2006. évi XCIX. törvény
a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról1
Az Országgyűlés az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 28. §-ában foglaltak alapján a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló - módosított - 2004. évi CXXXV. törvény (a továbbiakban: Költségvetési Törvény) végrehajtásáról - figyelemmel az M5-ös autópálya 3. fázisának megépítéséhez szükséges koncessziós szerződés módosításáról szóló 17/2005. (III. 23.) OGY határozatban, a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról szóló 37/2005. (V. 12.) OGY határozatban foglaltakra is - a következő törvényt alkotja:
ELSŐ RÉSZ
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2005. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA
A főösszegek
1. § Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésének végrehajtását - a 3. §-ban foglalt adósságtörlesztési kiadások, valamint a hitelfelvételek nélkül -
a) 6 456 669,5 millió forint, azaz hatmillió-négyszázötvenhatezer-hatszázhatvankilenc egész öttized millió forint bevétellel,
b) 7 004 471,0 millió forint, azaz hétmillió-négyezer-négyszázhetvenegy millió forint kiadással, és
c) 547 801,5 millió forint, azaz ötszáznegyvenhétezer-nyolcszázegy egész öttized millió forint hiánnyal
hagyja jóvá.
2. § A központi költségvetés kiadási és bevételi előirányzatainak teljesítését az 1. számú melléklet költségvetési fejezetenként, címenként, alcímenként, jogcímcsoportonként, jogcímenként, előirányzat-csoportonként és kiemelt előirányzatonként tartalmazza.
A költségvetés finanszírozásával kapcsolatos egyes rendelkezések
3. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Költségvetési Törvény 3. §-ának megfelelően a központi költségvetés deviza- és forintadósság-állományából 2005-ben a pénzügyminiszter az adósságtörlesztési számla terhére
a) 193 429,9 millió forint összegű forinthitel törlesztést teljesített a belföldi hitelezők javára,
b) 266 180,8 millió forint összegű devizahitel törlesztést teljesített a Magyar Nemzeti Bank javára,
c) 52 120,4 millió forint összegű devizahitel törlesztést teljesített a külföldi hitelezők javára,
d) 1 179 481,2 millió forint összegben fizetett vissza forint államkötvényeket a belföldi és külföldi hitelezőknek,
e) 249 578,0 millió forint összegben fizetett vissza deviza kötvényeket a külföldi hitelezőknek.
4. § (1) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az e törvény 1. §-ában megállapított hiány finanszírozására a Költségvetési Törvény 3. §-ának felhatalmazása alapján a pénzügyminiszter 2005-ben
a) 255 693,5 millió forint összegben forint államkötvényeket értékesített,
b) 99 441,6 millió forint összegben növelte a devizahitelek állományát,
c) 9333,5 millió forint összegű tőkésítéssel növelte a forinthitelek állományát.
(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Költségvetési Törvény 125. §-ának (1) és (5) bekezdésében kapott felhatalmazása alapján a költségvetési hiány terhére a pénzügyminiszter 2005-ben 180 278,0 millió forint összegben forinthiteleket vállalt át belföldi hitelezőktől.
5. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy 2005-ben az e törvény 3. §-ában megállapított visszafizetések finanszírozására a pénzügyminiszter a Költségvetési Törvény 3. §-ának bekezdésében kapott felhatalmazás alapján
a) 966 018,5 millió forint összegű forint-államkötvényt értékesített,
b) 974 771,7 millió forint összegű deviza-államkötvényt értékesített.
6. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a pénzügyminiszter - a Költségvetési Törvény 3. §-ában foglalt felhatalmazás alapján - a Kincstári Egységes Számla (a továbbiakban: KESZ) folyamatos likviditása és a társadalombiztosítási alapokból teljesített kiadásokhoz vállalt állami garancia fedezetének megteremtése érdekében 397 583,2 millió forinttal növelte az államkötvények állományát és 27 968,8 millió forinttal növelte a kincstárjegyek állományát.
A költségvetés végrehajtásával kapcsolatos egyes rendelkezések
7. § (1) A helyi önkormányzatok feladatainak ellátásához nyújtott normatív állami hozzájárulások és normatív részesedésű átengedett személyi jövedelemadó (e kettő a továbbiakban: normatív hozzájárulások), valamint a normatív, kötött felhasználású támogatások, továbbá a megyei önkormányzatokat az általuk fenntartott intézményekben ellátottak után megillető személyi jövedelemadó részesedés, illetve a helyi önkormányzatok jövedelemdifferenciálódását mérséklő kiegészítések és beszámítások önkormányzatonként és jogcímenként részletezett elszámolását a pénzügyminiszter és az önkormányzati és területfejlesztési miniszter együttes rendeletben (a továbbiakban: PM-ÖTM R.) hirdeti ki e törvény hatálybalépését követő 30 napon belül. A normatív hozzájárulások és normatív, kötött felhasználású támogatások előirányzatai és pénzforgalmi teljesítése országosan összesített alakulásának jogcímenkénti összegét a 3. számú melléklet tartalmazza.
(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a helyi önkormányzatok év közben 4364,0 millió forint összegben igényeltek - a Magyar Államkincstár Területi Igazgatóságai javaslataira is figyelemmel - normatív hozzájárulásokat, normatív, kötött felhasználású támogatásokat és jövedelemdifferenciálódást mérséklő támogatást, illetve együttesen 9781,8 millió forint összegben mondtak le e támogatásokról, valamint intézményátadás következtében 91,4 millió forint összegben nem jogosultak e támogatásokra, továbbá elismeri, hogy intézményátvétel miatt 1,2 millió forinttal ugyanezen előirányzatok megnövekednek. A módosított előirányzatokat a PM-ÖTM R. tartalmazza.
