(7) Addig, amíg az NFA az (1)-(6) bekezdésekben meghatározott módon nem tudja a vagyonkezelésében levő termőföldet hasznosítani, a Tft. 36. §-ában foglaltaknak megfelelően gondoskodik a termőföld termőképességének fenntartásáról.
(8) Az NFA a vagyoni körébe tartozó saját használatú utakat térítésmentesen az illetékes települési (fővárosban a kerületi) önkormányzat tulajdonába adhatja, illetőleg az utak használatba adására vonatkozó megállapodást köthet az érdekeltekkel.
(9) Az NFA a vagyoni körébe tartozó vízlevezető árkokat térítésmentesen az azok fenntartására jogosultak tulajdonába, illetve vagyonkezelésébe adhatja.”
10. § Az NFA tv. 14. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép:
„14. § (1) A termőföld értékesítésére, illetve haszonbérletére irányuló pályázati felhívást az NFA hirdeti meg.
(2) A pályázati felhívást, valamint benne az értékesítésre, illetve a haszonbérbe adásra kerülő földrészletek jegyzékét az NFA hivatali helyiségében, internetes honlapján, valamint a földrészlet fekvése szerinti települési (fővárosban a kerületi) önkormányzatnál legalább harminc napra hirdetmény formájában kell közzétenni. A szerződés csak a közzétételtől számított harmincadik napot követően köthető meg.”
11. § Az NFA tv. 15. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép:
„15. § A termőföld értékesítésére, illetve haszonbérletére irányuló pályázati felhívás kiírásának, valamint elbírálásának részletes szabályait az NFA által kiadott és a miniszter által - az ellenőrző bizottság véleménye figyelembevételével - jóváhagyott szabályzat határozza meg. A szabályzatot a Magyar Közlönyben, valamint az NFA-nak az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségében is közzé kell tenni.”
12. § Az NFA tv. 16. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép:
„16. § (1) A pályázat elbírálásába véleményezési jogkörrel be kell vonni a birtokhasznosítási bizottságot. A birtokhasznosítási bizottság a pályázat kézhezvételét követő 15 napon belül jogosult a benyújtott pályázatokkal kapcsolatban véleményt nyilvánítani. A birtokhasznosítási bizottság véleményét a földbirtok-politikai irányelvek figyelembevételével alakítja ki. A pályázatot csak a birtokhasznosítási bizottság részére nyitva álló véleményezési határidő leteltét követően lehet elbírálni. A pályázat elbírálásának nem akadálya, hogy az adott településen birtokhasznosítási bizottság nem alakult meg.
(2) A birtokhasznosítási bizottság működésének költségeit az NFA előirányzatból kell biztosítani.
(3) Az NFA-val a termőföld adásvételére, illetve haszonbérletére kötött szerződés tartalmából közérdekű adatnak minősül:
a) a személyes adatok közül a vevő, a haszonbérlő neve, székhelye, illetőleg lakcíme;
b) termőföld adásvétele esetén a földrészlet helyrajzi száma és a vételár összege;
c) termőföld haszonbérlete esetén a földrészlet helyrajzi száma vagy földhasználati azonosítója, a haszonbérlet időtartama, valamint a haszonbérleti díj összege.”
13. § (1) Az MNFA Kht. a Magyar Állam mint egyszemélyes tulajdonos által történő megszüntetése esetén a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvénynek a gazdasági társaságok megszűnéséről, valamint a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvénynek a végelszámolásról rendelkező szabályait nem kell alkalmazni.
(2) Az MNFA Kht. megszűnésével a társasággal szemben fennálló, illetve a társaságot megillető követelések - kivéve a (3) bekezdésben szabályozott eseteket - nem válnak lejárttá.
(3) Az MNFA Kht. a megszűnéséről rendelkező határozat keltével egy időben köteles egy alkalommal a Cégközlönyben hitelezői felhívást közzétenni azzal, hogy a hitelezők az MNFA Kht.-vel szemben fennálló hitelezői igényüket a hitelezői felhívás megjelenését követő 15 napon belül a társaságnál bejelenthetik, figyelemmel a (4) bekezdés rendelkezéseire.
(4) Az MNFA Kht. megszűnése esetén az MNFA Kht. általános jogutódja a Magyar Állam, kötelezettségeiért - kivéve a (3) bekezdés szerint bejelentett és az MNFA Kht. által kielégített hitelezői igényeket - a Magyar Állam a központi költségvetés terhére köteles helytállni, és az MNFA Kht.-t megillető jogokat a központi költségvetés javára a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter érvényesíti.
(5) Az MNFA Kht. megszűnését követően, az NFA megalapításáig az MNFA Kht. által a megszűnésekor végzett tevékenység folytatásáról a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter gondoskodik.
