b) A forgalomszabályozási módszerek fejlesztése érdekében, és figyelemmel annak hasznosságára, hogy kísérleteket folytassanak, mielőtt kiegészítő javaslatokat terjesztenének elő az Egyezmény módosítására, a Szerződő Felek számára szabadnak kell lennie kísérleti célból és ideiglenesen, bizonyos útszakaszokon az Egyezmény rendelkezéseitől való eltérésre.
2. A Szerződő Felek kötelezik magukat arra, hogy legkésőbb az Egyezménynek a területükön történt hatálybalépésétől számított négy éven belül kicserélnek vagy kiegészítenek minden olyan jelzőtáblát, jelképet, berendezést vagy jelet, amely rendelkezik ugyanaz Egyezmény által meghatározott rendszer valamelyik jelzőtáblájának, jelképének, berendezésének vagy jelének jellemzőivel, de más a jelentése, mint amit ez az Egyezmény ahhoz rendel.
3. A Szerződő Felek kötelezik magukat arra, hogy az Egyezménynek a területükön történt hatálybalépésétől számított tizenöt éven belül kicserélik mindazokat a jelzőtáblákat, jelképeket, berendezéseket és jeleket, amelyek nem egyeznek meg az Egyezményben meghatározott rendszerrel. Az említett időszak alatt - abból a célból, hogy az úthasználók megszokják az Egyezményben meghatározott rendszert - a korábbi jelzőtáblákat és jelképeket fenn szabad tartani az Egyezményben meghatározottak mellett.
4. Az Egyezményben semmit sem szabad olyként értelmezni, mint ami megkövetelné a Szerződő Felektől, hogy az Egyezményben meghatározott összes jelzőtáblát és jelet alkalmazzák. Ellenkezőleg, a Szerződő Feleknek a legszükségesebbre kell korlátozniuk azoknak a jelzőtábla és jeltípusoknak a számát, amelyeket alkalmaznak.
4. Cikk
A Szerződő Felek kötelezik magukat, hogy meg kell tiltani:
a) a jelzőtáblán, annak tartó elemén vagy bármely más forgalomszabályozó berendezésen bárminek feltüntetését, ami nem kapcsolódik az ilyen jelzőtábla vagy berendezés céljához; abban az esetben azonban, ha a Szerződő Felek vagy szerveik felhatalmaznak valamely nem anyagi haszonszerzés céljára alakult egyesületet tájékoztató jelzőtáblák elhelyezésére, megengedhetik, hogy ennek az egyesületnek a jelvénye szerepeljen a jelzőtáblán vagy annak tartó elemén, ha az a jelzőtábla megértését nem nehezíti;
b) olyan tábla, figyelmeztetés, jel vagy eszköz elhelyezését, amely összetéveszthető a jelzőtáblákkal, vagy forgalomszabályozó berendezésekkel, csökkenthetik azok láthatóságát vagy hatásosságát, vagy vakíthatják az út használóit, vagy azok figyelmét a közlekedés biztonságára hátrányos módon vonják el.
II. Fejezet
KÖZÚTI JELZŐTÁBLÁK
5. Cikk
1. Az Egyezményben meghatározott rendszer a közúti jelzőtáblák következő osztályait különbözteti meg:
a) veszélyre figyelmeztető jelzőtáblák: ezeknek a jelzőtábláknak az a célja, hogy figyelmeztessék az úthasználókat az úton levő veszélyre és tájékoztassák őket annak természetéről;
b) szabályozó jelzőtáblák: ezeknek a jelzőtábláknak az a célja, hogy közöljék az úthasználókkal azokat a külön kötelezettségeket, korlátozásokat vagy tilalmakat, amelyeket be kell tartaniuk; ezek fel vannak osztva:
(i) elsőbbségi jelzőtáblákra;
(ii) tiltó vagy korlátozó jelzőtáblákra;
(iii) kötelező jelzőtáblákra;
(iv) különleges szabályokat jelző táblákra;
c) tájékoztató jelzőtáblák: ezeknek a jelzőtábláknak a célja utazás közben az úthasználók eligazítása, vagy egyéb esetlegesen hasznos tájékoztatásokkal való ellátása; ezek fel vannak osztva:
(i) tájékoztató, létesítményi vagy szolgáltatási jelzőtáblákra;
(ii) útirány, helymeghatározó vagy utaló jelzőtáblákra:
Útirány-előjelző táblák;
Útirányjelző táblák;
Útazonosító jelzőtáblák;
Helymeghatározó jelzőtáblák;
Megerősítő jelzőtáblák;
Utaló jelzőtáblák;
(iii) Kiegészítő táblákra.
