(6) Az adózó költségvetési támogatást csak akkor igényelhet, ha rendelkezik adóazonosító számmal.
(7) Az állami adóhatóság a közösségi kereskedelemben érintett adózónak a bejelentés alapján közösségi adószámot állapít meg. Az adózó a közösségi adószámot a közösségi kereskedelemmel összefüggő minden iraton feltünteti.
(8) Az adóhatóság az adószám megállapítását megtagadja, ha az adózó által bejelentett adatok valótlanok vagy hiányosak.
(9) Az adóhatóság törli a bejelentkezett és adószám alapján nyilvántartásba vett adózók közül azt,
a) akinek (amelynek) a cégbírósági bejegyzés, illetve az egyéni vállalkozói igazolvány iránti kérelmét a cégbíróság, illetve a körzetközponti jegyző elutasította, kivéve, ha az adózó igazolja a cégbíróság végzésének kézhezvételét követő 30 napon belül, hogy a cégbejegyzési kérelmének elutasítását követő 8 napon belül kérelmét ismételten benyújtotta és a bejegyzés iránti eljárás folyamatban van,
b) akinek (amelynek) a cégjegyzékből való törlését a cégbíróság jogerős végzésével elrendelte, illetőleg akinek vállalkozói igazolványát a körzetközponti jegyző jogerősen visszavonta, vagy aki a vállalkozói igazolványát visszaadta,
c) aki bejelenti a tevékenységének megszüntetését vagy a tevékenység folytatásához szükséges engedélyét visszavonják,
d) amelynek cégbejegyzési eljárását a cégbíróság megszüntette.
(10) A nyilvántartásból való törlésről az állami adóhatóság az adózót haladéktalanul értesíti.
(11) A (9) bekezdés a) pontjának második fordulata esetében nem kell alkalmazni az adókötelezettség megszűnésére előírt szabályokat.
(12) Az állami adóhatóság hivatalból állapítja meg az adóazonosító jelét annak a magánszemélynek,
a) aki bejelentési kötelezettségét elmulasztotta, vagy
b) akinek az adóhatóság jogszabályban meghatározott feladatainak végrehajtásához adóhatósági nyilvántartása szükséges.
(13) Ha a nem magánszemély adózónak adókötelezettsége kizárólag az önkormányzati adóhatóságnál keletkezik, az állami adóhatóság az adózó kérelmére - az önkormányzati adóhatóságnál történő nyilvántartás céljából - adószámot állapít meg. Az adózót bevallási kötelezettség az állami adóhatóságnál csak abban az esetben terheli, ha adóköteles tevékenységet folytat. Ha az adózónak a későbbiekben az állami adóhatósághoz teljesítendő adókötelezettsége keletkezik, ennek bejelentésekor a korábban megállapított adószámot használja fel.
Adómegállapítás
25. § (1) Az adót, a költségvetési támogatást
a) az adózó: önadózással,
b) a kifizető és a munkáltató: adólevonással, az adóbeszedésre kötelezett: adóbeszedéssel,
c) az adóhatóság: bevallás alapján kivetéssel, kiszabással, adatszolgáltatás alapján adóhatósági adómegállapítás útján, illetőleg utólagos adómegállapítás keretében
állapítja meg.
(2) Az adókat adónként, a költségvetési támogatást támogatásonként az adó-, illetve a költségvetési támogatás alapjának meghatározására előírt időszakonként kell megállapítani.
Önadózás
26. § (1) Az adót, a költségvetési támogatást - ha törvény előírja - az adózó köteles megállapítani, bevallani és megfizetni (önadózás).
(2) A jogi személy és egyéb szervezet az adót és a költségvetési támogatást - az építményadó, a telekadó, a gépjárműadó, a vagyonszerzési illeték és a kiszabással megállapított eljárási illeték kivételével - önadózással állapítja meg.
(3) A magánszemély az adóját akkor állapítja meg önadózással, ha
a) vállalkozó, az építményadó, a telekadó, a gépjárműadó, a vagyonszerzési illeték és a kiszabással megállapított eljárási illeték kivételével,
b) az általános forgalmi adó vagy a fogyasztási adó alanya,
c) a személyi jövedelemadóját nem a munkáltatója (kifizető), illetőleg az adóhatóság (a továbbiakban: adóhatósági adómegállapítás) állapítja meg.
A kifizető, a munkáltató, az adóbeszedésre kötelezett és az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapítása
27. § (1) A kifizető más személy adóját akkor állapítja meg, ha ezt törvény előírja. Ha a kifizető az adót, adóelőleget levonta, az adóhatóság a továbbiakban azt csak a kifizetőtől követelheti.
(2) A munkáltató a magánszemély jövedelemadóját akkor köteles megállapítani, ha annak törvényben foglalt feltételei fennállnak. A magánszemély a munkáltatónak az adóévet követő január 15-éig nyilatkozik arról, hogy
a) a munkáltatói adómegállapítás feltételei fennállnak és kéri a munkáltatói adómegállapítást, vagy
b) nem kéri a munkáltatói adómegállapítást.
(3) A (2) bekezdésben előírt időpontig munkahelyet változtató adózó az új munkáltatójánál is tehet nyilatkozatot. Ilyen esetben nyilatkozatához az előző munkáltatótól kapott jövedelemigazolást is csatolnia kell.
(4) A munkáltató az adóalapot és az adót a magánszemély nyilatkozata alapján, az adóévet követő február 20-áig átadott, az adóalapot csökkentő, illetve adókedvezmény igénybevételére jogosító igazolások figyelembevételével az adóévet követő április 20-áig állapítja meg és erről igazolást ad. Amennyiben az adóhatóság a munkáltató adómegállapításával szemben adóhiányt állapít meg, az adóhiányt a magánszemélynek kell megfizetnie.
