(3) Az országos felügyelőbizottság évente egy alkalommal beszámol a küldöttközgyűlésnek.

8. § (1) A szakmai kamara a külön jogszabály szerinti, az egészségügyi dolgozókra kiterjedő szakmai-etikai szabályzat tartalmát érintő javaslatok kidolgozására etikai kollégiumot működtet.

(2) Az etikai kollégium az alapszabály szerint választott tagokból, valamint a 6. § (4) bekezdése szerint megválasztott elnökből és alelnökből áll.

(3) Az etikai kollégium az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 140/A. §-a szerinti Országos Etikai Tanáccsal (a továbbiakban: OET) az elvi állásfoglalások kiadása során együttműködik.

9. § Ha e törvény másként nem rendelkezik, a szakmai kamara országos szervei és tisztségviselői által ellátott kamarai feladatokat az alapszabály határozza meg.

10. § (1) Az országos képviseleti, illetőleg ügyintéző kamarai szervek vagy azok valamely tisztségviselőjének kizárólagos hatáskörébe nem tartozó országos kamarai feladatok irányítását, illetve összehangolását az országos ügyviteli szervezet vezetője (a továbbiakban: országos ügyviteli vezető) látja el. Az országos ügyviteli vezető az országos elnökséggel munkaviszonyban áll.

(2) Az országos ügyviteli vezető felett a munkaviszony létesítésével és megszüntetésével kapcsolatos jogokat az országos elnökség, az egyéb munkáltatói jogokat az elnök gyakorolja.

(3) Az országos ügyviteli vezető képesítési követelményeit az alapszabály határozza meg.

(4) Az országos ügyviteli vezető gyakorolja az irányítása alá tartozó - az alapszabály szerint létrehozott - országos kamarai ügyviteli szervezetnél foglalkoztatott munkavállalók felett a munkáltatói jogokat.

(5) Az országos ügyviteli vezető feladatait - az 1. § (6) bekezdésére is figyelemmel - az alapszabály határozza meg.

IV. Fejezet

A TERÜLETI SZERVEZETEK ÉS AZ ORSZÁGOS SZERVEK TISZTSÉGVISELŐINEK VÁLASZTÁSA, VISSZAHÍVÁSA

11. § (1) A tisztségviselőket és az ügyintéző szervek nem tisztségviselő tagjait a szakmai kamara tagjai közül négyéves időtartamra, titkosan választják. Azonos tisztségre a kamarai tag legfeljebb két egymást követő alkalommal választható meg.

(2) A tisztségviselők, illetőleg az ügyintéző szervek nem tisztségviselő tagjainak megbízatása a megszűnést eredményező esemény bekövetkeztének napján szűnik meg.

(3) Ha a tisztségviselőnek vagy az ügyintéző szerv nem tisztségviselő tagjának a megbízatása az (1) bekezdésben meghatározott időtartam lejárta előtt szűnik meg, a választására jogosult szerv - a visszahívás tekintetében a 13. § (3) bekezdésében foglalt eltéréssel - a megbízatás megszűnésétől számított 30 napon belül megválasztja az új tisztségviselőt, illetve az ügyintéző szerv nem tisztségviselő tagját.

(4) Amennyiben a tisztségviselőnek vagy az ügyintéző szerv nem tisztségviselő tagjának megválasztása a küldöttközgyűlés hatáskörébe tartozik, a (3) bekezdésben meghatározott választás céljából a küldöttközgyűlést a megbízatás megszűnésétől számított 30 napon belüli időpontra össze kell hívni.

12. § (1) Összeférhetetlen a kamarai tisztséggel, ha a tisztségviselő vagy az ügyintéző szerv nem tisztségviselő tagja az egészségügy irányításában vagy finanszírozásában ügydöntő jelleggel vesz részt, valamint ha más, az egészségügy területén működő érdekvédelmi szervezetben vagy politikai pártban tisztséget tölt be.

(2) Kamarai tisztségviselő a kamarai szervezetben más tisztséget nem tölthet be, ügyintéző szerv nem tisztségviselő tagja nem lehet.

(3) Ugyanazon szakmai kamara bármely ügyintéző szervének tagjai nem lehetnek egymásnak a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozói és munkakörükben egymás alá- és fölérendeltjei.