2. Amikor az Egyezmény választást enged több jelzőtábla vagy több jelkép közül:
a) a Szerződő Felek kötelezik magukat arra, hogy az egész területükön az ilyen jelzőtáblák vagy jelképek közül csak egyet alkalmaznak;
b) a Szerződő Felek erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy regionális szinten megegyezzenek az azonos választás tekintetében;
c) az Egyezmény 3. Cikkének 3. bekezdésében foglalt rendelkezések alkalmazandók a nem választott típusú jelzőtáblákra és jelképekre.
6. Cikk
1. A jelzőtáblákat úgy kell elhelyezni, hogy a vezetők, akiknek a jelzések szólnak, könnyen és kellő időben felismerhessék azokat. Általában az útnak azon az oldalán kell azokat elhelyezni, amely megfelel a forgalom irányának, azonban el szabad helyezni, vagy meg szabad ismételni az úttest felett is. Minden, az út forgalom irányának megfelelő oldalán elhelyezett jelzőtáblát meg kell ismételni az úttest felett vagy annak másik oldalán, ha a helyi viszonyok olyanok, hogy azok a vezetők, akiknek az szól, azt kellő időben nem veszik észre.
2. Minden jelzőtábla a forgalom számára nyitva álló úttest teljes szélességében érvényes azokra a vezetőkre, akiknek szól. Olyan jelzéseket is szabad azonban alkalmazni, amelyeknek az érvényessége csupán az úttestnek a hosszirányú útburkolati jelekkel jelölt egy vagy több forgalmi sávjára terjed ki. Ebben az esetben a következő három változat egyikét kell használni:
a) a jelzőtáblát az érintett sáv fölött kell elhelyezni, egy függőleges nyíllal kiegészítve, ha erre szükség van, vagy
b) a jelzőtáblát az úttest külső szélén kell elhelyezni akkor, ha az útburkolati jelek egyértelműen jelzik, hogy a jelzőtábla kizárólag az úttest szélső forgalmi sávjára érvényes, és egyetlen célja az, hogy egy - útburkolati jelek által már jelzett - helyi előírást megerősítsen, vagy
c) jelen Egyezmény 1. Melléklet, E fejezet II. alfejezet, 1. és 2. pontjában leírt E,1 vagy E,2, illetőleg az 1. Melléklet, G fejezet, V. alfejezet 1. és 2. pontjában leírt G,11 és G,12 jelzőtáblákat az úttest szélére kell elhelyezni.
3. Ahol az illetékes hatóságok véleménye szerint az elválasztott úttestekkel rendelkező út szélén elhelyezett jelzőtábla nem volna hatásos, azt el szabad helyezni az elválasztó sávon, és ilyen esetben azt nem kell megismételni az út szélén.
4. Ajánlatos a hazai jogszabályokban olyan rendelkezést hozni, amely szerint:
a) a jelzőtáblákat úgy kell elhelyezni, hogy ne gátolják a járművek közlekedését az úttesten és azok, amelyek az út szélén vannak elhelyezve, a lehető legkevésbé akadályozzák a gyalogosokat; az úttestnek a jelzőtáblánál lévő szintje és a jelzőtábla alsó szegélye közötti szintkülönbségnek az azonos osztályba tartozó jelzőtáblák esetében, ugyanazon az útvonalon, amennyire lehetséges, egyöntetűnek kell lennie;
b) a jelzőtáblák méreteinek olyannak kell lenniük, hogy a jelzőtábla már messziről jól látható és a hozzá közeledő személy által könnyen megérthető legyen; az e pont c) alpontjában foglalt rendelkezések figyelembevételével ezeket a méreteket a járművek szokásos sebességéhez kell igazítani;
c) a veszélyre figyelmeztető jelzőtáblák és a szabályozó jelzőtáblák (kivéve a különleges szabályokat jelző táblákat) méreteit szabványosítani kell minden Szerződő Fél területén. Általános szabályként minden jelzőtáblatípusból négy méretnek kell lennie: kis, általános, nagy és igen nagy méretnek. A kisméretű jelzőtáblákat ott kell alkalmazni, ahol a körülmények nem teszik lehetővé általános méretű jelzőtáblák alkalmazását, vagy ahol a forgalom csak lassan mozoghat; alkalmazhatók továbbá egy előbbi jelzőtábla megismétlésre is; a nagyméretű jelzőtáblákat a nagyszélességű és gyors forgalmú utakon kell alkalmazni; az igen nagyméretű jelzőtáblákat az olyan, nagyon gyors forgalmú utakon kell alkalmazni, mint az autópályák.
