(4) Egyszámjegyű országos közút gyorsforgalmi úttá, valamint autóútnak autópályává fejlesztésekor a környezetvédelmi engedélyezési eljárásban előzetes környezeti tanulmányt nem kell készíteni, a környezetvédelmi engedélyezési eljárás a részletes környezeti hatástanulmány benyújtásával indul.
10. § (1) A környezetvédelmi hatóság mind a hatósági, mind a szakhatósági állásfoglalásának kialakítása előtt - az útépítés közérdekűségére, a környezet- és természetvédelmi érdekekre, valamint az úthasználat előre jelzett gazdasági és társadalmi hatására is figyelemmel - egységes álláspontot és megoldási javaslatot ad a tervezéshez.
(2) A környezetvédelmi hatóság határozata ellen - ideértve az előzetes környezeti tanulmány tárgyában hozott határozatot és a környezetvédelmi engedélyt is - a környezetvédelmi hatóság vezetőjéhez lehet fellebbezni. A másodfokú határozat - a közérdekre tekintettel - azonnal végrehajtható.
(3) A környezetvédelmi hatóság az előzetes környezeti tanulmány tárgyában meghozott határozatát megküldi a miniszternek is.
11. § (1) Az építtető köteles - az előzetes környezeti tanulmány, a részletes környezeti hatástanulmány és az útépítési engedélyezési terv készítésének fázisában - az adott tervezési szakaszban érintett valamennyi szakhatóságtól, a közművek üzemeltetőitől és az utak kezelőitől előzetes adatszolgáltatást kérni.
(2) Az építtető köteles a közművek üzemeltetői számára, az előzetes környezeti tanulmány, a részletes környezeti hatástanulmány és az útépítési engedélyezési terv készítésének fázisában, új nyomvonalas létesítmények elhelyezése és fenntartása céljából a megépítendő nyomvonalnak - a közút kezelőjével összehangolt - igénybevételét lehetővé tenni. Ennek érdekében a közművek üzemeltetőitől és a közutak kezelőjétől nyilatkozatot és előzetes adatszolgáltatást kérhet.
(3) Az előzetes adatszolgáltatás keretében az ügyben érintett szakhatóságok, a közművek üzemeltetői és az utak kezelői 15 napon belül tájékoztatják az építtetőt az üggyel kapcsolatos adatokról, az ügyhöz tartozó tervekről, információkról és a vonatkozó jogszabályokról.
12. § (1) A KKF az építési engedélyezési eljárás során együttműködik a környezetvédelmi hatósággal. Az együttműködés keretében az engedély kiadása szempontjából lényeges minden kérdésről tájékoztatják egymást.
(2) A külön jogszabályban meghatározott szakhatóságok állásfoglalását az eljáró hatóságok szerzik be.
(3) Az építési engedélyezési eljárásban meghozott másodfokú határozat - a közérdekre tekintettel - azonnal végrehajtható.
13. § Az eljáró körzeti földhivatal (Budapesten a Fővárosi Kerületek Földhivatala) a gyorsforgalmi út tervezéséhez, építésének engedélyezéséhez, a terület igénybevételéhez szükséges ingatlan-nyilvántartási adatokat, a tulajdoni lap másolatát és az ingatlan-nyilvántartási térkép másolatát a kérelmező részére 15 napon belül adja ki.
14. § A gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére indított környezetvédelmi és építési engedélyezési eljárás ügyintézési határidejét az eljáró közigazgatási szervek vezetője nem hosszabbíthatja meg.
15. § A környezetvédelmi és az építési engedélyezési eljárás során meghozott határozat bírósági felülvizsgálatára a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény XX. fejezetének rendelkezéseit azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy
a) a bíróság az államigazgatási határozat végrehajtását csak a közérdekre vagy az ügyfél nyomós érdekére tekintettel függesztheti fel;
b) a bíróságnak 45 napon belül tárgyalást kell tartania;
c) az első tárgyalás megtartásának nem akadálya az, ha a felperes vagy az alperes nem jelenik meg. Ha azonban az első tárgyaláson egyik fél sem jelenik meg - és a tárgyalás távollétükben való megtartását egyik fél sem kérte - az eljárást meg kell szüntetni.
16. § (1) A 15. §-ban foglaltakat megfelelően alkalmazni kell a gyorsforgalmi út forgalomba helyezését engedélyező határozat bírósági felülvizsgálatára is.
(2) A szakhatóságok, a közművek üzemben tartói és az utak kezelői a közlekedési hatóság által kitűzött helyszíni szemlén vagy az azt követő 15 napon belül kötelesek nyilatkozni arról, hogy a forgalomba helyezési engedélynek a külön jogszabályban meghatározott feltételei fennállnak-e. Ha nem nyilatkoznak, a hozzájárulásukat megadottnak kell tekinteni.