(4) Az érintett megválasztásakor nyilatkozik arról, hogy esetében fennáll-e az (1)-(3) és (6) bekezdésekben meghatározott valamely összeférhetetlenségi ok. Az ilyen okot az érintett a megválasztásától számított 30 napon belül köteles megszüntetni, és arról a megválasztására jogosult testületet tájékoztatni.

(5) Ha az érintett az összeférhetetlenségi okot a (4) bekezdés szerinti határidőben nem szünteti meg, illetve ha az összeférhetetlenség megállapítását az érintett megválasztására jogosult testülettel azonos szintű vagy az országos etikai bizottság, felügyelőbizottság kezdeményezi, az összeférhetetlenség kimondásáról az érintett megválasztására jogosult testület határoz.

(6) Az alapszabály az (1)-(3) bekezdésekben meghatározottakon kívül az összeférhetetlenség más eseteit is megállapíthatja.

13. § (1) A tisztségviselő, illetve az ügyintéző szerv nem tisztségviselő tagjának megbízatása megszűnik: az érintett halálával, lemondásával, visszahívásával, kamarai tagságának megszűnésével, az összeférhetetlenség kimondásával, valamint a 11. § (1) bekezdésében meghatározott időtartam lejártával.

(2) A tisztségviselőnek és az ügyintéző szerv nem tisztségviselő tagjának a visszahívását az őt megválasztó testület tagjainak egytizede, valamint a területi szervezet tisztségviselője, ügyintéző szervének nem tisztségviselő tagja esetén a területi szervezet felügyelőbizottsága, továbbá - bármely tisztségviselő és ügyintéző szerv nem tisztségviselő tagja esetén - az országos felügyelőbizottság kezdeményezheti írásban, a kezdeményezést indokolva.

(3) A visszahívásról - titkos szavazással - az a testület dönt, amelyik az érintett személyt megválasztotta, és visszahívás esetén egyidejűleg megválasztja az új tisztségviselőt, illetve az ügyintéző szerv nem tisztségviselő tagját. A döntésre jogosult testületet a visszahívás kezdeményezésétől számított 30 napon belüli időpontra össze kell hívni.

V. Fejezet

TAGSÁGI VISZONY

14. § (1) A szakmai kamara tagja lehet az, aki

a) magyar oktatási intézményben a választott kamarai tagság szerinti egészségügyi képesítést, szakképesítést megszerezte, vagy akinek külföldön szerzett, egészségügyi képesítést, szakképesítést igazoló bizonyítványát, oklevelét honosították, vagy egyenértékűvé nyilvánították, illetőleg egészségügyi szakképesítését elismerték,

b) az egészségügyi képesítésének, szakképesítésének megfelelő alapnyilvántartásban szerepel,

c) Magyarország területén a választott kamarai tagságnak megfelelő egészségügyi képesítéshez, szakképesítéshez kötött tevékenységet folytatott, folytat vagy kíván folytatni,

d) az alapszabályban meghatározott módon a kamarai tagdíjat megfizeti, és

e) az alapszabályban foglaltakat magára nézve kötelezően elismeri.

(2) Azt a személyt, aki az (1) bekezdésben meghatározott feltételeknek megfelel, a szakmai kamara tagjai közé - kérelmére - fel kell venni. A felvétel kizárólag a (3) bekezdés szerinti okból tagadható meg.

(3) Nem vehető fel a szakmai kamara tagjai közé,

a) akinél olyan - a 17. § (1) bekezdés b) pontjában, illetve a 18. § (2) bekezdésében meghatározott - ok áll fenn, amely miatt kamarai tagságát fel kellene függeszteni, illetőleg őt a kamarából ki kellene zárni,

b) aki olyan tevékenységet folytat, amit jogszabály, illetőleg a szakmai kamara etikai normái az adott egészségügyi tevékenységgel összeférhetetlennek minősítenek, e tevékenység folytatásának megszüntetéséig,

c) aki cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság alatt áll.

