(6) Az iratokban az (1)-(4) bekezdésben és a 25/F. § (3) bekezdésében foglalt kutatáson kívül - 1996. július hó 31-től számított 30 évig - kutatás nem engedélyezhető. Az iratokba a 25/G. § (1) és (2) bekezdése szerinti betekintésen és a 25/F. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti adatszolgáltatás teljesítésén túl csak az érintettek törvényes jogainak érvényesítésével kapcsolatos bírósági és más hatósági eljárások, valamint az ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményekkel kapcsolatos büntetőeljárások esetén engedélyezhető betekintés, illetve azokból adatszolgáltatás a bíróság, az eljáró hatóság, illetve a nyomozó hatóság számára.

(7) A Történeti Hivatal az őrizetében lévő, a törvény 25/A. § (2) bekezdés a)-b) és d) pontjában meghatározott olyan levéltári anyagot, melynek megismerését törvény nem korlátozza, kiállítás céljából más szerv számára meghatározott időre kikölcsönözheti. A kölcsönzési kérelem a törvény keretei között másolattal is teljesíthető.

(8) A (6) és (7) bekezdésben foglalt eseteket kivéve a Történeti Hivatal irattári és levéltári, a 25/A. § (2) bekezdés a)-b) és d) pontjában meghatározott iratállományából sem adat, sem irat nem továbbítható, nem hozható nyilvánosságra, és az ország területéről nem vihető ki. Az Ltv. 24/A. § (3) bekezdése alapján kötött adatvédelmi szerződés hatálya ezen iratokra akkor terjed ki, ha erről a szerződés - az iratok pontos felsorolásával - kifejezetten rendelkezik.

(9) A nemzetbiztonsági szolgálatok, a Honvédelmi Minisztérium, a Belügyminisztérium és szerveik munkatársai a 25/A. § (2) bekezdés a)-b) pontjában meghatározott iratokban lévő személyes adatokba az Országgyűlés illetékes bizottságának előzetes jóváhagyása után, illetve különösen gyors intézkedést követelő esetekben utólagos tájékoztatásával tekinthetnek be, ha az a nemzetbiztonság, a honvédelem vagy a bűnmegelőzés érdekében törvényben előírt feladataik ellátása céljából szükséges.”

7. § Az Etv. a következő 25/I. §-sal egészül ki:

„25/I. § (1) A természetes személyek, jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek kötelesek a birtokukban lévő, a törvény 25/A. § (2) bekezdés a)-b) és d) pontjában meghatározott iratokat (másodpéldányokat és egyéb másolatokat is) a Történeti Hivatal számára bejelenteni, és a Történeti Hivatal kérésére azt átadni. Az átadási kötelezettség nem terjed ki a saját tulajdonú vagy jogszabály felhatalmazása alapján birtokolt iratokra.

(2) A Történeti Hivatal őrzésébe került egyéb, természetes személy tulajdonában álló iratokat - a szükséges másolatok elkészítését követően - a tulajdonos vagy halálát követően örököse számára kérésre át kell adni. Amennyiben az irat más dokumentumoktól fizikailag nem választható szét, másolati példányt kell kiadni. Maradandó értékű irat esetében a Történeti Hivatal - a tulajdonos egyetértésének hiányában is - kezdeményezheti az irat védetté nyilvánítását. Ebben az esetben az irat csak a védetté nyilvánítási eljárás lezárását követően adható át a tulajdonosnak.

(3) A Történeti Hivatalnak való iratátadás során az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyeket ellenőrző bizottság működésének feltételeit biztosítani kell.

(4) Nem adhatók át a Történeti Hivatal részére azok az iratok, amelyek együttesen tartalmazzák a 25/A. § (2) bekezdés a) vagy b) pontjában meghatározott adatokat, valamint az átadó szervek jogszabályban meghatározott feladatai folyamatos és zavartalan teljesítéséhez szükséges kezelhető adatokat, amennyiben ezek technikai szétválasztása csak az irat eredeti állapotban történő helyreállításának lehetetlenné válásával lenne megvalósítható. Ebben az esetben az iratokat őrző szervezet az e törvényben foglalt feltételek mellett biztosítja az adatmegismerést és kutatást.

