(2) Az ajánlatkérő a következő igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat köteles elfogadni:

a) a 60. § (1) bekezdésének a)-d), f) pontja és a 61. § (1) bekezdésének a)-c) pontja esetében az illetékes bíróság vagy hatóságok nyilvántartásának kivonatát (hatósági erkölcsi bizonyítványt) vagy ennek hiányában bírósági vagy hatósági igazolást;

b) a 60. § (1) bekezdésének e) pontja esetében az érintett ország illetékes hatóságainak igazolását;

c) ha az illetékes bíróság vagy hatóság nem bocsát ki az a) vagy a b) pont szerinti kivonatot vagy igazolást, vagy azok nem terjednek ki az a) pontban hivatkozott esetek mindegyikére, az ajánlattevő (alvállalkozó) eskü alatt tett nyilatkozatát, vagy ha ilyen nyilatkozat nem ismert az érintett országban, az ajánlattevő (alvállalkozó) által az illetékes bíróság, hatóság, közjegyző, kamara vagy szakmai szervezet előtt tett nyilatkozatot;

d) a 61. § (1) bekezdésének d) pontja esetében az árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárások összehangolásáról szóló 93/36/EGK irányelv 21. cikkének (2) bekezdésében és módosításaiban felsorolt, az építési beruházásra irányuló közbeszerzési eljárások összehangolásáról szóló 93/37/EGK irányelv 25. cikkében és módosításaiban felsorolt, valamint a szolgáltatás megrendelésére irányuló közbeszerzési eljárások összehangolásáról szóló 92/50/EGK irányelv 30. cikkének (3) bekezdésében és módosításaiban felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást vagy nyilatkozatot;

e) a 61. § (1) bekezdésének e) pontja esetében az engedély vagy a jogosítvány hiteles másolatát, illetőleg a szervezeti, kamarai tagságról szóló igazolást;

f) a 61. § (2) bekezdése esetében hatósági igazolást;

g) a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke szerinti igazolást azokban az esetekben, amelyekben a jegyzék bizonyítja - figyelemmel a 14. §-ban foglaltakra is -, hogy az ajánlattevő (alvállalkozó) nem esik a 60-61. § valamely esetének hatálya alá.

(3) Az ajánlattevő és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója az (1) bekezdésnek megfelelően köteles csatolni a 60. § (1) bekezdésének e) pontja és - ha az ajánlatkérő azt előírta - a 61. § (2) bekezdése szerinti köztartozást nyilvántartó hatóságoknak az eljárás eredménye kihirdetésének időpontját legfeljebb egy évvel megelőzően kelt igazolását arról, hogy az igazolás kiállításának időpontjában nincs a hatóság által nyilvántartott köztartozása, vagy ha van, milyen időpontban járt le, és annak megfizetésére halasztást kapott-e.

(4) Ha jogszabály a 60. § (1) bekezdése e) pontjának vagy a 61. § (2) bekezdésének hatálya alá tartozó új közterhet állapít meg, az ezzel kapcsolatos igazolást csak azokban az eljárásokban kell csatolni, amelyekben az eljárás eredményének kihirdetése a köztartozásról szóló rendelkezés hatálybalépését követő egy évnél későbbi időpontban történik.

(5) Az ajánlatkérő kérelemre - annak kézhezvételétől számított két munkanapon belül - köteles tájékoztatni a más közbeszerzési eljárás ajánlatkérőjét a 61. § (1) bekezdésének c) pontjában szereplő körülményről.

64. § (1) A Közbeszerzések Tanácsa tájékoztatót ad ki a 63. § (2)-(3) bekezdésében hivatkozott igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról.

(2) A Közbeszerzések Tanácsa a 63. § (2) bekezdése szerinti belföldi illetékes szervezetekről, igazolásokról, nyilatkozatokról és nyilvántartásokról köteles tájékoztatni az Európai Unió többi tagállamát és az Európai Bizottságot.

Az ajánlattevő és alvállalkozójának alkalmassága

65. § (1) Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban köteles előírni az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását. Az alkalmasság feltételeit és igazolását - a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók esetében is [71. § (4) bekezdése] - az ajánlatkérő kizárólag a 66-69. §-ban meghatározott módon írhatja elő.

(2) Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírhatja, hogy a nem természetes személy ajánlattevő ajánlatában adja meg a szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő természetes személyek nevét és képzettségét.

66. § (1) Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának a szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági alkalmassága árubeszerzés, építési beruházás, illetőleg szolgáltatás megrendelése esetében igazolható

a) pénzügyi intézménytől származó - erről szóló - nyilatkozattal;

b) a számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának benyújtásával (ha az ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét);

c) az előző legfeljebb háromévi teljes forgalmáról és ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyának forgalmáról szóló nyilatkozatával;

d) az ajánlatkérő által előírt tartalmú vagy elfogadott egyéb - pénzügyi, illetőleg gazdasági alkalmasságának megállapítására alkalmas - nyilatkozattal vagy dokumentummal.

(2) Szolgáltatás megrendelése esetében a szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági alkalmasság igazolható, továbbá meghatározott biztosíték (felelősségbiztosítás) fennállásáról szóló igazolással.

