16. § (1) A közhatalmi döntést hozó szerv - a tényállás összefoglaló leírásával és a rendelkezésére álló bizonyítékok egyidejű csatolásával - haladéktalanul tájékoztatja a nyilvántartást vezető szervet, ha azt észleli, hogy a lobbista az e törvényben foglaltakat eljárása során megsértette.
(2) A nyilvántartást vezető szerv határozatot hoz a lobbista nyilvántartásból való törléséről, és a 17. §-ban meghatározott időre eltiltja a lobbitevékenység végzésétől, ha megállapítja, hogy a lobbista a tevékenysége során az e törvényben foglalt rendelkezéseket megsértette.
(3) Törölni kell a lobbiszervezetek nyilvántartásából azt a jogi személyt vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetet, amely nem felel meg a 7. § (3) bekezdésében foglalt feltételeknek, vagy nem tesz eleget a 13. § (1) bekezdésében foglalt bejelentési kötelezettségének.
17. § (1) Ha az e törvényben meghatározott okok miatt a lobbistát, illetve a lobbiszervezetet a nyilvántartásból törölték - ide nem számítva azt az esetet, ha az érintett a tevékenységét saját döntése alapján szünteti meg -, a lobbista, illetve a lobbiszervezet a nyilvántartásból történő törlés hatálybalépésétől kezdődő egy évig nem vehető fel ismét a nyilvántartásba.
(2) Ha a lobbistát az (1) bekezdésben megjelölt határidő leteltét követően újból nyilvántartásba veszik, és ismételten megszegi e törvény rendelkezéseit, a nyilvántartást vezető szerv törli a nyilvántartásból. Ebben az esetben a lobbista a nyilvántartásból történő törlés hatálybalépésétől kezdődő két évig nem vehető fel ismét a nyilvántartásba.
(3) A (2) bekezdésben foglaltak megfelelően irányadóak a második esetet követő minden további, e törvény szerinti jogszabálysértésre is azzal, hogy ebben az esetben a lobbista a nyilvántartásból történő törlés hatálybalépésétől kezdődő három évig nem vehető fel ismét a nyilvántartásba.
18. § (1) A nyilvántartást vezető szerv a nyilvántartásba való felvételről, annak elutasításáról, illetőleg az onnan való törlésről alakszerű határozatot hoz.
(2) A nyilvántartást vezető szerv gondoskodik a nyilvántartásból való törlésről szóló határozat jogerőre emelkedését követően annak közzétételéről.
Jogorvoslatok
19. § A nyilvántartást vezető szerv döntése ellen közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek nincs helye, azt felügyeleti eljárásban megváltoztatni vagy megsemmisíteni nem lehet, ellene azonban a közigazgatási döntésekre vonatkozó általános szabályok szerint bírósági felülvizsgálatnak helye van.
20. § A nyilvántartást vezető szervnek a nyilvántartásból való törlést követően - a törlés tényének és okának feltüntetésével - három évig gondoskodnia kell a lobbista, illetve a lobbiszervezet adatainak közzétételéről.
A lobbitevékenység alapvető szabályai
21. § A lobbista e tevékenysége során
a) köteles a közhatalmat gyakorló szerv képviselőjével közölni megbízójának nevét és a kapcsolatfelvétel célját,
b) köteles e törvényből származó kötelezettségeiről - beleértve a nyilvántartások adattartalmát - tájékoztatni megbízóját,
c) nem használhat fel semmilyen, a megbízótól kapott bizalmas vagy egyéb bennfentes információt megbízója hátrányára,
d) a megbízók kellő tájékoztatás mellett megadott beleegyezése nélkül nem képviselhet egymással ellentétes érdekeket vagy egymással versenyben álló megbízók érdekeit,
e) az ilyen tevékenységet végző személyektől elvárható fokozott gondossággal járjon el annak érdekében, hogy biztosítsa állítása, értesülése pontosságát, hitelességét és valódiságát, amelyeket a megbízónak, illetve a megbízó érdekében a közhatalmi döntést hozó szervnek szolgáltat,
f) köteles tudatni megbízójával, ha a megbízó célja jogellenes, etikátlan, vagy annak végrehajtása a lobbista hivatás alapvető szabályaival ellentétes, és vissza kell utasítania, hogy bármit tegyen a megbízó ilyen célja érdekében,
g) megtartja a közhatalmat gyakorló szerv működési szabályainak rá vonatkozó rendelkezéseit,
h) tisztességtelen eszközökkel nem szerezhet információkat a közhatalmi döntést hozó szerv működésével kapcsolatban.
