2000. évi CXXVIII. törvény

a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről1

Az Országgyűlés a gépjárművezetők önkéntes jogkövető magatartásának erősítése, a közúti közlekedés biztonságának javítása érdekében a következő törvényt alkotja:

1. § (1) E törvény rendelkezéseit a Magyar Köztársaság területén

a) magyar hatóság által kiállított járművezetésre jogosító okmánnyal (a továbbiakban: vezetői engedéllyel) rendelkező, illetve

b) járművezetéstől eltiltás, illetőleg a vezetői engedély visszavonásának hatálya alatt álló

személy által - a vezetői engedéllyel vezethető járművekkel elkövetett - a közúti közlekedéssel összefüggő bűncselekmény és a közúti közlekedés biztonságát fokozottan veszélyeztető szabálysértés esetén (a továbbiakban együtt: szabályszegés) kell alkalmazni.

(2) E törvény hatálya kiterjed arra a gépjárművezetőre is, aki a szabályszegés elkövetésekor olyan járművet vezetett, amelyre vezetői engedélye nem érvényes.

2. § A közúti közlekedési előéleti pontrendszer (a továbbiakban: pontrendszer) olyan rendszer, amely jogszabályban meghatározott szabályszegés elkövetése esetén kiszabható pontok e törvényben meghatározott számának elérése esetén a vezetői engedély ideiglenes visszavonását teszi lehetővé.

3. § (1) A pontrendszer alapján - a jogszabályban meghatározott - olyan szabályszegésre állapítható meg pont, amely miatt az elkövetőt a bíróság, a szabálysértési hatóság, a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 30. §-ában meghatározott fegyelmi hatóság a jogerős határozatával - ide nem értve a megrovás, figyelmeztetés, feddés alkalmazását - elmarasztalta vagy az elkövető a helyszíni bírság kiszabását a jogkövetkezményekről szóló tájékoztatás után tudomásul vette.

(2) A szabálysértési ügyben eljáró hatóság és a fegyelmi hatóság által hozott határozatban, helyszíni bírság esetén az elismervényben tájékoztatni kell az elkövetőt az elbírált cselekményhez - a jogszabályban - rendelt pontok számáról.

(3) A bírósági határozattal elbírált cselekményhez rendelt pontok számáról az elkövetőt a belügyminiszter irányítása alatt álló, a közúti közlekedési nyilvántartást végző központi hivatal (a továbbiakban: Hivatal) szervezeti egysége (a továbbiakban: Nyilvántartó) tájékoztatja.

(4) Nem állapítható meg pont olyan szabályszegés elkövetése esetén, amely miatt a bíróság vagy a szabálysértési hatóság járművezetéstől eltiltást, meghatározott járműkategória, alkategória, kombinált kategória (a továbbiakban: járműkategória) vezetésétől való eltiltást alkalmazott.

(5) A járművezetőnek az eltiltás jogerőre emelkedésének időpontjáig nyilvántartásba vett pontjait törölni kell, ha a vezetői engedély visszaadására utánképzést követően kerülhet sor.

4. § (1) Az 1. § (1) bekezdése alapján pontrendszerbe vonható szabályszegésekhez rendelhető pontok száma:

a) bűncselekmény gondatlan elkövetése esetén 4,

b) bűncselekmény szándékos elkövetése esetén 7,

c) szabálysértés elkövetése esetén 1 pont.

(2) A pontrendszer hatálya alá tartozó több szabályszegés egy eljárásban történő elbírálása esetén az elbírált bűncselekmények közül a legmagasabb pontszámmal járó bűncselekményhez rendelt pontértéket 3 ponttal, szabálysértések esetén a - legmagasabb pontszámmal járó - szabálysértéshez rendelt pontértéket 1 ponttal kell növelni.

(3) Az (1) bekezdésben foglaltakra tekintettel a szabályszegés tárgyi súlyát és gyakoriságát figyelembe véve a törvény

a) 1. számú melléklete jelöli meg a pontrendszerbe tartozó bűncselekményeket, és meghatározza az azokhoz rendelt pontok számát,

b) 2. számú melléklete jelöli meg a pontrendszerbe tartozó szabálysértéseket, és meghatározza az azokhoz rendelt pontok számát.

5. § (1) A Nyilvántartó a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Kknyt.) 8. §-a szerinti vezetői engedély nyilvántartás részeként vezeti a pontrendszer következő adatait:

a) az elkövető személyazonosító adatát (családi és utónév, nők esetén a leánykori családi és utónév, anyja leánykori családi és utóneve, születési hely és idő),

b) vezetői engedélyének okmányazonosító jelét,

c) az elbírált cselekmény jogszabály szerinti megnevezését, minősítését, továbbá a KRESZ megszegett rendelkezéseire való hivatkozást,

d) járművezetéstől eltiltás, járműkategória vezetésétől eltiltás alkalmazását, időtartamát,

e) a határozat jogerőre emelkedésének idejét, helyszíni bírság kiszabásának idejét,

f) a határozat, elismervény ügyszámát, illetve sorszámát,

g) az eljáró bíróság, hatóság megnevezését,

h) a szabályszegéshez rendelt pontszámot,

i) a vezetői engedély visszavonásának időpontját,

j) a vezetői engedély leadásának időpontját,

k) a vezetői engedély visszaadásának időpontját,

l) az utánképzés igazolásának időpontját.

(2) A pontrendszer hatálya alá tartozó szabályszegést elbíráló szabálysértési hatóság, fegyelmi hatóság és a helyszíni bírság kiszabására jogosult hatóság az (1) bekezdés a)-h), a bíróság az (1) bekezdés a)-g) pontjaiban megjelölt adatokról a jogerőre emelkedéstől számított nyolc napon belül értesíti a Nyilvántartót.

