d) a szerződések jogáról szóló, Bécsben az 1969. évi május hó 23. napján kelt szerződés kihirdetéséről szóló 1987. évi 12. törvényerejű rendelet 4. § (2) bekezdésében a „külügyminiszter és az igazságügyi miniszter” szövegrész helyébe a „külpolitikáért felelős miniszter és az igazságügyért felelős miniszter” szöveg,

e) a konzuli kapcsolatokról Bécsben, 1963. április 24-én elfogadott egyezmény kihirdetéséről szóló 1987. évi 13. törvényerejű rendelet 3. § (3) bekezdésében a „külügyminiszter” szövegrész helyébe a „külpolitikáért felelős miniszter” szöveg,

f) az Egyesült Nemzeteknek az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseiről szóló, Bécsben, az 1980. évi április hó 11. napján kelt Egyezménye kihirdetéséről szóló 1987. évi 20. törvényerejű rendelet 4. § (2) bekezdésében a „külkereskedelmi miniszter” szövegrész helyébe a „külgazdaságért felelős miniszter” szöveg,

g) a Túszszedés Elleni Nemzetközi Egyezmény kihirdetéséről szóló 1987. évi 24. törvényerejű rendelet 4. §-ában az „igazságügyminiszter és a belügyminiszter” szövegrész helyébe az „igazságügyért felelős miniszter és a rendészetért felelős miniszter” szöveg,

h) az Államok és más államok természetes és jogi személyei közötti beruházási viták rendezéséről szóló, Washingtonban, 1965. március 18-án kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1987. évi 27. törvényerejű rendelet 4. § (2) bekezdésében a „külügyminiszter és a pénzügyminiszter” szövegrész helyébe a „külpolitikáért felelős miniszter és a nemzetközi pénzügyi kapcsolatokért felelős miniszter” szöveg

lép.

(3) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg

a) a Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság között a kölcsönös jogsegélyről szóló, Belgrádban, az 1968. évi március hó 7. napján aláírt szerződés (1969. évi 1. törvényerejű rendelet) módosításáról és kiegészítéséről szóló, Budapesten, 1986. évi április hó 25. napján aláírt szerződés kihirdetéséről szóló 1988. évi 1. törvényerejű rendelet 3. §-ában az „igazságügyminiszter” szövegrész helyébe az „igazságügyért felelős miniszter” szöveg,

b) a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni nemzetközi egyezmény kihirdetéséről szóló 1988. évi 3. törvényerejű rendelet 4. § (2) bekezdésében az „igazságügyminiszter” szövegrész helyébe az „igazságügyért felelős miniszter” szöveg,

c) a „3. Pótjegyzőkönyv az Egyetemes Postaegyesület Alapokmányához” kihirdetéséről szóló 1988. évi 4. törvényerejű rendelet 3. § (2) bekezdésében a „Magyar Posta elnöke” szövegrész helyébe a „postaügyért felelős miniszter” szöveg,

d) a Magyar Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság között a beruházások elősegítéséről és kölcsönös védelméről szóló szerződés kihirdetéséről szóló 1988. évi 5. törvényerejű rendelet 3. § (2) bekezdésében a „pénzügyminiszter” szövegrész helyébe a „nemzetközi pénzügyi kapcsolatokért felelős miniszter a külgazdaságért felelős miniszterrel együttesen” szöveg,

e) a Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság között a kettős adóztatás elkerülésére a jövedelem- és a vagyonadók területén Budapesten, 1985. október 17. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről szóló 1988. évi 6. törvényerejű rendelet 3. § (3) bekezdésében az „a pénzügyminiszter” szövegrész helyébe az „az adópolitikáért felelős miniszter” szöveg,

f) a Magyar Népköztársaság és a Spanyol Királyság között Budapesten, az 1985. évi május hó 10. napján aláírt kiadatási és bűnügyi jogsegélyegyezmény kihirdetéséről szóló 1988. évi 7. törvényerejű rendelet 3. §-ában az „igazságügyminiszter” szövegrész helyébe az „igazságügyért felelős miniszter” szöveg,

g) a Magyar Népköztársaság és a Szíriai Arab Köztársaság között a polgári és bűnügyi jogsegélyről szóló 1986. május 1-jén Damaszkuszban aláírt egyezmény kihirdetéséről szóló 1988. évi 9. törvényerejű rendelet 3. § (2) bekezdésében az „igazságügyminiszter” szövegrész helyébe az „igazságügyért felelős miniszter” szöveg,

h) a Genfben, az 1985. évi június hó 26. napján kelt, az üzemegészségügyi szolgálatról szóló egyezmény kihirdetéséről szóló 1988. évi 13. törvényerejű rendelet 3. § (2) bekezdésében az „a szociális- és egészségügyi miniszter az érdekelt miniszterekkel és országos hatáskörű szervek vezetőivel egyetértésben” szövegrész helyébe az „a feladatkörükben érintett miniszterek egyetértésével az egészségügyért felelős miniszter” szöveg,

i) a Magyar Népköztársaság és a Szíriai Arab Köztársaság között Damaszkuszban, 1986. szeptember 17-én aláírt Konzuli Egyezmény kihirdetéséről szóló 1988. évi 14. törvényerejű rendelet 3. §-ában a „külügyminiszter” szövegrész helyébe a „külpolitikáért felelős miniszter” szöveg,

j) az 1965. évi 4. törvényerejű rendelettel kihirdetett, az Egységes Kábítószer Egyezmény módosításáról és kiegészítéséről szóló, Genfben, 1972. március 25-én kelt Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 1988. évi 17. törvényerejű rendelet 3. § (2) bekezdésében a „külügyminiszter” szövegrész helyébe a „külpolitikáért felelős miniszter” szöveg

lép.

