(8) A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás üzletszabályzatának elfogadásához a Felügyelet jóváhagyása szükséges.”
16. § A Hpt. a 130/B. §-t követően a következő címmel és 130/C. §-sal egészül ki:
„A KHR-be történő adatátadás és a KHR-ben történő adatkezelés szabályai
130/C. § (1) A referenciaadat-szolgáltató a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére átadja annak a természetes személynek a 3. számú melléklet II. fejezetének 1.1-1.2 pontja szerinti referenciaadatait, aki a 3. § (1) bekezdésének b)-c) és e)-f) pontjában foglalt pénzügyi szolgáltatásra vonatkozó szerződésben, valamint a külön jogszabályban meghatározott hallgatói hitelszerződésben vállalt fizetési kötelezettségének oly módon nem tesz eleget, hogy a lejárt és meg nem fizetett tartozásának összege meghaladja a késedelembe esés időpontjában érvényes legkisebb összegű havi minimálbért és ezen minimálbérösszeget meghaladó késedelem folyamatosan, több mint kilencven napon keresztül fennállt.
(2) Ugyanazon személy (1) bekezdés szerinti szerződésszegését több jogviszony egyidejű fennállása esetén jogviszonyonként külön-külön kell figyelembe venni.”
17. § A Hpt. a 130/C. §-t követően a következő 130/D. §-sal egészül ki:
„130/D. § A referenciaadat-szolgáltató a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére átadja annak a természetes személynek a 3. számú melléklet II. fejezetének 1.1 és 1.3 pontja szerinti referenciaadatait, aki a 3. § (1) bekezdésének b)-c) és e)-f) pontjában foglalt pénzügyi szolgáltatásra vonatkozó szerződés, valamint a külön jogszabályban meghatározott hallgatói hitelszerződés megkötésének kezdeményezése során valótlan adatot közöl, hamis vagy hamisított okiratot használ, ha mindez okirattal bizonyítható.”
18. § A Hpt. a 130/D. §-t követően a következő 130/E. §-sal egészül ki:
„130/E. § A referenciaadat-szolgáltató a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére átadja annak a természetes személynek a 3. számú melléklet II. fejezetének 1.1 és 1.4 pontja szerinti referenciaadatait,
a) aki a készpénz-helyettesítő fizetési eszközre vonatkozó azon bejelentését követően, miszerint az elektronikus fizetési eszköz kikerült a birtokából, vagy az elektronikus fizetési eszköz használatához szükséges személyazonosító, illetve egyéb kódja vagy más hasonló azonosító adata jogosulatlan harmadik személy tudomására jutott, a bejelentett fizetési eszközzel tranzakciót hajt végre,
b) aki a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz használata során jogosulatlanul más személy személyazonosító vagy egyéb kódját, illetve más azonosító adatát használja fel,
c) akivel szemben a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz használata miatt a bíróság jogerős határozatában a Btk. 313/C. §-ában meghatározott bűncselekmény elkövetését állapítja meg.”
19. § A Hpt. a 130/E. §-t követően a következő 130/F. §-sal egészül ki:
„130/F. § (1) A referenciaadat-szolgáltató a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére átadja a 2. számú melléklet V. fejezete 4. pontja szerinti vállalkozásoknak a 3. § (1) bekezdésének b)-c) és e)-f) pontjában foglalt pénzügyi szolgáltatásra vonatkozó szerződésével kapcsolatos, a 3. számú melléklet II. fejezetének 2.1 és 2.2 pontja szerinti referenciaadatait.
(2) A referenciaadat-szolgáltató a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére átadja annak a vállalkozásnak a 3. számú melléklet II. fejezetének 2.1 és 2.3 pontja szerinti referenciaadatait, amelynek bankszámlájával szemben - fedezethiány miatt - harminc napot meghaladó időszak alatt, megszakítás nélkül, egy millió forintnál nagyobb összegű sorba állított követelést tartanak nyilván.
