2. § Tiszteletben tartva a 21. cikket, jelen Egységes Szabályok más jogviszonyokra nem alkalmazandók, például különösen:

a) a fuvarozó vagy az infrastruktúra-üzemeltető felelősségére az alkalmazottaival vagy más személyekkel szemben, akiknek a szolgáltatásait a feladatai végrehajtásában igénybe veszi;

b) egyrészről a fuvarozó vagy az infrastruktúra-üzemeltető, másrészről harmadik személyek egymással szembeni felelősségére.

2. cikk

A testi károsodással kapcsolatos felelősségre vonatkozó nyilatkozat

1. § Bármely tagállam bármikor kijelentheti, hogy a saját területén bekövetkező balesetek áldozataira vonatkozóan nem alkalmazza a testi károsodással (halál, sérülés vagy más testi vagy lelki ártalom) kapcsolatos felelősségre vonatkozó összes rendelkezést, amennyiben az áldozatok saját állampolgárai, vagy állandó lakóhelyük az adott államban van.

2. § Az 1. § szerinti nyilatkozatot tevő tagállam bármikor visszavonhatja nyilatkozatát a letéteményes értesítésével. Ez a visszavonás azt a napot követő egy hónappal lép hatályba, amelyen a letéteményes a tagállamokat erről értesítette.

3. cikk

Meghatározások

Jelen Egységes Szabályok alkalmazásában:

a) „vasúti infrastruktúra”: valamennyi vasúti pálya és a vasút egyéb helyhez kötött létesítménye és berendezése, amely szükséges a vasúti járművek közlekedéséhez és a biztonságos forgalomhoz;

b) „infrastruktúra-üzemeltető”: az a személy, aki vasúti infrastruktúrát rendelkezésre bocsát;

c) „fuvarozó”: a CIV Egységes Szabályoknak vagy a CIM Egységes Szabályoknak megfelelő nemzetközi vasúti személy- vagy árufuvarozással foglalkozó személy;

d) „kisegítő munkaerő”: a feladatkörükben eljáró alkalmazottak vagy más személyek, akiknek a szolgáltatásait a fuvarozó vagy az infrastruktúra-üzemeltető igénybe veszi a szerződés teljesítéséhez;

e) „harmadik személy”: az infrastruktúra-üzemeltetőn, a fuvarozón és a kisegítő munkaerőn kívüli személy;

f) „engedély”: a fuvarozási tevékenység folytatására vonatkozó engedély annak a tagállamnak a jogszabályai és előírásai szerint, ahol a fuvarozó főtevékenységének székhelye van;

g) „biztonsági tanúsítvány”: olyan okirat, amely - annak a tagállamnak a jogszabályai és előírásai szerint, ahol a használt infrastruktúra található - tanúsítja, hogy a fuvarozót illetően:

- a vállalat belső szervezete, valamint

- az alkalmazásban álló személyzet és az infrastruktúra használata közben alkalmazott járművek megfelelnek a biztonságra vonatkozó, az adott infrastruktúrán a veszélytelen szolgáltatás biztosítását célzó követelményeknek.

4. cikk

Kötelező jog

Ha jelen Egységes Szabályok nem rendelkeznek másképp, semmis minden olyan rendelkezés, amely közvetlenül vagy közvetve eltér a jelen Egységes Szabályoktól. Az ilyen rendelkezés semmissége nem vonja maga után a szerződés más rendelkezéseinek semmisségét. Mindazonáltal a szerződő felek vállalhatnak nagyobb felelősséget és súlyosabb kötelezettségeket, mint amilyeneket a jelen Egységes Szabályok előírnak, vagy megállapíthatják az anyagi károkra vonatkozó kártérítés legnagyobb összegét.

II. Cím

A HASZNÁLATI SZERZŐDÉS

5. cikk

Tartalom és forma

1. § Az infrastruktúra-üzemeltető és a fuvarozó közötti kapcsolatokat használati szerződés szabályozza.

