2. States Parties shall carry out their obligations under paragraph 1 in conformity with any treaties or other arrangements on mutual legal assistance that may exist between them. In the absence of such treaties or arrangements, States Parties shall afford one another assistance in accordance with their domestic law.

Article 11

None of the offences set forth in article 2 shall be regarded, for the purposes of extradition or mutual legal assistance, as a political offence or as an offence connected with a political offence or as an offence inspired by political motives. Accordingly, a request for extradition or for mutual legal assistance based on such an offence may not be refused on the sole ground that it concerns a political offence or an offence connected with a political offence or an offence inspired by political motives.

Article 12

Nothing in this Convention shall be interpreted as imposing an obligation to extradite or to afford mutual legal assistance, if the requested State Party has substantial grounds for believing that the request for extradition for offences set forth in article 2 or for mutual legal assistance with respect to such offences has been made for the purpose of prosecuting or punishing a person on account of that person’s race, religion, nationality, ethnic origin or political opinion or that compliance with the request would cause prejudice to that person’s position for any of these reasons.

Article 13

1. A person who is being detained or is serving a sentence in the territory of one State Party whose presence in another State Party is requested for purposes of testimony, identification or otherwise providing assistance in obtaining evidence for the investigation or prosecution of offences under this Convention may be transferred if the following conditions are met:

a) the person freely gives his or her informed consent; and

b) the competent authorities of both States agree, subject to such conditions as those States may deem appropriate.

2. For the purposes of this article:

a) the State to which the person is transferred shall have the authority and obligation to keep the person transferred in custody, unless otherwise requested or authorized by the State from which the person was transferred;

b) the State to which the person is transferred shall without delay implement its obligation to return the person to the custody of the State from which the person was transferred as agreed beforehand, or as otherwise agreed, by the competent authorities of both States;

c) the State to which the person is transferred shall not require the State from which the person was transferred to initiate extradition proceedings for the return of the person;

d) the person transferred shall receive credit for service of the sentence being served in the State from which he was transferred for time spent in the custody of the State to which he was transferred.

3. Unless the State Party from which a person is to be transferred in accordance with this article so agrees, that person, whatever his or her nationality, shall not be prosecuted or detained or subjected to any other restriction of his or her personal liberty in the territory of the State to which that person is transferred in respect of acts or convictions anterior to his or her departure from the territory of the State from which such person was transferred.

Article 14

Any person who is taken into custody or regarding whom any other measures are taken or proceedings are carried out pursuant to this Convention shall be guaranteed fair treatment, including enjoyment of all rights and guarantees in conformity with the law of the State in the territory of which that person is present and applicable provisions of international law, including international law of human rights.

Article 15

States Parties shall cooperate in the prevention of the offences set forth in article 2, particularly:

a) by taking all practicable measures, including, if necessary, adapting their domestic legislation, to prevent and counter preparations in their respective territories for the commission of those offences within or outside their territories, including measures to prohibit in their territories illegal activities of persons, groups and organizations that encourage, instigate, organize, knowingly finance or engage in the perpetration of offences as set forth in article 2;

b) by exchanging accurate and verified information in accordance with their national law, and coordinating administrative and other measures taken as appropriate to prevent the commission of offences as set forth in article 2;

c) where appropriate, through research and development regarding methods of detection of explosives and other harmful substances that can cause death or bodily injury, consultations on the development of standards for marking explosives in order to identify their origin in post-blast investigations, exchange of information on preventive measures, cooperation and transfer of technology, equipment and related materials.

Article 16

The State Party where the alleged offender is prosecuted shall, in accordance with its domestic law or applicable procedures, communicate the final outcome of the proceedings to the Secretary-General of the United Nations, who shall transmit the information to the other States Parties.

Article 17

The States Parties shall carry out their obligations under this Convention in a manner consistent with the principles of sovereign equality and territorial integrity of States and that of non-intervention in the domestic affairs of other States.

Article 18

Nothing in this Convention entitles a State Party to undertake in the territory of another State Party the exercise of jurisdiction and performance of functions which are exclusively reserved for the authorities of that other State Party by its domestic law.

