2003. évi XC. törvény

a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról1

Az Országgyűlés, annak érdekében, hogy biztosítsa az ország versenyképességének és fenntartható fejlődésének az új ismereteken és azok alkalmazásán alapuló erősítését, ezen belül különösen a kutatás-fejlesztés és a létrehozott új tudás alkalmazásának megfelelő mértékű és kiszámítható finanszírozását, valamint az ezzel kapcsolatos társadalmi érdekek érvényre juttatását, a következő törvényt alkotja.

A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap

1. § (1) A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap (a továbbiakban: Alap) a kutatás-fejlesztés és a technológiai innováció állami támogatását biztosító és kizárólag ezt a célt szolgáló, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény szerinti elkülönített állami pénzalap.

(2) Az Alap rendeltetése az, hogy kiszámítható és biztos forrást jelentsen a magyar gazdaság technológiai innovációjának ösztönzésére és támogatására, tegye lehetővé a gazdaságban és a társadalmi élet egyéb területein hasznosuló kutatás és fejlesztés erősítését, a hazai és külföldi kutatási eredmények hasznosítását, az innovációs infrastruktúra és annak körébe tartozó szolgáltató tevékenységek fejlesztését.

2. § Az Alap tárgyévi forrásai:

a) a 3. §-ban meghatározott gazdasági társaságok által befizetett innovációs járulék (a továbbiakban: járulék);

b) a központi költségvetésből nyújtott, az éves költségvetési törvényben meghatározott állami támogatás;

c) az Alap - tárgyévet megelőző - pénzmaradványa;

d) belföldi vagy külföldi természetes és jogi személyek, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok által teljesített, önkéntes befizetések, adományok, segélyek;

e) nemzetközi szervezetektől, intézményektől származó támogatások;

f) visszatérítési kötelezettséggel nyújtott támogatások visszatérítései, valamint az Alapból nyújtott támogatással létrehozott gazdasági eredményből való részesedés;

g) egyéb bevételek.

3. § (1) A járulék megfizetésére kötelezett - a (2)-(3) bekezdésben foglalt kivétellel - a belföldi székhelyű, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény hatálya alá tartozó gazdasági társaság.

(2) Nem köteles járulékot fizetni a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 1999. évi XCV. törvény 3. §-a szerint mikrovállalkozásnak minősülő gazdasági társaság.

(3) Mentes a járulékfizetési kötelezettség alól a cégbejegyzés évében a jogelőd nélkül alapított gazdasági társaság.

4. § (1) A járulék alapja a helyi adókról szóló, többször módosított 1990. évi C. törvény 39. § (1) bekezdése alapján meghatározott adóalap.2

(2) A járulék mértéke (a továbbiakban: a járulék éves bruttó összege) az (1) bekezdés szerinti vetítési alap 14. §-ban meghatározott százaléka.

(3) A járulék éves bruttó összegéből - e törvényben meghatározott körben és mértékig - levonható a gazdasági társaság saját tevékenységi körében végzett kutatásfejlesztési tevékenység közvetlen költsége, valamint a költségvetési gazdálkodási rendszerben működő és a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 2. § (1) bekezdésében meghatározott szervezetektől megrendelt kutatási-fejlesztési tevékenység költsége. A levonható költségeket mind a saját szervezetben végzett, mind a vásárolt kutatás-fejlesztés esetében csökkenteni kell a levonásnál figyelembe vett költségek fedezetéül szolgáló, az államháztartás valamely alrendszeréből nyújtott támogatással.

5. § (1) A járulékfizetésre kötelezett gazdasági társaság

a) a járulék éves bruttó összegét,

b) a 4. § (3) bekezdése szerint elszámolható módon és mértékben felmerült kötelezettségcsökkentő tételek éves összegét,

c) az a) és b) pont szerinti összegek különbözeteként megállapított éves nettó kötelezettségét (a továbbiakban: a járulék éves nettó összege)

maga állapítja meg és vallja be az állami adóhatósághoz az adóévet követő adóév ötödik hónapja utolsó napjáig.

(2) Az adóévben járulékfizetésre kötelezettnek háromhavonként (előlegfizetési időszak) előleget - amelynek mértéke e szakasz (4) bekezdése alapján meghatározott járulékelőleg egynegyede - kell fizetnie a harmadik hónapot követő hó 20. napjáig.

(3) A járulékfizetésre kötelezettnek - a (6) bekezdésben foglaltak kivételével - a járulékbevallással egyidejűleg a járulékbevallás esedékességét követő második naptári hónap első napjával kezdődő 12 hónapos időszakra járulékelőleget kell bevallania az előlegfizetési időszakokra eső egyenlő részletek feltüntetésével.

(4) A járulékelőleg

a) az adóévet megelőző adóév fizetendő járulékának összege, ha az adóévet megelőző adóév időtartama 12 hónap volt,

b) az adóévet megelőző adóév fizetendő járulékának a működés naptári napjai alapján 12 hónapra számított összege minden más esetben.

(5) Az átalakulás napjától számított 30 napon belül a jogutód köteles a jogelőd által bevallott járulékelőlegből számított (az átalakulás formájától függően azzal egyező, összesített, megosztott) járulékelőleget bevallani, és ennek alapján köteles a bevallás esedékességének napjától az adóévet követő hatodik hónap utolsó napjáig járulékelőleget fizetni. Kiválás esetén a fennmaradó gazdasági társaság e rendelkezés alkalmazásában jogutódnak is minősül.

