(4) Az (1)-(3) bekezdésben foglaltakon túlmenően a különleges foglalkoztatási állományra megfelelően alkalmazni kell e törvény 3. § (2)-(3) bekezdését, 4. § (2)-(7) bekezdését, valamint 6. §-át.
Finanszírozás
6. § (1) A 4. § (4)-(5) bekezdése, valamint az 5. § (4) bekezdése szerinti juttatás és munkáltatói közterhei összegét a munkáltató számára a központi költségvetés a (2) bekezdés alapján megtéríti, annak forrása:
a) 2005. évre a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény által a X. Miniszterelnökség fejezetben szereplő Különféle személyi kifizetések jogcímcsoport, valamint a helyi önkormányzatokra vonatkozó célelőirányzat;
b) a 2006-2009. évekre vonatkozóan az éves költségvetési törvényben meghatározott forrás.
(2) Költségvetési megtérítés iránt az a munkáltató nyújthat be igényt, amely vállalja, hogy a prémiumévek programban való részvétellel, illetőleg a különleges foglalkoztatási állománnyal összefüggő kinevezés-módosítást megelőző hónapban meglévő havi átlagos statisztikai állományi létszámát a kinevezés-módosítás időpontjától számított 18 hónapig nem emeli. Nem számít a vállalás megszegésének, ha az állományi létszám emelésére jogszabályban előírt feladat teljesítése miatt kerül sor.
Záró rendelkezések
7. § (1) E törvény 2005. január 1-jén lép hatályba.
(2) E törvény alapján a prémiumévek programba történő belépésre, illetve a különleges foglalkoztatási állományba helyezésre 2005. január 1.-2006. december 31. között kerülhet sor.
(3) Az e törvény hatálybalépésének napján felmentési idejét töltő, az e törvény 1. §-ában meghatározott, a 3. § (1) bekezdés a)-b) pontjában szereplő feltételeknek ezen időpontban megfelelő köztisztviselő, ügykezelő, közalkalmazott, illetve munkavállaló - feltéve, hogy felmentésére a 3. § (1) bekezdés c) pontjában felsorolt okból került sor - számára a munkáltató a felmentési idő lejártáig, de legkésőbb e törvény hatálybalépésétől számított 14 napon belül köteles felajánlani a prémiumévek programban történő részvételt, illetve a különleges foglalkoztatási állomány igénybevételét. Amennyiben az érintett az ajánlattételtől számított 14 napon belül, de legkésőbb a felmentési idő lejártáig a programban történő részvétel elfogadása, illetőleg a foglalkoztatási állomány mellett dönt, a munkáltató a felmentést visszavonja, és gondoskodik e törvény szabályainak alkalmazásával a kinevezés módosításáról. Ebben az esetben az érintett a felmentésre tekintettel részére kifizetett végkielégítés, valamint - a munkavégzés alóli mentesítés esetén - a programban való részvétel, illetőleg a különleges foglalkoztatási állományba helyezés elfogadásától a felmentési idő lejártáig járó átlagkereset összegét 8 napon belül a munkáltató számára köteles megfizetni.
(4) Felhatalmazást kap a pénzügyminiszter, hogy rendeletben állapítsa meg a 6. § (2) bekezdésében szereplő költségvetési megtérítéssel kapcsolatos eljárási szabályokat.
(5) Felhatalmazást kap a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter a belügyminiszterrel egyetértésben, hogy rendeletben állapítsa meg a különleges foglalkoztatási állományba helyezett köztisztviselő elhelyezkedését segítő munkaerőpiaci szolgáltatások és azok igénybevétele részletes szabályait.
8. § (1) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg a Ktv. 3. §-a a következő új (3) bekezdéssel egészül ki:
„(3) A prémiumévek programban részt vevő köztisztviselőre és ügykezelőre, ha az erről szóló törvény másként nem rendelkezik, e törvény rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.”
(2) A Ktv. 11. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:
„(3) A (2) bekezdésben foglaltakon túlmenően a határozatlan időre szóló közszolgálati jogviszony határozott idejűvé módosítandó, ha a köztisztviselő a prémiumévek programban történő részvételéhez, illetőleg különleges foglalkoztatási állományba helyezéséhez hozzájárul.”