7. Cikk
1. Ajánlatos a hazai jogszabályokban úgy rendelkezni, hogy a közúti jelzőtáblákat, különösen a veszélyre figyelmeztető és a szabályozó jelzőtáblákat - azok kivételével, amelyek a lakott területek megvilágított utcáiban a megállást és a várakozást szabályozzák - abból a célból, hogy éjszaka jobban láthatók és jobban olvashatók legyenek, ki kell világítani, vagy fényvisszaverő anyagokkal, illetőleg fényvisszaverő eszközökkel kell ellátni, úgy azonban, hogy ez az úthasználókat ne vakítsa. A jelzőtáblákon előforduló különböző színű, sötét vagy világos grafikai elemek, elütő világos, illetve sötét, keskeny csíkok segítségével elkülöníthetők.
2. Az Egyezményben semmi sem tiltja a csupán bizonyos órákban vagy bizonyos napokon érvényes felvilágosítások, figyelmeztetések, vagy szabályok közlése céljából olyan jelzőtáblák alkalmazását, amelyek csak akkor láthatók; amikor az általuk adott felvilágosítások időszerűek.
8. Cikk
1. A jelzőtáblák nemzetközi érthetőségének megkönnyítése érdekében az Egyezményben meghatározott jelzésrendszer az egyes jelzőtábla-osztályokra jellemző formákon és színeken, és ahol csak lehetséges, inkább jelképek mintsem feliratok alkalmazásán alapul. Amikor a Szerződő Felek szükségesnek vélik az előírt jelképek módosítását, ezeknek a módosításoknak nem szabad a lényeges jellemzőkön változtatniuk.
1/A. Változtatható jelentésű jelzőtáblák használata esetén az ezeken megjelenített feliratoknak és jelképeknek szintén meg kell felelniük a jelen Egyezményben előírt jelzési rendszernek. Ha azonban egy adott típusú jelzési rendszer műszaki követelményei úgy kívánják, különösen a kielégítő olvashatóság biztosítása céljából, és feltételezve, hogy hibás értelmezés nem lehetséges, akkor az előírt sötét színű jelzőtáblák vagy jelképek megjelenhetnek világos színben, a világos színű hátterek sötét színű hátterekkel helyettesítendők. A jelzőtábla jelképének vagy keretének piros színe nem változtatható meg.
2. Azoknak a Szerződő Feleknek, amelyek az Egyezmény 3. Cikk 1. bekezdése a) (ii) pontjának megfelelően az Egyezményben meg nem határozott jelzőtáblát vagy jelképet kívánnak elfogadni, erőfeszítéseket kell tenniük annak érdekében, hogy az ilyen új jelzőtábla vagy jelkép tekintetében regionális megegyezés jöjjön létre.
3. Az Egyezményben semmi sem tiltja, hogy a jelzőtáblák értelmezésének megkönnyítése céljából feliratot alkalmazzanak a jelzőtábla alatt elhelyezett vagy a jelzőtáblát magában foglaló téglalap alakú táblán; ilyen felirat alkalmazható magán a jelzőtáblán is abban az esetben, ha a jelzőtábla megértését nem nehezíti az olyan vezetők számára, akik a feliratot nem érthetik meg.
4. Ahol az illetékes hatóságok úgy gondolják, hogy az adott jelzőtábla vagy jelkép jelentésének világosabbá tétele vagy egy jelzőtábla alkalmazásának bizonyos időtartamokra való korlátozása ajánlatos, ezt a jelen Egyezmény 1. Mellékletében előírt módon a jelzőtáblára vagy egy kiegészítő táblára felvezetett felirattal tehetik meg. Ha a szabályozó jelzőtáblákat csak bizonyos úthasználókra kell korlátozni, vagy bizonyos úthasználókat mentesíteni kell a szabály alól, akkor ez az 1. Melléklet, H fejezet 4. pontjának megfelelő kiegészítő táblákkal tehető meg (H,5a; H,5b és H,6 tábla).
5. E cikk 3. és 4. bekezdésében említett feliratokat nemzeti nyelven vagy a nemzeti nyelvek egyikén vagy azok közül több nyelven, ezenfelül - ha a kérdéses Szerződő Fél ezt célszerűnek ítéli -, más nyelveken, különösen az Egyesült Nemzetek hivatalos nyelvein kell feltüntetni.