(3) A másodfokon eljáró országos etikai bizottság a fellebbezés tárgyában írásbeli, indokolt határozatot hoz, és azt megküldi az érintett egészségügyi dolgozónak, az etikai eljárást kezdeményezőnek, valamint az első fokon eljáró etikai bizottságnak. E határozatot lehetőleg a fellebbezés benyújtásától számított 30 napon belül kell meghozni. Az eljárásra a 140/B. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezéseket is megfelelően alkalmazni kell. A másodfokon eljáró országos etikai bizottság az első fokú határozatot a 140/E. § (2) bekezdése szerinti, a kamarai tagokkal szemben kiszabható, a kamarai tagsági viszonyt érintő etikai büntetést érintő részében nem változtathatja meg. E szankciók alkalmazása tekintetében - a felülvizsgált határozat egyéb részei vonatkozásában hozott döntésétől függően - a másodfokon eljáró országos etikai bizottság az első fokú határozatot e részében megsemmisíti és az első fokon eljárt kamarai etikai szervet új eljárásra utasíthatja.
(4) Ha törvény eltérően nem rendelkezik, az etikai eljárás során történő határozathozatalra, a jogorvoslatra és a határozat végrehajtására a közigazgatási hatósági eljárásra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
(5) A másodfokú határozat ellen - a (2) bekezdésben meghatározottak szerint - a kézbesítéstől számított 30 napon belül a közigazgatási perekre (Pp. XX. fejezet) irányadó szabályok szerint kereset terjeszthető elő.
140/D. § (1) Az első- és szükség esetén a másodfokú etikai eljárásban bizonyítási eljárást kell lefolytatni, amelynek során a Rendtartásban foglalt etikai szabályok vétkes megszegésével gyanúsított egészségügyi dolgozó meghallgatását lehetővé kell tenni.
(2) Az első- és másodfokú etikai eljárásban nem vehet részt az, akitől az ügy elfogulatlan megítélése nem várható, a másodfokú etikai eljárásban nem vehet részt az sem, aki az elsőfokú határozat meghozatalában részt vett.
(3) Akivel szemben a (2) bekezdésben meghatározott kizárási ok áll fenn, köteles azt bejelenteni. Kizárási okot az eljárás alá vont egészségügyi dolgozó, illetőleg az etikai eljárást kezdeményező is az eljárás bármely szakaszában bejelenthet. A kizárási okot az eljáró etikai bizottság elnökének, az elnökkel szembeni kizárási okot az OET elnökének, az OET elnökével szembeni kizárási okot az egészségügyért felelős miniszternek kell bejelenteni, akik határoznak az eljárásból való kizárás tárgyában.
140/E. § (1) Kiszabható etikai büntetések:
a) a figyelmeztetés,
b) a megrovás,
c) a mindenkori legkisebb kötelező munkabér havi összegének tízszereséig terjedő pénzbírság.
(2) Amennyiben elsőfokú etikai bizottságként a külön törvény szerinti kamarai etikai szerv jár el, ezen etikai szerv - az (1) bekezdésben szereplő etikai büntetés alkalmazásával egyidejűleg, mellékbüntetésként - kiszabhatja a következő etikai büntetések valamelyikét:
a) a kamarai tagsági viszony 1-6 hónapig terjedő felfüggesztése,
b) a kamarából történő kizárás, a külön törvény szerinti, a kamarából történő kötelező kizárás eseteiben.
(3) Az első- és másodfokú etikai bizottság érdemi határozatot tagjainak szótöbbségével hoz.
(4) Az etikai felelősség megállapítása esetén az etikai bizottság határozatában kötelezheti az elmarasztalt személyt az eljárás költségeinek részben vagy egészben történő megfizetésére.
(5) Az (1) bekezdés szerinti etikai büntetés jogerős kiszabásáról a megfelelő további intézkedések megtétele és eljárás megindítása érdekében - a határozat megküldésével - értesíteni kell
a) az érintett személy munkáltatóját,
b) az ÁNTSZ-nek az egészségügyi szolgáltató működési engedélye szerint illetékes megyei intézetét.
