2003. évi LVII. törvény
a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény módosításáról1
1. § (1) A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény (a továbbiakban: Szátv.) preambulumának helyébe a következő rendelkezés lép:
„Az Országgyűlés
- a Magyar Köztársaságnak az Alkotmány 6. § (3) bekezdésében foglalt, a határon kívül élő magyarokért viselt felelősségének érvényesítése érdekében, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolataik ápolásának és fejlesztésének előmozdítása céljából,
- figyelemmel a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz való csatlakozására, továbbá a nemzetközi szervezeteknek, különösen az Európa Tanácsnak az emberi jogok tiszteletben tartásával, a kisebbségi jogok védelmével kapcsolatos alapelveire,
- tekintettel a nemzetközi jog általánosan elfogadott szabályaira és a Magyar Köztársaság által vállalt nemzetközi jogi kötelezettségekre,
- tekintettel a közép-európai térségen belüli partneri és jószomszédi viszonyra, különösen a Magyar Köztársaságnak a szomszédos államokkal a jószomszédi kapcsolatok és együttműködés, valamint a kisebbséghez tartozó személyek jogainak biztosítása tárgyában kötött kétoldalú nemzetközi szerződéseire, továbbá a regionális együttműködés fejlesztésére, Magyarország stabilizáló szerepének erősítésére,
- a szomszédos államokban élő magyarságnak a szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való kapcsolatai fenntartásának, magyar nemzeti azonosságtudata megerősítésének, valamint a magyar kulturális örökséghez való kötődésének, mint a magyar nemzethez való tartozása kifejezésre juttatásának érdekében,
- a Magyar Állandó Értekezlet - mint a szomszédos államokban élő magyar közösségek nemzeti önazonosság tudatának megőrzése és erősítése érdekében működő egyeztető testület - kezdeményezésére és javaslatai alapján,
- a világ más részein a határon kívül élő magyar nemzetiségű személyek számára jogszabályban biztosított kedvezmények és támogatások érintése nélkül
a következő törvényt alkotja:”
2. § A Szátv. 1. §-a és azt megelőző cím helyébe a következő rendelkezés lép:
„I. Fejezet
Általános rendelkezések
1. § (1) A törvény hatálya a Horvát Köztársaságban, Romániában, Szerbia és Montenegróban, a Szlovák Köztársaságban, a Szlovén Köztársaságban vagy Ukrajnában (a továbbiakban: szomszédos állam) lakóhellyel rendelkező, nem magyar állampolgárságú, magát magyar nemzetiségűnek valló személyre terjed ki.
(2) Ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik, a törvény hatálya az (1) bekezdésben meghatározott személlyel együtt élő házastársra és közös háztartásukban nevelt kiskorú gyermekre (a továbbiakban: hozzátartozó) akkor is kiterjed, ha magát nem vallja magyar nemzetiségűnek.
(3) Nem terjed ki a törvény hatálya arra a személyre
a) aki magyar állampolgárságát önként tett nyilatkozata alapján veszítette el;
b) akinek magyar állampolgárságát azért vonták vissza, mert azt csalárd módon szerezte meg;
c) aki a Magyar Köztársaság területén bevándorlási vagy letelepedési engedélyt kapott, illetőleg menekült vagy menedékes jogállást szerzett.”
3. § A Szátv. 2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„2. § (1) A szülőföldön való megmaradást és gyarapodást, továbbá a kulturális és nyelvi azonosságtudat megőrzését a Magyar Köztársaság a törvény hatálya alatt álló, magát magyar nemzetiségűnek valló személyeknek vagy szervezeteiknek az e törvényben meghatározott kedvezmények nyújtásával és támogatások folyósításával kívánja elősegíteni.
(2) A törvény rendelkezéseit a Magyar Köztársaság nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségeivel összhangban, továbbá a nemzetközi jog általánosan elismert elveinek tiszteletben tartásával kell alkalmazni, különös tekintettel az államok területi szuverenitásának, a szerződések kötelező erejének és jóhiszemű végrehajtásának, az államok közötti baráti kapcsolatoknak, valamint az emberi jogok tiszteletben tartásának elvére, beleértve a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét is.”
4. § A Szátv. 3. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„3. § (1) A törvény hatálya alá tartozó személy a Magyar Köztársaság területén, az e törvényben meghatározott feltételek szerint biztosított kedvezményekkel élhet, és támogatásban részesülhet.
(2) A törvény hatálya alá tartozó, magát magyar nemzetiségűnek valló személy, kulturális és nyelvi azonosságtudata megőrzése érdekében, a szomszédos államban lévő állandó lakóhelyén kulturális és oktatási célú támogatásban részesülhet. Ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik, a szomszédos államok területén igényelhető támogatások folyósításának rendjére e törvényt kell alkalmazni.
(3) A törvényben foglalt kedvezmények és támogatások nem érintik a hatályos jogszabályok által a világ bármely más részén élő, magyar állampolgársággal nem rendelkező, magyar nemzetiségű személyeknek jelenleg is biztosított kedvezményeket és támogatásokat.”
5. § A Szátv. 4. §-a (1) bekezdésének bevezető szövegrésze helyébe a következő rendelkezés lép:
„Az 1. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó személyeknek a Magyar Köztársaság a területén biztosítja különösen:”
(2) A Szátv. 4. §-a (2) bekezdésének bevezető szövegrésze helyébe a következő rendelkezés lép:
„Az 1. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó személyek jogosultak bármely állami fenntartású nyilvános könyvtár szolgáltatásainak igénybevételére, és ingyenesen illetik meg a következő alapszolgáltatások:”
(3) A Szátv. 4. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) Az állami fenntartású muzeális és közművelődési intézmények szolgáltatásainak igénybevételével kapcsolatos, az 1. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó személyeket megillető további kedvezményeket külön jogszabály tartalmazza.”
