(4) A nemzetközi forgalomban közlekedő légi jármű kényszerleszállása esetén az illetékes légiforgalmi szolgálat köteles a Határőrséget, a Rendőrséget vagy a Vám- és Pénzügyőrséget haladéktalanul értesíteni. Erről az érintett szervek tájékoztatják egymást. A légi jármű továbbhaladásához a Határőrség, valamint a Vám- és Pénzügyőrség együttes engedélye szükséges.

(5) Ha a kényszerleszállás kiépített leszállóhelyre történik, a leszállóhely felelős személye köteles értesíteni a (4) bekezdésben felsorolt hatóságokat.

(6) A légi forgalomban közlekedő belső járat esetében - a 13/A. § (2) és (3) bekezdése alapján hozott intézkedés kivételével - a (2)-(4) bekezdésben foglalt rendelkezések nem alkalmazhatóak.”

12. § A Hőr. tv. 18. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„18. § (1) Az államhatáron a személyek átlépésekor, illetve járművek és szállítmányok áthaladásakor a határátlépésre vonatkozó szabályokat - ha jogszabály vagy nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik - nem kell alkalmazni az alábbi esetekben:

a) az államhatárnak a 6. § (4) bekezdésében, a 10. §-ban és a 11. § (1) bekezdésében említett átlépése esetén, valamint katasztrófa vagy katasztrófaveszély miatt a mentésben résztvevők és a menekülő lakosság határátlépésekor;

b) a 17. § (4) és (5) bekezdésében foglalt kényszerleszállást végrehajtó légi jármű, valamint a kényszerkikötést végrehajtó vízi jármű személyzetével és utasaival szemben;

c) kiadatás, kitoloncolás, átszállítás vagy személynek nemzetközi szerződés alapján történő átadása vagy átvétele, átszállítása esetén;

d) légi járművel történő átutazás esetén, amennyiben az utas a tranzitterületet vagy a légi járművet nem hagyja el.

(2) Az (1) bekezdés d) pontja a külső járatok esetében nem alkalmazható.”

13. § A Hőr. tv. 19. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„19. § Új határátkelőhely megnyitására, a határátkelőhely megszüntetésére, a működésének szüneteltetésére, továbbá a forgalom jellegének megváltoztatására - nemzetközi szerződéssel összhangban - a Kormány döntése alapján, a belügyminiszter és a pénzügyminiszter az érdekelt miniszterekkel egyetértésben intézkedik.”

14. § (1) A Hőr. tv. 20. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Nemzetbiztonsági, közbiztonsági és közrendvédelmi érdekből, valamint a katasztrófák elleni védekezésről szóló törvényben meghatározott veszélyhelyzetben - rendkívül indokolt esetben és meghatározott időtartamra - a Kormány teljes, a belügyminiszter részleges határzárat rendelhet el.”

(2) A Hőr. tv. 20. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki, ezzel egyidejűleg a jelenlegi (4) bekezdés megjelölése (5) bekezdésre változik:

„(4) Katasztrófa vagy katasztrófaveszély esetén, ha a késedelem veszéllyel jár - a belügyminiszter és a szomszédos állam illetékes szervének egyidejű tájékoztatása mellett az elrendelésre jogosult döntéséig -, a Határőrség országos parancsnoka részleges vagy teljes határzárat rendelhet el.”

(3) A Hőr. tv. 20. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) Az (1)-(5) bekezdésben foglalt rendelkezések a belső határon nem alkalmazhatóak, a 13/A. § (2) és (3) bekezdése alapján hozott intézkedés kivételével.”

15. § A Hőr. tv. 22. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„22. § (1) A Határőrség rendészeti feladatkörében ellátja a következő feladatokat:

a) őrzi az államhatárt, megelőzi, felderíti és megszakítja az államhatár jogellenes átlépését;

b) a nemzetközi egyezményekkel összhangban, más hatóságokkal együttműködve ellenőrzi az államhatáron áthaladó személy- és járműforgalmat, a szállítmányokat, engedélyezi a be- és kiutazási feltételeknek megfelelő személyek határátlépését, és biztosítja a határátkelőhelyek rendjét;

c) végrehajtja a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben (a továbbiakban: idegenrendészeti törvény) és a végrehajtására kiadott jogszabályokban meghatározott idegenrendészeti feladatait;

d) közreműködőként vesz részt a külön törvényben meghatározott menekültügyi hatósági feladatok ellátásában;

e) végrehajtja a nemzetközi szerződésekben meghatározott kötelezettségeit, irányítja a határesemények kivizsgálásával megbízott magyar szervek tevékenységét, felügyeli az államhatár felmérésével, megjelölésével, a határjelek felújításával kapcsolatos munkák végzését, gondoskodik a határnyiladék tisztán tartásáról;

f) elhárítja az államhatár rendje, a Határőrség által őrzött objektumok ellen irányuló erőszakos cselekményeket;

g) megteszi az államhatár rendjét közvetlenül veszélyeztető konfliktushelyzet és menekültügyi veszély kezeléséhez szükséges intézkedéseket;

h) konfliktushelyzetben a 21. § (2) bekezdésében meghatározottakon túl felderíti az államhatár rendjét veszélyeztető fegyveres cselekményeket, illetőleg elfogja a fegyveresen vagy felfegyverkezve érkezőket;

i) gondoskodik az államhatár rendjének fenntartásáról, továbbá jogszabályban meghatározott közigazgatási eljárásokban szakhatóságként működik közre;

j) rendkívüli állapot, szükségállapot és veszélyhelyzet esetén végrehajtja a jogszabályokban meghatározott rendvédelmi feladatokat;

k) egyes szabálysértési ügyekben gyakorolja a számára jogszabályban meghatározott jogköröket;

l) gyűjti és értékeli azokat az információkat, amelyek feladatai ellátásához szükségesek.