(6) Az (1) bekezdés szerinti etikai büntetés jogerős kiszabásáról a határozat megküldésével tájékoztatni kell az egészségügyi dolgozó tevékenysége szerinti működési nyilvántartást vezető szervet is.
(7) Az OET, illetve a MET-ek, valamint azok tagjai egyedi ügyekben lefolytatott etikai eljárásaik során sem irányítási, felügyeleti jogkörben, sem az adott szervbe delegálási, kijelölési jogkörrel rendelkező szerv által nem utasíthatóak.”
IX. Fejezet
VEGYES ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK
29. § (1) A szakmai kamara működésének költségeit
a) a tagjai által befizetett tagdíj és egyéb díjbevételek,
b) a törvényben meghatározott vagy a megállapodással átvett közfeladatok ellátásához a központi költségvetéstől átvett pénzeszközök,
c) alapítványi és más támogatások,
d) szolgáltatási, vállalkozási tevékenységből származó bevételek,
e) pályázat útján elnyert pénzösszegek,
f) nemzetközi vagy hazai együttműködésből származó pénzösszegek
fedezik.
(2) Etikai büntetésként kiszabott pénzbírság összegének felhasználásáról az alapszabály rendelkezik.
(3) Amennyiben közfeladat ellátására az arra egyébként hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szervvel vagy más személlyel kötött megállapodás alapján válik a szakmai kamara jogosulttá, a feladat átadásáról szóló megállapodás tartalmazza az elvégzéséhez szükséges pénzügyi fedezet biztosítását is.
30. § (1) Ez a törvény - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - 2007. április 1. napján lép hatályba. Az e törvény és az alapszabály szerinti új kamarai szervek és tisztségviselők a 32. § (3) bekezdése szerinti alapszabály alapján történő megválasztásuk napjától kezdik meg működésüket.
(2) E törvény 31-32. §-ai, valamint 34. §-ának (2) bekezdése 2007. január 1. napján lépnek hatályba.
31. § (1) A Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Gyógyszerész Kamara, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (a továbbiakban együtt: Kamara) etikai, etikai-fegyelmi bizottsága a 2007. január 31-én folyamatban lévő etikai eljárást annak további folytatása nélkül 2007. február 28-ig megszünteti.
(2) Az orvosi, gyógyszerészi, szakdolgozói foglalkozás szakmai szabályainak megszegésével összefüggésben indított etikai eljárás megszüntetésekor, de legkésőbb 2007. április 30-ig - amennyiben a Kamara eljárása során a szakmai szabálysértés alapos gyanúja beigazolódott - az ÁNTSZ eljárása megindításának alapjául szolgáló tényeket és iratokat a Kamara és a perben eljáró bíróság megküldi az ÁNTSZ-nek az egészségügyi szolgáltató működési engedélye szerint illetékes megyei intézetéhez további intézkedések megtétele érdekében.
(3) A 2007. január 1-je előtt kiszabott jogerős etikai büntetés és bírósági ítélet az arra vonatkozó szabályok szerint évül el.
32. § (1) Valamennyi, e törvény hatálya alá tartozó szakmai kamarai tag 2007. január 1. és március 31. napja között - a kamarai országos elnökséghez intézett - egyoldalú, írásbeli nyilatkozattal fenntarthatja kamarai tagsági viszonyát. A tagsági viszonyt fenntartó nyilatkozattétel hiányában a kamarai tagsági viszony 2007. április 1. napján megszűnik. A tagságot fenntartó nyilatkozat érvényességéhez a Kamara külön elfogadó nyilatkozata nem szükséges. A tagsági viszonyukat fenn nem tartó kamarai tagok személyes adatait a kamarai tagsági nyilvántartásokból haladéktalanul törölni kell.
