46/1997. (IV. 29.) OGY határozat

vizsgáló bizottság felállítása a MÁV Rt. gazdálkodásának átvilágítására, különös tekintettel a teherszállító vasúti kocsik leselejtezésére és beszerzéséről1

1. Az Országgyűlés a Házszabály 34. § (1) bekezdése alapján vizsgáló bizottságot hoz létre a MÁV Rt. gazdálkodásának átvilágítására, különös tekintettel a teherszállító vasúti kocsik leselejtezése és beszerzése körülményeinek tisztázására.

2. A vizsgáló bizottság felállításának célja az, hogy feltárja: a MÁV Rt. milyen feltételek mellett hajtotta végre a vasúti teherszállító kocsik korszerűsítését, milyen pályázati úton történt a vagonok leselejtezése és az új - többek között a gabonaszállító - vasúti kocsik beszerzése. A vizsgálatnak ki kell térnie az esetleges személyi összefonódásokra a MÁV Rt., illetve KHVM felső vezetői és a beszerzést végző cég tulajdonosai, menedzsmentje között. A vizsgáló bizottság feladata az is, hogy vizsgálja meg az esetleges törvénysértés és személyi összeférhetetlenség fennállását.

3. A vizsgáló bizottság 10 főből áll. A bizottság tagjaira a képviselőcsoportok vezetői tesznek ajánlást a következők szerint:

MSZP 3 fő

SZDSZ 2 fő

FKGP 1 fő

KDNP 1 fő

MDF 1 fő

Fidesz - MPP 1 fő

MDNP 1 fő

4. A bizottság elnökének, alelnökének és tagjainak megválasztására a Házbizottság terjeszt elő javaslatot az Országgyűlésnek.

5. A bizottság megbízatása kiterjed minden, az e határozat 1-2. pontját érintő vizsgálatra, és az ennek alapján szükséges intézkedésekre vonatkozó javaslattételre.

6. A bizottság feladatának ellátásához szakértőket vehet igénybe. Működésének költségeit az Országgyűlés - költségvetéséből - fedezi.

7. A bizottság működésének rendjét maga állapítja meg.

8. A bizottság megállapításairól jelentést készít, melyet az Országgyűlés elé terjeszt.

9. A bizottság megbízatása feladatának elvégzéséig tart.