(3) A Nyilvántartót az (1) bekezdés j)-l) pontjaiban megjelölt adatokról a vezetői engedély átvételére, kiadására jogosult, külön jogszabályban meghatározott hatóság az okmány leadását, kiadását, az igazolás bemutatását követő három napon belül értesíti.

(4) A Nyilvántartó a (2) bekezdés szerinti értesítésben megnevezett szabályszegéshez a jogszabályban rendelt pontszámot nyilvántartásba veszi.

6. § (1) A nyilvántartásba vett pontszámot a pontszám alapját képező szabályszegést megállapító határozat jogerőre emelkedésének, illetve a helyszíni bírság tudomásulvételének időpontjától számított legfeljebb két évig lehet a pontok összesítésénél figyelembe venni.

(2) A Nyilvántartó értesíti a járművezetőt, ha pontjainak száma a 14-et elérte, tájékoztatja a pontok csökkentését eredményező önkéntes utánképzés lehetőségéről, továbbá figyelmezteti a felső pontérték elérésének következményeire.

7. § Ha a járművezető nyilvántartott pontjainak száma eléri vagy meghaladja a 18-at, vezetői engedélyét a Nyilvántartó határozattal visszavonja és az addig nyilvántartott pontokat nullára csökkenti.

8. § (1) A 7. § alapján visszavont vezetői engedélyt annak leadásától számított hat hónapot követően vissza kell adni, ha

a) a járművezető igazolja, hogy a vezetői engedély visszavonását követően utánképzésen vett részt, és

b) a vezetési jogosultság külön jogszabályban meghatározott egyéb feltételei fennállnak.

(2) Az (1) bekezdésben megjelölt hat hónapos időtartamba be kell számítani azt az időt, amely alatt a visszavonást megelőző szabályszegés miatt a vezetői engedély a hatóság birtokában volt. Amennyiben ez az időtartam a hat hónapot elérte vagy meghaladta, a vezetői engedélyt a hatóság az utánképzés igazolását követően visszaadja.

(3) Amennyiben a bíróság, szabálysértési hatóság a vezetői engedély pontrendszer alapján történő visszavonásának időtartama alatt járművezetéstől eltiltást alkalmazott, a vezetői engedély visszaadására legkorábban az eltiltás elrendelését követő utánképzés igazolása esetén kerülhet sor, kivéve, ha a bíróság a járművezetés ismételt gyakorlását a jártasság meghatározott formájának igazolásához kötötte.

9. § (1) A járművezető nyilvántartott pontjainak számát utánképzésen való önkéntes részvétellel csökkentheti. Az utánképzés igazolásakor nyilvántartott pontok számát 14 pontig 9 ponttal, 15-17 pont között 5 ponttal kell csökkenteni.

(2) A nyilvántartott pontok száma az önkéntes utánképzésen való részvétel igazolásától számított egy éven belül ismételt önkéntes utánképzéssel nem csökkenthető.

(3) A Nyilvántartó értesíti a járművezetőt az önkéntes utánképzés alapján történt pontcsökkentés mértékéről és a fennmaradó pontok számáról.

10. § A Nyilvántartó

a) a pontrendszer adatait a b) pontban foglaltak kivételével a nyilvántartásba vételtől számított három évig kezeli,

b) ha a vezetői engedély visszaadására nem kerül sor, a visszavonás alapját képező adatokat a járművezető haláláig kezeli,

c) a pontrendszer alapján visszavont vezetői engedélyt a visszaadásáig, de legfeljebb a leadásától számított tíz évig tárolja.

11. § (1) A pontrendszerre az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény szabályait a (2) és (3) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) Nincs helye bírósági felülvizsgálatnak:

a) a pontok nyilvántartásba vétele,

b) a vezetői engedély visszavonását elrendelő határozat ellen.

(3) A Nyilvántartó határozata ellen benyújtott fellebbezést a Hivatal vezetője bírálja el.

(4) A pontrendszer nyilvántartási, adatvédelmi, adatszolgáltatási szabályaira, ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a Kknyt. szabályait kell alkalmazni.

12. § A közúti közlekedési nyilvántartásban 2001. január 1-jén szereplő, illetve a nyilvántartásba későbbiekben felvett járművezetőt 0 ponttal rendelkezőnek kell tekinteni, a pontszám ez alá nem csökkenhet.

13. § (1) Ez a törvény 2001. január 1-jén lép hatályba. Rendelkezéseit a hatálybalépése után elkövetett szabályszegések esetében kell alkalmazni.

(2) Az e törvény hatálybalépésével egyidejűleg a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) 48. §-a (3) bekezdése a) pontjának 7. alpontja hatályát veszti.

(3) E törvény 15. § (2) bekezdésében meghatározott kormányrendelet hatálybalépésével egyidejűleg a 4. § (3) bekezdésének b) pontja hatályát veszti, és a 4. § (1) bekezdés c) pontjában az „1 pont” szövegrész „1-3 pont” szövegrészre változik.

14. § (1) A Kkt. 18. §-ának (4) és (5) bekezdései helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(4) Utánképzésen kell részt vennie annak a járművezetőnek

a) akit a bíróság vagy a szabálysértési hatóság közlekedési szabálysértés miatt legalább 6 hónapra, illetve

b) akit a bíróság közlekedési bűncselekmény elkövetése miatt a járművezetéstől eltiltott, továbbá

c) akinek vezetői engedélyét a közúti közlekedési előéleti pontrendszer alapján az eljáró hatóság visszavonta.

(5) A vezetői engedély csak abban az esetben adható vissza, ha az érintett személy igazolja, hogy az utánképzésen részt vett.”

(2) A Kknyt. 33. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: