(E törvény alkalmazásában:)

„8. Építmény (az épület, műtárgy gyűjtőfogalma): a rendeltetésére, szerkezeti megoldására, anyagára, készültségi fokára és kiterjedésére tekintet nélkül minden olyan helyhez kötött műszaki alkotás, amely a talaj, a víz vagy az azok feletti légtér megváltoztatásával, beépítésével jön létre.”

Az Európai Közösség jogszabályaihoz való közelítés

407. § E törvény a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében, a megállapodást kihirdető 1994. évi I. törvény 3. §-ával összhangban az Európai Közösség következő jogszabályaival összeegyeztethető szabályozást tartalmaz:

a) a Tanács 1971. július 26-i irányelve az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződésekkel kapcsolatos, a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó korlátozások megszüntetéséről és az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződéseknek képviseleteken vagy fióktelepeken keresztül eljáró ajánlattevők számára történő odaítéléséről;

b) a Tanács 92/50/EGK irányelve a szolgáltatás megrendelésére irányuló közbeszerzési eljárások összehangolásáról;

c) a Tanács 93/36/EGK irányelve az árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárások összehangolásáról;

d) a Tanács 93/37/EGK irányelve az építési beruházásra irányuló közbeszerzési eljárások összehangolásáról;

e) az Európai Parlament és a Tanács 97/52/EK irányelve a 92/50/EGK, a 93/36/EGK és a 93/37/EGK irányelv módosításáról;

f) a Tanács 89/665/EGK irányelve az árubeszerzésre és építési beruházásra irányuló közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos jogorvoslati eljárások alkalmazását szabályozó törvények, rendeletek és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról;

g) a Tanács 93/38/EGK irányelve a vízügyi, az energia-, a közlekedési és a távközlési ágazatokban működő szervezetek közbeszerzési eljárásainak összehangolásáról;

h) az Európai Parlament és a Tanács 98/4/EK irányelve a 93/38/EGK irányelv módosításáról;

i) a Tanács 92/13/EGK irányelve a vízügyi, az energia-, a közlekedési és a távközlési ágazatokban működő szervezetek közbeszerzési eljárásaira vonatkozó közösségi szabályok alkalmazását szabályozó törvények, rendeletek és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról.

1. számú melléklet a 2003. évi CXXIX. törvényhez

A gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozása az Európai Közösségekben (NACE)

Osztályok Csoportok Alcsoportok
és tételek
Megnevezés

50 ÉPÍTÉS ÉS MÉLYÉPÍTÉS

500 Általános építési és mélyépítési munkák (további részletezés nélkül), valamint bontási munkák

500.1. Általános építési és mélyépítési munkák (további részletezés nélkül)

500.2. Bontási munkák

501 Lakások, irodaházak, kórházak és egyéb lakó- és nem lakóépületek építése

501.1. Általános építési munkák

501.2. Tetőfedés

501.3. Kémények, égetőkemencék és kályhák építése

501.4. Víz és nedvesség elleni szigetelés

501.5. Külső falak helyreállítása és karbantartása (újravakolás, tisztítás stb.)

501.6. Állványzat össze- és szétszerelése

501.7. Egyéb, építési munkákkal kapcsolatos szaktevékenységek (beleértve az ácsmunkát)

502 Mélyépítés: utak, hidak, vasutak stb. építése

502.1. Általános mélyépítési munkák

502.2. Földmunkák (kotrás)

502.3. Hidak, csatornák és aknák építése; fúrás

502.4. Vízépítés (folyók, csatornák, kikötők, átfolyók, zsilipek és gátak)

502.5. Útépítés (beleértve repülőterek és kifutópályák szaképítését)

502.6. Vízzel (pl. öntözéssel, lecsapolással, vízellátással, szennyvízelvezetéssel, csatornázással stb.) kapcsolatos építési szakmunkák

502.7. A mélyépítés egyéb területein végzett szakmunkák

503 Épületgépészet (épületszerelvények és alkatrészek)

503.1. Általános épületgépészet

503.2. Gáz- és vízszerelés, valamint szerelvényezés

503.3. Fűtő- és szellőzőkészülékek (központi fűtés, légkondicionáló, szellőzőberendezés) beszerelése

503.4. Hang- és hőszigetelés; rezgés elleni szigetelés

503.5. Elektromos szerelvények

503.6. Antennák, villámhárítók, telefonok stb. beszerelése

504 Befejező építőmunkák

504.1. Általános befejező építési munkák

504.2. Vakolás

504.3. Épület-asztalosmunka, elsősorban utólagos szerelés és/vagy beszerelés (beleértve a parketta lefektetését)

