(4) A del credere-jutalék a szerződés megkötésével válik esedékessé.
(5) Nem illeti meg jutalék a kereskedelmi ügynököt, ha a harmadik féllel kötött szerződés teljesítésére olyan okból nem kerül sor, amiért a megbízó nem felelős.
(6) Ha a kereskedelmi ügynök jutalékra nem jogosult, illetve jogát elveszíti, köteles a már felvett jutalékot a megbízónak haladéktalanul visszafizetni. A jóhiszeműen felvett jutalék után visszafizetés esetében kamat nem jár.
(7) A (2) bekezdésben foglaltaktól a felek megállapodása a kereskedelmi ügynök hátrányára nem térhet el, továbbá érvénytelen az olyan megállapodás, amely alapján a kereskedelmi ügynök elveszítené a jutalékhoz való jogát akkor, ha a harmadik féllel kötött szerződés teljesítésére olyan okból nem kerül sor, amiért a megbízó felelős.
13. § (1) Az esedékessé vált jutalékról a megbízó köteles a kereskedelmi ügynöknek legkésőbb az esedékessé válás negyedévét követő hónap utolsó napjáig elszámolást átadni, és azt megfizetni. Az elszámolásnak tartalmaznia kell a jutalék számítása szempontjából minden lényeges adatot.
(2) A kereskedelmi ügynök jogosult arra, hogy a jutalékigénye érvényesítéséhez szükséges tájékoztatást, így különösen a megbízó könyvelésének a jutalékköteles ügyletekre vonatkozó kivonatát megkapja.
(3) Az (1) és (2) bekezdésben foglaltaktól a felek megállapodása a kereskedelmi ügynök hátrányára nem térhet el.
Tevékenységi terület
14. § (1) A kereskedelmi ügynöki szerződésben meg kell határozni azokat az árukat, valamint azt a földrajzi területet vagy azt a földrajzi és személyi kört, amelynek vonatkozásában a kereskedelmi ügynök tevékenységét ellátni köteles, illetve jogosult (a továbbiakban: tevékenységi terület).
(2) A kereskedelmi ügynök az adott tevékenységi terület vonatkozásában kizárólagos közvetítői joggal ruházható fel.
A szerződés időtartama
15. § (1) A kereskedelmi ügynöki szerződés köthető határozott vagy határozatlan időre.
(2) Ha a határozott időre kötött szerződés teljesítését a felek a határozott idő lejárta után továbbfolytatják, a szerződés határozatlan időtartamúvá alakul át.
A szerződés felmondása
16. § (1) A határozatlan időre kötött szerződést bármelyik fél felmondhatja. A felmondást annyiban kell indokolni, hogy a kiegyenlítéshez való jog (18-19. §) megállapítható legyen.
(2) A felmondási idő a szerződés első évében egy hónap, a szerződés második évében két hónap, a harmadik és azt követő években három hónap. Rövidebb felmondási időben a felek nem állapodhatnak meg, kivéve, ha a kereskedelmi ügynök nem főtevékenységeként végzi a kereskedelmi ügynöki tevékenységet.
(3) Ha a felek hosszabb felmondási időben állapodnak meg, a megbízóra irányadó felmondási idő nem lehet rövidebb, mint a kereskedelmi ügynökre irányadó felmondási idő.
(4) A felmondás a naptári hónap utolsó napjára szól.
(5) Ha a határozott időtartamú szerződés határozatlan időtartamúvá alakul át, a felmondási idő számítása szempontjából a szerződés teljes időtartamát kell figyelembe venni.
Szerződésszegés
17. § Bármelyik fél a kereskedelmi ügynöki szerződést azonnali hatállyal felmondhatja, ha a másik fél a szerződésben vállalt vagy e törvény alapján fennálló kötelezettségét súlyosan megszegi. A szerződésszegés jogkövetkezményeire egyebekben a Polgári Törvénykönyv szabályai irányadók.
Kiegyenlítés
18. § (1) A kereskedelmi ügynök a megbízótól a kereskedelmi ügynöki szerződés megszűnése esetében kiegyenlítést követelhet, ha
a) a kereskedelmi ügynök a megbízó számára új ügyfeleket szerzett, és a megbízó a kereskedelmi ügynök által szerzett ügyfelekkel fennálló üzleti kapcsolatokból a kereskedelmi ügynöki szerződés megszűnését követően is jelentős előnyre tesz szert, és
b) a kiegyenlítés megfizetése az összes körülményre figyelemmel méltányos, különös tekintettel arra, hogy a kereskedelmi ügynök a szerződés megszűnése következtében elveszíti olyan jutalékhoz való jogát, amely őt a szerződés hatályban maradása esetén az általa szerzett ügyfelekkel a jövőben létrejövő szerződések után megilletné.
