73/1997. (VII. 17.) OGY határozat

a Határőrség fejlesztésének irányairól1

Az Országgyűlés a honvédelmi feladatok végrehajtásával összefüggésben a Határőrség kettős rendeltetésének megfelelően, sajátos jogállású szervezete továbbfejlesztésének irányait az alábbiak szerint határozza meg:

1. A Határőrség szervezetét úgy kell továbbfejleszteni, hogy az feleljen meg a haza katonai védelméből reá háruló feladatoknak, biztosítsa a határrendészeti feladatainak végrehajtását, és legyen összhangban hazánk euro-atlanti integrációs törekvésével.

2. Az 1. pontban meghatározottak figyelembevételével egyetért a Kormánynak a mellékletben meghatározott azon javaslatával, mely szerint a Határőrség szervezetét feladatrendszerének megváltoztatása nélkül úgy kell átalakítani, hogy állományába hadkötelezettség alapján sorkatonai szolgálatot teljesítők ne tartozzanak.

3. Az Országgyűlés felhívja a Kormányt, hogy az 1., 2. pontokban foglaltak végrehajtására, a létszám módosítására vonatkozó intézkedéseket tegye meg, és a Határőrség részletes bontású létszámára vonatkozó javaslatot a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 5. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint az Országgyűléshez nyújtsa be.

Melléklet a 73/1997. (VII. 17.) OGY határozathoz

A sorállomány hivatásos állománnyal történő kiváltásának folyamata


Sorállomány teljes kivonásának időszaka
Az átállás befejező

Sorállomány 97. 05. szakasza

kivonási üteme 97. 08. 97. 08. 97. 11. 98. 02. 98. 05.

és létszáma 97. 11. 98. 02. 98. 05. 98. 08. 98. 08-tól

3 hónap 3 hónap 3 hónap 3 hónap 3 hónap

6001 fő 5791 fő 2840 fő 1420 fő A Határőrség sorállománnyal

nem rendelkezik

97. 08-tól 97. 11-től 98. 01-jétől 98. 02-tól 98. 05-től 98. 08. 01-jétől

Felvehető hivatá- 99. 12. 31-ig

sos állomány 142 fő 715 fő 29 fő 214 fő 201 fő 88 fő