(3) A referenciaadat-szolgáltató a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére átadja annak a vállalkozásnak a 3. számú melléklet II. fejezetének 2.1 és 2.4 pontja szerinti referenciaadatait, amely készpénz-helyettesítő fizetési eszköz elfogadására irányuló szerződésben vállalt kötelezettségét megszegte, és emiatt a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz elfogadására irányuló szerződését a referenciaadat-szolgáltató felmondta vagy felfüggesztette.”
20. § A Hpt. a 130/F. §-t követően a következő 130/G. §-sal egészül ki:
„130/G. § (1) A 130/C. §-ban foglalt rendelkezések alkalmazása során a lejárt és meg nem fizetett tartozás összegének és időtartamának számítását abban az esetben is folyamatosan kell végezni, ha az adatszolgáltatással kapcsolatos szerződésből eredő követelés egy másik referenciaadat-szolgáltató részére átruházásra kerül.
(2) A szerződésből eredő követelést átruházó referenciaadat-szolgáltató köteles a feladat teljesítéséhez szükséges valamennyi okiratot és információt átadni a követelést átvevő referenciaadat-szolgáltató részére.”
21. § A Hpt. a 130/G. §-t követően a következő 130/H. §-sal egészül ki:
„130/H. § A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a részére átadott referenciaadatot „átruházás referenciaadat-szolgáltató részére” megjegyzéssel látja el, és feltünteti az átvevő referenciaadat-szolgáltató adatait, ha a referenciaadat-szolgáltató az adatszolgáltatással kapcsolatos szerződésből eredő követelést egy másik referenciaadat-szolgáltató részére ruházta át.”
22. § A Hpt. a 130/H. §-t követően a következő 130/I. §-sal egészül ki:
„130/I. § (1) A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás - a (3)-(4) bekezdésben foglalt kivétellel - a referenciaadatokat a (2) bekezdésben meghatározott időponttól számított öt évig kezeli. Az öt év letelte után a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a referenciaadatokat véglegesen és vissza nem állítható módon törli.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott határidő számításának kezdete:
a) a késedelmes tartozás megszűnésének időpontja a 130/C. § szerinti esetben,
b) az adat átadásának időpontja a 130/D. §, a 130/E. § és a 130/F. § (3) bekezdése szerinti esetben,
c) a követelések sorba állításának megszűnési időpontja a 130/F. § (2) bekezdése szerinti esetben,
d) a szerződés megszűnésének időpontja a 130/F. § (1) bekezdése szerinti esetben.
(3) A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás haladéktalanul és vissza nem állítható módon törli a referenciaadatot, ha a referenciaadat-szolgáltató jogutód nélkül megszűnt és az adatszolgáltatással kapcsolatos szerződésből eredő követelésnek másik referenciaadat-szolgáltató részére történő átruházására nem került sor, vagy ha a referenciaadat-szolgáltató az adatszolgáltatással kapcsolatos szerződésből eredő követelést nem referenciaadat-szolgáltató részére ruházta át.
(4) A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás haladéktalanul és vissza nem állítható módon törli a referenciaadatot, ha az jogellenesen került a KHR-be.”
23. § A Hpt. a 130/I. §-t követően a következő címmel és 130/J. §-sal egészül ki:
„Ügyfélvédelem
130/J. § (1) A referenciaadat-szolgáltató a természetes személyek részére - az adatátadás céljának, az átadható adatok körének, a jogorvoslati lehetőségnek, valamint annak a megjelölésével, hogy a KHR-be történt adatátadást követően a referenciaadatokat a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a 130/A. § (4) bekezdésében meghatározott célból további referenciaadat-szolgáltatók részére is átadhatja - írásbeli tájékoztatást köteles adni:
a) a szerződés megkötésének kezdeményezését megelőzően arról, hogy a 130/D. §-ban meghatározott esetben adatai bekerülhetnek a KHR-be,
b) a szerződés megkötését megelőzően arról, hogy a 130/C. §-ban és a 130/E. §-ban meghatározott esetben - ismertetve a konkrét okokat - adatai bekerülhetnek a KHR-be,
c) az adatátadás tervezett végrehajtását harminc nappal megelőzően arról, hogy a 130/C. §-ban meghatározott esetben adatai bekerülnek a KHR-be, ha nem tesz eleget a szerződésben foglalt kötelezettségének, és
d) az adatátadást követően legfeljebb nyolc napon belül, annak megtörténtéről.