(2) Az új ügyfél szerzésével egy megítélés alá esik, ha a kereskedelmi ügynök a korábbi ügyféllel fennálló üzleti kapcsolatot olyan lényegesen kibővíti, hogy az megfelel egy új ügyfél megnyerésének.
(3) A kiegyenlítés összegének arányosnak kell lennie az (1) bekezdés b) pontja szerinti jutalékveszteséggel, de nem haladhatja meg a kereskedelmi ügynök által a megelőző öt évben kapott díjazás átlagából számított egyévi összeget, öt évnél rövidebb kereskedelmi ügynöki szerződés esetén pedig a szerződés időtartama alatt kapott díjazás éves átlagából számított összeget.
(4) A kiegyenlítés megfizetése nem érinti a kereskedelmi ügynök más jogcímen felmerülő kártérítési igényét.
(5) A kiegyenlítéshez való jog akkor is fennáll, ha a kereskedelmi ügynöki szerződés a kereskedelmi ügynök halála (jogutód nélküli megszűnése) miatt szűnik meg.
(6) A kiegyenlítés iránti igényt a kereskedelmi ügynöki szerződés megszűnését követő egy éven belül közölni kell a megbízóval. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.
19. § Nem illeti meg kiegyenlítés a kereskedelmi ügynököt, ha
a) a megbízó a szerződést a kereskedelmi ügynök szerződésszegése miatt mondta fel azonnali hatállyal, vagy
b) a kereskedelmi ügynök mondta fel a szerződést, kivéve, ha a felmondást a kereskedelmi ügynök életkora, olyan testi fogyatkozása vagy betegsége, vagy a megbízó olyan magatartása indokolta, amely miatt a tevékenység folytatása a kereskedelmi ügynöktől nem várható el, vagy
c) a kereskedelmi ügynök a megbízó hozzájárulásával a szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit harmadik személyre ruházza át.
20. § A felek a szerződés megszűnése előtt nem köthetnek olyan megállapodást, amely a 18-19. §-ban foglalt rendelkezésektől a kereskedelmi ügynök hátrányára tér el.
21. § Ha a felek a szerződés megszűnése után a kiegyenlítés összegében megállapodnak, e megállapodás utóbb nem támadható meg arra hivatkozással, hogy a felek tévedtek a tekintetben, hogy a megbízó a kereskedelmi ügynök által szerzett ügyfelekkel fennálló üzleti kapcsolatokból a kereskedelmi ügynöki szerződés megszűnését követően milyen mértékű előnyre tesz majd szert.
Versenykizáró megállapodás
22. § (1) E törvény alkalmazásában versenykizáró megállapodásnak minősül az olyan megállapodás, amely a kereskedelmi ügynököt a kereskedelmi ügynöki szerződés megszűnése utáni időre a kereskedelmi ügynöki tevékenységében korlátozza.
(2) Versenykizáró megállapodás érvényesen csak írásban, legfeljebb a kereskedelmi ügynöki szerződés megszűnése utáni két évre, külön díjazás ellenében, és csak a kereskedelmi ügynöki szerződéssel azonos tevékenységi területre korlátozottan köthető.
(3) Ha a kereskedelmi ügynök a szerződést a megbízó súlyos szerződésszegése miatt azonnali hatállyal mondta fel, a felmondást követő egy hónapon belül írásban a versenykizáró megállapodást is felmondhatja.
Hatálybalépés
23. § (1) Ez a törvény a kihirdetését követő harmadik hónap első napján lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépését követően kötött szerződésekre kell alkalmazni.
(2) 2003. január 1-jétől a törvény rendelkezéseit a hatálybalépése előtt megkötött, még fennálló szerződésekre is alkalmazni kell, kivéve, ha a szerződésből eredő jogok és kötelezettségek esedékességét eredményező tények 2003. január 1-jét megelőzően következtek be. Az e bekezdés hatálya alá eső szerződések esetében az e törvény alapján a kereskedelmi ügynöki szerződés megkötéséhez kapcsolódó kötelezettségek 2003. január 1-jén állnak be; a szerződés írásba foglalásának elmulasztása esetén a szerződés a jövőre nézve válik érvénytelenné.
(3) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvének a külgazdasági kapcsolatokra történő alkalmazásáról szóló 1978. évi 8. törvényerejű rendelet 19-31. §-a.
Az Európai Közösségek jogszabályaihoz való közelítés
24. § Ez a törvény a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében, a megállapodást kihirdető 1994. évi I. törvény 3. §-ával összhangban az Európai Közösségek Tanácsának az önálló kereskedelmi ügynökökre vonatkozó tagállami jogszabályok összehangolásáról szóló 86/653/EGK irányelvével összeegyeztethető szabályozást tartalmaz.