15. § (1) A szakmai kamara tagjának joga, hogy

a) az alapszabályban meghatározottak szerint küldöttnek, ügyintéző szerv tagjának, tisztségviselőnek válasszák;

b) a szakmai kamara e törvény szerinti jogosultságán alapuló, illetve az alapszabály szerinti, vagy egyedi döntéssel meghatározott szolgáltatását, tevékenységét igénybe vegye.

(2) A szakmai kamara tagjának kötelezettsége, hogy

a) megfizesse a tagdíjat;

b) megtartsa az alapszabályban, a szakmai kamara más belső szabályzatában meghatározott, vagy választott tisztségéből eredő kötelezettségeket.

16. § (1) Az érintett azon területi szervezetnél kérheti tagfelvételét, amelynek az alapszabály szerint meghatározott illetékességi területén a választott kamara szerinti egészségügyi tevékenységet folytat, illetve kíván folytatni. Az a személy, aki a választott kamara szerinti egészségügyi tevékenységet nem folytat és nem is kíván folytatni, tagfelvételét annál a területi szervezetnél kérheti, amelynek illetékességi területén ilyen tevékenységet korábban bármikor folytatott, vagy ahol a kérelem benyújtásának időpontjában lakóhelye van.

(2) Az a személy, aki több területi szervezet illetékességi területén folytatott, folytat, illetőleg kíván folytatni egészségügyi tevékenységet, maga dönti el, hogy melyik illetékes területi szervezetnél kéri felvételét.

(3) A területi szervezet a tagfelvétel tárgyában a felvételi kérelem benyújtásától számított 15 napon belül dönt. Ha a kérelmezőt a szakmai kamara tagjai sorába felveszi, bejelenti a kamarai nyilvántartásba és kiadja számára a tagsági igazolványt.

(4) A tagfelvételt elutasító döntést írásbeli, indokolt határozatba kell foglalni és a határozat meghozatalától számított 3 napon belül a kérelmező részére meg kell küldeni. A kérelmező az elutasító határozat ellen a kézhezvételtől számított 15 napon belül fellebbezhet az országos elnökséghez, amely azt a benyújtástól számított 30 napon belül elbírálja. A másodfokú elutasító határozat ellen a kérelmező a közigazgatási perekre vonatkozó szabályok szerint keresetet nyújthat be a bírósághoz.

(5) A kamara első- és másodfokú tagfelvételi eljárásában nem vehet részt az, akitől az ügy elfogulatlan megítélése nem várható el. A másodfokú kamarai tagfelvételi eljárásban nem vehet részt az sem, aki az elsőfokú döntés meghozatalában részt vett.

(6) Ha a kamarai tag egészségügyi tevékenységének helyét megváltoztatja, és az másik területi szervezet illetékességi területén van, a tevékenység folytatásának új helye szerint illetékes területi szervezet az érintettet tagjai sorába felveszi és értesíti a felvételről a kamarai nyilvántartást.

(7) A tagfelvételi eljárásban részt vevő kamarai szerv tagja köteles bejelenteni, ha vele szemben az (5) bekezdésen alapuló kizárási ok áll fenn. Kizárási okot a tagfelvételt kérelmező is az eljárás bármely szakaszában bejelenthet. A kizárási ok bejelentésére és az eljárásból történő kizárásról való határozathozatalra egyebekben az alapszabály rendelkezései irányadóak.

17. § (1) A területi szervezet írásbeli indokolt határozattal felfüggeszti a tagsági viszonyát annak,

a) aki ezt kéri,

b) akit a kamarai tagságának alapjául szolgáló foglalkozástól jogerős ítélettel határozott időre eltiltottak, az eltiltás időtartamára, ha a kamarából a 25. § (1) bekezdés e) pontjában szereplő etikai büntetésként nem zárták ki,

c) aki a 25. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott jogerős etikai büntetésben részesült.

(2) A felfüggesztés ideje alatt a tagsági viszonyból eredő valamennyi jog és kötelezettség szünetel.

(3) Az (1) bekezdés a) pontja alapján felfüggesztett tagsági viszonyt a területi szervezet a tag kérésére írásbeli határozattal helyreállítja, a b)-c) pontok alapján felfüggesztett tagsági viszony pedig a jogerős bírói ítéletben, illetve etikai határozatban megállapított idő lejártát követő napon helyreáll.