(6) Az (1) bekezdés szerint közzétett jogszabálytervezet, valamint ahhoz kapcsolódó egyéb dokumentumok a jogszabály elfogadását követő egy évig az előkészítő minisztérium honlapjáról nem távolíthatóak el. A szerv megszűnése esetén a közzététel kötelezettsége a szerv jogutódját terheli.
(7) A közzétett jogszabálytervezetek elérhetőségét tartalmazó közös adatbázis a kormányzati portálon működik.
10. § (1) A jogszabályok előkészítése során - a jogi szabályozás sokoldalú megalapozása és ezzel összefüggésben az önkéntes jogkövetés elősegítése érdekében - a jogszabály előkészítője a (2) bekezdés szerint biztosítja, hogy bárki véleményt nyilváníthasson, illetve javaslatokat tehessen a jogszabályok tervezetével kapcsolatban.
(2) A jogszabályt előkészítő minisztérium honlapján a vélemények, javaslatok fogadásának lehetőségét meg kell teremteni, továbbá meg kell jelölni a véleményadásra nyitva álló határidőt.
(3) A véleményezési határidő a tervezet közzétételétől számított legalább tizenöt nap, sürgős esetben azonos a közigazgatási egyeztetés során megállapított határidővel.
(4) A jogszabály előkészítője mérlegeli a véleményezők észrevételeit, és az észrevételekről, valamint az elutasított észrevételek esetében - a nyilvánvalóan alaptalan észrevételek kivételével - az elutasítás indokairól összefoglalót készít, amelyet honlapján közzétesz. Az előkészítőt egyedi válaszadási kötelezettség nem terheli.
A törvényalkotás nyilvánossága
11. § (1) Az Országgyűlés a honlapján közzéteszi
a) a törvényjavaslatokat,
b) a törvényjavaslatokhoz kapcsolódó, az Országgyűlés iromány-nyilvántartásában szereplő dokumentumokat, így különösen a módosító javaslatokat, kapcsolódó módosító javaslatokat, a törvényjavaslathoz készült bizottsági ajánlásokat, valamint az egységes javaslatot,
c) a törvényjavaslat plenáris ülésen folytatott általános vitájáról, részletes vitájáról, záróvitájáról, a módosító javaslatokról való határozathozatalról, valamint a zárószavazásról készült jegyzőkönyveket,
d) azon bizottsági ülések jegyzőkönyveit, amelyeken az adott bizottság a törvényjavaslattal foglalkozott.
(2) Az (1) bekezdés szerint közzétett dokumentumok az Országgyűlés honlapjáról nem távolíthatóak el.
(3) Az (1) bekezdés c) és d) pontja a zárt ülésen készült jegyzőkönyvekre nem alkalmazható.
A jogszabályok nyilvánossága
12. § (1) A Magyar Közlöny nyomtatott változatának oldalhű digitális másolatát a nyomtatott változat megjelenésének napján közzé kell tenni.
(2) Az (1) bekezdés szerint közzétett másolat a honlapról nem távolítható el.
(3) Ha a kihirdetett jogszabályoknak, illetve közzétett határozatoknak és statisztikai közleményeknek a Magyar Közlöny nyomtatott és az (1) bekezdés szerint közzétett változatában megjelent szövege eltér, a nyomtatott változatban szereplő szöveget kell hitelesnek tekinteni.
(4) A Magyar Közlöny nyomtatott változatának oldalhű digitális másolatát olyan letölthető formátumban kell közzétenni, amely a többszörözés során is biztosítja az illetéktelen módosítás elleni védelmet.
13. § (1) A minisztérium és az országos hatáskörű szerv hivatalos lapját a honlapján történő közzététellel adja ki. A hivatalos lap oldalhű másolata nyomtatott formában is terjeszthető.
(2) Az (1) bekezdés szerint kiadott lap az azt kiadó szerv honlapjáról nem távolítható el. A szerv megszűnése esetén a közzététel kötelezettsége a szerv jogutódját terheli.
14. § (1) A Hatályos Jogszabályok Elektronikus Gyűjteményében (a továbbiakban: jogszabálygyűjtemény) a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter és az igazságügyminiszter gondoskodik
a) az önkormányzati rendeletek kivételével az adott naptári napon hatályos valamennyi jogszabály hatályos szövegének az esetleges módosításokkal egységes szerkezetben, továbbá
b) az állami irányítás a Magyar Közlönyben közzétett egyéb jogi eszköze hatályos szövegének az esetleges módosításokkal egységes szerkezetben
történő közzétételéről.
(2) A jogszabálygyűjtemény biztosítja a jogszabályok, illetve az állami irányítás egyéb jogi eszközei számára, címére, valamint szövegében történő keresés lehetőségét.
15. § (1) A helyi önkormányzat jegyzője az önkormányzat rendeletét a képviselő-testület üléséről készített jegyzőkönyv megküldésével egyidejűleg elektronikusan a fővárosi, megyei közigazgatási hivatal vezetőjén keresztül a belügyminiszternek megküldi.
(2) A belügyminiszter gondoskodik az önkormányzati rendeleteknek az erre a célra fenntartott honlapon történő közzétételéről.
NEGYEDIK RÉSZ
A BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK NYILVÁNOSSÁGA
A Bírósági Határozatok Gyűjteménye
16. § (1) A Bírósági Határozatok Gyűjteményében (a továbbiakban: gyűjtemény) digitális formában, bárki számára, személyazonosítás nélkül, korlátozástól mentesen, díjmentesen hozzáférhetőek az e törvényben meghatározott bírósági határozatok.
(2) A gyűjteményt az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala teszi közzé.
17. § (1) A gyűjteményben közzé kell tenni a Legfelsőbb Bíróság és az ítélőtáblák által az ügy érdemében hozott határozatokat.