504.4. Festés, üvegezés és tapétázás

504.5. Csempézés és egyéb padló- és falburkolási munkák

504.6. Egyéb befejező építési munkák (kandallók beépítése stb.)

2. számú melléklet a 2003. évi CXXIX. törvényhez

Árujegyzék a védelem terén

25. árucsoport: Só; kén; föld és kövek; gipsz; mész és cement

26. árucsoport: Ércek; salakok és hamuk

27. árucsoport: Ásványi tüzelőanyagok, ásványi olajok és ezek desztillációs termékei; bitumenes anyagok; ásványi viaszok

kivéve:

ex 2710: különleges motor-tüzelőanyagok

28. árucsoport: Szervetlen vegyi anyagok, szervetlen vagy szerves vegyületek nemesfémből, ritkaföldfémből, radioaktív elemekből és izotópokból

kivéve:

ex 2809: robbanóanyagok

ex 2813: robbanóanyagok

ex 2814: könnygáz

ex 2828: robbanóanyagok

ex 2832: robbanóanyagok

ex 2839: robbanóanyagok

ex 2850: mérgező termékek

ex 2851: mérgező termékek

ex 2854: robbanóanyagok

29. árucsoport: Szerves vegyi anyagok

kivéve:

ex 2903: robbanóanyagok

ex 2904: robbanóanyagok

ex 2907: robbanóanyagok

ex 2908: robbanóanyagok

ex 2911: robbanóanyagok

ex 2912: robbanóanyagok

ex 2913: mérgező termékek

ex 2914: mérgező termékek

ex 2915: mérgező termékek

ex 2921: mérgező termékek

ex 2922: mérgező termékek

ex 2923: mérgező termékek

ex 2926: robbanóanyagok

ex 2927: mérgező termékek

ex 2929: robbanóanyagok

30. árucsoport: Gyógyszerkészítmények

31. árucsoport: Trágyázószerek

32. árucsoport: Cserző és színező kivonatok; tanninok és származékaik; festőanyagok, pigmentek és más színezékek, festékek és lakkok; gitt és masztix (simító- és tömítőanyagok); tinták

33. árucsoport: Illóolajok és rezinoidok; illatszerek, szépség- és testápoló készítmények

34. árucsoport: Szappanok, szerves felületaktív anyagok, mosószerek, kenőanyagok, műviaszok, elkészített viaszok, fényesítő- és polírozóanyagok, gyertya és hasonló termékek, mintázópaszta, „fogászati viasz” és gipsz alapú fogászati készítmények

35. árucsoport: Fehérjeanyagok, átalakított keményítők; enyvek; enzimek

37. árucsoport: Fényképészeti és mozgófényképészeti termékek

38. árucsoport: Különböző vegyipari termékek

kivéve:

ex 3819: mérgező termékek

39. árucsoport: Műgyanták és műanyagok, cellulózészter és -éter; ezekből készült áruk

kivéve:

ex 3903: robbanóanyagok

40. árucsoport: Gumi, szintetikus gumi és ebből készült áruk

kivéve:

ex 4011: golyóálló gumiabroncsok

41. árucsoport: Nyersbőr (a szőrme kivételével) és kikészített bőr

42. árucsoport: Bőráruk; nyerges és szíjgyártó áruk; utazási cikkek, kézitáskák és hasonló tartók; állati bélből készült áruk (a selyemhernyóbélből készült áruk kivételével)

43. árucsoport: Szőrme, műszőrme; ezekből készült áruk

44. árucsoport: Fa és faipari termékek; faszén

45. árucsoport: Parafa és parafaáruk

46. árucsoport: Szalmából, eszpartófűből és más fonásanyagból készült áruk; kosárkötő- és fonásáruk

47. árucsoport: Papíripari rostanyag

48. árucsoport: Papír és karton; papíripari rostanyagból, papírból és kartonból készült áruk

49. árucsoport: Könyv, újság, kép és más nyomdaipari termék; kézirat, gépírásos szöveg és tervrajz