(2) A referenciaadat-szolgáltató a vállalkozások részére - az adatátadás céljának, az átadandó adatok körének, valamint annak a megjelölésével, hogy a KHR-be történt adatátadást követően a referenciaadatokat a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a 130/A. § (4) bekezdésében meghatározott célból további referenciaadat-szolgáltatók részére is átadhatja - a szerződés megkötését megelőzően írásbeli tájékoztatást köteles adni arról, hogy a 130/F. §-ban meghatározott esetben referenciaadatai bekerülnek a KHR-be.
(3) Bármely referenciaadat-szolgáltatónál bárki jogosult tájékoztatást kérni arról, hogy milyen adatai szerepelnek a KHR-ben, és ezen adatait mely referenciaadat-szolgáltató adta át.
(4) A referenciaadat-szolgáltató a tájékoztatás iránti kérelmet a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozásnak haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül továbbítja, amely öt napon belül a kért adatokat zárt módon megküldi a referenciaadat-szolgáltatónak, amely azt, a kézhezvételt követően ugyancsak zárt módon, kézbesítési bizonyítvánnyal feladott irat formájában haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül eljuttatja a kérelmezőnek.
(5) A tájékoztatás a kérelmező számára évente egy alkalommal díjtalan. További tájékoztatás kérése esetén a kérelmezőnek költségtérítést kell fizetnie, amely legfeljebb a kapcsolódó közvetlen költségek ellenértékét tartalmazhatja.
(6) A megfizetett költségtérítést a referenciaadatokat jogellenesen átadó referenciaadat-szolgáltató, illetve a 130/K. § (6) bekezdése szerinti esetben a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás köteles visszafizetni a nyilvántartott részére, ha a referenciaadatot jogellenesen kezelik, vagy a 130/K. § (1) bekezdésében meghatározott kifogásolást követően az adatot helyesbíteni vagy törölni kell.”
24. § A Hpt. a 130/J. §-t követően a következő 130/K. §-sal egészül ki:
„130/K. § (1) A nyilvántartott kifogást emelhet referenciaadatainak a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére történt átadása, azoknak a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás által történő kezelése ellen, és kérheti a referenciaadat-helyesbítését, illetve törlését.
(2) A nyilvántartott az (1) bekezdésben foglalt kifogást
a) a kifogásolt referenciaadatot a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozásnak átadó referenciaadat-szolgáltatóhoz, vagy
b) a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozáshoz
nyújthatja be.
(3) A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a kifogást - a nyilvántartott egyidejű értesítése mellett - haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül köteles ahhoz a referenciaadat-szolgáltatóhoz megküldeni, amely a kifogásolt referenciaadatot a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozásnak átadta, kivéve, ha a referenciaadat-szolgáltató jogutód nélkül megszűnt, és az adatszolgáltatással kapcsolatos szerződésből eredő követelés átruházására másik referenciaadat-szolgáltató részére nem került sor, vagy a referenciaadat-szolgáltató személye nem állapítható meg.
(4) A referenciaadat-szolgáltató, illetőleg a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás köteles a kifogást annak kézhezvételét követő tizenöt napon belül kivizsgálni, és a vizsgálat eredményéről a nyilvántartottat írásban, kézbesítési bizonyítvánnyal feladott irat formájában haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül tájékoztatni.
(5) Ha a referenciaadat-szolgáltató a kifogásnak helyt ad, haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül köteles a helyesbített vagy törlendő referenciaadatot - a nyilvántartott egyidejű értesítése mellett - a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére átadni, amely a változást haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül köteles átvezetni.