(5) Az adó megállapításához az adóköteles társadalombiztosítási ellátás kifizetéséről a társadalombiztosítási szervtől a munkáltatóhoz érkezett vagy a magánszemély birtokában lévő igazolásokat is figyelembe kell venni.
(6) A törvényben meghatározott esetben az adóbeszedésre kötelezett adózó a helyi adó összegét közli a magánszeméllyel és az adót átveszi.
28. § (1) Az az adózó, aki a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott feltételek alapján nincs kizárva az adóhatósági adómegállapításból, továbbá nem kívánja adóját önadózással megállapítani, illetőleg munkáltatói adómegállapítást nem kér, az adóévet követő január 15-éig az illetékes adóhatóságnál az erre a célra rendszeresített nyomtatványon bejelenti, hogy adóhatósági adómegállapítás útján kívánja teljesíteni adókötelezettségét. Az adózó a bejelentésével egyidejűleg nyilatkozik különösen:
a) a családi kedvezmény érvényesítésével és a kedvezmény megosztásával, a lakáscélú kedvezmény érvényesítésével, a súlyosan fogyatékosok adókedvezményével kapcsolatos adatokról,
b) átvezetési igényéről, a visszatérítendő adó átutalásához szükséges adatokról,
c) az ingatlan bérbeadással, végkielégítéssel összefüggő adatokról,
d) az adóhatóság rendelkezésére nem álló, az adóhatósági adómegállapításhoz szükséges adatokról.
(2) Ha az adózó január 15-éig nem tesz bejelentést az adóhatóságnak, továbbá munkáltatói elszámolást sem kér, adókötelezettségét önadózás útján teljesíti. Az (1) bekezdésben meghatározott nyilatkozatához az adózó zárt borítékban csatolja a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló rendelkező nyilatkozatát.
(3) Ha az adózó nyilatkozata hibás vagy hiányos az adóhatóság azt kijavítja, amennyiben az adózó közreműködése nélkül a nyilatkozat nem javítható, az adóhatóság az adózót határidő tűzésével hiánypótlásra szólítja fel. Ha az adózó a hiánypótlási kötelezettségének nem tesz eleget, illetőleg az adóhatósági adómegállapítást nem kérhette volna, az adóhatóság arról értesíti az adózót, hogy adókötelezettségét az önadózás szabályai alapján kell teljesítenie.
(4) Az adóhatóság az adózó nyilatkozata és az adatszolgáltatásra kötelezettek adatszolgáltatása alapján megállapítja az adó alapját, az adót, a visszatérítendő adót - ideértve a járulékfizetési kötelezettség felső határát meghaladóan levont nyugdíjjárulékot -, illetőleg a befizetendő adót, és az ezeket tartalmazó adómegállapítást május 15. napjáig postára adja.
(5) Az adózónak a befizetendő adót június 15-éig kell megfizetnie, illetőleg az adóhatóságnak a visszatérítendő adót eddig az időpontig kell elszámolni vagy kiutalni. Ha az adóhatóság az adómegállapítást késedelmesen teljesíti, a fizetési határidőt (30 nap) az adómegállapítás kézhezvételétől kell számítani.
(6) Az adózó az adómegállapításra annak kézhezvételétől számított 8 napon belül észrevételt tehet, ha tudomása szerint, vagy a nála lévő iratok alapján az adóhatósági adómegállapítás módosítása indokolt. Észrevételében meg kell jelölnie a módosítani kívánt adatokat, és másolatban csatolnia kell azokat az iratokat, amelyekkel módosítási igényét alátámasztja.
(7) Amennyiben az adatszolgáltatási kötelezettséggel terhelt adózó adatszolgáltatási kötelezettségét utólag módosítja, az adóhatóság az adómegállapítást határozatban helyesbíti, a megállapított különbözetet az adózónak a határozat jogerőre emelkedését követő 30 napon belül kell megfizetnie, illetőleg az adóhatóságnak a kiutalást teljesítenie.
(8) Az adóhatósági adómegállapítás során megállapított, és az adózóval közölt adó a jogkövetkezmények és az ellenőrzés szempontjából az adózó által bevallott adónak minősül, ha az adózó a nyitva álló határidőn belül észrevételt nem tett, illetve az adóhatóság az adózó észrevétele alapján az adót módosította.
(9) Az adóhatóság az észrevételt 15 napon belül elbírálja és a módosított adómegállapítást megküldi az adózónak, illetőleg arról értesíti, hogy az észrevétel alapján az adómegállapítás módosítása nem indokolt. Ha az adózó nem ért egyet észrevételének elbírálásával, a módosított adómegállapítás, illetőleg az adóhatóság értesítésének kézhezvételétől számított 8 napon belül az adóhatósághoz kifogást terjeszthet elő.
(10) Az adóhatóság az adózó kifogása alapján a tényállást hatósági eljárás keretében tisztázza, és határozattal állapítja meg az adó alapját, az adót, a visszatérítendő, illetőleg befizetendő adót. A határozat jogerőre emelkedéséig a visszatérítendő adót az adóhatósági adómegállapításban meghatározott összeg szerint kell kiutalni.
(11) Ha a határozat alapján az adózót a bevallottnál kisebb fizetési kötelezettség terheli, az adóhatóság az adóbefizetés igazolását követően az adózó kérelmére a javára mutatkozó összeget 15 napon belül visszatéríti, illetve ha azt nem fizették be, az adózónak a kijavított összeget kell megfizetnie.
(12) Ha a határozat alapján az adózót további befizetés terheli, az adót 15 napon belül kell megfizetnie.