(3) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a normatív hozzájárulások és normatív, kötött felhasználású támogatások, valamint a megyei önkormányzatokat az általuk fenntartott intézményekben ellátottak után megillető személyi jövedelemadó-részesedés előirányzatainak a helyi önkormányzatokat a ténylegesen teljesített mutatószámok alapján megillető és a részükre a költségvetési évben folyósított összegek különbözetei az Áht. 64. §-ának (7) bekezdése szerint történt elszámolás alapján a következők:
a) visszafizetési kötelezettség 3901,1 millió forint,
b) a központi költségvetést terhelő kiegészítés 3296,0 millió forint,
c) amelyek egyenlegeként a helyi önkormányzatok 2005. év után előírt tartozása 605,1 millió forint.
(4) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyek a feladatmutatókhoz kapcsolódóan normatív hozzájárulások és normatív, kötött felhasználású támogatás előirányzatokat saját számításaik alapján az őket ténylegesen megilletőnél 5%-kal magasabb mértékben vették igénybe, az Áht. 64/A. §-ának (4) bekezdése szerint, 102,7 millió forint igénybevételi kamatfizetési kötelezettség terheli. Ennek helyi önkormányzatonként részletezett összegét a PM-ÖTM R. tartalmazza.
(5) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok jövedelemdifferenciálódását mérséklő kiegészítések és beszámítások ténylegesen teljesített mutatószámok alapján járó, és a költségvetési évben az önkormányzatok részére folyósított összegek különbözetei - az Áht. 64/A. §-a (8) bekezdésének megfelelően - az Áht. 64. §-ának (7) bekezdése szerinti elszámolás alapján a következők:
a) visszafizetési kötelezettség 8146,5 millió forint,
b) központi költségvetést terhelő pótlólagos támogatás 1389,6 millió forint.
(6) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyeknek a ténylegesen megillető jövedelemdifferenciálódást mérséklő támogatása 10%-kal alacsonyabb, illetve beszámítása 10%-kal magasabb összegű a saját számításaik alapján igénybevettnél, a Költségvetési Törvény 4. számú melléklete III/6. pontja szerint 635,1 millió forint igénybevételi kamatfizetési kötelezettség terheli. Ennek helyi önkormányzatonként részletezett összegét a PM-ÖTM R. tartalmazza.
(7) A helyi önkormányzatokat az Áht. 64/B. §-ának (1) bekezdése alapján
a) a központosított előirányzat jogcímen egyenlegében 549,0 millió forint,
b) az egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése és a közcélú foglalkoztatás támogatása jogcímen egyenlegében 49,0 millió forint,
c) az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő (forráshiányos), helyi önkormányzatok támogatása jogcímen 1559,2 millió forint,
d) a 2004. december 31-én feladattal terhelt központosított és normatív, kötött felhasználású támogatásokból fel nem használt 137,0 millió forint,
e) a helyi önkormányzatok egyéb támogatási jogcímein 84,6 millió forint
visszafizetése terheli, amelyek önkormányzatok szerinti részletezését a PM-ÖTM R. tartalmazza.
(8) Az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény 2. §-ának (5) bekezdése alapján végzett ellenőrzések megállapítása szerint a helyi önkormányzatokat a (3) bekezdés c) pontjában, valamint a (7) bekezdésben meghatározott visszafizetési kötelezettségekből
a) normatív hozzájárulások és támogatások jogcímen egyenlegében 565,7 millió forint,
b) központosított előirányzat jogcímen egyenlegében 19,7 millió forint,
c) az egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése és a közcélú foglalkoztatás támogatása jogcímen egyenlegében 20,1 millió forint,
d) címzett és céltámogatások jogcímen 35,4 millió forint,
e) a megyei ellátottak által fenntartott intézményekben ellátottak után járó személyi jövedelemadó kiegészítés elszámolása alapján egyenlegében 5,5 millió forint, valamint
f) a 2004. december 31-én feladattal terhelt központosított és normatív, kötött felhasználású támogatásokból fel nem használt 10,9 millió forint
visszafizetése terheli, amelyek önkormányzatok szerinti részletezését a PM-ÖTM R. tartalmazza.
(9) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok jövedelemdifferenciálódását mérséklő kiegészítések és beszámítások ténylegesen teljesített mutatószámok alapján járó, és a költségvetési évben az önkormányzatok részére folyósított összegének (5) bekezdés szerinti különbözeteiből az Állami Számvevőszék vizsgálata alapján
a) a visszafizetési kötelezettség 20,2 millió forint,
b) a központi költségvetést terhelő pótlólagos támogatás 1,5 millió forint,
amelyek önkormányzatok szerinti részletezését a PM-ÖTM R. tartalmazza.
(10) Az önkormányzatok 2004. évi jövedelemdifferenciálódás mérséklés elszámolásában megállapított eltérések következményeként a beruházások után jogtalanul visszaigényelt 29,9 ezer forint állami támogatás visszafizetésének, illetve a még jogszerűen járó 54,6 ezer forint elszámolásának részletezését - az Állami Számvevőszék által megállapítottakat is figyelembe véve - a PM-ÖTM R. tartalmazza.