A Programnak ez a négy pillére szoros kapcsolatban áll egymással, és az ezek által meghatározott feladatokat együttesen kell figyelembe venni.
A Program szerint a környezetvédelem alapvető célja a meglévő környezeti értékek megóvása, a környezeti károk megelőzése. E mellett lényeges feladat a környezetet károsító hatások korlátozása, illetve megszüntetése, valamint a kialakult környezeti károk felszámolása, illetve a megfelelő környezeti állapot helyreállítása.
A Program kiindulási alapja a megoldandó környezeti problémák azonosítása. A Program nem egy-egy állapotot tekint problémának, hanem azt a kérdést teszi fel, hogy miért is jelent problémát az adott környezeti állapotjellemző tényleges vagy várható alakulása. A problémák feltárásával párhuzamosan meghatározásra kerülnek a problémák okai is abból a célból, hogy meg lehessen keresni a leghatékonyabb megoldásokat, és hogy a megelőzés elve érvényesíthető legyen. Egy-egy szakterületre együtt kell látni az okok, hatótényezők -> a környezet állapota -> probléma -> cél -> megoldások -> feladat folyamatot. Ez lényegét tekintve megfelel az OECD-ben általánosan használt terhelés ==> állapot ==> válaszintézkedés modellnek.
A problémamegoldás mellett azt is figyelembe kell venni, hogy ma Magyarországon még van mit védeni. Számos olyan természeti értékkel rendelkezik az ország, amely Európa gazdaságilag fejlettebb részéből már hiányzik. A Program a meglévő értékekkel kapcsolatos felelősség tudatában, azok megőrzésének igényével készült.
A Program megvalósítása nemzeti ügy, ezért nem lehet csak egyetlen tárca, szakterület feladata. A környezetvédelmi feladatok eredményes megoldásának feltétele a célok integrációjának biztosítása mind az ágazatok, mind a szakterületek szempontjából. A Program elkészítését és megvalósítását a társadalom különböző szereplőivel történő folyamatos együttműködésre, egyetértésre kell alapozni. Vonatkozik ez a környezeti hatások elszenvedőire éppúgy, mint a környezetállapot alakulásáért felelősökre, az önkormányzatokra, vállalatokra, az érintett szakmai és tudományos közösségekre, érdek-képviseleti szervezetekre vagy a környezetvédelmi mozgalmakra.
1. A KÖRNYEZET ÁLLAPOTÁNAK BEMUTATÁSA
1.1. A KÖRNYEZETI ELEMEK ÁLLAPOTA
1.1.1. LEVEGŐ
Magyarország levegőminőségi helyzete - az utóbbi évtizedben a nagy mennyiségben kibocsátott „hagyományos” légszennyező anyagok emissziójának csökkenése ellenére - sok területen még mindig nem kielégítő.
Az ország területének összesen 3,9%-a (3590 km2) „szennyezett”, 9,3%-a (8674 km2) pedig „mérsékelten szennyezett” területnek minősül. Ezen az összesen alig több mint 13% nagyságú (12 264 km2) területen azonban az ország lakosságának közel fele él. A legfontosabb levegőtisztasággal kapcsolatos konkrét problémák a következők:
a) Kiemelkedően nagy a fővárosi agglomeráció és az észak-dunántúli iparvidék levegőkörnyezetének terhelése, mindkettő összefüggően szennyezett térségnek tekinthető.
b) Az utóbbi évtizedben mind a kén-dioxid, mind a nitrogén-oxidok kibocsátása csökkent. E tendenciával ellentétesen a közlekedés nitrogén-oxid kibocsátási aránya nőtt.
c) A gépjárművekből származó kibocsátások jelentős szerepet játszanak a nagy forgalmú közutak közvetlen környezetének és a nagyobb települések levegőjének szennyezettségében.
d) A nagyobb városok belterületein és a forgalmas főútvonalak mentén a légzési zónában - természetesen az időjárási és a forgalmi helyzet függvényében - jelenleg is magas szennyezőanyag-koncentrációk mérhetők, helyenként növekvő gyakorisággal.
e) A nyári magas felszínközeli ózonkoncentrációk egyes városokban (pl. Miskolcon, Dorogon, Tatán, Egerben, Kazincbarcikán) többször túllépték a megengedett értéket.
f) A nyári magas ózonkoncentrációk gyakoribb kialakulásában szerepet játszhat a gépjárművekből származó kibocsátások részaránya.