2. § A szerződés szabályozza különösen a használat közigazgatási, műszaki és pénzügyi feltételeit. A szerződés legalább a következőkre terjed ki:

a) a használandó infrastruktúra,

b) a használat terjedelme,

c) az infrastruktúra-üzemeltető által nyújtott szolgáltatások,

d) a fuvarozó által nyújtott szolgáltatások,

e) az alkalmazandó személyzet,

f) a használandó járművek,

g) a pénzügyi feltételek.

3. § A szerződést írásban vagy azzal egyenértékű formában kell megkötni. Az írásos vagy azzal egyenértékű forma hiánya vagy rendellenessége, továbbá a 2. §-ban megadott valamely kérdés hiánya nem érinti a szerződés létezését és érvényességét, amely ilyen esetben is a jelen Egységes Szabályok hatálya alá tartozik.

6. cikk

A fuvarozó és az infrastruktúra-üzemeltető különleges kötelezettségei

1. § A fuvarozónak a vasúti fuvarozási tevékenység folytatására engedéllyel kell rendelkeznie. Az alkalmazott személyzetnek és a használt járműveknek ki kell elégíteniük a biztonsági előírásokat. Az infrastruktúra-üzemeltető követelheti a fuvarozótól - érvényes engedély és biztonsági tanúsítvány eredetiben vagy hiteles másolatban való bemutatásával vagy más módon - annak bizonyítását, hogy a fenti előírásokat betartják.

2. § A fuvarozó köteles tájékoztatni az infrastruktúra-üzemeltetőt minden olyan eseményről, amely engedélyének, tanúsítványának vagy más bizonyítékának érvényességét érinti.

3. § Az infrastruktúra-üzemeltető követelheti a fuvarozótól annak bizonyítását, hogy felelősségbiztosítással rendelkezik, vagy más, azzal egyenértékű intézkedést tett, hogy a 9-12. cikkek szerinti, bármilyen jogcímen alapuló igénynek eleget tud tenni. A fuvarozó évente köteles hiteles formában bizonyítani, hogy felelősségbiztosítása vagy az azzal egyenértékű intézkedés még mindig fennáll; köteles továbbá írásban tájékoztatni az infrastruktúra-üzemeltetőt minden azokkal kapcsolatos változásról, annak hatálybalépése előtt.

4. § A szerződő felek tájékoztatják egymást minden olyan eseményről, amely megakadályozhatja a közöttük létrejött szerződés teljesítését.

7. cikk

A szerződés időtartama

1. § A használati szerződés köthető határozott vagy határozatlan időre.

2. § Az infrastruktúra-üzemeltető azonnali hatállyal felmondhatja a használati szerződést, ha

a) a fuvarozónak már nincs vasúti fuvarozói engedélye;

b) az alkalmazott személyzet és a használt járművek nem felelnek meg többé a biztonsági előírásoknak;

c) a fuvarozó fizetési hátralékban van, éspedig

1. két egymást követő fizetési időszakra és egyhavi használat ellenértékét meghaladó összegre vonatkozóan, vagy

2. két fizetési időszakot meghaladó időszakra és kéthavi használat ellenértékének megfelelő összegre vonatkozóan;

d) a fuvarozó nyilvánvalóan megsértette a 6. cikk 2. és 3. §-aiban rögzített különleges kötelezettségei valamelyikét.

3. § A fuvarozó azonnali hatállyal felmondhatja a használati szerződést, ha az infrastruktúra-üzemeltető elveszíti az adott infrastruktúrára vonatkozó üzemeltetési jogát.

4. § Bármely szerződő fél azonnali hatállyal felmondhatja a használati szerződést, ha a másik szerződő fél nyilvánvalóan nem tett eleget alapvető kötelezettségének, ha az adott kötelezettség a személyek vagy az áruk biztonságát érinti. A szerződő felek megállapodhatnak e jog gyakorlásának módjáról.

5. § Az a szerződő fél, aki a felmondásra okot adott, felel a másik félnek ebből eredő káráért, kivéve ha bizonyítani tudja, hogy a kár nem az ő hibájából származott.