67. § (1) Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának a szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, illetőleg szakmai alkalmassága árubeszerzés esetében - figyelemmel annak jellegére, mennyiségére, rendeltetésére - igazolható

a) az előző legfeljebb három év legjelentősebb szállításainak ismertetésével (legalább az ellenszolgáltatás összege, a teljesítés ideje, a szerződést kötő másik fél megnevezésével);

b) a műszaki-technikai felszereltségének, a minőség biztosítása érdekében tett intézkedéseinek, illetőleg vizsgálati és kutatási eszközeinek leírásával;

c) azoknak a szakembereknek (szervezeteknek), illetőleg vezetőknek a megnevezésével, képzettségük ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe, különösen azok bemutatásával, akik a minőség-ellenőrzésért felelősek;

d) a beszerzendő áru leírásával, mintapéldányának, illetőleg fényképének bemutatásával, amelynek eredetiségét az ajánlatkérő felhívására igazolni kell;

e) elismert (bármely nemzeti rendszerben akkreditált) tanúsító szervezettől származó tanúsítvánnyal, amely tanúsítja, hogy a leírásokra vagy szabványokra történő hivatkozással egyértelműen meghatározott áru megfelel bizonyos leírásoknak vagy szabványoknak;

f) a termelési képességéről, illetőleg vizsgálati és kutatási eszközeiről, minőségbiztosítási intézkedéseiről az ajánlatkérő vagy más szervezet által végzett vizsgálattal, ha az áru összetett, vagy ha különleges célra szolgál.

(2) Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának a szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, illetőleg szakmai alkalmassága építési beruházás esetében igazolható

a) az előző legfeljebb öt év legjelentősebb építési beruházásainak ismertetésével;

b) a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések, illetőleg műszaki felszereltség leírásával;

c) az ajánlattevő, illetőleg vezető tisztségviselői végzettségének és képzettségének ismertetésével, és különösen azon személyek végzettségének és képzettségének ismertetésével, akik az építési beruházás teljesítéséért felelősek;

d) az előző legfeljebb három évre vonatkozóan az éves átlagos statisztikai állományi létszámáról és vezető tisztségviselőinek létszámáról készült kimutatással;

e) azoknak a szakembereknek (szervezeteknek), illetőleg vezetőknek a megnevezésével, képzettségük ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.

(3) Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának a szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, illetőleg szakmai alkalmassága szolgáltatás megrendelése esetében - figyelemmel annak jellegére, mennyiségére, rendeltetésére, továbbá arra, hogy az alkalmasságot különösen a szakértelemre, hatékonyságra, tapasztalatra és megbízhatóságra tekintettel lehet megítélni - igazolható

a) az előző legfeljebb három év legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetésével (legalább az ellenszolgáltatás összege, a teljesítés ideje, a szerződést kötő másik fél megnevezésével);

b) az ajánlattevő, illetőleg vezető tisztségviselői végzettségének és képzettségének ismertetésével, és különösen azon személyek végzettségének és képzettségének ismertetésével, akik a szolgáltatás teljesítéséért felelősek;

c) az előző legfeljebb három évre vonatkozóan az éves átlagos statisztikai állományi létszámáról és vezető tisztségviselőinek létszámáról készült kimutatással;

d) azoknak a szakembereknek (szervezeteknek), illetőleg vezetőknek a megnevezésével, képzettségük ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe, különösen azok bemutatásával, akik a minőség-ellenőrzésért felelősek;

e) a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések, illetőleg műszaki felszereltség leírásával;

f) a minőség biztosítása érdekében tett intézkedéseinek, illetőleg vizsgálati és kutatási eszközeinek leírásával;

g) a termelési képességéről, illetőleg vizsgálati és kutatási eszközeiről, minőségbiztosítási intézkedéseiről az ajánlatkérő vagy más szervezet által végzett vizsgálattal, ha a szolgáltatás összetett, vagy ha különleges célra szolgál;

h) a szerződés (szolgáltatás) azon részének a megjelölésével, amelyre az ajánlattevő harmadik személlyel kíván szerződést kötni.

68. § (1) A 67. § (1) bekezdése a) pontjának és (3) bekezdése a) pontjának esetét a következő módon kell igazolni:

a) ha a szerződést kötő másik fél a 22. § (1) bekezdésének a)-e) pontja szerinti szervezet, az általa kiadott vagy aláírt igazolással;

b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő nyilatkozatával.

(2) A 67. § (2) bekezdése a) pontjának esetét a szerződést kötő másik fél által adott igazolással kell igazolni. Az igazolásban meg kell adni legalább az ellenszolgáltatás összegét, a teljesítés idejét és helyét, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.

(3) Ha az ajánlatkérő az ajánlattevő (alvállalkozó) bizonyos minőségbiztosítási szabványoknak való megfelelősége tanúsításához független szervezet által kiállított tanúsítvány benyújtását írja elő, akkor a vonatkozó európai szabványsorozatnak megfelelő szervezet által tanúsított, a vonatkozó európai szabványsorozaton alapuló minőségbiztosítási rendszerekre kell hivatkoznia. Az ajánlatkérő köteles elfogadni az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítványt, továbbá az egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékait is attól az ajánlattevőtől (alvállalkozótól), aki nem juthat hozzá ilyen tanúsítványhoz, vagy akinek nincs lehetősége arra, hogy ilyen tanúsítványt az adott határidőn belül beszerezzen.