e) az összekötőktől kért információk, valamint az ilyen kérésekre adott válaszok, ez azonban nem vonatkozik a csatolt dokumentumokra;
f) a szerződő felek által a Bizottság ülései elé terjesztett bármely dokumentum.
XX. cikk
Szakmai segítségnyújtás
A szerződő felek hozzájárulnak ahhoz, hogy előmozdítják szakmai segítség nyújtását a szerződő felek számára, különösen a fejlődő országok esetében, akár kétoldalú módon, akár pedig az illetékes nemzetközi szervezetek útján azzal a céllal, hogy megkönnyítsék a jelen Egyezmény megvalósítását.
XXI. cikk
Az Egyezmény módosítása
1. A szerződő felek a jelen Egyezmény módosítására vonatkozó javaslataikat a FAO Főigazgatójával közlik.
2. A jelen Egyezmény módosítására vonatkozó minden javaslatot, amelyet a FAO főigazgatója valamely szerződő féltől kap, a Bizottság rendes vagy rendkívüli ülése elé kell terjeszteni jóváhagyás céljából, és ha a módosítás jelentős szakmai változásokkal vagy a szerződő felekre vonatkozó további kötelezettségekkel jár, akkor azt a FAO által összehívott szakértői tanácsadó bizottság elé kell terjeszteni, mielőtt a Bizottság elé kerülne.
3. A jelen Egyezmény javasolt módosításáról szóló értesítést - eltekintve a melléklet módosításaitól - a FAO Főigazgatója legkésőbb abban az időpontban küldi meg a szerződő feleknek, amikor annak a bizottsági ülésnek a napirendjét megküldi, amelyen a szóban forgó kérdést tárgyalni szándékoznak.
4. A jelen Egyezmény minden javasolt módosításához szükség van a Bizottság jóváhagyására, és az attól az időponttól számított harmincadik napon lép hatályba, amelyen azt a szerződő felek kétharmada elfogadta. A jelen cikk szempontjából a FAO valamely tagszervezete által letétbe helyezett okmányt nem lehet az ilyen szervezet tagállamai által letétbe helyezett okmányok kiegészítésének tekinteni.
5. Az olyan módosítások azonban, amelyek új kötelezettségeket rónak a szerződő felekre, csak akkor lépnek életbe az egyes szerződő felek vonatkozásában, ha azok azt elfogadták, mégpedig az ilyen elfogadástól számított harmincadik naptól kezdve. Az új kötelezettségeket tartalmazó módosítások elfogadásáról szóló okmányokat a FAO Főigazgatójánál kell letétbe helyezni, aki tájékoztatja az összes szerződő felet a módosítások elfogadásának beérkezéséről és annak hatálybalépéséről.
6. A jelen Egyezmény Mellékletében szereplő növény-egészségügyi bizonyítvány-minta módosítására vonatkozó javaslatokat a Titkárnak kell megküldeni, és azokat a Bizottság tárgyalja mag jóváhagyás céljából. A jelen Egyezmény Mellékletében szereplő növény-egészségügyi bizonyítvány-minta elfogadott módosításai kilencven nappal azután lépnek hatályba, hogy az elfogadásról a Titkár értesítette a szerződő feleket.
7. A jelen Egyezmény Mellékletében szereplő növény-egészségügyi bizonyítvány-minta módosításától számított legfeljebb tizenkét hónapos időszakban a növény-egészségügyi bizonyítványok korábbi változata is érvényes a jelen Egyezmény céljai szempontjából.
XXII. cikk
Hatálybalépés
Ha a jelen Egyezményt három aláíró állam ratifikálta, az ő vonatkozásukban az Egyezmény hatályba lép. Minden olyan tagállam vagy FAO tagszervezet tekintetében, amely a későbbiekben ratifikálja az Egyezményt vagy csatlakozik ahhoz, az Egyezmény a ratifikálásról vagy csatlakozásról szóló okmány letétbe helyezésének időpontjától lép hatályba,
XXIII. cikk
Az Egyezmény felmondása
1. Bármely szerződő fél bármely időpontban felmondhatja a jelen Egyezményt a FAO Főigazgatójához intézett értesítéssel. A Főigazgató haladéktalanul tájékoztatja valamennyi szerződő felet.
2. A felmondás az értesítésnek a FAO Főigazgatója által történt kézhezvételétől számított egy év elteltével lép hatályba.
Melléklet
Növény-egészségügyi bizonyítvány-minta
Sorszám: ........................................
............................... ország
növényvédelmi szervezete
Címzett ország(ok) növényvédelmi szervezete(i): .......................................
I. A szállítmány leírása
Az exportőr neve és címe: ....................................................................................................................