6. § A szerződő felek megállapodhatnak a 2. § c) és d) pontjában és az 5. §-ban foglalt rendelkezésektől eltérő feltételekről.

III. Cím

FELELŐSSÉG

8. cikk

Az infrastruktúra-üzemeltető felelőssége

1. § Az infrastruktúra-üzemeltető felelős

a) a halálért, személyi sérülésért, egyéb nem vagyoni károsodásért,

b) a dologi kárért (ingó vagy ingatlan vagyon megsemmisülése vagy károsodása),

c) a CIV Egységes Szabályok és a CIM Egységes Szabályok alapján, a fuvarozó által fizetendő kártérítés miatt keletkezett vagyoni veszteségért,

amely a fuvarozót vagy az általa igénybe vett kisegítő munkaerőt éri az infrastruktúra használata közben és az infrastruktúrából eredően.

2. § Az infrastruktúra-üzemeltető mentesül a fenti felelősség alól

a) halál, személyi sérülés, egyéb nem vagyoni károsodás, továbbá a CIV Egységes Szabályok értelmében a fuvarozó kártérítési kötelezettségből eredő vagyoni vesztesége esetén,

1. ha a kárt okozó esemény az infrastruktúra üzemeltetéséhez nem kapcsolódó körülmények miatt következett be, amelyeket az infrastruktúra-üzemeltető az adott eset körülményei által megkívánt gondosság ellenére sem kerülhetett el, és nem háríthatta el azok következményeit,

2. olyan mértékben, amilyen mértékben a kárt okozó esemény a károsult hibájának a következménye,

3. ha a kárt okozó esemény egy harmadik személy magatartásának a következménye, amelyet az infrastruktúra-üzemeltető az eset körülményei által megkövetelt gondosság ellenére sem kerülhetett el, és annak következményeit nem háríthatta el;

b) a CIM Egységes Szabályok értelmében a fuvarozó által fizetendő kártérítésből eredő dologi kár és vagyoni veszteség esetében, ha a kár a fuvarozó hibájából vagy az általa kiadott utasításból keletkezett, amely nem tulajdonítható az infrastruktúra-üzemeltetőnek, vagy olyan körülményekből adódott, amelyeket az infrastruktúra-üzemeltető nem kerülhetett el, és amelyek következményeit nem háríthatta el.

3. § Ha a kárt okozó esemény egy harmadik személy magatartásának következménye, és az ennek ellenére a 2. § a) pontjának értelmében, nem mentesül teljes mértékben a felelősség alól a jelen Egységes Szabályok által megállapított határig felelős anélkül, hogy a harmadik személy elleni visszkereseti joga sérülne.

4. § A szerződő felek megállapodhatnak abban, hogy az infrastruktúra-üzemeltető felel-e, és milyen mértékben a fuvarozónak a késedelemből vagy üzemzavarból eredő káráért.

9. cikk

A fuvarozó felelőssége

1. § A fuvarozó felelős:

a) a testi károsodásért (halál, sérülés és egyéb testi vagy lelki ártalom),

b) az anyagi kárért (ingó vagy ingatlan vagyon megsemmisülése vagy károsodása),

amelyet a használt szállítóeszközök, a szállított személyek vagy áruk okoztak az infrastruktúra-üzemeltetőnek vagy az általa igénybe vett kisegítő munkaerőt éri az infrastruktúra használata közben.

2. § A fuvarozó mentesül e felelősség alól

a) testi károsodás esetén

1. ha kárt okozó esemény a fuvarozó működésén kívül eső körülmények miatt következett be; amelyet a fuvarozó az adott eset körülményei által megkívánt gondosság ellenére sem kerülhetett el, és nem háríthatta el azok következményeit,

2. olyan mértékben, amilyen mértékben a kárt okozó esemény a károsult hibájának a következménye,

3. ha a kárt okozó esemény egy harmadik személy magatartására vezethető vissza, amelyet a fuvarozó az eset körülményei által megkövetelt gondosság ellenére sem kerülhetett el, és annak következményeit nem háríthatta el;