait. A gazdag piaci kínálatból azok a programok kapcsolódhatnak a felsőoktatáshoz, amelyek ismeretanyagának egy részét valamely felsőoktatási szak vagy program részeként akkreditálják. E felsőfokú szakképzési programok kettős feltételeknek kell hogy megfeleljenek: egyrészt az Országos Képzési Jegyzék előírásai szerinti szakmai követelményeknek, másrészt - valamely felsőoktatási intézmény erre vonatkozó befogadó nyilatkozata alapján - a felsőoktatási akkreditációs követelményeknek. A felsőoktatási intézményben folyó felsőfokú szakképzésnek részben költségvetési forrást, a benne résztvevőknek hallgatói jogviszonyt kell biztosítani.

13. A tudományos kutatómunka intézményi bázisát, közreműködőit és eszközrendszerét ma nagyobbrészt a felsőoktatás biztosítja. Az akadémiai és a csökkenő számú ágazati kutatóintézetek tudományos munkatársai nélkülözhetetlen intellektuális kapacitást jelenthetnek a felsőoktatás számára. Cél, hogy a kutatóintézeti munkatársak - a szabad intézményválasztás figyelembevételével és az intézmény befogadó szándékának függvényében - fokozottabban kapcsolódjanak be a felsőoktatásba, és e tevékenységük legyen intézeti munkájuk értékelt része.

Támogatni kell a felsőoktatási intézmények és a kutatóintézmények közötti kutatási-oktatási együttműködést, a szervezeti kapcsolódást közös tanszék létesítésével, vagy oly módon is, hogy újabb önálló kutatócsoportok, intézetek váljanak egyetemi támogatott kutatóhellyé, illetőleg egyetemi szervezeti egységgé.

Az egyetemek meghatározó feladata az alapkutatások, valamint az interdiszciplináris jellegű kutatások folytatása, és valamennyi felsőoktatási intézményben szükséges az alkalmazott és a fejlesztő jellegű kutatások erősítése. Alapvető a nemzetközi tudományos kapcsolatok kiszélesítése, a nemzetközi kutatási projektekben való részvétel.

14. A felsőoktatás biztosítja az ország számára létfontosságú tudományágakban a kutatói utánpótlást. A tudományos doktori fokozat (PhD) értékét meg kell óvni, s ennek érdekében a korábbi egyetemi doktori fokozat (cím) PhD-vé történő átminősítését józan keretek közé kell szorítani, s minden korábbinál igényesebb vizsgarendszert kell működtetni a képzés folyamán biztosítva az elbírálás színvonalát és függetlenségét.

A doktorjelölteknek részt kell venniük az oktatási feladatok ellátásában, ez szakmailag előrevivő, ugyanakkor az intézményrendszer szempontjából gazdaságos, kapacitásnövelő tényező, és hozzájárul az oktatói mobilitáshoz.

15. A felsőoktatási intézményekben az oktatók körében jelentkező kontraszelekciónak, illetőleg az oktatói kapacitás intézmények közötti szétaprózódásának egyik legfőbb oka az oktatók bérének alacsony volta. A foglalkoztatási formákat rugalmasabbá kell tenni, és oktatói követelményrendszert kell érvényre juttatni. Az oktatói munkaterhelés intézményi standardjainak kidolgozásával, valamint a minőségi követelmények érvényesítésével összefüggésben felül kell vizsgálni a közalkalmazottak előmeneteli és illetményrendszerét. Az oktatói követelményrendszer elemét kell képeznie - a csökkenő óraszámmal összefüggésben - a hallgatói konzultációs igény kielégítésének.

A minőségi követelmények érvényesítésében kulcsfontosságú az Ftv. által bevezetett habilitáció intézménye, amely nemcsak az előadókészség elbírálásán, hanem az egyéni tudományos tevékenységen is alapul. A habilitációval kapcsolatban el kell kerülni az intézményi belterjesség veszélyét, ott, ahol erre lehetőség van, az elbírálásba be kell vonni a nemzetközi tudományos közvélemény képviselőit.

Az oktatói és tudományos utánpótlás magas színvonalon való biztosításának jelentős forrása a posztdoktori ösztöndíjrendszer bővítése.