d) a területi katasztrófavédelmi szerv véleményének kikérésével kinevezi és felmenti a hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokot, gyakorolja a vele kapcsolatos - jogszabályban meghatározott - munkáltatói jogköröket;”

(3) A Ttv. 28. §-a (2) bekezdésének a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A hivatásos önkormányzati tűzoltósággal nem rendelkező települési önkormányzat képviselő-testülete]

a)~„a) a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter előzetes egyetértésével hivatásos önkormányzati tűzoltóságot hozhat létre;”

15. § A Ttv. 31. §-a (2) bekezdésének b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A hivatásos önkormányzati tűzoltóság]

b)~„b) a Kormány által rendeletben meghatározott tűzvédelmi hatósági feladatokat lát el.”

16. § A Ttv. 34. §-ának (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az önkéntes tűzoltóság a települési önkormányzat vagy az önkormányzati társulás és a tűzoltó egyesület által közösen alapított köztestület (Ptk. 65. §), amely tűzoltási és műszaki mentési célokra folyamatosan igénybe vehető készenléti szolgálatot lát el, és önálló működési területtel rendelkezik. A működési terület megállapítását a székhely szerinti települési önkormányzat képviselő-testülete kezdeményezi a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszternél.

(2) Az önkéntes tűzoltóság parancsnokát a területi katasztrófavédelmi szerv vezetője véleményének kikérése mellett a köztestület nevezi ki.”

17. § A Ttv. 35. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A létesítményi tűzoltóság a fenntartó szervezetén belül, annak szervezeti egységeként, gazdasági társaságként vagy kooperációs társaságként, illetve más nonprofit gazdasági társaságként is működhet.”

18. § A Ttv. 37. §-a (3) bekezdésének b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Az önkéntes és a létesítményi tűzoltó kiesett jövedelme, illetve az általa elszenvedett kár megtérítésére, illetőleg kártalanítására, ha az igénybevétel]

b)~„b) a működési területen kívül történt, akkor külön jogszabályban meghatározott módon a központi katasztrófavédelmi szerv köteles, amennyiben azok más jogviszonyból nem térülnek meg.”

19. § (1) A Ttv. 41. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A hivatásos önkormányzati tűzoltóság működésének és fenntartásának költségeit a központi költségvetés az illetékes önkormányzat útján normatív hozzájárulásként, a létesítés, a fejlesztés és a felújítás költségeit pályázati formában a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter által vezetett minisztérium útján biztosítja. A pályázat - a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter által rendeletben szabályozott feltételek szerint - a fejlesztési költség egészére vagy annak meghatározott részére irányulhat.”

(2) A Ttv. 41. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A hivatásos és az önkéntes tűzoltóság fenntartásával és működésével kapcsolatos rendkívüli kiadások fedezetére a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter által felügyelt fejezet költségvetésében elkülönített tartalékalapot kell biztosítani. Ebből kell gondoskodni a működési területen kívüli vonulások költségeiről, illetőleg a szolgálati feladatok ellátása során súlyos munkabalesetet szenvedett tűzoltók kártérítéséről.”

(3) A Ttv. 41. §-ának (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) A hivatásos tűzoltóság tagja, illetőleg a hivatásos tűzoltó, valamint az önkéntes tűzoltóság tisztségviselői a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter által rendeletben előírt képesítés megszerzése során a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter által vezetett minisztérium tűzoltó szakiskoláiban tandíjmentességet élveznek. A képzéssel kapcsolatos egyéb költségek fedezetét a hivatásos tűzoltóság tagja, illetőleg a hivatásos tűzoltó, valamint az önkéntes tűzoltóság tisztségviselői esetében a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter által vezetett minisztérium biztosítja, más hallgatók esetében a küldő szerv vagy a hallgató viseli.”

20. § A Ttv. 43. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A tűzvédelmi hatóság tűzvédelmi bírságot a jogszabályban előírt tűzvédelmi kötelezettségek megsértése esetén szabhat ki.”

21. § A Ttv. 44. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„44. § (1) A biztosító köteles a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény 1. számú melléklete „A” részének 3-5., 6. a) és 7-11. pontjaiban, valamint a „B” részének b), d)-e) alpontjaiban meghatározott biztosítási ágazatokból befolyt biztosítási díjak 1,5%-át hozzájárulás címén - a hivatásos és az önkéntes tűzoltóságok részére a laktanya építési beruházáshoz, a tűzoltáshoz és műszaki mentéshez, valamint a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter által felügyelt tűzjelzési és monitoring lakossági riasztó-tájékoztató eszközök létesítésére és az általa alapított, a szakágazat képzési feladatait ellátó oktatási intézmény részére tűzoltó célú szakképzéséhez szükséges technikai eszközök, felszerelések fejlesztésének, felújításának céljára - a központi költségvetésbe befizetni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti hozzájárulás fizetésére köteles az Európai Gazdasági Térség tagállamaiban székhellyel rendelkező, vagy harmadik országbeli biztosító magyarországi fióktelepe, valamint a határon átnyúló szolgáltató is, ha a kockázat felmerülésének helye a Magyar Köztársaság.