(2) A gyűjteményben közzé kell tenni a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) XX. fejezetének alkalmazásával az ügy érdemében hozott határozatokat, ha a felülvizsgált határozatot egyfokú eljárásban hozták, és a bíróság határozata ellen nincs helye rendes jogorvoslatnak.
(3) A közzétett bírósági határozathoz kapcsolva, azzal egyidejűleg közzé kell tenni mindazon bírósági és más hatósági vagy egyéb szerv által hozott határozatok anonimizált digitális másolatát is, amelyeket a közzétett bírósági határozattal felülbíráltak vagy felülvizsgáltak.
(4) A gyűjteményben közzé kell tenni a jogegységi határozatokat, az elvi bírósági határozatokat, kollégiumi véleményeket, elvi döntéseket és kollégiumi állásfoglalásokat.
(5) Nem kell közzétenni a gyűjteményben a fizetési meghagyásos, a végrehajtási, a cégbírósági, a csőd- és felszámolási, valamint a bíróságon vezetett névjegyzékekkel kapcsolatos eljárásban hozott bírósági határozatokat.
(6) A bíróság elnöke e rész rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával elrendelheti a bíróság által hozott más határozat közzétételét is.
(7) Nem tehetők közzé a Pp. XV-XVIII. fejezete (házassági perek, apasági és a származás megállapítása iránti egyéb perek, a szülői felügyelet megszüntetése, gondnokság alá helyezés) szerinti eljárásokban hozott határozatok, ha valamelyik fél kérte a közzététel mellőzését.
(8) A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 195/A. § (tiltott pornográf felvétellel visszaélés) és XIV. fejezet II. címe (a nemi erkölcs elleni bűncselekmények) alapján hozott határozat csak akkor tehető közzé, ha ahhoz a sértett az eljáró bíróság felhívására hozzájárult.
18. § (1) A közzétett határozatban szereplő személyek azonosítását lehetővé tevő adatokat olyan módon kell törölni, hogy az ne járjon a megállapított tényállás sérelmével. Egyebekben a határozatban szereplő egyes személyeket az eljárásban betöltött szerepüknek megfelelően kell megjelölni.
(2) A közzétett határozatban - ha törvény másként nem rendelkezik - nem kell törölni
a) az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv és - ha törvény kivételt nem tesz - az e minőségében eljáró személy családi és utónevét, illetve neveit (a továbbiakban együtt: nevét), továbbá beosztását, ha az adott személy az eljárásban közfeladatának ellátásával összefüggésben vett részt;
b) a meghatalmazottként vagy védőként eljárt ügyvéd nevét;
c) az alperesként pervesztes természetes személy nevét, továbbá jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nevét és székhelyét, amennyiben a határozatot olyan ügyben hozták, amelyben jogszabály alapján közérdekű igényérvényesítésnek helye van;
d) a társadalmi szervezet vagy alapítvány nevét, székhelyét és képviselőjének nevét;
e) a közérdekből nyilvános adatokat.
(3) Amennyiben a nyilvánosságot a tárgyalás egészéről vagy egy részéről kizárták, és a nyilvánosság kizárását megalapozó, törvényben meghatározott érdek védelme másképpen nem biztosítható, a határozat egyes részeinek vagy a határozat egészének a gyűjteményben való megjelentetését mellőzni, illetve a közzétett határozat egyes részeit vagy a határozat egészét a gyűjteményből törölni kell.
(4) Egy részében vagy egészében zárt tárgyalás alapján hozott határozatnak a gyűjteményből való törlését vagy a közzététel mellőzését polgári eljárásban a fél, büntetőeljárásban a sértett kérheti. A kérelmet az érintett legkésőbb a határozat közzétételét követő egy évig az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának vezetőjéhez terjesztheti elő, aki haladéktalanul, de legkésőbb a kérelem kézhezvételétől számított öt munkanapon belül gondoskodik a kérelem teljesítéséről.
(5) Az állam- és a szolgálati titok védelmét a bírósági határozatok közzétételekor is biztosítani kell.
(6) A határozat szövegében az e §-ban meghatározottakon túl további szerkesztés nem végezhető.
19. § (1) A határozatot az azt meghozó bíróság elnöke a határozat írásba foglalásától számított harminc napon belül teszi közzé a gyűjteményben.
(2) Amennyiben a már közzétett határozatot kijavítják, vagy annak tartalma kiegészítés folytán megváltozik, a kijavítást, kiegészítést annak jelzésével az írásba foglalástól számított öt munkanapon belül át kell vezetni.
20. § (1) A közzétett határozatok megjelölésében fel kell tüntetni a bíróság és a kollégium megnevezését, a határozat meghozatalának évét, valamint sorszámát.
(2) A határozatot hozó bíróság a közzététellel egyidejűleg megjelöli azokat a jogszabályhelyeket, amelyek alapján a bíróság a határozatot hozta.
(3) A működtető biztosítja, hogy a gyűjteményben a határozatok szövegére és a megjelölt jogszabályhelyekre keresni lehessen.
ÖTÖDIK RÉSZ
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
Hatálybalépés
21. § (1) E törvény a (2)-(3) bekezdésben foglalt kivétellel 2006. január 1-jén lép hatályba.
(2) E törvény negyedik része 2007. július 1-jén lép hatályba.
(3) E törvény rendelkezéseit a megyei önkormányzatok és az 50 000-nél nagyobb lakónépességű városok vonatkozásában 2007. január 1-jétől, az egyéb helyi önkormányzatok, továbbá az egyéb közfeladatot ellátó szervek vonatkozásában legkésőbb 2008. július 1-jétől kell alkalmazni.
Felhatalmazó rendelkezések