2004. évi CXX. törvény

a miniszterek feladat- és hatáskörének változásával összefüggésben szükséges törvénymódosításokról1

A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2002. évi XI. törvényt módosító 2004. évi XCV. törvény 5. §-ában foglaltakra figyelemmel az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:

I. Fejezet

A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény módosítása

1. § A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény 3. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A bizottság elnöke a Kormány által megbízott személy, társelnöke az egyház képviselőinek vezetője, tagjai a belügyminiszter, az egészségügyi miniszter, az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter, az igazságügyminiszter, az oktatási miniszter, a nemzeti kulturális örökség minisztere, a pénzügyminiszter és a Miniszterelnöki Hivatal egy-egy megbízottja, valamint az egyház képviselői a Kormányt képviselő tagokkal azonos számban.”

II. Fejezet

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosítása

2. § A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 132. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Felhatalmazást kap az egészségügyi miniszter, hogy az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszterrel egyetértésben a közgyógyellátás keretében rendelhető gyógyszerek körét [49. § (2) bekezdés] rendeletben szabályozza.”

III. Fejezet

A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosítása

3. § A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 51. §-a b) pontjának bevezető rendelkezése és ba) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Felhatalmazást kap)

b) az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter, hogy rendeletben szabályozza

ba) - az egészségügyi miniszterrel egyetértésben - a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségek körét, valamint az erről szóló igazolások kiadásának rendjét,”

IV. Fejezet

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletéről szóló 1998. évi XXXIX. törvény módosítása

4. § A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletéről szóló 1998. évi XXXIX. törvény (a továbbiakban: Tbir.) 1. §-ának (2)-(3) bekezdése helyébe a következő (2)-(3) bekezdés lép, egyidejűleg a § a következő új (4) bekezdéssel egészül ki:

„(2) Az alapokat a Kormány felügyeli. A 2. § (1) bekezdése szerinti igazgatási szervek irányítását a Kormány

a) az egészségbiztosítási ágazat tekintetében az egészségügyi miniszter,

b) a nyugdíjbiztosítási ágazat tekintetében az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter

útján látja el.

(3) A járulékfizetéssel kapcsolatos törvényjavaslatok és azok végrehajtási rendeleteinek tervezetét a pénzügyminiszter

a) az egészségbiztosítási ágazat tekintetében az egészségügyi miniszterrel,

b) a nyugdíjbiztosítási ágazat tekintetében az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszterrel

együttesen terjeszti a Kormány elé.

(4) Az egészségbiztosítási ellátással kapcsolatos törvényjavaslatok és azok végrehajtási rendeleteinek tervezetét az egészségügyi miniszter a pénzügyminiszterrel együttesen terjeszti a Kormány elé. A társadalombiztosítási nyugellátásokkal kapcsolatos törvényjavaslatok és azok végrehajtási rendeleteinek tervezetét az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter a pénzügyminiszterrel együttesen terjeszti a Kormány elé.”

5. § A Tbir. 2. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a Kormány irányítása alatt álló, országos hatáskörű központi államigazgatási szerv. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetését főigazgatók végzik. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatóját az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter javaslatára, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatóját az egészségügyi miniszter javaslatára a Kormány nevezi ki és menti fel.”

6. § A Tbir. 8. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Az egészségügyi miniszter a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnál, az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál, valamint a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságnál a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 45. §-ának (8) bekezdésében foglaltak alapján további egy vezetői szintet állapíthat meg.”

V. Fejezet

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól és azok 1993. évi költségvetéséről szóló 1992. évi LXXXIV. törvény módosítása

7. § A társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól és azok 1993. évi költségvetéséről szóló 1992. évi LXXXIV. törvény 11/A. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az APEH a járulékbevallásokhoz igazodóan, a bevallások feldolgozása alapján, a bevallásokról és bevételekről havonta adatokat szolgáltat a pénzügyminiszter, az egészségügyi miniszter, az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter, valamint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság részére.”

VI. Fejezet

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosítása

8. § Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 51. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetője a felügyelete alá tartozó fejezet és a hatáskörébe tartozó alap költségvetésének, valamint a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak kezelői alaponként az egészségügyi miniszter, valamint az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter közreműködésével elkészített társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetésének részletes tervezetét a költségvetési irányelvek szerint állítja össze.”

9. § Az Áht. 86/A. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár az irányelvek alapján az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter, valamint az egészségügyi miniszter közreműködésével elkészítik a kezelésükben lévő társadalombiztosítási pénzügyi alap költségvetésének végrehajtásáról szóló zárszámadást, és továbbítják a pénzügyminiszternek az alaponként és összevontan bemutatott zárszámadási javaslatot.”

10. § Az Áht. 86/F. §-a (2) bekezdésének a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[(2) A 24. és a 93. §-t a következő eltérésekkel kell alkalmazni:]

a) a fejezet felügyeletét ellátó szerv hatáskörében az egészségbiztosítás központi hivatali szerve esetében az egészségügyi miniszter, a nyugdíjbiztosítás központi hivatali szerve esetében az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter, az igazgatási szervek tekintetében a társadalombiztosítás központi hivatali szerveinek vezetői járnak el,”

VII. Fejezet

A Vám- és Pénzügyőrségről szóló 2004. évi XIX. törvény módosítása

11. § A Vám- és Pénzügyőrségről szóló 2004. évi XIX. törvény 1. §-a (2) bekezdésének g) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[(2) A pénzügyminiszter az irányítási és felügyeleti jogkörének végrehajtása érdekében:]

g) ellátja azokat a feladatokat, amelyeket a feladat- és hatásköréről szóló jogszabály önálló vagy a gazdasági és közlekedési miniszterrel, illetve - a jogszabályok alapján - a külügyminiszterrel egyetértésben gyakorolt vámigazgatási jogkörébe utal.”

VIII. Fejezet

A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosítása

12. § A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.) 17. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A Nemzeti Alaptanterv elvei és követelményei szerint az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter (a továbbiakban: miniszter) közreműködik a közoktatás intézményei számára készülő fogyasztóvédelmi tantervi követelmények meghatározásában.”

13. § Az Fgytv. 56/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„56/A. § (1) Felhatalmazást kap az egészségügyi miniszter, hogy a miniszterrel egyetértésben a gyógyászati segédeszközök és az orvostechnikai termékek fogyasztói forgalmazásának ellenőrzésére és az ellenőrzésben való szakhatósági közreműködésre vonatkozó részletes szabályokat rendeletben meghatározza.

(2) Felhatalmazást kap a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, hogy a miniszterrel, a gazdasági és közlekedési miniszterrel, valamint az egészségügyi miniszterrel egyetértésben a dohánytermékek előállításának, forgalmazásának és ellenőrzésének a jövedéki törvény szabályozási körébe nem tartozó feltételeit rendeletben meghatározza.

(3) Felhatalmazást kap a miniszter, hogy a kizárólag használati és kezelési útmutatóval együtt forgalomba hozható áruk körét rendelettel meghatározza.”

IX. Fejezet

A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény módosítása

14. § (1) A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: KKVtv.) 16. §-a (2) bekezdésének a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[(2) A VT tagja:]

a) az egészségügyi miniszter, a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter, az igazságügyminiszter, az informatikai és hírközlési miniszter, a környezetvédelmi és vízügyi miniszter, az oktatási miniszter, a pénzügyminiszter, az európai ügyekért felelős miniszter, a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős miniszter, valamint a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter egy-egy képviselője,”