(4) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg

a) az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseire vonatkozó elévülési időről szóló, New Yorkban, 1974. június 14-én kelt Egyezményről, valamint az áruk nemzetközi adásvételi szerződésére vonatkozó elévülési időről szóló Egyezmény módosításáról, Bécsben 1980. április 11-én kelt Jegyzőkönyvről szóló 1989. évi 1. törvényerejű rendelet 4. § (2) bekezdésében a „kereskedelmi miniszter” szövegrész helyébe a „külgazdaságért felelős miniszter” szöveg,

b) a Magyar Népköztársaság és a Török Köztársaság között Budapesten, az 1986. évi szeptember hó 5. napján aláírt, a büntetőügyekben hozott bírósági határozatok kölcsönös végrehajtásáról szóló szerződés kihirdetéséről szóló 1989. évi 5. törvényerejű rendelet 3. § (2) bekezdésében az „igazságügyminiszter” szövegrész helyébe az „igazságügyért felelős miniszter” szöveg,

c) a Nemzetközi Beruházásbiztosítási Ügynökség létrehozásáról szóló, Szöulban, 1985. október 11-én kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1989. évi 7. törvényerejű rendelet 3. § (2) bekezdésében a „pénzügyminiszter” szövegrész helyébe a „nemzetközi pénzügyi kapcsolatokért felelős miniszter” szöveg, 3. § (3) bekezdésében a „Pénzügyminisztérium” szövegrész helyébe a „nemzetközi pénzügyi kapcsolatokért felelős miniszter” szöveg,

d) a Magyar Népköztársaság és a Spanyol Királyság között Budapesten, az 1987. évi szeptember hó 28. napján aláírt a büntető ügyekben hozott bírósági határozatok kölcsönös végrehajtása tárgyában létrejött szerződés kihirdetéséről szóló 1989. évi 10. törvényerejű rendelet 3. §-ában az „igazságügyminiszter” szövegrész helyébe az „igazságügyért felelős miniszter” szöveg,

e) a Magyar Népköztársaság és az Egyiptomi Arab Köztársaság között Kairóban, az 1987. évi december hó 14. napján aláírt, a bűnügyi jogsegély, a fogvatartott elítélteknek a büntető ügyekben hozott bírósági határozatok végrehajtása céljából történő átadása és a kiadatás tárgyában létrejött szerződés kihirdetéséről szóló 1989. évi 11. törvényerejű rendelet 3. §-ában az „igazságügyminiszter” szövegrész helyébe az „igazságügyért felelős miniszter” szöveg

lép.

Módosító rendelkezések (törvények)

165. § A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény 20. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben jelölje ki a 3. § (2) bekezdése szerinti minisztereket.”

166. § (1) A kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény 34. § (3) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Felhatalmazást kap a Kormány, hogy]

a)~„a) a kémiai biztonság területén működő tárcaközi bizottság összetételét és működésének,”

[részletes szabályait rendeletben meghatározza.]

(2) A vízi közlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény 2. § (3) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A Kormány a rendeletében meghatározott összetétellel, feladat- és hatáskörrel Víziközlekedési Védelmi Bizottságot hoz létre.”

(3) A vízi közlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény 88. § (1) bekezdés i) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Felhatalmazást kap a Kormány]

i)~„i) a vízi közlekedés védelme szabályainak, a Víziközlekedési Védelmi Bizottság összetételének, feladat- és hatáskörének, továbbá működése rendjének”

[rendeletben történő megállapítására.]

(4) A Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény 2. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az Alapprogram céljainak megvalósítását a társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztéséért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) által vezetett minisztérium költségvetési fejezetének „Nemzeti Civil Alapprogram” elnevezésű fejezeti kezelésű előirányzata szolgálja, amellyel a miniszter e törvény előírásai szerint rendelkezik.”

167. § (1) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg

a) a tengeri hajók tulajdonosainak felelősségére vonatkozólag az 1924. évi augusztus hó 25. napján Brüsszelben kelt egyezmény becikkelyezéséről szóló 1931. évi IV. törvény 3. §-ában a „kereskedelemügyi miniszter és az igazságügyminiszter” szövegrész helyébe a „közlekedésért felelős miniszter és az igazságügyért felelős miniszter” szöveg,

b) a hajóselismervényekre vonatkozólag az 1924. évi augusztus hó 25. napján Brüsszelben kelt egyezmény becikkelyezéséről szóló 1931. évi VI. törvény 3. §-ában a „kereskedelemügyi miniszter és az igazságügyi miniszter” szövegrész helyébe a „közlekedésért felelős miniszter és az igazságügyért felelős miniszter” szöveg,

c) a Lengyel Köztársasággal 1928. évi május hó 12-én kötött adóügyi egyezmények becikkelyezéséről szóló 1931. évi XXVII. törvény 2. §-ában az „a m. kir. pénzügyminiszter” szövegrész helyébe az „az adópolitikáért felelős miniszter” szöveg,