VESZÉLYRE FIGYELMEZTETŐ JELZŐTÁBLÁK

9. Cikk

1. Jelen Egyezmény 1. Melléklet, A fejezet, I. alfejezete a veszélyre figyelmeztető táblák mintáit tünteti fel; az A fejezet, II. alfejezete mutatja az e jelzőtáblákra helyezendő jelképeket és néhány utasítást ad ezeknek a használatára. Jelen Egyezmény 46. Cikkének 2. bekezdése szerint minden Államnak értesítenie kell a Főtitkárt arról, hogy az Aa vagy Ab táblát választották-e a veszélyre figyelmeztető táblák mintájául.

2. A veszélyre figyelmeztető jelzőtáblák számát nem szabad szükségtelenül növelni, de azokat el kell helyezni az úton levő olyan veszélyek jelzésére, amelyeket a szükséges óvatossággal haladó vezető is nehezen tud kellő időben észrevenni.

3. A veszélyre figyelmeztető jelzőtáblákat a veszélyes helytől olyan távolságban kell elhelyezni, hogy hatásosságuk mind nappal, mind éjjel a legjobb legyen, figyelemmel az út- és a forgalmi viszonyokra, beleértve a járművek szokásos sebességét és azt a távolságot, amelyről a jelzőtábla látható.

4. A jelzőtábla és a veszélyes útszakasz kezdete közötti távolságot jelezni szabad az Egyezmény 1. Melléklet, H fejezet szerinti H,1 kiegészítő táblán, amely a fejezet előírásainak megfelelően van elhelyezve; ezt a tájékoztatást feltétlenül alkalmazni kell, ha a jelzőtábla és a veszélyes útszakasz kezdete közötti távolság a vezetők által nem becsülhető fel és eltér attól, mint amire rendes körülmények között számíthatnak.

5. A veszélyre figyelmeztető jelzőtáblákat - különösen az autópályákon és az autópályákkal egy tekintet alá eső utakon - meg szabad ismételni. Ahol azokat megismétlik, a jelzőtábla és a veszélyes útszakasz kezdete közötti távolságot e cikk 4. bekezdésében foglalt rendelkezéseknek megfelelően kell jelezni. A nyitható hidak és a szintbeni vasúti útátjárók előtt levő veszélyre figyelmeztető jelzőtáblákra azonban a Szerződő Felek a következő rendelkezéseket alkalmazhatják:

Minden, a jelen Egyezmény 1. Melléklet, A fejezet, II. alfejezet 5., 25., 26. és 27. bekezdésében leírt, az A,5, A,25, A,26 vagy A,27 jelképek egyikét viselő, veszélyre figyelmeztető jelzőtábla alá egy fehér vagy sárga alapszínű, hosszabb oldalaival függőlegesen álló, téglalap alakú, három ferde piros csíkkal ellátott táblát szabad elhelyezni, feltéve, ha e jelzőtábla és a vasúti átjáró közötti távolság egyharmadánál és kétharmadánál egy-egy ugyanilyen formájú, egy, illetve két ferde piros csíkot viselő, fehér vagy sárga alapszínű, további jelzőtáblát helyeznek el. Ezeket a jelzőtáblákat az úttest ellenkező oldalán meg szabad ismételni. Az ebben a bekezdésben említett táblák további leírását jelen Egyezmény 1. Melléklet, A fejezet, II. alfejezet 29. bekezdése tartalmazza.

6. Amennyiben a veszélyre figyelmeztető jelzőtáblát arra a célra alkalmazzák, hogy bizonyos hosszúságú útszakaszon fennálló veszélyre hívja fel a figyelmet (pl. veszélyes útkanyarulatok sorozata, vagy rossz állapotban levő útszakaszok) és ha kívánatosnak látszik e szakasz hosszának a jelzése, ezt az Egyezmény 1. Melléklet, H fejezetben szereplő H,2 kiegészítő táblán kell feltüntetni, amit az említett fejezet előírásainak megfelelően kell elhelyezni.

SZABÁLYOZÓ JELZŐTÁBLÁK

10. Cikk

Elsőbbségi jelzőtáblák

1. Az úthasználók értesítését vagy tájékoztatását az útkereszteződések sajátos elsőbbségi szabályairól a B,1, B,2, B,3 és B,4 jelzőtáblák adják meg. Az úthasználóknak az útszűkületekben érvényben lévő elsőbbségi szabályokra vonatkozó tájékoztatását a B,5 és B,6 jelzőtáblák adják meg. Ezeket a jelzőtáblákat a jelen Egyezmény 1. Melléklet, B fejezete írja le.

2. A B,1 „ELSŐBBSÉGADÁS KÖTELEZŐ” jelzőtáblát annak közlésére kell alkalmazni, hogy a vezetők annál az útkereszteződésnél, ahol a jelzőtáblát elhelyezték, kötelesek elsőbbséget adni az azon az úton közlekedő járművek részére, amelyhez közelednek.