22. § Nem folytathat lobbitevékenységet a lobbista annál a közhatalmi döntést hozó szervnél, amelynél közeli hozzátartozója vezető tisztséget tölt be.
23. § A lobbitevékenység nem irányulhat arra, hogy a közhatalmi döntést hozó szerv jogszabályban meghatározott kötelezettségeinek ne tegyen eleget.
24. § (1) A lobbista - az adott szervnél folytatott lobbitevékenység során vagy annak körén kívül - nem adhat, nem ajánlhat fel és nem közvetíthet a közhatalmi döntést hozó szerv vagy annak tagja, munkatársa részére semmilyen előnyt.
(2) Nem minősül az (1) bekezdés szerinti előnynek a lobbista által a közhatalmi döntést hozó szerv számára egy megbízáshoz kapcsolódóan egy alkalommal nyújtott, a kötelező legkisebb munkabér egytizedét meg nem haladó összegű, a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott reprezentáció.
25. § (1) A lobbista kezdeményezheti a közhatalmi döntést meghozó szervnél, hogy
a) az Országgyűlés döntésével kapcsolatos lobbitevékenység során az Országgyűlés kijelölt bizottsága előtt a bizottság által meghatározott időkeretben,
b) a Kormány, illetőleg a kormánytagok döntésével kapcsolatos lobbitevékenység során a hatáskörrel rendelkező miniszter által kijelölt vezető előtt, a vezető által meghatározott időkeretben,
c) a helyi önkormányzat döntésével kapcsolatos lobbitevékenység során az önkormányzat illetékes bizottsága előtt, ennek hiányában a képviselő-testület (a közgyűlés) ülésén a bizottság vagy a képviselő-testület (a közgyűlés) által meghatározott időkeretben
legalább egy alkalommal személyesen is kifejthesse álláspontját.
(2) Az (1) bekezdés szerinti kezdeményezés elfogadásáról az (1) bekezdés a)-c) pontjaiban megjelölt szerv, illetve személy dönt.
(3) Az (1) bekezdés b)-c) pontjai szerinti esetben lehetőség szerint biztosítani kell, hogy meghatározott időkeretben a lobbista személyesen is kifejthesse álláspontját, amennyiben a lobbista a jogszabály előkészítése során konkrét, érdemi javaslatait írásban eljuttatta a közhatalmi döntés előkészítőjéhez.
(4) A lobbista - az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően - az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben bármely országgyűlési képviselőnél, az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben az illetékes miniszter által kijelölt vezetőnél, az (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben bármely önkormányzati képviselőnél írásban személyes megbeszélést kezdeményezhet. A kezdeményezés elfogadásáról a megkeresett személy dönt.
(5) Ha a lobbista vagy más személy a közhatalmi döntést hozó szervnél nem a (3) bekezdésben foglaltak szerint eljárva kísérli meg a kapcsolatfelvételt, vagy más módon megszegi e törvény rendelkezéseit, a megkeresett személy köteles erről vezetőjét írásban tájékoztatni és a kapcsolatfelvételre irányuló kérést elutasítani. A szerv vezetője a tájékoztatás alapján dönt a kapcsolatfelvétel engedélyezéséről. A döntésről a lobbistát tájékoztatni kell.
26. § A személyes kapcsolatfelvételről a közhatalmi döntést hozó szerv képviselője emlékeztetőt készít, amely röviden összefoglalja a találkozón elhangzottak lényegét. A 25. § (1) bekezdés a) és c) pontja szerinti esetben az Országgyűlés Házszabályában és a helyi önkormányzat szervezeti és működési szabályzatában foglaltak irányadóak.