(3) A Ktv. 15. § (1) bekezdése a következő új g) ponttal egészül ki, egyúttal az f) pont végén az írásjel pontosvesszővé változik:
[15. § (1) A közszolgálati jogviszony megszűnik:]
„g) a prémiumévek programban történő részvétel, illetőleg különleges foglalkoztatási állományba helyezés esetén az erre vonatkozó külön törvény szabályai szerint.”
9. § (1) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg a Kjt. 21. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Közalkalmazotti jogviszony - ha törvény eltérően nem rendelkezik - helyettesítés céljából vagy meghatározott munka elvégzésére, illetve feladat ellátására határozott időre történő kinevezéssel is létesíthető. A Munka Törvénykönyve 79. §-ának (5) bekezdésében foglalt korlátozás alól a miniszter eltérést engedélyezhet. Ezen túlmenően a határozatlan időre szóló közalkalmazotti jogviszony határozott idejűvé módosítandó, ha a közalkalmazott prémiumévek programban történő részvételéhez hozzájárul.”
(2) A Kjt. 25. § (1) bekezdése a következő új e) ponttal egészül ki, egyúttal a d) pont végén lévő írásjel pontosvesszővé változik:
[25. § (1) A közalkalmazotti jogviszony megszűnik:]
„e) a prémiumévek programban történő részvétel esetén az erre vonatkozó külön törvény szabályai szerint.”
10. § E törvény hatálybalépésével egyidejűleg társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 22. §-a (2) bekezdésének felvezető szövege, valamint a) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„(2) Az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset meghatározásánál a munkanélküli-járadék, a nyugdíj előtti munkanélküli-segély, az álláskeresést ösztönző juttatás, a keresetpótló juttatás, a gyermekgondozási segély, nyugdíjjárulék-köteles szociális ellátások (gyermeknevelési támogatás, ápolási díj), a külön jogszabály szerinti prémiumévek program, illetőleg a különleges foglalkoztatási állomány keretében járó juttatás összegét, valamint a felsorolt ellátások folyósításának időtartam alatti biztosítással járó jogviszonyból származó jövedelmet (keresetet) - a kifizetésük (folyósításuk) időpontjától függetlenül - figyelmen kívül kell hagyni. Ha az igénylőre kedvezőbb,
a) a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, az ápolási díj, a munkanélküli-járadék, a nyugdíj előtti munkanélküli-segély, az álláskeresést ösztönző juttatás, a keresetpótló juttatás, a külön jogszabály szerinti prémiumévek program, illetőleg a különleges foglalkoztatási állomány keretében járó juttatás összegét,”
[kell keresetként figyelembe venni.]
11. § E törvény hatálybalépésével egyidejűleg a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 24. §-a (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„24. § (1) A foglalkoztatott a 19. § (2) bekezdés a) vagy b) pontjában meghatározott nyugdíjjárulékot és a 19. § (3) bekezdésében meghatározott egészségbiztosítási járulékot fizet. A nyugdíj- és egészségbiztosítási járulék alapja a társadalombiztosítási járulék alapját képező jövedelem. A foglalkoztatott az Szja tv. 69. §-a szerinti természetbeni juttatás értéke után nyugdíjjárulékot és egészségbiztosítási járulékot nem fizet. A foglalkoztatott nem fizet egészségbiztosítási járulékot a jubileumi jutalom, a végkielégítés, az újrakezdési támogatás, a titoktartási (hallgatási díj), a szabadságmegváltás jogcímen kifizetett juttatás, a külön jogszabály szerinti prémiumévek program, illetőleg a különleges foglalkoztatási állomány keretében járó juttatás, és a határozott időtartamú jogviszony megszüntetése esetén a Munka Törvénykönyve 88. § (2) bekezdése alapján kifizetett összeg után.”
12. § E törvény hatálybalépésével egyidejűleg az Mt. 193/T. §-a a következő új (2) bekezdéssel egészül ki, egyúttal a § jelenlegi szövegének megjelölése (1) bekezdésre változik:
„(2) A munkaviszony megszűnik a prémiumévek programban történő részvétel esetén az erre vonatkozó külön törvény szabályai szerint.”