A címzett bejelentett neve és címe: ....................................................................................................
A csomagok száma és leírása: ........................................................................................................
Megkülönböztető jelzések: .................................................................................................................
Származási hely: ............................................................................................................................
Bejelentett szállítóeszköz: ....................................................................................................................
Bejelentett belépési állomás: ..............................................................................................................
A termék bejelentett neve és mennyisége: ..........................................................................................
A növények botanikai neve: ..............................................................................................................
Ezennel igazoljuk, hogy a fentiekben leírt növényeket, növényi termékeket vagy egyéb vizsgálatköteles árukat vizuálisan és/vagy laboratóriumban megvizsgáltuk a megfelelő hatósági eljárások szerint, és azokat mentesnek tekintjük az importáló szerződő fél által meghatározott karantén károsítóktól, továbbá úgy tekintjük, hogy megfelelnek az importáló szerződő fél hatályban levő növény-egészségügyi előírásainak, beleértve a vizsgálatköteles, nem-karantén károsítókra vonatkozó előírásokat is.
A szállítmányt gyakorlatilag más károsítótól is mentesnek tekintjük. 6
II. Kiegészítő nyilatkozat
III. Fertőtlenítő kezelés
Időpont: ...................................... Kezelés: ............................. Vegyszer (hatóanyag): .....................
Időtartam és hőmérséklet: ...............................................................................................................
Koncentráció: ................................................................................................................................
További tájékoztatás: .......................................................................................................................
| A kibocsátás helyszíne: ............................................................... | |
| (A szervezet bélyegzője) | A hatóság képviselőjének neve: .................................................... |
| Kelt: ........................................................................................... | |
| (Aláírás) |
A jelen bizonyítvánnyal kapcsolatban semmilyen pénzügyi felelősség nem hárul a ..... -ra (a növényvédelmi szervezet megnevezése), illetve annak tisztviselőire vagy képviselőire. 7
Reexport növény-egészségügyi bizonyítvány-minta
Sorszám: ...................................................
.........................................
(a reexportáló szerződő fél)
növényvédelmi szervezete
Címzett szerződő importáló ország(ok) növényvédelmi szervezete(i): ...............................................
I. A szállítmány leírása
Az exportőr neve és címe: .............................................................................................................
A címzett bejelentett neve és címe: .....................................................................................................
A csomagok száma és leírása: .............................................................................................................
Megkülönböztető jelzések: .............................................................................................................
Származási hely: ............................................................................................................................
Bejelentett szállítóeszköz: ..............................................................................................................
Bejelentett belépési állomás: .............................................................................................................
A termék bejelentett neve és mennyisége: ........................................................................................
A növények botanikai neve: ............................................................................................................
Ezennel igazoljuk, hogy a fentiekben leírt növényeket, növényi termékeket vagy egyéb vizsgálatköteles árukat ..... (a reexportáló szerződő fél) országába a ..... (származási szerződő fél) országába a ..... számú növény-egészségügyi bizonyítványt mellékelve importálták, amelynek eredeti példányát [...]8, hitelesített másolatát [...] csatoljuk a jelen bizonyítványhoz; tanúsítjuk továbbá, hogy a szállítmányt eredeti [...] új [...] csomagolóanyagba tették [...] újracsomagolták [...], és hogy az eredeti növény-egészségügyi bizonyítvány [...] és kiegészítő vizsgálat [...] alapján az importáló szerződő ország jelenleg hatályos növény-egészségügyi követelményeinek megfelel, és hogy a ..... (reexportáló szerződő fél) országában történt tárolás során a rakomány nem fertőződött kártevőkkel vagy kórokozókkal.
II. Kiegészítő nyilatkozat
III. Fertőtlenítő kezelés
Időpont: ...................................... Kezelés: ............................. Vegyszer (hatóanyag): .....................
Időtartam és hőmérséklet: ...............................................................................................................
Koncentráció: ................................................................................................................................
További tájékoztatás: .......................................................................................................................
| A kibocsátás helyszíne: ............................................................... | |
| (A szervezet bélyegzője) | A hatóság képviselőjének neve: .................................................... |
| Kelt: ........................................................................................... | |
| (Aláírás) |
A jelen bizonyítvánnyal kapcsolatban semmilyen pénzügyi felelősség nem hárul a ............................. -ra (a növényvédelmi szervezet megnevezése), illetve annak tisztviselőire vagy képviselőire. 9”
3. § (1) Ez a törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.
(2) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete keretében 1951. évi december hó 6. napján kötött Nemzetközi Növényvédelmi Egyezmény kihirdetéséről szóló 1961. évi 3. törvényerejű rendelet.
(3) E törvény végrehajtásához szükséges intézkedésekről a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter gondoskodik.