3. A B,2 „ÁLLJ” jelzőtáblát annak közlésére kell alkalmazni, hogy a vezetők annál az útkereszteződésnél, ahol a jelzőtáblát elhelyezték, kötelesek megállni mielőtt behajtanának az útkereszteződésbe, és kötelesek elsőbbséget adni az azon az úton közlekedő járművek részére, amelyhez közelednek. Az Egyezmény 46. Cikk 2. bekezdésének megfelelően minden Államnak értesítenie kell a Főtitkárt arról, hogy a B,2a, vagy a B,2b mintát választotta-e „ÁLLJ” jelzőtáblaként.

4. Ha az illetékes hatóságok szükségesnek látják, a B,1 vagy B,2 jelzőtábla máshová is elhelyezhető, mint az útkereszteződésnél.

5. A B,1 és a B,2 jelzőtáblákat az útkereszteződésnél kell elhelyezni, amennyire lehetséges azzal a ponttal egy vonalban, ahol a járműveknek meg kell állniuk, vagy amelyet az elsőbbség megadása érdekében nem szabad túlhaladniuk.

6. A B,1 jelzőtábla előjelzésére ugyanezen jelzőtáblát a jelen Egyezmény 1. Melléklet, H fejezetében leírt H,1 kiegészítő táblával ellátva kell használni. A B,2 jelzőtábla előjelzésére a B,1 jelzőtáblát a „STOP” jelképpel és egy, a B,2 jelzőtábla távolságát mutató számot feltüntető, téglalap alakú kiegészítő táblával ellátva kell használni.

7. A B,3 „ELSŐBBSÉGGEL RENDELKEZŐ ÚT” jelzőtáblát arra kell alkalmazni, hogy az út használóinak jelezzék, hogy az említett útnak másik úttal való kereszteződésénél a másik úton közlekedő vagy a másik útról érkező járművek vezetői kötelesek elsőbbséget adni az ezen az úton közlekedő járművek részére. Ezt a jelzőtáblát el szabad helyezni az út kezdeténél, és meg szabad ismételni minden útkereszteződés után; el szabad azt helyezni az útkereszteződés előtt vagy az útkereszteződésnél is. Ha a B,3 jelzőtáblát az úton elhelyezték, a B,4 „AZ ELSŐBBSÉG VÉGE” jelzőtáblát el kell helyezni annak a pontnak a közelében, ahol az útnak a többi úttal szembeni elsőbbsége megszűnik. A B,4 jelzőtáblát egy vagy több alkalommal meg szabad ismételni az előtt a pont előtt, ahol az elsőbbség megszűnik; az említett pont előtt elhelyezett jelzőtáblát vagy jelzőtáblákat el kell látni az 1. Melléklet H fejezetében leírt H,1 kiegészítő táblával.

8. Ha az úton az útkereszteződéshez való közeledést a veszélyre figyelmeztető olyan jelzőtábla közli, amelyen az A,19 jelképek valamelyikét tüntették fel, vagy ha az út az útkereszteződésnél elsőbbséggel rendelkező út, és ezt e cikk 7. bekezdésében foglalt rendelkezéseknek megfelelően a B,3 jelzőtábla ilyenként jelzi, az útkereszteződésnél az összes többi úton el kell helyezni az B,1 vagy B,2 jelzőtáblát; a B,1 vagy a B,2 jelzőtáblák felállítása azonban nem kötelező az olyan úton, mint az ösvények vagy földutak, amelyeken a vezetők kötelesek még az ilyen jelzőtáblák hiányában is elsőbbséget adni az útkereszteződésnél. A B,2 jelzőtáblát csak akkor kell elhelyezni, ha a hatóságok célszerűnek ítélik a vezetők - különösen az útkereszteződés bármelyik oldalán levő útszakasz rossz láthatósága miatt az útkereszteződéshez közeledő vezetők -, megállásra kötelezését.

11. Cikk

Tiltó vagy korlátozó jelzőtáblák

Az Egyezmény 1. Melléklet, C fejezete leírja a tiltó és a korlátozó jelzőtáblákat és megadja ezek jelentését. Ez a fejezet leírja az említett tilalmaknak vagy korlátozásoknak, vagy azok valamelyikének a végét jelző táblákat is.

12. Cikk

Kötelező jelzőtáblák

Az Egyezmény 1. Melléklet, D fejezete leírja a kötelező jelzőtáblákat és meghatározza azok jelentését.