(6) Az MNFA Kht. jogutódlással történő megszűnéséből eredő - a Cégbíróság, illetve más hatóságok előtti - eljárási kötelezettséget a jogutód Magyar Állam nevében a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter teljesíti, ideértve a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti éves beszámolónak és az eredmény felosztása utáni mérlegnek az MNFA Kht. megszűnése napjával történő elkészítési kötelezettségét is.
14. § (1) Az MNFA Kht. vagy más vagyonkezelő munkaviszonyban, vagy közalkalmazotti jogviszonyban lévő azon alkalmazottai tekintetében, akiknek - kinevezés folytán - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter által alapított költségvetési szerv, az NFA a munkáltatója, a Ktv.-t a (2)-(4) bekezdésben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott személyeknek az MNFA Kht.-vel vagy más vagyonkezelővel fennálló munkaviszonya e törvény hatálybalépésével egyidejűleg közszolgálati jogviszonnyá alakul át, és az MNFA Kht.-vel vagy más vagyonkezelővel fennállt munkaviszonyát az NFA-nál közszolgálati jogviszonyban töltött időként kell figyelembe venni.
(3) Az (1) bekezdésben meghatározott személyek alapilletménye az MNFA Kht.-vel fennállt munkaviszony alapján járó személyi alapbérnél kevesebb nem lehet.
(4) Az (1) bekezdés alapján köztisztviselői jogviszonyba került személyeket e törvény hatálybalépésétől számított 15 napon belül be kell sorolni.
15. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a termőföldnek életjáradék fizetése ellenében történő megvásárlásának részletes szabályait rendeletben állapítsa meg.
(2) Felhatalmazást kap a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, hogy a törvény hatálybalépését követő 15 napon belül az NFA megalapítása érdekében szükséges intézkedéseket tegye meg.
16. § A törvény alkalmazása szempontjából védelemre tervezett területeken a 2002. május 31-ig nyilvántartásba vett és a védetté nyilvánítást előkészítő eljárás alá vont területeket kell érteni.
17. § Az MNFA Kht. által a termőföld hasznosítására tett intézkedésekre a korábbi rendelkezéseket kell alkalmazni.
18. § (1) A törvény 2002. augusztus 1-jén lép hatályba. A 7. §-ban felsorolt területek e törvény erejénél fogva kerülnek az NFA-ba. E törvény rendelkezései nem érintik a hatálybalépésekor már az MNFA Kht. vagyonkezelésében lévő földvagyon jogi helyzetét.
(2) A törvény hatálybalépésével egyidejűleg
a) az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény az NFA tv. 22. § (2) bekezdés b) pontjával megállapított 106. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A Nemzeti Földalap tekintetében a tulajdonosi jogokat a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter gyakorolja a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet útján.”
b) a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) 1. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Törvény eltérő rendelkezése hiányában a köztársasági elnök hivatala, az Országgyűlés hivatala, az Alkotmánybíróság hivatala, az országgyűlési biztos hivatala, az Állami Számvevőszék, a Közbeszerzések Tanácsa, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet, az Országos Rádió és Televízió Testület Irodája, a Gazdasági Versenyhivatal és a Magyar Tudományos Akadémia Titkársága köztisztviselői közszolgálati jogviszonyára is e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.”
c) a Ktv. 44. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:
„44. § (1) Az országgyűlési biztos hivatalaiban, az Országos Rádió és Televízió Testület Irodájánál, a Gazdasági Versenyhivatalnál, a Magyar Tudományos Akadémia Titkárságánál, a Miniszterelnöki Hivatalban, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnál, a Közbeszerzések Tanácsánál, a minisztériumokban, a költségvetési fejezet felügyeletét ellátó szervezeteknél, a Közszolgálati Ellenőrzési Hivatalnál, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál - a belső területi szervei kivételével -, a Pénzügyi Szervek Állami Felügyeleténél, az Államháztartási Hivatalnál, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnél, továbbá jogszabály által országos hatáskörű szervnek nyilvánított, a Kormány közvetlen felügyelete alatt álló, illetve a Kormány által irányított központi költségvetési szerveknél, valamint - a belső igazgatási szervei kivételével - az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál és az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál, az illetménykiegészítés mértéke a felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselő esetében az alapilletményének 50%-a, középiskolai végzettségű köztisztviselő esetében az alapilletményének 15%-a.”
d) a törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti az NFA tv. 20. §-a.
19. § Ahol jogszabály a Magyar Nemzeti Földalap Közhasznú Társaságról (MNFA Kht.) tesz említést, ott a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetet (NFA) kell érteni.