1.1.2. VIZEK
A vízzel mint környezeti elemmel foglalkozó rész a felszíni és felszín alatti vizek állapotát külön mutatja be. Ezek elkülönítésének oka elsősorban a jelentősen eltérő hatásfolyamatokban rejlik.
1.1.2.1. FELSZÍNI VIZEK
Az ország medence jellegéből következően a hazánk területén átfolyó évi átlagos vízmennyiség (120 milliárd m3/év) egy lakosra vetített értéke a világon a legmagasabb. Magyarország a vizeket illetően is jellegzetesen tranzitország, vízkészletei mind mennyiségileg, mind minőségileg döntő mértékben függnek a szomszédos országokban tett beavatkozásoktól.
a) A Dunában változatlanul növekszik az időszakos algásodás, és nem csökken a bakteriális szennyezettség. A Duna-víz nitráttartalma évről évre növekszik, és ma már nem ritkák a 20 mg/l koncentrációt meghaladó szélső értékek sem. A folyószabályozás, kavicskotrás miatt egyes partiszűrésű kutak körzetében iszap halmozódott fel. A bekövetkező szervesanyagbomlás következtében a kutakból termelt víz vas-, mangán- és oldott szervesanyag-tartalma növekedett. Egyes körzetekben a mederüledékben megfigyelhető a toxikus szennyezőanyagok felhalmozódása.
b) A Tiszában a legtöbb állapotjelző javulása mellett az orto-foszfát tartalom nagymértékben növekedett.
c) A mellékvízfolyások nagy része szennyezettnek minősül.
d) A Balaton esetében az elmúlt időszak intézkedései megállították a tápanyagterhelés növekedését. Az eutrofizáció meghatározó tényezője a foszfor, ezen belül döntő a változatlan szintű belső (fenéküledékből visszaoldódó) foszforterhelés. Ha az algaszaporodásnak az időjárás kedvez, a tóvíz alacsony nitrogéntartalma miatt a kékalgák elszaporodnak, mivel azok képesek a levegő nitrogénjét is megkötni. Ez a jelenség eredményezi a Balaton nitrogénterhelésének időszakos megnövekedését. Ilyen időszakokban a légköri eredetű nitrogénterhelés a parti eredetű terhelés háromszorosát is elérheti.
e) Az Alföldön elsődlegesen öntözési céllal épült csatornákat számos esetben települési szennyvizek elvezetésére is használják. Az ilyen módon szennyeződő vizek öntözési célú felhasználása korlátozott.
f) Elsősorban a többéves szárazság, s emellett egyes tavaknál a kisesésű csatornák indokolatlan mértékű vízelvezetése a nagy természeti értéket képviselő alföldi természetes szikes tavak erőteljes vízszintcsökkenéséhez vezetett; e mellett a bevezetett szennyvizek növekvő mennyisége miatt erősen romlott a vízminőség.
g) Jelentős szennyezőforrás, hogy míg a lakosság 96-97%-a közműves vízzel ellátott területen él, addig a csatornázott területen élő lakosok számaránya csak 57%, tehát az ún. „közműolló” közel 40%-os.
h) A szennyvizek jelentős részét egyáltalán nem vagy nem kielégítő mértékben tisztítják. Különösen nagy az elmaradás a fővárosban és néhány nagyobb városunkban.
A szennyvíztisztítás során keletkező iszapok kezelése, ártalommentes elhelyezése általában nem megoldott.
1.1.2.2. FELSZÍN ALATTI VIZEK
A felszín alatti vizek döntő jelentőségűek életfeltételeink biztosítása szempontjából. Kiemelt szerepük van az ivóvízellátásban (több mint 90%-os részesedéssel), a balneológiai hasznosításban, valamint a környezet egyéb elemeivel való összefüggésük révén.
Mennyiségi szempontból:
a) A talajvízszint-süllyedés az ország síkvidéki területein az utóbbi egy-két évtizedben átlagosan 0,1 m/év volt, a Duna-Tisza közén a 0,3 m/évet is meghaladta, az eddig bekövetkezett talajvízszint-süllyedés itt helyenként megközelíti az 5 m-t. A Szigetközben a Duna elterelése következtében jelentkezett talajvízszint-süllyedés.