65. árucsoport: Kalap és más fejfedő, valamint ezek részei

66. árucsoport: Esernyő, napernyő, sétapálca, bot, botszék, ostor, lovaglókorbács és ezek részei

67. árucsoport: Kikészített toll és pehely, valamint ezekből készült áruk; művirágok; emberhajból készült áruk

68. árucsoport: Kőből, gipszből, cementből, azbesztből, csillámból és hasonló anyagokból készült áruk

69. árucsoport: Kerámiatermékek

70. árucsoport: Üveg és üvegáruk

71. árucsoport: Természetes vagy tenyésztett gyöngy, drágakő, féldrágakő, nemesfém, nemesfémmel plattírozott fém és ezekből készült áruk; ékszerutánzat

73. árucsoport: Vas- és acél, valamint ezekből készült áruk

74. árucsoport: Réz és ebből készült áruk

75. árucsoport: Nikkel és ebből készült áruk

76. árucsoport: Alumínium és ebből készült áruk

77. árucsoport: Magnézium és berillium, valamint az ezekből készült áruk

78. árucsoport: Ólom és ebből készült áruk

79. árucsoport: Cink és ebből készült áruk

80. árucsoport: Ón és ebből készült áruk

81. árucsoport: Más nem nemesfém és ebből készült áruk

82. árucsoport: Szerszámok, kézművesáruk, evőeszközök nem nemesfémből; ezek alkatrészei

kivéve:

ex 8205: szerszámok

ex 8207: szerszámok, alkatrészek

83. árucsoport: Különféle áruk nem nemesfémből

84. árucsoport: Kazánok, gépek és mechanikus berendezések; ezek alkatrészei

kivéve:

ex 8406: motorok

ex 8408: egyéb motorok

ex 8445: gépek

ex 8453: automata adatfeldolgozó gépek

ex 8455: a 84.53 vámtarifaszám alá tartozó gépalkatrészek

ex 8459: atomreaktorok

85. árucsoport: Elektromos gépek és elektromos felszerelések; ezek alkatrészei

kivéve:

ex 8513: távközlési felszerelések

ex 8515: átviteli készülékek

86. árucsoport: Vasúti mozdonyok és villamos-motorkocsik, más, sínhez kötött járművek és alkatrészeik; vasúti és villamosvágány-tartozékok, felszerelések és alkatrészeik; mindenféle mechanikus közlekedési jelzőberendezés

kivéve:

ex 8602: páncélozott villanymozdonyok

ex 8603: egyéb páncélozott mozdonyok

ex 8605: páncélozott vagonok

ex 8606: javítóvagonok

ex 8607: vagonok

87. árucsoport: Járművek és ezek alkatrészei, a vasúti vagy villamosvasúti sínhez kötött járművek kivételével

kivéve:

8708: tankok és egyéb páncélozott járművek

ex 8701: traktorok

ex 8702: harci járművek

ex 8703: roncsszállító kocsik

ex 8709: motorkerékpárok

ex 8714: pótkocsik

89. árucsoport: Hajó, csónak és más úszó szerkezet

kivéve:

ex 8901 A: hadihajók

90. árucsoport: Optikai, fényképészeti, mozgófényképészeti, mérő-, ellenőrző, precíziós, orvosi és sebészeti műszerek és készülékek; ezek alkatrészei és tartozékai

kivéve:

ex 9005: binokuláris távcsövek

ex 9013: vegyes eszközök, lézerek

ex 9014: távmérő berendezések

ex 9028: elektromos és elektronikus mérőműszerek

ex 9011: mikroszkópok

ex 9017: orvosi műszerek

ex 9018: mechanoterápiás készülékek

ex 9019: ortopédiai készülékek

ex 9020: röntgenberendezés

91. árucsoport: Órák és alkatrészeik

92. árucsoport: Hangszerek; hangfelvevő és -lejátszó készülékek; televízió hang- és képfelvevő és -lejátszó készülékei; ezek alkatrészei és tartozékai

94. árucsoport: Bútor és részei; ágyfelszerelés, matrac, ágybetét, párna és más párnázott lakberendezési cikk

kivéve:

ex 9401: repülőgépülések

95. árucsoport: Véső- és formázóanyagból készült árucikkek és termékek

96. árucsoport: Seprűk, kefék, púderpamacsok és szűrők

98. árucsoport: Vegyes iparcikkek