(4) A Szátv. 4. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:
„(4) Az (1)-(3) bekezdésben meghatározott kedvezményekre való jogosultságot a „Magyar igazolvány”, illetőleg a „Magyar hozzátartozói igazolvány” igazolja.”
6. § A Szátv. 5. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„5. § (1) A törvény 1. § (1) bekezdésének hatálya alá tartozó magyar tudósok a Magyar Tudományos Akadémia külső, illetőleg köztestületi tagjai lehetnek.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott tudósok magyarországi kutatásaikhoz külön jogszabály szerinti kedvezményekre jogosultak.”
7. § (1) A Szátv. 8. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Az 1. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó személy - a törvény céljaival összhangban, a magyar kultúrához való kötődés erősítésének érdekében - a Magyar Köztársaság területén a belföldi helyi és helyközi menetrend szerinti tömegközlekedési eszközön - vasúti utazás esetén annak 2. kocsiosztályán - utazási kedvezményekben részesül.”
(2) A Szátv. 8. §-a (3) bekezdésének bevezető szövegrésze helyébe a következő rendelkezés lép:
„90%-os menettérti utazási kedvezményre jogosult a belföldi helyközi tömegközlekedési eszközön.”
(3) A Szátv. 8. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:
„(5) Az (1)-(3) bekezdésben meghatározott kedvezményekre váló jogosultságot a „Magyar igazolvány”, illetőleg a „Magyar hozzátartozói igazolvány” igazolja.”
8. § (1) A Szátv. 9. §-a (1) bekezdésének bevezető szövegrésze helyébe a következő rendelkezés lép:
„Az 1. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó személy a Magyar Köztársaság felsőoktatási intézményeiben külön jogszabály szerint jogosult magyar nyelven.”
(2) A Szátv. 9. §-a (2) bekezdésének első mondata helyébe a következő rendelkezés lép:
„Az államilag finanszírozott, (1) bekezdésben meghatározott képzésben nappali tagozaton részt vevő, az 1. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó hallgató hallgatói normatívára, a hallgatói előirányzat másik részét képező pénzbeli és természetbeni juttatásokra, illetve a tételes egészségügyi hozzájárulás megtérítésére jogosult.”
(3) A Szátv. 9. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) Nem államilag finanszírozott képzésben részt vevő, az 1. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó hallgatók magyarországi tartózkodásukkal és tanulmányaikkal kapcsolatos költségeik részben vagy egészben történő megtérítését, külön jogszabály szerint, pályázat útján igényelhetik.”
9. § A Szátv. 10. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„10. § Az 1. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alá tartozó, alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézményben tanulmányokat folytató kiskorúak vagy hallgatók a Magyar Köztársaság területén diákkedvezményekre jogosultak. A kedvezményekre való jogosultságot a „Magyar igazolvány”, illetve a „Magyar hozzátartozói igazolvány” és annak e célra rendszeresített önálló melléklete (diákigazolvány) együttesen igazolja. A diákigazolványt külön jogszabályban kijelölt hatóság adja ki. A diákigazolványt kiadó hatóság jogosult eljárása során a „Magyar igazolvány”, illetve a „Magyar hozzátartozói igazolvány” iránti kérelemben foglalt adatok kezelésére, továbbá a diákigazolvány adatainak nyilvántartására a diákigazolvány érvényességi idejének lejártáig. A kedvezményeket és az azok igénybevételével összefüggő részletes szabályokat külön jogszabály tartalmazza.”
10. § (1) A Szátv. 11-12. §-át megelőző cím helyébe „Pedagógusok és oktatók támogatása” cím lép.
(2) A Szátv. 11. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Az 1. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó, alap- és középfokú oktatási intézményben tanító pedagógus az oktatási miniszter által meghatározott éves keretszám terhére jogosult magyarországi rendszeres továbbképzésben részt venni, és a (2) bekezdésben meghatározott kedvezményeket igénybe venni. Ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik, részt vehet továbbá magyarországi intézmények által a szomszédos államban tartott, akkreditált és elismert rendszeres továbbképzésben, és igénybe veheti a (2) bekezdésben meghatározott támogatásokat.”
(3) A Szátv. 11. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) Az (1) bekezdésben meghatározott pedagógusok továbbképzésére vonatkozó részletes szabályokat külön jogszabály tartalmazza.”
11. § A Szátv. 12. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„12. § Az 1. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó, alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézményben tanító pedagógus és oktató a Magyar Köztársaság területén pedagógus, illetve oktatói kedvezményekre jogosult. A kedvezményekre való jogosultságát a „Magyar igazolvány”, illetve a „Magyar hozzátartozói igazolvány” és annak e célra rendszeresített önálló melléklete (pedagógus-igazolvány, illetve oktatói kártya) együttesen igazolja, amelyet külön jogszabályban kijelölt hatóság ad ki. A pedagógus-igazolványt és az oktatói kártyát kiadó hatóság jogosult eljárása során a „Magyar igazolvány”, illetve a „Magyar hozzátartozói igazolvány” iránti kérelemben foglalt adatok kezelésére, továbbá a pedagógus-igazolvány és az oktatói kártya adatainak nyilvántartására, a pedagógus-igazolvány és az oktatói kártya érvényességi idejének lejártáig. A kedvezményeket és az azok igénybevételével összefüggő részletes szabályokat külön jogszabály tartalmazza.”