13. Cikk

Az Egyezmény 1. Melléklet, C és D fejezetében leírt jelzőtáblákra vonatkozó általános rendelkezések

1. A tiltó vagy korlátozó jelzőtáblákat és a kötelező jelzőtáblákat annak a helynek a közvetlen közelében kell elhelyezni, ahol a kötelezettség, korlátozás vagy a tilalom kezdődik és meg szabad azokat ismételni, ha azt az illetékes hatóságok szükségesnek ítélik. Mindamellett, amikor az illetékes hatóságok ezt célszerűnek ítélik, a láthatóság érdekében vagy azért, hogy az úthasználókat előre figyelmeztessék, ezeket a jelzőtáblákat el szabad helyezni megfelelő távolságban az előtt a pont előtt, ahol a kötelezettség, a korlátozás vagy a tilalom érvényes. Az olyan jelzőtáblák alatt, amelyeket az előtt a pont előtt helyeztek el, ahol kötelezettség, a korlátozás vagy a tilalom érvényessé válik, el kell helyezni az 1. Melléklet, H fejezetében szereplő H,1 kiegészítő táblát.

2. Azok a szabályozó jelzőtáblák, amelyeket a lakott terület nevét jelölő jelzőtáblával egy vonalban vagy nem sokkal mögötte helyeztek el, azt jelentik, hogy a szabályozás az egész lakott területre vonatkozik, kivéve, ha a lakott terület egyes részein más jelzőtáblák más szabályozást közölnek.

3. A tiltó vagy korlátozó jelzőtáblák a felállítási helyüktől addig a pontig, ahol egy ezekkel ellentétes jelzőtábla áll, vagy ha ilyen nincs, akkor a következő útkereszteződésig érvényesek. Ha a tiltás vagy korlátozás érvényessége az útkereszteződés után is szükséges, akkor a hazai jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően a jelzőtáblát meg kell ismételni.

4. Ahol egy szabályozó jelzőtábla egy zónában lévő összes útvonalra érvényes (övezeti érvényesség), ott a jelen Egyezmény 1. Melléklet, E fejezet, II. alfejezet 8.a) alpontjában leírt módon kell azt elhelyezni.

5. A fenti 4. bekezdésben szereplő zónákból való kijáratot jelen Egyezmény 1. Melléklet, E fejezet, II. alfejezet 8. b) alpontjában leírt módon kell feltüntetni.

13/A. Cikk

Különleges szabályokat jelző táblák

1. Jelen Egyezmény 1. Melléklet, E fejezete leírja a különleges szabályokat jelző táblákat és megadja ezek jelentését.

2. Az E,7a, E,7b, E,7c vagy E,7d és az E,8a, E,8b, E,8c vagy E,8d jelzőtábláknak arra kell figyelmeztetniük az úthasználókat, hogy az ország területén a lakott területen belüli forgalmat szabályozó általános rendelkezések az E,7a, E,7b, E,7c vagy E,7d, jelzőtábláktól az E,8a, E,8b, E,8c vagy E,8d jelzőtáblákig érvényesek, kivéve ha az eltérő szabályokat a lakott területen, az út bizonyos szakaszain más jelzőtáblákkal szabad jelezni. Azonban a B,4 jelzőtáblát a B,3 jelzőtáblával jelzett elsőbbséggel rendelkező útvonalon mindig el kell helyezni, ha ennek az útnak az elsőbbsége megszűnik ott, ahol ez áthalad a lakott területen. Ezekre a jelzőtáblákra a 14. Cikk 2., 3. és 4. bekezdésének rendelkezései vonatkoznak.

3. Az E,12a, E,12b vagy E,12c jelzőtáblákat gyalogos-átkelőhelyeknél kell elhelyezni, ha ezt az illetékes hatóságok tanácsosnak látják.

4. A különleges szabályokat jelző táblákat a 6. Cikk 1. bekezdése előírásaira való kellő figyelemmel, csak ott kell felszerelni, ahol ezt az illetékes hatóságok elengedhetetlennek tartják. Ezeket meg szabad ismételni; egy, a jelzőtábla alá helyezett kiegészítő táblával szabad megmutatni a jelzőtábla és azon pont közötti távolságot, amelyre ez utal; ez a távolság magának a jelzőtáblának az alsó részére is felírható.

TAJÉKOZTATÓ JELZŐTÁBLÁK

14. Cikk

1. Az Egyezmény 1. Melléklet, F és G fejezete leírja azokat a jelzőtáblákat, amelyek hasznos tájékoztatásokat adnak az úthasználók számára, vagy pedig példákat ad az ilyen jelzőtáblákra, továbbá bizonyos útbaigazításokat is ad alkalmazásukra.

2. Az 5. Cikk 1. bekezdésének c) (ii) alpontjában említett, tájékoztatást adó jelzőtáblákon szereplő szöveg felírását azokban az országokban, amelyek nem a latin ábécét használják, mind a nemzeti nyelven, mind latin betűkkel történő olyan átírás formájában kell feltüntetni, amely - amennyire csak lehetséges - visszaadja a nemzeti nyelv szerinti kiejtést.