27. § A lobbitevékenység céljával összefüggő tárgykörben a lobbista szakmai tanácskozáson való részvételre hívhatja meg a közhatalmi döntést hozó szerv tagját, képviselőjét. A tanácskozáson való részvétellel összefüggő költségeket azonban nem térítheti meg a közhatalmi döntést hozó szerv, illetőleg az annak képviseletében részt vett személy részére.
28. § A lobbista a közhatalmi döntést hozó szerv részére szakmai háttéranyagokat, tudományos kiadványokat, hatástanulmányokat küldhet, illetve rendelkezésére bocsáthatja saját kutatásainak, elemzéseinek eredményét is.
29. § A lobbista - az igazolványa felmutatásával - a be- és kiléptetés rendjére vonatkozó előírásoknak megfelelően jogosult a lobbitevékenységgel érintett szervvel előzetesen egyeztetett időpontban a szerv helyiségeibe belépni.
A lobbitevékenységről szóló tájékoztató
30. § (1) A lobbista a nyilvántartásba való felvételét követően negyedévente tájékoztatót készít a lobbitevékenységéről, és azt a naptári negyedévet követő hónap utolsó napjáig eljuttatja a nyilvántartást vezető szerv részére.
(2) A lobbista tájékoztatásadási kötelezettségének első ízben annak a naptári negyedévet követő hónapnak az utolsó napján köteles eleget tenni, amely naptári negyedévben tevékenységét megkezdte.
(3) A tájékoztató tartalmazza
a) annak tételes felsorolását, hogy a lobbista mely közhatalmi döntések kapcsán végzett lobbitevékenységet,
b) az adott jogszabálytervezethez kapcsolódó lobbitevékenység konkrét célja (céljai) lényegének megjelölését,
c) a lobbitevékenység során az adott ügyben igénybe vett eszközök felsorolását,
d) annak megjelölését, hogy a közhatalmi döntést hozó szervnél kivel és hány esetben történt kapcsolatfelvétel,
e) a 24. § (2) bekezdése szerinti reprezentáció tényét, alkalmankénti összegét, az abban érintett személyek nevének, valamint beosztásának megjelölését,
f) a lobbiszervezet és a lobbista megbízójának a megnevezését az a) pont szerinti bontásban.
(4) A lobbitevékenységgel érintett közhatalmi döntést hozó szerv - az (1) bekezdés szerinti határidőben - negyedévente tájékoztatja a nyilvántartást vezető szervet arról, hogy mely döntésekkel kapcsolatban, mely lobbisták folytattak nála lobbitevékenységet, és ennek során mely eszközöket vették igénybe.
(5) A nyilvántartást vezető szerv a tájékoztatókat közzéteszi.
(6) Az (1) bekezdés és a (4) bekezdés szerinti tájékoztatóban szereplő adatok - a tájékoztató közzétételét megelőzően is - közérdekből nyilvánosak.
31. § Ha a tájékoztató a szükséges adatokat nem vagy hiányosan tartalmazza, illetve a lobbista azt határidőre nem készíti el, a nyilvántartást vezető szerv 15 napos határidő megjelölésével felszólítja őket a hiányosságok, illetőleg a mulasztás pótlására. A határidő eredménytelen eltelte esetén a nyilvántartást vezető szerv a lobbiszervezetet vagy a lobbistát törli a nyilvántartásból.
32. § (1) Ha a lobbiszervezet, illetve a lobbista úgy dönt, hogy felhagy a lobbitevékenységgel, erről haladéktalanul értesíti a nyilvántartást vezető szervet.
(2) A lobbiszervezetnek, illetve a lobbistának az értesítéshez mellékelnie kell az arra az időszakra vonatkozó lobbitevékenységről szóló tájékoztatót is, amely időszakot a tevékenységéről legutóbb készített tájékoztató még nem érintett.
(3) Az (1) bekezdés szerinti esetben a nyilvántartást vezető szerv a lobbiszervezetet, illetve a lobbistát törli a nyilvántartásból. Ha azonban a lobbista a tevékenységéről szóló tájékoztatási kötelezettségét nem vagy nem megfelelően teljesíti, és a hiánypótlásra történő felszólításnak annak kézhezvételétől számított 15 napon belül nem tesz eleget, a 16. § (2) bekezdésében foglaltak megfelelően irányadók.