17. § (1) A miniszter által, a megvalósítandó gyorsforgalmi út számára rendelettel megállapított nyomvonalat tartalmazó dokumentációval (jóváhagyott tanulmányterv) - amely tartalmazza a tervezett csomópontokat, valamint jellemző hossz- és keresztszelvényeket is - vagy az építési engedéllyel rendelkező külterületi gyorsforgalmi út tengelyétől számított 250-250 méter széles területsáv beépítésre szánt területté - a külön jogszabályban megjelölt gazdasági terület kivételével - nem nyilvánítható.
(2) A miniszter a 6. §-ban említett rendeletben - amennyiben a műszaki feltételek ezt lehetővé teszik - az (1) bekezdésben meghatározottnál keskenyebb területsávot is megállapíthat. Ebben az esetben a rendelet kiadásához az egészségügyért felelős miniszter egyetértése is szükséges.
IV. Fejezet
Átmeneti és záró rendelkezések
18. § (1) Ez a törvény a (2) bekezdésben foglaltak kivételével 2004. január 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban levő ügyekben a hatálybalépését követően induló eljárási szakaszokra kell alkalmazni.
(2) A törvény 3. §-ának (1) bekezdése a kihirdetés napján lép hatályba.
(3) Az (1) bekezdés alkalmazásában az eljárás szakaszai:
a) az előzetes környezeti tanulmány benyújtása,
b) a nyomvonal - rendelettel történő - kijelölése,
c) a részletes környezeti hatástanulmány benyújtása,
d) a kisajátítási kérelem benyújtása,
e) az építési kérelem benyújtása,
f) az út forgalomba helyezése.
(4) Az e törvényben meghatározott gyorsforgalmi utak esetében az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. §-ának második és harmadik mondatában foglaltakat - figyelemmel a 3. §-ban foglaltakra - nem kell alkalmazni.
(5) A törvény hatálybalépésével egyidejűleg
a) a kisajátításról szóló 1976. évi 24. törvényerejű rendelet a következő új 20. §-sal egészül ki:
„20. § Törvény a gyorsforgalmi utak építésével összefüggő kisajátítási eljárásra a 18. § (3) bekezdésében és a 19. §-ban foglaltaktól eltérő szabályokat állapíthat meg.”
b) a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 29. §-a a következő (10) bekezdéssel egészül ki:
„(10) Törvény a gyorsforgalmi utak tervezésére, építésére és kivitelezésére az e törvényben foglaltaktól eltérő szabályokat állapíthat meg.”
c) a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 66. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:
„(3) Törvény a gyorsforgalmi utak tervezésével, építésével és kivitelezésével összefüggő környezethasználat esetében a hatósági engedélyezésre eltérő szabályokat állapíthat meg.”
d) az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 66. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:
„(3) Törvény a földhivataloknak a gyorsforgalmi utak tervezésével és építésével összefüggő adatszolgáltatására határidőt állapíthat meg.”
(6) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a 6. § (2) bekezdésében meghatározott elővásárlásra vonatkozó részletes rendelkezéseket rendeletben állapítsa meg.
(7) Felhatalmazást kap a miniszter, hogy a gyorsforgalmi út nyomvonalát - a környezetvédelemért és a területfejlesztésért felelős miniszterekkel egyetértésben - rendelettel megállapítsa.
(8) A gyorsforgalmi közúthálózat megvalósításáról, a megvalósítás aktuális helyzetéről a közvéleményt tájékoztatni kell.
1. számú melléklet a 2003. évi CXXVIII. törvényhez
| A 2004. december végéig átadásra kerülő gyorsforgalmi utak | 2005 végéig átadásra kerülő szakaszok | 2006 végéig átadásra kerülő szakaszok | 2007 végéig átadásra kerülő szakaszok |
| szakasz | kiépítés | sáv | km | sáv | km | sáv | km | sáv | km |
| M0 Kelet, M5-4. sz. főút között 29,5-42,2 | autópálya | 2x2 | 12 |
| 4-es sz. főút Üllő Vecsés elkerülő | főút | 2x2 | 13 |
| M0 Kelet, 4. sz.-31. sz. főút 42,2-48,193 | autópálya | 2x2 | 6 | ||||||
| M0 Kelet, 31. sz.-3. sz. főút 48,193-59,675 km | autópálya | 2x2 | 11,5 | ||||||
| M0 Kelet, 3. sz. főút-M3 | autópálya | 2x2 | 8,5 | ||||||
| M0 Gödöllői átkötés (M31) | autópálya | 2x2 | 12 | ||||||
| M0 Dél, M1-M5 között | autópálya | 3+1 | 30 |
| M0 Észak, M2-11. sz. út között | autópálya | 2x2 | 3 |
| (M0 Északi-híd) 10-es főút fejlesztése | főút | 2x2 | 8 |
| M3 Polgár-Görbeháza 174,8-187,5 km | autópálya | 2x2 | 12 | ||||||
| M3 Görbeháza-Nyíregyháza 4. sz. főút | autópálya | 2x2 | 37 |