(2) A kamarai országos elnökségek a (4) bekezdés szerinti feladataik ellátása céljából az új országos elnökségek megválasztásáig, de legkésőbb 2007. május 31-éig továbbműködnek. Az (1) bekezdéstől eltérően az elnökségi tagok tagsági viszonya fenntartási nyilatkozat hiányában 2007. június 1. napján szűnik meg.
(3) A Kamara 2007. június 1. napjáig - soron kívüli kamarai választások során - alakuló országos küldöttközgyűlést választ, amelynek megbízatása az alakuló küldöttközgyűlés által elfogadott alapszabály szerinti időtartamig szól. 2007. április 1. napján - az országos elnökség kivételével - a 2007. március 31-én hivatalban lévő kamarai szervek, illetőleg tisztségviselők megbízatása megszűnik.
(4) A (3) bekezdés szerinti soron kívüli kamarai választásokon azok a kamarai tagok választhatnak, illetve választhatóak meg küldöttnek, akik a választás napján az érintett kamarai országos elnökség által az önkéntes kamarai tagokról vezetett nyilvántartásban (tagjegyzékben) szerepelnek tagsági jogviszonyuk (1) bekezdés szerinti fenntartása vagy új tagsági viszony létesítése következtében. Az alakuló küldöttközgyűlésbe való küldött ajánlás módját, illetve a küldöttek megválasztásának rendjét az országos elnökségek 2007. április 15-ét követően a nyilvántartásban szereplő kamarai tagok létszáma alapján határozzák meg azzal, hogy a létszám meghatározásakor a 2007. április 1-jét követően létesített új tagsági viszonyokra is figyelemmel kell lenni.
(5) A (4) bekezdés szerinti küldöttnek az választható meg, aki nyilatkozik arról, hogy küldötté választása napján kamarai tagsági viszonyban áll, továbbá tagsági viszonyának megszüntetése nincs folyamatban. Megválasztását követően küldöttként csak az járhat el, aki eljárása napján kamarai tagsági viszonyban áll.
33. § E törvény hatálybalépésével egyidejűleg
a) az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény 1. § (2) bekezdésének c) pontjában a „Magyar Orvosi Kamara” szövegrész helyébe „az ÁNTSZ illetékes megyei intézetének tisztifőorvosa”,
b) az Eütv. 110. §-a (16) bekezdésében az „Az illetékes szakmai kamara” szövegrész helyébe az „A működési nyilvántartást vezető szerv”
szöveg lép.
34. § (1) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti
a) a Magyar Orvosi Kamaráról szóló 1994. évi XXVIII. törvény, valamint
b) a Magyar Gyógyszerész Kamaráról szóló 1994. évi LI. törvény,
c) a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamaráról szóló 2003. évi LXXXIII. törvény,
d) a külföldiek önálló vállalkozóként történő gazdasági célú letelepedéséről szóló 1998. évi LXXII. törvény 4-5. §-ai,2
e) az egészségügyet, illetőleg a gyógyszerellátást érintő egyes törvények módosításáról rendelkező 1999. évi LIII. törvény 1-31. §-ai, továbbá 48. § (1) bekezdésének a)-b) pontjai és (4) bekezdése,
f) az egészségügyet, a gyógyszerellátást, a szociális ellátást érintő egyes törvények jogharmonizációs célú, valamint a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény, továbbá a társadalombiztosítási járulékfizetéssel és az egészségügyi hozzájárulással kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2001. évi LXX. törvény 4-6. §-ai, valamint 42. §-a (1) bekezdésének a) pontja,
g) a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény 72. §-a,
h) a gyógyszerészetet érintő egyes törvények módosításáról szóló 2002. évi XIV. törvény 2. §-a és 3. § (3) bekezdése,
i) az egyes szociális és egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2004. évi XXVI. törvény 35. §-a, 92-93. §-ai, valamint 94. §-a (4) bekezdésének l) pontja,