c) a 2. Cikk szerint perköltségbiztosíték adása, vagy a bírósági költségek előlegezése alól mentesített felperest az eljárási költségben marasztaló határozatokat;
(2) A Szerződő Felek kölcsönösen elismerik a polgári ügyekben, nem vagyonjogi igények tekintetében hozott bírósági határozatokat.
(3) A szerződésben meghatározott feltételeknek megfelelő bírósági határozatokat abban az esetben kell elismerni és végrehajtani, ha azok a szerződés hatálybalépését követően váltak jogerőssé és végrehajthatóvá.
17. Cikk
Az elismerés és végrehajtás feltételei
A szerződés 16. Cikkében említett határozatokat a következő feltételek mellett ismerik el és hajtják végre:
a) ha annak a Szerződő Félnek a jogszabályai szerint, amelynek a területén a határozatot hozták, az jogerős és végrehajtható;
b) ha annak a Szerződő Félnek a jogszabályai szerint, amelynek a területén az elismerést és a végrehajtást kérik, annak a Szerződő Félnek a bírósága, amelynek a területén a határozatot hozták, joghatósággal rendelkezik;
c) ha az eljárásban részt nem vett felet, aki ellen a határozatot hozták, szabályszerűen megidézték, továbbá, ha a perbeli cselekvőképességgel nem rendelkező fél, aki ellen a végrehajtani kért határozatot hozták, szabályszerűen képviseltethette magát;
d) ha ugyanazon felek közt, ugyanabban az ügyben, annak a Szerződő Félnek a területén, ahol a határozatot el kell ismerni és végre kell hajtani, bíróság nem hozott korábban jogerős határozatot, vagy ha az említett Szerződő Fél bírósága előtt ugyanabban az ügyben nem indítottak már korábban eljárást;
e) ha a határozat elismerése és végrehajtása nincs ellentétben azon Szerződő Fél jogrendszerének alapelveivel, amelynek területén a határozatot el kell ismerni és végre kell hajtani.
18. Cikk
A kérelem előterjesztése
A határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó kérelmet a felek a határozatok elismerésére és végrehajtására illetékes bíróságnál közvetlenül terjeszthetik elő, vagy az egyik Szerződő Fél bírósága a szerződés 4. Cikkében meghatározott módon terjesztheti a kérelmet a másik Szerződő Félnek a határozat elismerésére és végrehajtására illetékes bíróságához.
19. Cikk
A kérelem mellékletei
A határozat elismerésére és végrehajtására irányuló kérelmet az alábbi mellékletekkel kell ellátni:
a) a határozat hiteles másolata;
b) a határozatnak a pervesztes fél részére való kézbesítéséről szóló igazolás, illetve a kézbesítés megtörténtét igazoló bármely más, hiteles okirat;
c) a határozat jogerőre emelkedését tanúsító igazolás, amennyiben ez magából a határozatból nem tűnik ki;
d) a szabályszerű idézés ellenére meg nem jelent fél távollétében hozott határozat esetén, a szabályszerű idézést tanúsító iratok, amennyiben ez magából a határozatból nem tűnik ki;
e) a cselekvőképtelen fél megfelelő perbeli képviseletét tanúsító iratok, amennyiben ez magából a határozatból nem tűnik ki;
f) a fent említett határozatnak és az iratoknak a megkeresett Szerződő Fél nyelvére készült hiteles fordítása.
20. Cikk
A határozat elismerésének és végrehajtásának módja
(1) A határozatok elismerésére és végrehajtására annak a Szerződő Félnek a joga irányadó, amelynek területén az elismerés, végrehajtás történik.
(2) A Szerződő Felek bíróságai csupán annak megállapítására szorítkoznak, hogy a szerződésben meghatározott feltételek fennállnak-e, és nem vizsgálják a határozatok érdemi részét.
IV. Fejezet
EGYÉB RENDELKEZÉSEK
21. Cikk
Tájékoztatás
(1) A Szerződő Felek tájékoztatást nyújtanak egymásnak a területükön hatályos jogról és érvényben levő gyakorlatról.
(2) A tájékoztatás iránti kérelemben meg kell jelölni a hatóságot, melytől a kérelem származik, és az ügy tárgyát, amellyel kapcsolatban a tájékoztatást kérik.
22. Cikk
Hitelesítés alóli mentesség
A szerződés alkalmazása során az egyik Szerződő Fél igazságügyi vagy más illetékes hatóságai által hatáskörüknek és illetékességüknek keretein belül kiállított vagy hitelesített iratok és fordítások, feltéve, hogy azokat aláírták és hivatalos bélyegzővel látták el, semmiféle további hitelesítésre nem szorulnak.
23. Cikk
Anyakönyvi kivonatok és egyéb okiratok megküldése
(1) Mindegyik Szerződő Fél - diplomáciai úton előterjesztett kérelemre - köteles a másik Szerződő Fél részére megküldeni az anyakönyvi kivonatokat, képesítésre és a szolgálati időre vonatkozó okiratokat, valamint olyan egyéb okiratokat, amelyek a másik Szerződő Fél állampolgárainak személyes jogait és érdekeit érintik.
(2) Az (1) bekezdésben említett okiratokat diplomáciai úton, illetékmentesen kell megküldeni.
24. Cikk
Viták rendezése
A jelen szerződés értelmezéséből vagy alkalmazásából fakadó bármely vitát a Szerződő Felek diplomáciai úton rendezik.
V. Fejezet
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
25. Cikk
Megerősítés és hatálybalépés
Ezt a szerződést meg kell erősíteni. A szerződés a megerősítő okiratok kicserélésétől számított harmincadik napon lép hatályba.
26. Cikk
A szerződés időbeli hatálya
(1) Ez a szerződés határozatlan ideig marad hatályban.
(2) A szerződést bármelyik Szerződő Fél a másik Szerződő Félhez diplomáciai úton írásban intézett értesítéssel felmondhatja. Ebben az esetben a szerződés az értesítés kézhezvételétől számított hat hónap elteltével hatályát veszti.
27. Cikk
A szerződés kiegészítése és módosítása
(1) A szerződés a Szerződő Felek kölcsönös egyetértésével kiegészíthető és módosítható.
(2) A kiegészítést és módosítást diplomáciai úton, írásban kell kezdeményezni. A kiegészítés és módosítás a 25. Cikkben és a 26. Cikkben foglalt eljárási rend szerint lép hatályba.
Készült két példányban, Budapesten, 2001. augusztus 2-án, magyar és ukrán nyelven, mindkét szöveg egyformán hiteles.
(Aláírások)”
3. § Ez a törvény a kihirdetés napján lép hatályba, de a szerződés rendelkezéseit 2002. március 8-tól kell alkalmazni.