(4) E törvény 3. §-ának (2) bekezdése alapján a szakközépiskolában folyó felsőfokú szakképzésben első alkalommal a 2005. szeptember 1-jétől első évfolyamon tanulmányokat kezdő résztvevőkkel kell hallgatói jogviszonyt létesíteni.

(5) Az e törvény 13. §-ával megállapított Ftv. 29. § (3) bekezdés c) pontjában meghatározott hallgatói azonosítóra vonatkozó rendelkezés hatálybalépéséről jogszabály rendelkezik.

(6) E törvény 25. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezést az alapképzésben, szakirányú továbbképzésben azon hallgatói jogviszonnyal rendelkezőkre is alkalmazni kell, akik a megkezdett tanulmányaik során a szak képesítési követelményeiben meghatározott képzési idő alatt betöltik a 40. életévüket, valamint azokra a jelöltekre, akik az intézményi Szabályzatban foglaltak szerint időpont megállapításával engedélyt kaptak a nyelvvizsga követelményeinek záróvizsga-időszakot követő teljesítésére, és ezen időpontig betöltik 40. életévüket.

(7) E törvény hatálybalépésétől számított 60 napon belül a felsőoktatási intézményeknek módosítaniuk kell az intézményi Szabályzatukat az e törvény 15. §-ával megállapított Ftv. 34. § (4)-(14) bekezdésben, az e törvény 23. § (2) bekezdésével megállapított Ftv. 95. § (7) bekezdésében foglaltak alapján.

(8) Az e törvény 24. §-ában megállapított 97. § (1) bekezdését a törvény hatálybalépésekor hallgatói jogviszonyban álló, valamint azokra a személyekre is alkalmazni kell, akik az intézményi Szabályzatban foglaltak szerint - az időpont megállapításával - engedélyt kaptak a nyelvvizsga követelményeinek záróvizsga-időszakot követő teljesítésére.

(9) Az e törvény hatálybalépése előtt adományozott főiskolai címzetes tanári cím a főiskolai magántanári címmel egyenértékű.

(10) E törvény 15. §-ában meghatározott jogorvoslati rendszert a már folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(11) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti

a) az Ftv. 2. §-ának (2) bekezdésében, a 7/A. §-ának (1) bekezdésében, a 9/A. §-ának (1) bekezdésében, a 27. §-ának (1) bekezdésében, a 74. §-a (1) bekezdésének f) pontjában, a 81. §-a (2) bekezdésének f) pontjában, a 81. §-ának (4) bekezdésében, a 84. §-ának (1)-(4) bekezdésében, a 85. §-ának (1) bekezdésében, a 95. §-ának (1) bekezdésében, a 97. §-ának (7) bekezdésében az „akkreditált iskolai rendszerű” szövegrész, továbbá a 10/A. §-a (1) bekezdésének a), b) pontjában a „pályázat alapján” szövegrész, a 15. § (1) bekezdésében „az intézményi tanács egyetértésével” szövegrész; a 15. § (2) bekezdésében az „egyebekben” szövegrész; a 30. §-ának (5) bekezdésében „a felsőoktatási intézmény ellenjegyzése mellett” szövegrész; a 34. §-ának (2) bekezdésében a „hallgatói” szövegrész; a 34. §-ának (3) bekezdésében a „hallgatókat” szövegrész; a 41. §-ának (1) bekezdésében a „kivéve, ha a tényállás egyébként is tisztázható” szövegrész; a 84. §-a (2) bekezdésének b) pontjának második francia bekezdésében a „főiskolai” szövegrész; a d) pontjának első francia bekezdésében az „egyetemi” szövegrész; a 85. §-ának (5) bekezdésében a „de” kötőszó, a 97. §-ának (3) bekezdésében az „avatás” szövegrész; a 101. §-ban a „magyar hatósági” szövegrész; a 113. §-ának (2) bekezdésében a „83. § (5) bekezdésében, valamint a 85. § (4) bekezdésében” szövegrész;

b) a 17. § (5) bekezdése; a 74/A. § (5) bekezdése; a 78/A. §, a 89. § (2)-(4) bekezdése.