(3) A tűzvédelmi bírságból származó bevételek is kizárólag az (1) bekezdésben meghatározott célokra használhatók fel.”

22. § (1) A Ttv. 46. §-ának (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A központi katasztrófavédelmi szerv és szervei, valamint a tűzoltó szakiskolák használatában lévő ingatlanok és ingóságok állami tulajdont képeznek.

(2) A területi katasztrófavédelmi szervet, valamint a tűzoltó szakiskolát ingyenes használati jog illeti meg a használatukban lévő, de nem állami tulajdonban álló ingatlanok és ingóságok tekintetében.”

(2) A Ttv. 46. §-a (5) bekezdésének d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A tűzoltóság vonatkozásában központi gazdálkodás körébe tartoznak:]

d)~„d) a területi katasztrófavédelmi szerv javítóműhelyeinek felszerelése, berendezése, alkatrészkészlete;”

(3) A Ttv. 46. §-ának (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) Az (5) bekezdés a)-b) és e) pontjában említett költségvetési eszközzel a központi katasztrófavédelmi szerv, a c)-d) pontokban foglaltakkal a területi katasztrófavédelmi szerv gazdálkodik.”

23. § A Ttv. a következő 46/A. §-sal egészül ki:

„46/A. § (1) Azt a természetes személyt, aki a külön jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelel, kérelmére a központi katasztrófavédelmi szerv veszi fel a tűzvédelmi szakértői névjegyzékbe (a továbbiakban: névjegyzék).

(2) A névjegyzék a tűzvédelmi szakértő következő adatait és a szakértő tevékenységére vonatkozó tényeket tartalmazza:

a) név, születési név,

b) anyja neve,

c) születési hely és idő,

d) lakcím (postacím, telefon, telefaxszám, e-mail),

e) elérhetőségi cím (postacím, telefon, telefaxszám, e-mail),

f) tűzvédelmi szakterületek megnevezése,

g) szakértői igazolvány száma, a kiadás és érvényességi időpontja.

(3) A névjegyzékben szereplő a), e), f) és g) pont szerinti adatok nyilvánosak.

(4) A névjegyzéket vezető szerv a szakértőt e minőségének igazolására a névjegyzékbe történő felvétellel egyidejűleg tűzvédelmi szakértői igazolvánnyal látja el.

(5) A szakértő szakértői tevékenységének megszüntetése, illetőleg halála esetén adatainak a névjegyzékben történő kezelését meg kell szüntetni. Az adatokat a névjegyzékben történő kezelés megszüntetésétől számított legfeljebb 5 évig a központi katasztrófavédelmi szerv a szakértői vélemény jogszerűségének későbbi ellenőrzése céljából tovább tárolhatja.”

24. § (1) A Ttv. 47. §-a (1) bekezdésének a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben határozza meg:]

a)~„a) a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezeteket, továbbá a tűzvédelmi hatóság tevékenységének részletes szabályait;”

(2) A Ttv. 47. §-a (1) bekezdésének g) pontja helyébe a következő rendelkezés lép, és a következő h) ponttal egészül ki:

[Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben határozza meg:]

g)~„g) a tűzvédelemmel kapcsolatos piacfelügyeleti hatósági feladatokat ellátó szervet, továbbá a tűzvédelemmel kapcsolatos piacfelügyeleti hatósági eljárás részletes szabályait;

h) a központi és a területi katasztrófavédelmi szervet.”

(3) A Ttv. 47. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Felhatalmazást kap a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter, hogy rendeletben határozza meg:

1. az Országos Tűzvédelmi Szabályzatot,

2. a tűzvédelmi szakértői tevékenység szabályait,

3. a tűzesetek vizsgálatára vonatkozó szabályokat,

4. a tűzoltók és a tűzvédelmi szervezetek tagjainak képesítési követelményeit, képzési rendszerét,

5. a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakat, munkaköröket és a szakvizsga részletes szabályait,

6. a központi költségvetési előirányzat terhére igényelhető beruházási, fejlesztési támogatás pályázati rendszerét,

7. Riasztási és Segítségnyújtási Terv részletes szabályait, a hivatásos önkormányzati és az önkéntes tűzoltóságok működési területét, valamint a tűzoltóságok vonulásaival kapcsolatos költségek megtérítésének szabályait,

8. a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok központilag finanszírozott létszámát,

9. azon technikai eszközök körét, amelyek beszerzését a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter által vezetett minisztérium szervezésében vagy útján lehet igényelni és a beszerzés pályázati feltételeit,

10. a tűzoltási, műszaki mentési és az ezekhez kapcsolódó tűzvédelmi technika tervezésének, fejlesztésének, rendszeresítésének, felülvizsgálatának és javításának követelményeit és ellenőrzési rendszerét,