Article 19

1. Nothing in this Convention shall affect other rights, obligations and responsibilities of States and individuals under international law, in particular the purposes and principles of the Charter of the United Nations and international humanitarian law.

2. The activities of armed forces during an armed conflict, as those terms are understood under international humanitarian law, which are governed by that law, are not governed by this Convention, and the activities undertaken by military forces of a State in the exercise of their official duties, inasmuch as they are governed by other rules of international law, are not governed by this Convention.

Article 20

1. Any dispute between two or more States Parties concerning the interpretation or application of this Convention which cannot be settled through negotiation within a reasonable time shall, at the request of one of them, be submitted to arbitration. If, within six months from the date of the request for arbitration, the parties are unable to agree on the organization of the arbitration, any one of those parties may refer the dispute to the International Court of Justice, by application, in conformity with the Statute of the Court.

2. Each State may at the time of signature, ratification, acceptance or approval of this Convention or accession thereto declare that it does not consider itself bound by paragraph 1. The other States Parties shall not be bound by paragraph 1 with respect to any State Party which has made such a reservation.

3. Any State which has made a reservation in accordance with paragraph 2 may at any time withdraw that reservation by notification to the Secretary-General of the United Nations.

Article 21

1. This Convention shall be open for signature by all States from 12 January 1998 until 31 December 1999 at United Nations Headquarters in New York.

2. This Convention is subject to ratification, acceptance or approval. The instruments of ratification, acceptance or approval shall be deposited with the Secretary-General of the United Nations.

3. This Convention shall be open to accession by any State. The instruments of accession shall be deposited with the Secretary-General of the United Nations.

Article 22

1. This Convention shall enter into force on the thirtieth day following the date of the deposit of the twenty-second instrument of ratification, acceptance, approval or accession with the Secretary-General of the United Nations.

2. For each State ratifying, accepting, approving or acceding to the Convention after the deposit of the twenty-second instrument of ratification, acceptance, approval or accession, the Convention shall enter into force on the thirtieth day after deposit by such State of its instrument of ratification, acceptance, approval or accession.

Article 23

1. Any State Party may denounce this Convention by written notification to the Secretary-General of the United Nations.

2. Denunciation shall take effect one year following the date on which notification is received by the Secretary-General of the United Nations.

Article 24

The original of this Convention, of which the Arabic, Chinese, English, French, Russian and Spanish texts are equally authentic, shall be deposited with the Secretary-General of the United Nations, who shall send certified copies thereof to all States.

In witness whereof, the undersigned, being duly authorized thereto by their respective Governments, have signed this Convention, opened for signature at New York on 12 January 1998.

A robbantásos terrorizmus visszaszorításáról szóló nemzetközi egyezmény

A jelen Egyezmény Részes Államai,

szem előtt tartva az Egyesült Nemzetek Alapokmányának a nemzetközi béke és biztonság fenntartására, valamint az államok közötti jó szomszédság, baráti viszony és együttműködés előmozdítására vonatkozó céljait és elveit,

mélységesen aggódva a terrorista cselekmények minden formájának és megnyilvánulásának a világban való terjedése miatt,

emlékeztetve az ENSZ ötvenedik évfordulójának alkalmából kibocsátott 1995. október 24-i nyilatkozatra,

emlékeztetve az 1994. december 9-i 49/60 sz. közgyűlési határozathoz csatolt, a nemzetközi terrorizmus kiküszöbölésére irányuló rendszabályokról szóló nyilatkozatra is, amelyben többek között, „az ENSZ tagállamai ünnepélyesen újra megerősítik minden terrorcselekménynek, a terrorizmus valamennyi módszerének és gyakorlatának egyértelmű elítélését, amelyek büntetendőek és igazolhatatlanok, bárhol és bárki is kövesse el őket, beleértve azokat, amelyek veszélyeztetik az államok és népek közötti baráti kapcsolatokat, és fenyegetik az államok területi integritását és biztonságát”,

megállapítva, hogy a nyilatkozat arra is bátorította az államokat, hogy „sürgősen vizsgálják felül a terrorizmus valamennyi formájának és megnyilvánulásának megelőzésére, elfojtására és kiküszöbölésére vonatkozó jelenlegi nemzetközi jogszabályok hatáskörét, annak biztosítása érdekében, hogy átfogó, a probléma minden vonatkozására kiterjedő jogi szabályozás álljon rendelkezésre”,