A süllyedés az 1995/96 évi csapadékos tél hatására megállt. A talajvízszint-süllyedések hatására a mezőgazdasági károkon kívül a nedves élőhelyek, talajvíz tavak vízkészlete csökkent, a roskadásra hajlamos felszínközeli rétegekkel jellemezhető területeken épületkárok következtek be.
b) A rétegvízszint-süllyedés az ország medenceterületein általában 0,1-0,4 m/év vízoszlopban kifejezve, a mélyebb hévíztároló szintekben 1 m/év értéket is meghaladja.
c) A karsztvízszint-süllyedés a Dunántúli-középhegységben a 80-as évek végéig átlagosan 1 m/év volt, de helyenként ennek többszörösét is elérte. A depresszió átlagosan elérte a 30 m-t, egyes helyeken a 100 m-t is.
d) A karsztforrások hozamcsökkenése a 80-as években a Dunántúli-középhegységben teljes forráselapadásokban, a peremi termálkarsztos előfordulásoknál pedig már veszélyes hozamcsökkenésekben jelentkezett. A bányászati vízelvételek megszűnésével a regenerálódás megkezdődött.
Minőségi szempontból:
a) A felszín alatti vizek szennyeződése a rendszeresen mért komponensek körében elsősorban a nitrátosodásban mutatkozik meg, többek között a települések és az állattartó telepek csatornázatlansága, a műtrágyázás és szerves trágyázás nem pontszerű hatásaként.
b) Vízminőségi problémákat okoz a bányászati tevékenység, ahol fennáll a közvetlen szennyeződés veszélye; a szennyezőanyagok, hulladékok szakszerűtlen szállítása, elhelyezése, tárolása és a már nem üzemelő, ellenőrizhetetlen hulladéklerakók léte.
c) A parti szűrésű vízbázisoknál a háttér talajvizeinek szennyeződése mellett, egyes területeken vízminőségromlás lépett fel a folyók medrében finomszemcsés lerakódások által okozott anaerob folyamatok következtében is.
d) Az ivóvízbázisok esetében a vízminőségvédelem legfontosabb eszköze a védőterületek és védőidomok kialakítása lenne, de ez a jogi szabályozatlanság és gazdasági problémák (pl. a területhasználatokból eredő gazdálkodási kompenzáció hiánya) miatt a legtöbb helyen elmaradt. A szabályozás megújítása is most van folyamatban.
e) A már bekövetkezett és felelős nélkül maradt szennyezésekkel, tartós környezetkárosodásokkal kapcsolatos kármentesítés óriási feladattá nőtt, amely társadalmi, gazdasági, politikai és jogi okok miatt elsősorban állami feladattá vált.
1.1.3. FÖLD
A földvédelem kiterjed a földfelszín - különös tekintettel a talaj -, a felszín alatti rétegek, a kőzetek és az ásványok, ezek természetes és átmeneti formái és folyamatai védelmére.
E környezeti elem alapvető közege, befogadója az élővilág, a víz és az épített környezet különféle megjelenési formáinak.
A talaj öntisztuló, átmeneti tározó (pufferoló) képességével jelentősen hozzájárul a környezetet érő terhelés csökkentéséhez, így a felszín alatti vizek védelméhez.
A különféle igénybevételek esetén fontos kiemelni, hogy a természetes biológiai, kémiai, fizikai folyamatok és az emberi tevékenység okozta hatások egyrészt meghatározzák e környezeti elem állapotát, másrészt visszahatnak a természetre és a terület- és vízhasználati lehetőségekre is.
Magyarország a legtöbb európai országgal összehasonlítva sajátos helyzetben van, hiszen területének mintegy 85%-a a talaj termékenységének hasznosítására, erdőgazdálkodásra, illetve mezőgazdasági tevékenység folytatására alkalmas. Az épített környezet részét alkotó települések, ipari és katonai területek, infrastruktúra, továbbá a bányászat veszi igénybe a fennmaradó 15% terület döntő hányadát. E hasznosítások mellett lényeges a talaj hulladék asszimiláló képessége is.