(2) A Határőrség ellátja a törvényben hatáskörébe utalt bűnüldözési feladatokat, elvégzi az e törvényben hatáskörébe utalt nyomozási cselekményeket, nyomozó hatóságként jár el a külön törvényben hatáskörébe utalt büntetőügyekben.

(3) A belső határon az (1) bekezdés a)-b) pontjai - a 13/A. § (2) és (3) bekezdése alapján hozott intézkedés kivételével - nem alkalmazhatóak.”

16. § A Hőr. tv. 23. §-ának (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) A Határőrség helyi szervei az igazgatóságok közvetlen alárendeltségében működő kirendeltségek.”

17. § A Hőr. tv. 37. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„37. § (1) A Határőrség jogszabályban meghatározott feladatok végrehajtása során együttműködik a Magyar Honvédséggel, a Rendőrséggel, a Vám- és Pénzügyőrséggel, a menekültügyi, továbbá az idegenrendészeti hatóságokkal, a katasztrófavédelmi szervekkel, a büntetés-végrehajtás szerveivel, a nemzetbiztonsági szolgálatokkal, a környezetvédelmi és a természetvédelmi hatóságokkal és más állami szervekkel, valamint a helyi önkormányzatokkal és azok hivatalaival, a gazdálkodó szervezetekkel, a társadalmi szervezetekkel, az állampolgárokkal és azok közösségeivel.

(2) A Határőrség nemzetközi szerződés vagy viszonosság alapján együttműködik a külföldi rendvédelmi szervekkel. Nemzetközi szerződés alapján - rendészeti feladatai ellátása során - a Határőrség hivatásos állományú tagja külföldön nemzetközi szerződésben meghatározott jogköröket gyakorolhat. A külföldi határrendészeti feladatokat ellátó szerv tagja gyakorolhatja a nemzetközi szerződésben meghatározott jogköröket a Magyar Köztársaság területén.”

18. § A Hőr. tv. 45. §-a helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„45. § (1) A Határőrség jogszabályban meghatározott esetben szabálysértési hatóságként jár el.

(2) A Határőrség a feladatainak végrehajtása során észlelt, hatáskörébe nem tartozó szabálysértés esetén

a) intézkedik a cselekmény megszakítására,

b) rögzíti a tényállást és a bizonyítékokat, vagy ebből a célból értesíti az illetékes szabálysértési hatóságot,

c) feljelentést tesz.”

19. § A Hőr. tv. 47. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„47. § (1) A Határőrség a menekültügyi hatósági feladatok ellátásában való közreműködése során biztosítja, hogy a külföldi menekültkénti vagy menedékeskénti elismerésére irányuló kérelem benyújtására vonatkozó szándékáról nyilatkozatot tegyen.

(2) A Határőrség a nyilatkozatot tevő külföldivel szemben az ország elhagyására vonatkozó kötelezést megállapító intézkedést vagy határozatot nem hajthatja végre, kivéve, ha

a) a külföldi menekültkénti vagy menedékeskénti elismerésére a menekültügyi hatósághoz nem nyújtott be kérelmet;

b) a nyilatkozatot tevő külföldi kérelmét a menekültügyi hatóság elutasította, és az elutasító határozat végrehajtható;

c) a menedékeskénti befogadást - az erre irányuló kötelezettség hiányában - jogszabály nem teszi lehetővé.”

20. § A Hőr. tv. a következő 47/A. §-sal egészül ki:

„47/A. § A Határőrség az idegenrendészeti hatáskörében elrendelt személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedéseket a tranzitterületen is alkalmazhatja.”

21. § A Hőr. tv. 50. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„50. § A Határőrség a 22. § (1) bekezdésének c), d), e), f), i), j), k) és l) pontjaiban, illetve a 22. § (2) bekezdésében meghatározott feladatait a határterületen kívül is ellátja.”

22. § A Hőr. tv. 56. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

„(3) A Határőrség az idegenrendészeti hatósághoz előállított személlyel szemben az idegenrendészeti törvényben meghatározottak szerint visszatartás intézkedést alkalmazhat.”

23. § A Hőr. tv. 66. §-a a következő (4) és (5) bekezdéssel egészül ki:

„(4) A Határőrség az e törvényben meghatározott feladatai ellátásához adatokat vehet át a központi idegenrendészeti nyilvántartásból, valamint a menekültügyi központi nyilvántartásból. A Határőrség az átvett adatokat más szerv részére nem továbbíthatja, és csak eljárása befejezéséig kezelheti.

(5) A Határőrség az idegenrendészeti törvényben meghatározott feladatkörében meghozott határozatról, illetve alkalmazott intézkedésről haladéktalanul értesíti a központi idegenrendészeti adatkezelő szervet.”

24. § (1) A Hőr. tv. 69. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A Határőrség bűnüldözési és bűnmegelőzési célból kilencven napig kezelheti a határon átlépő személyek személyi adatait, illetőleg ha a határátlépés gépjárművel történik, annak forgalmi rendszámát is.”

(2) A Hőr. tv. 71. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„71. § (1) A Határőrség az illetékességi területére kiterjedően a felelősségre vonástól számított 2 évig kezeli a szabálysértési felelősségre vont személyek nyilvántartási rendszerében a felelősségre vont személy személyazonosító adatait (állampolgárságát, családi és utónevét, nők esetében leánykori családi és utónevét is), lakcímét, az elkövetett cselekményt, az alkalmazott büntetést vagy intézkedést és az ügy számát.