emlékeztetve továbbá az 1996. december 17-i, 51/210 sz. közgyűlési határozatra, valamint az ahhoz csatolt, a nemzetközi terrorizmus kiküszöbölésére irányuló rendszabályokról szóló 1994. évi nyilatkozatot kiegészítő nyilatkozatra,

megállapítva azt is, hogy a robbanószerekkel vagy más halált okozó eszközökkel végrehajtott terrorista támadások egyre elterjedtebbé váltak,

megállapítva továbbá, hogy a meglévő többoldalú jogi rendelkezések nem kezelik megfelelően az ilyen támadásokat,

meggyőződve arról, hogy az ilyen terrorcselekmények megelőzése, valamint elkövetőik felelősségre vonása és megbüntetése érdekében, sürgős szükség van az államok közötti nemzetközi együttműködés fokozására a hatékony és gyakorlati intézkedések kidolgozásában, illetve meghozatalában,

figyelembe véve, hogy az ilyen cselekmények előfordulása komoly aggodalmat kelt a nemzetközi közösség egészében,

megállapítva, hogy az államok fegyveres erőinek tevékenységét a jelen Egyezmény keretén kívül eső nemzetközi jogi szabályok irányítják, valamint, hogy bizonyos cselekményeknek a jelen Egyezmény hatályából való kizárása nem tesz jóvá, illetve jogszerűvé egyébként jogellenes cselekedeteket, és nem zárja ki az ezek miatt egyéb jogszabályok alapján történő felelősségre vonást,

az alábbiakban állapodtak meg:

1. Cikk

A jelen Egyezmény alkalmazásában:

(1) „Állami- vagy kormánylétesítmény” magában foglal minden állandó vagy ideiglenes létesítményt vagy járművet, amelyet valamely állam képviselői, a Kormány, a törvényhozás vagy a bírói testület tagjai, valamely állam vagy bármely más hatóság vagy szervezet tisztségviselői vagy alkalmazottai, illetve valamely kormányközi szervezet alkalmazottai vagy tisztviselői hivatalos feladataikkal kapcsolatosan használnak, illetve abban tartózkodnak.

(2) „Közérdekű üzem” bármilyen köz- vagy magántulajdonban lévő létesítményt jelent, mely a közösség javára valamilyen szolgáltatást nyújt, úgy mint például víz-, csatornázás-, energia-, üzemanyag- vagy távközlési szolgáltatás.

(3) „Robbanószer vagy egyéb, halált okozó eszköz”:

a) olyan robbanó- vagy gyújtófegyver és szerkezet, amelynek célja halál, súlyos testi sértés vagy jelentős anyagi kár okozására, illetve amely erre alkalmas; vagy

b) olyan fegyver vagy szerkezet, amelyet mérgező vegyi anyagok, biológiai hatóanyagok, mérgek vagy más hasonló anyagok, illetve sugárzás vagy sugárzó anyagok kibocsátása, szétterjesztése vagy behatolása révén halál, súlyos testi sértés vagy jelentős anyagi kár okozására terveztek, illetve amely erre a fenti módon alkalmas.

(4) „Az állam fegyveres erői” valamely állam belső jogszabályainak megfelelően elsődlegesen a nemzet védelme vagy biztonsága céljából megszervezett, kiképezett és felszerelt fegyveres erői, valamint az ezen fegyveres erőket támogató, a fegyveres erők hivatalos parancsnoksága, ellenőrzése, felelőssége alá tartozó személyek.

(5) „Közhasználatú hely” bármely épület, terület, utca, vízi út vagy más hely olyan része, amely a nyilvánosság számára folyamatosan, időszakonként vagy alkalmanként hozzáférhető vagy előtte nyitva áll, ideértve minden kereskedelmi, üzleti, kulturális, történelmi, oktatási, vallási, kormányzati, szórakoztató, pihenő vagy hasonló helyet, mely ily módon a nyilvánosság számára hozzáférhető vagy előtte nyitva áll.