(5) Az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyeket ellenőrző bizottság tevékenysége során keletkezett iratokat az eljárás jogerős befejezése után folyamatosan, de legkésőbb 2004. december 31-ig kell a Történeti Hivatalnak átadni. A 19. § szerinti eljárás során a Fővárosi Bíróságnál keletkezett iratokat az eljárás jogerős lezárását követő 30 napon belül kell a Történeti Hivatalnak átadni.

(6) A más közlevéltárban vagy nyilvános magánlevéltárban őrzött olyan iratot, amely szerves részét képezi a Történeti Hivatal illetékességi körébe tartozó iratoknak, a szükséges másolat elkészítését követően a Történeti Hivatalnak kell átadni. Amennyiben az irat más dokumentumoktól fizikailag nem választható szét, másolati példányt kell kiadni.

(7) A Történeti Hivatal megőrzésébe került olyan iratot, amely más szerv már közlevéltárban vagy nyilvános magánlevéltárban őrzött irattári anyagának szerves részét képezi, és nem tartozik a Történeti Hivatal illetékességébe tartozó iratok körébe, a Történeti Hivatal - a szükséges másolatok elkészítését követően - az irattári anyagot őrző levéltárnak adja át. Amennyiben az irat más dokumentumtól fizikailag nem választható szét, másolati példányt kell kiadni.”

8. § Az Etv. 27. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A törvény 1. §-a, 2-25. §-a, a 27. § (2), (4) és (5) bekezdése 2004. június 30-án hatályát veszti. Ezzel egyidejűleg a törvény címe „A Történeti Hivatalról”-ra változik.”

9. § Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény melléklete a következő alcímmel és 151. ponttal egészül ki:

„Történeti Hivatal

151. A Történeti Hivatal által kezelt államtitok- és szolgálati titok körbe tartozó adatok védelmére szolgáló rendszerek és intézkedések adatai, dokumentációi.

Az államtitokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 90 év.”

10. § A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Ltv.) 19. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„19. § (1) Állami szaklevéltár a Hadtörténelmi Levéltár, a Központi Statisztikai Hivatal Levéltára és a Vízügyi Levéltár, a Történeti Hivatal, valamint az állam által fenntartott felsőoktatási, tudományos, kulturális vagy egészségügyi szolgáltatást végző intézmény levéltára.

(2) A szaklevéltár illetékességi köre - a Történeti Hivatal kivételével -

a) a Hadtörténelmi Levéltár esetében a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar, valamint - a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok kivételével - az ezek közvetlen felügyelete vagy irányítása alá tartozó katonai szervezetek,

b) a Központi Statisztikai Hivatal Levéltára esetében a Központi Statisztikai Hivatal és az ennek közvetlen felügyelete alá tartozó szervek,

c) a Vízügyi Levéltár esetében a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó vízügyi szervek,

d) a felsőoktatási, tudományos, kulturális vagy egészségügyi szolgáltatást végző intézmény levéltára esetében a fenntartó szerv

levéltári anyagára, továbbá mindezek jogelődeinek működése során keletkezett levéltári anyagára terjed ki.

(3) A Történeti Hivatal illetékességi köre a nemzetbiztonsági szolgálatok levéltári anyagára, valamint az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994. évi XXIII. törvény 25/A. § (2) bekezdésének a)-d) és f) pontjában meghatározott iratokra terjed ki.

(4) A Történeti Hivatal működésének speciális szabályait, valamint az e törvényben meghatározottakon túlmenően ellátandó feladatait az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztséget betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994. évi XXIII. törvény határozza meg.

(5) A (2) bekezdés d) pontjában meghatározott szaklevéltár létesítését és megszüntetését - a szerv felügyeletét vagy irányítását ellátó miniszter (országos hatáskörű szerv vezetője) véleményének előzetes kikérésével - a nemzeti kulturális örökség minisztere engedélyezi.

(6) Megszűnő szaklevéltár anyagának elhelyezéséről a nemzeti kulturális örökség minisztere gondoskodik.”

11. § (1) Ez a törvény a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

(2) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti

a) az adóazonosító jel, a Társadalombiztosítási Azonosító Jel és a személyi azonosító használatával kapcsolatos törvények módosításáról szóló 1996. évi LXVI. törvény 40. § (2) bekezdése, valamint

b) az Ltv. 35. § (3) bekezdése.