(6) Nem kell járulékelőleget bevallania a járulékfizetésre kötelezettnek megszűnésekor, továbbá, ha járulékbevallást a cégbejegyzési eljárás befejezése miatt ad be.

(7) A járulékfizetésre kötelezettnek a járulékfizetési kötelezettség keletkezésének évében az (1)-(4) bekezdés megfelelő alkalmazásával az adóévet megelőző adóév adatai alapján kell járulékelőlegét megállapítania és arról az adóév ötödik hónapjának utolsó napjáig járulékelőleg-bevallást benyújtania. A járulékfizetési kötelezettség keletkezése évének első két előlegfizetési időszakában az előleg mértéke a járulék várható éves nettó összegének időarányos része. Nem lehet járulékelőleget bevallani arra a negyedévre, a negyedév azon naptári hónapjára, amelyre az adózó már vallott be járulékelőleget.

(8) A befizetett előleg és a járulék éves nettó összege közötti különbözetet az adóévet követő adóév ötödik hónapja utolsó napjáig kell befizetni, illetőleg a többletbefizetést ettől az időponttól lehet visszaigényelni.

(9) A járulékfizetésre kötelezett bevallási, befizetési és elszámolási kötelezettségének e törvény által nem szabályozott kérdéseiben, valamint a kötelezettség teljesítésének ellenőrzése tekintetében az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

(10) A járulékfizetésre kötelezett gazdasági társaság a járulékot az üzleti évre állapítja meg. A naptári évtől eltérő üzleti évet választó járulékfizetésre kötelezett az üzleti év első napján hatályos jogszabályok szerint állapítja meg, vallja be, teljesíti járulékfizetési kötelezettségét és fizet előleget.

6. § A járulékot az állami adóhatósághoz kell befizetni, amely a befizetett járulékot külön jogszabályban szabályozott módon utalja át az Alapnak a Magyar Államkincstárnál vezetett számlájára.

7. § A 2. § b) pontjában meghatározott központi költségvetési támogatás éves mértéke nem lehet kevesebb, mint a járulék megfizetésére kötelezetteknek a tárgyévet két évvel megelőző évre elszámolt befizetéseinek összege.

Az Alap felhasználása

8. § (1) Az Alap pénzeszközeit a pályázati úton kiválasztott kedvezményezettek a következő jogcímeken használhatják fel:

a) a kutatás-fejlesztés kiadásainak, a kutatás-fejlesztési eredmények hasznosításának fedezetéül, valamint új tudományos és technológiai eredmények alkalmazásának elterjesztésére, beleértve az országos kutatási-fejlesztési programok, projektek finanszírozását;

b) a kutatás-fejlesztés és a technológiai innováció infrastrukturális feltételeinek fejlesztésére, beleértve a nemzetközi kutatási-fejlesztési hálózatokhoz, infrastruktúrához való kapcsolódás megteremtésében és működtetésében történő részvételt, összhangban a Magyar Köztársaság nemzetközi kötelezettségvállalásaival;

c) a kutatás-fejlesztést és a technológiai innovációt erősítő szolgáltatások, innovációs hídképző és hálózatépítő tevékenységek támogatására, beleértve konferenciák tartásának, szakkiállítások rendezésének, kiadványok készítésének költségeit;

d) a technológiai innováció ösztönzésére a régiókban és a kistérségekben; a régiók és a kistérségek innovációs képességének növelésére és innovációs forrásainak támogatására;

e) a nemzetközi tudományos és technológiai együttműködés támogatására, beleértve a nemzetközi pályázatoknál érvényesülő utófinanszírozással összefüggő likviditási problémák áthidalásának támogatását;

f) kutató-fejlesztő munkahelyek létrehozására, a kutatás és a technológiai innováció emberi erőforrásainak fejlesztésére, a kutatói utánpótlás és képzés támogatására; a kutatók-fejlesztők hazai és nemzetközi mobilitásának, tapasztalatcseréjének, valamint az elismert hazatérő kutatók magyarországi szakmai beilleszkedésének támogatására;

g) a hazai és külföldi tudományos és technológiai ismeretek megszerzésére, azok gyakorlati alkalmazására.

(2) Az Alap pénzeszközei felhasználhatók továbbá külön jogszabályban, nemzetközi szerződésben meghatározottak szerint különösen:

a) a Nemzeti Fejlesztési Terv végrehajtása keretében a kutatással, fejlesztéssel és innovációval foglalkozó intézkedések hazai társfinanszírozására;

b) a tudás- és technológia-intenzív kis- és középvállalkozásokba befektető kockázati tőkealapokban történő részvétel révén;

c) a nemzetközi tudományos és technológiai együttműködésből adódó feladatokra;

d) a tudományos kutatás és a technológiai innováció szakpolitikai megalapozását szolgáló műszaki, közgazdasági, társadalomtudományi elemzések, tanulmányok, koncepciók készítésére;

e) az innovációs tevékenységgel közvetlenül összefüggő konferenciák szervezésére, szakkiállítások rendezésére, kiadványok készítésére, innováció-ösztönzési célú díjakhoz történő hozzájárulásra.

(3) Az Alapból támogatás nyílt pályázati rendszerben nyerhető el. Pályázaton kívüli támogatás nyújtására, beleértve a (2) bekezdésben más jogszabályból, illetve nemzetközi szerződésből fakadó kötelezettségeket és támogatásokat - a fejlesztési célú beruházások kivételével - az Alap céljaival és felhasználásának jogcímeivel összhangban, a Kutatási és Technológiai Innovációs Tanács jóváhagyásával, az Alap tárgyévi kiadási előirányzatának 3%-át meg nem haladó mértékben kerülhet sor.