(12) Az Ftv. 7. §-a (4) bekezdésében az „alapfeladatainak körét” szövegrész helyébe „feladatainak körét” szövegrész; az Ftv. 7. §-a (8) bekezdésében az „iskolai rendszerű felsőfokú szakképzést” szövegrész helyébe az „iskolai rendszerű emeltszintű szakképzést” szövegrész; az Ftv. 9/A. § (1) bekezdésében a gondolatjelet követően „az állami felsőoktatási intézményekben” szövegrész helyébe „a felsőoktatási intézményekben” szövegrész; az Ftv. 9/H. §-a (4) bekezdésében „a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvényben meghatározott kárpótlásban érdekelt egyházak jogi személyei által létesített egyházi felsőoktatási intézmények fenntartásához és fejlesztéséhez - a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény rendelkezéseinek szem előtt tartásával, továbbá a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között a Katolikus Egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni természetű kérdésről 1997. június 20-án, Vatikánvárosban aláírt Megállapodás kihirdetéséről szóló 1999. évi LXX. törvényre, és az abban foglaltaknak az azonos jogok érvényesítése érdekében az érintett egyházakra történő kiterjesztésére tekintettel” szövegrész helyébe a „fenntartásához és fejlesztéséhez” szövegrész; az Ftv. 9/B. §-a (5) bekezdésében a „mértékét növelő tényezőket” szövegrész helyébe a „mértékét növelő tényezőként” szövegrész; az Ftv. 10. §-ának (4) bekezdésében az „FTT” szövegrész helyébe „Felsőoktatási és Tudományos Tanács (a továbbiakban: FTT)” szövegrész; az Ftv. 10/A. §-a (1) bekezdésének a), b) pontjában a „3” számjegy helyett a „három” szövegrész; az Ftv. 11. §-a (5) bekezdése b) pontjának „más kutatóhelynek a felsőoktatási intézményben kihelyezett” szövegrész helyébe „más kutatóhelynek kihelyezett, a felsőoktatási intézmény” szövegrész; az Ftv. 11. §-a (6) bekezdése bevezető mondatában „A (4) bekezdésében” szövegrész helyébe „Az (5) bekezdésben” szövegrész; az Ftv. 26. § (4) bekezdésében „a dr. Habil. cím” szövegrész helyébe „a dr. habil. cím” szövegrész; az Ftv. 30. §-a (5) bekezdése a) pontjában „a Munka Törvénykönyve” szövegrész helyébe „az Mt.” szövegrész; az Ftv. 30. §-a (5) bekezdése b) pontjában az „1969. évi III. törvény” szövegrész helyébe „az 1999. évi LXXVI. törvény” szövegrész; az Ftv. 31. §-a (2) bekezdésének a) pontjában „állami felsőoktatási intézmény” szövegrész helyébe „állami felsőoktatási intézményben” szövegrész; az Ftv. 31. §-a (2) bekezdésének b) pontja helyébe „nem állami felsőoktatási intézményben államilag nem finanszírozott képzésben a felsőoktatási intézmény Szabályzata” szövegrész; az Ftv. 33. §-a (1) bekezdése bevezető mondata helyébe „A felsőoktatási intézmény oktatói, tudományos kutatói jogosultak, különösen” szövegrész; az Ftv. 40. § (2) bekezdésében az „Állami felsőoktatási intézményben” szövegrész helyébe „felsőoktatási intézményben” szövegrész; az Ftv. 56/A. §-a (1) bekezdésében „az oktatási miniszter terjeszti elő” szövegrész helyébe „az oktatási miniszter a fenntartóval egyetértésben terjeszti elő” szövegrész; az Ftv. 56/A. § (2) bekezdésében „és megbízását - a törvényességi feltételek fennállása esetén” szövegrész helyébe „és megbízását a fenntartóval egyetértésben - a törvényességi feltételek fennállása esetén - szövegrész; az Ftv. 59. §-a (2) bekezdésében „az akkreditált felsőfokú iskolai rendszerű szakképzések” szövegrész helyébe „a felsőfokú szakképzések” szövegrész; a 74. § (1) bekezdésének h) pontjában a „záróvizsgáztatási és oklevél-kiadási jog gyakorlását” szövegrész helyébe a „képzés folytatásának jogát vagy a záróvizsgáztatási és oklevél-kiadási jog gyakorlását” szövegrész; az Ftv. 74/A. § (2) bekezdés b) pontjának a „külön jogszabályban meghatározott” szövegrész helyébe „az e törvényben vagy külön jogszabályban meghatározott” szövegrész; az Ftv. 76. §-a (3) bekezdése a) pontjának „véleményezi állami felsőoktatási intézmény” szövegrésze helyébe „véleményezi felsőoktatási intézmény” szövegrész; az Ftv. 81. §-a (4) bekezdésében a „továbbá a doktori képzés feltétele” szövegrész helyébe a „továbbá egyetemen a doktori képzés feltétele” szövegrész; az Ftv. 97. § (4) bekezdésében „a képzés nyelvén kell kiadni” szövegrész helyébe „a képzés nyelvén is ki kell adni” szövegrész; az Ftv. 111. §-a (3) bekezdésében a „szabályzatban” szövegrész helyébe a „Szabályzatban” szövegrész; az Ftv. 115. §-ának (1) bekezdésében „A katonai felsőoktatási intézmények” szövegrész helyébe „A katonai felsőoktatási intézmény” szövegrész; az Ftv. 117. §-ának második mondatában a „jogszabályban” szövegrész helyébe a „törvényben” szövegrész; az Ftv. 120. § (2) bekezdésében „a 20. § (1)-(2) bekezdésében” szövegrész helyébe „a 20. § (2)-(3) bekezdésében” szövegrész lép.

(13) Az Ftv. 114. § (5) bekezdése kiegészül „a 85. § (4) bekezdésében” szövegrésszel.

(14) E törvény 22. §-ával megállapított Ftv. 83. § (6)-(8) bekezdése alapján meghatározott, a 2005. évi felvételre vonatkozó követelményeket 2003. szeptember 1-jéig kell közzétenni.